Prágai Magyar Hirlap, 1928. december (7. évfolyam, 275-296 / 1902-1923. szám)
1928-12-19 / 289. (1916.) szám
1928 december 19, szerda. ^MCAI-MsS^m'rtTRI.AP •mam'MaBmitsia&i.w Végeérhetetlen háborúság a megelégedett békési szlovákok körül A rágalmazó Národny Denniket bíróság elé állítjuk — Égy kéretlen prókátor patologikus szerepe — Drienyovszky János és aiíeregója: Kocsis András — Hrabovshy György — A Reggel „koronatanúja" Prdgaj december 18. A békési szlovákokról írott cikksorozatommal nem a torzsalkodást és a harcot, hanem az igazságot és a felvilágositást akartam szolgálni. Bár tisztában voltam vele, hogy számos politikai ellenvetésre fogok találni, azt mégsem gondolhattam, hogy a bratislavai ideológia számára ennyire becses az a bizonyos, magyarországi „szlovák elnyomatás". Mért — itüe — tüzZel-vassal, cikkek özönével ragaszkodnak hozzá és körömszakadtig védik, mint egy hasznot hajtó kapitálist. Lélekbúvárok számára nem lenne érdéktelen elolvasni a csehszlovák sajtóban hamarjában felbufjánzott polémikus cikkeket, amelyekben kábító másodvirágzása jelentkezik a tizesztendőelőtti, forradalmi pszichózisnak. Elképesztő ferdítések, logikai ficamok, rosszhiszeműség, gyanúsítás, rágalom s a sovinizmusnak olyan eltévelyedései találhatók meg ebben a kies virágoskertben, hogy az már egyfelől a kétségbeejtés, másfelől a nevetségesség falát verdesi. Nyugodtan tekintek le rája, mert hiszen az én célom semmiképpen sem rokon e sajtóéval. Én — ismétlem — nem propagandái csináltam hanem egyszerűen az egészséges érzékeimmel fölfogott és á becsületes lelkiismeret kritikáján átszűrt igazságot emeltem föl a napfényben. Az igazság pedig mindig igazság marad. Mindennapos megbizonyitásra csak a fikcióknak van szükségük. Hiábavaló polémia helyett tehát elegendő néhány megjegyzésre szorítkoznom. # A Národny Dennik „Agitácia so Slovákmi v Mndarsku" című újabb vezetőéikkében prelúdiumképpen megállapítja: „A magyarországi szlovákok hallgatásukkal, de azzal is, hogy magyarnak adják ki magukat, elitélik a magyarok nemzetiségi politikáját." Hát lehet erre komolyan felelni? Vagy felelhetek arra az otrombaságra, hogy engem történelemhamisitással vádol s megtesz W indischgráetz tanítványának? Revánsképpen hozzam talán eszébe a szlovák sajtónak azokat a cikkeit, amelyek a mártom deklaráció rejtélyével foglalkoztak? Továbbiakban a Národny Dennik azt igyekszik valószinűsiteni, hogy békési utamat az egész hivatalos apparátus segítségével, szolga- biró, jegyző és csendőr tudtával végeztem. így képzelik ezt a pozsonyi národni demokrata re- daktorok, akiknek mentalitásával valóban harmonizál ez a föltevés. Az igazság ezzel szemben — nyugodt önérzettel jelenthetem ki — az, hogy a hatóságokat messze elkerültem, sőt minden hatósági kapcsolat látszatát is, olyannyira, hogy még a külföldiek számára kötelező rendőrségi jelentkezést is szándékosan elmulasztottam s visszautaz- tamban a komáromi határállomáson budapesti szállóm Öt nap előtt kelt kijelenté3i szelvényét adtam le. Az csak természetes azután, hogy a Národny Denniknek az én békési észleleteimmel szemben van egy ellenkező dossziéja a magyarországi szlovákok elnyomatásáról az utolsó tiz esztendőben. De ezeket az adatokat kíméletből nem hozhatja nyilvánosságra, mert nem akarja fajtestvéreit üldöztetésnek kiszolgáltatni. Ez elvégre emberi érvelés lenne. De valami nem stimmel benne. Miért szivárognak ide az elégedetlenek panaszai, ahonnan nem jöhet segítség? És miért nem keresnek utat a budapesti parlament fórumára? Azt még a legnagyobb elfogultság sem állíthatja, hogy a magyar ellenzék, akár demokrata, akár szocialista részen, vajmi kíméletet tanúsítana a kormánynyal szemben. El nem tudjuk képzelni, hogy ez az ellenzék, közismert intranzigenciája mellett, ne vállalná, hogy szószólója és repardlója legyen a nemzetiségi sérelmeknek, ha vannak ilyenek. Logikailag teljesen érthetetlen dolog ez. S ha mégis idefelé panaszkodnak, nem gondolhatunk másra, mint hogy ezek a panaszko- dók ama elégedetlenek fajtájából valók, akik «— valami mást akarnak. A békési szlovákok elmagyarosodásdt, szerinte: elmagyarositdsdt beösmerí, de a következő kommentárral kíséri a Národny Dennik: „Nem örök szégyene-e a magyar rezsimnek, ha a szlovák magyarnak vallja magát?" Anélkül, hogy most a különbséget meg akarnám vonni, egyszerűen csak ezzel a kérdéssel felelek a kérdésre: XJgyanaz-e a Národny Dennik véleménye akkor is, ha más relációban fordítva állítjuk föl a kérdést? A Národny Dennik nem <Hallotta, hogy a Mihalus-ügyről írott vezetőcikkébe is belekeverjen engem. Többek között ezt írja benne: „Nemrég, kissé más módszerrel, de ugyanazzal a céllal, mint Mihalus, csinált itt állam- eüenes (!!!) propagandát egy magyar újságíró, földicsérve a magyarországi szlovákok „ideális" viszonyait. A magyar kormány sokat áldozott ezekre a cikkekre." Erre az elvetemült rágalomra itt nincs több szavam.. De majd lesz a bíróság előtt, ahová a Národny Denniket múlhatatlanul állítani fogom. # Et nunc venio ad fortissimum. Elolvastam dr. Dezidér Dzurányi három cikkét a Slovensky Dennikben, amelyek elég tűrhető szlovák nyelven. ámde elsőosztályu „den- niki" szellemben irvák. Abban egyenesen gyönyörűségem telt, hogy írójuk a soviniszta módszerekben aránylag rövid idő alatt ilyen dicséretes haladást mutathat föl. Statisztikai bűvészkedései azonban számomra meglehetősen érdektelenek. Ha azt akarja velők, kimutatni, hogy én több Szlovákot fedeztem föl Békésben, mint a hivatalos magyar statisztika, ezzel legföljebb csak objektivitásomat, elfogidatlanságoinat és mindenek fölött az ottani politikai érdekszférától való függetlenségemet bizonyítja. A magyarországi kisebbségi kérdésről és az iskolaügyről azután valóságos kis expozét ad elő s a beavatottság mezében kicsinyesen rámcáfol, hogyan folyhatna Békésben az elemi iskola második, sőt harmadik osztályában is szlovákul a tanítás, amikor a slyabikár az egyetlen szlovák tankönyv. Megnyugtathatom, hogy van ott „Citanka“ is. Igen értelmes tankönyv. Esetleg még őmaga is haszonnal forgathatná. A felsőbb tantárgyakból azonban pompásan levizsgázott. A Slovensky Dennik kiállíthatja számára a diplomát. Egészen ügyesen inszinuál, a nemzetiségosztályzástanból pedig túlszárnyalja a legjobb fajvegyészeket. Tehát: Jakab fi/ Jakubik volt, Raffay—Rafaj, Gyurátz „valószínűleg" (!) Űurac. Bravó! A politikai demagógia szókincsében azonban még némi'. f ogyatékosságot mutat, mért mindössze két Kraft- ausdruckkal jellemzi a régi 'magyar rémuralmat: „Tót vem ember" és ama bizonyos miko- schi „Jogásszen, Kanásszen und Betyárenland" jelzővel. Itt még szorgalmas pótlásra svan szükség. A végén jön egy kis kenetes átkozódás és — pszihidter után lehet kiáltani. é A koncertből természetesen A Reggel sem maradhatott ki. Surányi Géza terjedelmes cikkében Acsády, Thessedik és egyéb kútfők a,lapján a szlovákok békési településének körülményeivel foglalkozik és politikai magyarázattal szolgál kiváltságaikról, privilégiumaikról. Mindezekkel magam is igen jól tisztában vagyok s cikksorozatom bevezető részében utaltam is erre a fontos körülményre. Érdekesebb cikkének az a része, amelyben kitér az asszimilálódás kérdésére. Surányi a békési szlovákság jólétét csupán egyes „zsíros arany parasztokra" korlátozza s ebből von le merőben téves következtetéseket. A való helyzet ezzel szemben az, hogy a békési szlovákság jóléte nem egyesek szerencsés osztályrésze, hanem általános jellegű. Ezt bizonyítja a tény, hogy kezükön nem kevesebb, mint 120.000 hold föld van s hogy a szlovák nincstelen csaknem ismeretlen Békésben. Hogy a békési kisebbségi kérdés gazdasági oldalát Surányi csökkenteni igyekszik jelentőségében, az szocialista újságíró részéről legalábbis újszerű felfogásra mutat. Fejtegetéseivel végül is oda lyukad ki, hogy paszpartut követel az itteni republikánus magyarok részére, akik „Prága uccáin ugyanezen módon s talán hasonló indokból úgy fejezték ki magukat, hogy —- nyelvben magyarok, lélekben csehszlovákok." Mert: „miért derék, jellemes ember azért Drienyovszky János békéscsabai kisgazda, ha fajáruló ,renegát' a csehszlovákul Csömör István?" A kérdés beállítása igy nagyon éles, de ami a lényegét illeti, őszintén sajnáljuk, ha Surányi Géza önmaga nem tud rá megfelelni. A csehszlovákiai magyarság, teljesen más körülmények között és az ismert históriai előzmények mellett vált kisebbséggé s kényszerült védekező harcra a kenyérért, a létért, jogaiért. Ennek a harcnak igazságát és erejét éppen most bizonyította meg, amikor a tartomány- gyűlési választásokon közel negyedmillió szavazót tudott pártjaiban fölsorakoztatni melléje. Ezzel szemben áll egy kis töredék, a Surányi által fölállított kategória: a földreformmal korteskedő agrár pártban megfészkelt elégedetteké, akik a megígért vagy pedig leszámítolt egyéni előnyök fejében félreáuoUak g magyar nemzet küzdelméből és t,ijesztendő alatt jutottak el odáig ■— egy magukban,, ahová a Drienyovszky népe két évszázad alatt ■—» tömegében. Ki jár a helyes utón: a negyedmillió magyar, vagy Kocsis András és sziikebb társasága, erről A Reggel-lei igazán hiábavaló lenne vitatkoznunk. Bízzuk a kérdés eldöntését a históriára. De engedje meg Surányi Géza. hogy magyar lelkiismeretünkkel és kétségbevonhatatlan erkölcsi jogosultsággal továbbra is hirdessük a magunk igazságát. # A Reggel azután föltette a koronát az egész békési háborúságra egy riportjával, amely iskolapéldája az egészen Vaskos tendenciájú, politikai riportázsnak. Megszólaltat egy békési szlovák „emigránst": Hrabovsky Györgyöt, aki mandátumot vállalt a bukaresti kamarában — a Magyarországtól soha el %em szakított Békéscsaba képviseletében. ma pedig egy szlovén szkói mnradéhbirtoh boldog tulajdonosa. Nos, Hrabovsky György volt bukaresti képviselő és jelenleg szlovenszkói maradékbirtokos urat ebben a porben koronatanúnak et nem fogadom. DZURÁNYI LÁSZLÓ. & francia lmfeltüaéstfceltő cikke a világháború kitörése körül tSrtisss eseményekre) Páris, december. Gróf Poltzer-Haditz, néhai Károly király kabinetfőnökének a „Neue Freie Presserben közölt emlékiratai a francia közvéleményt is erősen. foglalkoztatják, s a lapok, különösen a Le Temps, ismertették részletesen azt a- polémiát is, amelyet a bécsi lap' hasábjain Poltzer-Ha- ditz, Ozernfc ás ■ Grata Gusztáv folytattak Tisza István gróf egy állítólagos kijelentése körül. A francia-lapokat a háború körüli események kulisszatitkainak magyar vonatkozásai természetesen kevésbé érdeklik, ellenben minden alkalmat felhasználnak arra, hogy adatokat produkáljalak II. Vilmos császár bűnössége mellett s ezzel kapcsolatban megvádolják a bécsi kabinetet,'sőt magát Ferenc Józsefet is. A legutóbbi napákban különösen feltűnést keltett egy,- a Le -Tenip hasábjain közölt hosszabb tanulmány Albert Bazeröue tollából, amelyet- alább''rövidén ismertetünk, mert benne érdekesen nyilvánul meg az a szellem, ahogyan a kettős-monarchia Szerepét ma illetékes francia helyen a háború felelősségének szempontjából. m égi félik. '-yn' / .■■ -uh-''; --.-v. ^ A tanulmány abból indul ki, hog^ a Ipgutáb- bi időben egyro*sűrűbben megjelenő' memoárok igyekeznek egyes államférfiakat és uralkodókat. tisztára inogni a háborús felelősség vádja alól. Különösen áll ez II. Vilmos császárra, szükséges tehát időnként e beállításokkal szemben a valóságot leszögezni. Egyes momoárirók különösen arra hivatkoznak, hogy ' II. Vilmos császár 1914. július 6 ált Berlinből elutazóit, hogy jachtján a norvég tengeren tegyen hosszabb kirándulást, s innen csupán julius 27-én tért vissza Berlinbe, ennek következtében bajosan lehet hinni, hogy ő 1914 julius hónap folyamán háborús előkészületekkel foglalkozott volna Berlinben. A Le Temps szerint szükséges e beállítással szemben a valóságot feltárni s rávilágítani ama eseményekre is, amelyek ebben az időpontban a bécsi kabinet politikája körül is lezajlottak. A lap itt azután ama hivatalos német dokumentumokra hivatkozik okfejtése során, amelyeket a német kormány az összeomlás után tárt a nyilvánosság elé, a háborús felelősség kérdésével s a háborút közvetlenül megelőző diplomáciai tárgyalásokkal kapcsolatban. 1®14 gUiiiiS 5 A háború előkészítésére vonatkozóan a legfontosabb tanácskozás 1914 julius 5-én történt Berlinben, -— irja a cikk — amikor Szögyén- Marich, berlini osztrák-magyar nagykövet gróf Hoyos tanácsos kíséretében megjelent II. Vilmos császárnál (tehát egy nappal elutazása előtt) s átadta a német uralkodónak Ferenc József császár1 és király ama memorandumát, amelyet a monarchia ura a június 12-iki kono- plsti tanácskozásokra vonatkozóan készített. (E tanácskozás, mint ismeretes, II. Vilmos és Ferenc Ferdinánd trónörökös között folyt le.) A memorandumhoz Ferenc József egy sajátkezű levele is csatolva volt, amely hivatkozva a közben történt szerajevói gyilkosságra. —* a Le Temps szerint — arra kéri Vilmos császárt, „segítsen izolálni és elpusztítani Szerbiát'*. A memorandum különben a Szerbiával szemben tanúskodó energikus magatartás szükségességét hangoztatja. • ■ ■ . . Szögyón-Marich látogatását Vilmos császár BethmanTIollweg kancellár és Zimmermann külügyi államtitkár jelenlétében fogadta s a cikk szerint a memorandum átvevése után ott helyben és azonnal döntöttek a háború megindítása mellett s e tanácskozások után Vilmos császár másnap elutazott. . . A Lo Temps ez állításához hozzáfűzi, hogy fonti adatokat tichnowsky volt londoni német nagykövet feljegyzései, is megerősítik, sőt a tanácskozásokról a fenti szollemben felvett jegyzőkönyvből egy példányt gróf Memisdorff- Pouilly, akkori osztrák-magyar nagykövet is kapott volna. A Le Temps cikkírója szerint a Szögyén- Marioh-csal folytatott tanácskozások utáni napon, tehát elutazása napján Vilmos császár még időt talált arra, hogy Potsdamba összehívja a német nagyvezérkart s vele megbeszélje mindama katonai természetű intézkedéseket, amelyek a háború kitürése esetére feltétlenül szükségesnek mutatkoznak. E tanács* kozás lefolyása után történt volna az elutazás. Tisza nem akar háborút Vilmos császár tehát utón. van — folytatja a cikk — de tévedés volna azt hinni, hogy közben nem kíséri figyelemmel a politikai eseményeket. Főhadiszállását a norvégiai Balholm- ben rendezi be s innen állandó kapcsolatot tart fenn „rádiótelefon*' utján Berlinnel. A legérdekesebb, de egyúttal a legnyugtala- nitóbb hírek — Bécsből érkeznek ide. Tschirszky német nagykövet Tisza István gróf Ingadozó magatartásáról számol be je-F lentéseiben s különösen hosszú jelentés, számol be a julius 7-én Bécsbén tartott közös minisztertanácsról, amelyen — miként ezt a jelentés némi melankóliával állapítja meg: Tisza István energikusan, de egyedül, a háború megindítása ellen foglal állást. E minisztertanácson B.erchtold Lipót közös külügyminiszter — Tschirszky julius 10-iki jelentése. szerint — a Szerbiába intézett ultimátum szövegébe olyan megalázó feltételek beiktatását javasolta, amelyekről előre lehetett tudni, hogy ezeket a szerb kormány sohasem fogadhatja el. Tisza István azonban tiltakozott ellene s igy. a casus belli keresésének ügye egyelőre eltolódott. Julius 15-ilce felé újabb sürgöny érkezik II. Vilmos császárhoz norvégiai magányában-: Tsehir- szky jelenti, hogy most már maga Tisza István is „szilárdan meg van győződve a háború szükséges voltáról". De hogy honnan veszi ezt az állítását, az a cikkben közelebbről-.nincs megr jelölve. A sürgöny még közli a nyaraló uralkodóval, hogy a Szerbiához intézendő ultimátum szövegé készen áll, átadását pedig csak az késlelteti, hogy várják Poincaré elutazását Szent Pótervárról Stockholmba. A Le Temps cikke még több csekélyebb fontosságú jelentést ismertet, amelyek II. Vilmoshoz futottak be s amelyekkel igyekszik alátámasztani azt az állásfoglalását, hogy igenis a nyaraló császár norvégiai magányában akt-iv. részt vett a háború előkészítésében. E sürgönyök közül csupán Tschirszkynek ea a jelentése érdemel külön említést, mely Berch- told külügyminiszternek a szentpétervári kormánynak tett ama Ígéretéről emlékszik meg, amely szerint a bécsi kormány előre is kijelenti, hogy háború esetén nem óhajt semmiféle szerb területet annektální. (A hivatalos német kiadás szerint Tschirszky e jelentését II. Vilmos a következő széljegyzettel látta el: „Milyen szamár! A Szandzsákot el kell venni, mert különben a szerbek az Adriáig nyomulnak!) Julius 5-én azután a tragédia megkezdődik: a belgrádi osztrák-magyar követ este 6 órakor elhagyja állomáshelyét b ugyanezen a napon ll. Vilmos teljes gőzzel siet' jachtján hazafelé, Berlinbe __ Ez rövid tartalma a Le Temps érdekes tanulmányának, amely abból a szempontból is. érdekes, hogy újabb francia részről történő elismerésének lehet tekinteni annak a magyar álláspontnak, hogy Magyarország és minisztoreluöko nem akarta és nem készítette elő a háborút s az ellen a legváleágosabb időben és körülményok között is teljes erejéből tiltakozott. 1 le lemos is elismeri, liogy Isia HfnÉn 1914-ben tiltakozol! ■ a háború megindítása ellen' 5
