Prágai Magyar Hirlap, 1928. június (7. évfolyam, 125-148 / 1752-1775. szám)

1928-06-16 / 137. (1764.) szám

Az angol alsóház ~1 nagy szdtdbbséggel másodízben vetette vissza az imakönyv reformját A kálvinista és puritán érzelmű Anglia ellene van a némá­val vai© megegyezésnek — a canterB»ury-B érsek és ffersier bíborul világpolitikai akciójának kudarca 1Ö28 junius 16, szomb&L 1 ■■aBwan—^——a—e—— után átressi z mentési munkálatok iré* nyitását. Malmgreen csoportját megmentették London, június 15. Az angol távirati Irodák Kingsbay-ből érkező legújabb jelen­tése szerint a Braganza bálnahajó megérke­zett North Ea-st Land-re és óit megtudta a vadászoktól, hogy az a mentőexpedició, amely kutyaszánokkal indult ki a Hobbyról a három menetelő ember felkutatására, ta­lálkozott Malmgreen csoportjával és meg­mentette őket. Az emberi tétek rádiója Róma, jimius 15. Olaszország közvéle­ményét rendkívüli esemény tartja izgalom­ban, amelynek hitelességéhez kétség sem fér­het, mert írásos bizonyitékok vannak róla. Pszichológiai körökben világszerte isme­rik Luigi Bellotti tábornok, egyetemi tanár­nak, a rendkívül érzékeny médiumnak a ne­vét Bellotti professzor junius elsején, ami­kor Nobile antennái még nem teremtetted kapcsolatot a külvilággal, a lélek rádióján, alvás közben csodála­tos üzenetet kapott a sarki jég világábél és élményét még másnap ajánlott levél­ben tudatta Nobile feleségével és az olasz léghajózási minisztériummal. Levelében a következőket Írja: „A junius elsejére virradó éjjel egy óra­kor alvás közben fontos lelki közlést (pszi- chografiát) kaptam: Umberto Nobile és tár­sai meg vannak mentve. Az Italia léghajó, amely a május 25-i'ki nagy vihar alkalmával Slinlopen közelében elvesztette az irányt, a heves szelektől hajtva északnyugatra került és most mintegy 1600 kilométernyire van Kingsbayrtől és az északi szélesség nyolcva­nadik fokán, harmincadik percén, a keleti hosszúság huszonynoicadik fokán vannak je­lenleg. A léghajó első része és a parancsnoki kabinok teljesen szétrombolódtak. Nobile tá­bornok ezt az üzenetet továbbította nekem: Bizakodó reménnyel várunk. Éljen Itália!" A legénység két csoportra szakadt és harminc kilométernyire vannak egymástól. A rádiót részben már helyre állították. Azonnal segít­séget kell küldeni a jelzett helyre." A pszichológusok szerint megfoghatatlan rejtéllyel állunk szemben. A médium igazá­ról a több példányban elküldött levél két­ségtelenül tanúskodik. xx A ponyvairodalom mételyeid hatásától óv­ja meg gyermekét, ha jó olvasmánnyal látja el. Rendelje meg a Tapsifüles nyuszikát. 2 London, junius 15. Az angol parlament­nek és az angol közéletnek nagy napja lezaj­lott. Két hónap alatt másodszor történik meg az, hogy az anglikán egyház főpapjai, első­sorban a politikai dicsvágytól sarkalt 83 éves canterbury-i érsek, elvesztették azt a remé­nyüket, hogy az általuk annyira sóvárgott bibornoki kalaphoz hozzájussanak. Az angol alsóház a decemberi szavazás­nál elért többséget tizenegy szavazattal meghaladva, újból visszavetette az ima­könyv reformját. Az a nagyszerű diplo­máciai munka, amelyet Belgium érsek- primása, Mercier bíboros vezetett be, hogy az anglikán egyházat visszavezesse Rómához, meghiúsult. A szavazás most újból amellett tanúskodott, hogy az angol nép többsége nemcsak, hogy protestáns, hanem éppenséggel kálvinista és puritán érzelmű. Baldwin és Chamberlain hiába vetették latba egész tekintélyüket, hogy a konzervatív többsége mellett is erősen főpap-ellenes an­gol parlamentet meggyőzzék az Empire érde­keiről, amelyet sokkal kényelmesebben le­hetne összetartani és kormányozni egy angli­kán liturgiáju katolikus egyházzal, mint egy anglikán liturgiáju protestantizmussal. Baldwin felszólalásában — amely különben az alsóház minden oldalán heves viharokat váltott ki — olyan széles alapon felépített anglikán egyházat kivánt, amelyben mindkét irányzat: az evangélikus—luteránus és az anglikán—katolikus megférne egymás mellett. Olyan egyházat követelt, amely­nek két lelke és két hite van. Már Churchill, akiről köztudomású, hogy ő fogja vezetni a konzervatív párt választási küzdelmét, a rettenetesen felizgatott alsóház elé azzal a kívánsággal lépett, hogy ne kom­plikálják az amúgy is bonyolultnak Ígérkező választási harcot a vallási kérdésnek felve­tésével. Lloyd George, a liberális párt vezére és az ellenzék választási küzdelmének manage- re, végighallgatta Churchill beszédét és eb­ben a kérdésben még az este folyamán hosz- szabb beszédet akart mondani. Amikor a megállapodott időben nem jelentkezett szó­lásra, egy munkáspárti képviselő emelkedett fel. Még egy pillanatra várakozásteljesen visz- szatekintett Lloyd Georgera, vájjon az utolsó pillanatban nem határozza-e el magát a be­szédre, azonban a liberálisok leaderje részé­ről egy rövid gesztus jelezte, hogy nem kíván a beszéd jogával élni. Ekkor már felcsendültek a szónoki emel­vényen a szavak: — Az imakönyv reformjának ügyében már ítélkeztek. ítélkezett a skót szocialista ügyvéd, Michell, aki tegnap éjjel újból mes­terien bélyegezte meg a katolicizmussal ját­szó angol társaság snobizmusát és ítélkezett Inskip főügyész, aki tegnap este Lloyd George helyén a zárszót elmondotta. Inskip elmondotta a lélckzetét is visszafojtó háznak, mint tették meg ő és barátai nehéz utat Can- terburybe, hogy az anglikán egyház egységét megóvják. Elmentek, hogy megkérjék az ér­seket, hogy f, az imakönyv reformjából csupán egyet­lenegy pontot töröljön, a szentség imádá- sát s ebben az esetben a szigorúan evan­gélikus körök is készen lesznek arra, hogy az uj egyházi alkotmányt elfogadják. A canterburyi érsek azonban a pápai csalat- kczhatatlansághoz hasonló bölcsességében — igy mondta tegnap a bristoli előkelő patrícius — a küldöttség fejtegetéseit egyáltalán nem vette figyelembe. Meg akarta tenni a Rómába való utat. Hogy miért akarta az érsek, az evangélikus körökben a protestantizmus rossz szellemét kárhoztatva, a római utat megtenni, csak akkor lesz világos, ha az utolsó tiz esz­tendő egyházpolitikai történetét áttekintjük. Stockholmban és Lausanneban az angol püs­pökök egybegyűltek az angol és amerikai szabad egyházak s a német és skandináv or­szágos egyházak képviselőivel, hogy létrehoz­zák az egyház egységét. Egyidejűleg azonban az anglikán püspökök Mechelnben is tárgya­lásokat folytattak Mercier bíborossal az angol államegyháznak a római katolikus egyházzal való egyesítése érdekében. A canterburyi ér- sekprimás két vasat melegített a tűzben és ha lehetséges, el akarta foglalni a sztratégiai középállást egy világegyházban. Mig az evan­gélikus egyházakkal folytatott tárgyalások kedvező mederben haladtak előre, a mechel- ni tárgyalások megakadtak, mert Róma a szervezeti megegyezésről való tárgyalások bevezetése előtt garanciákat köreteit Caníerburytöl a programmatikus fogalmak feladásának formájában. Hogy a Rómával folytatott tárgyalásokat siet. tetni lehessen és egyúttal a svájci kálvinista egyházzal éreztetni lehessen az ő gyengesé' gét egy római katolikus és anglikán egyesült ; világegyházzal szemben, ezért kellett az ima' könyv reformját kétszer egymásutánban ai alsóház elé hajszolni. A beszédek elhangzásával megtörtént a szavazás, amelyben az angol alsóház ismét nagy többséggel visszavetette az imakönyv reformját. Az agrárok is a református lelkészek Prága, junius 15. A Slovensk? Dennik cikkben foglalkozik a magyarság pártjainak aktivitásával Keletezlovenszkón, amit annak tulajdonit, hogy „Keletszlovenszkón retteg­nek az agrárpárttól". A lap szerint „Szent. Ivány pártja a legelkeseredettebb harcra készül a republikánus párttal szemben s ezért hív össze sorra népgyüláseket a leg­eldugottabb falvakba is." A lap úgy igyek­szik föltüntetni a dolgot, mintha a magyar­ság két pártja rivalizálna abban, hogy a mostani kampányban a maguk oldalára vonzzák a református lelkészeket, akiket azzal gyanúsít meg, hogy az agrárokkal ko- keltáinak és néhányuknak az agrárpárthoz való csatlakozása „az irredenta frontjának áttörését jelenthetné". Csak annyit kívá­nunk megjegyezni a Slovensk^ Denruik eme nevetséges beállítására, hogy a magyarság két pártjának semmi oka a rivalizálásra, főleg abban nem, hogy a református leiké* ezeket kellene a magyarsághoz és annak' pártjaihoz vieszacsábitaniok. A református lelkészek elődei vallási meggyőződésükért a gályái ab ságra mentek, a mai református lelkészek sem fogják megtagadni magyar meggyő ző désüket Borzalmak kastélya — BŰNÖGYI »£<SÉNY — irta: Edgár Wallace (45) Megérzett Olga hangján a leány csüg­gedtsége, de ugylátőzott, hogy az öreg gyil­kos ezt nem veszi észre. — Az ország legszebb fér fia lesz a fér­jed, kedvesem — ábrándozott a vén Flack. — Olyan kastélyod lesz, hogy királyi herce­gek is irigyelni fogják. Fehér márványból építtetem, aranyozott kupolákkal — te le­szel az ország leggazdagabb asszonya, Olga. Ezt terveltem ki számodra. Minden éjszaka, amíg álmatlanul vergődtem abban a földi pokolban, folyton ezt hajtogattam titkon: „Ki kell törnöm innen, hogy megalapozzam Olga jövőjét —" Látod, ezért szöktem meg: csakis ezért, angyalom. Egész életemen át csak te érted dolgoztam. — Anyám azt mondja — kezdte a lány. — Eh! — vágott közbe John Flack megvetően. — Közönséges teremtés, egy csöpp fantázia nélkül: szakácsnőnek szüle­tett szolgalélek! — Hogy jól gondodat visel­te? Rendben van: ez a szerencséje! Sohase bocsátottam volna meg neki, ha elhanyagol téged — Hát Daver? Kellő tisztelettel és alázattal szolgált neked? Mindig adott any- nyi pénzt, amennyire szükséged volt? — Igen, apám. Margaretnek úgy tetszett, hogy elosuk- lik a leány hangja. — Daver jó szolga: gazdaggá is teszem — rikácsolta az öreg. — Csatorna-töltelék, de hűséges. Meghagytam neki, hogy legyen a házőrző ebed és meg vagyok vele eléged­ve. Csak még egy kicsit légy türelmes, an­gyalom. Már látom, hogy beteljesül minden álmom. A vén őrült hangja ellágyuR és oly gyöngéden csengett, tele szeretettel és beszélt volna. De aztán ismét megkeménye­dett és nyers ■ lett a szava: — Az ezredes megjön ma éjjel. Meg­bízható ember — Gregory is az. Királyi bő­kezűséggel fizetem meg őket — Ki kell még bírnod egy kis ideig, Olga. Aztán vége lesz minden kellemetlenségnek. Leszámolok Reederrel is. Holnap hajnalban indulunk a dagállyal — A hangok távolodtak és végül már ért­hetetlen dörmögésben haltak el. Brill most már ismét mosolyogva nézett a leányra. — Hát lehet ezzel birni? — kérdezte, őszinte csodálkozással. — őrült: tetőtől talp­ig őrült, de nincs nála nagyobb eezü ember egész Londonban! Maga mr, Reeder is ezJt mondja... Oh, Isten: tiz évi fizetésemet és előléptetésemet odaadnám egy revolverért! — És most mit csinálunk? — kérdezte Margaret, hosszabb szünet után. — Egyelőre itt maradunk, mig csak a tengerdagály be nem kerget bennünket a barlangba. Akkor be kell mennünk, mert a hullámverés a sziklához paskolna ben­nünket. — A sziklákon sehol sincs ut fölfelé? Brill csüggedten rázta a fejét: — Ut csak a barlangon át vezet kifelé: bár megtalálnánk! & nem is egy ut: talán egy tucat is! Mondom önnek, miss Belman: olyan ez a szikla, mint a méhkas. Keresztül- kasul turkálták alagutakkal s egy szép na­pon úgy összeomlik, mint a kártyavár! — Hallottam, mikor Daver ezt mondta s a vén Flack te ráhagyta, hogy úgy van — őrült? Szeretném, ha nekem annyi eszem lenne! Azt mondta, hogy leszámol Reederrel? — Hát. kérem: a temetők tele vannak olyan fickókkal, akik mind fogadkoztak, hogy le­számolnak Reederrel! XVII. FEJEZET Egész örökkévalóságnak tetszett, rr'g megjött a tengerdagály és a hullámok kezd­ték elárasztani a homokos strandot. E vára- .JKQgáf.-töMMLgí egyedül volt, a sziklaifülkében, mert Brill minduntalan e'l-eltünt és „földerítő kirándulásokat" tett a barlangban. Margaret is szerette volna el­kísérni, de a detektív nem engedte: kelten már nehezebben rejtőzhettek vagy mene­külhettek volna veszedelem esetén, mint ő egymaga. — Várjuk meg a dagályt — mondta Brill. — Mert addig koromsötét van a bar­langban; de mihelyt elárasztja a tenger, a víztükör visszaverődő fény© zöldes világos­ságot áraszt a barlangban, úgy hogy elég jól lehet majd látni az utat, amerre megyünk. — Van odabent valaki? — kérdezte Margaret. — Két fickót mindeneséire láttam — felelte Brill: — ezek a yacht körül dolgoz­tak. A yacht most fél oldalt és szárazon fek­szik, a barlangba nyúló tengerág medrében; de a víz fölemeli, mihelyt a dagály elönti a barlangot. A hullámok már körülnyaldosták a sziklákat, mikor Brill kijött a barlangból és intett Margaretnek. — Mindig maradjon a fal mellett — súgta halkan — és jól fogja meg a csukló­mat. Margaret bólintott és óvatosan utána­ment. Balra fordultak és mentek előre a csaknem vízszintes utón. Mielőtt a barlang­ba értek, Brill figyelmeztette a leányt, hogy semmi körülmények közt ne beszéljen, még suttogva se, hanem csak úgy, hogy tölcsért csinálva a kézéiből, leheletként súgja fülébe a szavakat. Mert a barlang akusztikája olyan, hogy a legcsekélyebb neszt is sok­szorosan megnagyitja. Sokáig mentek, folyton balra tartva és Margaretnek úgy tetszett, hogy járt, csinált utón mennék. Csak nagysokára kezdte ész­revenni a vizvájta barlang kolosszális mére­teit. Jó idő múlva Brill háfranyult és meg­fogta Margaret jobb kezét, jelezve ezzel, hogy most már jobbra fordulnak. Még odakint, mialatt a dagályra yártak, Brill nagyjából fölvázolta a barlang alapraj­zát a homokba és biztosította Margaretet, hogy azon az utón, amerre menni fognak, seholse találnak majd akadályt. Most meg­szorította a leány kezét, ami intés volt arra, hogy meg kell állmok. Brill ugyanis itthagy­ta a cipőit és most lehajolt értük. Innentől kezdve hol föl-, hol lefelé vezetett az ut; Margaret lassankint látni kezdett és a kö­zeli környezetet eléggé jól meg tudta kü­lönböztetni, de a barlang távolabbi része annál feketébb sötétségbe borult. Most is­mét megállt a detektív; gyöngéden balra tolta Margaretet egy tágasabb sziklafülkébe és megsimogatva vállát, lenyomta, hogy ül­jön le pihenni. Körülbelül egy óráig várakoztak itt, mig az első hullámfodor zizegve beáradt a barlangba és ekkor — mintha csak varázs­lat működött volna: a barlang egész belse­jét kísérteties, zöldes fény világította meg. Hogy milyen magas a barlang, azt nem álla­píthatták meg onnan, ahol éppen ültek; mert pont azon a helyen egészen alacsony volt a barlang boltozata. A, túlsó oldal kö­rülbelül ötven yardnyira lehetett tőlük s ott már függőlegesen emelkedett fölfelé a sziklafal — szinte végeláthatatlan magas­ságba. Innen már jól lehetett látni a petró­leum motoros yacbtot. Szürkére festett, hosz- szu és karcsú hajó volt: a födélzeten semmi árbóc, — hogy mennél kevésbé legyen ész­revehető a tengeren. Most az oldalán hevert és Margaret látta, amint egy ember nagy óvatosan végigmegy a rézsut dőlt fedélzeten s aztán eltűnik a legénység fedélközi laká­sában. Minél több viz tódult be a barlangba, annál élénkebb és erősebb lett a kísérteties zöld1 fény. Margaret tölcsért formált két ke­zéből, egészen odahajolt Brillhez és bele- lehelte a fülébe: — Itt maradunk' vagy megpróbáljuk megtalálná az utat kifelé?,

Next

/
Oldalképek
Tartalom