Prágai Magyar Hirlap, 1928. október (7. évfolyam, 225-249 / 1852-1876. szám)

1928-10-20 / 240. (1867.) szám

^RAGAWVVtfiYAR-HIRIiAP 1938 október 20, wsombal Elektromossággal és csodakukoricátcsiklandoz ki a földből egy francia gazdálkodó Christofleau mester, a „fehér mágus44 csodakertjében meg­magyarázza az elektrokuUura varázstitkaii és beszél szörnyű ellenségeiről és reménységeiről —- A villám, mint trágya Paris, október közepe. Maga a ház alig különbözik a falu többi épületétől. Kétemeletes, mint a szomszédos háziak, épp oly kopott is, mint a legtöbb a fa­luban és épp oly tágas és sokszobás, mint a jómódú francia gazdálkodók kúriái általában. Éppen csak, hogy egy nagy fehérbetüs rek­lámtábla, amely éjszaka ki van világítva, hir­deti, hogy itt, ebben a mindennapi épületben él, lakik és dolgozik Monsieur J. Christofleau. J. Christofleau! Lehet, hogy ez a név így minden kommentár nélkül az idegennek vagy párisinak, aki először életében fordul meg La Queue-1 es-Yveiines-ben, épp oly szürke és semmitmondó, mint a környék egyéb gazdái­nak nevei, de ha egy kicsit körülnéz a hely­ségben, beszélget az emberekkel és megtudja, hogy Monsieur J. Christofleau senki más, mint a híres „villámtolvaj**, az „elektrokultu- ra” apostola, az „elekt.rotelluros“ cipő feltalá­lója, akkor, ha még oly elfoglalt is, nem áll­hat-ja meg, hogy egy negyedórácskára be ne nézzen ebbe a kopott épületbe és meg ne te­kintse azt az óriási aniennaszerü dolgot, mely tiz kilométer messzeségbe is ellátszík, hogy meg ne tapogassa azokat a csodálatos nagysá­gú virágokat, kalarábékat, meg buzakalászo- szokat, amelyek legalábbis kétszer akkorák, mint a bordeauxi, avigoni vagy orleansi ki­állításom díjnyertes virágok vagy vélemények. Benn a házban semmi sem mutatja, hogy gazdálkodónál vagyunk. Egy nagy irodában féltucat gépirókisass-zonv kopogtat szorgalma­san és egy udvarias titkárnő biztosit bennün­ket, hogy a patron rögtön itt lesz. A falakon ilyen feliratok: Emlékezz a halálra! A tudomány köze­lebb hoz bennünket az Istenhez! Mintha csak az Üdv hadsereg hivatalos helyiségében, lennénk. Fapapuesos, gallérfalam tngü parasztéin-1 bér lép a szobába. Neki adja névjegyünket a | titkárnő. Fid, szúrós szemeivel mustrálgat néhány pillanatig, aztán barátságos mosollyal az arcán, hellyel kínál. — örülök, hogy megtisztel, aram? — mondja. — Az önök országát bizonyára ér­dekelni fogják kísérleteim eredményei. De itt az irodában semmi okosat sem tudunk csi­nálni, hiszen nem vagyok se javasasszony, se pedig kiöregedett színésznő, hogy köszönőle­velekkel untassam komoly eredmények után érdeklődő látogatóimat. Gyerünk a kertbe. Uram, ott majd mutatok önnek egyet s mást, ami minden teóriánál vagy prospektusnál szebben beszél. A kert hatalmas négyzetekre osztott, gon­dosan védett terület. Mint a hadállásokat, ezt a kertet is áthatolhatatlan drótsövénybáló v-édi a nemkívánatos betolakodóktól. Mon- -isur Christofleau ellenségeitől. Mert Ohrisfco- Heau ur szerint ilyenek is akadnak szép szám­mal. Bokormzgyságu saláták kötötte. — Legelőször is nézze ezt a zabkalászt! 223 szem van benne. Nem rossz, mi? — kezd­te a mutogatást kísérőm. — Ezek a margaré­ták pedig szélesebbek, mint a krizantémok. Vagy tapogassa meg ennek a körtefának a le­veleit. Olyanok, mintha papirosból lennének, ugy-e? Megragadja a kezein és más ágyak felé vonszol. Rokornagyságu saláták, szalámirud- szerü uborkák és akkora kukoricák jönnek sorra, amilyenekből néhány cső megtölt egy zsákot. •— De ez még mind semmi! — büszkélke­dik Christofleau ur. — Gyerünk csak a fák kőzé. Ott várnak ránk az igazi csodák. — Ahhoz nem kell gazdái kori ónak len­nie. hogy tudja, hogy a fák alatt nem él meg semmiféle vetemémő Nos hát, ez a törvény is a múlté. És valóban egy körtefa alatt vígan no a rozs. — Pedig se mesterséges, se természetes i ragyát nem használunk. Hát akkor hogyan? — csodálkoztam. — Villanytrágyával! Oh, ezt az eljárást nem én találtaim fel. Én csak tökéle lesi tettem. Hosszú idő óta Ismeri már az emberiség az elektromosság szerepét a növények életében. Én tehát konstruáltam egy szerkezetet, amely lehetővé teszi, hogy hasznosítsuk az ég villá­mait. A kert közepén több emelet magas an­ionná ágaskodik. Komplikált, apró hegyekben végződő drótszövevények teszik még furcsáb­bá ezt n már alakjánál amugyls oly bizarr ‘zerkeretet. Megkérdem Christofleau urat, i-7-o 'n fi híres találmánya? — rU) si-ncs róla! — nevet az öreg villám- tolvaj. Ezt csak reklám kedvéért állitot- Unr. ide, mert ertjfl lehet láWaÉWJISfe ról is. A valódi berendezés sokkal szerényebb külsejű. Ezek ni! Hétméteres karókra mutat, amelyek tete­jén egy felforditott vaslábassá© rü öntöttvas holmi nyugszik. A lábas felett rövid vasrúd, amelyet hegyes szegek vesznek körül. A lá­bason néhány domborodás is van, meg egy­két fómszárnyaeska és egy hosszú fogó. Olyan, mint a palacsintasütőkön. Ezzel a szerkezet­tel fel lehet fogni, Christofleau ur szerint a nap energiáját, a szól és az eső, meg a villá­mok elektromosságát. Az igy felfogott elek­tromosság aztán galvanizált drótokon, ame­lyek cj^l-északi irányban 40 centi méternyire a föld alatt vannak elásva, lecsúszik és elosz- lik a földben. — Ez az egész trükk -- magyarázza kí­sérőm. — Egyetlen installáció a kert déli szé­lén és drótok, amelyeket sohasem kell többé kicserélni, örökös darab. Ezek a drótok olyan szerepet játszanak, mint a folyók. Összeszedik az elektromosságot kelettől nyugatág és hogy ne vezessék el az éltető hullámokat a szom­széd földjére, galvanizált vasrácsokkal állítjuk rneg őket és ezek a rácsok egyúttal el is oszt­ják az elektromosságot. * — Viharos időben tehát — jegyzem meg — a vidék összes villámai az ön kertjében csapnak le? — Igen! — Na és nem kellemetlen ilyenkor az ön házában tar tózkodni ? — Oh, a villámok reánk nézve teljesen veszélytelenek. Készülékeink ugyanis egyút­tal villámhárítók. De azért, bevallom, égihá- boru idején nem szeretek a szobámban tar­tózkodni. ötveu készülék van raktáron. Érti... Hadjárat az elektrokuUura ellen Monsieur Christofleau moet az ellensé­geiről kezd beszélni. — Találmányom természetesen kellemet­len a műtrágyagyáraknak. Nem csoda hát, hogy összeesküdtek ellenem. Valóságos had­járatokat indítottak a gyárak az elektrokul- tura ellen. Szörnyű históriáikat mesél .,ellenségeiről“ monsieur Christofleau. 1924-ben például azt hiresztelték róla, hogy az ő kertjében van el­ásva a meg^vilkolt Quémeneur holtteste. Az ellenség újságai pedig Magié hlanchenak ne­vezik M. Christofleau találmányát. Időnként titokzatos egyének nyomulnak be az irodába és főifeszi tik az iratszekrényeket, ellopják a levelezést, ecetet öntenek autója benzin tar­tályába, elvágják a készülékek drótvezetékeit stb. Szerencsére vannak barátai is a feltaláló­nak. A. barátok bátran szemöeszállnak az el­lenség aknaharcával. Vitába szállnak az el­lenség tudósaival és döntő érvekkel teszik őket lehetetlenné. Sőt egy amerikai lapban M. Ghristofleaut keresztre feszítve, töviskoro­nával a fején, mint a modern tudományok vér­tanúját ábrázolták. A feltaláló titkárnője elmondja, hogy Guat-ernalában a köztársaság elnökének a kertjében kísérleteztek Christofleau ur mód­szerével. Az eredmény frappáns volt. Ausz­tráliában vedig az elektrokultura lassanként teljesen kiszorítja a műtrágyát. Kina hat mér­nököt küldött hozzájuk, akik 14 napot töltöt­tek itt és mind kivétel nélkül el voltak .ragad­tatva a látottaktól. — Svédországot egész Katáiig mindenütt vannak híveim és tanítványaim, — veszi át a szót ismét M. Christofleau. — Egyedül itb hon Franciaországban sikerült megakadályoz­ni ellenségeimnek, hogy a hivatalos körök is érdeklődjenek kísérleteim iránt. Bizony, tiz év óta hiába igyekszem felhívni a francia földművelési minisztérium figyelmét. Talán most, — teszi hozzá szomorú mosollyal — ta­lán most mégis csak sikerül elérnünk annyit, hogy kiküldjenek egy mérnököt, aki nincs a vegyészeti gyárak zsoldjában. Talán. De ki tudja, megérem-e még a vizsgálat eredmé­nyét. leiben énebbnél szebb freskók hirdetik a festőművészet alkotásait, Szent FUibertának, Gimignano védaz ént jenek pedig maga a világ­hírű Ghirlandajo állított örök emléket a város székesegyházának kis kápolnájában. Gimignano főterén áll egyébként a gyö­nyörű óratorony is, amely hatvan méter ma­gasra emelkedik a föld színéről. Sokáig ez az óratorony uralkodott a város körvonalai fölött és a polgároknak nem engedélyezték, hogy ennél magasabb tornyot építsenek. Ezt az érdekes körülményt úgy látszik még ma is szem elől tévesztik Newyorkban és ez a körülmény magyarázza az amerikai világ­város építészeti rendszertelenségét. A XIII. század vége felé azután még magasabb tornyot építettek San Gimignaaio- ban a városháza számára. Ugv tartja a hagyomány, hogy a városnak ebben az épüle­tében maga Dante is lakott! A San Ghnignn- noban megforduló idegeneknek szívesen el­mondják a város lakói, hogy a városháza toronyerkélyéről gyakran intézett magával ragadó szónoklatot a néphez az isteni Színjáték költője. Műkincsek természetesen a városházában is találhatók. Itt őrzik többek között Lippo Memmi világhírű Madonnáját és ugyancsak Szűz Máriát örökíti meg Simoné di Martina csodaszép alkotása, amely innen került Siéná- ba és ma már az ottani muzeum dísze. Mussolini Olaszországa uj jelentőséget adott San Gimignanouak, amelynek ősi fény­kora már régen letűnt akkor, mikor Michél Angelo megalkotta halhatatlan mestermüvét., a sixtini kápolnában. A modern Olaszország­ban San Gimignano még közelebb jutott Fi­renzéhez, amellyel rendszeres automobil- összeköttetés biztosítja az akadálytalan utas- forgalmat. Bizonyos, hogy a több, mint négy óráig tartó automobilul kissé fárasztó a ki­rándulók számára, de Firenzébe mégis köny- nyen elfuthat innen bárki, mert a vasútvonal Poggibongi-ba vezet, ahonnan San Gimignano már csak legfeljebb másfél óra automobilon. A város belső képe ma természetesen szintén megváltozott és össze sem hasonlít­ható a múlt emlékeit őrző olasz városok éle­tével. SaD Gimignanoban élénk a forgalom, kiránduló autók robognak fel és alá, lüktető üzleti élet bontakozik ki az utcákon és tere­ken, keskeny sikátorok haladnak át karcsú boltívek alatt és ez a különös építészeti el­rendezés le Newyorkra emlékeztet, ahol mindezt természetesen felfokozott arányok­ban találhatja meg az utazó, ha a City Hall parkjából átnéz a Municipal Building árkád­jai alatt, vagy áthalad a Woolworth-palota boltívein. Az európai városokban gyakran találhatók az ilyen árkádok és boltivek, ame­lyek a különböző építészeti stílusok műem­lékei. San Gimignanoba® ez az érodfészeti iskola tökéletes párhuzamban ál! Newyork- kal és a csalódásig hü benyomás azt a meg­győződést ébresztheti bárkiben, hogy a modern Amerika építőmesterei a toscanai építőművészektől tanultak. Hétköznajjokon a város főterén nyüzsgő élet folyik. Különösen vásári napokon tolong 'egymás kegyén-hátán az embertömeg. Két- kerekes kordákon és ökrösszekereken cipelik a városba a vidék lakói az olasz föld minden elképzelhető termékét, amelyet szívesen bocsátanak áruba nemcsak a városka lakói­nak, hanem az idegeneknek is, akik elég számosán keresik fel San Gimignanot már csak azért is, hogy megismerjék azt a külö­nös felsőolaszországi várost, amelynek lakói ugyanolyan szenvedéllyel építettek felhő­karcolókat, mint a newyorkiak. San Gimignano lakói annak idején nem rendelkeztek a modern technika különböző segédeszközeivel. Nem ismerték a vasbeton építkezési rendszert, sem a vasezerkezeleket, amelyekre ma már úgyszólván a gondolái sebességével húzzák reá az épületek rabié- falait. A derék olaszok keserve* nehézségek árán követ kövekre halmoztak és hangya- szorgalommal építették fel toronyépületeiket, amelyek megalkotásánál sem a hiúság, sem a becsvágy nem vezérelte őket. hanem az a tudat alatti érzés, hogy a magasság felé tör­jenek, — ugyanaz az érzés talán, amely a modern embert is megkísérti, amikor repülő­gépre ül, vagy amikor megalkotja a modern világ hatalmas épitőniüvészedéi remekművei^ San Gimignano különös város, amelynek épületei merészen dacoltak az évszázadok vi­harával és ahol ma is épségben állanak a földkerekség első félhőkarcolői annak bironv- ságánl, hogy semmi sem uj a nap alatt ős hogy a newyorW épületóriások tulajdoni:én- pen mák utánérzései egy rég lelttat korszak építészetének. C. O. H. Fizessen elő a ww KtöBBf Hét-re Felhőkarcolók — 8&0 év előtt San Gimignano, az olasz Newyork — Tőrvényházah a közép­korban — A toscanai fellegvár és a hndsonparti Bábel — Hol tanulták a toronyépitészetet az amerikai építőmesterek m Mintegy tnyoloszáz esztendővel ezelőtt a jómódú olasz kereskedők versengése gyö­nyörű várost teremtett Toscana dombjain, — különös és érdekes várost, amelyben a tor­nyok egész sora meredt a felhőkbe és amely­nek képét annakidején úgy megcsodálták az utazók, iiiint. ma Newyorkot és a világváros felhőkarcolóit. A régi olasz város külső képe annak virágkorában olyannak tűnhetett, mint egy építőművész valóra vált álma, amelyben előre megérezte a huszadik századot és a M a nha t tan-sziget ötven emeletes felhőkarco­lóinak körvonalait. San Gimignano Firenze közelében terül el és annak ellenére, hogy ma a több mint hetven régi torony közül, csak tizennégy áll, a kis város körvonalai úgy bontakoznak ki az olasz ég alatt, mintha Newyork ki­kötőn egyedének egy része került volna Toscanába. A hálás annál meglepőbb, mert a San Gimig- nanoba vezető országút szőlőhegyek és oliva- erdőá között kanyarog mezők és berkek men­tén s azután egyszerre, ciprusligetek közül tárul ki a láthatár a kis város, felhőkbe nyúló tornyai felé. Könnyen érthető, hogy az Olaszországba kiránduló amerikaiak számára San Girnig- nano a legnagyobb meglepetés. De meglepe­tés volt az érdekes város Berlage mérnök, az ismert nevű európai várostervező szájmára is, aki nem felejtette el a Firenze szomszéd­ságában elterülő toronyváros képét és ami­kor elsőbben Newyorkba ért., önkéntelenül felkiáltott: — T)e hiszen ez a város olyan, mint San Gimignano! A firenzi podesták régi nyaralóhelye ősi gótikus építészein város. A hatalmas közép­kori falak ma is állanak még és várszerű be­nyomást adnak a váróé képének. Gimignano környékén nincs viz, a várfalak árkaiban nem csörgedezik patak, de a dombtetőn emel­kedő tornyok és az azokat körülvevő falak olyan határt kelteinek, mintha a különös helyiség sziget volna a szárazföld ön, egyúttal azonban Newyork mintaképe, mert kétség­telen, hogy a* amerikai építészet modem város­rendezési politikája viaszanyuit az ókorba és egy gigantikus arányú San Gimignanot vetített a Hudson pártja mellé! természetesen óriási a különbség. Felső- OlaflRorezágban az ókorban természetesen még nem építettek ötvenemelefces torony­házakat, ezenkívül pedig Newyork felhőkar­colóit valósággal elborítják az ablakok. San Gimignano tornyain alig van ablak. A tor­nyok belsejében sötét csigalépcsők vezetnek a legmagasabb emeletekre, ahonnan annak­idején bizonyára gőgös fölénnyel tekintettek alá a város régi polgárai .a mélyen alattuk elhúzódó völgyekre és mezőkre. A kis város polgárai valóban a felhők szomszédságában élték 1© életüket. Gimig- nanoban jóformán mindenki a tornyok tete­jén tartózkodott, amelyeket ugyanolyan szo­rosan egymás mellé építettek, mint New­yorkban. Érdekes körülmény, hogy amikor (több mint nyoloszáz évvel ezelőtt) a város lakosságát elfogta a szenvedély, hogy tornyo­kat építsen, San Gimignano óriási fellendü­lésnek indult. A város területe meghárom­szorozódott, de üt i« ugyanúgy, mint félezer esztendővel később Newyorkban, az embere­ket elfogja a vágy, hogy ne a földön, hanem a felhők felé kíséreljék meg városuk tovább­fejlesztését. Megkísérelték azt is, hogy a tele­peseket és a külvárosok lakóit a városfalakon belül tömöritsék. Ugyanígy történt ez később Manha 11 an-szi get én, amely a tenger és a két folyó közé ékelve, osak a különböző hidak ■megépítése után terjeszkedhetett tovább a szárazföld ön. A tizenharmadik században San Gimignano szabad olasz, város volt, füg­getlen a szomszédos hatalmas államoktól, amelyeknek mindamellett fontos kereskedel­mi központját képezte. Mintegy oyotevan- százezeruyi lakossal *n a* érdekes város a büszke és meg nem alkuvó emberek ott­hona volt, akinek lényét és gondolatmenetét semmi sem jellemezte jobban, minthogy földi- szintes viskók helyett tízen ötemeletes tornyokat építettek maguknak. A. Guelfek és Gh (bellinek áldatlan hábo­rúsága később lángba lóri tóttá egész Felső- Olaszországot. A polgárháború hullámai elér­ték San Gímfgnanot Is és Amerikát felifede­zésének esztendejében a város a kicsinyes firenzeiek hataknába került. Csakhamar el­veszítette jelentőségét, fényét és gazdaságát, de a Renaiésance virágkora nem múlt el nyomtalanul San OknigTano fölött.. A régi saákMggybáz áB « kollégium gyönyörű épük-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom