Prágai Magyar Hirlap, 1929. január (8. évfolyam, 1-26 / 1924-1949. szám)

1929-01-12 / 10. (1933.) szám

4

^RXgAlAW4?ARHlnRIiAr>

1929 január 12, szombat

Erőszakkai, esettet, létehvásáríással

semmiiéle politikai rendszer sem tarthatja magát!

dörgi Srobár újabb Hoézsaeíienes polemikus cikkében — Srobár válasza a Lidové Novmyben Hodzsa pozsonyi előadására

Prága., január 11. A Srobár-Hodzsa affér úgy látszik egyre komolyabbá válik. Srobár ugyanis a brüniai Lidové Novinybeu válaszolt Hodzsának pozsonyi beszédére. Ebben többek között a következőket mondja: A pozsonyi „vita“-ülés nem is volt vita, mert Hodzsa délután 4 órától este félnyolcig beszólt. Beszédéről feljegyzéseket csináltam magamnak, de a kimerült hallgatóság előtt nem akartam válaszolni Hodzsának. Sokan még nem olvasták könyvemet. Hodzsa beszédét a pozsonyi agrár lapok hozták, de az én válaszomból a Slovensky Dennik egy szót sem közölt, ellenben készséggel közölte vezetők el yen Fajnor támadását, aki nem is az agrárpárt tagja. Egy évvel ezelőtt a Hlias-afférral kapcsolatban szintén támadott engem a Slovenská Politika és a Slovensky Dennik. Felkértem akkor Stanek elnököt, Berán főtitkárt és a párt több más vezetőférfiait, hogy elégtételt szerezzenek nekem a pártsajtó részéről ért támadásokért.

Eddig ed nem kaptam meg, sőt úgy látom, hogy tovább is folytatni akarják ellenem támadásaikat.

Erőszakkal, csellel, l él ekv ás ári ás sál. semmiféle politikai rendszer nem tarthatja fenn magái.

Becsületes emberek, akiknek nincsenek személyes érdekeik, hanem csak a párt, az állam és a nemzet érdekeit védik, gyanúval feketítik be.

Srobár ezután idézi Hodzsa beszédének a következő részét:

— A háború előtt egyrészt az osztrák, másrészt a magyar területen működő politikusok, akik nem elégedtek meg a teóriával, hanem aktive bele akartak avatkozni Ausztria és Magyarország eseményeibe, az úgynevezett pozitív politikára törekedtek ... Ma erre szkeptikusan is lehet nézni. Minek kellett akkor egyáltalában egy Ferenc Józseffel, vagy egy Ferenc Ferdinánddal, avagy egy osztrák, vagy magyar miniszterelnökkel beszélni? 1900-ban, vagy 1905-ben, elismerem, még nem tudtuk a pontos dátumot, mikor lesz meg a csehszlovák köztársaság, mivel a várakozási idő nagyon is bizonytalan volt".

Srobár ehhez a következőket jegyzi meg: Képzeld el, olvasó, milyen is volt Hodzsa eme pozitív politikája 1900-ban. Lakásán a levél- hordák egymásnak adják át a kilincset, jöttek a futárok miniszterelnököktől, Ferenc Józsefektől, vagy Ferenc Ferdinándoktól, hogy az égre kérik, menjen azonnal a miniszterelnökhöz, vagy a budai várba, avagy pedig a Burgba megíanáoskozni, hogy mi történjen, mert a kormány és a király tauácsatalnul áll miképp húzzák ki a sárból az állam szekerét. Ilyen fontos személyiség volt Hodzsa Milán már 1900-ban, 22 éves korában!

