Prágai Magyar Hirlap, 1928. április (7. évfolyam, 78-100 / 1705-1727. szám)

1928-04-01 / 78. (1705.) Második kiadás

6

i«88 iprOW I, ntánm*.

VÁNDORTÁSKA

A MÁLHAHORDÓ

Az ilyen fiuk tucatjával ácsorognak a kisvárosi pályaudvarok körül, toprongyosok, vésnék ée kékrefagyott késük oly markos és durva, mint a kubikosoké. Folyton bajuk van a hordárokkal, akik keresetüket féltik tőlük és kergetik Őket a várócsarnok és a perron tájékáról- Az ember akkor sem méltatja őket figyelemre, ha valami málhát biz rájuk. Legföljebb a rongyossága fokát jegyzi meg és úgy nagyjában valamit a külsőből, ha netalán el akarna indulni a fin a csomaggal. Ez a bizalmatlanság egyébként rossz emberismeretre vall; máig még nem hallottam, hogy valamelyik podgyászhordó fiú meglopta volna az utast. Lehet, hogy ez már kasztbecsület dolga; a borravaló kikötésénél nem restéi szemtelen nagy összeget kérni, de ha megalkudtál vele, oly alázattal követ, hogy már sokallod, izzad és nyúzza magát, hogy azt a két-három korona külön j irt álmát, amelyre számit, jószántadból megadjad nekiHogy kicsodák, miféléik és mért fanyalodnak erre a keresetre, mért nem választanak maguknak valami jobb mesterséget és egyáltalában mért olyan felülmnlhatatlanul rongyosak, mit tud-, nak és mit akarnak, él-e még valakijük, az any- , Jak, apjuk és mi minden zsúfolódott össze elkótyavetyélt fiatalságukban? — kit érdekelhet mindez! Sietni kell, az élet tempója sürget, nem jó a csúnya mellett megállni, nem jó feleslegesen kérdezni, mert hátha olyan feleletet kapsz, hogy egy pillanatig tótágast áH benned a világ! A szürke szín bői kapod a legváltozatosabb árnyalatokat...

— Egyszer, — ez télen volt, vastag hő feküdte meg az utat és észak felöl jeges lehellet dermedt az estre, — valakit vártam kinn az állomáson. Jött a vonat, néhány utas kiszállt, az emberem nem volt köztük. Elkedvíelenedtem. Aztán magam se tudom miért, ott maradtam a perronon, talán abban bízva, hogy más vonattal jön, akit várok. Egy ember ácsorgóit még a perronon, húsz év körüli suhanc volt, rongyos és piszkos, ügyet se vetettem volna rá, ha nem jön közelebb. Valami felbátoríthatta, nem éreztem a közeledésében semmi tolakodót, egyszerre oly megnyerő lett elnyűtt, fagyott gyerekarca, oly természetes volt, hogy mellém kerül és megszólal. Lehet, hogy aznap még nem beszélt emberrel vagy talán már nagyon régen, ügyeJogyott és darabos volt a beszéde, néha dadogott éz izgalmában a szavak torkán faltak.

— Nem jött ügyi, — mondta. —■ Na, maf jön. ®n la várok, az ember csak vár és vár és nem jön semmit

— Mire vár?

■ A fin elhúzta a tóját

— Utasra, munkára, egy kis pénzre. . Nem adhatna egy koronát?

Nem kért többet és nem magyarázta többnapos koplalással, fázással és munkanélküliséggel, hogy kóregetni kénytelen. Kapott még egy cigarettát és mohón szívta.

— Miért nem né* valami rendes munka után! — szóltam. Már a másik pillanat bán reat öltem a kérdést. Csak a keze mozdult a magasba és legyintett, ebben minden benn volt, minden hiábavaló igyekezet és minden nyomorúsága.

— Nem voltam mindig olyan utolsó... Amikor még élt as apám, iskolába jártam, lehettem volna én ia ur, hivatalnok, mérnök. Az apám bevonult ée eltűnt valahol... Ha legalább valami jő mesterséget tanultam volna, Így csak járok erre meg arra... Most olyan rongyos vagyok, szegény apám rám se ismerne.

— Hová való? — kezdtem faggatni.

Mondott egy erdélyi városnevet Csodáltam,

hogy most itt van, olyan messzi az otthonától.

— Egyféle a nyomorúság itt is, meg ott is... Ceak ne lenne már olyan komisz hideg... ügy szeretnék egyszer jó meleg ágyba feküdni, aludnék egy hétig... Egyszer már voltam kórházban ... az jó ... Tavaly télen volt, beugrottam a Dunába, de kihúztak & halászok... Itt még rendes viz sincs, inkább egy revolvert vennék.

Oly elborult tekintettel mondta ezt, hogy meghökkentem.

— Ne bolondozzon, — intettem le, de a fiú hirtelen felnevetett és valami konok dühvei mondta:

— Igen, ezt mindenki tadja: hogy bolond vagyok ... Sajnálkozni is tudtok ... oh igen, én ismerem az embereket... én, én és nem maga ... Sajnáltak két napig, mikor kihúztak a folyóból, aztán már éhen halhattam volna miattuk!

A dühe, amilyen gyorsan megrohanta, oly hirtelen elomlott és könnyek gyűltek a szemébe.

— Hát mit csináljak?... Meddig húzzam még?... Be kell törni valahol, rabolni kell!

Vad, szinte fékezhetetlen elkeseredettség vett erőt rajta. Elképedve hallgattam ezt a tomboló anarchiát és nem értettem, hogyan történt, hogy így egyszerre mindent eléim önt, a benne csírázó bűnt, a lelkét beborító fertőt ée nem találtam szavakat, hogy leíegyverezzem.

— így nem megy, eok pénz keöt 8n élni akarok! Úgy, mint ők... én, én egyezer meg fogok ölni valakit!

Később bevallotta, hogy erre már akkor gondolt, amikor a vizbe akarta megát fojtani.

— Hány éves? — kérdeztem.

— Húsz.

— Tndja-e, hogy mi az: egy emberi

Nevetett és a hangjából megint kicsapott •

düh.

— lín akarok ember lenni, én! — ismételte

konokul!

Vonat futott be és egy bundás ur két bőröndjét rábízta a fiúra. Mintha végszóra jött volna a vonat, hogy megváltson, oly tehetetlennek éreztem magam a fiúval szemben. Valami furcsa szégyenérzés fogott el kéeőbb, mintha megfutottam volna előle, meddő éa megoldhatatlan élete élők

Télen láttam még néhányszor, mindig az állomás körüL Rongyosan topogva a hóban, dörzsölve nagy csúnya vörös kezeit; nem jött egyezer se közelebb, nem kéregetett, még cigarettát se kért, de valahányszor utamba akadt, mindig az volt az érzésem, hogy valami titkos fonál fogva tart vele.

Tavasz elején szóltam egy gazdász ismerősömnek, hogy fogadja feL, a vetésnél és a későbbi munkáknál legalább is annyira hasznát veheti, mint az idegenből jött szezónmunkásnak. Kelletlenül eleget tett a kérésemnek. A város elrontja az ilyen embereket, ha módjukban áll lopnak és csalnak, minden bűnre hajlanak, mondta a gazdász és tapasztalataira hivatkozott.

A tanya emberei is kellemetlenül fogadták az uj munkást. Bizalmatlanul mustrálgatták, kinézték, nem közibük való, s legszívesebben még aznap kilőtték volna a szűrét és nap-nap után bizonyítgatták, hogy hasznavehetetlen.

Egy hét múlva kevesebb lett a panasz, a fiú valahonnan valami jobb ruhát kerített, sovány arcára egy kis életszin karúit, alig ismertem lei

Aratásnál még itt-ott ügyetlenkedett, répa szedés után bekerült a tehénistállóba. Nemrég azt hallottam a gazdásztól, hogy a legjobb munkása, soha sincs panasz ellene és idén már önálló munkára küldheti.

Nem kutatom, véletlen-e, hogy igy történt? Megeshetett volna, hogy a tanyai élet nem nyesegeti már egyenesre ezt az elvadult lelket és beteljesedik rajta az a sors, amit magának kiszemelt. Annyi minden múlik a véletlenen. Annyi minden múlik azon, hogy az ember nem megy el közönyösen a társa mellett.

Egri Viktor.

NRPLOm

írja: KF5R1HTHY FR1SYE5

— H POLITIKÁRÓL —

1928 március vég©.

No és — mi a véleménye a politikai helyzetről? — kérdette végiül az ujságiró. Kitérő válaszomra — (olyasféle gesztusom volit, zavartan huzigálva mutatóujjamat az Íróasztal lapján, mint az övé, mikor a házas- Mgtörö asszonyról kérdezték) — a gúnyos .kérdések egész sortiize következett. Hogy van as, hogy ön soha nem foglalkozott politikával? Nincs politikai meggyőződése? Vagy talán — izé — nem meri — izé — kimondani? Talán bizony nem azonosítja magát az uralkodó politikai felfogással? No és? Akkor meg éppemhogy kutyakötelessége volna beszélni, lázadni, harcolni. Bezzeg Shaw Bernát, akit az ön kritikusai gyakran emlegetnek, nem fogja be a száját — támadja és ostorozza, negyven éve az angol kormányt, a világkor mán yt, mindent és mindenkit, nemcsak közvetve, az irónia képletein át, hanem közvetlenül is, biráló szavakkal, hozzászólva a napi eseményekhez.

Erre már felütötteon a legem. Hogy mondta ön, hány éve?

Negyven, éve. Na MHíja, fiam, helyben vagyunk, most már tudok valamit mondám.

Annál is inkább, mert éppen az éjszaka olvastam el a „Vissza Matuzsálemhez" kitűnő előszavát, melyben e* a remekbekésasüit Shaw Bernát mintegy összefoglalja különféle lázadásait és tiltakozásait a társadalmi és politikai rend őrült törvényei ellen, amik negyven éve halmozódtak fel lelkében.

Az árán kitűnő, a tiltakozások ée eBsen- vebések a* embersÉeretet és jőszárdők legnemesebb forrásából bugyognak elő, lángoló tűzzel és fénnyel — az érvek metszőén okosak és igazak, csaknem mindegyiket (bülön- külön véve) aláírom.

í/s mégis — együttvéve az egész inkább elrettent attól, hogy .kicsiny körömiben magam is politizáljak, mintsemhogy serkentene erre.

Mirigyért meg fog érteni, ha jó matematikus módjára leegyszerűsítem, képletbe foglalom az esetét.

Tegyük tel, hogy egy ilyen Shaw Bernát negyven évvel ezelőtt talál egy olyan politikai utón létrejött törvíénycikkdlyt, mélyben, mintegy göcsejijében a rákos daganatnak, sok baj és szere nos ellenség és méltatlanság forrását ismeri fel. Shaw Bernát iró, nagyszerű irő, népszerű iró — semmi akadálya, hogy megkezdje harcát a veszedelmes törvénycikkely ellen. Meg is kezdi — meggyőződésétől fűtve az érveik és bizony ióéikok egész arzenálját sorakoztatja föL Az érvek és bizonyítékok kitűnőek, a világ tapsol, minden okos és jóakaratai ember igazat ad neki — negyven év múlva, mert körülbelül ennyi idő kell hozzá, hogy egy eszme a maga tisztaságában közismertté váljék.

No és — mondja ön, hát kérem, mit akarok ezzel mondani? Hét persze, ez igy van rendjén — mi ebben a Mmngoűö?

Ebben az a lehangoló, kedves barátom, hogy Shaw Bernátnak minden okos ember igazat ad, könyveit szétkapkodják, darabjait megnézik, — de a szóbanforgó törvénycikkely éppenugy megvan, mint negyven évnél ezelőtt, izmosabb és erősebb, mint valaha, mintha csak önön képtelensége és ostobasága táplálná, vagy éppen az érvék és ellenvetések pergőtüze. Ez az ostobapofáju törvény, mint egy városligeti kardnyelő, vigyorogva kapja be a feléjehajitotí bombákat, jóízűen megrágja és lenyeli, mintha lekváros gombóc volna és utána vidáman dörzsöli egyre püffedő hasát.

Hát persze, mondja ön Shaw BernáttaJ, ez csak azt jelenti, hogy a törvényeket ostoba és önző (elismerem, hogy a kettő összefügg) emberek csinálják és tartják fenn, — éppen azért kell, hogy az okos és derék emberek tiltakozzanak.

