Prágai Magyar Hirlap, 1928. június (7. évfolyam, 125-148 / 1752-1775. szám)

1928-06-22 / 142. (1769.) szám

^IUGAIv'VVA<iS>AR.HIÍUjAÍ>

1928 junius 22, péntek.

szituációk helyett a jogrendet megteremtsük, a törvények előtti egyenlőséget insti- tuáljuk, az elnyomottakat felszabadítsuk, az elesetteket felemeljük, fegyvertelenekkel szemben a fegyvereseket lefegyverezzük, s amikor ezt tesszük, mi akkor szolgáljuk a békének a gondolatát! A gyűlést ezennel megnyitom.

Külügyi bizottságunk rendszeres munkája

'Az ezen jelentés után való vitában a pártok valamennyi törvényhozó tagjai részivel tek s megállapodtak abban, hogy a jövőben ezeket a gyűléseket legalább havonkint egyszer ismételni fogják és élénk figyelemmel kisérik mindazokat a lépéseket, amelyek a kisebbségi mozgalmak fejlesztése érdekében szükségesek. A gyűlésen határozatba mentek azok a pontok, amelyekkel a kisebbségi ligák ezidei kongresszusán a bizottság kiküldöttei foglalkozni fognak. A népszövetségi ligák gyűlésére Szülltő Géza dr. nemzetgyűlési kéviselő és Flachbarth Ernő dr., a központi iroda igazgatója, június 24-én utaznak el.

Síósziürdői riport

Stőszfürdő, junius 21.

Még fürd őlevélnek korai volna, bárha a vendégek száma közel 200. A fürdőkapu felvirágozva, tegnap fogadták nagy ünnepléssel a fürdőt látogató Nedbál mestert, aiki szaká- sos kirándulását az idén sem hagyta el. — Nagy beszedi volt megérkezésekor, melyet Matousek, volt kassai pénzügyigazgató tartott az üdülő vendégek nevében. A banketten Nedbál Stószt és a főorvosi családot köszöntötte fel. Nemes dr., akinek szép tenorját a mester sültjének is bemutatta, kijelentette, hogy amíg ő e helyen lesz, Stószfürdő mindig szigete lesz úgy a művészetnek, éneknek és zenének, bármily nemzetiségű is légyen az.

Mii a magunk érdeklődését is kielégiten- do utaztunk ki K ele tszlov enszkó e magyar, német és csehszlovák fürdőjére, ahol a tatot* tak valóban megleptek. Csak hibáztatni lehet a jó kassai publikumot, hogy ilyen in- dolens ezzel a fürdőhellyel és gyönyörű környékével szemben. Teljesen fedi ezt doktor Nemes találó kijelentése, hogy Kassa úgy ismeri Stószt, mint a bécsi ember a kapucinus- kriptát Bécsben. A kassai polgár a Tátra előtt meg sem áll, ha egyáltalán Gajda-für- dőnél tovább jut, avagy a bArcai lóverseny- térnél. Maga az állandó autóbusz-ut a maga csodás jászó- stósz-szo mól noki szerpentin utalnak romantikájával feledhetetlen. S aztán az uj reneszánszát elő Stószfürdő az ősrégi bá- nyavároska felett. Nagy dr., e kiváló balne- ologus átadta a fürdőt s maga Balatonalmádiba húzódott, ahol az Abbázia gyógy penzió most az övé. A bányatársláda pedig okosabbat nem tehetett, mint nyomban lekötötte agilis vejét, volt jobbkezét a fürdő vezetésére. Némi labilitással járt bár a változás, de ma mindjobban kialakul az ifjú lendületű vezetés képe. Szorgos kézzel, modern ambícióval vette reá az uj tulajdonost a korszerű beruházásokra: mindenütt ragyogó ornamen- tikáju eternit-tetők, parkok, belül csempés konyha, fayanc fürdőszobák és mellékhelyiségek, uj vízvezeték, ráépítések, uj vasbuto- rok várják azt a pár vendéget, aki számára még egyáltalán hely lesz a főszezonban.

Nemes dr. mindent sorra megmutatván kérdésünkre kijelenti, hogy óriási tévedés az, mintha a fürdőhely tisztán a bányatársláda, avagy a betegpénztárak betegeit venné fel. Példa reá a nagyszámú szlovenszkói és pesti fürdővendég, akik a gyógyhelyet olcsó árai és kitűnő ellátása, gyönyörű fenyvesei lés a tátrai helyekkel is vetekedő zárt déli fekvése kedvéért keresik fel.

Világos, hogy vannak minden közintézménynél zökkenők, melynek nagyrészt oka a szent bürokratizmus, de általában konstatálható, hogy minden a régi nyomdokon, a jó tanítómester iskolája szerint halad. A vendégek között a legkülömbözőbb rangú, nemzetiségű elemekkel találkozunk, vasúti felügyelő, tanár, hivatalnok és gazdálkodó együtt napkurázik és együtt hallgatja a térzenét a legnagyobb egyetértésben. \z orvosok tanácsát elfogadják, de el is keil fogad- niok. Csengő jelzi a kúrák kezdetét és végét. Az eddigi Röntgen- és quarz-termefchez most uj laboratóriumokat építenek, ® a pneu- motoraxot is bevezetik a népies szanatórium újabb szükséges kelléke gyanánt.

Legközelebb felépül az uj Kaszino-Kino épülete is, A területe ugyan vitás, mert egy fitószi polgár spekulál vele, akár annak idején a mecenzéfi-stószi vonat kiépítésénél, amelyről az anekdota szerint a jó mánia civis azt mondta volna: „Hjó, tan lángén dé Fu- abeker zu krunda" — ja, a fuvarosok tönkre mennek! — Addig azonban még sok víz fog lefolyni a Bodván, de addig is a fürdő régi neves színpadán a vászonéi ózza Putty Lyái és Cornrád Veádtet T, Gj>

Kommunista akció indult az angol munkáspárt szétbomlasztására

Cook és Norton kiáltványa a munkássághoz — Jelszó t a munkáspárt megtisztítása —

London, junius 21. Az angol független szocialista párt vezére, Morton és a bányamunkások szakszeryeztének titkára, Cook, tegnap kiáltványt adtak közzé a New Leader- ben. A manifesztumban, amelyet ketten jegyeznek, rámutatnak arra a mind mélyebbé váló szakadékra, amely az angol munkáspárt sorai között keletkezett és letagadhatatlanul felidézi a bomlás veszélyét. Elmondja a kiáltvány, hogy egy idő óta az angol szocialisták egy része nyugtalankodva figyeli, milyen irányban vezetik a párt hivatalos vezérei a munkásmozgalmat.

A látszat amellett szól, hogy a párt nem tartja szigorúan szem előtt a kapitalizmus elleni harcot és hogy a munkáspárt tulajdonképpen ma már nem csak a dolgozó osztály pártja, hanem magábanfoglalja a többi társadalmi rétegeket is. A kiáltvány aláírói bejelentik, hogy

az egész országban gyűléseket és konferenciákat rendeznek, hogy alkalmat adjanak a munkásságnak, állást foglalni a szocialista mozgalmat kettészakitással veszélyeztető kérdésekben

és abban, hogy hűek akarnak-e maradni a szocialista párt régebben lefektetett alapelveihez, vagy az újabban felülkerekedett nézeteket teszik magukévá. Politikai körökben nem tulajdonítanak a kiáltványnak túlságos jelentőséget és mindössze azt tartják feltűnőnek, hogy a Cook vezetése alatt álló kommunista csoport és Morton független csoportja, amelyek eddig hadilábon álltak egymással, most békét kötöttek és egységes plattformot találtak.

PRÁGAI LEVELEK

KBLFBLDS LEVELEK

írja: SZVATKÓ PÁL

— ÜGYVÉDEK —

Páris, junius közepe.

Az Itália sorsa nem érdekelte annyira a párisiakat, mint Mestorino, pedig a gyilkost elitélték már és ideje volna, hogy a feledés fátyla boruljon a kellemetlen ügyre.

De most ugyanolyan vitatkozás folyik, mint folyt Grosavescuné fölmentése után Kö- zépeurópában, sőt veszedelmesebb, mert a vélemény nem oszlik meg, hanem a főváros kivétel nélkül vért és halált kiván. Senki sincs megelégedve az Ítélettel, amely — mint ismeretes — életfogytiglani kényszermunka és nem guillotine. Trouphémené, az áldozat anyja, azt mondta: „a fiamat most másodszor ölték meg", egy mulatságos újságolvasó pedig a következő ajánlott levelet intézte a bíróság elnökéhez: „Kedves Elnök Ur, szíveskedjék postafordultával arról értesiteni, milyen természetű bűncselekményt kell elkövetnem, ha azt akarom, hogy a legfőbb büntetés, azaz a lenyakaltatás, érjen? Elnök Urnák kész híve, egy fölháborodott." Az újságok a kommunista Humanitétől a royalista Action Francaiseig, szünet nélkül szapulják a bíróságot, mert életfogytiglani kényszermunkára merte kegyelmezni a bűnös gyémántügynököt és elvonta a guillotine alól, holott Páris azt szerette volna, ha jó öreg földjét, amely az évszázadok alatt annyi embervért szivott magába, ismét néhány deci meleg, piros folyadék öntözi meg a Boulevard Aragőn a Santé körül, ami elkel úgy néhanapján, mert — mondják — ettől lett naggyá Páris, a világ fővárosa. Hogy Mestorino részletfizetésre fog meghalni Guayanában, a vérét moszkitők szívják ki, láz fogja gyötörni, szöges korbáccsal fogják verni a hajcsárok meztelen hátát harminchárom évig, gyémántporhoz szokott ujjai kaktuszokat fognak simogatni — és nem fog visszajönni sem szép feleségéhez, aki imádja, sem szép sógornőjéhez, aki valószinüleg szintén imádja, mindez nem számit.

Mestorino érthetetlen. Szegény, ördögtől megszállott természetének utolsó tette volt a legcsunyább; ez volt, ami a rokonszenvet végleg kioltotta a szivekből. Amikor kihirdették az ítéletet: életfogytiglani kényszermunka, a megtört, a megriadt roncs hirtelen fölegyenesedett, haját hátrasimitotta, mosolygott és odarebegte védőjének: győztünk. Úgy ment ki a tárgyalóteremből, mintha diadalkapu alatt távozott volna. Győzelem? Guayana a Santé helyett? Piszok, egyedüllét, robot, kriptaélet, mindörökké, mindörökké, láz, mocsarak, rothadt eledel — jobb ez, mint egyetlen önkívületi perc Deibler mester kezében? Hisz ennek az embernek a pokol is jó megoldás lenne, mert ott is — eszmél, létezik s nem semmisül meg. Ily görcsösen az élethez ragaszkodni, igy mindent odaadni a csupasz állati életért, igy örülni, hogy negyven évig lélegezhet és elvégezheti a test minden funkcióit, ehhez nagy dekadencia és nagy fáradtság kell. Fiatal nép fia nem teszi s magam láttam meghalni Zin- ezukot, a lengyel haramiát, egy graciőz kézcsókkal, egy cigarettával és egy naiv erkölcsi prédikációval a társának, akit összetört a halálos ítélet. Mestorino örült, hogy élhet, nem baj, hogyha féreg lesz és köpőcsészének fogják használni.

Kisértékü ember Mestorino, mert gyáva a szó legemberibb értelmében, — de kisértékü a közvélemény is, amely rekedten üvölt mögötte és mindenáron halált akar. Nem mindegy neki, hogy miként tűnik el Mestorino a porondról? Nem mindegy, hogy ez a gyilkos, aki körül egész hazugságöv támadt, hogy fut be az enyészetbe? Minek uszít, miért akar vért olyan egyhangúan, mint tán soha? Baljós spektákulum!

De ha Páris egyhangúan halált kívánt a

gyilkosra, mégis, ki mentette meg?

Az ügyvéd és az ék?.? fiás.

^ Ejües Ist ván halálhilv^1 az

védekről volt szó. A tárgyalás két szenzációja elviharzott. (Az egyik az volt, hogy Mestorino sógornője, aki a gyilkos szeretőjenek adta ki magát, éppúgy, mint a meggyilkolt Truphéme szeretőjének is, mert igy féltékenységi drámává változtatta volna a bűnt, amire enyhébb büntetés jár, — szóval ez a problematikus sógornő visszavonta vallomását. Miért vállalkozott az ocsmány szerepre és miért alázta meg önmagát? Azt mondják, mert szerette Mesto- rinót és meg akarta menteni. A másik szenzáció Mestorino munkásainak vallomása volt. Belőle kitűnt, hogy ez a gyilkosság, amely annakidején három hétig rejtélynek számított a rendőrségen, nyílt ügy volt a Rue St. Augusti- neben. Mindenki tudott róla. Mestorino egész családja, öt alkalmazottja, a házmesterné, a ki- futófiu, a postás, a garázstulajdonos. A szemük láttára történt minden, egyik sem szólt közbe, sőt, ők vásárolták a zsákot, amelybe a hullát betették, ők vitték le a lépcsőn — és hallgattak. Miért hallgattak? Féltették a kenyerüket; élni kellett s nem akarták elveszteni a jó gazdát. Az alkalmazottak hűségének ritka példaképe ez gyűlölködő századunkban.) Az ügyvédek harcoltak, mint az oroszlánok. Raymond Hubert mester, a védő, többet veszthetett, mint Mestorino: a karriérjét, de nyerhetett és nyert. Amikor elvállalta az ügyet, barátai féltették: örökre lehetetlenné teszi

magát egy ilyen kompromittált ember védelmével, de a fiatal ügyvéd híres akart lenni és egy vagy-vagyra tette a jövőjét.

Sehol annyi tűz és élénkség nincs az ügyvédekben, mint Párisban. ők a lélek a perben és eszközük, az ügyes ékesszólás, mindent elérhet. Amióta a parlamentek elmechanizá- lódtak, mint egy repülőgépmotor, a retorika ereje visszavonult a párisi bíróságok termeibe. Itt, ahol annyi komplikált emberéletről van szó, az ősi formák nem változtak meg és az ügyesen fölépített mondatok éppoly hatással csengnek, mint hajdan a római fórumon. Az újságok és a közvélemény szélesen foglalkoztak az ügyvédek játékával, — ugyanúgy pszichognomizálták az ügyész arcát, a védő arcát, mint a vádlottét — s valószinüleg e két kitűnő ember összecsapása volt a pör legintellektuálisabb és — örüljünk — a legdöntőbb része. Raymond Hubert karriért csinált a Mestorino-féle kényszermunkával. Most betegen fekszik egy páriskörnyéki szanatóriumban, annyira kimerítette az elmúlt tizennégy nap, de az Ítélet kihirdetésének pillanatától Páris legjobb ügyvédei közé számit, aki például annyi pénzt kereshet, amennyit akar. Elérte a lehetetlent: mindenki halált kívánt és ő egymaga, csakis ő, az ügyessége, a harca, az álhatatossága az „enyhe" életfogytiglani kényszermunka elfogadására terrorizálta az esküdteket. Többek között bebizonyította, hogy Mestorino őrült, — soha ennyi energiát nem fordítottak valaki őrültségének bebizonyítására, ami rendszerint könnyebben meglátszik. Ájulásokat rendezett meg a nyilt színen, egyszer a problematikus sógornő ájult el, egyszer maga Mestorino, amikor ez sem használt, ráparancsolt Mestorino feleségére, hogy mérgezze meg magát, amit a szegény asszony meg is tett, ott, a terem folyosóján, — húsz perccel az esküdtek verdiktje előtt. Az ügyvéd hat kilót fogyott, de Mestorino Guaya- nába megy.

Raymond Hubert a Mestorino-pör hőse. Soha ügyvéd többet nem tett és többet nem nyert. Népszerűsége óriási s ha Páris bőszül- ten kér továbbra is halált a gyilkos fejére, egy pillanatig sem szűnik meg csodálni azt az embert, aki a halált elhárította a körülvitatott fejről.

A Mestorino-ügy közben tovább hullámzik. A kezemben tartom a mai Journalt, amely fakszimilében közli Mestorino feleségének! szerelmeslevelét férjéhez. A szegény asszony! íélöskivületj állapotban irta a kórházi ágyon1

kusza, olvashatatlan betűkkel: „Egyetlenem, mindenem, parancsolóm, imádlak, várlak, gyere, gyere, a tied vagyok mindörökre, agyoncsőkollak, szerelmem."

A másolat két millió példányban jelent meg a Journalban.

Páris tovább kéjeleg.

A legmodernebb betegség

Egy szenvedélyes amerikai statisztikus nagyon érdekes adatokat gyűjtött össze és ezeknek az alapján nagy tanulmányt irt az egyik amerikai Magazinban az 1927-ik évben előfordult közlekedési balesetekről. Külön csoportosította a hajózási, repülési, vasúti, autó-katásztrófáikat, de minden közlekedési eszköznek baleset-statisztikájára is kiterjedt figyelme. Bevezető szavaiban szerényen elmondja, hogy végzett munkájával nem tart igényt a tökéletességre, mert hiszen az újságok katasztrófa-statisztikája elég tökéletes ugyan, azonban természetszerűleg főfigyelmük csak a tömeges katasztrófákra terjed ki, az egyes államok és városok pontos statisztikai kimutatását pedig nem sikerült mindenünnen beszereznie, Így néhol átlagszá- mokkkal dolgozik. Ezek az átlagszámok azonban megdöbbentő és szinte hihetetlen dolgokat mondanak. így a föld egész kerekségére vonatkozólag amerikai tudósunk megállapította, hogy a repülésnek minden három napban egy ember esik áldozatul. A hajózási katasztrófák már naponként két emberéletet követelnek meg, vasúti baleseteknek napjában hatvanhárman esnek áldozatul, míg az autó napjában százhetveukilenc embernek oltja ki életét. A közlekedési eszközök között tehát az autó a legvéresebb guillotinje az emberiségnek. Az autóbaleseteknél hetvenöt százalékban az autóban ülőket éri a szerencsétlenség, huszonöt százalék jut gázolásokra. Az is érdekes, hogy az országúti balesetek száma hatvan, a városokban előforduló balesetek száma pedig negyven százalékot tesz ki az autókatasztrófáknál. Végül legtöbb baleset ünnepi és vasárnapi kirándulások alkalmával történik. Az 3921 esztendő .rekord autószerencsétlenségeknek napja egy júliusi vasárnap tvolt, amikor négyszányolcvankileneen haltak meg a rohanó autó kerekei alatt, vagy az árokba zuhanó szörnyeteg roncsai között.

Sajnos, nincs kilátás arra, hogy ez a statisztika a jövőben kedvezőbb képet nyújtson, sőt azzal kell számítani, hogy a katasztrófák aránya még növekedni fog, erre a megállapításra jut az amerikai tudós. Növekedni fog akkor is, ha a technika mind tökéletesebb lesz és ennek arányában a közlekedési eszközök biztonsága mindinkább növekszik. A’ hiba nem annyira a gépben, mint inkább az emberben van. A modern embert egy olyan betegség inficiált, amit egy évszázaddal ezelőtt őseink nem ismertek, a rohanás vágyának betegségével. A legtöbb baleset kirándulás alkalmával történik, amit épen az ünnepnapok rekordstatisztikája igazol. Már pedig a kirándulás lényege épen a kényelmes, nyugodt utazás, az a kellemes érzés, amit egy szép vidéknek, egy ismeretlen tájéknak, vagy városnak megtekintése nyújt. A kirándulásnak nem lehet a sebesség, a gyorsasági rekord a célja s amennyire megérti az amerikai tudós a gyorsaságra való törekvést a hivatalos jellegű utazásnál, any- nyira perhorreszkálja és pedig jogosan a szórakozási utaknál.

Lehet-e ennek a betegségnek orvosságát megtalálni? — veti fel a kérdést az amerikai professzor. Az elrettentő példa csak rövid időre és akkor is a szerencsétlenül jártak ismerőseinek szűk körére hat. Ismer olyan embert, akinek legkedvesebb barátja nyakát törte egy hegyi ut kanyarodójában és azóta az illető nem ül autóra. Ez épen olyan túlzás, mint a másik véglet. Egyetlen módszer van a katasztrófák csökkentésére s a gyorsaság betegségének leküzdésére, az állandó tömegnevelés. Németországban a villanyosokon szemléltető képek óvják az utasokat a külömböző közlekedési szabálytalanságoktól. Rámutatnak ezek a képek arra, mennyire veszélyes a villanyosról leugrani. Hányszor előfordul, hogy valaki száz méteres gyaloglást akar megspórolni, leveti magát a robogó villanyosról és a kerekek alá kerül. Hány katasztrófa történik amiatt, hogy valaki nem várja be, mig a villanyos elszalad az orra előtt, hanem átsiet a síneken. Ilyenkor a rossz szemmérték, egy elsiklás, egy botlás és kész la Szerencsétlenség. A németek kiszámították, hogy a teljes sebességgel haladó villamyos előtt húsz méteren belül fennáll az életveszedelem, országúton vágtató autónál ez a határ harminchat méter. Minden józan ember megteheti, hogy erre a határra figyeljen és inkább várakozzék egy piílnaíig, mert csak egy másodpercnyi késedelemről van szó, semhogy a halálveszedelemnek tegye ki magát. De a gyorsaság, a rohanás betegsége annyira inficiált bennünket, hogy már egy másodpercet sem akarunk elveszteni életünkből és ezért kockára vetjük az egész eletet, *

4