Prágai Magyar Hirlap, 1928. augusztus (7. évfolyam, 173-198 / 1800-1825. szám)

1928-08-24 / 192. (1819.) szám

6 6 TOg<^-jVVAfii8i3rftrKD8B __________________________________________ Ny itrán,' Sztovenszhó harmadik városában Mesterségesen szorították le a járás magyarságának számarányát a bírósági járások megváltoztatásával — Magánházakba szorult a magyar társadalmi élet — Nem akarnak gyorsvonatot adni Nyiírának — Egy város, ahol ma még pénzért veszik a vizet — Nyitra, augusztus közepe. Szlovenszkónak nagyságra harmadik vá­rosa, de ha város-közi szépségversenyt ren­deznének, Nyitra bizonyára a legelső helye­kért küzdők közé kerülne. És ami tán ennél is jobban megfogja az idegent, az az, hogy Jépten-nyomon arra érez, hogy itt város volt már régesrégen, múlt, élet, központ, harcok, üzérkedés, kultúra és emberi küzdelem. A város pompás régi épületei eredeti nyitrai izt, adnak a levegőnek, amit — ha kissé gro- teszkül is, de megint csak nyitraiasan — emel az, hogy az ivóvizet lajtokban hordják és a nyitraiak pénzért veszik a vizet. Felkerestük Turchányi Ödön dr.-t, a ayitrai magyarság egyik kimagasló vezetőjét, aki szives készséggel beszélgetett el a város­ról és problémáiról. Nyitra ezer éve A város a magyarok bejövetelekor már Lakott hely volt és vára is állott. A Zobor- hegy csúcsán az avar földhányások ma is vi­lágosan kivehetők. Némelyek szerint Fritigill markomén királyné alapította a nyitrai püspökséget, melynek első püspöke Sunnias volt. A Zobo- ron Szent István bencés apátságot alapított, melynek nevezetesebb lakói közül Zorádot és Benedeket említhetjük. Zorád Mistiko len­gyel fejedelem fia volt, aki követségben Ró­mába indult. Útközben rablók támadták meg a követekét, mindenkit legyilkoltak, csak Zorád menekült meg. Megmenekülése annyi­ra hatott lelkére, hogy nem tért vissza Len­gyelországba, hanem belépett a kamalduli szerzetrendbe. A Szent István alapította Szent Ipolyról nevezett zobori apátság 1692- ben kamalduli kolostorrá alakult és ide került Szent Zorád, akinek halála napját Nyitra városa ma is mint ünnepet üli meg. A kamalduli kolostor romjai ma is megvan­nak, az épület egyik része ma vendéglő. Azt a barlangot, ahol Szent Zorád remetéskedett, a város lakossága karbantartja és Zorád nap­ján, jülius 17-én, felkeresi. A Zobor-hegy nevét némely legenda sze­rint Zobor szláv vezértől kapta, akit Árpád vezérei: Zoárd, Kadosa és Huba Nyitránál megvertek és a hegyen megöltek. Nyitra- vára, a jelenlegi püspöki vár, ebben az ütkö­zetben került a magyarok kezére. Szent Ist­ván a várat megerősítette. A tatárok többször megostromolták. IV. Béla a várost szabad­királyi várossá emelte. 1288-ban püspöki vá­ros lett. Utóbb Csák Máté foglalta el, majd Kázmér lengyel király ostromolta sikertele­nül Mátyás király ellenében. 1605-ben Rhé- dev Ferenc, Bocskay vezére, majd Bethlen Gábor foglalta el. Később a törökök kezébe került. 1673-ban Pállfy Tamás püspök újjá­építtette a várat. 1708-ban Bercsényi tartotta megszállva. 1876-ban rendezett tanácsú vá­rossá alakult. A régi Nyitra Nyitra városa, mint megyeszékhely és püspöki székhely jelentékeny szerepet ját­szott a múltban. Megyebáljai idevonzották a szomszéd vármegyék közönségét is. Jeles piarista konviktusa és főgimnáziu­ma országszerte híres volt és messze vi­dékről, még Erdélyből is kapott növen­dékeket. Itt székelt a Felsőmagyarországi Közműve­lődési Egyesület, volt törvényszéke, pénz­ügyigazgatósága, honvéd gyalog- és honvéd tüzérezrede, ami mind élénk társadalmi éle­tet biztosított a városnak. Magyarország több vezető politikusa a megyei törvényhatósági közgyűléseken kezdte meg politikai pályafu­tását (Tóth Vilmos, a közös számvevőszék elnöke, Thurőczy Vilmos, a magyar számve­vőszék elnöke, Szalavszky Gyula volt belügyi államtitkár, Latkóczy Imre államtitkár, majd a közigazg. biróság alelnöke, Mérey Lajos, a magyar képviselőház alelnöke és mások). A mai Nyitra Az átalakulással azonban sok minden megváltozott a városban. A piaristák főgim­náziumát elrekvirálták a rendtől és állami gimnáziumot tettek helyébe. Az utolsó magyar püspököt. Batthyányi Vilmos grófot kitoloncolták, a magyar tisztviselői kar túlnyomó részét szélnek eresztették. Több cseh és szlovák pénzintézet telepedett le. A városban szocialista uralom kezdődött. Azonban dacára annak, hogy az intelligencia nagy részét a tisztviselők adták, akiket elbo­csátottak s akik jórésze kivándorolt, a város képe eléggé magyar maradt s az uj pénzinté­zetek idővel elvesztették azt a kis bizalmat is, melyet kezdetben élveztek, ami abból lát­szik, hogy a közönség visszatért régi intéze­teiben. Az átalakulás után a városnak magának a népszámlálás adatai szerint ugyan csak 19 százalék magyarsága volt, de a környékbeli falvakkal a járás magyar lakossága meghaladta a 20 százalékot 8 igy a városban is meg volt a magyar kisebbségi jo£. Utóbb a járás magyar falvait átcsatolták, vi­szont szlovák falvakat kapcsoltak a járáshoz s ezzel a magyarság számarányát annyira le­szorították, hogy a magyar kisebbségi jog el­veszett. Az átalakulást követő szocialista uralmat a polgári pártok vették át. A város Szlovenszkónak harmadik legnagyobb váro­sa, ezt azonban a kormány kevéssé méltá­nyolja. Megszüntette városi jellegét, csak a vá­rosi címet hagyta meg Nyitrának. A vá­ros és a kereskedelmi testületek törek­vése, hogy gyorsvonatot vezessenek Nyit­rán át, mindezideig sikertelen maradt. Ennek dacára igyekszik a város magát fej­leszteni. Azon specialitásként említhető je­lenséget, hogy az ivóvizet naponkint Iájuk­ban hordják szét és a lakosság veszi a vizet, mert a kutak vize élvezhetetlen, a megvaló­sulás előtt álló vízvezetékkel nemsokára le-, hetséges lesz kiküszöbölni. A város kezdeményezésére szabályozzák a város határában a Nyitra folyót. Városi szegényház és városi bérházak épül­tek az utóbbi években. Ipar és kereskedelem Nyitra erős ipari gócpont volt. A város­ban ma is gőzmalom, turbinás vízimalom, szalámigyár, malátagyár, cukorgyár, gázgyár, gépgyár, két téglagyár, palagyár van. Kis­iparosai jobbára az őslakosokból kerülnek lri, intelligens emberek. A nyitravölgyi gabona-, fa-, cserkéreg- kereskedelem jórészben Nyitrán bonyolódik Finn és észt testvérekkel Magyarországon Visszaemlékezés a harmadik finnugor közművelődési kongresszusra Irta: UNKARILAINEN Ritka érdekessége volt a kongresszusnak Lepste Márton tanár liv nyelvű előadása a kis nemzet sorsáról és küzdelmeiről nyelvéért és faji fenmaradásáért. Az előadó tartalmas felolvasását német nyelven is tolmácsolta. Hogy milyen mű­veltek a livek, már abból is következtethető, hogy nemzeti nyelvükön kívül mindnyájan több más nyelven is beszélnek. Maga Lepste tökélete­sen búrja a német, orosz, lett és észt nyelvet. (A livek számszerint 1800-an. Lettországban élnek, tehát a lett államnyelvet is kell bírni ok). A junáus 11—13-dg megtartott tudományos előadások felölelték a finn, észt és magyar Dem- zet egész kultúrkörét. Az óriási anyagra való te­kintettel négy szakosztályt létesítettek, amelyek csoportokra és alcsoportokra oszlottak. Minden csoportban, illetőleg alcsoportban finn, észt és magyar tudósok és szakemberek tartottak elő­adást. A tudományos előadások befejezése után, jú­nius 14—17-ig, tanulmányi és szórakoztató kirán­dulások voltak az ország különböző részébe. A vendégek nem együttesen, hanem nyolc csoportba ceztva, látogatták meg Magyarország nevezetesebb vidéki városait, falvait, tanyáit, nagyobb ipartele­peit és fürdőit. Minthogy a kongresszisták között a pedagógusok (tanítók, tanítónők, óvónők, közép­iskolái és egyetemi tanárok), továbbá főiskolai hallgatók voltak legnagyobb számban képviselve: a pedagógiai csoport volt a legnagyobb, úgyhogy alcsoportot is kellett létesíteni. E sorok Írója a néprajzi csoporthoz csatlako­zott, melynek Győrffy István dr. nemzeti múzeumi igazgaitő-őr volt a vezetője. A tudományos kirán­dulás irányításában Győrffyn kívül a következő magyar tudósok vettek részt: felsőbál kai Baíky Zsígmond dr., a Magyar Néprajzi Múzeum igazga­tója, Madarassy László dr., a Magyar Néprajzi Mú­zeum igazgató-őre és Bariucz Lajos dr., az anthro- pológia magántanára a kir. rnogy. Pázmány-egye- tónran. ■Innius 14-ém reggel 7 órakor az etnográfusok kfa, harmincnégy tagból áTJó csoportja gyülekezett a nyugati pályaudvaron. Ebben a csoportban is a pedagógusok domináltak. A vonat 7 óra 20 perc­kor hagyta el a pályaudvart, hogy elvigyen ben­nünket a Petőfitől oly szépen megénekelt Nagy Magyar Alföldön át első célunk felé, Kecskemétre. A gyorsvonat különkocsijában bemutatkoztunk egymásnak. A finnek és észtek összesen huszon­nyolcán voltak (18 hölgy és 10 férfi), ezek közt húsz finn, hét észt és egy liv. Ezzel a csoporttal tartottak Leinock Ferdinánd mag. phil., muzeum- igazgafó, egy agilis fiatal tudós, aki a kongresszu­son előadást is tartott az észt archeológiáról és et­nográfiáról, továbbá Sommer Sámuel, aki az észt kisebbségekről, Lepste Márton tanár, aki a liv nép sorsáról tartott érdekes felolvasást Budapes­ten és Winter Helmer finn filológus. A hölgyek közül a következőkről kell megemlékeznem: Lepp Utuste Márta őrnagyné, észt írónő, aki annyira rajong a népviseletért, hogy ő maga is állandóan nemzeti viseletben járt, ezzel akarván jó példát adni a népnek, amely, mint más országokban is, sok helyütt szürke polgári ruhával cserélte fel a szép, színes nemzeti viseletét; Aul Mária banitő- képzőmtézeti tanárnő, akiben az észt hajósok ka­landos vére kering és aki már egész Európát, be­utazta. Mindkét hölgy lelkes híve a lurániznius- nak, amelyet az egyik cikkeiben, a másik az is­kolában terjeszt; Hynninen Edit finn tanítónő, aki már Pozsonyban is volt és amidőn megtudta, hogy én is pozsonyi vagyok, örömmel beszélt itteni tar­tózkodásáról, a város festői fekvéséről, gyönyörű kirándulóheleyiről és last noji leasí pozsonyi is­merősei magyaros vendégszeretetéről; Helminen Helmi mag. phil. Weöres Gyula dr.-nak, a helsin­kid finn egyetem magyar lektorának volt a tanít­ványa és már folyékonyan beszél magyarul. A sze­gedi tanyaközponton, ahol másnap ebédeltünk, for­más magyar beszédet mondott. A főiskolai ifjúsá­got ennél a csoportnál csak négy diákikisasszony képviselte, akik közül az egyik nemzeti viseletben volt, amely feltűnően hasonlít a magyar népvise­lethez, sőt még a magyar nemzeti színek is felta­lálhatok benne: tarka szoknya széles piros sávok­kal, fehér ingblúz és zöld kötény. Délelőtt 10 óra tájban megéakeztiink a Nagy- Alföld szivébe, Kecskemétre. Gyermekkori vágyam teljesült, amidőn megláttam a délibábos szép ma­gyar Alföldet, amely legnagyobb költőnket, Pető­fit, egyik legszebb költeménye megírására ihlette. Bár jómagam hegyes vidéken születtem és bejár­tam az Alpok vadregényes tájait is: mégis elbű­völt. a káprázó napfényben fürdő érett aranykalá­szok végtelen rónáin ... Elhagyva a pályaudvari, előbb végigmeiriUüL-*1'*— • - - - rrtT*- ...VT? r» “ .. .j.iiír, • * rv-JW, a pályaudvar közelében levő Katona József-sétá- nyon, ahol Katona Józsefnek, a város szülöttjének (szül. 1791, meghalt 1830) mellszobra áll, majd a Városi Múzeumba mentünk, ahol a muzeum igaz­gatójának, Szabó Kálmán dr.-nak és Papp Lásrfó dr. muzeumőrnek kalauzolása mellett megtekintet­tük az érdekes ásatási leleteiket és a magyar ha­lászatra vonatkozó tárgyakat. A muzeum együk ér­dekessége a koponyakiállitás. Barturz Lajos dr. anthropológus nagy szakértelemmel magyarázta a török és tatár (tkp. mongol) koponyák közti kü­lönbséget. amit a hölgyek hátborzongatva hallgat­tak végig. A múzeumból gyalog mentünk a városba és megtekintettük annak nevezetességeit: az öreg re­formátus templomot, a róm. kát. nagytemplomot (Roskovics Ignác szép freskóival), a Szent Ferenc- rend templomát, a diszes városházát és a Kossuth- szobrot. Megnéztünk továbbá egv magyar paraszt- udvart és egy elemi iskolát. Az egyik leányosztály­ban még folyt a tanítás. A tanítónő szives enge­délyével egy pár percre megzavartuk az oktatást. Helminen kisasszony felhasználva a kedvező al­kalmat, mindjárt le is íratta a kislányokkal a kö­zös eredetű finn-magyar szavakat, u. m. silma-szem, kási-kéz, kivi-kő, vesi-viz, suu-száj, páá-fej, voj-vaj, katsoo-néz (a magyar kacsint igével rokon), menna-nrenni, eláá-élni stb. — Ugy-e milyen könnyű a finn nyelv. — mon­dottam nekik. — Nem is hitük volna, hogy ilyen könnyű, — felelték a kislányok nevetve. — Fogtok-e finnül tanulni, ha nagyok lesztek? — kérdeztem erre. — Fogunk! — volt a lelkes válasz. — Hát csak tanuljatok finnül, mert a finnek is tanulnak ám magyarul. A belvárosból autóbuszok a széktől parkba vit­tek minket, ahol a város a vendégek tiszteletére ebédet adott. A vendéglő erkélye, valamint az asz­tal virágokkal és finn meg észt zászlócskákkal volt díszítve. Étkezés alatt a cigányzenekar szebbnél- szebb magyar nótákat játszott. A hangulat a tüzes magyar dal meg a még tüzesebb magyar bor ha­tása alatt mind lelkesebb lett, úgy hogy a fiatalság csakhamar táncra perdült. A finn és észt hölgyek itt tanultak meg csárdást táncolni Eleinte-kis.se nehezen ment, de egy-ketőre úgy. belenrelegediek, hogy abba sem akarták hagyni, pedig az autók már éktelenül tülköltek. Indulnunk kellett, ha nem akartuk lekésni a pesti gyorsot, amellyel Szeged­re, igyekeztünk. Szereden 1B a ;• :i tájban ér ke: • •".nk meg. A pá- ihauuvuiuii d .vdij/d hatósága részéről vitéz Szabó (ív.j-j*,,.... ,. \.„.a.. , .aa^V-u.h. ... . -. ..­i9 Z& aagatutn* 24, pdnfefc ie. Jól felszerelt üzletei idevonza&k meawe környék vásárló közönségét. Kulturális és társadalmi élet A város lakossága vegye sajka. A* ősla­kosság vallás tekintetében nagyobbára római katolikus. Az átalakulás óta igen sok idegen vándorolt be, ennek dacára az utoán és kávé- házakban jobbára magyar szót hallani. A városnak főgimnáziuma, polgári isko­lája, katolikus papnevelődntézete, állami nép­iskolája és az irgalmas nővérek vezetése alatt élló népiskolája van. Valamennyi szlovák tannyelvű. Van itt piarista rendház, ferenc- rendi rendház, missziós szerzetesek rendhá- za, apácazárda. Értékes püspöki könyvtár. Újabban a megyének és a váróénak is var kölcsönkönyvtára. A városnál a törvényesen megengedett magyar könyvtár létesítése el van ugyan határozva, de a határozat végrehajtását a cseh pártok fellebbezéseikkel eddig megakadályozták. A városban két magyar hetilap jelenik meg. A társadalmi élet, eltekintve attól, hogy különböző egyesületek télen-nyáron majdnem minden héten táncmulatságot rendeznek, a magyarok szempontjából a magánházak falai közé szorult. Az átalakulás után feloszlatták a Kaszinót, felfüggesztették a Nyútramegyei Gazd. Egyesületet és utóbb felfüggesztették a Keresztény Nőegyletert is. Kávéházi élete azonban feltűnően élénk. Az egyesületek közül a Katolikus Kör, a Szlovák Katolikus Kör, a Keresztény Szo­ciális Egyesület, az Atlétikai Klub, a Vadá­szati és Ebtenyésztő Egylet és a Sakkör fej­tenek ki szép működést. A valamikor ered­ményesen működő és vagyonos Nyitramegyei Gazdasági Egyesületet a kormány felfüggesz­tette. Éppen igy felfüggesztette a Nyitrame­gyei Hitelszövetkezetet is. Tavaly felfüggesz­tette a Keresztény Nőegyletet s ma csak az Izraelita Nőegylet működik. A Felvidéki Ma­gyar Közművelődési Egyesületet még az át­alakuláskor oszlatták fel azonnal. A város problémái Nagy sérelme a városnak, hogy a közsé­gek elcsatolásával, illetve szlovák községek hozzákapcsolásával a nyitrai járásban és a városban a ma­gyar kisebbségi jog megszűnt és sérel­mes, hogy a városi magyar kisebbségi könyvtár törvényes rendelkezés dacára nincs meg, jóllehet a törvényes feltétel; a tízszázalékos magyarság megvan a városban. Mindkettőn segíteni kell. A folyó szabályozása kérdésével szoro­san összefüggnek azok a tervek is, amelyek egy nagyszabású városszabályozást céloznak, a modern életkövetelményeknek megfele­lően, ami természetesen dél felé, a síkság felé tolná el a várost s igy a vasúti állomás körül épülne ki a jövő Nyitrájának üzleti negyede. Győry Dezső. Géza dr. aljegyző, az egyetem részéről Kogatovica Károly dr. egyetemi tanár és Banner János dr. magántanár, a muzeum részéről Sebestyén Károly muzeumőr, valamint a sajtó képviselői fogadták a vendégeket. A fogadóbizottság és a pályaudvaron megjelent szegediek lelkes „ElSköön Somm“ és „Elagu, Eeesti“ üdvözölték a gyorsvonat külön- koosijából kiszálló testvéreket. A fogadás után a város által rendelkezésünkre bocsátott két autó­busz a Kass- és Tisza-szállókba vitt bennünket. Rövid pihenő után nagyobb gyalogsétát tettünk a belvárosban és megtekintettük a múzeumot. A finnek és észtek nagy érdeklődéssel szemlélték meg a muzeum néprajzi osztályát és az értékes képtárt, amely egy eredeti Munkácsy-képet is őriz. Mielőtt eltávoztunk, beírtuk nevünket az emlék­könyvbe. Este a város a vendégek tiszteletére az ujsze- gedi Vigadóban bankettet rendezett. A feldíszített hosszú asztal közepén a következő, mezei virágok­ból és levelekből művészi Ízléssel összeállított üd­vözlet volt olvasható: „Isten hozott!" Az étlap a következő volt: Előétel: Kaszino-tojás Harcsa ros­ton vagy rántva. Turóscsusza. Vegyes szárnyas burgonyával és rizzsel; fejes saláta és uborka sa­láta. Gyümölcs: eper és oseresznye. Fekete kávé. Az első pohárköszöntőt Fodor Jenő helyettes polgármester mondotta. Hangsúlyozta, hogy a fin­nek, észtek és livek nemcsak származásuknál fog­va, de szenvedéseikben is testvérei a magyarnak. Örömének adott kifejezést, hogy északi testvé­reinknek sikerült felszabadulniok az idegen ura­lom alól és hogy ma már boldogak és szabadok. A beszédet, mely a vendégek soraiban nagy ha­tást váltott ki, Schmidt tanár tolmácsolta német nyelven. Utána Winter Helmer finn filológus magyar nyelven Petőfi „Talpra magyart'-jával kezdte be­szédét. rámutatva arra, hogy a közös érdek, a kö- zés cél teljesen eggyé forrasztotta a finn-ugor nyelvcsaládhoz tartozó nemzeteket, akik valameny- nyien egyforma szeretettel viseltetnek a magyar testvérek iránt. — Az észt vendégek nevében Lepp Utuste Márta Írónő beszélt. „Midőn Vilde Eduard (az észtek legnagyobb regényírója) — mondotta — aki tavaly Magyarországon járt, hazaérkezett, nem győzte eléggé dicsérni a magyarok szeretetremél- tóságát és kedvességét, de az a szeretet, amellyel bennünket, itt Szeged városában körülvesznek, meg a Vilde által magasztalt hagyományos magyar ven­dégszeretet is felülmúlja." — Végül Lepste liv ta­nár szólalt fel liv nyelven. Többek között elmon­dotta. hogy az ö nemzete már alig számlál többet 1800 léteknél. * (Vege követ kozák.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom