Prágai Magyar Hirlap, 1928. október (7. évfolyam, 225-249 / 1852-1876. szám)
1928-10-03 / 225. (1852.) szám
1928 október 3, szerda. T>RA:<yU-MAGtoiR<T?rfiIiÄß A Sex Humana Irta: ?táRftAY ERNŐ Kassa, október 1. A cikkemben felpanaszolt állampolgársági sérelmek a némi enyhülést hozni hivatott lex Dérer kodifikálása és végrehajtása nyomán keletkeztek és ma már valósággal rendszerbe foglalhatók. Bár a lex Dérer parlamenti tárgyalása és tizenhárom képviselő kivételével egyhangúlag történt megszavazása kapcsán kimondatott, hogy a törvény végrehajtását a humánus elbánás jegyében fogják intézni s hogy a parlament elé rövid időn belül radikális, ezt a kínos kérdést liberálisan megoldó törvényjavaslat kerül, egyik sem következett be s igy a köztársaság decenniumának ünneplésébe a hontalanok, az elutasítottak szomorúsága és keserűsége vegyül. Ha tudjuk azt, hogy az elbocsátások, a nyugdijnélkü- liség (1928 decemberével a 60 százalékos nyugdijelőlegeket is beszüntetik!) szoros velejárója az állampolgárság hiányának, akkor az egyéb személyi vexálások (magyar útlevél váltására való felhívás, munkavállalásnak, iparűzésnek letiltása, itt tartózkodás függősége) mindmegannyi indító ok ennek a kérdésnek a felszinentartására és mielőbbi rendezésére. Nézzük az eseteket. A lex Dérer szerint a kérvényezők legnagyobb része azokból rekrutálódik, akik 1921. évi december 31-ig a 236. számú törvény rendelkezésének megfelelően nem optáltak. Ezt magától értetődőleg azért nem cselekedtél?, mert szabályszerű, akkor még érvényes illetőségi bizonyítvány (domovsky list) volt a birtokukban, amely ugyan egy meghatározott időpontig szólt, de meghosszabbítási kérelem után végérvényes illetőségi bizonyítvánnyal cserélték ki. Ez illetőségi bizonyítványoknak az érvénytelenítése — a derült égből lecsapó villám ijedelmét előidézve — akkor következett be, amikor az illetők az 1928. évben elrendelt tiz évre szóló állampolgársági igazolványt, az úgynevezett osvedeeniét, merték kérelmezni. Ekkor az ismeretes legfelső köz- igazgatási bírósági döntés értelmében garmadával vonták be a végérvényesnek hitt illetőségek'L és a lex Dérer alapján kérvényezők egy régebbi s azután e legujabbi csoportját az opiálás hiányára való hivatkozással tömegesen elutasították. Eltek ütve attól, hegy a lex Dérerben egy betű ívncs, amely alapot adna az ilyen elutazásra, az érdekelteknek módjukban sem lehetett eleget tenni az optálás követelményének, mert hiszen logikus észjárással és joggal tudták magukat csehszlovák állampolgároknak, nyugodtan hordták magukkal a be nem vont illetőségi bizonyitványokat. Ezen a ponton tehát oly feltűnő az ellentmondás és a jogsérelem, hogy az elutasítás semminemű és erőszakolt belemagyarázással helyt nem áll és a legfelső" közigazgatási bíróságnak a már másfél éve beadott ilynemű panaszok elbírálásánál reparációt kell nyújtania s a pa- naszolók eseteire kedvező elvi döntést kell hoznia. Ez az anomália belügyminiszteri találmány, amelyet a le$ Dérer kezelésének és végrehajtásának önkényes alkalmazása szült s amely homlokegyenest ellentétben áll a parlament 1926-ban tanúsított állásfoglalásával. A sérelmet szenvedők második, kétségtelenül kisebb csoportját a volt katonai (csendőrségi) állományúi nyugdíjasok és elbocsátottak alkotják, akiket azon az alapon utasitgat- nak el, hogy nem tudják bizonyítani valamely községben való négy éves egyhelyben lakásukat. Tudva azt, hogy a katonai, főleg csendőrségi altiszteket és tisztviselőket igen gyakran helyezgették át, érthető az állandó lakás ki- mutathatóságának hiánya, bár vannak oly esetek, amikor az illető 30 évig is a mai Szlo- venszkó és Ruszinszkó területén tartózkodott, állampolgársági kérvényére elutasítás a válasz. Hol itt a megértés szelleme, a humános és liberális kezelés, hol keressék ezek a derék, katonai és polgári erényekben megőszült családfők a boaogitó papír jussát s hozzákapcsolódó nyugdijukat? A harmadik csoport esetét szinte tragikomikusnak kell minősíteni. Vannak olyan „szerencsés" folyamodók, akik a maguk és gyermekeik részére kérték az állampolgárságot s a bölcs belügyminisztérium salamoni ítéletet hozott reájuk. Karddal egyszerűen ketté is metszették az állampolgársági csecsemőt, megadták a családfőnek, de mivel a hosszú elintézés folyamán egy-két gyermekük nagykorú lett, azoknak megtagadták az atya után amúgy is logikusan járó állampolgárságot. Ezen a jogi bölcsességen, vagy szívtelen tréfán nevetni kellene, ha nem volna oly keserves szomorúság az elintézés meritumában. Ha a kifogástalanul felszerelt kérvényen a referensek másfél esztendő helyett egy hónap Körmöcbánya, október 2. — Kiküldött munkatársunktól — Szeptember utolsó napján Körmöcbányán a népgyiilések napja volt. öt párt vonultatta fel szónokait. A szlovák néppárt híveinek létszáma szemmel láthatólag megcsappant. Kevesen voltak a plébániaépület előtt felállított szónoki emelvény körül, többen a kiváncsiak és a kommunisták mint a pártbeliek. Valenta siketnéma intézeti tanító és Duréansky szenátor szenvedélyesen támadták ugyan a kisebbséget és hangoztatták az „ezeréves elnyomatást“, de a népgyülés tagjainak ellenmondásai mellett. — A kommunisták gyűlése iránt pedig úgyszólván semmi érdeklődés sem mutatkozott. Csaknem több volt az ismeretes szólamaikat pattogtató szónok, mint a hallgató. Délután félháromkor ellenben a Katolikus Legényegyesület nagytermét egészen megtöltő, a város magyar és német intelligenciájából állott illusztris társaság jelenlétében nyitotta meg Tonhaizer Ferenc, az országos keresztényszocialista párt helyiszervezelének elnöke, az országos ker.-szoc. párt népgyülését. A megjelentek meleg üdvözlése után bejelentette, hogy Franciscy Lajos dr. szenátor elmaradását táviratilag kimentette. Majd átadta a szót a pozsonyi központ kiküldöttének, Sänger Alajosnak, aki lelkes szónoki hévvel előadott beszédben fejtegette német nyelven a keresztónyszocialista tábor világnézetének helyességét. A keresztény felfogáshoz való viszatérést sürgető meggyőző erejű beszédet a közönség megindultsággal fogadta és állandó helyesléssel honorálta. Utána az elnök megköszönte Grosschmid Géza dr. szenátornak, hogy a gyűlésre eljött és felkérte, hogy a politikai helyzetről való nézeteit ismertesse meg a város közönségével. Grossdtmid ián a wiiilili és a Edsebbséfgi kérdés problémáiéról A népgyülés hosszan, lelkes tapssal üdvözölte a szólásra emelkedett szenátort, aki felszólalását azzal kezdette meg, hogy ma a Körmöcbánya piacán tartott népgyüléseken újra hallotta harsogtat- ni az „ezeréves elnyomatást“, s az országos keresztényszocialista párt „irredentizmusát“, szóval a gyűlölködés hangját, — pedig ezen állitások valótlanságát mi sem bizonyltja kézenfekvő példaképpen mindjárt jobban, mint ez az Anjouk idejétől, magyar támogatással, magyar megértéssel műveltté és gazdaggá fejlődött gyönyörű kis város, ahol nem csak hogy pótadót nem tizeinek a múlt bőkezűségéből vagyonosnak maradt város lakói, hanem műemlékeik épségben tartására, városuk és kultúrájuk fejlesztésére sokkal többet tehetnek, mint Szlovenszkó városainak legtöbbje. Évszázados német telepesei ősi kultúrájukat zavartalanul megőrizték, németül