Prágai Magyar Hirlap, 1928. augusztus (7. évfolyam, 173-198 / 1800-1825. szám)
1928-08-11 / 182. (1809.) szám
A Magyar Tudományos Akadémia Vigyázó Ferenc gróf hagyatékának felhasználására tudományos munkaprogramot dolgoz ki Budapest, augusztus ICL Vigyázó Ferenc gróf hagyatéka ügyiben a M. Tud. Akadémia cLnöksége a kévét- keaökfet közli: — Ismeretes, hegy a M. Tud. Akadémia a világháború előtt egész készpénzvagyonát állampapírokban és Magyar FöM- fottelintézeti kötvényekben helyezte el, a világháború alatt pedig egy millió korona névértékű h ad'iikölics/önJköb vényt jegyzett. Pénzünk értékének nagymérvű csökkenése következtében a M. Tud. Akadémia tökölje és egyéb jíkmdelimei nagy mértékben csökkentek, igy az értékpapiTO'k összértéke 1918- bán 6,957.000, 1925-ben pedig 65.000 korona volt. Nehéz pénzügyi helyzete miatt az Akadémia 1918-tól fogva kénytelen volt kiadványainak megjelenését korlátozni s az akadémiai tagok e tudományos munkásságának eredményét is csak jelentékenyen megszorítva tehette közzé. Vigyázó Ferenc grófnak korszakos alapítványa az Akadémiát abba a helyzetbe fogja hozni, hogy mihelyt az örökség birtokába lép, folyóiratait újra a régi terjedelemben adhatja ki s több félbemaradt vagy csak ritka időközönként megjelenő kiadványát nyomdába adhatja, ezenfelül uj tudományos és nemzeti célok elérése érdekében is teljes erővel munkához láthat. Tudvalevő, hogy a M. Tud. Akadémia belső tagjai tudományos munkásságukat 13 bizottságban és 3 (nyelv- és széptudományi, bölcseleti, társadlalmi és történeti, végre matematikai és természettudományi) osztályban fejtik ki. Az Akadémia elnöksége már megkereste az összes bizottságokat, továbbá a 3 osztályt, hogy a közelebbi hetekben dolgozzák ki azt a tudományos munkaprogramot, amely az Akadémiának előreláthatólag ör- vendétesen változott pénzügyi helyzete mellett a jövőben megvalósítható lesz. — Ezt a programot az Akadémiának októberben és novemberben tartandó ösz- szes üléseit megelőzőleg az összes belső tagok sokszorosítva kézhez fogják kapni és azok alapján az összes ülés tanácskozni fog. Az Akadémia munkaterviének minden részletét, valamint a gróf Vigyázó-hagyaték további sorsának fejlődését az Akadémaa annakidején hírlapi utóm is köztudom ásza fogja hozni. Berzeviozy Albert elnök az igazgató-tanácsot még a folyó hóban össze fogja hívni, az igazgató-tanács ülése aizomíban a legközelebbi napokban azért nem tartható meg, mert Retraetviczy elnök és az igazgató- tanácsnak több oszlopos tagja nem tartózkodik Budapesten. Vigyázó Ferenc gróf hatalmas adományának kulturális jelentőségével egyébként a külföldi sajtó is behatóan foglalkozik. Többek között, a Daily Telegraph hosszabb budapesti Reuter jelentést közöl, amely az alapítványt a Nobel-dijhoz hasonlítja és kiemeli, hogy a Magyar Tudományos Akadémia a keletkezését is egy magyar főur bőkezűségének köszönheti. A Vigyázó-alapitvány története Jónás Károly, a Magyar Tudományos Akadémia nyugdíjas gondnoka az első Vigyázó-alapitvány történetét a Pesti Hírlapban a következőkben ismerteti: Vigyázó Ferenc girótf párját ritkító, hazafias végintézkedése szinte szédületes perspektívát nyújt a magyar tudományos életnek. Tehát vannak még Idealisták, kiket hamisítatlan lélek, melegen érző szív és előkelő büszkeség nagy tett ele re ösztönöz. És Magyarország szegény, öreg Akadémiája úgy érezheti magát most, mint a rekonva- lescems beteg, akit először visznek lei a szabad levegőre, napfényre ... Most aztán vi- deant consules! Az ügy aktualitásánál fogva meggyuj- tom hát én is visszaemlékezésem mécsét, hogy pisla fényénél megvilágítsam azt az utat, amelyen és ahogyan tulajdoniképp Fe>- renc grófnak édesapja, Vigyázó Sándor, a Magyar Tudományos Akadémiához jutott. Ezt a szándékomat távolról sem vezeti hiúság, de időszerűnek találom, történeti hűséggel a tényeket megállapítani Ugyanis annak idején javaslatot tettem, a főtrtfcámak és nriadtjért díjtalanul felajánlottam késaeégfemot az Akadémia nagyalapi- tóinak (aMk legalább 1000 irtot (2000 K-t) adomán yoztak) jegyzékbe fogfLalásárra, hogy e jegyzék az Akadémiai Altmanadhba fölvétetvén, szemléltesse az Akadémia szegénységét és egyben buzdítva a honifiákat hasonló cselekedetre. Át kellett kutatnom Széchényi óta temérdek régi, poros könyvet, jegyzőkönyvet, átiratot stto., ímeirt alapos, lelkiismeretes munkát akartam végezni, (Mondhatom, nem csekély volt.) Elkészülvén a névsorok, a főtitkár ezt, javaslatommal együtt az Igazgató-Tanács élé terjesztette, mely azt 'helyeselvén, magáévá tette és elhatározta, hogy a jegyzék (az időköziben adakozók nevével együtt) minden éviben az Almanaéhba fölvétessék. ügy is történt. Az egyre emelkedő nyomdiai és papiír- Arak, végre pedig a világháboru-okozta helyzet úgy összehúzta az Akadémia zacskóját, hogy sok értékes tudományos munka nyomatáeának beszüntetésével az Almanach összezsugorodott; e névsor ts kimaradt belőle. Ekkor én egyet, „merészet és nagyot" gondoltam és szándékomat csakhamar követte tett. Anélkül, hogiy rá megbízást vagy felhatalmazást kaptam volna, elmentem Vigyázó Sándor úrhoz (akkor még nem volt gróf, © rangot csak később, tudományos és ember-baráti célokra tett alapitványaiért kapta) és magammal vittem a kalágra/fice, külön erre a célra leint névsort, oda a Rákóczi- és Károiy-körut sarkán álló házba. Bejutni hozzá nem volt könnyű. Mindjárt a szolga, akinek persze nem mutattam be magamat, fölényesen azt kérdezte: „Mit akar a méltóságos úrtól?" — Hát csak jelentsen be, feleltem, majd neki megmondom. Ezzel1 átadtam neki névjegyemet, amelyet bemenőben sitaibizált. „Tessék", mondá, ajtót nyitva, „belfáradni". Befáradtam. Elég hidegen fogadott és bizony a bátorság inamba kezdett szállingóznii. De kihúztam magam és — a cél szentesíti az eszközt — a méltóságos ur kérdésére, hogy „mi tetszik?", előadtam jövetelem célját és, hiúságára appellá'lván, elég merészen azt jegyeztem meg, hogy Széchenyi és Semsey neve mellől a Vigyázó Sándor nevének, úgy gondolom, nem szabadna hiányoznia. Ez a megjegyzésem, úgy vettem -észre, hatott, sajbát találtam; és ezzel átadtam a névjegyzéket. Belepillantott, letette az asztalára,- mondván: „egy hét mulA Ptiilippini-szigetek alja az autonómia felé W&shington, augusztus 10. A Phihppdn^ szigetek kormányzója, Simson tábornok tói vatalosan közölte a nyilvánossággal, hogy elfogadja a sziget törvényhozó testületének bán tározatát, amely a polgári tanácsok koIló< ginmát kívánja a fökormányzó helyébe. Sió som ebben a törvényben a legjelentősebb lé* pást látja a Philippind-szigetek autonómiái árnak megvalósítása felé. 1E28 augqgato 11, —•mhdf va fáradjon ide", meghajtotta magát ée —* alászolgája. A rendez-vousd, természetes, betartottam. Ez alkalommal is elég hideg, de már. nem volt olyan kimért, úgy hogy íreanéLní kezdtem. Csak annyit mondott: „Köszönöm fáradságát; nemsokára „értesítéssel leszek". Sőt már kezet is nyújtott. Megint — aflászol- gája. No, gondoltam magamban efenenőben: pedzi. Képzelhető türelmetlíeoséggeái vártam hát azt az értesítést. Látogatásomról nem szóltam senkinek, nehogy esetleges felsülésem miatt pirulnom kelljen vagy pláne ki is kapjak. Hetek múlván csakugyan beérkezeti! a nehezein várt felajánlás 20.000 frtra (40.000 K), azzál a kikötéssel, hogy az mint Vigyázó Sándor és neje, stíü. Podma- niczlty Zsuzsánnának, elhunyt fink, ifj. Bojári Vigyázó Sándor emlékére tett alapítványok kezeltessék. Ez a Vigyázó-alapitvány története. Magát a most elhunyt grófot csak egyszer láttam; vele csak egyszer érintkeztem; akkor, amikor a nála két évvel idősb Hegedűs Lóránt tál egyidejűén és a legelsők között voltak, akiket sub auspiciis regis doktorrá avattak. Az ünnepély, mindkét család számos tagija és válogatott, előkelő közönség részvétele mellett, az Akadémia dísztermében folyt le. A két promoveált remek dászr magyarban olvasta fel disszertációját. Mikor ezután odamentem a szép, szálas Vigyázó grófhoz, hogy gratuláljam,' nem tudom' elfelejteni, annak a komoly fiúnak mintha szeme könnyben úszott volna, — de egy szót sem szélt, csak megfogta kezemet, erősen megszorította és megrázta; szinte ma is érzem még melegét. Mikor pedig Hegedűs Sándornak, Lóránt édesatyjának, kívántam sikerült fiához továbbra is szerencsét azt mondta: „barátom, ez az én életem legszebb napja". Kéményseprővel találkozni: szerencsétlenség Ne gondolja senki, hogy könnyelmű voltam, mikor ezt a súlyos mondatot leírtam. Ellenkezőleg hosszas meggondolás után cselekedtem. Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam, mint Vilmos néhai császár, mikor belementem ebbe a nagy háborúba. Tudtam, hogy temérdek ellenséget szerzek magamnak. Nem is lekicsinylődé ellenségeket. Elsősorban az összes kéményseprőket. Nem lebecsülendő tábor! Amióta mege-a, ,rodott a kéményseprő kerületek száma, nagyon megszaporodott vele a kéményseprők száma is. Az öreg Pospisil vagy Petrovics az én diákkoromban Rozsnyón nagyobb kerület felett uralkodott, mint a monakói fejedelem, vagy Nikita Montenegró fejedelme. Azonkivül nagy és tekintélyes állásuk van a kéményseprőknek, mert ha felmennek a kéménybe, lenézik az egész várost, még ha egy millió lakősa van is. De még nagyobb ellenségeket szereztem a nőkben, akiknek túlnyomó rész© babonás s csaknem esküdni mernének a kéményseprő hozta szerencsére. Azonkivül a nők megnyerik a férjeiket, akiknek túlnyomó része papucs alatt van s nem mer ilyen életbevágó kérdésben ellene mondani a feleségnek. Mindez nem tudott eltántorítani az igazság kimondásától. De hogy élőiről kezdjem, jámborul mit sem sejtve indultam el Kassára, hogy ott dolgaimat végezzem. Összekerülök a vonatban három barátommal s az apósommal, összesúgtak, búgtak a hátam megett, amelyből kivettem, hogy egy autókirándulást terveznek Kassáról—Barlangligetre. Miután nem titkolhatták el rdőliem, kezdtek rábeszélni, hogy tartsak velük. Bizonygatták persze, hogy nekem ilyen olcsób fog kerülni, ftn természetesen felültem a csábítók ravaszkodásának. Csak később vettem észre, hogy becsaptak. Hanem megvigasztalódtam, mert nekem meg az apóst sikerült becsapni. Az egész költséget Hőlegeztettem vele az örökségre. Így legalább teljesíthette az apósnak általa röviden, de velősen megszabott kötelességét: „Amig él adjon, ha meghal hagyjon." Valamennyien nős emberek lévén csak görbe utón mehettünk. Dobsinán-lglőn át Barlangligetre. KrasznaJhorkaváralján megnéztük a nagy gróf éc. felesége örök szép hagyatékát:, a mauzóleumot. #>.ültem, hogy újra láttam a velencei Márkustemplom kupoláját — kicsiben. Nem győztem betelni a világ minden tájáról összehordott márvány pazar fényével,’ színeivel és ritkaságaival. De mégis legjobban megcsudáltam s megirigyeltem azt a kis kutyát, amely a mauzóleum mögött elérte a halhatatlanságot. Elgondoltam, hogy hány ember, miniszterelnökök, tábornokok és költeményeket iró csizmadiák mily erővel és igyekezettel tülekednek egész életen át a halhatatlanságért s nem mindig tudják elérni. A cipészek közül is csak Vojtinának sikerült Arany János révén. De a főurak szeszélye, mint az életben a halál után is sokat tehet, sokszor többet, mint minden tehetség. Mátyás k>'-ály bolondjának, a felcsapott orrú Beczkónak nem sikerült-e szintén bejutni a halhatatlanok közé? A Szent-Jakab templom egyik mellékoltárának oldalsó részén van elrejtve kis, fából faragott szobra. Bejuthatott volna-e oda, ha csak egy falu, mégha a legnagyobb falu, bolondja is lett volna? Ilyen bizarr gondolatuk csak fejedelmeknek támad, hogy a bolondjuknak halhatatlanságot biztosítsanak Lehet azonban az is. hogy sok tehetséges ember csak azért nem jutott oda, mert sokat találkozott életében a kéményseprőkkel. Én már minden rosszat felteszek róluk, ha már ennyire becsaptak. Megnéztük a dobsinai. „fagyos üreget" is (mint a szilicsei jégbarlang egy felírása mondja). Eljutottunk az uj utón. meg a régin szépen, káromkodás nélkül, sokat gyönyörködve. Iglóra. Minden programszerűen folyt le, mint vezetőnk megjegyezte. Tgen, amíg a cigány is bele nem szó1' a kártyánkba. A vége az lelt. hogy hármat ütött az iglói sugártorony órája, mire hazafelé mentünk. Ezt az apósom is beigazolta, mikor ón erősen bizonygattam neki, hogy még csak két óra van. De ő hallotta a három erőteljes óraiítést. Az ilyen személyes bizonyítékkal szemben nekem semmiféle argumentumom nem lévén, szó nélkül lefeküdtem (ismerve apósom szigorát, aki a világért el nem maradna éjszaka 2—3 óráig). Legjobb is lett volna egy más hálótársat szerezni. De nem volt nagy válogatás. Csak egyet választhattam. De az meg szörnyen horkol. Iglón is kiugrottak a szomszéd szobákból, hogy nem volt-e az a nagy zaj földrengés, amire ők felébredtek? A dolhai kiránduláson is igy telt velünk, legközelebb megsózzuk a szája szélét. Attól minden horkoló úgy megszelídül, hogy jámborul nyalogatja a száját s megszűnik horkolni s másnap még az is issza nyakra-főre a vizel, aki különben gyerekkora óta nem ivolf e megvetett italból. Másnap virradt ránk a szerencsétlen nap. Lőcsén át akartunk menni. Későn indultunk. Mindenki másra kente a késést. Végre engem szapul- lak. Haragudtam. Én jól tudtam, hogy a „Lőcsei kapun" kell kimenni a régi bánya kapitányság szép épülete alatt. Kimentünk a déli kapun. Egyszerre csak elénk toppan nem r egy, de két kéményseprő. Meg volt a sze 'esetlenség. A márkusfalvi gyönyörű reneszánsz kastély előtt mondtam csak meg, hogy a Máriássyak ősi fészkében járunk 8 Kassa felé megyünk. Evvel az úttal nem az ördögnek tartoztunk — mint mondani szokták — de a kéményseprőnek. Rátértünk a lőcsei útra. Lőcsét gyorsan megnéztük s rohantunk Késmárkra. Rohanni kellett. Bizonyára azért, hogy ne a remek evangélikus fatemplomot nézzük meg, hanem, hogy amint az első emberbe belebotlunk, az kém'" yseprő legyen. Barlangligeten csak egy uriasszonyt találtunk otthon, a barátunk nővérét. Mind elmentek a Du- nejechez. Barátunk pontosan megjelölte pirossal az utat egy térképen. Az is meg volt mondva, hogy hol kell letérni az útról Landock felé. Gyakorlott hajósok az iránytűvel nem mennek oly biztosan és nyugodtan a tengeren, mint mi mentünk. Egy mérnök és egy olyan ember tartotta a kártyát a kezében, aki valamikor maga is csinált térképet és hosszú éveken át. tanította a „Terrainlehrét". Már jól elhagytuk Zsgyárt, mikor a mérnök felkiált: „Nem jól megyünk". Ezt megerősítette egy kedves határfinánc is közölve velünk, hogy rövid ut után elérhetnők Javorinát s a szép lengyel fürdőt Zakopanét. Onnan már csak be kell ülni abba a gyönyörű luxusautóba, amilyet még kevés szem látott s nemsokára megpillanl- hatnók nemes Krakó városának gyönyörű várát: a Havolt. Beigazolódott az én ős ellenszenvem a térkép iránt. Oly gyönyörűen meg tudják azt csinálni, hogy az ember úgy látja maga előtt a hegyeket akár csak a természetben. De mikor menni keli utána alig van ember, (iki tudjon. Mint katona tapasztaltam. Ha kibújtunk egy erdőből, összedugták a fejüket az összes lisztek. De végül is beküldtek egy katon megkérdezni, hogy csakugyan az e az a falu, ami' ők látnak a papírról? Ha az volt. tovább mentünk. Eszembe jut a jó öreg Eötvös Károly, aki'elbeszéli, bogy a Balaton jegére mentek a mérnökök mindenféle műszerei. De leszállt a köd. Nem tudtak kijutni. Egy öreg juhász előfüttyent) a kis kutyáját. Az a lorzonborz fejű okok kis állat úgy kivezette őket, hogy csak úgy bámultak a kis kutya nagy tudományán. Nekünk is jó lett volna egy ily kis kutya, mert vissza kellett menni egész Rarlangligetig, s onnan letérni a Hobenlohe-kastély felé a landocki útra.. Végre déli egy óra felé megérkeztünk a Koronahegy tövébe a Vörös Klastromhoz. ahonnan a tutajok kiindulnak. Persze, hogy a társaságból senkit, ellenben egy kéményseprőt újból találtunk itt. Beültünk azokba a lélekvesztökbe, amelyekből itt harmat-négyet összefűznek s megindultunk, hogy élvezzük azt a sok szép fordulatot, amellyel itt, a pompás viziid újból és újból meglepi az embert. Mikor mi még lisztünk a lengyel határ felé, a társaság már jött a parton kocsikon lefelé. Mindenütt elkéstünk ezen a napon. Mondja még valaki, 'hogy nem a kéményseprők az okai? Miattuk bolyongtunk, mint Odysseus. Miattuk nem láttuk Scsavnicát, miattuk a szép lengyel asszonyokat. Csak a fürdőző határfináncokban gyönyörködhettünk. Elmaradt egy takaros délutánunk Ruzsbachon. Nem mehettünk estére az iglőfüredi Anna-bálra. Ne, sikerült a sok jóval kecsegtető matlárházi ebéd sem. Még az Eperjestől néhány kilométernyire kapott defektnek is csak a kéményseprők lehettek az okai. Miattuk találtuk betegen a mi kedves, öreg barátunkat Sóváron. Hát még az a súlyos istencsapás, amikor már csak 3 kilométernyire voltunk Kassától a Chvála Boha tetején s ép el akarjuk rebegni a „Chvála Bohát", hogy már otthon vagyunk, akkor kapunk megint egy defektet. Aki ennyi bizonyítékra is kételkedik abban, hogy a kéményseprő szerencsétlenséget hoz, az egy megátalkodott. Az egy hitetlen gyaur. Az már azt is elhiszi, hogy az osztrákok nem akarnak csatlakozni a németekhez s a kisantant akarja, hogy csatlakozzanak. Tudom, hogy az én tételemnek ellenkezője kétségtelenebbnek látszik, mint Arehimedes vagy Newton tétele. A kétszer-kettő az a legnagyobb bizonytalanság hozzá képest. De mindez nem tudott eltántorítani az igazság kimondásától, jóllehet tudtam, hogy gyér népszerűségem alaposan megtépázva kerül ki ebből a vitából. Amit a kéményseprők és a papucs alatt levő férfiak meghagynak a fejemen néhány szál hajamból, azt biztosan kitépik az asszonyok. De nem bántam, ha olyan leszek is, mint a szülőfalumbeli alsó kores- máros volt, akinek a berlini laboratóriumban a legfinomabb mikroszkópokkal sem sikerült egyetlen egy szál haját felfedezni. Én mint az igazság tántoríthatatlan harcosa, kimondom a legnagyobb határozottságai, hogy a kéményseprő szerencsétlenséget hoz. Jöjjön anjinek jönni kell. Kimondom súlyos tapasztalataim s négy elszánt tanúm igazolása alapján. Ha egyet — az apósomat — nem fogadnának is el tanúnak s ha egyik — a góbé.-- ki is térne valami ügyes taktikával a tanuzás elől, még mindig marad kél jé tanúm — harsas azok is el nem tantorodnak akikkel beigazolhatom az egész világ előtt ennek a rendkívül fontos tételnek a megdöntlietetlenségét. Hokky Károly.