Hodzsa ezután arról érvel — írja Srobár — miképp kényszeritették rá az általános választójog eszméjét és miképp ellenezte ezt a választójogot a király. Mondom — igy beszélt Hodzsa — a régi Magyarországon Ferenc József elfordult az általános választójogtól s ezért mi sem volt termésyetesebb, mint hogy mi is elfordultunk Ferenc Józseftől és valaki mást kellett keresnünk. Mondom: keresnünk kellett, mert abban az időben a csehszlovák köztársaságról még nem voltak megbízható információink." Hát látjátok — jegyzi meg erre Srobár — milyen tragikum érte a szegény Ferenc József királyt, Hodzsa Milán elhagyta, mert még nem voltak információi a csehszlovák köztársaságról! Vájjon ilyen politikai argumentumok és beszédek nem tartoznának-e sóikkal inkább a paprikajancsi színház közönsége elé, semmint az agrárklub „vitaestélyére"? S ezt a cirkuszi fogást há- romizben is megismételte Hodzsa annak indokolására, miért dolgozott össze Ferenc Józseffel. Mi vidékiek örültünk, ha a főszolgabíró, vagy az alispán tisztességesen fogadott, hogy engedélyt kaphassunk szinielőadásra, vagy összejövetelre, avagy népgyülés rendezésére, vagy pedig, hogy előadást tarthassunk a falvakban a tüdőbetegségről, vagy az alkoholizmusról. Hodzsa Milán csak koronás főikkel érintkezett. A törökök veresége után „azonnal Romániában" volt.

„Ott mondotta Hodzsa — igen érdekes be:-ziigei-'sem volt egyrészt a királlyal, másrészt Tituloscuval, akik akkor Írták alá a bukaresti bókét. Magától értetődő, hejy Romániában a királlyal, Titutescuval, Take Jo- nescuval s másokkal nem irodalomról, vagy román csipkékről beszélgettünk. De abban az időben Budapesten és Bécsben is tudták, hogy Bukarestben jártam és itt kezdődött pszichológiai szakításain Ferenc Ferdinánddal."

Srobár ehhez a következőket jegyzi meg: Hodzsa jelentése a román királynál tett bukaresti látogatásáról a diplomáciai stílus diszvirága: megtudjuk belőle pontosan, hogy nagy Hodzsánk miről — nem tárgyalt! Továbbá látjuk, hogy Ferenc József elhagyása után „pszichológiailag" kezdte elhagyni a trónörököst és a balkáni nemzetek és államok sorsába kezdett avatkozni. Érthető, hogy csak a királynál vagy Titulescunál kezdhette, „akik akkor szignálták a bukaresti békét", ami annyit jelent, hogy csak olyan emberekkel, akiknek volt szavuk az európai-ázsiai nemzetközi politikában. Hodzsa beszédének első részében kifejti azt, hogy hogyan, miért és kivel csinált pozitív politikát. Azonban Hodzsa pozitív politikájának idején, amikor miniszterekkel, miniszíeelnökökkel és a volt monarchia uralkodóival s trónörököseivel voltak találkái, Szlovenszikón a legnagyobb elnyomatás uralkodott s ez volt a szlovákság legsúlyosabb ideje. A megyei, vagy állami politikában semmiféle pozitív eredményeink nem voltak. A magyarosítás legmagasabb fokát élté el, a börtönöket megtölfcték harcos vezéreinkkel(?!), a lapok kaucióját elkobozták, a hivatalokból még a titkos szlovákokat is kidobták (?), a lapok kaucióját élték az iskolákból és papi szemináriumokból. A szlovák nép a legélesebb ellenzékben állott a kormánnyal szemben a rajta elkövetett bűnökért. Hogy nevezheti Hodzsa pozitív politikának azt, hogy érintkezést és beszélgetéseket keresett miniszterekkel és uralkodókkal.

Ez legfeljebb az ö személyi pozitív politikája volt, nem pedig a szlovák nép pozitív politikája.

Hangsúlyozom, hogy Hodzsa sohasem beszélt Ferenc Józseffel, sem Károllyal. Erről sohasem hallottunk. Egyszer hívta őt Károly, de ő ennek a meghívásnak nem tett eleget. Krisíóffy erről éppen az ellenkező híradással szolgál.

— Hodzsa beszédének ez a része, — folytatja Srobár — jóllehet a Slovensky Dennik négy teli hasábját tölti ki, nem képezheti komoly vita alapját. Minden össze van itt vegyítve, tények és fantasztikus kitalálások, csak hogy fölényesen tekinthessen ellenfelére. De

ez a-z arany füst ös fölényeskedés már határos a komédiás komikummal, vagy pedfg a tragikus valósággal.

Hodzsa Pozsonyban csak a szavak komikus zsonglőrje volt. Ezért már nem tarthattam vissza meg jegyzésemet, hogy:

ez egy cirkuszba illő beszéd.

Hodzsa beszédének ezen bevezetése teljesen felesleges volt, mert emlékiratomban egy szóval sem Ítéltem el a Ferdinánddal való összeköttetését. Tulajdonképpen kivel polemizált Pozsonyban? E rejtvény kulcsát talán az a megjegyzés adhatná meg, hogy a régi Ausztria-Magyarországon kétf éle politikus volt olyanok, akik csak teorizáltak és olyanok, akik pozitív politikát csináltak. Csakhogy a világháborúban azok győztes, akik „teorizáltak“ és nem azok, akik Ferenc Ferdi- nánd környezetébe lopakodtak és ott. „pozitív" politikát csináltak.

Hodzsa védelméből még a történetírásnak sem lesz haszna. Egy egyetemi tanárnak és aktív miniszternek több komolysággal kéne viseltetnie önmaga és közönsége iránt, amely előtt szónokolt, illetve a sajtó utján beszélt. Hodzsa öavádekezése sikerét a hallgatóság naiv bizalmára és informálatlanságára építette.

S«felüli Sin sisiifir Iliül liiiiili

a tetsitiswsisfiallsta pírt választási sikerének politikai

és m. ssQí&éfSSsÉieP liülfll

szükséges voltáról

Kassa, január 11. (Kassai szerkesztőségünktől.) Csütörtöki számunkban röviden jelentettük már, hogy az országos keresztény- szocialista párt kassai helyi szervezete abból az alkalomból, hogy a párt az országos képviselőtestületi választásoknál oly fényes sikert ért el és hogy Fieischmann Gyula dr. kerületi főtitkárt tartománygyülési képviselővé választották meg, nagy szabású közvacsorát rendezett. A lelkes hangulatú összejövetelen Gros- sehmid Géza dr. szenátor nagy -figyelemmel hallgatott beszédben méltatta a párt választási győzelmének -politikai jelentőségét s üdvözölte Fieischmann Gyula dr.-t. Közérdekű beszédében többek közt a következőket mondotta:

— A tartományi választásoknál kétségtelenül elért eredményeink sorsunk jobbraío-ráálltát még nem jelentik. Ha mégis ma ünnepelni gyűltünk össze, annak oka nem annyira a pártunkra esett szavazatok számának gyarapodása, hanem az, ami a szóm-ok mögött rejlik. A keresztényszoc-ialista párt programijának átérzése, megértése és megbecsülése^az, ami az elért eredményben olyan fölemelő.

— A választási eredmény statisztikájának vizsgálata ugyanis azt bizonyítja, hogy

pártunk programja visszhangra talált a városi intelligencia körében,

mert nemcsak Kassán -és Pozsonyban bizonyult a legerősebb pártnak, de kevés kivétellel, a többi magyarlakta városban is vezető helyre került. A másik szintoly jelentős eredmény, hogy minden ellenhatás dacára pártunk ereje az előbbi választási eredményekhez képest nemcsak hogy nem hanyatlott, hanem

a reánk esett szavazatok száma még a szlovák vidékeken is impozáns mértékben szaporodott.

— Ezeknél az eredményeknél tehát igazán nyugodt öntudattal meg lehet egy pillanatra állni és örvendezni annak, hogy az általunk hirdetett igazságok Szlovenszkó őslakosságának mind szélesebb -rétegeit hatják át!

