Prágai Magyar Hirlap, 1928. október (7. évfolyam, 225-249 / 1852-1876. szám)

1928-10-10 / 231. (1858.) szám

fl>28 október 1Ü, #»ewla.. NíM* Prága belvárosában összeomlott egy nyoíeemetetes ház és hatvan embert élve eltemetett Három építészmérnök a romok kriptájában —* Edéig hat hatottat húztak ki a romhalmazból — Kétségbeesett eröieszitéssel és tempóban ioíyik a mentés — Miniszterek, képviselők a szerencsétlenség színhelyén A rossz építési anyag okozta a borzalmas tömegkatasztróSái Prága, október 9. A háború után nagy­arányú fejlődésnek indult Prága lázas épít­kezésekkel igyekszik fővárosi jellegének meg­felelően magába fogadni a népességnek, ke­reskedelemnek és iparnak azt a természetes áramlását, amely egy főváros éleiében elma­radhatatlan. Prága földrajzi helyzete a leg­kevésbé sem kedvez a város terjedésének, mi­vel köröskörül hegyek ölelik körül a völgykat­lanba fekvő várost. Ennek megfelelően az új­donsült főváros a szó szoros értelmében csak fölfelé terjeszkedhetik, ezért az uj épületeket kivétel nélkül egy-két, sőt három emeletnyi mélységben a föld alá és legfeljebb öt emelet­nyi magasságban állítják. Alig van utca Prá­gában, amelyben építkezés ne folyna, a régi kétemeletes polgári házak fölé modem eme­leteket húznak, vagy pedig az évszázados régi épületeket lebontják s helyükbe többemeletes kereskedelmi, vagy bérpalotákat építenek. Talán éppen a gyorsított és lázas építke­zés okozza, hogy a csehszlovák főváros az építkezési szerencsétlenségek statisztikájá­ban megdöbbentő számokkal széfépei. Alig múlik el hét, hogy egy-egy építkezési állvány le ne omlana, sebesülteket hetenként szállíta­nak he épülő házakból a kórházakba, néhány szerencsétlenség pedig halottakat is szedett a munkások soraiból. A legutolsó nagy házbe- omlásnál, amikor egy épülő kereskedelmi pa­lota alsó részei omlottak be és két munkást s az építő cég vezető mérnökét maguk alá temették, alig három hónappal ezelőtt történt. Az egy év óta rendszeresen megismétlődő prágai ópitkezési szerencsétlenségek soroza­tára azonban ma délután egy oly nagyarányú házbeomlás tett egyelőre pontot, amely hosz- szu időre fog mementőul szolgálni a prágai épitőcégeknek. Ma délután a Jakesch cég Bls- kupsfea ulicei nyolcemeletes palotája, amely három emeletnyi mélységben és öt emeletnyi magasságban épült, borzalmas robajjal beom­lott és az épület belsejében dolgozó munká­sokat maga alá temette. A borzalmas robaj A-Porics-sugárut és Biskupska-uliice sar­kán, közvetlenül a belvárosban, a terjeszke­dő prágai City középpontjában a minap befe­jezték a Jakesch-cég gyönyörű palotájának ópitkezési munkálataik Ez a palota is, mint Prágának legtöbb uj épülete vasbetonból épült és friss, modem architektúrájával pom­pásan illeszkedett bele a környező épületek sorába. Az építkezési munkálatok már befe­jeződtek, a házat kollaudálták s már csak né­hány állvány állotta el a járókelők útját. Már csak az asztalosmunkák és a hatalmas lift­nek a fölépítése maradt hátra, melyek gyors befejezésén kezel száz munkás dolgozott. A házat a jólismert Prazsák és Moravec cég épí­tette, Prága egyik legnagyobb építési vál­lalkozó cége. Ma délután, amikor az asztalosmunkások mit sem sejtve, vigan dolgoztak az épületben, ed­dig meg nem állapított -okokból borzalmas szerencsétlenség történt. Három óra nyolc perckor szörnyű robaj reszkeítette meg a le­vegőt, a forgalmas sugárút minden házának ablaka megcsörrent. Az emberek ijedten áll­tak meg az úttesten, vagy pedig kiszaladtak házaik elé. Egy pillanatig tartóit az égésé, ügy hatott, mint egy gyorsított mozifilm. Az ötemeletes palota egyetlen szempillantás alatt beomlott, mint egy kártyavár, amelynek tetejére ököllel sújtottak. Az omladékok ki­szakadtak az úttestre és a járdára. Több járó­kelő a romok alá került, egy arra haladó vil­lamoskocsi hajszálnyira száguldott el a sze­rencsétlenség elől, de két fuvaroskocsi, amely oldalt haladt, nem kerülhette el sorsát s az omladékok betemették. Mire a megrémült utca első halálos der­medtségéből fölocsudott, már csak por füstöl­gőit a palota helyén. A következő pillanatban rémült kiáltások verték fel a csöndet, amely a szörnyű robaj után beállott. AZ AUTÓ Irta: BETHLEN MARGIT Az autó fiatal volt, tettvággyal és életerő­vel teli. Nem csoda, hiszen csak tegnap szüle­tett, vagyis került ki a műhelyből, készen, egészen, férfikora és ereje delén. Mert neki nem volt szüksége, mint a körülötte nyüzsgő nyomorult élőlényeknek hosszú, lassan telő, veszélyektől környezett esztendőkre, hogy elérje fejlődésének tetőfokát; nem. őt össze­állították, gondosan, féltő szeretettel, precíz alapossággal, legjobb minőségű anyagból, aztán kiguritották az udvarra, beléje öntöttek az éltető lelket, a benzint, és ő elindult, nyu­godtan, ellenállhatatlanul, ereje tudatában, mintha a világ kezdete óta mást nem csele­kedett volna. Az emberek történetében csak egy ilyen esetre emlékezett vissza az autó: Pallas Athéné, aki készen, vértezetten ugrott elő atyjának, Zeusuek fejéből. De ha nem csa­lódik, az Istennő volt, tehát felsőbbrendü lény. így hát érthető. Ezért is választotta őt hütődisznek, kis, ezüstsisakos női fejet alkalmazva hűtőjének elejére, és vette fel a Pallas nevet. Ha már emberektől kell átvennie valamit, legyen az legalább a legtökéletesebb, am.it teremtettek: az értelem Istennője. Mert az autó minden tulajdonság közül az értelmet, a precíz, a kérlelhetetlen logikát becsülte legtöbbre. Épp úgy, mint ahogy feneketlenül megvetette, igen, már szinte gyűlölte, az érzelmet. Ami érthető is volt. Hiszen minden kereke, rugó­ja, szelepje, matematikai pontossággal kap­csolódott egymásba; a kétszer kettő négy gyönyörűen megdönthetetlen elvén épült föl az egész szerkezete és az ettől való legkisebb eltérés súlyos, sőt esetleg végzetes bajokat idézhetett elő. Az értelem egyenes, sima országút, ame­lyen sebesen, biztosan lehet haladni, tovább, egyre csak tovább, megrészegedve a saját erejétől, sebességétől, minden apró-cseprő, földön kuszó-mászó alakot fölényesen hátra­hagyva a mögötte felhőként úszó porban. Néha el is gázolja egyiket-másikat. Ki bánja? Miért állott útjába. Az érzelem ellenben? Az csak arra való, hogy ide-odia rángasson mindenkit, cél és ér­telem nélkül, dűlő utakra vigye, ahol meg- feneklenék a sárban, vagy esetleg az árokba döntse őket. Nem. Maradjon az az élő lé­nyeknek; ő gép és géphez méltóan fogja végig élni életét. Ha az indítót megnyitják, megindul. Mikor a féket meghúzzák, lassít és ha kikapcsolnak, megáll. Pont. Amelyik gép pedig nem igy cselekszik, az nem is gép........legfeljebb ember, és megérdemli, hogy viselje gyengeségének következményeit. Az autó boldog volt. Oly boldog, amilyen boldog csak a világ legtökéletesebb teremt­mény© lehetett. Mert ő az volt. Vagy leg­alább is annak tartotta magát .......mint kü­lön ben minden egyes más teremtett lény. Szerette az életet: a sebes rohanásokat, az egyenes fehér utón, zúgva, tülkölve végig a falvakon, szerette ahogy széjjel rebbent min­den jöttére, csirkék, gyerekek, libák és ka­csák. Szerette a kocsisok dühös káromkodá­sát, amint elsuhant melletük és szertelenül élvezte, hogy megelőzött minden autót, ame­lyet útjában talált. Mindene megvolt, ami csak kellett: benzinnel, olajjal bőven ellát­ták; ha pedig fáradtan, piszkosain hazaér­keztek valami hosszú útról, gazdája, vagy jobban mondva első szolgája, rögtön szólí­totta azt a kisebb emberfiáit, ki őt mosdatni szokta és az haladéktalanul nekilátott őt a kellemetlen sártól, portól megszabadítani. Puha ronggyal törölte végig, vizes spongvá- val simogatta, mig csak fényes nem lett újra. Több ember véres fejjel rohant elő az omladékok alól, hogy a környező házakban keressen mene­déket. Hamarosan értesítették a szörnyű sze­rencsétlenségről a tűzoltóságot, a mentőket és a közeli gyalogsági laktanya parancsnok­ságát. Néhány pillanat sem telt el s már a helyszínére robogtak a tüzoltókocsák és men­tőkocsik teljes fölszereléssel, néhány perc­cel később pedig több század katonaság és több osztag rendőr érkezett meg rohamlé­pésben a szerencsétlenség színhelyére. A környező utcákat széles körletben katonaság és rendőrség zárta el, a villamosforgalom a szerencsétlenség körzetében megállt, mivel az omladékok megsértették a villamos vezetéket is, azonkívül a mentési munkálatok megkez­dése érdekében szükség volt a forgalom za­vartalanságára. A katasztrófa színhelyén A tragikus Mr pillanatok alatt terjedt szót a városban, száj szájnak suttogta elré­mült sápadtsággal, a járókelők- tömegei in­dultak el a Porics felé, de egy-két utcával előbb a rendőrök és katonák sorfala állította meg a kiváncsiakat. A szörnyű katasztrófa színhelyén meg­döbbentő kép tárult az ember elé. Az öt eme­let masszív, nedves felázott földhöz hasonlatos péppé formálódott s csupán két méternyi ma­gasságban rétegeződik csaknem szétválasztha- tatlan masszában. Az egész utca egy harctér benyomását kelti. Vöröskeresztes kocsik állanak sor­ban oldalt: az áldozatokra várnáik. Ka­tonaó rvosok fehér köpenyben, fehérru­hás ápolónők kötszerekkel sfiirögatek- forognak a házak között, die munkájuk még alig álcád. Fönt a felhordott föld­réteghez hasonlatos omladékon száz é* száz katona dolgozik, csákánnyal bom­lasztja a vasbetont. Csupán darabok maradtak az épületből, de ánnyira egymásba torlódtak, mintha csak építették volna. A csákányok tompán ütőd­Közben szóval is simogatta, becézte, mintha magafajtájával beszélne: „Gyere gyönyörű­ségem, hadd1 irigyeljen a többi banda! Még a nap is megcsodál, ha reláö néz, olyan fényös- re pucoltak", meg más effélét. Az autó sze­rette ezeket a műveleteket és bizonyos jó­akarattal nézett tüzes két szemével .a fiun végig, ha az őt esténként szállásába betolta; Hosszú időn át éltek igy: az autó, a gazdája, meg a mosdató fin. Egyszer aztán történt valami. Az autó, mint majdnem mindennap, el­vitte gazdáját délután a végtelen fehér sí­kon sétálni, melyet az emberek országúinak neveznek. Sokáig mentek egyenesen előre, aztán jobbra, azután megint balra, végül, mint majdnem mindig, kertbe kanyarodtak be és verandás ház előtt állottak meg. Az autó ismerte jól e házat. Itt szokott ő pihen­ni, mielőtt haza viszi gazdáját. De nem min­dig mennek egyenesen haza. Közbe néha még csinálnak kisebb kirándulásokat. Az olyankor van, mikor a házban lakó ember- asszony kijön hozzá és körűik ed veslcedi, végül pedig felül rája. Az autó nem szereti az ember-asszonyt. Mindig ő akarja vezetni, pedig nem ért hozzá. Rángatja, rontja, kinozza, nincsen ■benne sem értelem, sem logika. Néha a féket húzza meg, mikor indítani akar, máskor az akcelerátort nyomja meg, mikor lassítani sze­retne. Aztán mérgelődik, mikor nem enge­delmeskedik akaratának. Az autó ném sokra becsüli az egész emberfajt, de. ez az asz- szony... ez még embernek is hihetetlenül oktalan. Ma hamarabb jönnek ki a házból, mint rendesen. „Ma én viszem magát hazáig" mondja az asszony nevetve. „Vissza aztán maga hozhat." Nehezen megy az indulás, de aztán, vigan száguldanak. Este van /már, a szekerek gyérülnek, netk a drétszálas betonanyagba, egy-egy tégla perdül elő ütésük nyomán. Vasbetonén rabok, téglák kézről-kézre járnak, a hosszú sor ka­tona némán adogatja egymásnak, miig végül is az úttestre kerül. Hatalmas teherszállító autók robognak elő, a masszív omladék há­táról lehántott darabokat felrakják a teher­autókra, amelyek elszállítják azokat. Munkások nézik az omtadékot Szemben a katasztrófa színhelyével egy ugyancsak vasbetonból épült többemeletes ház áll belső munkáinak a befejezése előtt. Az első emelet széles ablakai még vakon te­kintenek a szerencsétlenségre, csupán göm­bölyű rudak jelzik, hogy oda ablaküveg ke­rül. Az emeleten munkások százai gyűltek össze néma tömegben, riadt, szomorú sze­mek mozdulatlan tekintettel bámulnak oda, ahol néhány perccel előbb még munkáskéz- épi tette palota pompázott, szemük ezután lejebb siklik az omladékok fölé és a meg­riadt agyvelők a munkástársakra gondolnak, akik némán várnak segítséget a romok alatt vagy talán már nem is várnak. A munkások az ablakokat jelző vasrudakba fogózva olya­nok, mint a börtön rácsozata mögül remény­telenül kitekintő rabok. A munka rabjai ők, akiknek néhány társa néhány pillanattal ez­előtt halált szenvedett. Odébb azonban egy vakolás alatt álló ház harmadik emeletén egy állványon szürkekötényes vakolómunkás dolgozik, a katasztrófa színhelyének hátat fordítva gyors, kimért k amno zdula t okkal végzi munkáját. A szenátusban Hrubén elnök jelentést tett a katasztrófáról A szerencsétlenség színhelyére kiszál­lott egy törvényszéki bizottság, azonkívül a parlament vezetőségének képviselői is meg­jelentek. Az épitőcég egyik főnöke kint van az omladék előtt, mig a másikról az a hir járja, hogy délután óta Prágán kívül tartózr kodik. Pontosat még nem lehetett megálla- pitani a katasztrófa méreteiről. Egyes jelen­tések szerint több mint száz munkás dolgo­zott még az épületben, viszont a legtöbb hír­adás szerint hatvan. A szenátus ma délutáni ülésén Hrubán elnök az ülést félbeszakítva jelentést tett a szerencsétlenségről s bejelen­tette, hogy az épületen összesen hatvan munkás dolgozott, akiknek egy harmada meg­menekült, egy harmadát súlyos állapot­ban szállították be a kórházba, a többi­nek a sorsa ismeretlen. Halottat egyelő­re hármat húztak ki a romok alól. Nem valószínű, hogy az omladék alól akár egyetlen embert is élve lehessen kimenteni, Délután hat óra fele sikerült az omladék egy részén mélyebb rést vágni s akikor egy tőből leszakított emberi lábat húztak ki, de aiz em­csak egy-egy nyúl rohan rémülten a világitó sávban, melyet a lámpák fénye maga elé Hővel. Egyet agyon is gázoltak, de azt az autó nem bánja, ő ugyan nem akarta, de hát mi­nek nem állott félre utj okból. Már közeled­nek a házukhoz. Ott a kapu, a fiú kinyitotta, úgy látszik, meghallotta berregését. Ott is áll már az ut közepén néhány lépésnyire a ka­putól. Teheti nyugodtan, tudja jól, hogy úgy is befordulnak. De mi ez? Az autó csodálkozva érzi, hogy nem lassítanak, ©őt mintha villámütés futna rajta végig, egyszerre csak mélyebbé válik a bugása és mint megkorbácsolt ver­sen ypar ipa ugrik előre. Az asszony meg­nyomta az akcelerátort! Mint a nyíl suhan el a kapu előtt, egyenesen neki az ut közepén álló gyereknek. Már rajta van, már elüti.... Az autó emlékében végigcikázik mindaz, ami őt a fiúhoz köti: gondoskodás, gyöngédség, szeretet... Mi történt? A kocsi derékszögben fordul félre, épp mielőtt keresztülgázolna a rémülettől meredten álló finn. Egy iszonyú zökkenés, a férfi és az asszony Ívben repül­nek ki a szerencsére puhára ázott szántó­földre. Az autó pedig a szó szoros értelmében keresztülúgorva az országutat szegélyező árkot, teljes sebességgel belerohan az ut mentén álló százados tölgyfába. Az autó roncsait később összetákolták és úgy, ahogy kifoltozva eladták egy kis vá­rosi vendéglősnek, ki naponta az állomásra küldi és vele hozatja be hol a faluból érkező csirkét, kacsát, tojást, hol a gyéren szállingó­zó utasokat. Az autó nyikorogva-csikorogva döcögött, végig a rossz külvárosi kövezeten, de nem panaszkodott, ő tudta, hogy a minden tettnek megvan a maga következménye, amely aló! nem lehet és nem szabad kitérni. Ő gép ős géphez méltóan viseli .sorsát. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom