Prágai Magyar Hirlap, 1928. július (7. évfolyam, 149-172 / 1776-1799. szám)
1928-07-28 / 170. (1797.) szám
10 1928 ftilimg 28, siombai. Hogyan Írnak vígjátékot Párisban Fraccaroli a mai párisi színházi életből mulatságos kis történetet mesél el. A hírneves szerzőt felkeresi egy félénk fiatalember, aki kész vígjátékot hoz neki; közben elpana>- szolja, hogy hiába kilincsel az igazgatóknál, rendezőknél, senki sem akarja elolvasni, a darabját nem tudja előadatni. A mester, minthogy már ott van az ifjú szerző, fogadja őt, hanyag mozdulattal átveszi darabját, aztán két hét múlva odarendeli. Az ifjú szerző dobogó szivtvel beállít hozzá egy reggelen. A mester így szól: — Darabja egyáltalán nem rossz. Hajlandó vagyok társszerzője lenni. De alapos, komoly és nagy változtatásokra van szükség. Mindjárt a cimné'l. A vigjáték gúnyos csengésű és ön ezt a címet adta neki: ,,A végzet árnyé- kai.“ Ez semmit sem mond. Nevezzük inkább igy: „A becsület alsónadrágja.*' Azután a második felvonás végén akkor engedteti le a függönyt, mikor valaki azt mondja: „Igen.** Nagy tévedés! Az ,,igen“ határozott szó. Ezt az utolsó felvonásra kell hagynunk, vagyis a harmadikra. A másodili felvonás ezzel a iszóvál vésődjék: ,^Maj(d Ffeglátj’u'k?.^ »ezt a komoly átalakítást elvégezzük, akkor jegyzem a — darabomat. Igenis, csak olyan munkához adom od,a a nevemet, amely világosan és határozottan kifejezi egyéniségemet. Nem az Ön darabjához, hanem az én darabomhoz. Bízzék bennem, én mindenképpen módot lelek majd, hogy az ön nevét is megemlítsék a nevem után. Végre Ön is hozzájárult a darabhoz. ■ Nemsokára a mester-szerző levelet ir a fiatalemberhez: — Kedves, fiatal barátom, háromfelvoná- sos vígjátékomat, „A becsület, alsónadrágját**, amelyre talán még emlékszik, hisz együtt néztük át, elfogadta Leriz igazgató. Véleménye szerint azonban ismert nevem mellett nem szerepelhet egy ismeretlen. Ez ártana a dolognak. Egyébként gazdasági tekintetben ne -féljen. Védeni fogom érdekeit Három hét múlva a mester ezt mondta az ifjú titánnak: — Ön. még nem járatos színházi ügyek" ben, ne jöjjön Ön a próbákra. Elég ha ott van két szerző. Én és — Leriz. Igenis, az igazgató a társszerzőm. Emlékszik talán, hogy mi a lakodalmi menetet az első felvonásban jobbról vezettük be. ő a baloldalról. Arra is emlékszik, hogy a második felvonásban, arra a szóra engedtük le a függönyt: „Majd meg- látjuk!“ ő ezt az utolsó felvonásra tette és ennél a szónál engedteti le a függönyt: „Igen!** Ilyesmihez szinpadi tapasztalat kell. Ami az Ön nevét illeti, három nevet nem tehetünk szinlaipra. A tiszteletdijat azonban három részre osztjuk, ön is megkapja a magáét. .2 A bemutató napján nagy siker. Az ismeretlen fiatalember egy lelkes ur mellett ül, aki áradozva dicséri neki a szerzők elméssé- gét, eredetiségét. Fölvonásközben a fiatalember felszalad a színpadra, ahol a mester megköszöni neki, hogy eljött és igy szól: — Látjátok ezt a fiút? Nagyon tehetséges emíber! Fiatal barátom, tanuljon. Csak bátor- pág. írni kell, Írjon. Aztán hozza el nekem darabját. Majd gondom lesz rá . . . (*) Masaryk elnök könyvtára egy cseh lap jelentése szerint 48.000 kötetből áll. A lap szerint a könyvtár ama része, amit az elnök fiatal korában gyűjtött, különösen értékes. (*) Opera lesz a „Juarez és Maximilián“-ból. Néhány évvel ezelőtt mutatták be a német színpadokon Franz Werfel történelmi darabját, melynek címe Juarez és Maximban. A darab Miksa mexikói császár tragikus sorsával foglalkozik. — Ebből a darabból most opera lesz. Két modern zeneszerző, Hoffmanns és Milhand irt bozzá zenét. Az uj opera jövőre színre kerül Németországban. (•) Három uj színház nyílik meg ősszel Parisban. A párisi Hőmmé Libre jelenti, hogy a legközelebbi szezonban Párisban több uj színház nyílik meg, továbbá több színház cserél igazgatót. A Champs Elyséen nagy színház nyilik meg, amelynek igazgatóságáért élénk versengés folyik; valószínűleg Louis Vemeuille, az ismert színműírót bízzák meg az igazgatással. Januárban nyílik meg a Pigalle-szinház, amelynek igazgatója és tulajdonosa Rofhschild báró, aki mellett, mint technikai és művészeti tanácsadó Antoine fog állani. A Comoedia c. lap palotájában vigjáték- szinház nyilik meg, amelynek nevét még nem állapították meg és amelynek igazgatója Jacques Albert lesz. Végül a nagy Boulevardon Edén néven nagy hangversenytermet is megnyitnak rövidesen. O a szlovák könyv kellendősége Pozsonyban. A Nár. Dennik jelentése szerint a legnagyobb pozsonyi szlovák könyvkereskedő egy héten átlag Ci,ak j30 koropa ára B?lovák (könyvet ad el (*) Rendőrökkel vezettetett ki egy kritikust egy német színigazgató. Berlinből jelentik: Német színigazgatók körében az utóbbi időben bizonyos határozott kritikusellenes tendencia mutatkozik. Többen olyan húrokat pengetnek, hogy meg kell rendszabályozni a „rosszindulatú** kritikusokat. Egy \idéki színigazgató most már a tettek mezejére lépett. Erich Reger, duisburgi kritikus szigorú kritikát irt az ottani 6zinház több előadásáról, mire az igazgató egyszerűen kitiltotta színházából. A napokban a színház műsorára tűzte Fauszt mindkét részét. A kritikus, tekintettel a kitiltásra, nem vette igénybe sajtójegyét, hanem vett magának rendes áron földszinti jegyet. Mikor az igazgató az első fölvonás után megtudta, hogy a kritikus mégis bent van a színházban, rendőrökkel vezettette ki. A kínos esetnek komplikált következményei lesznek. (*) A Comoedie Francaise téli külföldi turnéra indul. Párisi jelentés szerint a Comoedie Francaise még soha annyi meghívást külföldi és vidéki túrákra nem kapott, mint az idén. Hat hónap leforgása alatt Belgiumból, Németországból, Olaszországból, Csehországból, Spanyol- országból, Portugáliából, Romániából, Hollandiából, Délamerikából és Kanadából kérték fel hivatalosan vendégszereplésre. Azonkívül Nizza, Bordeaux. Lilié, Calais és még egy féltucat francia város kéri a társulat vendégszereplését. A társulat természetesen nem tud a meghívásnak, eleget tenni még akkor sem, ha párisi előadásait a vendégszereplés alatt beszüntetné. Mindamellett előreláthatóan télen számos külföldi körutat rendez a társulat. (•) Jackie Coogan egy pesti moziban. Budapestről jelentik: Az egyik budapesti impresszárió Jackie Coogant akarja Budapestre hozni, aki hét napon át szkeccs keretében lépne fel egy moziban. Ha a turnét egy bécsi szerződéssel is össze tudják kötni, akkor még az ősszel megvalósul a vendégjáték. Jackie Coogan most énekel és táncol is. (*) Restaurálják mohácsi csata emlékkápolnáját. Király József pécsi püspök 1818-ban, a mohácsi vész 300-ik évford ulója előtt, a mohácsi kálvária dombon kápolnát építtetett a mohácsi csatában elesettek emlékezetére. 1854-ben megnagyobbították a kápolnát és a mohácsi püspöki kastélyból itt helyeztek el több, a csatára vonatkozó festményt s II. Lajos király képmását. Azóta úgy ezek a csataképek, mint a kápolnát ékítő egyszerűbb falfestmények nagyon megrongálódtak. Frey János dr. apátplébános most megbízta Gebauer Ernő pécsi festőművészt a képek és ferskólc restaurálásával. Gebauer 3600 pengő költséggel vállalta a teljes rendbehozatalt. A POZSONYI MOZGÓK MŰSORA: REGOUTE: Zárva. ADLON: 27.-én Prágai diák. 28, 29.-én Trópus leánya. ELITE: A kirchfeldi plébános. TÁTRA: 27.-én Egy ellenállhatatlan asszony. 28, 29-ikén: Egyszer volt... METEOR MOZGÓ NYITRA. 30 és 31-én Kain jele, második rész. iSportTunney Heeney-vel szemben is megvédte világbajnokságát A világbajnok állandó fölényben technikai knock-aut győzelmet aratott — Heeney csak az első három és a középső két menetben volt veszélyes ellenfele — Hatvanezer néző Newyork, julíus 27. Gene Tunney, a boxolás nehézsúlyú világbajnoka tegnap este 10 érakor vívta meg kihivásos meccsét az ujzélandi Tóm Heeney-vel. Tnnneyt, aki állandó technikai fölényben volt, a 11-ik menetben győztesnek nyilvánították ki. Tunney ezzel harmadizben nyerte meg a boxolás világbajnokságát. 4 meccs előkészületei Dacára annak, hogy a mostani világbajnoki mérkőzés nem váltott ki olyan hatalmas érdeklődést, mint a mindenkori Dempsey—Tunney meccsek, Newyork tegnap mégis a nagy meccs hatása alatt állott. A stadiont négy órakor nyitották meg a közönség számára. 600 rendező tartotta fenn a rendet, mig a - rendőri szolgálatot 5 rendőrparancsnok vezetése mellett 12 rendőrtiszt, 56 őrmester és 650 rendőr látta el a stadion különböző helyein, mig a közönség soraiban 450 titkos rendőrt helyeztek el. A közönség árámlása elsősorban a 3 dolláros (100 korona) legolcsóbb helyekre kezdődött meg, ahol azután ádáz harc fejlődött ki egy-egy jobb pozícióért. A mérkőzés kezdetére a közönség már zsúfolásig megtöltötte a Yankee Stadion hatalmas nézőterét és feszült izgalommal várta a meccs kezdetét. A felvonulás közben hirdették ui a két boxoló súlyának mérési eredményét, amely az első óriási meglepetést okozta. A jelentés szerint Tunney 192 angol fontot (kb. 87 kg.), Heeney pedig 203.5 fontot (92 kg.) reprezentál. Az a tény, hogy Ilenney mintegy 5 kg.-al nehezebb a világbajnoknál, a boxfanatikusoknál és Henney barátainál nagy elkeseredést keltett. Tunney eddig minden harcában a nehezebb súlyú küzdőfél volt. A suly- mérés eredménye a fogadásoknál is Tunney előnyére vált, amennyiben az oddsok 3.5:1 arányban szóltak a küzdelem kezdetén a világbajnok javára. A mérkőzés lei olyasa Pontosan 10 órakor (középeurópai időszámítás szerint pénteken reggel három órakor) lépett a két boxoló a ringbe. Henney hatalmas feketefehér csikós maori-sált viselt, mig Tunney a megszokott kék fürdőköpenyét hordta magán. — Miután a két küzdő barátságosan üdvözölte egymást, Ferres szerkesztő vezetése collett megkezdődött a mérkőzés. Tunney azonnal támadásba megy át és rögtön állkapocsütést mér Heeney-re, amit azonban az ujzélandi hasonlóval viszonoz. Henney most ügyesen riposztozik és sikerül is néki Tunneynek két ütést beadni. Az első forduló végén Tunney újból aggresszivé válik és egymásután egy jobb, majd egy bal állkapocsütést ád Tunneyre. Pontozás szerint az első forduló eldöntetlen, volt. A második fordulóban Henney támad és több nehéz ütéssel szerez magának pontot. Egy sikerült ütése Tunney száját éri, aki erősen vérzik. Ebben a fordulóban Tunney csak egy erős ütést tudott Heeney-nél elhelyezni. A forduló Heeney javára szólt. A harmadik fordulóban Heeney támadási kedve elérte a tetőpontot. Egy energikus balkezes ütéssel Tunneyt csaknem a földre teríti, aki azonban nagyszerű lábmunkájával kivédte a súlyos csapást és a forduló második felében teljes fölénybe került és több pontot, szerez. A negyedik menetben óvatos harc folyik. Mindkét boxoló inkább a védekezésre szorítkozik, de Tunney könnyebb pontolőnyhöz jut. Az ötödik menetben Heeney biztonsága ingadozni kezd és Tunneynek több hatalmas ütését kell elviselnie. Tunney m^st már hatalmas ponl- olőnyhöz jut. A hatodik rumiban már kitUuik, hogy Ileeuey teljesen groggyvé vált, Tunney ebben a menetben sorozatos ökölcsapásokat mér Heeney-re, aki ájuldozva fogadja a megváltó gong-ütést. A hetedik menet meglepetést hozott. A magához tért Heeney az első Ír rom menetben tapasztalt elánnal támad Tunneyre, aki láthatólag kíméli magát. Ez a rund Hccney-nck több pontot hozott. A következő, S-ik menetben, Tunney újból szokott taktikájához folyamodik és villámgyors csapásokkal látja el Ileeuey fejét és testét. Heeney ujból groggyvá válik és Tunney ismét jelentős pontelőnyhöz jut. A 9-ik menetben Heeney már erősen vérzik és szemei megdagadnak. A 10-ik menetben Heeney már csak segédeinek ösztönzésére harcol, azonban csak védekezésre szorítkozik. Tunney már megszerezte a döntő pontokat. A 11-ik menetben Heeney teljesen elkészült állapotban áll fel. Tunney kemény ütések villámgyors sorozatával bombázza. Heeney utolsó erőből a világbajnokra egy váratlan állütést mér. Tunney most az ujzélandit a kötélhez kergeti és számtalan rövid ütéssel kíméletlenül dolgozza. Tíeeney teljesen tehetetlen, mégsem engedi magát a földre. A meccsbiró a gongütés előtt megszakítja a küzdelmet és Tunneyt technikai knock-aut alapján győztesnek nyilvánítja. A mérkőzés kritikája Tunney győzelme teljesen megérdemelt, volt. Fbben a küzdelemben két. akadémikus boxoló mérkőzött meg egymással és igy a mérkőzés nem A legnagyobb örömmel közlöm önnel, hogy |én már hosszú idő óta hűséges hive vagyok a Hag-kávénak Amelynek nagy előnyeiről kétségtelenül meggyőződtem. A sportemberek szivére ugyanis a koffeinnek rendkívül kártékony hatása van. A koffeintartalmú italoknak ártalmas befolyását «én magam is számtalanszor éreztem, valahányszor egy társaságban, vagy valamely alkalommal egy csésze erős babkávét megittam, óraszámra forgoládtam ágyamban álmatlanul, mig megfigyeltem, hogy az önök készítményének az élvezete után a legkellemesebben éreztem magamat és semmiféle utóhatást nem észleltem. Mindezt összefoglalva, minden sportembernek, sőt általában minden embernek, aki valamit ad az egészségére, azt ajánlhatom, hogy Hag-kávét igyék. BERGMANN KURT, német tenniszbajnok. is nyújtotta azt az élvezetet, amelyet a Dempsey— Tnnney mérkőzések szereztek a vérre és izgalomra! éhes amerikai közönségnek. A Tunney—Heeney meccs nemcsak a két boxoló hegemónia meocsa volt, hanem Amerika és Anglia reprezentatív küzdelme is, mert 20 év óta ez volt az első eset, hogy Amerikával szemben egy angol boxoló szállt ringbe a világbajnokságért. Az anyagi siker Tunney győzelmével 525.000 dollárt kapott^ mig Heeney fájdalomdija 100.000 dollár volt. A mérkőzés anyagi eredménye nem felelt meg Tex Richárd várakozásainak, miután a küzdelemnek csak 60.000 nézője volt és a drágább jegyek! nem nagy kelendőségnek örvendtek. Egyébként. 12 év óta ez volt az első eset, hogy Tex Richárd Dempsey nélkül rendezte meg a nehézsúlyú boxolás világbajnokságát. A holland királynő és félje nem jelentek meg az olimpiai kongresszus megnyitásán Amsterdam, julius 26. Az olimpiai kongresszust tegnap délelőtt 10 órakor feltűnően fagyos hangulatban nyitották meg. A hangulat már előzőén sem volt barátságos, mert a megnyitásra fölkért királynő napokkal előbb elutazott Amsterdamból s kellemetlenül érintette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjait, hogy a királynő férje, Henrik 6em jelent meg az ülésen. Távollétében A. Schimmelpenninck von dér Oye dr. báró nyitotta meg a kongresszust, majd Van de Vlugt, Amsterdam polgármestere üdvözölte a megjelenteket. Baillet Latour gróf, a bizottság elnöke megemlékezett a párisi olim- piász óta elhunyt olimpikonokról és sajnálkozással jelentette be, hogy a modern olimpiász megteremtője, Coubertin bárót betegsége megakadályozta, hogy jelen legyen a IX. olimpiászon. Ezután felolvasta a görög parlamentnek Coubertin báróhoz intézet levelét, amelyben Görögország arról értesíti a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy áprilisban törvénybe iktatták, hogy az olimpiai játékok mindenkor csak a NOB rendezésében bonyolíthatók le s minden más versenyen tilos az olimpiai jelző használata. Az ülés mintegy 30 percig tartott s amikor az elnök berekesztette, a megjelentek éppen olyan fagyos hangulatoan és vegyes érzelmekkel távoztak, mint ahogy összegyűltek. A tényleges tanácskozást a késő délutáni órákban tartották meg a Singel-tanácsteremben. )( Amerika Davis Cup csapata Franciaország ellen a Tildén, Hennessey és Lőtt együttesből fog állani. )( A lidói nemzetközi tenniszversenyen a férfi- egyesben a bécsi Salm ismét botrányt provokált, amennyiben dél Bono ellen egy állítólagos bírói tévedés miatt a pályát otthagyta. Salm Neppach- néval a vegyespárosban is vereséget szenvedett. Ezzel szemben Neppachné a nőiegyest a 16 éves Riboli kisasszonnyal szemben 6:3, 6:2 arányban nyerte meg. )( Braun Béla, a kiváló kassai sportember, mint a csehszlovák atlétikai szövetség zsűritagja utazott ki az amsterdami olimpiászra. )( Miss Gleitze, aki tudvalevőleg átúszta a La Manche csatornát, és a gibraltári szorost, most az ir tengeröblöt akarja meghódítani. Az angol gépirókisasszony Donaghadee és Port Patrick között 22 mérföldön akar újabb riszódicsőséget szerezni. — Kedvezményes Llovd-körutazások. IX. körút: augusztus 8—28. VilborüiáB yaokitipaintóie a dlaüímát Riviérám. Legolcsóbb 3 lidbes fürdőzéssel egybekötött gyönyörű irtózás Susaktól Raeuzáig. D ij:' Budapestitől—-Budapestiig mimdttnítiel Kos. *2500. — X. körül: augusztus 17—szeptember 2. Cocsica, Riviéra, Fiiremao, Máfliano, Velence. Egynapos autó- por tio Oorsicátn. Diy: Bécsitől—Bécsiig "mindemnél Kcs. 2650. — XI. körút: szeptember 8—23. Mikidben, bajor királyi váraik, Svájc. Dij: IVvstöil- - Bécsiig Kcs. 2500. — Sürgős jelentkezés és befizetés! ProBpekbus: Ltoyxl utazási, K.'vnpat. hon véréin, Idegent orgiáim! iroda, Sitinké Gumtáv igazgató. Kosién, Kovács-utca 29. Tökrtoux 780. (Vállasz* bélyeg).