— Pedig ettől a párttól iparkodnak elriasztani mindenkit. A -magyarságot egyrészt azzal, hogy a párt irredenta, veszedelmet hoz arra, aki feléje közelit, másrészt azzal, hogy nem is elég magyar, mert együtt akar járni a szlovákokká], a szlovákokat ismét azzal bes- segetik, hogy ez valójában tiszta magyar párt, mely a szlovákokat csak taktikai okokból csábítgatja -magához és vezeti félre, a liberálisokat azzal, hogy ez egy fekete sereg, amellyel való együttműködést a párt maradi és -reakciós iránya eleve kizárja.

— A nagyközönség felületesebb részét az -ilyen politikai Askálódásból fakadóan uno-s- unta-iam felhangzó állítások, — hogy ne mondjam, szidalmak — gyakran félrevezetik, de hál' Istennek, mégsem az ellenségeink állal kíván! és remélt eredménnyel. TIn ugyanis ily viszonyok dacára oly jelentékeny számban és oly értékes elemiekkel szaporádl-uak, akkor az ilyen vádakat nem la kell oálolga Inunk, nem is

kell sokat vitatkoznunk és bizonyítgatnunk,

hisz épp

a városi intelligencia és a csalódott szlovák nép csatlakozása bizonysága annak, hogy a jövőnket biztosítani kívánó politikai célkitűzésűnket őslakosságunk helyesli és elérendőnek kiyánja.

......

— Mi ez a célkitűzés? Egyszerűen az, hogy az itt élő őslakosság és ezek között természetesen a legtöbbet szenvedő magyarság legalább a békeszerződésekben biztosított minimális jogait végre elérje. Ilyen minimális

jogok: a hontalanok és nyugdíjasok ügyének rendezése, a nyelvhasználatnak és szellemi életnek szabadsága, a kulturális egyenlőség biztosítása, a gazdasági és az állami életben való egyenlő -érvényesülés megvalósulása.

— Ha ezek a jogok, amelyek megadása az uralkodó nemzetnek kötelessége és nem kegye, tényleg teljes mértékben életbelépnek, akkor egy megelégedett társadalom békés és gondos együttes munkája a ma annyira lehanyatlott anyagi megerősödést is meghozza az egyénnek, de ezzel az állaimnak is. Amikor ezeknek eléréséért küzdünk szakadatlanul, akkor nyugodt öntudattal kérdezhetjük: irredentizmus-e ez a népünk javáért való önzetlen küzdelem? Választó közönségünk e váddal szemben felmentő Ítéletet hozott.

— Választ adott azonban az őslakosság arra is, hogy helyes-e, ha

az állam benső békéjét is biztosító ezen elemi jogok intézményes megalapozását első bbrendii szükségletnek tartjuk, mint az egyes emberek részére, a behódolás utján, esetleg kijárható előnyöket?

— Mi a szudétanémetek kormánytámogatásának nagy eredménytelenségéből vonhatjuk le a szomorú tanulságot. A németek ez államban több mint háromszor annyian vannak, •mint mi, amellett a világ leghatalmasabb nemzetének szomszédai és fajrokonai, dinamikai erejük tehát ez államban sokkal kedvezőbb és jelentékenyebb és mégis, amikor a kezüket a hatalom felé nyújtják, lépten-nyomon tapasztalni ok kellett és kell ma is, hogy elvben csak nemzeti önérzetük árán részesedhetnek. Mit várhatnánk akkor mi?

— A szlovákok kormánytámogatásának politikai eredménye még siralmasabb!

Ezek a megfigyelések azt bizonyítják, hogy politikai naivság, sőt lehetetlenség volna azoktól, akik ma a kormányban ülnek, jóakarata megértést várni.

— Épp a tartómé nygyülések nyelvhasználati jogának e napokban történt, körülhatárolása és a kinevezett tagok politikai szempontok szerint való delegálása nyilvánvaló bizonyítékai annak, hogy ebben a viszonylag kis állaimban még mindig a nagyzás hóbortja él és a prágai kormányrendszer nagyhatalmi ábrándjai alapján még mindig az ezen államim sorozott nenr/etiségek: magyarok, németek, szlovákok, ruszinok fölötti abszuJul hatalmának lehet őségéről negicsmk meg yap győződve, de azt még ma is kíméletlenül meg is akarja valósítani.

— Azonban éppen ez az, amit az élet áttör, ami hovatovább mind kevésbé fog menni és a népek egymáshoz való közeledése, a

kormányzási és diplomáciai niesterkedé- ' sek íIáéira és ezek feje fölött meg fog valósulni, amelynek biztató reménysugara, a szlovákok reánk adott szavazatainak szép száma is.

— Ilyképp a soviniszta túlkapások helyébe az itt élő népek jogainak elismerése és az itt egymás rautálcán ezer év óta együttélő népek kölcsönös megbecsülése és boldogulása fog jönni. Ezt a politikai célkitűzést honorálta a ránk esett, sok ezerrel megszaporodott szavazat. Ez az időpont pedig annál hamarább fog eljönni, minél öntudatosabban és egyétér- többen fog össze az őslakosság.

— Ennek az összefogásnak formája és technikája pedig — a mai viszonyok között —

nem lehet más, mint a kitartó és önérzetes ellenzéki munka.

amelynek nem öncélja az egyes pártoknak a hatalomban ideig-óráig való részesedése, — melynek egyik munkása sem az egyéni érvényesülést, — hanem együttes erővel népeink megmaradása alapfeltételeinek megvalósulás sát: meglevő jogainknak az életbe való átültetését keresi.

— Ez a munka vár a tartomány gyű lésbe küldött tagjainkra is. Erősítse őket erre az, hogy a választási eredmények tanúsága szerint az ország népének igen jelentékeny öntudatos, becsületes, lelkes tömege velük van, erősítse őket annak tudata, hogy nem elszigetelten hadakoznak, nemcsak parlamenti képviseletünket hatja át azonos törekvés, de velük és velünk vám a kisebbségi kérdés nagy borderejét már felismerő egész világ közvéleménye is.

— A francia külügyminiszter nemrégiben még csak unottan és bágyadtam legyintett a kisebbségi bajokra, ma már, mikor egy erőteljes kéz a tárgyalóasztalra ütött, hogy eddig és netovább, ő is ráeszmélt a kisebbségi sorban sínylődök „szent" jogaira. A népszövetség folyó évi tavaszi és szeptemberi ülésszakát ezek a kérdések fogják dominálni.,

a mi törekvésünk, a mi érvelésünk kisebbségi sorsunk javítása tárgyában tehát sem nem ábránd, sem nem jogtalan.

Lelkes helyesléssel fogadott beszéde végén Grossohmid Géza dr. szenátor melegen üdvözölte a kassai pártszervezet köréből megválasztott Fieischmann Gyula dr.-t, akinek eddigi munkálkodása biztosi téka annak, hogy az uj harcvonalon is önfeláldozó, becsületes munkát fog végezni népünkért, Szlovenszkó őslakosságáért.

— A rimaszombati Luther-kör közgyűlése.

Rimaszombati, tudósítónk joilientí: A r ima szombati Luther-kör január 9-én este tartotta meg saját helyiségében tisztújító közgyűlését. Ezt megelőzőleg a Pofligámi Olvasókörben a választmány ülésezett, amelynek az uj tisztikar mpgvál aisz fáséra vonatkozó indítványát a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. Eszerint kél •évro nmgváíla szí alfák egyhangúlag a következő tisztikart: Elnök ifj. Geduly Árpád, alol- nökök: Havasi Dezső és ifi. Andrik János,

titkár Halász István, jegyző ifj. Halász József, pénztáros Remouyik Kálimén, könyvtáros Halász László. A választmány tagjai tetteik: Söröm n Lé o'.’ő dr.. Dur.lu János. Unkák Pút, Rtíiaeuyj.k ittvuu. üulvás Gusztáv es Kővár Páll.