En pedig azt mondom, — lassan a testtel! Maradjunk csak az előbbi hasonlatban. Egyik oldalon áll a Törvény, mint pofozógép, — másikon a lelkes író, harcos fegyverzetében, — oldalt ön, aki figyeli a nagy mérkőzést. Eleinte hangos bnávókkal üdvözli a telitalálatokat, amint a bombák elpukkan- nak a pcxfozógép szájában. De mikor kezdi eltűrni magát, a brávók lanyhulni kezdenek éa ön eltűnődik. Negyven éven át dobálta az igazság és fölény bombáival az író a Rossz Törvényt, — a Rossz Törvény összepofozva és bombázva ott áü a helyén a az Író még mindig, egyre hevesebben, bombáz és susto- rog és lángol. Nem ködük fel az ön telkében, öntudatlanul is, a gyanú, hogy az írónak fontosabb a boanibásdijáték, mint a látszólagos oéL hogy ledöntse a bálványt? Hogy tehát a férfias és pompás támadás, melyben tehetségét és erejét csillogtathatja, éppen úgy kell neki, mint a Rossz Törvénynek a bomba, — nem lehetnek el egymás nélkül, szükségük van egymásra. Különben, ha nem igy volna, ennyi idő alatt az írónak már régen észre kellett volna vennie a fentebb szerényen említett lehetőséget, hogy a Rossz Törvényt minden kívülről származó támadás csak táplálja és erősiti.

Hogy mit akarok ezzel mondán i ? Világos, hogy mit akarok ezzel mondani. Azt, hogy akinek igazán nem tetszik egy politikai utón létrejött törvény és őszintén óhajtja, hogy azt eltöröljék vagy megváltoztassák — az, ka részt akar venni 'ebben a munkában, okvetétlenül poüítikusnak megy. Igyekszik politikai hatalmat szerezni, minél nagyobbat, akorát, hogy módjában legyen eltö- röUind, vagy megváltoztatni ezt a törvényt. Ha Shaw Bernát, annak idején, mikor a Rossz Törvényt felfedezte, őszintén és lelke mélyén fed lett volna háborodva ellene, abba kellett volna hagynia az írást, meg kellett volna választatnia magát képviselőnek, igyekeznie kellett volna hatalomhoz jutni, pártot alapítani, megbuktatná a kormányt, kormányra kerülni és akkor beszélni a Rossz TörvényrőL Bármily különösen hangzik, de ilyen kaimért könnyebb csinálni, mint írói karriért — vagy, ha nem is könnyebb, legalább is biztosabb és célravezetőbb. Shaw negyven éven át támadta a maga Rossz Törvényét — azóta egy tucat Lenin és Mussolini törült el egy csomó Jó Törvényt, amit

| Első szlovák ékszer-, arany- ezfistgyár

ysslaldonosok: PROSTIT TESTVÉREK

Gyár:

Bratislava, Ferenciek tere 1. Telefon: 57. *•

Eladási hely :

Bratislava, Mihály-utca 6. Telefon: 16—02.

Elsőrangú készítmények ékszer-, arany- és ezüstárukban — 50%, megtakarítás — Eladás eredeti gyári árakon Ó-arany és ezüst, valamint érmék fazon átdolgozását a legolcsóbb árak mellett vállaljuk Brilliáns átdolgozások alkalmával a kő befoglalásánál t. vevőink jelen lehetnek

S Állami alkalmazottak 5% engedményt kapnak

mi javításokat azonnal eszkőzlünk

gonKzrtfwwuzyv aí jsa/waüorjnaERR

Nusvétra a férjemet

^^akkentfövel

lenem mén I

MARKGVfCS TESTVÉREK

férfi- cm női divatároháza

Possony, ^alássfcanu-utca 3 ssám

ők Rossz Törvénynek hittek, öt év alatt, meg három év alatt, meg egy óv alatt

De Shaw Bernát lenézi a politikusokat

és törvénycsináló hatalmasokat. Viszont a törvényt, amit osináilnak, veszedelmesnek tartja, tehát nem nézi le, sőt igen komolyan és behatóan foglalkozik velük, szétszedi és megvizsgálja őket, hogy ártalmas természetüket kimutassa. A politikussal, aki csinálja a törvényt, egy megvető kézlegyintéssel végez, ostoba ember és kész — mondja róla — de viszont nagyon komolyan veszi azt, amit ez az ostoba ember csinál. Ez éppen olyan, mintha a tudós egy életen át kutatná a mikroba által okozott daganat természetét, de nem törődne a mikroba természetével. A tudós még tehet ilyet, esetleg, azzal a megfontolással, hogy a mikroba az állattan körébe vág, ő pedig hisztológus és nem eutomológus, de az orvos, ha gyógyítani akar, mindakettőt kell, hoev komolyan vegye.

(Sőt, a mikrobát még komolyabban, mint a daganatot, mivelhogy előbb van a mikroba s csak azután a daganat.)

Nézzen, mondok egy egész butát.

Hogy van az, hogy Shaw Bernátnak negyven éve nem* tetszenek az angol törvények — és még egyszer sem jutott eszébe, hogy vagy megváltoztassa ezeket a törvényeket, vagy otthagyja azt az országot, melyet ilyen rosszul kormányoznak? Nyilván azért, mert még ha önmagának se vallja be, a politikus ostobaságáról és alávalóságáról titokban csakúgy vélekedik, mint Goethe:

Übers Niederbraohtige Niemand sich beklage,

Denn das isi das Machtige,

Was mán sieb auch sage.

fKosztolányi szép fordításában: „Az alávalóság Ellen kár a zokszó,

Mert ez a Valósjg,

Hiába a sok sző".)

*

Ne felejtsük el — ön kettőt kérdezett Hogy érdekel-e a politika és hogy van-e poétikai véleményem.

Az első kérdésre habozás nélkül feletek:

egy harsogó igennel. Már hogyne érdekelne Hiszen mindnyájunk sorsa függ tőle, jobban, mint tulajdon jellemünktől, amivel tudomány és művészet határoz meg bennünket E pontban Napóleon és Goethe egy gyékényen árultak, De be kell vallanom valamit, amin csodálkozni fog. A politikából mindig csak a politikai beszédeket olvasom el, amik pedig többnyire ostobák, hiszen politikusok mondják őket — soha a vezércikket vagy tanulmányt, amik pedig többnyire okosak, hiszen írók írják öltét. Mert azt óhajtom tudni, mi van —■ hogy mi lehetne, azt, köszönöm szépen, magam is el tudom képzelni.

A második kérdésre, hogy van-e politikai véleményem? — ezt abból fogja megtudni, hogy fellépek képviselőnek: de ebből is csak legfeljebb annyi fog kiderülni, hogy igenis, van. Hogy mi a véleményem — ezt majd csak akkor mondom meg, ha legalább miniszterelnök- leszek.

Addig...

Parancsoljon, szívesen nyilatkoozm Romeo és Julijáról.

Éjféli kisértés

Egyszer nekem is megjelent és szőtt:

Látod, nem jöttem, mégis Üt vagyok.

Tnekem, nem vártál, — és mégis jöttem. Elosztó árnyak az álom-ködben: ha hívsz, — megyek. Ha küldesz, —

[maradok.

Ha megtagadsz, a szivedre feleszem.

Pára vagyok, ha értem nyal kezed.

Ha feledni vágysz, az emlékezet; ha én kacagok, te sírsz helyettem.

Ha futni vágyói, 'utadba állok.

Ha rózsát tépnél, a rejtett tüske — vagyok, — a tűznek szélhulló üszke; pogánynak: áldás. Ha szent vagy: átok.

Minden igenre én vagyok a: nemi As ellentmondás, a visszasírds. Szerencsejáték, a: fej, vagy írás?

... Most hallgass. Neked megmondom:

[Nevein:

... S én szóltam: tudom. A neved: Szerelem.

Waltér Margit.

SyflUdoioge Dr. Kolb

•■alfltt a prágai, frankfurti éa berlini bőrklinikák tanársegédje éa mAsodorvosa VaNk«g«a ML Vao»«lldia«»vcm

Waesermann risegAlat!

%