beszélnek, németül élnek, a maguk erejéből német iskolát tartanak fönn ma is, leghangosabb cáfolatául a magyarok állítólagos elnyomó rendszerének. Ezt a kulturmunkát, a faji öntudatnak ezt a fentartását támogatni jött ide a szóló is, biztatni a németséget kitartásra, az itt élő magyarságot szintúgy nemzeti öntudatának megőrzésére és a szlovákokat meggyőzni az itt élő többi nemzetiséggel békességben való együttélés előnyeiről. Beszéde további folyamán kitért arra, hogy ezt a kívánatos eredményt mi hátráltatja, figyelemmel úgy a világeseményekre, mint az itt, belföldön történtekre. E fejtegetései során rámutatott arra, hogy közel tiz éve már annak is, hogy az Egyesült Államok elnöke, Wilson, átjött az óceánon békét kötni. Hamarosan és csalódottan távozott, — csalódásba bele is halt. A békeszerződések nem az ő elgondolásai szerint jöttek létre. — Létrehozták a „A Népek Szövetségét“ és számtalan konferencián és kongresszuson iparkodtak ezt a beállítást megvédeni. Nagy szavak tartották ébren a legyőzőitek szunnyadó reménységeit. — Egy másik amerikai elnök, Harding, a „világ testvériesülés érői“ álmodott, — a washingtoni első leszerelési konferencia alkalmából a hires angol iró: H. G. Wells is remélte, hogy itt az emberiség sorsa fordulópontra jut és tudósításait a „Béke reménye" cimen adta ki könyvalakban. Az ezen konferencia alkalmából tartott ünnepségek egyikén, Arlingtonban, a hősök temetőjében az amerikai „Ismeretlen Katona“ temetésének napján, az elnök mély mégindultsággal tartatta azt a hatalmas beszédet, amelyben azt hirdette, hogy az amerikai harcos nem valamely nép elleni gyűlöletből küzdött, de magát a háborút és a hódítást gyűlölte és a belátás és igazságosság törvényének kikiizdéseért esett el. A „Mi- atyánkkal“ végezte beszédét, erre a törvényre vonatkoztatva imáját, hogy: „Jöjjön el a Te országod“! 1 kiketirekwisek naiiiiséiei Azóta, ily jelenségek láttára, a hiszékenyek reménysége — Locarnon keresztül, — évről-évre jobban nőtt, pedig e külsőségek mögött, a való érzés és mindaz, ami a világban kicsiben és nagyban történt, kevés tápot nyújtott erre. — A valóság ugyanis az, hogy a kiengesztelődés reménységét a hatalmi érdekek erőszakossága háttérbe szorítja és a ma urai a „quieta non movere“ kényelmes elve mögé szeretnék a jövő alakulásoktól rettegő lelkiismeretűket biztonságba helyezni. Az öreg Briand, pár nap előtt, Géniben nem beszélt már Locarnóről, nem is iparkodott „lo- carnoi szellemtől áthatott“ szavak mögé rejteni érzéseit, hanem egy fáradt és unott kiszólással fejezte ki a győzők igazi akaratát és mutatta a kisebbségek felé azok igazi arculatát: „Plútót V injustice que le désordre“ — „Legyen sokkal inkább igazságtalanság, mint zűrzavar.“ — A washingtoni konferencia után pedig most a Kellogg-paktumra ébredünk, mely nípo- krita beállítással, szintén a világbéke állandósítását célozza, de vele egyidejűleg Amerika hadiflottájának emelésén, — Francia- és Angolország pedig katonai egyezmény létrehozásán munkálkodik. így a Nemzetek Szövetsége is körülbelül odajutott, hogy csaknem kénytelen a leszerelési kérdés csődjét beismerni. Az egész világ nagy népeinek ilykép vajúdó érdekei között csoda-e hát, ha az utódállamokban magukra hagyott kisebbségek helyzete az elmúlt évtized alatt csak rosszabbodott?! — Az utódállamok a kisebbségvédelmi szerződéseket nem csak hogy nem tartják be, hanem sokkal tovább mennek és következetes kísebbségellenes politikát folytatnak. — Befelé való politikájukban így haladnak az utódállamok kormányai tiz év óta mindenkor és következetesen. Kérdés lehetne, hogy vájjon a saját szempontjukból is jó utón haladnak-e? Ezt azonban nem tartom részemről fejtegetendő kérdésnek, de érdekes e megvilágításban, erre mifelénk, például a Hlinka szerepe. Hlinka is riz év előtt úgy indult, mint aki népének teljes egyenjogúságát, szabadságát, nemzeti életének teljességét akarja elérni, — Fennen hirdette, hogy eszmék után megy. Hiiülca vészeles politikája — A pártpolitikai érdekek azonban ez eszmei gondolatkörből „gyakorlatibb“ irányba terelték. — Hatalom kell Hlinkának és egy pár társának, amelyet azonban kormánytámogatásukért egyrészt meg sem kaptak, másrészt azzal a töredékkel, amit vívmányként csillogtatnak, nem tudnak élni. — Nem kapták meg, mert hisz konkrét esetekben j máris bebizonyosodott, hogy a döntő szó nem az országos hivatalé, hanem a prágai minisztériumoké, — bebizonyosodott továbbá, hogy az adminisztrációban valóságos chaos állott be. mert a nyakra- főre életbe léptetett reform nem volt előkészítve és igy az életbe való átültetése az őslakosságnak beláthatatlan károkat okoz. — Beláthatatlan károkat okoz nemcsak az egyes ügyek elintézésének hihetetlen késedelmével, hanem azért, mert az olyan centralisztikus intézkedéssel, mint amilyen a közigazgatási reform, a nemzetiségi kérdés sohasem lesz a népek megnyugvására megoldható. Azt ma már nemcsak minden közjogász és nemzetgaz- dász, de minden objektív ember tudja, hogy ez csak a legszélesebb körű autonómia alapján volna megvalósítható. A Hlinka-féle pártban azonban, mint ma is láttuk, nem tudás és belátás, hanem a gyűlölködés a vezető. Ez a gyűlölködés néha előbukkan az állítólagos szlovák és cseh testvéri jóviszonyból is. mint például nemrégiben a Stefa- nik-fóle ünnepélyen, de lépten-nyomon nyiltan kifejezésre jut a németekkel és lobogó lánggal nyilvánul a magyarokkal szemben. Én Hlinkát személye szerint nem ismerem, egyéni vonzó, vagy taszító emberi tulajdonságai róla alkotott véleményemet nem zavarják. — sine ira et studio —, szavaiból és cselekedeteiből következtetek és igy látom, hogy gyakran változó politikai állásfoglalása indokolására sohasem tud egyebet felhozni, mint magyargylilöletét és az „ezeréves elnyomást“. Közismert dolog, hogy annakidején ő vétett az egyházi fegyelem és akkori államrend ellen és ezért bűnhődött is. Ezt nem tudja feledni és a mag* egyéni, állítólagos sérelmét általánosítja és kiterjeszti időben és térben ezer esztendőre és az egész országra. Ez alapon meg kell állapitanom hogy nagyhangú kijelentéseiben ép ezért több az elfogultság, mint a mélyebb tanulmány, mert hisz a történelem mást tanít, mint amit ő hirdet. Ép úgy mint az itt letelepedett németek, a szlovákok is a magyarokkal nem csak együtt éltek, de velük éreztek is, — sokan közülük velünk érzik a mostani idők nehézségeit is, — tudják, hogy csak az egymásban bízó összefogás az, amely e szerencsétlen országrészt kiemelheti abból a kátyúból, ahová a kisebbségekkel szemben kíméletlen, gőgös, centralisztikus és a szlovákokkal se sokat törődő, prágai kormányzásba kapaszkodó Hlinkáék elvakult gyűlölködése belevitte. Csak az őslakosság összefogása gyógyíthatja meg SzlovenszfcrS — Ha a világ hatalmasai a kis népek bajr.it idegesen és unottan hallani sem akarják, — ha a hatalom mai, itteni birtokosai Szlovenszkó őslakosságának sérelmeivel szintúgy törődni sem akarnak, akkor ennek az őslakoságnak magának kell azokat gyógyítani, — a községben, — a járásban, — a tartományban. Ott kell egymásra találnunk valamennyiünknek, mint ahogy pártunkban tényleg már sokan egymásra találtunk. Azért jöttünk tehát ide, hogy ezt hirdessük. — hogy ezt az érzést felkeltsük, nem pedig azért, hogy az itt élő nemzeteket a piacon egymás ellen uszítsuk. Ennek az önerőnkre támaszkodó — ha nem is boldogulásnak, de legalább — megélhetésnek az alapja tehát nem a Hlinka-féle gyűlölködés, hanem az, hogy az itt élő egyik nemzet a másik nemzetnek nemzeti öntudatát tisztelje és engedje, hogy mindegyik a magáét ápolja. Csakis igy szűnhetnek meg a kisebbségi sérelmek, csakis igy szűnhetnek meg a vallási iskolai, törvénykezési, nyelvi, gazdasági stb. súrlódások. — Ezért járunk mi községről községre és hirdetjük. hogy: Emberek, ne várjátok tétlenül a messzi nagy világból a csodát, de fogjatok össze ós küldjétek olyan embereket a községi képviselőtestületekbe, — a járási választmányba, — a tartományi gyűlésbe, akik nem a múltnak állítólagos sérelmeit hánytorgatják unos-untalan fel, hanem akik ez országrész szenvedő őslakosságának jobb sorsán tudnak és akarnak is dolgozni, férfiakat, akik számon merik kérni a hatalmasoktól nem csak a vesztett illúziókat, de a kezünkből kihullott kenyeret is és akiknek szava, egye.riilve az európaszerte szétszórt kisebbségek követeléseivel, mégis csak rá fogja majd kényszeríteni a világot, hogy hagyjanak fel a szemforgató- konferenciákkal, — ellenben építsenek azon az egyetlen alapon, amelyen a tásadalmi és államrend egyedül nyugodhatik: Az egyszerű, a kendőzetlen, a tiszta igazságosság alapján. — A kisebbségek problémája tartja lázban ezt a beteg világrészt és benne az utódállamokat, köztük minket is. Ezt a bajt tehát nem elnyomni, de gyógyítani kell. A gyógyítás módjának keresztülvitelére a magunk részéről nem az erőszakos, nem a forradalmi utat hirdetjük és eszközöket választjuk. Mi tiszteljük a mások jogát, de hirdetjük és követeljük a magunkét. — Nyugodtságban, de következetességben és szívósságban, a mi kis viszonylatainkban is, ép úgy kitartunk e felfogásnak mellett, mint Apponyi, aki ugyanilyen gtn- dolatnemet tiszteletére kényszeríti, az emberiség jövője szempontjából, erkölcsi fölénye erejével, ép most, az egész világot! *— Ez á kicsi város ilyen magasait szárnyaló Grosschmid Géza szenátor körmöcbányai beszéde Szlovenszkó őslakosságának önmaga iránti kötelességeiről és a szlovák néppárt tévedéseiről A körnröcbánpai kerssziényszocaüsták lelkes felkészülése a községi és országos választásokra alatt rágták volna magukat keresztül, a kiskorú megmaradt volna kiskorúnak s a belügyminiszteri benevolencia boldog részesének. Nem csoda, ha e kis jogkiterjesztésü törvény mestere, maga Dérer is felháborodik saját müvének végrehajtásán és kijátszásán. A magyar nemzeti párt kassai kerületének választmánya legutóbb foglalkozott ezen állandó napirenden tartott kérdéssel és súlyos anomáliával, s gyakorlati értékű határozatot hozott ez aktuális és sok családra bánatot jelentő ügy felszínen tartása és jobb- raforditása érdekében Megkerestük törvényhozóinkat egyrészről a lex Derer humánus és liberális alkalmazásának ikisürgetése, másrészről egv uj törvény megalkotásának kezdeményezése érdekében. Tekintettel arra, hogy a lex Dérért Benes pártjának kivételével az összes pártok törvényhozói megszavazták, tehát elvárható egy újabb j(^kiterjesztő, liberális állampolgár- sági törvény megalkotásának a lehetősége s épp ezért meg kell mozgatni az összes pártokat e kérdés érdekében s a magyar legfelső közigazgatási bíróság elvi álláspontjára, vagyis a négy évi egyhelybenlakás s a község terheihez való hozzájárulás elvére helyezkedve sürgősen be kellene terjeszteni a lex Humana javas'a -it a hontalanok könnye: feleié- rítusa érdekébe ni
