Prágai Magyar Hirlap, 1928. szeptember (7. évfolyam, 199-223 / 1826-1850. szám)

1928-09-04 / 201. (1828.) szám

T>RKGairMAfifeAR-H!BLSP A kisebbségi kongresszus elítélte a kisebbségeket anyanépeik kultúrájától elválasztó határzár-rendszert Fíachbarlb SSraö sasifi előadása a magyar kisebbségek kultúrájának mostoha sorsáról - Egy kisebbség kultúrája is értékes alkotórésze az egyetemet emberi kulturáltak ét térelmei az egyetemet kultúra térelmei it $ „1 isgiveraiüiőnyi lélekszámú kisebbségek bizalma a népszövetség iránt súlyosan megrendült" Géni, szeptember 3. (A Prágai Magyar Hírlap eredeti tudósítása.) A kisebbségi kongresszus második napja főként a ki­sebbségeknek anyanem zetükhöz való viszo­nyával foglalkozott. E kérdés előadói Osáky R'ichárd, a nagyszebeni szász kulturliivata! vezetője és Robinson litvániai zsidó képvi­selő volt. A magyar kisebbségek részéről elsőnek Jakabffy Elemér dir., a romániai Magyar Párt alelnöke mondott nagyhatású besz*édet, amelynek elvi fontosságú részeit lapunk egyik legközelebbi számában fogjuk közölni. Kurcsinszky észtországi orosz kép­viselő után, aki főként az ő nemzetiségének kul turális helyzet ével foglalkozott, Flach- baTth Ernő dr., a szlovenszkói és rnszinsz- kói szövetkezett ellenzéki pártok 'központi irodájának igazgatója, mondotta el az alábbi, eürü helyesléssel kísért beszédét: Flachbartti Ernő dr. előadása — Keyserling Hermann gróf, az ismert 'német filozófus, aki maga is egy nemzeti kisebbség tagja, nemrégiben „Európa spek­truma" címen érdekes munkáját adta ki, amelyben kontinensünk legjelentékenyebb népeinek legjellemzőbb tulajdonságát és ezeknek az európai kultúrára való jelentő­ségét elemezte. — A kép, amelyet Keyseirling müvében alkalmaz, nagyon találó és a nemzeti ki­sebbségek helyzetére is igen instruktiv. Az emberi kultúra színekben gazdag spektrum­hoz hasonló, amely sok színből áll és ezek­nek egymásmellettisége meg átszövődése a napfény sugárzó pompáját, adja. Ezek a szí­nek az egyes nemzetek kultúrái, amelyek egymás között teljesen különbözve, együtte­sen az emberi kultúra egyetem ét alkotják, amely mindnyájunknak annyira értékes és annyira kedves. Ha ezek közül a színek kö­zül bármelyik hiányozna, ha e nemzeti kul­túrák bármelyikét megsemmisítenék, ez nemcsak az érdekelt nemzetet sújtaná, ha­nem az egész emberiségnek kárára lenne. A nemzeti kisebbségek kultúrái azok az árnyalatok, azok a lépcsők, amelyek az egyes nemzetek kultúráit összekötik és a köztük fennálló ellentéteket és kü­lönbségeket áthidalják. — Amint egy nagy kertben különböző virágok vannak a legszebb orchideától a ró­zsákon és tulipánokon 'át a szerény ibolyáig és százszorszépig, úgy az emberi civilizáció nagy kertje sem kizárólag a nagy népek alkotásaiból alakult ki, hanem a kis nemze­tek és a nemzeti kisebbségek alkotásaiból is. Ha ezeknek egyikét megsemmisítenék, az egyetemes hullaira soha jóvá nem tehető kárt szenvedne. Ha nem volna Shakespea- írünk, Moherünk, Goethénk, kultúránk fel­tétlenül szegényebb volna, mint most és az volna akkor is, ha nem lenne például Sien- kievftczüok és Jókaink. Hogy mit jelent egy nemzeti kisebbség kultúrája, ahhoz elegen­dő Len au példájára hivatkozni, aki a ma­gyar országi német kisebbség talaján szület­ve, a német irodalom egyik legjelentéke­nyebb lírikusává fejlődött. — Mindennek el lenére sok állam nem méltányolja kellőképpen kisebbségeinek kulturális jelentőségét az egyetemes emberi kultúrához való vonatkozásában, fiőt ellenkezőleg gyak­ran annak megsemmisítésére törekszik. A nemzeti kisebbség kultúráját csak akkor fejlesztheti ki, a lappangó erőket csak akkor bonthatja ki, ha azzal az anyákul túrával való kapcsolatát, amelyből az ő gyökerei is erednek, meg nem zavarják és meg netm gátolják. Ha a nemzeti ki sebt ég kultúráját az anyanép kultúrájától erőszakosan el akarják zárni, ha az államot kínai fal­lal veszik körül, hogy az anyanemzet kultúrája semmiféle hatást ne gyako­rolhasson a nemzeti kisebbségre, ak­kor nemcsak a kisebbség ellen vétkez­nek, hanem az egész emberiség ellen követnek el bűnt. Kulturhatárzár — Középeit répában — Olyan igazságok ezek, amelyek már mindnyájunknak banálisoknak tűnnek fel, azonban újból és újból hangoztatni kell őket, mert olyan korban élünk, amikor a rég elmúlt idők kísérletei támadtak fel, hogy a nemzeti kisebbségek kultúráját megsemmisítsék. Sok példát tudnék fel­sorolni. Hivatalos aktákkal és hatósági ada­tokkal tudnám bebizonyítani, miként keze­lik az osztrák-magyar monarchia egyes utódállamaiban némelyik nemzeti kisebb­ség kultúráját és hogyan akarják elzárni kí­nai fallal az anya nemzet szellemi mozgal­maitól. Olyan költőiknek müveit, akik a 17. szá­— Gyakran hivatkozunk arra a párhu­zamra, mely a vallási szabadság már elért fej­lődése és a még kivívandó nemzetkul-turai lelkiismereti szabadság között fennáll Azok a rendszabályok, amiket előbb futólag meg­említettem, a 'legsötétebb reakció rég letűnt ideire emlékeztetnek. Mária Teréziának és a Szent Szövetségnek korában a magyar egye­temi hallgatók nem kereshették fel a külföl­di egyetemket és a külföldön megjelenő könyveknek Magyarországba való beszállítása tilalmas volt Ilyen módon akarták megakadá­lyozni, hogy azok a szellemi mozgalmak, ame­lyek akkoriban a külföldön uralkodtak, az országba be ne hatolhassanak és a nép lel­két ne befolyásolhassák. — Ezek a rendszabályok azonban hiába­valóknak bizonyultak. Az uj korszellem nem állott meg a határoknál, hanem minden ha­társorompóval dacolva, behatolt az országba és az egész állami, meg társadalmi életét át­alakította. Az uj államok sem tudják rendőri in­tézkedéseikkel megakadályozni, hogy az anyanemzet kulturális mozgalmai a határokon át ne hatoljanak és a nem­zeti kisebbségek kultúrájára természe­tes hatásukat ki ne fejtsék. Az emberi erő nem elegendő ennek megaka­dályozására. — Nemcsak a. nemzeti kisebbségeknek, hanem az emberiségnek és az uralkodó nem­zetnek is érdekében áll, hogy a nemzeti ki­sebbségek kultúrájának az anyanép kultú­rájával váló szabad kapcsolatát ne gátolják. Aki a nemzeti kisebbségeket ebben a kapcsolatban akadályozza, az az embe­riség kultúrája ellen vétkezik, amelynek szinpompája feltétlenül szegényebb lesz, ha egy kisebbség kultúráját nem fejtheti ki. Azonban az uralkodó nemzet is szenved en­nek következtében, mégpedig nemcsak az­által, hogy a kisebbségi nemzet ellenszenvét váltja ki a többségi nemzet kultúrájával szem­ben és igy az államot is gyöngíti, hanem az­által is, hogy a nemzeti kisebbség, mint anya­népe kultúrájának és a többségi nép kultú­rájának egybekapcsolója, nem lesz többé ab­ban a helyzetben, hogy a két szomszédos kul­túrkört egybekapcsolja é9 a két nép közötti közeledést munkálja. — Ezért épppn az egyetemes emberi kul­túra érdekében kell erélyesen tiltakoznunk az előbb megemlített kormányintézkedések zadíban éltek, nem szabad ezekbe az ál­lamokba behozni és olyan költőknek meg íróknak, akik ma is élnek és akik­nek müveit is a többségi nép nyelvére fordították le, nem szabad a kisebbsé­gek városaiban előadást tartaniuk, sőt több esetben még a beutazási engedélyt is megtagadják tőlük. Azokat a könyveket, amelyek az utóbbi élvekben az anya nép or­szágában jelentek meg, csak előzetes cen­zúra után szabad terjeszteni. Egyetlen új­ságnak sem szabad a határon átjönnie, azok­nak a kivételével, amelyeknek politikája a kormányokra kellemes. A kisebbségek vá­rosaiban nagyon sokszor megtiltják az anya­országiból való színművészek fellépését, csupán csak azért, mert annak az államnak polgárai, amelyben az lanyanép többséget alkot. Az anyaországban szerzett akadémiai diplomákat elvileg nem honosítják. Azok a tanerőik és lelkészek, akik képzettségüket az anyaországban szerezték, nem jöhetnek az or­szágba, hogy a kisebbség hiányzó erőit pótol­ják. ellen. Mindaddig, amíg a mai helyzetet nem szüntetik meg teljesen, mindaddig, amíg a kisebbségeket irre­dentával vádolják amiatti, hogy anya­népük kulturális értékeire igényt tarta­nak, egyáltalán nem lehet beszélni a nemzetek kulturális együttműködésé­nek olyan nj megszervezéséről, mint aminőre például a Commission pour la Cooperation intelectuelle törekszik, vagy pedig az anyaországnak a kisebbségi kulimra intézményes támogatásáról, amelyet az előttem szóló Kurcsinszky professzor ná­lunk egészen hibásan feltételez. A Pen Olub, Európa legjelentősebb irodalmi férfiainak ez a nagy egyesülése egy Ízben már állást fog­lalt az itt tárgyalt korlátozásokkal szemben. Minden kulturembernek joga és kötelessége, hogy ezt a példát kövesse és állandóan köve­telje, hogy az egyetemes emberiség érde­kében a nemzeti kisebbségek szellemi életük kifejtésében és fejlesztésében olyan szabad­ságot élvezzenek, mint az egyházak, amelyek­től senki sem tiltja meg, hogy vallásos könyveiket az egész világon .szabadon ne ter­jesszék. A kongresszus határozatai Flachbarth Ernő dr. nagyhatású beszéde után a kongresszus egyhangúlag elfogadta a következő határozati javaslatot: A kongresszus újból felidézi az 1925-ben és 1926-ban hozott határozatait az európai kisebbségek kulturális fejlődésének szabad­ságáról. Megállapítja, hogy az ugyanazon nem­zetiségű csoportok kölcsönös kapcsolatai, továbbá az anyanéphez való kapcsolatok nél­kül a kultúra megfelelő fejlődése nem le­hetséges. A magára hagyatott és szellemi megter­mékenyítés nélkül szűkölködő népcsopor­toknak kultúrájukban el kell nyomorodniok, ami az államnak sem lehet érdeke. Az egyes nemzetiségeknek kulturális elszigetelése fejlődési szabadságukat is illuzóriussá teszi. Éppen ezért ezeknek a kölcsönös kapcsola­toknak ápolása a gyümölcsöt hozó kulturális élet feltétlen követelménye. A kongresszus ezért a nemzeti lényeg természetéből indokoltnak tartja, hogy az egyes néprészek egymás között és a nemzet egyetemével, illetőleg anyanépükkel a Iíü'- turális kapcsolatokat fentarthassák és ápol­hassak. Az államnak ezeket a kölcsönös kulturális kapcsokat és gyakorlati tevékeny­ségüket semmiféle fajta rendszabállyal nem szabad gátolnia. A népszövetség és s kisebbségek A népszövetségnek kisebbségvédelmi eljárása fölött gyakorolt éles kritika hangja csendült ki a kongresszus 'következő határo­zatában: A negyedik európai kisebbségi kon­gresszus elismeri, hogy a népszövetség tevé-i kenységének megkezdéseikor, mint a legfeL sőbb nemzetközi tekintélynek első megtes-t tesülése úttörő módon a kisebbségi jogok­nak minimális mértékét védelme alá vette. A kongresszus a népszövetség átvállalta garanciákban nem lát befejezést, hanem csak első kezdetet azokban a nemzetközi in­tézkedésekben, amelyeknek meg kell köny-i nyiteniök az egyes államokban a nemzetisé-i gek kiegyenlítését azoknak konkrét viszo­nyai és szükségletei szerint és meg kell te­remteniük a bizalomnak légkörét meg a többségi és kisebbségi nemzeteknek állam- politikai munkáját a világbéke érdekében. Ezzel szemben a kongresszus vissza-' tekintve a népszövetségnek immár több mint nyolcesztendős tevékenységére, nem­csak azt veszi észre, hogy a népszövetségnek a kisebbségek panaszai ügyében követett el­járása ki nem elégitoen alakult, hanem azt is meg kell állapítania, hogy a népszövetség a magára vállalt kötelezettségét hiányosan teljesiti. A kongresszust különös aggodalom­mal töltik meg a vezető államférfiak részé­ről ellentmondás nélkül a népszövetségi ta­nács platformján elhangzott nyilatkozatok, amelyek a kisebbségjogi határozmánroknak a nemzetiség feiunáradására vonatkozó ere­deti értelmét kétsógbevonják, sőt egész el­lentétesen magyarázzák, ami csupán csak az európai nemzeti feszültségek súlyosságá­nak tökéletesen hamis megbecsüléséből szár- mazhatik. A népszövetség kisebbségi osztályának titkári állását legújabban a tárgyilagos ga­ranciákra való tekintet nélkül töltötték be és ez különösen nyugtalanító módon éb­reszti a kongresszusban azt az aggodalmat, hogy a titkárság a jövőben előkészítő felada­tának nem felelhet meg, ami a kisebbségi körökben a népszövetség tekntélyét a lehető legnagyobb mértékben veszélyezteti. Ezeknek a tényeknek megfontolásával a negyedik európai kisebbségi kongresszus kijelenti, hogy a negyven millió lelket át­fogó nemzeti kisebbségeknek és vele együtt mindazoknak a még nagyobb tömeget alko­tó embereknek, akik a kisebbségeknek a népszövetség feladatáról vallott felfogását elfogadják, a népszövetség, mint a kisebb­ségi jogok garantálója iránt érzett bizalma súlyosan megrendült. A kisebbségi probléma megoldása irá­nyában a népszövetség részéről az eddig al­kalmazott, módszerének következtében sem­mi komoly lépés nem történt. A nemzeti ki­sebbségek jogainak biztosítása, mint a béke fentartásának előfeltétele, a népszövetség­nek elsőrendű kötelessége és a jövőben is az marad. Éppen ezért a kongresszus elvárja, hogy a jövőben a népszövetség ennek a kötelessé­gének meg fog felelni. Wilfan elnök ünneplése Végül meg kell még emlék ennünk a kongresszus második napjánaik következő fontosabb eseményeiről: Medmger Vilmos dr. csehszlovákiai né­met szenátor táviratilag jelentette be, hogy fontos családi okokból nem jöhetett el Géni­be. Mivel Loischka képviselő sem jelent meg, a s zudétan érnetek képviselet nélkül maradtak. Kitudódott, hogy Wilfan Josip dir., a kon­gresszus elnöke, most ünnepli születésének 50. évfordulóját. Ez alkalommal Motzkin Leó dr. üdvözölte a népszerű elnököt, akit a kongresszus tagjai viharos ünneplésben ré­szesítettek. Wilfan válaszában tréfásan ki­jelentette, hogy őt hol pánszemífának vagy pánm agy arnak, hol pedig pángerimánnak vagy pánszlávnak mondják, ami nyilvánvaló bizonysága annak, hogy valamennyi kisebb­ség érdekét egyformán szivén viseli. Ammende Ewald dr., a kongresszus fő­titkára, a kisebbségeknek a nagy nemzet­közi egyesületekhez való viszonyával foglal­kozott és arra az eredményre jutott, hogy a kisebbségeknek különösen a népszóval-égi ligák uniójában kell vállvetve együtt mű­köd niők. A kisebbségek kulturszabadsága egyetemes kulturérdek 1928 szeptember 4, foedd, ________

Next

/
Oldalképek
Tartalom