Prágai Magyar Hirlap, 1928. november (7. évfolyam, 250-274 / 1877-1901. szám)
1928-11-04 / 252. (1879.) szám
VIHAR Borzasztóan kétségbe vagyok esve. Olyasmire jöttem rá magamban, amit senkinek nem hinnék el, iha nekem mondanák. Tán magamnak se hiszem. Az eső már sokszor zúgott a nyakamba, volt ősz, volt nyár, vihar és zápor, esernyőt is hordtam már, a kezembe nyomták, a ruhádat kíméled, mondták, kinyitottam, felcsaptam, tartottam magam fölött, — de ma nem mondta senki és esernyővel mentem ki az esőbe. Visszafelé jövet viharszerüvé nőtt a zápor. Paskolt, ugrált, csapodosott. Kedvenc időm volt valaha az ilyen. A város végén, ahol lakom, a kőfal sarkán egy pillanatra elkapott a vágy: kimenni a domb alá és veretni magam a haragos elemmel. Tizenegy esztendeje ősszel egy ilyen kései vihar tört ki, mikor azt a lányt eíbucsuztattam s az állomásról hazafelé tértem. Elrohantam a domb alá, bele a viharba. Passzió volt az a két háborgás, felfrissített, bátorított, kiharmónizált. Most is arrafelé néztem, aztán megrántottam a váltam s befordultam a kapunknak. A szél nekirontott az esernyőmnek, le kellett vonnom, az eső szabadon ért s futólépésben menekültem be a házba. Nézek, nézek, ki az ablakon, verem a vizet magamról s kétségbe vagyok esve. £ Rettenetes bonyolult viszonyok vannak a viliágon. Byron és Goethe akkortájt is foglalkoztattak, talán legjobban, most, valami Ismeretlen őrjítő kényszere alatt egy könyvvel ülök az ablak előtt, amiben róluk beszél. Mi közöm a viharhoz, a saját múltamhoz, a tizenegyéves emlékeimhez, ehhez az angol lordhoz és az öreg Goethéhez? Épp most? * Volt egy Goethém, igaz, májusi délutánokon pompás lovon nyargalt ki a papiakhoz, mint egy fiatal Isten ugrott le a léről s derékon fogta a lányt. Aztán ennek is vége volt, többé nem jött, a lány hervadt és belehalt. Az a Goethe, azt 'mondják, később igaz lelkiismerettel és tisztán azt mondta magáról: Egyformán vagyok gyilkos és szent. Imponált, hogy az ifjúkori regénye miatt Öngyilkosok lettek az emberek. Ez már igen, olyat írni. S aki irta, az női, a halottak vállán női tovább s megyen a maga titokzatos meredek utján. * De Byronnal is baj volt. Az se kutya, — mondottam magamban. Mindenkivel szemben állottá a sarat, mint bánta ő, akármit mondanak is róla, hogy fekete miséket tart és koponyából iszik snapszot? Teheti, ha állja. Perbeszállt az egész világgal. Otthagyta Albiont. „Csak nem lesz egy barátom se oly gonosz, hogy a holttestemet angol földre szállítsa, meg férgeiteket sem akarom táplál ni “. Mindig valami rettentő erőfeszítéseken törte a fejét, amiket játszva végzett. Ivott, verekedett, sportolt. Borzasztó nyugalommal mondott ki hátborzongató igéket. Mikor költotársa, az alig harmincéves Shelley azon a föl nem derített csónakkiránduláson szinte a szemeláttára fulladt a vízbe, jó mértföld nyíre a parttól, Byron, mintha mi sem történt volna, dacosan fölkiáltott: „Meg akarom ismerni a habok hatalmát; melyek őt elnyelték!" s azzal fogta magát, beugrott a tengerbe s a mért.földes utat megúszva, megfürdött ott, ahol a hullámok elnyelték Shelleyt és társait, akiket rablóit támadtak meg. Istenem, micsoda ember! * Nem jutottam odáig, hogy kettejük közt választottam volna, mert megismerkedtem Niízsebével és ő még jobban imponált. ö is szidta a csordamorált s fenséges magasról nézte le a világot. Ebben mindhárman megegyeztek. Goethe is, a nagy forradalmi idők gyermeke, ugv eltávolodott a szociális gondolatkörtől, mintha ötven évvel azelőtt élt volna: „Mit ér a túlságos szabadság, ha nem tudjuk hasznát venni?" Még a cenzúrát is dicsérte! Goethe! „A liberálisok hadd beszéljenek. De a rojalisták, akik kezükben tartják a hatalmat, azoknak rosszul áll a sok beszéd. Vonultassák föl a hadsereget és nyakaztassanak, az jól van...” Byron se különb ebben: „Én vonakodtam a csordába állni a vezérnek lenni farkasok között, az oroszlán egyedül él. így én is, mert az élettől mindig undorodtam." De ez tagadhatatlanul szép, férfias és pompás. De ha most beülnének hozzám a szobáiba? * Goethének megmutatnám a gyűlölködő francia szózatot: „Inkább legyen igazságtalanság, mintsem Európa nyugalma megzavartas- sék". Biztosan tapsolna. Ki kéne dobnom. De Byron? A kis népek démoni védője? Ne vegye sértésnek, hogy rosszra gondolok. \ És Nitzsche a fascizmust dicsérné?! Azaz, hogy: hátha mégse? Utálta a katonákat és a hadseregeket. * Hát akkor tényleg két világ van? És az ezeké mégis más? * Vagy hátha csak elöregedtek és öreg embereket nem lehet beleilleszteni a korba? Az a kis diákgyermek, aki a minap odaszólt a nagyapjának az ágyból, hogy nagyapa, fogd el nekem Pestet, félkor cigányzene lesz az Emkéből, no, csavard rá, nem, nem azt, az a földvezeték, azt a nagy csavart forgasd, — és szegény öreg kínlódva, tehetetelniil babrálta, azaz, hogy nem is babrált, csak motyogott, alig mert hozzányúlni — ez a rádiót kívánó Nagyszombat, november eleje. (A P. M. H. munkatársától.) A Pozsony— zsolnai vonat utasa közvetlenül Nagyszombat pályaudvara előtt párhuzamosan a töltéssel futó, szinte kilométeres beton és drótkerítésre lesz figyelmes, mely mögött hatalmas, fehérfalu épületek sorakoznak látszólagos tervszerűt!e-nseggel és köztük hat-hét torony- magas kémény fúrja karcsú testét az őszi ég borutlan azúrjába. Alkonyatikor a nyugatra néző sok száz iKÜhelyablak narancsszínű lángolással izzik, mint az olvadt arany és a vonat utasa egy hirtelen lángralobbanó, felmáglyáző és laposan elnyúló épületnek emlékéi őrzi meg szeméiben. Ez a szertelen épülethalmaz hat kilométeres belső sinhálózatával, féltucat kéményével, hütő és viztomyaival és valóságos városnegyeddé felnövekedett munkáskolóniájával egyike Szlovenszkó legmodernebbül vezetett gyártelepeinek és ipari életünknek egyik legjelentékenyebb tényezője. A gyár nemcsak külső arányaival, épületeinek menümeniialifásával, de munkateljesítményével is a legnagyobbja a Mannesnuann- Coburg Müvek cseh szlovákiai telepeinek, amiről már körsétánk első percei meggyőznek. A munka lüktető gép szí ve Exkurziónk vezetője, Damovszky inspektor, egy csupa értelemtől sugárzó szakember, a telep sokszáz gépének csodadoktora, legelőbb a kályhagyárba kalauzol. A ragyogó tisztaságtól sugárzó zománcozó teamen, a telep alig egyesztendős, uj berendezésű üzemén át vezet az ut a tulajdonképpeni gyári helyiségekbe, melyekben rögtön érezni a dologra fogott gépi és emberi erő forró és szüntelen ütemét, a gyár szívverését, az egymásba kapcsolódó munkának szinte zajtalan iramát. Amilyen meglepő a munkatermeknek szellős tisztasága, fénye, rendje és csendje, olyan meglepő minden szám és adat, mely ennek a zajtalanul kapcsolódó munkának teljesítményét fejezi ki! így például egyedül takarékíüzhelyékből, — a cég Herkules márkával jelzi őket, — havonta ezer darabot állítanak itt elő, melyeknek legparányibb alkatrésze a cég üzemeiben készül, az öntvények Hizsryóvi- zen, a bádogpléh a poborellai telepen és végül a cég maga zománcoz, nikkelez a legmodernebb metódusokkal. Garmadában, valósággal tornyokba tetézve állnak a csövek, könyökdarabok, lapátok, ládák, szenesvödrök és a kész áru: a takarék- tűzhelyek és kályhák; za jtalan villamos targoncán szalad minden a raktárba, e^enesen a csőm a goi Ők kezeihez éa kinn a nyitott mühelyajtő előtt már áll a rakodásra váró vasúti kocsi. Száz százalékkal emelkedett a mupkatetjesitmény Itt, ennél a nagyüzemnél impozánsan domborodik ki a ,,Fliessahbeit“-:nek, a folyamatos munkának jelentősége. Mig régebben a munkás helyről-helyre vándorolt, egyik da- rabtmunkától a másikhoz, ily módon a nap alatt felesleges kilométereket futva, szerszám- , cseréléssel ós mindenfajta előkészülettel, pegyerek, aki mikor kiugrott az ágyból s félredobta az iskolakönyveket és elfogta Pestet, biztos mély megvetést érzett szegény nagyapa iránt, ez a gyerek sokat megmagyarázott. De hát akkor mi lesz a viharral ? Mért estem kétségbe az esernyő miatt? Mért vágyom a szilaj régi életerőre, ami mintha lassan tü- nedezne, kékes fénnyel, mint gyertyalángnál a jód? Vannak kérdések, amikre nincs felelet. Bonyolultabbak vagyunk. A problémák nem ilyen egyszerűek. S talán az az igaz, hogy mi már magunkban hordozzuk minden korok minden nagy emberének minden' erényét és minden bűnét, minden bölcsességét és minden rejtélyességét. A mi fiatalságunkban akkor benne van Goethe józansága. De akkor a mi bölcsességünkből miért hiányzik Byron kitombolhataflan életereje, ami mértföldet úszik és kiáll a viharba, mert nem tudja mire felhasználni. Mi már tudnék. De mi meg elfáradtunk? Rettenetes volna. pecseléssel eltöltve teljes ideje legjavát, addig ma a dolgozó a helyén marad és minden úgyszólván a keze ügyébe szalad. Néhány szerszámával, vagy egy gépével gondosan körülhatárolt munkát végez, alaposan megtanult és elhibázhatni lan mozdulatokkal. melyek kizárják a feleslegesét, az erőpa- zarlást. A mai munkás legalább száz percenttoí többet végez a régi munkásnál és emellett dolga végeztével ereje korántsem használódott el annyira. Ezzel szemben igaz viszont, hogy ez a racionalizálás, ez a munkásnak anyagilag kedvező „Fliessarbeii" bizonyos bajokat is rejt magában, elsősorban pszichikai veszélyeket. 4 A sematikus munkabeosztás bizonyos idő múlva, — évekről van szó persze, — a munkás egyéniségének elnyomásához, leleményességének, intuíciójának elvesztéséhez vezethet. A nagy gyári üzemek vezetői hovatovább többet számolnak a pszichotechnika vívmányaival és a psziehoteehnikus tanácsaival. A tulindusztrializálásnak, a munka racionalizálásának, az úgynevezett „szalagmunkának" vannak veszélyei, melyeknek kiküszöbölése a psziehoteehnikus feladata. Az ilyen szakemberek kutatásai alapján küszöbölik ki _például a munka érdekessé tételével az egyforma munka legmélyebb rákfenéjét, a monotoniát. Háromezer lóerős gépkolosszus Közben, mig ezek a gondolatok foglalkoztatnak, a telep fütőházába érünk. Vaslépcső fut a magasba, egy oldalajtó tágas terembe nyílik, melyben két impozáns, egyenként háromezer lóerős A. E. G. gép van beépítve. Közülük csak az egyik dolgozik. Oldalt kapcsolótáblák, árammérők, lámpák, — van valami hóhér szerű a fekete falban, a vak és néma energialornyozódásbara, a gép egyöntetű, megállást nem ismerő robotjában. Minden ragyog és sugárban ömlik a fény, de az olaj gyenge szagába mintha vérnek, forró verejtéknek, elkinzott testeknek szaga keverődnék és a süket csend pokoli kinek, középkori kin- zókamrák elfojtott sikoltását visszhangozná. Gyengeség ezt érezni, erre gondolni és mégsem tudom elfojtani ezt a feltörő rémületet, mely pillanatokra megborzongtál és a góp- rombolék fantasztikus alakjait ka varga t ja előttem. Vezetőm szavára aztán eltűnik e lidércnyomás és csodálatba csap át. Szinte foghatatlan, hogy ez a kis terem, ez a nemesvo- nalu gépál iát egész Nyugatszlovenszkót villanyfénnyel látja el. Ha a két mótor futása megakadna, egész Pozsony, egész Nyugatszlovenszkó sötétbe borulna! A szoffiszéóbah újabb áramfejlesztőEgy kápráztató fkábító és tanulságos óra a munka ritmikusan zengő-dübörgő csarnokában Látogatás a Mannesmann-Cobarg müvek nagyszombati gyártelepén — Hogy értékesítik a pszichotechnika tanításait ? — Gépkolosszusok és ördőgmotolták között 1928 november 4, v&a&mftp. Biztos tőkebefektetés. TelekkBnyvIIeg biztosított szénjoggal bíró kflszéo- bányám teljes üzembehozatalához tőkeerős társat keresek. R kőszén minőségét a b; ünnl műegyetem kémiai tanszékén haté er kaió.riásnak állapították meg hivatalosan. Csakis komoly érdeklődők I Janak .Biztos tőkebefektetés" Jelige alatt a kiadóba. szörnynek készítenek helyet. (A telepnek e*a a részét egyébként a Nyugatszlovenszkó villan ytársaság bérli.) A hús és az érc örök harca Elhagyva az áramfeijlesztőtelepet az egész komplexum lenyügözőbb részébe, a drót- buzalfonóba és szeggyárba érünk. Megállóik egy ördöngős gép mellett, melynek egyik végében száz és száz orsón pörög a fémhuzal, mig másik végében már a kész sodrony teke- rődzik le szállításra készen. Olyan bűvölete?, ördöngős ez a masina, akár a rotációs. A technika tökéletessége csúcsosodik ki benne. A hús és az érc örök harcának szimbóluma ez a terem. De a technika minden tökéletessége mellett az embeT, ez a legtökéletesebb gép. ez - legracionálisabb és legsokoldalúbb mechanizmus, mely a leágazott érc munkateije- sitményének századrészét se éri el a legtöbb esetben, — hiszen egy gép tucatnyi emberek erejét, ügyességét pótolja, —m ember végül mégis felülkerekedik. A gép önálló munkája azonnal káoszba fullad, ha az ember irányi ló akarata kihagy 'és szünetet tart. A körséta minden perce igazolja az ember uralmát és lerombolja nyomban a költészetbe csapó romantikát, amelybe ezek a százkaru, százfortélyu, pörögve, sivitva, zakatolva, éktelen döngéssel, vagy éppen csodálatos némasággal járó gépek ringatnak. Lassan belekábul a néző ebbe a sok gépbe, zűrzavar támad, melyből időnként vezetőnk ragad ki. Most már inkább csak a szem I issza föl az egyre lenyügözőbben megnyilatkozó munka és gépélményt: a kénsavas kádakban tisztára mosódó nyershuzal további útját, amíg gaiváníürdőkből csillogva szalad rá az orsókra, vagy ahogy száz és száz gép köpi magából éktelen zajjal a szögeket és szegecseket, amint automatikus mázsátok mérnek és végül lányok fürge keze alól kék göngyölegben szalad ki a kész áru. Elképesztően ördöngős és gyors ut és minden munka percnek, anyagnak, erőnek és helynek lewasidaságosább kiaknázása. A modern „fonó" Egy teremben énekelnek a lányok, mint valami falusi fonóban, — fonó ez csakugyan, csakhogy itt ércből fonnak ágybetétet, matracot, sövényt és az érc kemény ur, kemény marokkal fogja és hajszolja leigázóit, akiknek ajkáról íme dal tud fakadni! Az adatok, melyekkel kísérőnk közben elhalmoz, már nem vernek gyökeiét az emlékezetben. Minek is! Itt minden százezrekbe, milliókba, vagón- tételekbe megy és nem lehet megszámolni azt se. vájjon egy teremben ötven vagy száz gépet fog át egy pillantással az ember szeme. Mériöidlépő csizmákkal,.. A körséta végén kicsit megpihenünk a gyártelep irodájában. Pollet technikai igazgató néhány történeti adattal gazdagítja tapasztalataimat. A látottakból minden további kérdezősküdiés nélkül magam is konstatálhatom, hogy Szlovenszkó egyik legéletképesebb és legnagyobb jövőjű ipari vállalatát nyílott alkalmam megismerni. Visszaidézem emlékezetemben az évekkel ezelőtt látott erősen redukált régi üzemet és csodálattal tölt el, hogy alig két esztendő alatt, mióta francia érdekeltség körébe és uj vezetés alá került a vállalat, milyen rohamos léptekkel nagyobbodik, milyen bámulatos üzleti készséggel tágítja működése terrénumát és ily módon évről- évre egyre szaporodóbb százaknak nyújt biztos megélihelést. A búcsúnál is uj tervekről hallok, a Mannesmann-Coburg müveknek érdekkörébe tartozó, Acélház r. t. közeli iizemanegnyi tás árét. Decemberben szándékozzák itt az el*{, acélházat fölállítani. A telep kapujában egy kékzubonyos emberrel találkozom. Energikus léptekkel siet terhével az egyik épület felé. Ahogy elhalad mellettem, néhány pillanatig látom az arcát: olajbarna, fiatalos, a munka fekete sztigmái- vah De van a vonásaiban valami, ami szinte meghökkent. Valami gépi van bennük. Élni kellene köztük, dolgozni mellétük egy munkapadon, egy gép igájába fogva, akár a psziehoteehnikus teszi, hogy a gépi álarc mögött felsejdüljön előtte a lélek. Élni kellene köztük, hogy a szociális probléma mellett minden más eminens emberi problémáikon is rést hasítson n figyelő szeme. Az a szem, mely ina egy futó tekintetnél hosszabban megállt, hogy az élmény csúcsát érintve felszívjon egy arcot a sok száz, a sok ezer idegenből, melyek felett eddig közönnyel el- slklott, ^ ' JSgri Viktor. Irta: GYŐRY DEZSŐ 8
