Prágai Magyar Hirlap, 1928. december (7. évfolyam, 275-296 / 1902-1923. szám)
1928-12-23 / 293. (1920.) szám
26 ^!«€MMA<jífeARHlMtAk lítóö december 23, vasárnap. Anna May Valahány kínai tárgya filmet láttam ezidöig, az mind tele volt tömve rémmesével. De nem olyannal ám, amelynek fényből és árnyékból összetett eJemei egy természetfölötti világot érzékeltetnek és megmozgatják a fantáziát, liánom olyan rém- mesével amelynek anyaga nagyon is erről a földről való, mindig egyazon szövetből, az emberi gonoszságból. Orgyilkosság, méregkeverés, mérgezett tör. tőrbe csalás, rablógyilkosság, ékszerrablás, mindennapi életünk fekete és gonosz árnyai mind előfordultak itt és ezt a sok sötét dolgot mindig kínaiak vitték végbe, ők készítették alat- íomban mindezeket a halálos kelepcéket. Mintha lelkűkbe nem is férne más mint sötétség és fehér emberrel nem volna más, c-sak gyilkoló szándékuk. Könnyű kitalálni, hogy ezekben a filmekben az amerikai mentalitás tükröződött. amerikai kéz bogozta igy a szálakat, mikor egy „színes1' nép lelkét akarta megmutatni. Befeketítették ezt a távoli keleti népet Európa tömegei előtt, amelyeknek csak zavaros és halvány fogalmuk van mindarról, ami Keleten lejátszódott, vagy letjátszódik, mert hiszen az még a kutató szemnek is nehezen átlátható. De ime, megjelent a színen Anna May Wong. a Song cimü filmben, mint valami kinyilatkoztatás. Tiszta lényében nincs semmi titokzatosság, az emberi lélek igaz útjait járja, ahol nincs homály, csak fényesség. És ahogy végigmegy a filmen előttünk, Song életén, egyszeribe kigyomlálja emlékezetünkből az elhintett konkolyt, lehullnak az erőszakos kézzel felaggatott sötét, hazug kárpitok. Song egy kis kínai leány, akit egy kikötőben a tengerpartján két elvetemült csavargó támad meg és egy harmadik csavargó kimenti a halálos veszedelemből. Jack a harmadik csavargó az élet hajótöröttje, égy megtévedt európai, akit a sors kegyetlen, véletlen játéka leziillesztett. gyilkosságba kevert. Az emberi társadolomból egy fehér színésznő, egy kis női bestia miatt esik ki és amikor a nő újból feltűnik élete horizontján, még nte hány grádiccsal lejjebb indul a lejtőn — a szerelemért. Jack egy lebujbán késekkel való zsonglőr- játékkal keresi meg kenyerét és Sóiig a partnere lesz. Ezer veszélyen, lelki és testi megaláztatáson, az emberi lélek erejét meghaladó szenvedésen keresztül halálig ragaszkodik élete megmentőjéhez, akinek nincs számára egy gímdolata sem. Jack csak akkor látja meg az igazi Songot, mikor Song az érte való szenvedésben a halál küszöbére érkezik, c.sak a halál békéltető csendjében és világosságában világosodik ki előtte Song tiszta szerelme. amely tisztaságában a hősiesség határáig jutott, A mi európai fogalmainkat meghaladja ez a szerelem. Song szerelme, amelynek az utolsó leheletig való ragaszkodás, a kutya hűség, a képzeletnek is elérhetetlen magasságokba való szárnyalás, az ismérvei. A mi képességeinken túl van az ilyen szerelem, nincs rá lelki adottságunk, mint ahogy már eszményihez sincs töretlen erőnk, és csak kivételes pillanatokban érünk fel a magasságba. Ez a szerelem olyan ősök lelkén szűrődött át, akik testtel-!élekkel bele akartak olvadni az istenségbe. Az ő vallásuk testi és lelki odaadást kivan, a testnek ép olyan szerepe van mint a léleknek, szinte nincs kettőség. Ezért bírja el Song a tetíti megaláztatást, amit európai asszony aligha bírna el ennyi megadással* ennyi hittel, zugo- lógás s a gyűlölet fel-felcsapó lángja nélkül. Song úgy jár-kel a szenvedés kőhalmain, mintha, ez az élet csak álom volna és utána egy másik következnék, ötök mozgás a végtelen félé s annyi volna csak elfolyása mint egy folyamé. Ha re ás színésznő játszana Soug élettörténetét, szerep volna, játék. De Anna May Wong éli és nem játsza,->Song életét, annyira, hogy a „szerep" a keret teljességgel eltűnik. Csak az élhet igy a vásznon is, aki ilyen. Csak az tudhat ilyen jó lenni, ilyen szép lenni, igy szeretrfi, aki elmerült az ilyesmiben. Anna May Wong megjelenik előttünk-U—PH—inWIIMHlHWMI MWHI wm IMII I és mi véle élünk, szenvedünk, könnyekig meghatódunk és egészen szivünkbe zárjuk nemes, balo- vány arcát, Nincs benne semmi tudatosság, elég az, hogy van, létezik, arcából kivilágló nagy szemei elmondanak mindent, az ősi Kína szelleme tör át rajtunk, olyanok ezek a szemek, mint a képírás jegyei, a lélek ábráit pontosan vetítik. Anna May Wong lebontotta előttünk a „kínai falak“-at és meggyőzött bennünket arról, hogy mögöttük tiszta emberek tiszta éle-to van. Szívesen elhiszem neki, hogy a kinai asszony ilyen, amilyen ő, ha nincs is mindnek ilyen finom arca, amely a lotus virágok szirmaihoz hasonlatos. Szeretném legközelebb egy igazi kínai mesében látni őt, vagy egy kínai misztériumban. Anna May Wong! — Milyen muzsikás 4 zeng — hallgassák csak — Anna May Wong. — Lénye és művészete olyan, mint a kinai versek, amelyekben minden szó, minden hang a helyén van, egy árnyalat túlhajt ottságot, egyetlen fölösleges gesztust nem lehet benne felfedezni. Szenes• Erzsi. VASARNAP írja: Kosztolányi Dezső Matyólöldön I. Annyiszor robajt •el mrár vettem a vonat •errefelé, anélkül bogy leszálltam volna, bogy most lelkilí'nierét!nrdalás fog el. Kapom a '.poggyászomat, lengi'0111. Kocsin hajtatok a községibe, a friss, decemberi reggelen. II. A kép, mely elém lárul, mindjárt az első pillanatban olyan, hogy sikongok az öröm- tő]. Egy középkori városba megérkezni nőm ekkora élmény. Jaj, micsoda tarkaság, a ko- libri-fczi nek micsoda felemelése és csicsergése. Hadd írom le ezt a cifraságot az egyszínű tintámmal. A kék ég díszletében, melyet fehér hő premez. asszonyok mennek a templomba, piros és sárga nyakbavaló kendőkkel.T Az ucca feihéren-kéken, pirosa j-sárgán virít. Kislányok tipegnek mellettük, hosszú szohnyácskáik'ban, a heirde rgövel, idrepen- bod'rosan, bojtosán- rojtosan, kéken, lilán, zölden, rózsaszínen. Pipacsok, kankalinok, búzavirágok, kikericsek, télén. A mező indult meg, az mozog köröttem. III. Ezek a nőik mind szépek. Nem az az aai- íinuel festett selyemcafat van rajtok, melyét itt az ufinépnek kínálnak, hanem az az ősi pamutbimzés, melynek a tizennegyedik 1 százaidból is megmaradtak egyes darabjai. Fejükön kupszeTÜ „tok“, arról hull le a sátoros kendő. Ezáltal fejalatejuk megnyúlik s a kendő nedűi közül titokzatosan tekint ki az arc, mint egy oltárkép. I\r. Azok. akik szeretik - egymást és jegyibe járnak. átöTellkezve haladnak, egymás kezét tartva. Ez tetszik nekem. Viszont a helyzet az esküvő után megváltozik, A férfi ekkor már mint keleti kénynr elöl ballag, büszkén és hegyesen, semmivel se törődve, utána pedig három lépésnyire az asszony, alázatosan. Ez még jobban tetszik nekem. V. Mátyás király matyói, a férfiak ünnepi feketekai] a pót viselnek, mindig hét-nyolc számmal kisebbet, mint a fejböségfük. Le is fújná a szói. ha gom iszalaggal oda nem erőst fenék a fejük bobjához. Mi ennek a magyarázata? Egy legény meséli nekem, hogy valaha élt itt egy k tetejű bíró, az hordott ilyen kalapokat. Tucatjával hozatta. A legények utánozni kezdték, ők is vásároltak a készletből, noha a koponyájuk nagyobb volt s táncolt rajta a kalap. Így honosodott meg a népszokás. Etnográfusok, ámuljatok. VI. I Beszéltem egy menyecskével!, aki PárásArak : nagy üveg Ke 60, közép Ke 40, kis Ke 20. •bau is járt s a Piacé de Madeleine körül árult matyóbkiiizéseket. A „sumrnás" fiuk Németországban, Svájcban, Belgiumban dolgoznak márciustól októberig, aztán hazajönnek s októbertől márciusig csak nézik a levegői, téli álmukat a kússzak, mert ükapjuk: i»s ezt tette'. Egyesek Nevryorteban, Cleve- lanbeo is éllek évekig. De azért csak azt a lányt lehet elvenni, aki az utcájukban lakik. Ha egy legény egy nem utcájából! leányt kerülget. a többiek megkéselik. A sátorban lakó magyarok féltékenysége? VII. Ötlámpás rádió szól a gazdakörben, mozik •működnek, Budapest három óráuyira van innen. Ez az anya azonban szenesvizzel mosta meg a beteg kislányét, átbújtatta egy-„vi*,\ seletlen" ingen, mert megvették szeímmel. Bübajotokról hallok. Nyáron többen tulajdon : szemükkel látták a barboncást, a garabonciás diákot, aki felleghajtó. köpenyében repült és jégesőt hozott. A fakó, európai műveltség csak épp lötyög rajtok. Lelkűk mélyén még mindig ott él a honvágy a soha-el- nem-felejihető kelet után. Az virágzik ki ezekben a pogány, izzó színekben is. Ázsia, a napfényes és boszorkányos Ázsia. (Mezőkövesd.) DERES KENUÉR*) Irta: EGPI Ü1KTOR Hó esett; sok fehér hó. Aztán olvadt; megint hó esett; a piszkos latyak fehér lett, de az uocák és utak cuppogó lében úsztak ... Az emberek valami nedves, hideg kásában jártak és azt mondták: — Ronda idő! — De milyen ronda! — A legjobb cipőbe is belemegy a. viz! — Miért nem jár galosn.iba.ri'? — Hát már kapni galosnít? — Maga még nem tudja, hogy lehet galosnit kapni? — Hiszen zárva tartják a határokat minden elől, ami Oroszországból jön. — Maga azt hiszi, hogy a galosni is hoki? — Én nem hiszem, de vannak, akik hiszik. — Nem is muszka-galosnit kapni, hanem svéd gyártmányt. — No nézze, azok a svédek! — Lassa! — Megyek, veszek egy galosnit, mert különben náthát kapok ... Márton kifelé tartott á városból. Pedig ennek semmi értelme sem volt. Mit akar az országúton, mely a házakon túl kezdődik és ronda sivárságban, az olvadt és a friss hó puha habarcsával borítva. kietlenül vágódik belé kopott iák között a végtelenbe?... De Márton már nem bírta, a városi uccuit. Az ucca rettenetes hideg kásája, a láb alatt szór- työgva összeroppanó nedves habarékja, siistörgő, sziszegő, cuppogó, fütyülő hangocskákkal szívódott ki és be rossz cipőjében. A lélekgyilkos nedvesség azonnal hasogatni kezdte beteg csontjait, mintha a lábát föl az ágyékáig égették, buták volna... De ez nem volt minden; ez a latyakos lé felszívódott a szívig, az agyig... — Jó lenne belefeküdni ebbe a latyakba! — érezte Márton. — Hadd legyen vége! Ez már a csavargás utolsó foka, legalsó állomása volt. Éppen azért ment ki Márton a házak közül a. városból... Nem akarta kezét koldulásra kinyújtani... nem akarta... Pedig rnár semmi más nem lett volna hátra----Má,r egy Dapja nem ev ett, mert egy krajcár keresete nem akadt. Egész éjjel reszketve aludt egy istáló jászlában; csak két ló állt :i nagy istállóban és annak teste nem tudta, a nag\ liodályt befűteni... A reszketős kíi lőDöseri a lábból jött, nmly eg'tez nap az ncc.a le vében ázott,.. *) Részlet a szerzőnek „Főikéi a nap" című uj kőn: véből. Táján még lett volna valami reménység, ha az t időjárás kicsit változnék... Ha elállna a hóesés, akkor a háztulajdonosok elszánnák magukat arra, hogy a latyakot a házak elől el lapátolt a seák ... és nem minden házban van erre való ember... akkor talán lehetne egy ebédre valót szerezni... Vagy ha fagyna! Akkor a lucsok odafagyna a járdához, el kellene onnan takarítani... De a hó csak esik, esik, egyre esik, az uecák viztől püffedt kásája egyre több és több lesz... Mintha a világ el akarna veszni ebben a kásában... És nem látni az eget... egyre hulló polyhek sűrű tánca lett a z égből... Tehát el kell-veszni!... Nem! Koldulni nem főg! fis mert semmi má* nem volt. Márton rongyosan, éhesen, leikével már úgyis valami végtelen semmibe dőlve, elindult a céltalanságba... Ez a céltalanságba való beléindulás volt. a kifejezője annak a semminek, mely most Mártonban volt... A hó egyre hullott, nagy stiríi pelyhekben... Márton kabátja egyre több nedvességgel telt meg, szinte vizes posztóba csomagolva ment előre... Aztán a hó már kézdett tapadni a kabáthoz, egyre több hó tapadt kalapjára, kabátjára... Mintha bozótos pofáju hóember ment volna előre... előre... A csavargó most elindult... Most jön a végtelen országút... A városon túl, nem messze a kályhagyártól, az országút mellett magányos, villaformáju ház állt. Magas deszka-sövény vette körül a villa kertjét. Nedves hó takarta a tetőt és a villa mindenestül elmerülni látszott a táj kihalt hóhabarékjába... A végtelen csendben nem hallatszott semmi, csak Márton lyukas, rongyos bakancsának súlyos cup- panáSa, egyre ismétlődő buta, lassú ritmusban ós valami sziszegósre emlékeztető hang, amint az egyre hulló hó halk nosszel omlott egymásra, a maga ogyTe dagadó, nedves puhaságába ... A kerítés mögül farakások látszottak; hasábfa volt ott magasra torlaszolva, a torlasz tetejét ellépte a hó. Mártont az éhség iszonyúan kínozta. A belek üressége szaggatta testének belsejét... esztelen, vak, állati düh szorította össze fogát. A magas farakás láttára valami remény cikázott keresztül a sötétségben: — egy kilátás. A kapuhoz ment, megrángatta a csengőt. Semmi sem mozdult. Márton várt. Enni! Enni! szaggatta üres gyomra, basa Mártont. De nem mozdult, semmi. Még egyszer mégrángatta a csengőt. Ajtó nyílt benn a házban, valaki lassan lőtt kijeié a házból. Már lehetett is hallani, hogy a nedves, puha hóban szutyogva közeledik lába a kapuhoz. — Ki az? — kérdezte belülről egy mogorva hang. — Bocsánat! — mondta Márton. — Valami mondani valóm volna. — És mi az a mondani valója? — Micsoda fontos mondani valója letet számomra egy idegen embernek? — Majd meghallja!-—Hát csak mondja! — így nem lehet; nyissa ki az ajtót! — Az ajtót nem nyitom ki! Most csupa csavargó, rabló jár az országúton. — Talán már rajtavesztett ? — Mások már rajtavesztettek. — Azt akarom éppen megmondani, hogyan biztosíthatja magát a mostani időkben. — Figyelmeztetem, — mondta a hang a kapu mögül, — hogy revolver vau nálam. — Nálam még egy kés sincsen. Az ember megfordította a kulcsot a kapuban. — Figyelmeztetem még egyszer, hogy hat golyóra töltött fegyver van nálam. — Csak tessék! — Figyelmeztetem, hogy a revolvert előre szegezve tartom és azonnal lövök. — Csak tessék! Most egy fél arasznyit nyílt az ajtó és egy sovány, szőrös arc jelent meg a nyílás mögött és látszott, ahogyan izgatottan kémlel ki a sápadt, idős arcból két izgalomtól égő fekete szem. — Rabló! Csavargó! Semmiházi! és be akarta a kaput tenni. — Néni akarok rabolni! — mondta Márton. — Gazember! Pusztulj! Márton lábát az ajtó közé tétté. —: Nem akarok semmi rosszat. mondta. — Nem bántom semmijét! — Pusztulj, gazember! — Csak éhes vagyok! — Lelőlek! — Nézze! — mondta Márton és lábát az ajtó közt tartotta, még a térdét i-s nekinyomta.. — Fölvágnék magának egy kis fát... —• Rablók, gyilkosok... Mind rablók, gyilkosok vagytok!... ——— Fölvágok valamit a fából.... — Semmi szükség arra ... —* Éhes vagyok! — és Márton lökött egyet az ajtón. — Kutya, lelőlek! Márton belökte az ajtót. Szem Íven álltak. A vékony, szakáink sápadt arcú. idősebb ember fölemelte kezét és már lőtt is. Tompán futott ki a durranás hangja a téli, havas, ázott magányba ó* már siket csend is lett. : Márton szeme és esze elborult. Először egy mozj dulatot tett. Lelkében, izmaiban megelevenedett j annak a mozdulatnak gépezete, mellyel bajonótos ! fegyverét a puh,a emberi testekbe döfte... Most I is -ügy tett, mintha fegyvert kapna föl és azt va- | la-kibe döfné... mintha megint ölne, gyilkolna.,. 1 de csak a levegőbe kapott evvel a mozdulattal. Ekkor a revolvert a csövénél elkapta, az öreg kezéből kicsavarta. Aztán fölemelte karját és az öreg fejére sújtott a revolverrel. A csontok beszakadtak; az öreg elesett: puffanva csapódott a hóba... Márton látta, hogyan esik el, aztán revolverrel a kezében elment... Még jó darabot ment az országúton, amikor tudatára ébredt annak, bogy valakit alighanem agyonütött. Nem valami tiszta tudat volt, annál sokkal nagyobb volt az ékségláza. semhogy tisztán tudott volna gondolkodni... csak úgy kereüztülködlötfc a fején, hogy valami nagy, végzetes dolog történt. Ment előre a lucskos, fagyos lében ázó országúton, a végtelen hópocsolyában, kezében a revolverrel ... Lassan, lassan valami célra kezdett rátapintani idegeivel... nem is cél volt... csak valami ész- revevés... az őrült izgalom kezdett elpárologni idegeiből és észvesztő háborgással, vakítón kezdett megint jelentkezni az éhség. Megfordult és visszament a házhoz. Bement a kertbe; a revolver még mindig ott volt a jobb kezében, úgy. ahogy a csövénél fogva elkapta. Az ember, akit leütött, ott feküdt a hóban: bezúzott fejéből vér szivárgott és pocsolyásan meg- Sürüsödve megállt az egészen elfakult hívőn Sze-’ me be volt csukódva. Múlton megborzadt a vértől. Nem akart odanézni. Valahogy féloldalt állt, hogy az öreg belső zsebeit kitapogassa. Most vette tudomásul, hogy a jobb keze nem szabad. Eleresztette a revolvert, hogy a keze felszabaduljon. A revolver a halott mellé esett a osatakha. Rossz, kopott tárcát talált, a belső zsebben; péuz is volt benne. Magához vette ... Csend volt az egész vidék felett. Süket és mindent magábafullasztó havas, nedves csend ...!£• messze volt attól a helytől ős a gyilkosság pillanatától minden politika... Valahol, távoli helyeken zúgott és égett a politika és a milliós tömegek az i^“l és aV. állam uj formáiba rajzoltak ős senkiim ni tudta, hogy mit, hoz a holnap... Olyan bizonytalan volt minden... az ami elmúlt és az is. aminek ezután jönnie kellett.... Itr-iMiU-Mi a hajbetegségek és kopaszodás tökéletes gyógyszere. I m:M a korpadzast, ■Élv mi Sf. ■ haj képződést. mii a? Kapható minden drogé- riaban, gyógy szertarban és parfümériában, valamint a föképviseletnél.
