Prágai Magyar Hirlap, 1928. november (7. évfolyam, 250-274 / 1877-1901. szám)

1928-11-09 / 256. (1883.) szám

TPRA2CAI-/v\AG^AR*KIMíAP 1928 Mvemberr 9, péntek. A fiatal művészek lelki forradalma Ma: Hermáim Lipóí festőművész Egy barátom — ssakmájában elsőrendű művész — szokta mondani: fiatal korában, mikor művészpályáján elindult, olyan hatal­mas erőt érzett magában, hogy azt hitte, ha az utcán összeütköznék a villamoskocsival, neki semmi baja sem történhetne — de a villa­mos ki ugrana a sínekből! Ilyen magábanbizással indul útnak a fia­tal művész, megvetve, lenézve mindent és mindenkit, mi és ki egetvivó szándékában út­jába állhatna — főleg az idősebb, már beér­kezett művészeket. Az az érzésünk, a termé­szet gondoskodik erről a hatalmas „kezdő- sebességiről, az ülteti bele a kezdőbe a naiv önbizalomnak már önhittséggé fajult formá­ját, hogy utravalója legyen a vakmerő ván­dornak, ki veszélyeket, akadályokat nem is­merve indul el sok keserűséget hozó tövises pályáján. Szinte sajnálnék felvilágosítani a kezdőket mindarról, ami várja őket, ha nem tudnánk, hogy úgysem törődnek ilyen figyel­meztető szavakkal — szerencsére. Kell ez az ellenző a szemektől jobbra-balra, hogy ne lássanak mást, csak a végcél csábitó géniu­szát, ki hol a dicsőség és elismertség, hol For­tuna ragyogó kontúrjait mutatja. A kezdő művésznek bátorságot ad a tu­datlanság, mint ahogy a dilletáns is könnyen tulteszi magát a nehézségeken, komplikáció­kon — mert nem is látja őket A vágy hajtja a fiatalt, művészetre „hivatottat'4 g miután nem igyekszik „realizálni", amit elképzelt gondolatban, az eredmény összes kellemessé­geit kiélvezi, melyek annál intenzivebbek, mert a kínlódás, küzködés verejtéke még nem mosta le ábrándjaik himporát. A mesterség elemeit tanulva, az előtanulmányok szürke feladatait szörnyen unja, kásahegynek tekinti, melyen keresztül rágva magát el fog érkezni végre az óhajtott tündéri vidékre. Miután a teremtés önálló módját még nem kísérelheti meg — végtelen szigorú mások teremtési kí­sérleteivel szemben. Rögtön észreveszi a leg­csekélyebb hibákat, tökéletlenségeket s eze­kért a kvalitásnak sem bocsájt meg. Vannak aztán ideáljai is, kiket végtelenül túlzott oda­adással imádata tárgyául fogad. Teljesen fel­olvad bennük, azoknak szemén, formáin ke­resztül néz mindent s első kísérleteiben azok­nak bágyadt ismétléseiben, utánzásaiban éli ki magát Tapogatódzó, botorkáló utján néha még érdemetlenre is pazarolja fiatal lelké­nek értékes hevét Ezeket nevezik aztán fölénnyel fiatalkori tévedéseknek. Teóriában azt képzelné az em­ber, hogy az ösztön helyes útra vezeti az if­jút, mint ahogy a jó háziállat is megismeri az otthon kapuját 8 a vándormadár végteleu tá­volságból odatalál, ahová való. De a kultrua, mely az öntudatos észuek és logikának olyan nagy szerepet juttat az ember cselekvéseiben, ezeket az ősösztönös hajlamokat elálmositja, bevonja az észlelet hálójával, rni szabad mű­ködésében gátolja s tévedések, hamis utas követésére ad alkalmat. A művészi alkotás alapja az élmény. Egy érzelemkomplexum, melyet az élet örömei, csalódásai, mélységes megfigyelések, átérzé- sek, nagy dolgok megélései, átgondolásai vér­rel itatott átszenvedései raknak össze. Ehhez kell hozzávenni a művészi fantáziát és a tem­peramentumot. Ez a furcsa komplikált érzé­keny lélek szálaival átszőtt művészi kedély szükséges hozzá, hogy művészi alk^ftWbdétre- jövetelébez az impulzust megadja. Ha birtoká­ban van a művész ezenfelül a kifejezési ké­pesség eszközeinek, ha a lelkűiét legcseké­lyebb iniciálására a művészi eszközök mun­kába lépnek s maradéktalanul a kívülálló elé tudják varázsolni mindazt, amit akarunk, ak­kor egy művészi alkotás jöhet létre. Ha e két feltétel: a művészi kedély elképzelő ereje s a kifejeződés képessége találkozik egy ember­ben — akkor művésznek nevezhetjük. A fia­tal művészben gyakran van meg a kifejező­désre sodró wágyakozás, a formát kívánó, de még formátlanságban forrongó temperamen­tum, az alaktalan fantázia — de nincs meg benne a képesség ezeket kifejezni, az eszköz, a nyelv hiányzik, hogy más ember is tudomást vehessen róla, mi lakik benne. De előfordul­hat ennek fordítottja is: Csodagyerek, ki technikailag végtelen ügyes — de nincs mondanivalója — csak utánérez, utánoz. A művészi eredmény csak ott mutatkozhatik, hol a mély emberi érzés indította élmény vi­lágosan, kompletten kialakul a lelkületen be­lül s kifejeződni képes egy minden nüánszra, formulára reagáló technikai művészeten át. E két feltétel korokon keresztül elkerüli egymást. Hol az egyik teng túl, hol a másik marad le tökéletlenségében. Mindig rossz művészi munka az eredmény. Ha egyformán udagolódik, ha úgy összevegyülj hogy már / v határait sem látni — akkor alakul ki harmo­nikus értékes művészi eredmény. * A művészet mesterségi részében sok a megtanulható, átvehető — bár legnagyobb­részt saját magától kell rájönni döntő fontos­sággal bíró kifejeződési formákra. A tanítás célja, hogy kellő ügyességgel a kezdőt jó irányba terelje, okosan átsegítse nehézsége­ken s időt nyeressen a növendékkel olyan mesterségi titkokba való bevezetéssel, me­lyekre a talentum magától is rájön idővel. Ezért azonban a fiatal művész nem hálás, úgy tekinti a tanítást, mint valami neki járó adósságot. A hálátlanságnak tűnő tulajdonság­ért azonban nem szabad haragudni. Hozzátar­tozik ez a fiatal művész természetrajzához. Mint ahogy a dolgok természetes fejlődéséhez tartozik az, hogy az érettség korában viszont utólagos lelkesedéssel emlékezik vissza min­denféle ifjúkorában neki juttatott tanításra. Csak akkor kezdi respektálni az ifjú mű­vész az idősebbet, beérkezettebbet, mikor művészetéből megélni próbálkozik. Ekkor kezd rájönni az igazságra, hogy az ideális É mesterségének van egy — a praktikus élettel való összefüggő oldala is. Amikor az ideális álomvilág bódulata szünőíélbea van s a „mű­vészet kenyér után jár“ közmondás igazsá­ga közeledik. Ilyenkor revízió alá kerülnek a mámoros ifjúság fölényes megállapításai s az idősebb művészek nagy része eltekint a fiatalos ficánkolás sértéseitől (hiszen ők is voltak fiatalok) s baráti melegséggel nyúl az élet göröngyös utjain botorkálók hóna alá. De — ebben az időszakban meg is'szűnik a „kez­dő düvész“ rózsás elnevezése. Első sikere, az érvényesülés első etapjainak óráiban az uj- jonan érkezőktől ő is megkapja az ifjúi szigor lekicsinylő jelzőit, öreg konzervatív lesz be­lőle is, ki semmit sem tud s érdemtelenül ke­rült a hírnevesség ingadozó polcára. A híres orosz iró figyelmeztet valahol: „A gyermekeket szeressétek, bánjatok velük gyengéden — nem tudni, melyik köztük az uj messiás44. A fiatal művészek nagy tömege ad­ja a jövő kor sok tehetségtelen giccselőjét, a megalkuvókat, a művészeti proletariátus vi­gasztalan seregét — de köztük van az a né­hány — elenyészően kevés talentum s talán az egy-két zseni is, most elinduláskor egyfor­mán lármásak, önhittek, szürkék, nagyravá­gyók, igazságtalanok. De bánjanak velük gyöngéden, szeretettel azért a néhány kivá­lasztottért, ki az emberiség virága lesz! ff Fejni vótam a Hutánu Egy negyvenhat évesf drótozott lülti korsó muzeumbamtásának története Rozsnyó, november eleje. (A P. M. H. munkatársától.) Ha ez szé­gyen, úgy nekem most szégyenkeznem köil, mert a víz sem mossa le rólam a hutai népek közt azt a hiedelmet, hogy egy drótozott kor­sóval fejni jártam istállóróHslállóra. Megpróbálok kimosdaüi a gyanúból, ha sikerül? ügy kezdődött a baj, kérem, hogy nagyon szép szomorkás őszi vasárnap délután volt. A nap olyan bubánatos-fátyolosan járkált az égen, mintha nem bírna elbúcsúzni a hervadó földtől, aztán olyan édesjó melegen sütögetett, mintha csak azért tenné, hogy még jobban sajnáljuk a hanyatló uralmát. Nem lehet 'ilyenkor benin aradni. Ki kell menni egy kis avart szagolni, meg valami árva kis tüzet rakni valahol, harapni mellé és elcsodálkozni a halálos díszbe öltözöl fákon. Hált kimentem. Fel a rozanyói völgybe. Az „Árpád-szikla44 volt az első stáció, melyen valaha szép kis nyírfa!ugas állott, benne asz­tal, lócák, vidám-fehér rácsaival bokrétaként díszítette az éles, hegyes, völgy felé kiülő sziklát. Róla pompás kilátás a völgybe, közeli hegyekre. Ma csak a szikla s a kilátás maradit. A lugast egyszer mindenestől felforditotta egy éjjeli vihar, a mellette eljáró rőzseszedő asz- szonynépok utolsó zsindelyig széthordták, a monogramokkal telivésett asztal és padok is izenként kis spárhétokba kerültek, krumplifő­zéshez, meg másilyenhez. A szikla éle kopasz, oldala mohos, a mo­ha közt tenger édesgyökér. Diákkorunkban az émelyedésig majszoltuk. A szikla völgynek hajló meredekjén egy hasadék, belé minden évben bevéstem egy dátumot, aztán néhány éves hézag következett, mire legközelebb oda kúsztam, nem fértem be a hasadékba. No, nem a kövérségtől, inkább a hosszki térj ed és miatt. Néha ilyeneken veszi észre az ember, hogyan vénül. Innen csak pár lélegzetvételnyire a „Hár­mas bükk44. De ez a pár lélegzetvétel érdemes ám. A mohok közt ott ül még az éjjeli dér harmatnak olvadva, átillatositja az avart, meg a száradó levelű cserjést is, olyan zaimata van itt a levegőnek, hogy fejbe száll, mint a jó bor. A Hármas bükk Rozsnyó hivatalos kiránduló- helye, szépen kinégyszögeM tisztás, lócáik, asztal, kővel rakott tűzhely, egész pogány máglya, körül fenyők, középen egy hatalmas bükk, beárnyalja az egész tisztást. Közel je- geshideg vizű forrás, nagyszerű sörhütő, bor- hidegitö. Görögdinnyék is igen biztató gömbö- lyödóssél szoktak benne pihenni megfelelő időszakban. Nincs lehangolóbb, mint egy Ilyen kirán­dulóhely — szezon után. A tűzhelyen fekete iszappá vált az utolsó parázs. Oldalán vadfü­vek hajtanak ki. A földön szétszórt, elhasznált nyársak, zsíros papírok, (utálatos szokás! Ott az a jó szép tűz, miért nem lehet abban el­égetni a kirándulás minden szemetjét s tisz­tán hagyni a természetet?) az asztal alatt még zöldpaprika csutkája is ialáltatik. Meg sörös­üvegek törött darabjai szép számmal. Az asz­tal lapjai szenvedő vendégkönyv, telemarva száz névbetüvel. Szépen látszanak a korosztá­lyok: az ideiek feli érek, a tavalyi szürkés, a még régebbi már sötét. A legfrissebb egy óriási: „GIZI44. Valakinek nagyon a szivében volt 8 kikivánkozott a bicskája hegyén az asz­talra ez a Gizi. Kortünetképpen egy szovjet- csillag is kilaragva, benne sarló és kalapács. Szegény, szomorú, szép tűzhely. Valami kis rozsét, lim-iómot, száraz leveleket össze­kaptam hamar, rátettem, meggyujtottam. Né­ma, szelidkék, ringatózó füstszalagok emel­kedtek a kis halomból, elkapta őket a hűvös őszi szél, összelőn La meg szótbogoata, elterí tet­te bús fátyolnak, aztán a betűző napsugár alá borította, hogy áttüzzön rajta, mint ahogy régi boldog szép nyarak emléke tűz át a százbajos, rosszkedvű jelenen. Az arany küllők benne reszketnek e türkizkék fátyolban, átnyilaz- zák, gyönyörű, hallgatag játékot űznek vele, míg összeomlik a kis rőzsehalom s az öreg bükkről aláhulló leveleket már nem gyújtja meg a kihunyt parázs. Tovább, tovább. Nem jő már itt lenni. Kerülőház a hegy alatt, körülötte csak any- nyi tisztás, hogy egy kis krumplira, pár karó babra, meg néhány almafára marad hely, A ház előtt kiíeszitett drót, a dróton karika, azon lánc, a lánc kutyában végződik s a kutya ezen az antennán fűi, megszabott hullámhosz- szál, minek folytán nem éri el a lábikrámat, ami igen előnyős, viszont ugatása kicsalja nenőt, aki pedig süket erősen, de most abba­hagyta a krumplipuoolást és mondja, hogy a fia mingyán gyün. Almát szed. Csakugyan jön, mert az ugatás őt is mozgósította. Jobban szuperál ez, mint máshol a villamos csengő. Olyan kerülősfóle munkát keresek, faragott poharat, cifra holmit, de nincs. Jávorfából pár kicsi teknő. Hogy cifrázná is, ka vóna, aki ki­rajzolná. Kérdem, hogy a vad lejön-e télen idáig? De bizony. A szarvasok a ház fölött le­gelnek az oldalban, meg disznó jön sok, hogy az ördög vinné. Ahun a babkaró mellett lőtt egyet. Éjjel vót. Előbb azt hitte rá, hogy a Mi­liő lova. Nomér, mondom, hát az ide jár legel­ni? Hogy ide-é? ‘szén kutyát se tartanék, ha Mikó nem vóna. De az mindég ott legeltet,, ahun nem kéne. Szomszéd hegyi falu. Mikőék sokan van­nak benne. Azt is hallottam, hogy levasalnak a falu területén, a marhájuk meg ideát a tilosban legel, úgy nézik, aztán ha kerülői éle mutatkozik, hamar visszahajtják. Egy kis praktika kell az élethez, hiába. Aztán a régi rozsnyői Kőedénygyárból való humiit nyomozok. Van-e? Hát akad egy, korsó, de törött a füle, drótozva van. Kővel leülték, mikor a Maris vizér vöt vele.,De an­nak mán negyvenkét éve. A korsó meg nyőc- vankettőből való. Nézzük csak meg, hun van? Átlépünk a kiskeritésen, van ott valami szín- féle, benne szalma, giz-gaz, közte áll a gyö­nyörű öreg korsó, rózsás cifrával. Haujmye, még egy csorba rajta, no észt mán a gyerekek ütték le, de itt kell lenini a darabjának is. Keresi, étn addig nézem a korsót. A rózsás cifra közepén bányászjelvényes monogramm, a kerülő apjáé. Neki csinálta a fabrikán jó­barátja, Haniszkó János, annyi borért, ameny- nyi belefért. Jó három literke, az igaz. Jelen­leg a korsóban egy sötétbarna patyika van, az is folyik. Marhának való orvosság, kicsit büdöske, ki kell öblíteni. A korsó fenekén megvan a gyárjegy, hiteles, most már csak nenő engedélye kell hozzá, hogy ideadja-e a városi múzeumnak. Eléje járulván nagyiban- gosan a fülébe kiáltottuk, miről van szó e áment mondott rá. Nenőt még megkérdem, hogy állja az öregséget, hát csak felsír belőle a minden öregek szomorúsága: Jobb lenne mán nekem csak a fődbe, lessen elhintiyi... És bütykös, aszott ujjaival reszketőn fogva a kést, tovább hámozza a vacsorára valót. Most már a hutára igyekszem. A Csen kő­bánya alatt, egészen a sziklához tapadva nyomorult kis visító. Mérges kék falán nagy vizes foltok. Vad rőfögéssel fut el mellettem egy malac, biztosan a ház legnagyobb kincse. Fürge, vig, egészséges, A patakparlon hó­fehér és szóptarka kacsáit, olyan ragyogőak, szinte szagosak a tiszta patakviztől, gyepes szabadságtól. A házból pedig elém jön egy sápadt, vézna, sötét rongyokba burkolt asz- szony, mellette kötényébe fogózva kikandikál két még sápadtabb gyerek, a szemük gyuladt, véres, az arcukon lázrózsa, köhög mindkét kis poronty rémesen, a pincéből a napra nézők ijedt örömével hallgatják, .miig anyjukkal be­szélek. Nincs itt semmi, csak szomorúság, gond, betegség. Boldog szép kacsák! Talán még a nyakukra váró késsel is jobb az éle­tük, mint ezeknek a gyötrődő embereknek. Beljebb. Másik ház felé megyek, ott gye­rekek az ajtóban, s valaki engem meglátva szól az egyiknek: — Főm meg a kutyát! Hát ha olyasféle, csak fogják bizony. Tárgyalunk a pitar előtt. Nincs itt se, amit keresek. Vót, mondja a fiatal asszony, de falho4 verte az uram. Ejnye, hát vót lelke, kér­dem. Aztán miér? Nem teecett neki a tányér? — Dehonnem. A tányér teecett vóna, de a tejbekása nem, aki benne vót. Hát avval együtt kente a fal'ho4. Oszt még egy tányér vót, arra meg ráesett a füstölt hús, mikor le­vágtuk a rudról. Ilyen a régi szép tányérok sorsa. Egyik­nek a füstölt hús, másiknak az éhes gazda mérges marka. Innen a Kelemen nénihez igazítottak, hogy neki lesznek régi edényei a fabrikábuL Meglelem a házát, az első, ahun nem kutya fogad, hanem nagy sárga-fehér cica, mingyán keni is magát a lábszáramhoz, mered a farka, mint az árboc. Brummog. Ahogy a piíarba nyitnék, az istálló felől szól Kelemen néni: Ide tessék. Fejni készül éppen, kezibe a zsaj- tár. Elmondom az ügyet, hát nincs neki se kőedénygyári tányérja, a faluba hagyta ahon­nan ide jött férjhö4. Velem persze mindenütt a drótozott korsó. Nézi Kelemen néni ? aszongya: A — Hát oszt e minek? Fődhö vágnyi? — Azt nem, de múzeumba, üvegszek­rénybe tenni. — Őszit hány százér teecett venni? — Csali úgy jó szóér. — Hát én is adnék, ha itt vóna, de nin­csen. Hanem mernek is mán, lessen jnegeD- gednyi, mer memmostam a tehenet. Máris huppan a kis széle a tehén mellé és sipp-supp, sipp-sup'p. hallatszik a jó habos tej omlás© a zsaj tárba, Ügyes, gyors keze van Kelemen néninek. A sárga cica még egyszer körültámogatja a lábamat, majd fölesem benne. Aztán to­vább, most már hazafelé, megem csak a csor­ba korsóval. Kis kertközön visz az ut, rajta surbankó legényke pitvarolgat hutai jányoknak. Mán ezek ujmódi szerint öltözve, blúz, meg rajta vékony nyakkendőiéi© másik A legényke azt kötegeli évődve. Láthattak előbb is itt a há­zak közt járni, a korsóval, most is az istálló­ból jövet.. Amin mellőzöm őket, aszongya a legényke a máalis jánymak: — No, ez a zűr most imán magukhon mén fejnyi! Hát igy ragadt rám a gyanú. Házból ki, házba be, korsóval, fejőskor, memniég istálló­ba is. Hát mit is csináltam mást, mint fejnyi vótam? Csak legalább igaz volna. Legalább Kelemen néni adott volna egy pohár jó ha­bos, frissen fejt tejet. De nem adott. Az én repedt korsóm fe­nekén meg mindig ott lötyögött egy kevés a marha érv osságból. Ahogy a fürdői forrás­hoz értem, kiöblítettem jól az immár leltári darabbá előlépett vén pohost. Negyvenhat évi saógálat után igy jutott úri penzióba, a múzeumba. Tiehy Kálmán. RÁDIÓMŰSOR SZOMBAT. PRÁGA: 11.15 Gramofon. 12.30, 16.30 Hang­verseny. 18.00 Német előadás. 19.00 Színjáték Brünnből: A katona és a táncosnő. 22.25 Cigány­zene Pozsonyból. — POZSONY: 19.25 Operaelő­adás. 22.25 Pihik Jóska cigányzenekara. — KAS­SA: 18.45 Szólista hangverseny. 19 00 Harangszó a Dómból. — BRÜNN: 12.30 Hangverseny. 17.55 Német dalest. 19.15 A katona és a táncosnő, Mar­tin komikus operája. 22.25 Cigányzene Pozsonyból. — BUDAPEST: 9.30, 11.45, 14.30, 16.45 és 22.15 Hírek. 12.00 Déli harangszó, utána gramofon: ma­gyar müvészlemezek. 16.00 Vida Jenő kereskedel­mi előadása. 17.10 Karácsonyi Sándor előadása a cserkészetről. 17.40 Szimfonikus zene. 19.00 Ke­lemen Móric közgazdasági előadása. 19.35 Rádió amatőrpósta. 20.20 ügetőeredmények. 20.30 Bob herceg, operettelőadás a Stúdióból. Főszerepben Biller Irén. 23.10 Pertis Jenő cigányzenekara. — BÉCS: 11.00 és 22.30 Hangverseny. 19.30 Szigethy József hegédilestje. — ZÜRICH: 15.30 Gramofon. 16.00, 17.15 és 19.07 Hangverseny. 19.00 Zürichi harangok. 20.00 Schubert est. — BERLIN: 20.00 Missa svmphonica, oratórium. — STUTTGART és FRANKFURT: 15.15, 16.35 és 20.00 Hangver­senyek. 17.30 Énekhangverseny. 23.30 Táuczene. DREZDA: 20.00 Schubert: Három a kislány. — BRESLAU, MÜNCHEN és KÖNIGSBERG: 22.30 Tánczene. — NÁPOLY: 20.50 Hangverseny, utána jazzband. — RÓMA: 20.45 Massenet egy operája. — MILÁNÓ: 23.10 Cigányzene Budapestről. — ZÁGRÁB: 22.10 Könnyű esti zene. — RATTO- WITZ és KRAKÓ: 20.00 A lengyel szabadság 10 éves ünnepe. — LONDON: 22.85. Kntonazene, 23.35 Tánc éjfélig. 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom