Prágai Magyar Hirlap, 1928. augusztus (7. évfolyam, 173-198 / 1800-1825. szám)
1928-08-15 / 185. (1812.) szám
ÜgBB MgaéBtM 15, «xftrd!a. J A Foreign Office nyilvánosságra hozta a Nanking-kormánnyal kötött megegyezést Anglia elismerte Kínának jogát a szerződések revíziójára vonatkozólag — Anglia segíteni fogja Nankingoi Kína újjáépítésében — az angol kormány meggyőződése szerint az Emerald parancsnoka akkor, amikor tüzet vezényelt, csupán a szükséges intézkedést tette meg, hogy az angol alattvalók személyi és vagyoni biztonságát megvédelmezze, bár mélyen sajnálja azt a tényt, hogy az akkori nankingi állapotok ezt az intézkedést szükségessé tették. Wang dr. harmadik jegyzékében azt a reményét fejezi ki, hogy Anglia és Kína diplomáciai viszonylatában uj korszak fog megkezdődni és hogy további lépések fognak történni az egyenlőtlen szerződések revíziója érdekében. Az angol kormány erre a jegyzékre azt válaszolta," hogy elismeri a nankingi kormány jogigényét az egyenlőtlen szerződések revíziójára vonatkozólag. Az angol kormánynak Kína iránti barátságos érzelméből kifolyólag Anglia kész arra, hogy belátható időn belül a nemzeti kormánnyal megkezdje a tárgyalásokat a szerződések revíziójáról. Washington, augusztus 14. Kína ujjáfelépítésének minisztere, Sunfo, tegnap látogatást tett az államkormányzóságon. Több ma- gagrangu külügyi tisztviselővel folytatott tárgyalásokat, /amelyek azt a célt szolgálták, hogy Nankingnak amerikai segítséget biztosítsanak Kina újjáépítésében. Sunfo missziójának még az is a célja, hogy Kinának uj hitelforrásokat nyisson. Súlyos vasúti katasztrófa törtéit Salgótarján mellett Egy személyvonat ablakain kihajoló utasokat a szomszéd vágányon veszteglő tehervonat szerelvénye lesodorta — Három halott, hat sebesült London, augusztus 14. A Foreign Office tegnap éjszaka kiadta az Angliának shang- hai-i főkonzula, Sir Sidney Barton és a nankingi nemzeti kormány külügyminisztere, Wang dr., között történt jegyzékváltás összes okmányait. A jegyzékváltás a Kina és Anglia között megtörténendő szerződéskötésre vonatkozik. Az első okmány Wang dr. egy levele, amelyben a külügyminiszter elsősorban mély sajnálatát fejezi ki kormányának nevében azért az incidensért, amely Nankingban játszódott le és amelynek során angol állampolgárok testi épségükben és anyagi javaikban sérelmet szenvedtek. A kommunistáknak kiirtása és káros befolyásuknak megszüntetése után a nemzeti kormány abban a szilárd meggyőződésben van, hogy a jövőben az idegenek védelmét teljes mértékben biztosítani tudja és az angol állampolgárok vagyona és személyi biztonsága elleni agitáció Kínában többé nem fog bekövetkezni. A nemzetközi törvények értelmében a kínai kormány kész arra. hogy minden személyi és dologi kárért teljes kártérítést szolgáltasson. A nemzeti kormány azt az ajánlatot teszi, hogy a kártérítés megállapítása céljából közös bizottságot küldjenek ki, amely minden egyes esetben megállapítaná a szenvedett sérelmet és a kártérítés összegét. Az angol fökonzul válaszában kijelentette, hogy az angol kormány elfogadja Wang dr. ajánlatát, amelyben a nankingi kormány elvállalja az angol kormány által április 11- én beterjesztett követelések teljesítését. Wang dr. újabb jegyzékében rámutatott arra, hogy az Emerald angol cirkáló 1927 március 27-én Sbanghai kikötőjében tüzet nyitott és reméli, hogy az angol kormány emiatt az incidens miatt sajnálatát fejezi ki. A főkonzul válaszában rámutat arra, hogy Salgótarján, augusztus 14. (Saját tudósítónk távirati jelentése.)' Végzetes vasúti szerencsétlenség történt tegnap délután Salgótarján határában. Egy személyvonat beleütközött a szomszéd vágányon veszteglő tehervonat ürmértékszerelvényébe s az összeütközés következtében a személyvonat két utasa agyrázkódás következtében meghalt, hatan pedig sulyosabban-könnyebben megsebesültek. A sebesülteket beszállították a salgótarjáni bánya kórházába, ahol ketten a halállal vívódnak. A szerencsétlenséget az okozta, hogy a tehervonatot, amely a hatalmas ürmértékszerelvényt vontatta, nem futtatták ki egy mellékvágányra, amikor a személyvonat közeledett. Ez a szerelvény ugyanis nagyon széles, úgyhogy az ilyen tehervo- natokat mindig lehetőleg teljesen nyilt pályán engedik közlekedni, még akkor is, ha duplavágányu vonalon szaladnak. Most ezt az elővigyázatossági rendszabályt elmulasztották és a személyvonat utasait, akik a nagy hőségben az ablakokon kihajoltak, a szerelvény egyszerűen lesöpörte. Még szerencse, hogy a személyvonat is lassított s hamarosan meg is állott, mert nagyobb katasztrófa is történhetett volna. A vizsgálatot megindították. Súlyos összeütközés Füzesabony közeiében Budapest, augusztus 14. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A Budapestről jövő személyvonat tegnap este Füzesabony állomásánál hibás váltóállítás következtében nekiszaladt az állomáson veszteglő tebervonatba, amelynek három kocsija összetört s a személyvonat mozdonya is megrongálódott. A személyvonat utasai közül tizenkettőn könnyebb sérüléseket szenvedtek, akik azonban az első segélynyújtás után tovább folytathatták útjukat. A szerencsétlenség pillanatában az utasok között hatalmas pánik keletkezett s ez volt okozója a sebesüléseknek. Az utasok ugyanis, nem tudván a hatalmas zökkenés okát, banyat-homlok igyekeztek kimenekülni a kocsikból. Több ablakot betörtek s az üvegszilánkok néhány utast megsebesítettek. A fővárosban is olyan hírek terjedtek el, hogy borzalmas katasztrófa érte a füzesabonyi személyvonatot s a szerencsétlenségnek számos halottja van. Ezek a hirek, szerencsére, nem feleltek meg a valóságnak. A vizsgálat itt is megindult annak kiderítésére, hogy kit terhel a felelősség. Repülőgép szállítsa be i pástit az óceánról i«f sutba Newyork, augusztus 14. Az Ile de Francé gőzös fedélzetéről délután egy. órakor a New- yorkba irányított postával startolt egy postarepülőgép. A hajó ekkor még 400 mérföld- nvire volt a parttól. Ezt az utat a repülő négy óra alatt tette meg, úgy hogy a postát 24 órával hamarább lehetett kikézbesiteni. A posta- igazgatóság még további kísérleteket tesz, amelyeknek sikere esetén a posiarepülölor- galmat rendszeresítik. Az orosz flotta visszatért gyakorlatairól Moszkva, augusztus 14. A balti flotta a nyilt tengeren végzett hadgyakorlatairól visz- szatért Kronstadt kikötőjébe. Az óriás csizmája Irta: Lormczy György Virágos nyári hajnalon, piros szamócák között, az összeboruló lombok alatt, nagy csudára ébredtek. Öreg fa derekához támasztva, méltóságos nyugalommal, mely épp méltósá- gos komolyságánál fogva félelmes hatást tett, hatalmas csizma állott, egyenesen és kevé- lyen, mint a torony, mely a vékonyka környezetből vagy a csupasz rónaságból váratlanul kiemelkedik és vakmerőén az égnek tör, mintha csak odatartoznék és odavágyakoznék. Kósza és zavaros pletykákban, amiket a szorgalmas szájak nagyítva és színezve variáltak, hamarosan hire is futott a különös leletnek, és a törpék, akik az erdő ezen a tájékán bogarászva tanyáztak, néhány perc alatt összecsődültek. Szájtátva állották körül a csizmát. Nem ismerték meg. A legtöbb törpe világéletébe nem is látott csizmát. Az égből pottyant óriásnak a méretei pedig túlhaladták a törpék fogalmait, sőt képzeletét is. — Mi az Isten csodája ez a csoda? — kérdezgették tanakodva. Egymást biztatták, lökdösték, nógatták, de a csizma közvetlen közelébe menni senki se mert. Csak tiz lépésről bámulták, miközben mind izgatottaban várták, hogy valami történik. Hogy a csizmából kilép valaki, vagy kibukkan valami és nagyot bődül, amitől az érzékeny és gyáva kis törpék riadtan szétrebbennek. Máris bujkáló árnyékokat képzeltek az erdő méla félhomályába. Kóbor szellemeket, amik az óriásokra emlékeztetnek. De a csizma közömbösen, hidegen, mozdulatlanul nézte a körülette tolongó törpe sokaságot. — Látszott rajta, hogy eszeágában sincs semmiféle gonosz szándék. Azonban £ákucs, az izgága főtörpék egyik nagyszájú szószólója, mégis gyanakodva csóválta meg a fejét. — Én nem hiszek neki! Persze, ka Kákucs nem hisz, akkor senki se hisz. A törpe máskülönben se igen hisz semmit se. Ellenben többnyire gyanakvó: hátha! — Hátha! — gyanakodott az összecsődült tábor. — Hátha lő! Hátba felrobban! Hátha tőrt vet! De az erdőben mély csönd uralk-^ott és a csizma meg se moccant, miért is lassacskán mégis csak nekibátorodtak. Tipók, a tudós törpe már olyan közel furakodott a csizmához, hogy meg is simogathatta volna a csizma sarkát vagy patkóját, ha merte volna. De Tipók egyelőre beérte azzal, hogy körüljárta és minden oldalról szemügyre vette a hatalmas építményt. — Az óriás csizmája, — jelentette ki határozott hangon, alapos és hosszú vizsgálódás után. Nagyot lélekzett, de senkise tudta, hogy sóhajtás8zerü lélekzőse a megkönnyebbülés kitörése volt-e, vagy a gondé-e, vagy éppen a szenzációs fölfedezés dicsősége. Tipóknak, mint főtörpének, az volt a hírneve, hogy mindent tud, vagyis hogy mindent jobban tud. Tehát a törpék már hozzászoktak, hogy a Tipók szavában az Igazság szent szózatát hallják, amire a becsületes törpének helyeslőén kell bólogatnia vagy lelkesen ordítania, egyéni ízlése szerint. A törpék tehát kórusban üvöltötték Tipók után: — Az óriás csizmája! Az izgága Kákucs elégedetlenül, de szótlanul csóválta nagy lusta fejét. Kákucs ugyanis, mint a nagy nyilvánosság tapasztalt filozófusa, nagyon jól tudta, hogy a sokaság ilyen vérmes hangulatának ellentmondani nagyon kockázatos vállalkozás volna, Kákucs pedig szónoki népszerűségét egyáltalán nem óhajtotta kockára tenni. Várjunk! Várjuk meg az alkalmas pillanatot! A sokaság tehát annál jobban vérszemet kapott. Még Kákucs is hallgat! Tehát egyetért. Tehát elfogadja a Tipók-teó- riát: az óriás csizmája! A sokaság azt hitte, hogy neki van igaza, nem Tipóknak. Vagyis a Tipók igazságát b maga igazságának érezte. A törpe ugyanis szereti, ha megcsalják, sőt azt is, ha magamagát megcsalhatja. Olyankor büszkének, nagynak, erősnek érzi magát. — Éljen Tipók! — harsogták mindenfelé. — Éljen az óriás csizmája! A mi csizmánk! Önérzetük hihetetlenül hirtelen megnöve- kedeít. Már szinte hitték, hogy mert az óriás csizmája az övék, tehát ők maguk is óriások. Csizmánk van! Óriások vagyunk! A mámor izgalmában mindenről megfeledkeztek, ami tör- peségükre emlékeztette volna őket. Szerencsére a lelkek változatossága a törpék világában is megvan és ennélfogva a kételkedés lu- ciferi hajlama is. olt, akit á mámor hidegen hagyott. Poczi, a rzarkasztikus természetű törpe összeráncolta homlokát és töprenkedése gonosz kérdését odadobta a táncoló lelkek közé: — Mit csináljunk vele? A sokaság fölháborodott. — Hogy mered zavarni az általános örömet? Le az ünneprontóval! Né! Még ilyet! Hogy mit csináljunk a csizmával! Azonban a kérdés már ott volt és hiába tiltakoztak és lázongtak ellene, arra felelni kell. | — Mit csinálunk vele? Mind többen ^s többen ismételték a kérdést. Azok, akik előbb nevettek vagy bosszankodtak. egymásután megfordultak és ugyancsak a kérdezők közé sodródtak öntudatlanul és akaratlanul is. Végre mór senkise tiltakozott. Mindenki természetesnek találta, hogy valamit határozni kell. Mit csináljunk az óriás csizmájával? A megduzzadt törpe-önérzet még ágaskodott, nem adta meg magát. — Mit csináljunk? — hencegett Kákucs. — Nem tudom, mit csináljunk, de okvetlen nagyot kell csinálnunk. Emlékezetest, történelmit, korszakalkotót. Valamit, ami óriási legyen. Méltó a csizmák óriásához. Vagy az óriás csizmájához. Igen, azt mindenki érezte. Csakhogy az érzés mögött ott settenkedett a sötét gond. Óriás! Hogyan csináljon a törpe — óriásit! Nevetséges! Hát nem óriások vagyunk-e mi is, a törpék? Nem a miénk-e az óriás' csizma? Újra beleizgatódtak a nagyzás hóbortos gyönyörébe. — Majd megmutatjuk! — Csak azért is! Csak azért se! Kákucs az aranyszáju népszónok, elérkezettnek látta a pillanatot, hogy nagyot mondjon. Hogy olyat mondjon, ami magával ragadja izgatott hallgatóságát. Tehát ünneplő pofát vágott, mert ünneplő pofa nélkül nagyot mondani nem lehet. — Meg kell választanunk a törpék királyát. A királyt! Éljen a király! Lelkes, sőt vad, tomboló tetszés rivallgott föl és viharosan hullámzott át meg át a töme- gen. — Éljen a király! Éljen Kákucs! Úgy látszott, hogy a közóhajtás frappáns kitörésénél megáll a világ. Nincs tovább! Éljen a király! Azonban az erdő mélyén megszólalt valami téveteg bagoly: ' - Uhu! Uhu! S a törpék országgyűlése arrafelé hegyezte ezer meg ezer fülét. A bagoly közbeszólását mennyei intőjelnek érezték s folytatására vártak. De a bagoly helyett a kakukk szólott: — Kakukk! Kakukk! Mintha csak azt kiáltotta volna: — Látlak! Attól egy kicsit megijedtek. Szerencsére a láthatatlan bakter is elhallgatott s feszült várakozás után a törpék megkönnyebbülten lélekzettek föl. Kákucs úgy vélte, hogy a kedvező pillanatot ki kell zsákmányolnia. •— Azt hiszem, — szólt nyomatékosan hangsúlyozva minden betűt, — hogy a törpék királya csak törpe lehet. Tipók, a tudós, megcsóválta fejét. — No, ez nem látszik éppen kétségtelenül bizonyosnak! De Kákucs nem engedett. — Nem-e? És miért nem? — gúnyolódott. — Sőt természetes, hogy bizonyos. Szerintem amiak kell a törpék királyának lenni, aki azí óriás csizmáját fölhúzza. Vagyis, akire a csizma illik. Senki se mondott ellent, mert mindenki elsősorban magamagára gondolt. Hátha én! Csöndesen bólogattak: úgy van! És hallgatag megkezdődött a próba: kire illik az óriás csizmája. Egymás után jelentkeztek az aspiráns sok. Poczit, a szatirikust kinevették, mer* még fel sem tudott kapaszkodni a csizmahuzó- hoz. Pirity fölkapaszkodott, de beleesett a csizmába, a tűzoltók alig bírták onnan kié- melni. Sunyi összetévesztette a kezét a lábá- val, soványka karjára akarta fölhúzni a csizmát, szerencsére nem bírta azt fölemelni és verejtékezve az erőlködéstől, szerényen visz- szavonult. — Nem akarok király lenni! Végre is mindössze a kőt főtörpe maradt, a két régi örök rivális: Kákucs, á nagy szónok és Tipók, a nagy tudós. Tipók kárörven- dően mosolygott a bajusza alá. ő már tudta, hogy a Kákucs eszméje megbukott. Ha a törpék roppant táborában egyetlenegy stréber se akadt, aki az óriás csizmájával boldogult volna, akkor már nyilvánvaló, hogy ezentúl se akad. És Tipók máris azon törte a fejét, hogy Kákucs kudarcára az illő tudományos és körmönfont formulákat megtalálja. Tipók rosszul számított, persze. A tüdős többnyire rosszul számit ugyanis. Ha összeakasztja a tengelyt a politikussal, mindig a rövidebbet húzza. Az ügyes frázis mindig többet ér a tudomány ügyetlen igazságánál. Az utolsó pillanatban, mikor rákerült volna a sor, Kákucs energikus hangon szólal meg: — Nos, a próba igazolta állításomat. — Hogy csak törpe lehet a törpék királya, — epéskedett gúnyosan Tipók. — Igen, — förmedt rá nekivörösödve Ká- kncs, — a törpe, akire az óriás csizmája illik. S miután senkire se illik, természetes, hogy meg kell keresnünk azt, akire illik. Az igazi, a nagy törpét, vagyis a törpék óriását! Az erdő összerázkódott és megrettenve némult meg. A törpék vad üvöltésbe törtek ki -és elragadtatva és tombolva ismételték a1 bűvös uj jelszót: — A törpék óriását! Éljen a törpék óriása! Világos, hogy Kákucs, a politikus, a szónok, megint talpra ugrott, sőt fülöl is kerekeden. Vállukra emelték és úgy hordozták körül, mint a bálványt. Hatalmas fa gallyaira állították, ahonnan lenézhetett a csizmára és úgy látszott, mintha nagyobb volna annál, holott a csizmának még a bokájáig sem ért. De erre senki se gondolt. A Kákucs jelszava csengett, bongott, harsogott és üvöltött végig a birodalom exaltált népén. Az egyetlen gondolat izgatta, lelkesítette és tüzelte a lelkeket: a Kákucs nagyszerű eszméje. És megindultak, mint az áradat, hömpölyögve, dalolva, elszántan, mintha, a világot meghódítani indulnának. Hogy megkeressék a törpék királyát., az óriást, az óriás csizmájához. A Kákucs ideálját: az óriás törpét.
