Prágai Magyar Hirlap, 1929. január (8. évfolyam, 1-26 / 1924-1949. szám)

1929-01-16 / 13. (1936.) szám

^IWCGAI-/vIACi^AR-HIKI)AE» 1929 január 16, saerda. mmaMmtmams^senim „üdvözlet nektek, akik adtátok nekünk Mécs — Mécs László ujahb diadalutja Magyarországon — Debrecen, január lió. (Alkalmi tudósítónktól.) A magyar irodal­mi élet egyik reprezentálnia külldíi a cimíbeu foglalt üzenetet Szlaveimsizikó és Ruszin szkó magyarságán aík abból a-z aillkafloimíbóL, bog}' Magyarország isim/ét (kebllére öilieiíhetfe Méos Lászlót. — üdvözlőt niáktek, alkiik adtátok nekünk iMéce Lászüót... , Neon fcudjuűc, milyen ísetvv-öI fogadja Szlo- venszikó és Ruszinszfcó magyarsága ezt az üzjonotot, do hogy úgy Miskolc, mim't Debre­cen magyarsága irigyli tőlük a költőt, az egyszer bizonyos. Engedje meg a Prágai Magyar Hírlap, amint a csehszlovákiai magyarság egyetlen nagy magyar napilapja, hogy a Magyaror­szágon összeszedett ujságücözlernón yek kivo­natából bemutassuk Szb-venskkó és Ruszán- özkó magyarságának: kinek tartjuk mi Mécs Lászlót, a szlovemszkói prófétailelkü költőt. # párost tóttá, annyira frapplrozta a közönsé­get, hogy a ráadáisoikon felül miinidjár l egy második Számmal is meg kellett toiLdania előadását.44 Ailábib meg igy br: „Az ő neve és poézise neanosak márka, hanieim a nemzeti lelkűiét- nek s a jövendő magyar életnek olyan mély értelmű és szinte egyedülálló kinyila tkozfca- tása, mely úgy az itthoni, mint az eilosatolt magyarság életprogramjává, költészeti stílu­sává, sőt azt lehet mondani: vérévé válto­zóit!. Ez magyarázza meg, hogy Mécs Lászlót a publikum valósággal erőszakkal hívta a lámpák elé.“ A Debreceni Hétifői Újságban Z. K. alá­írással valóságos tanulmány jelent meg Mécs Lászlórófl. „Itt van elsősorban Mécs Lászlónak kivé­teles és nagyártéfeü költészete és előadó- müvésaete — Írja Z. K. —, ennél az ember­nél nem tudja hirtelen az ember, hogy a köl­tői nagyságát, . oKhivaiáBát, vagy pedig a mélységesen értékes előadóművésze tét cso­dálja meg. Csodálatosain egyesül ebben a poétában a költő a művésszel... Mért ta­gadnánk ... be kell vallani, hogy Móos László, a pap, a költő, a művész, az ember áltálában és ■ egyenkiirt kivételesen egyedül­álló és értékes. ... Egyedülálló, te-stvértelen a dialoiásban, de kőtsiégkivül Összetol asonli th átatlamul na­gyobb a inai poétáknál, kiket a divat éis fra- teirnizáló cimboraság emeltt fel, mert már nem is a ma, de egyenesen a jövő diáin oka a prófétákig szent malaszdjával megáldottam Költeményed mindimegannyi revedációi a Jö- yendőmek, annak a jövőnek, melyben,egyfor­mán nagy a szegény és a gazdag, a szolga vagy király, mert mindmegannyi egyformán ember. Mécs László a ma fájdalmán keresz­tül már a jövőt zengi... Én nem merem, nem akarom szociális poétának nevezni, nem akarok receptek szerint írná róla, — mert a sablont, a köznapiságot már mértföl­des csizmákkal elhagyta a Méos László hiva­tása. Költő a legnagyobbak lelkületével, mű­vész a legigazabbak hivatásával. Tartalmas, eredeti, kit hallgatná, olvasni nemcsak köte­lesség, de egyenesen lelki megújhodás44... :jnaz3r-a’/.am»i!MS3 Képeslap Maltból Irtás Méresd Sándor Miskolc. A Lévay József irodalmi egylet rendezett nagy irodalmi estélyt, melyen Mécs László dis eliszai vsait jó néhány verset. Az estély a Zenepalotában este nyolc órakor kezdődött, ahol a költőt Számán vikárius üdvözölte a város közönségének névéiben. Sikere iedrlintatlan volt. Erről az estről csali úgy futtában emlékszik meg a Debreceni Független Újság és azt irja, hogy: „Freneti­kus sikert aratott s rendkívül megkapó do­log volt, amikor a nézőtérről valósággal dik­tálta a közönség a kiváló költőnek, hogy verseiből melyeket szavalja.44 # Mécs László lázas betegen érkezett meg Debrecenbe, ahova a „Katolikus Figyelő44 c. szépirodalmi lap rendezésében tartott iro­dalmi estén kellett fellépnie, Laurisin La­jossal, a magy. kir. operaház művészével. Már-már úgy volt, hogy nem liép fel, ami­kor Veraár Gyula egyetemi professzor meg­vizsgálta és megengedte, hogy néhány ver­sét elszavalja. Az esetről a Debreceni Újság igy ít: „Iro­dalmi estnek mostanában megközelítőleg sem volt olyan sikere, mint az Arany Bika diszte nmében ... helyes érzékkel és jó ízlés­sel megrendezett estének. Mécs Lászlót, a fiatal, szőkehajai, fehér költőpapol olyan ele­mentáris tapsviharral üdvözölte a közönség, amilyet — pedig ott máT elég sok taps hang­zott el — az Arany Bika dlisratenme még nem hallott. Ez a viharzó lelkesedés Mécs László mélységekben és szépségekben csodálatosan gazdag poémái után még eleimen tár isabb erővel fokozódott. Élő körítőért még úgy nem rajongott és elismerésével még úgy nem hó­dolt költőnek közönség, mint M.óos László­nak. De igy van ez mindenütt, ahol csak az országban fellép; Miskolcról mégy napig el se akarták ensiedni." # A Debrecen o;mü lap a következőiket iirjia: Mécs László... Debrecenbe már ugyan erő­sen meghűlve került, de azért nagy önfelál­dozással a pódiumra lépett és öt-hat igen szép versét elszavalta. A szent magyar egy­séget hirdeti Mécs László. Alig találunk Ma­gyarországon költőt, alku annyira megértené a magyarság kötelességét, feladatait, mint éppen ő, az elcsatol.t területen élő. Vagy ta­lán éppen ezért Szent magyar érzéseket hoz elénk a „Kóborló őseim44 cirnü uj verse. „A. magy oKimpiáse44 cirnü versében sarkalja, hajszolja faját, hogy az élet megnyilvánulá­sának .minden terén induljon versenybe, le­gyem az első, szerezzen dicsőséget. Mint köl­tőt szinte felesleges méltatni Mécs íjászlót. Az ő neve már élen van. Ahogy verseit elő­adja, az külön művészet. Ez a kettős tehet­ség most sem tévesztett hatást. A közönség alig akarta leengedni a pódiumról.44 # A Tiszántúli Hírlap ezt irja: „Finom lel­kü.1ete, kivételes művészete ott csillog min­dem egyes munkájában, mindem egyes ver­sében és csodálatos széprégben tárja elénk a poéta-pap istenáldotta tehetségét. A kö- zö «ég lelkesedése nem ismert határt44... # A Hajdút öld nevű lap a következőiket szö­gezi le Mécsről: „Három gyönyörű verse, melyeknek tartalmi mélységét, magával ra­gadó lendületét és irodalmunkban uj kor­szakot jelentő eredetiségét a kongeniálas előadóművészét létekbe markoló értékelvéi Ez se utolsó akvarell, ez a képeslap, ami a tárgyalás során éles vonalakkal bontakozik ki az Erdélyi-per mögül: ez a nyári idill a vadregónyes keretben, Erdélyé és a társasága MilLstattban. Süt a nap, együtt ülnek a pes­tiek az osztrák tó pántján és tréeselnek. Ara­nyosaik lehettek igy együtt az egész társaság, Erdélyiek és a pestiek. S amiről beszéltek: jó, hazai hangok ezek, ismerős szólamok, van valami meghitt a hangnemben, amivel a résztvevők visszaidézik most ezt a nyarat, el se lehet téveszteni. Az a kedves társaság volt ez, ami magyarok szemében oly vonzóvá teszi a külföldi, pestieklátogat'ta fürdőhelyeket, ahogy Millstattban rögtön egymásra talállak, rögtön megismerkedtek, az első félórák-?, fi, hogy folytassák az otthoni társasjátékot, azt a mindentludást egymásról, azt a hangos be­szédet, ahogy rögtön tudták, hogy ki Erdélyi és ki a Forgács Anna s hogy Béla veri az Annát s az Anna öi* *ül ennek és szereti ezt s Gáldy pénzt adott kölcsön a Bélának, aki már egy hete tartozik a hotelben s ahogy kereszt­be és kasul rögtön összefutottak és megis­merkedtek és jóiban voltak mindhalálig ... S ahogy most kipakkoilják az egészet. Mert rögtön mindent, mindent tudtak egy­másról. Ismerték egymás pizsamáját s a sáli. amit Anna hordott és Béla táncolt egy „kö­telező táncot" mindegyik hölggyel. Ismerték már egymást látásból, ez biztos. Pest olyan kicsi. Látták egymást a korzón, a Gellértben, premiereken. Tudták, begy ez az a Forgács Anna s hogy az öreg Erdélyi gőzekéit tönk­retette a benzjintraktor. Még egyebet is tud­tak, mindent, Béla 'érdeklődését s azt, hogy Anna „kokaint zabáit", nem volt titkuk egy­más előtt, ha lubickoltak a tóban s táncoltak a bárban. A legtöbb ember azért megy el nyáron valahová, hogy egyedül legyen végre, pihenjen. Hogy ne ismerjen senkit. Ne kell­jen köszönni, vigyorogni, kötelezőeket mon­dani, unott arcoknak udvarolni. H-ogy kisza­baduljon abból a kis, de szigorú fegyházból, ami az élete. Nem véletlen, hogy a vakáció magyar neve: „szabadság" ... Erre a négyhe­tes „szataörágh-ra a pesti embernek olyan szüksége lenne, mint a rabnak a sétára. A legritkább esetiben él vele. Elmegy „szabad- ság“-ra, de az érdeklődés az otthoni után bi­zsereg a vérében, zsebprobléanák és szoknya- dolgok nem hagyják nyugodni, a Mont Blanc tövében nem a hegyet nézi, a szűz ormokat és a fénytörést, hanem azt a evikkerest szal- moka,lapban és csikós nadrágban, akit ismer valahonnan. — Nem ez a doktor Sebő, áld a Robimovics-lánnyal futott? ... — kérdi csa­ládjától a Szabadságom — s csakugyan, pilla­natnyi fejtörés után a család csalhatatlanul megállapítja, hogy nemcsak a doktor Sebő, aki a Robinovics-lánnyal futott, hanem ez ugyanaz a doktor Sebő, aki aztán dobta a Ro­bi növi cs-lányt, miután előbb aláíratta az öreg Robinoviccsal a váltóit. Ok arra, hogy este már együtt üljenek s doktor Sebő el lej lse a kötelező táncot Szabadságom nejével s beszél­jenek a szomszéd asztalnál ülő aranylamés szőkéről, akiről a Mont Blanc s a Balaton kö­zött mindenki tudja, hogy egy pesti cipőke- reskedő metressze volt, amig egy benzinlrak- teros reá nem tette a kezét. De reggel a. víz­ben doktor Sebő már be fog mutatkozni ne­ki ... S estére együtt ülnek mind, az egész kedves baráti és ismeretségi kör. S együtt ír­nak majd képeslapot, ahogy Erdélyiek és nyári barátaik irhák Mills latiból. Azoknak, akik otthon maradtak. Mert mindent, csak nem egymás nélkül élni. Ez csak egy színe a millstatti képeslapnak, aminek borzalmasabb színei is akadnak. Ahogy ez a város cipeli a podgyászában a maga fegyelmezetlen indiszkrécióját minden­hová, a pletykakedvét, az ismerkedési feszte­lenségét, mindazt, amihez még sok-sok idő' s az időben sok nevelés kell, hogy leszokj a és kánőjje. Erdélyiék nyaralnak, — ez külön fejezete a város erkölcstörténetének még ak­kor is, ha Béla történetesen nem zsinegeli meg Annust. URANIA Az alkimisták misztikus kincskereső titka A golyó odaguralt, ahol arany és ezüst volt elrejtve — A kéneső s a boróka fenyő vonzalma az elrejtett kincsek után A tenei Kelemenhegy kincskutatói a nagy hidegben és mert szerény anyagi eszközeik fogytában vannak, egyelőre abbahagyták a munkát és most várják annak a cseh mérnök­nek beavatkozását a kutatási munkálatokba, akinek édesanyja csodalátó álomban igazolt­nak látta a kincskeresők Iliiét. A Kelemen­hegy titokzatos földalatti üregeiben, amelyek bujdosó kurucok menedékhelyéül szolgáltak volna, vitéz Nagy István hordószámra rejtette el az ezüstöt, aranyat s drágaköveket, most meg dinarnittal robbantják a hegy oldalát, csákánnyal törik a követ a jámbor kincskuta­tók, akik hisznek Nagy István végrendeleté­nek valódiságában és komolyságában, még inkább azonban a telepatikus asszony dodo- nai értelmű útmutatásaiban. Ez az egész ipncslegenda minden rekvizitu- mával együtt a középkorba való, amikor a misztikus és kalandos históriák az emberiség nagy tömegeinél éppenugy, mint a literátus embereknél hitelre találtak. Főurak, sőt ural­kodó fejedelmek, királyok és császárok voltak hívői és nagy rajongói a titkos tudományok­nak s alig volt befolyásosabb ember az udvar­ban az alkimistánál s a csillagképekből múl­tat és jövőt kiolvasó horoszkópusnál. I. Lipót is ilyen nagy rajongója volt a titkos tudomá­nyoknak. Ebben a hitében főként akkor erő­södött meg, amikor Wenzel Seyler cseh au- gusztinus-barát szélhámoskodásait látta. Ez a barát volt az, aki ezüstöt arannyá „tingál", ahogy azt az alkimisták mondták. De a ki­rálynál nemcsak ezzel szerzett érdemeket. Átadott neki egy golyót, amely arrafelé gu­rult, amerre aranykincs volt elásva. Erről a golyóról Giildenfalk 1784-ben Frank­furtban megjelent munkájában a következő­leg irt: Kár, hogy br. Wenzel Seyler asztráli- kus és mágikus golyója, mely koncentrált „in- fluentia aslrorumot" tartalmazott s amely oda gurult, ahol arany és ezüst volt elrejtve s ott megállt és amelyet a császár saját fenséges kezével kitapasztalt és jónak talált, Becs meg­szállása alatt, a könyvvel együtt, amelyben an­nak készítése volt leírva, egy kocsi kifosztása alkalmával eltűnt. Ebben az egy mondatban ugyancsak sokat mond el a krónikás. A golyóban eszerint íöniényáílapotban ott • volt az a csudálatos, de senkitől nem ismert erő, amely egyébként a