Prágai Magyar Hirlap, 1928. július (7. évfolyam, 149-172 / 1776-1799. szám)

1928-07-22 / 165. (1792.) szám

Olaszországban rendet tart a fascizmus, de kenyeret is ad Mussolini gazdasági politikája: a többtermelés — Itáliában ma nincs francia pezsgő, selyem és partom — Egy elveszí­tett táska jellemző esete 10 Róma, julius hő. A nagyközönség élénk érdeklődéssel te­kint az olaszországi közállapotok felé és fe­szült figyelemmel nézi, hogyan emelkedik fel a nagy olasz nemzet abból a letargiáiból, amelybe a defetista és kommunista szellem taszította a háború után. Kíváncsian nézi Eu­rópa, hogy miből meríti erejét a fascizmus és hogyan tudta megmenteni Itáliát a kom­munista veszedelemtől, amely már-már meg­semmisülésbe taszította. Tudni kell ugyan­is, hogy a kommunizmus az olasz nemzetre még kártékonyabb és pusztitóbb hatással lett volna, mint Magyarországon, mert az elhó­dított olasz tömeg temperamentuma sokkal nagyóbb arányú rombolásra lett volna képes, mint annakidején a mi kommunistáinké. Ép­pen azért, ha a fascista rendszernek és min­denekelőtt Mussolininak nem volna más ér­deme, mint az, hogy megmentette országát a kommunizmustól, már is felbecsülhetetlen szolgálatot tett az olasz nemzetnek és arany betűkkel irta be nevét a történelembe. Már pedig Mussolini nemcsak a kommunista ural­mat gátolta meg, hanem olyan rendszert és olyan légkört teremtett a fascizmussal, amely megvetette alapját a 42 millió lelket számlá­ló nemzet boldogulásának. Annyi bizonyos, hogy a ki közvetlen a háború után, vagy azelőtt járt utoljára Olasz­országban, nagyon sok változást tapasztal. Ahol az utcán élnek Rómában, Nápolyban, Tur'nban és Milá­nóiban tanulmányoztam az ottani viszonyo­kat. Azért kell ezt külön megem]itanem, mert) az olasz városok élete nem egységes, nagyon eltérő egymástól. Ahány város, nemcsak any- nyi szokás, hanem, mondhatnám, annyiféle világ. Ez a nagy különbség főképpen r.zzaJ magyarázható, hogy az olasz nemzet egysége­sítése előtt ezek a városok mind külön önálló életet éltek és ebből az önállóságukból még ma is sokat megőriztek. Amíg az északi váro­sokban jóleső látványként tárul szemeink elé a lakosság életmódja, mely kulturális és elég magasfoku szociális igényeket támaszt és elé­gi! ki, addig Dél-Olaszország képe rettene­tesen igénytelen és a szociális fejlődésnek, a technika vívmányainak minden hiányával éli le életét. Ez a nép az utcán él. Lakása nincs, hacsak lakásnak nem nevezhető az a sötét odú, amelyen sem ablak, sem ajtó s amely­ben sem víz, sem levegő nincs, az egész be­rendezés egy ágy, egy asztal s egy úgyneve­zett sublótszekrény. Itt az utcán bonyolódik le az egész kereskedés és ipar. Az utcán ét­keznek, borotválkoznak, szórakoznak és ve­szekednek. A piszok akkora, hogy azt egy ma- gunkfajtáju ember el sem tudja képzelni. Az utcák — melyek inkább sikátoroknak mond­hatók — állandóan tele vannak aggatva kü­lönféle, kevésbé Ízléses és diszkrét színes tarka-barka alsó ruhadarabokkal. Az egész külső város képe olyan, mintha állandóan nagymosás volna a háznál. Az öltözködésükön ez a ténykedésük azonban egyáltalán nem fedezhető fel. A munkához nem valami nagy hajlandóságot árulnak el. Ha egy nap sikerül annyi halat fogni, hogy másnapra is jut, ak­kor a következő nap nem megy halászini. Az étkezésük egészen primitív: lleginkább zöld főzelékeket, salátákat, csigákat és kü­lönféle apró halakat esznek. Zenélni és éne­kelni azonban mind tud. A nápolyi soffőrünk, mig a várost nézegettük, az összes operákat elénekelte nekünk, de olyan kitünően, hogy sok hivatásos énekes sem tudna vele ver­senyezni. A zenében és az énekben kerüli a hamis hangokat, de nem csinál lelkiisme­reti kérdést abból, hogy az idegent hogyan szolgálja ki. E tekintetben nem skrupulus és szívesen ad vissza hamis pénzt és csapja be az utast — ha lehet. Természetesen — mind­ez nem azt jelenti, hogy DéLOlaszországban mindenki jgy éh Nem. Itt is vannak, akik i nagyon jól és nagyon finoman élnek, de igy él a szegény nép. És mikor mindezt látjuk, boldogan és büszkén gondolunk a mi hangya­szorgalmú, becsületes, puritán magyar né­pünkre, melynek párját nem leljük a föld. kerekségén. fi Mussolini eltiltotta a népet a koldulástól, maga pedig megmutatta az egész világnak, hogy az olasz nemzet nem koldul többé, ha­nem eréllyel és felemelt fővel védelmezi meg Itália jogait és harcolja ki magának a világ­politikában azt a helyet, amely ezt a nagy ! nem?/etet megilleti. Mussolini büszke a népé­re, mely ma már nem koldul, az olasz nép i pedig büszke Mussolinira, aki határozott kül­politikájával Itáliának jelentős szerepét és tekintélyt biztosított Európában. A fegyveres „bizalmiférfi“ A régi rendszerrel a régi nagyságok is letűntek. Ezek közül sokan nem tudnak a megsemmisülés gondolatával megbarátkozni. A fascista rendszer legerősebb ellenfele a kommunizmusnak és igy természetesen ko­moly ellenfele minden olyan mozgalomnak, amely nemzetközi vagy amelyből nem dom­borodik ki élesen a nacionalizmus. A mi ma az idegennek Olaszországban a legfeltűnőbb, az a sok feketeinges’ és fegy­verrel felszerelt ,,bizalmiférfi“, akikkel a gazdasági és a közélet minden ágában bősé­gesen találkozunk. Egész hadseregre való, kiknek ellátása és fentartása nagyon sok pénzbe kerül. Ezek a bizalmiak mind a mi­líciához tartoznak és rendes zsoldot kapnak, amit végeredményében az adózóknak kell megfizetniük. Első látásra ez egy kicsit vissza­tetsző s ennek nagyon háborús színezete is van. Azonban, ha jobban utána nézünk a do­lognak, megtudjuk, hogy ezek mind katonai fegyelem alá vont szakemberek. A vasúti­nál vasutasok vannak, a postánál postások, a közigazgatásnál közigazgatásiak, akik ka­tonai, sokszor rendőri hatalommal vannak felruházva. Ezek a feketeingesek biztosítják a rendet és a fegyelmet. Hogy milyen fegyelmet tartanak ezek a bizalmiak, azt fényesen világitja meg az aláb­bi eset. Rómából Nápolyba együtt utaztam X. úrral. Megérkezéskor eltűnt X. ur kézitás­kája. A rendőrség feketeinges bizalmija egy- begyüjtötle a pályaudvar összes hordárait és komoly szóval intette őket, hogyha ők vit­ték el a táskát, azonnal adják elő. A felszó­lítás után ezek a hordárok felemelték a jobb­karukat és becsületszóra kijelentették, hogy a átska csak a szállóban lehet, mert ezek az ur felé fordult és határozott hangon kije­lentette, hogy most már egészen biztos, hogy a táskát nem ők vitték el. A bizalmi erre X. emberek nem lopták el. A bizalmiférfi ezt oly határozott hangon mondta, mintha er­Budapest, julius 21. Melly János dr. fővárosi tisztiorvos is­mét egy rendkívül értékes statisztikai tanul­mánnyal gazdagította a tudományos irodal­mat, amelyet „Az öngyilkosságok statiszti­kája" címmel az Illyefalvi I. Lajos dr., a szé- esffőváros statisztikai hivatala igazgatójának szerkesztésében megjelenő Statisztikai Köz­lemények sorozatában most adott közre. Ta- ulmányáíban rámutatott Melly dr. arra, hogy az újabb tudományos kutatások bizonyossá tették, hogy az egyszerű demográfiai adatok és pedig a szül elések, halálozások, valamint a ter­mészetes szaporodás mérő számai nem vi- * tágítják meg eléggé egy társadalomcso­port életenergiáját. Szükség van tehát arra, hogy a lakosság élet- rejét pontosabban és megbízhatóbban figyel­jük meg, annyival is inkább, mert elképzel­hető, hogy valamely népcsoport kedvező sza­porodási. mérleg mellett is elkorcsosodlhatik* Éppen ezért szükség van olyan irányú statisz­tikai adatgyűjtésre is, amely számbaveszi a nyomorékokat, elmebetegeket, hülyéket, ön­gyilkosokat stlb. Melly dr. ezuttal az öngyilko­sokra vonatozó statisztikai adatokat dolgozta fel és tanulmánya végén arra a konklúzióra jut, hogy a magyar fővárosban uralkodó öngyil­kos-lázi^ nem\ kell tulbecsillni, résziben azért nem, mert számszerüség oká- 0 )1 sincs ok aggodalomra, másrészt pedig az­ért, mert az öngy ilkosok túl nyomórészben a társadalom biológiai szempontjából értékte­lenebb elemei közül, a gyenge jelle mű embe­rekből kerülnek ki. Konklúziójában rámutat Meliy dr- még arra, hogy a társadalomban fel kell ébreszteni a szociális lelikiismeretet, mert ez mindenesetre az öngyilkosságok szá­mának apadására fog vezetni. Hozzátehetjük ről személyesen meggyőződött volna és aj táska — mind később kitudódott — való­ban nem a hordároknál volt. Ezezkre a bizal­miakra és főképpen a fiatalokra épiti Mus­solini az egész fascista rendszert. Az öre­géket az egész vonalon nyugalomba küldi és helyükbe fiatalokat állított és igy ma már majdnem minden hivatal és minden közintéz­mény élén fiatalember áll. Ma már bizonyos, hogy Mussolini nélkül is tovább működnék a fascista állam gépe­zete. Ez a tudat nagyon lehűti a fascizmus ellenségeinék reményeit, mert be kell látniuk, hogy a rendszert semmiféle erőszakos tény­kedéssel megbuktatni nem lehet. Nincs banán Egész Európa figyelmét Olaszország fe­lé irányitotta Mussolini, amikor megalkotta a Carta dél Lavoro-t. Ez a törvény szabá­lyozza az egész munkásügyi politikát és jogot ad a kormánynak messzemenő szociális in­tézkedésekre. Mussolini erélyes szabályok­kal próbálja szabályozni a gazdasági életet és szigorú eszközökkel védi a belső terme­lést. Minden olyan cikkre, amelyet Olasz­országban is előállítanak, magas vámot ve­tett ki. Luxuscikkek behozatalát pedig egé­szen eltiltotta. Olaszországban ma nincs fran­cia pezsgő, selyem, parföm. De még banán sem kapható. A gabona behozatalát is na­gyon megnehezitette. Egyben elrendelte, hogy a belső fogyasztás szükségletének kielégí­tésére a gabonát 85 százalékra kell kiőrölni. Olaszországban mindenki barnakenyeret eszik. Tizenöt százalékot nyert a kiőrlésűéi és tizenöt százalékkal pedig emelte a belső termelésből előállított kenyeret azáltal, hogy a többtemelés érdékében óriási nemzeti pro­pagandát fejtett ki. A termelőket különféle támogatásban részesítette, magas prémiumo­ka osztott szét azok között, akik a többter­melés térén eredményeket tudtak felmutatni. Kétszáz gazdasági szaktanán lom ást állatott fel 1200 vándor gazdasági tanítóval, kik a műtrágya használatára és okos gazdálkodás­ra tanítják a földműveseket. Erősen fokozta a rozsternielést, hogy ezzel is pótolja a ga­bonát. Okos gazdasági és adózási politika mel­lett lehet aztán a belső termelő erőt, a mun­kást is jobban megfizetni. Olaszországban ma egy szakmunkás napi keresete 24—28 líra. Mégis bizonyos, hogy Olaszországban I sem kifogástalan a helyzet. Nagyszerű iparvé­delmi intézkedések mellet ;s a munkanélkü­liség állandó emelkedő tendenciát mutat. Sz. J. azt, hogy ezen a téren a legtöbbet mégis csak a vallásos érzés ébrentartásával lehetne elér­ni é's éppen ezért nemcsak a szociális lelki- ismeret felébresztése, hanem a vallásos érzés nagyobb ápolására volna szükség. Az öngyilkosok a társadalom értéktelenebb elemeiből kerülnek ki Melly dr. tanulmányának elején azt fej­tegeti, hogy az embernek a csiraplazmához kötött tulajdonsága az élethez való ragasz- ■kaidás, az életösztön. Nagy és mélyreható változásoknak kell az emberben végbemen­ni, hogy az életösztön negatívum a, az öngyil­kosság bekövetkezzék. Az ön,gyilkosság az egyénre nézve egyéni tragédia szomorú eredménye, de ha ilyen esetek sűrűn for­dulnak elő, úgy albbán már komoly társada­lom patológiai jelenséget kell látnunk. Már régi keletű tapasztalások arra mutatnak, hogy az öngyilkosságok a városokban gyako- riabbak és igy ez a kérdés is speciális váro­si probléma. Nagyon nehéz feladat, ezt a kórjelensé­get a tömegűi egfigyelés módszereivel vizs­gálat alá venni, mert ebben majdnem kizá­rólag a hailáloki adatgyűjtésre kell támasz­kodni, hiszen a többi .idevágó feljegyzések rendőrségi, mentőegyesületi közlések, a do­log természetéből kifolyólag megbizihatatla- nok. Miniden nehézség ellenére foglalkozni kell a kérdéssel, bár egészen bizonyos, hogy az öngyilkosók között leginkább a társada­lom értéktelenebb, gyengébb lelki konstitu- cióju elemei szerepelnek. Mindjobban növekszik a női öngyilkosok száma Ha a magyar székesfőváros öngyilkos­sági .arányszámait 1874-től 1027-ig végigpil- 1 antjuk, úgy meg kell állapítanunk, hogy Í928 fnBns a, vasárnap. azok az utolsó héíborueOJŐtti években alacso­nyabbak voltak, mint napjainkban. Ugyanis 1874-ben 334.5, 1875-ben 339.9 öngyilkossági esett 1 millió lakóra, 1925-bem 552.1, 1926- ban 573.4 és 1827-ben 517.9 És ha csak a legutóbbi másfél évtized indexeit vizsgál­juk, úgy kiderül, hogy az 1910—1913. évek­ben az átlag 462.5 volt, ami a háborús évek­ben, 1914—1918-ban 357.4-re csökkent, de viszont az 1923—1927. években ismét 505.0- re növekedett. Nincs ebben valami csodálni való, mert közismert tény, hogy a nagy nem­zeti megmozdulások az egyéni öncéluságot elnyomják, ami viszont az öngyilkossági ese­tek ritkulásához szokott vezetni A háború elveszett s vele együtt sokak exisztenciája, reménysége és a régi nagy országra szabott keretek lebontása természetszerűleg a fővá­ros népének lelkét támadta meg legerő­sebben. Az öngyilkosoknak nemek szerint való megoszlását kutatva megállapítható, hogy az adatok nagy eltolódásokat mutatnak. A' híboru előtt az öngyilkosok 68.4 százaléka jutott a férfiakra és 31.6 százaléka a nőkre, az utóbbi esztendőkben átlag csak 57.8 szá­zaléka férfiakra és már 42.2 százaléka nők­re. A női öngyilkosok száma szaporodott te­hát, ami valószínűvé teszi, hogy az öngyil­kosságok számának növekedése általában ezzel függ öesze, A házasélet egyik profilaktiknma Az anyagot korcsoportok szerint vizsgál­va, kiderül, hogy az öngyilkosságok számsze­rű növekedése a fiatal nők és általában a magasabbkoru egyének csoportjára esik. Az ólet viszontagságtinak az utóbbi években nagyobb számmal működő kereső nők jobban vannak kiszolgáltatva és az is valószínű, hogy az öregebb egyének, kik jobbhoz voltak szokva, nehezebben alkalmazkodnak a kese­rűbbé vált viszonyokhoz. A házasélet is prof.ilaktikumnak tekinthető az ögyilkossá-; gokkal szemben, mert az életösztön felboru­lása a házasságban élők között ritkábban mutatkozik. Hitfelekezetek szerint vizsgálva az anyagot, arra a sokszor emlegetett tapasz­talásra jutunk, hogy a római katolikusok és a zsidók öngyilkossági indexei alacsonyabbak az évi átlagnál. Az öngyilkosoknak foglalkozások szerint való elemezése meg arra hívja fel a figyel-., met, hogy a bizonytalanabb exiszteniciáju egyének arányszámai magasabbak. A férfiak rovatában a kereskedelem és hitellel foglal­kozók és az ipari segédmunkások, a nők ro­vatában pedrg messzire kiemelkednek a há­zicselédek magas arányszámai. A nyugdíja­soknak évék hosszú során át tartott keserves sorsa is magas öngyilkossági indexekben je­lentkezett. Reklámöngyilkosok Az úgynevezett motivumstatisztikák érté­ke nagyon csekély, pedig ez nagyon elősegí­tené a profilaxis szervezését. Általában fia­taloknál a reménytelen szerelem és családi viszály, öregebbeknél gazdasági leromlás, de leginkább betegségek az öngyilkosságot ki­váltó motívumok. A magyar széliéstfővárgs ön­gyilkossági indexeit 11—20 százalékkal ront­ják az idegenek, amit igy mindenesetre szá­mításba kell venni a helyzet elbírálásánál. A psyclhopata öngyilkos a nagyobb publicitást keresi s ezért jön fel szörnyű tettének elkö­vetése végett vidékről is a fővárosba, de hoz­zájárulnak az idegenek rovatának szám szem növekedéséhez a Dunából itt kifogott öngyil­kosok is. Ha ezekét a tényeket figyelembe vesszük, a helyzetet valami fenyegetőnek nem tarthat­juk, annál kevésbé, mert az utóbbi években látható magas arány számoknál jóval maga­sabb indexek voltak már a 80-as években. De egészen más képet látunk akkor, ha a magyar főváros öngyilkossági .indexeit más európai nagyvárosok arányszámaival hasonlítjuk össze. Budapestéhez hasonló ma­gas öngyilkossági indexeket általában csak Berlin és Drezda adatgyűjtéseiben látunk*, viszont a többi európai nagyváros anányszá- ima lényegesen kedvezőbb. Ez a tapasztalás követeli igazán az intenzivebb hatósági be­avatkozást. A magyaT belügyminisztérium rendeletét már azért is örömmel kell üdívö- zöltnünk, mert az életuntak időleges ellenőr­zés alá való helyezése, életvédelmi otthonok létesítése Müncheniben már a múltban is si­keres intézménynek bizonyult. TANK-YABARIN Praha-Vinohrady, Mikovcova 4.” A legintimebb bar a Vlnohradyn 1 Népies árak! Hetenként uj műsor! Népies árak Ffccentric — Jazzorchester Nem kell túlbecsülni a budapesti öngyilkostázt Az öngyilkosok a gyenge jellemű emberekből kerülnek ki — Berlin és Drezda után Budapest vezet az öngyilkosságokban

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom