Prágai Magyar Hirlap, 1928. június (7. évfolyam, 125-148 / 1752-1775. szám)

1928-06-14 / 135. (1762.) szám

1928 június 14, csütörtök. ^PKAUAiU * lA5ut*A\K.riAi<l6^i£ [IÁ elősségü társaságának titkári jelentéséből ki- tinik, hogy a cukorrépaviszonyokat a cukor­gyáraik kölcsönös megegyezése utján rendez­ek. A cukor répa termelők korlátolt felelőssé­gű társasága, a csehszlovák vagon kölcsönző t. és a mezőgazdasági cukorgyárak egyesül­ete szintén megtartotta közgyűlését. A me- ;őgazdaisági cukorgyárak egyesületének köz­gyűlésén Srdinko dr. földraiv elésügyi mii­íiszter is felszólalt. Véleménye szerint a mostani cukorválság a cukorrépatcrmc- lés válsága is. Elterjedt hírek szerint a kormány elvben már elhatározta, hogy a cukoriparnak könnyítéseket tesz a jö­vedelmi adók tekintetében, ímelyek kedvezőtlenül hatnak ki a kivitelre. >zó van a forgalmi adóról, amelynél enged- nernyőket tesznek a termeléshez szükséges .rucikkek forgalmi adóját illetően, továbbá i cukorrépa, vegyi cikkek és hasonló áru- ikkek forgalmi adójánál, továbbá szó van a Bénádé eltörléséről, amennyiben a kiviteli ukor termelési költségeinek egyik tétele ez s végül a közlekedési adó enyhítéséről. Az nyű bőseivel, egyelőre nem lehet fölbecsülni, törült) elül 50 millió koronát fognak kitenni. Íz ez ügyben föl merült több i kérdésről még . árgyabisokat fognak folytatni. A cukoripar ma folytatja tanácskozásait. A miniszterközi szeszgazdasági bizottság likvi- - « ralisa. Amidőn 1925-ben megalakították a szesz­ríékesitő társaságot, hozzáláttak a miníszterközi zeszbizottság likvidálásához, amely azelőtt a : zeazgazdálkodást intézte. A likvidálásban azon­an még mintegy kétszáz vitás ügy elintézése volt átra, amelyek körülbelül százmillió koronára unatkoztak. Ezen ügyeknek a legnagyobb részét, mi főleg a szesz átvételi áraira és a finomitási mrlátozás magasságára vonatkozott, már elintéz­ek. de hátra van még egész csomó ügynek az lintézése, egyrészt szlovenszkói üzemeknek, más­észt a gazdasági szeszfőzdék szövetkezetének a zeszszállitással kapcsolatos különböző teljesitmé- tyekért járó jutalmak ügyében, amely ügyek ré­zint az elsőfokú hatóságnál, részint a legfelsőbb íróságnál vannak. A miníszterközi bizottság vég- eges likvidálása csak két év múlva fog meg­történni. Az Ofa nagy tmovzaikcdói. A Bohemna jeiLeai- ése saeriiwt a zürichi Ofla osehszfl'oiviáíkiiaá testvlér- í!i ővsíJllaflMia, a pozsonyi Országos Fia-ht. ultiján a PáJlífy-uaiaidihialom'tótl kiterjedt lerdősiégoket vásá­rold ÍRajanó'c és Tkenosénlhán. környékén összesen 13.000 ikai'aszitrátis itooldnyti iterjedelemtoen. A föld- blirvnalta1!1 Ibeöeegyezéae a fegközefebíbi napokra váir- hiait'ó. A részben kedvező szátltlrtásH fetfeteíMíkeil rendelkező erdőségek kiltenmellléisiét már megkezd - ték. Ab Ofa nagy aktivitást fejt dói a szilovenszíkói és rusainszkóv nagyobb 'érd5-tranaakdióknál és ár­lejtéseknél. K'isebfeim'ératü icrdekelteégek egész so­ra mellett az Otfa a Zeuípüénli lErdőitpari rt. ré&z- vtényt'öbfbfelégiével is rendelkezik, lazonkivül itullaj- doná-ban vtan a várnái és p-odbietii modern fűrész, valamint hosszú időre bénbeveHde a fenyőházaí na>gy állaim! fűrészt ás. A Zólyom melletti gáspárdli fűrészt szintién megszerezte ujiabb:an. Áliitólag '.jelentősen van érdekekbe az Ofa az egyik legna­gyobb íruszinSzkói erdőgazdasági tranzakciónál de, ami a legultóbbi időben történt. A Weiss Manfréd-gyár csatlakozott a cseh­szlovák csőkartellhez. Budapestről jelentik: Az a régen húzódó harc, mely a csehszlovák, illetve a nemzetközi kovácsolt csőkar teli és a mag/ar kovácsolt csőgyárak között dúlt, érdekes megol­dáshoz jutott. A Weiss Manfréd-gyár csőosztálya ugyanis megállapodást kötött a csehszlovák cső- kartellel arranézve, hogy a Weiss Manfréd-gyár csatlakozik a kartellhez és nem szállít Csehszlo­vákiába csöveket. Ezzel szemben a csehszlovák gyárak kötelezték magukat arra, hogy ezentúl nem szállítanak kovácsolt, csöveket Magyarországra és eddigi magyarországi eladási szervezeteik a jövőben csal: a Weiss Manfréd-gyár által előállí­tott csöveket árusíthatják. A v”eiss Manfréd-gyár a kartellbe való belépésével egyszersmind a kar­tell árait, is kötelezőnek ismerte el magára néz­ve és ehhez képest az eddigi árakat 20 százalck- kat felemelte. Tekintettel arra, hogy a kovácsolt csöveket vízvezetékekhez, gázvezetékekhez, stb. használhatják, a Weiss Manfréd-gyárnak a cseh­szlovák kartellal kötött megáhapodása egyáltalá­ban nem irreleváns a magyarországi építkezések­re nézve. 'iptószefetatorákiióíili ék loteotnieá ipar szaaiéláUa .köri!' A Trdbumia (jiedemltésie szerint az egyles imd- mJis7?ti.>;'ek ia napokban megegyeztek a eulyos gaz­dasági lés pénzügyi krízis által sújtott szloven- szkői lipar egy résziének szanálása kérdésében-íEt- scftoTban a ÍMptósaemtimfihl óisi bőrgyárakról van . mó, Talamtinit a Lonenc-féle losonci zománc- és I óba melle -gyárakról s a liosoncvid'éki Baráttá d! éle A memőgazdíSíáigi tanács ok konferenciája* A mezőgazdasági június 23-ám gyükniek össze Prá­gában kereskedenemptölriitáblaí tanácskozás okra. Programion az állati termékek védelme, a várn­áéin er ki a túra egysiégesiitése és a lentenmel és vé­delmé szerepel. A Magyar Nemzeti Bank jegyforgalma a jú­nius 7-i kimutatás szerint a május 31-i állomány­nyal szemben 24 millió pengővel csökkent. E csökkenést a váltótárca és érckészlet apadása, valamint a girókövetelések emelkedése idézte elő. A váltóesedékességek összege a váltóbe- nyujtások összegét 9 és félmillió pengővel ha­ladta meg. Az érckészlet devizaigénylések foly­tán 6.1 millió pengővel csökkent. Az állami gi- rószámlákra 8 millió pengő fizetés történt, el­lenben egyéb számlákról 0.2 millió pe^gő folyő- siItatott, úgyhogy' végeredményben a girókövete­lések összege 7.S millió pengővel növekedett. Az állami adósság törlesztésére 62.000 pengő folyt be. Újból megkezdte működését az iglói égetett- gipsz-gyár.. Áz építkezési célokra, valamint a porcellángyártáshoz szükséges égetett gipszet ed­dig kizárólag külföldről importálták. Az iglói Rauchwerger-testvérek fanagybereskedő-cég meg­vásárolta az Iglón két évvel ezelőtt létesült kis­üzemi! gipszgyárat. A cég az üzemet oly mérték­ben szélesítette ki, hogy már a legközelebbi években fedezni fogja a csehszlovákiai égetett- gipsz-szükséglet legnagyobb részét. Csökkent a csehszlovákiai munkanélküliek száma. A statisztikai hivatal jelentése szerint a munkanélküliek, azaz a munkaközvetítőknél mun­káért jelentkezettek száma április végén 38.749 volt, mig március végén 46.6S9. A pozsonyi Közraktár r.-t. közgyűlése. A po­zsonyi Közraktár r.-t. tegnap tartotta közgyűlését, amelyen elhatározták, hogy kiírják a pályázatot a közraktár építkezési munkálataira. A pályázat julius 17-én jár le, úgyhogy augusztus elején már meg lehetne kezdeni az építkezési munkálatokat. Az alapkőletétel a Duna-vásár alkalmával volna. Az eddigi diszpozíciók szerint a közraktár fel­építése és belső berendezése nem haladhatja túl á 3,350.000 koronát; úgyhogy a négymillióból fenmaradó 650.000 koronát üzemi tőkének hasz­nálják fel. A közraktárt a dunai téli kikötőben mintegy négyezer négyzetméternyi területen ál­lítják fel. ÉRTÉKTŐZSDE Üziettelen, részben javult a prágai értéktőzsde Prága, junius 13. A mai tőzsde hangulata újból az üzlettelenség jegyében állott, csupán néhány speciális érték, így elsősorban a Berg- Hütten javult. Jobb kereslet nyilvánult meg az építési- és montán-papirokban, mig a kulisszban a Skoda újból hanyatlott, azonban veszteségét ké­sőbb visszanyerte és némileg javult is. — A be­ruházási piac kissé megnyugodott, az exóták ma sem változtak. — Az ipari részvények piacán ja­vult á Chamotte 38, Berg-Hütten 35, Podoli Ce­ment 20, Cseh Kereskedelmi 17, Kosmanos 6, Maffersdorfi, Prágai Vas, Königshofi és Skoda 5, Nyugatcseh Szén és Cseh Cukor 4, Carborundum 3, Rothau-Neudek 2 koronával. — Olcsóbbodtak a Walter 60, Első Pilseni 50, Hellmann 35, Schöl- ler 20, Nestomitzi 18, Sohellier, Brosche Kolim Szesz és Cseh Morva 10, Aussigi Vegyi 9, Réz­müvek, Solo, Marschner és Északi Vasút 5, Amylon és Apolló 3, Egyesült Elektromossági é5 Egyesült Gyapjú 2 koronával. — A bankpiacon a Zsivno 1 koronával emelkedett, mig az Osztrák Hitel és Sporo 1 koronával gyöngült. — A beru­házási piacon a H-járadék 1.35, az L-iáradék 1.20 koronával esett, mig a 3.5 százalékos IV-ik állam­kölcsön 10 fillérrel emelkedett. — A többi ér­tékek tartottak. 4- A prágai devizapiacon alig volt változás. Berlin 0.1, London 0.01, pontot nyert, Zürich 0.05, Páris 0.065 és Bécs 0.1 egységet veszített. + Lanyha a briinni terménytőzsde. Gyenge látogatottság mellett hivatalo. n a következő ára­kat jegyezték: Morva búza 77—80 kg 228—230, morVa búza 74—76 kg 223—226, szlov. búza 78— 80 kg 232—234, morva rozs 69—71 kg 226—229, szlov. rozs 70—72 kg 223—225, zab 188—191, ap- rőszemü tengeri ab Petrowitz 156—157, morva mák 540—570, morva édes laza széna 76—79, morva félédes laza széna 64—68, szlov. félédes laza széna 57—62, laza takarmányszalma 38—41, búzadara 352—357, búzaliszt OGG 342—347, bú­zaliszt nullás 322—330, rozsegyenliszt 321—326, amerikai búzaliszt patent export 305—310, bnza- korpa 133—135, vámolt amerikai zsir 1295—1300. A többi ár változatlan maradt. + Üziettelen a budapesti értéktőzsde. A mai tőzsde lanyha hangulatban indult, a spekuláció Ikfcmam-ika-i gyá/nrók A szanálási terveit a legköze­ifytiűG íjoábemi maal/írólják. * kedvezőtlen külföldi ^leütések kóyveikezt|l>eii tartózkodó volt. A piacra dobott értékek csak ala­csony árfolyamon keltek el. A forgalombakerült értékek 1—2 százalékot vesztettek. A kedvtelen hangulat végig tartott. Egyes, a csehszlovák táv­irati .iroda által nem közölt értékek közül a Mok- tár 9^, a Részvénysör 155-ös árfolyamot értek ei. + Üziettelen a bécsi értéktőzsde. Egyes ma­gyar értékek leadása következtében kulisszban és korlátban tartózkodóan nyitottak s a forgaiom- bakerült értékek legtöbbje vesztett árfolyamából. Az üzlet a legtöbb papírban csak szórványos kö­tésre szorítkozott. Szállítási-, vegyi-, vas- és mon- tánpapirok vesztettek. Az üzlettelenség végig tar­tott. A magándiszkont 5u/is százalék. + Gyenge a berlini értéktőzsde. A newyorki újabb árfolyamletörések következtében a berlini tőzsdén is fejetlenség vett erőt a tőzsde megnyi­tása után. Az első félórában egyáltalában nem mertek árfolyamokat jegyezni, később azonban nyugodtabb felfogás lett úrrá a tőzsdén. A kül­földről sem érkeztek megbízások, úgyhogy a for­galom igen csekély volt. Általában 1—3 százalé­kos árgyöngülések állottak be, csak egyes spe­ciális értékek vesztettek 6 százalékot is. Némely speciális papírok azonban később visszanyerték veszteségüket s 5 százalékos nyereségre is szert tettek. A pénzpiac változatlan maradt, a deviza­piac nem volt egységes. ÁRUTŐZSDE + A prágai cukorpiac nyugodt volt. Nyers­áru októberre Aussig loko 163.75—165, Aussig kikötő 163.75. + A zsolnai facsarnok jelentése junius 12- ről: A piaci helyzet változatlan. A fűrészek to­vábbra is foglalkoztatva vannak főleg belföldi szükségletre. A Németországból érkező keresle­tek a legutóbbi héten ismét megszaporodtak, de nagyobb kötések nem történtek, mivel a szloven- szkői fűrészek kedvezőbb üzletre találnak a bel­földi építkezési- és ládaanyagszállitásoknál, mint­hogy az építkezési mozgalom egyre növekszik és raktárárut normális mennyiségben nehézség nél­kül lehet elhelyezni. Ennek következtében a fű­részeknél nem is lehet nagyobb készleteket ta­lálni. — A gömbfapiac szintén nem változott az elmúlt héten, általában nem túl nagyok a kész­letek, noha Németország az árakat szemmellát- hatóan leszorította kissé és a szükséglet sem oly nagy már, mint hetekkel ezelőtt, ami nyilvánva­lóan arra is visszavezethető, hogy a német cégek csak a legsürgősebb szükségletüket szerezik be. Magyarországi, hollandiai és angolországi vi­szonylatban a helyzet színién nem változott.-|- A mai budaepsti gabonapiacon, amint azt ottani szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat gyengén tartott volt. A következő árfolyamokat jegyezték: Tiszavidéki búza 34.90—35, felsŐíiszai 34.75—34.90, egyéb 34.40—34.60, rozs 30.25 — 30.50, takarmányárpa 29—30, zab la 31.10—31.20, közepes 31.45—31.70, tengeri, tiszavidéki 30.25— 30.50, egyéb 29.35—29.60 pengő.-j- A havréi gyapjú piacon a júniusi árut 18.60-nal, a júliusit 18.60-nal,- az augusztusit 13.30- nal, a szeptemberit 18.60-nal, az októberit 18.60- nal, a novemberit 18.60-nal, a decemberit 18.60- nal jegyezték. + A berlini terménytőzsdén nyugodt irány­zat mellett hivatalosan a következő árakat Je­gyezték: Búza 257—259, rozs 278—275, árpa 246— 275, zab 260—265, tengeri ab Berlin 241—244, búzaliszt 32—36, rozsliszt 36—38.75, buzakorpa 16.75—17, rozskorpa 18.50, Viktoria-borsó 50—62, ehető borsó 35—40, takarmány borsó 24.50—26, peluska 24—24.50, lóbab 23—24, bükköny 2ö— 27, repcepogácsa 18.8—19, lenpogácsa 22.6— £3.4, szárazszelet 15.7—16, burgonyareszelék 26.7—27.1 márka. + A tengerentúli gabonapiacokon a követ­kező árakat jegyezték: Csikágó: búza hard wiuter II. 144, búza júliusra 139.25, szeptemberre 141, decemberre 143.12, tengeri mixed II. prompt 105, júliusra 104, szeptemberre 102.12, decemberre 86.62, zab júliusra 54, szeptemberre 46, rozs II. prompt —.—, júliusra 124.86, szeptemberre 119.87. — Newyork: búza hard winter IT. 157.87, red winter II. 175.37, mixed durum —.—, northem manitoba I. 163.87, rozs II. 137.87, kanadai malá­taárpa 104.50, tengeri mixed western II. 116.50, liszt la spring clear 6.50—7. — Winnipeg: búza júliusra 139.75, októberre 138, decemberre 136.50, zab júliusra 65.50. — Kansas City: búza red winter TI. prompt 160.50. — Minneapolis: búza T* northern spri prompt 137.87. — Buenos Aires: búza júliusra 11.40, augusztusra 11.55, tengeri jú­liusra 8.15, augusztusra 8.—. A prágai tőzsde devizajegyrései: juuius 12 június 11 Amsterdam . . . 1358.50 1364.50 1358.95 1364.95 Berlin ................ 804.20 808VO 804.10 808.10 Zü rich................ 648.70 651.70 648.75 651.75 Oslo (Christiania) 901.75 905.75 901.87‘/j 905.87'£ Kopenhagen . . 903.— 907.— 903.25 907.25 Stockholm . , . 903.25 907.25 903.45 907.45 Maii and .... 176.72V, 178.12V, 176.72*/, 178.12<£ Paris ...... 132.06 138.26 182.12% 188.32% London................. 164.24 165.24 164.28 165.28 Ne w York Cable. 33.65 33.85 88.65 88.85 B rössel............... 469.65 472.65 469.65 472.65 Madrid................ 559.75 562.75 659.— 662.— Be lgrad. .... 59.15 69.65 69.15 69.65 tíofia................ 24.23 24.53 24.23 24.53* Kon slantinopel . 17.17'/, 17.57'/. 17.15 17.56« Wien.................... 473.10 476.10 473.20 476.20 Warsc hau . . . . 376.92% 379.92% 876.92% 379.92%* Budapest .... 587.82% 590.32% 687.32 690.32 ' Buenos Aires . . 1434.— 1440,— 1434.— 1440.—* Helsingfors „ . , 84.65 85.16 84.66 85.16 Riga.................... 649.75 652.75 649.76 662.76* Rio d e Janeiro. . 407.60 410.60 407.50 410.50* Montevideo . . . 83.60 84.— 83.60 84,—* Alexandria . . . 168.80 170.20 168.80 170.20* Athén................. 44.70 45.80 44.70 45.80* Bukarest .... 20.45 20.85 20.46 20.85 Kowno................. 833.— 335.— 383.— 386.—* Lissabon .... 151.80 162.70 147.30 148.70* Révai .................... 906.— 910.— 906.— 910.—* Mon treal .... 33.49 33.79 83.49 83.79* A budapesti értéktőzsde árfolyamai: Arig'.-Magyar..................... Ha zai bank........................ Ma gyar Hitel..................... Je lzálog............................... Le számítoló........................ Ma gyar-Olasz..................... Os ztrák Hitel..................... Merkúr ............................... Ke reskedelmi bank .... Egyesült takarékpt. . . . Ma'gy. ált. tkpt................... El ső hazaiIkpt................... Bo rsod-Miskolci.............. Co ucordia ... .................. Budapesti malom.............. Gi zella malom.................. Hungária malom.............. Be oesini............................ . És zaki szón ........................ Es ztergom-Szászvár . . . Felsőm, szón..................... Dr asehe............................... Ma gnezit............................ Magy. ált kőszén.............. fc 'aigó.................................. lm Lányi............................ Kóburg ............................... Cs áky .................................. Ma gyar fegyvergyár. . . Ganz Danubius................. Ganz villamos.................. Hofherr............................... Lá ng...................................... Lipták .................................. Gy őri vagongyár.............. 1! ima..................................... Sc hlick ............................... Te udloíf Dilrich ..... Egyes, fa............................ Gutmann........................... Orsz. fa............................... Li gnum-tröszt..................... Ma lomsoky........................ Ne usr.hloss................. Ré zbányái............................ Sz lavónia............................ Nasehitzi............................ Zabolai............................... Ad ria,.................................. At iautika............................ Levaute . ............................ Kö zúti................................... Délivasut............................ Allamvasut ........................ Tr öszt.................................. Ma gyar cukor ................. Óce án ................................... Magyar szalámi.............. Iz zó...................................... Győri olaj.................... . . • Ba róti.................................. Ég isz........................ Go ldberger ........................ Sp ódium. . ........................ Hu ngária műtrágya . . . Klotild ........................ Gu mmi ............................... Te lefon............................... Bó ni . ........................ . -. . Pa pír.................................. ős termelő . . ........................ V1/13 VM2 60.— 90.50 61.20 6J.~ 86 80 67.80 39.60 J9.50 92.41 93.40 TG. •- 74.— 48.— 48.70 115.50 '19.50 U.2U 15.— 93— 93.— •í!6.— -22._____ ;«. 8Ü C9.20 9.50 9.20 41. — i 2.20 12.50 1250 29.50 23.50 £38.— 255.— 37. tu 69*50 26.— 2h — 199.— 213 — (■'ő — 82!.— 69.— 75.20 163.70 J 64.50 £3.25 23.— 31.- 31.50 819.- £93.— 164.— 17 5.50 139.- 147.60 13.-- 13 9o 144.— !47.— ön.25 68.— U6.4C . 114 60 11.80 1E60 13.10 is!— —4 90 12.- 6.­1.10 í88.—-.- tS. 30 150 i.6t) £3.30 25.80 12,- 12.9 6 £2.60 26.— 43.- 45 10 G7.— 187.— 114.75 .'19.— 3 50 5.50 65.— ifi" 80 8i.- se.— i6.tO 19.- 57.30 ■4.-20 15.50 128.51/ 144.— 26.— 2S.__ 34,50 —'IT 6.Ó-. Banka CeshoslAvettskích Lesli Alaptőke: 70,000.000 Ke. 4 kirendeltség Prágában és 11 fiók Cseh- és Morvaországban, Távirati cim: „LEGIOBANKA*. j Tartalékalapok: 40,200.000 Kő. tzlovensskón és Po«flficari»atsk£ VSusi Fiókok: Berehovo (Beregszász),Bratislava, Nővé mesto n. Váhom, Piesfany, Poprád, Zvolen. Aifíiiált intézetek: Chust, Hronsky Sv. Km, Kezmarok, Komamo, Krompachy, Lucnnec, Michalovce, Mukaőevo, Oslany, Párkén, Rim. Szobota, Rozhava, Spisska Nova Vés, Spisské Podhradie, (Ipolyság), Tecevo, Tornal’a, Trebisov, Vráble, Zlató Moravce, ^eliezovce és Zilina. Idénybeli váltóüzletek] Spisské Vlachy, Sahy Poprad-állomás, Lubochna. Sliac-fiirdő, Stary Smokovec, Strbské Pleso és Tatranská Lomnica. Knlíöldí affiliált intézetek AUSZTRIÁBAN; Svoboda cs társa bankháza, betéti társ., Wien I., Schottenrlng 18., JUGOSZLÁVIÁBAN: Komercijalna Banka d. d. Zagrcb és Ljubljana., A BALTI ÁLLAMOKBAN: Latvija* Privatbank a,Riga R A A prágai értéktőzsde árfolyamai: VI 13 VI,12 .1923. évi kincstári utalvány — 192-t. évi kincstári utalvány —— — •— Nyerem é n y k ü 1 csőn............... 109. - 1Q0.— 6°/o­os beruházási kölcsön . 100.— Hl'.— 6°/c-os lisztkölesön ............... 100.— ne.— 6°/o-os Államköcsöu............... Ki.— len.— Mo rva orsz. -köles. 1911. 4,/*°/o 36- - 9°-_ Morva orsz.-köles 1917. 5% . 91.- 9r-— Prága \áros 1913. köles. 5% — •— 95.— Prága l áros 1919. köles. 4 0,0 ,?6-— su*~ Brünn város 1921. köles. 6 % 100.25 Pozsony város 1910. köles. 4 °/o — •— 78.— Prága városi t-akrpt. 4 % • . 9?.— - — Csl. vörös kereszt sorsjegy . £3.— 27.— Magy. 5 frtos vörös kereszt. — Magy. jelzálog sorsjegy . . ——— Budapesti Bazilika sorsjegy ——■•— Agrái-bauk.............................. ;S7 — 467.— Cs eh Uniou Bank................... 368.50 384.50 Le számítoló.............................. 422.50 419.50 Cs eh íparbauk....................... 424,- 419.— Pr ágai Hitelbank................... 667.- 66' Sz lovák Bank. ....... -179.50 Zi vnostonska ........ 626.— £24.— Angol.-Cslov. Bank............... — — — Os ztrák hitel.................. 285.50 287. ­Bé csi Union Bank ..... — Wiener Bankv........................... j27.50 i£8.50 Jugoslovenska-bank .... 49.5o 43.26 Nordbahn .......... 49 5.— 5675.— Cseh cukor............................... 786.- 826.— Horvát cukor........................... 296.50 297.— Kolini műtrágya................... —.— 668.— Ko lini kávé.............................. — Ko lini petróleum................... ——.— Ko lini szesz............................. 3907.50 19£5.— Te jipar r.-t.................................. l67i.- 169E50 Első pilseni sörgyár .... 3020.- 2925.— Breitfeld-Danék ...... —.— — Lanrin és Klement. . . . — .— Ringhoffer.............................. 997.50 1CC2.— Cs eh északi szén.................. ——.— Cs eh nyugati szén ..... 56».— 584.— A Ipine......................................... 203.50 202 50 Fö ldi........................................ . 691.— 704.— Pr ágai vasipar....................... ;53<. - 1590.— Skoda ......................................... 1193.- 1181.­Fo zsonyi kábel -----­if tWSld > .».» * • • • *2 664,— 868.—

Next

/
Oldalképek
Tartalom