csillagokban is fel­lelhető. Az csak természetes, ho^v ilyen erő kincs után szaladgál, amiről a császár maga is meg­győződött. Szathmáry László magyar mütörténeti iró, akinek „Magyar alkimisták" cirnü kitűnő és rendkívül élvezetes munkája négy és félszáz oldal terjedelemben most líavvta el a sajtót, a Nemzeti Múzeum kézirattárában megtalálta a sokat emlegetett, legendás kincskutató golyó rejtélyének nyitját. A muzeum kézirattárában van ugyanis a XVII. század elejéről egy latin-magyar fiize- teeske, amely a jezsuiták által elrejtett kincs helyét jelöli meg. Ezt az arany-, ezüstkincset Kolozsmonosto- ron a menekülő jezsuiták akkor rejtették el, amikor II. József király a rendet felosz­latta. E kis füzetecskében a kincskereső golyó ké­szítése is le van Írva a következőleg: „Készí­tess egy kis golyóbist fejér vagy sárga szaru­ból, olyan világos legyen, mint a kristály, töltsd félig bányából vett kénesővel, melyet Mercurius Solaris Virginiusnak nevez­nek, a golyóbis kicsi száját dugd be jól spa­nyol viasszal és tedd le, ahol bányát vagy kin­cset akarsz keresni, mindaddig meg nem áll, mig éppen a bányához, vagy kincshez nem érkezik, még a hegyre is felmász a kincshez." A hegyremászó golyó tehát kénesőt tartal­mazott. Az alkimista a kéneső és kéneső kö­zött nagy különbséget tett. Az a kéneső, ame­lyet mesterségesen állítottak elő, nem volt olyan értékes, mint az, amelyet a bányák üre­geiben találtak, tehát amely természetesed képződött. Ebben — azt mondták — nagyobb inemij'iségben található a „mereu- rius philosophorum", az a föltételes tost, amelyből a inlndcnség más princípiummal felépült. Ez volt a névtelen kincskereső Mercurius So­laris Virgimüsa, amelyet mások Csak niércu- rium virgineumnak nevezlek. Am a magyar kincskereső még tovább ment és azt fűzi hozzá: „Ha oly barátságba, sym­pathiába va^von a borsfenyő az arannyal, vál­jon nem lenne-é jobb borsfenyőfából ve - fő­körből készíteni a golyóbist? mert ha igaz az arany altractiója, a borsfenyővel egymáshoz, ép azt az altractiót a Mercurius Solaris, úgy a borsfenyő golyóbist jobbau húzná az arany magához." A kincskereső ugyanis egész munkája me­netén azt bizonyítja, hogy a borókafenyő szintén nasrv v nzalmat mu­tat az elrejtett kincsek után. Ezekután könnyen megmagyarázható 1. Li­pót kincskereső golyójának titka. A golyó va- lészinüleg fehér elefántcsontból készülhetett, egyrészt, mert királyi ajándéknak volt szán­va, másrészt ez fényesíthető és csiszolható oly simára, mint a kristály. A golyó belseje félig, vagy ennél is kevesebb kénesővel volt töltve, a mercurium virgineummal. Való igaz, hogy az igy elkeszi tett golyó hosszabb ideig mozoghatott, mint más, erre kényszeritette a benne állandóan mozgó kéneső, hogy azonban a hegyre mászott volna, avagy kincs után, az csak az ember agyában születhetett meg ké­sőbb, amikor a golyó már hírre tett szert azok körében, akik kincs után sóvárogtak. Most jelent meg a legújabb ERDŐS REGÉNY Erdős Renée: PántSy György üfjnsága Ára K6 39.— Portó 5—7 Ke Megrendelhető lapunk könyvosztályában

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom