Prágai Magyar Hirlap, 1928. április (7. évfolyam, 78-100 / 1705-1727. szám)
1928-04-24 / 95. (1722.) szám
4 1928 április 24, keM. ' MŰSORON KÍVÜL — Húsvéti kirakatok (Utánnyomás tilos) Paris, április ,U. A derűs ünnep előtt, minden kereskedő izgatott lesz s mozgalmas kirakatokban kínálja föl áruját a nagyközönségnek. Ez a folyamat, az áru körülményes fölki- nálása, mindenütt a világon egyformán ünnepélyes. A kereskedő életösztöne a derűs ünnep előtt föléled s kézzel és lábbal, csínnal és ízléssel rendezi el az üvegablakban azt az árut, amire egyszer életében, fiatal éveiben, fölesküdött s ami mellett aztán férfikora viharos és öregkora borongós éveiben is kitartott. A kereskedő, aki esernyőt árul, hisz az esernyőben s a kereskedő, aki zongorát árul, hisz a zongorában. Mindig csak az a fontos az életben, hogy higyjünk abban, amit csinálunk. Fölösleges megemlítenem, hogy én a kereskedőidet nagyon tisztelem: sok mindent tisztelek bennök, elsősorban azt a hitet, amivel specializálják magukat egy bizonyos árufajtára, hogy aztán soha többé életükben másfajta árut még csak meg se érintsenek. Ismerek személyesen becsületes és kitűnő kereskedőket, akik hisznek abban, hogy Isten őket az ásványvízre, vagy a zsebórára teremtette. Az ásványvizes értetlen fejcsőváiással utasítja el az ágenst, aki üzletet kinál neki matrá- cokkal s a zsebórás elutasítja azt, aki citromokra iparkodik őt alkalmilag rábeszélni. A jó kereskedő föltétlenül hisz abban, amire specializálta magát Minden ezen fordul meg. Az uridivat nem foglalkozik díszműáruval. A spongyás elnéz a könyvkereskedő feje fölött. Minden szakmának mélységesen gyökerezett hite, bánata, műszava van, ami csak az övék. Egy virágárusnak álmában sem jut eszébe, hogy női nadrágokkal is lehet üzletet csinálni. Amit még különösen tisztelek a kereskedőkben, az a bizalom és jóhiszeműség, amivel életüket a vásárlóközönség kezeibe helyezik le. Én például soha nem merném életemet a vásárlóközönség kezeibe helyezni le. Ha kalapárus lennék, nem bíznék abban, hogy a közönségnek a legcsekélyebb szüksége van az én kalapjaimra; ahogy mélységes szkepszissel utasítom el az ábrándot magamtól, mintha a közönségnek az én írásaimra lenne a legcsekélyebb szüksége. Amiben, ezt elfogulatlanul megállapíthatja mindenki, van is valami. Biztos, hogy minden azon múlik, menynyire hisz a maga rendelt hivatásában az ember? Most husvét előtt néhány nagyon szép példáját láttam Párisban a kereskedői hivatásérzetnek és önbizalomnak. Láttam egy patikust, aki húsvéti kirakatokat rendezett be tetanus-szőrumokból. Ez az ember oly sok csínnal, negéddel, kürölmé- nyes cifrázással építette fel a kirakatát, ahogy nálunk husvét előtt csak cukrászok szokták megrakni a kirakatablakokat. Mit érez a szivében egy ilyen patikus? Először is, ez biztos, jó üzleteket akar csinálni, ez a természetes ösztöne, azért kereskedő. Biztos, hogy valahol tudatalatt valami olyasmi jár az eszében, hogy a vásárlóközönség örömmel áll meg a csinos kirakat előtt és gyönyörködve szemléli a kúpokba, gúlákba kacskaringós arabeszkekbe épített tetanus- szérumokat. Valami olyasmi járhat homályosan a fejében, hogy, ha szép á kirakat, a háziasszonyok önkéntelenül megallanak előtte, mikor a piacról jönnek s megfontolják, hogy olcsóbb lett a tetanus-szérum s talán vásárolnak is egy kis szérumkészletet. Vagy, tudomisén, hogy husvét vasárnap az apák karonfogják a kisfiúkat és sétálni indulnak velük a városban, s talán megállnak a tetanus-kirakat előtt és megfontolják, hogy husvét van s a gyerek fáradt a sétától s a kisfiú különben sem kapott intőt az utolsó konferencián az iskolában, — s mindezt egybevetve, elszánják magukat, belépnek a patikába s vesznek a gyereknek egy nyalókára való tetanus-szérumot. Vagy, hogy egy gavallér husvét hétfőjén tetanus-szérummaí öntözi meg a kisasszonyt, aki viszont egy csomag világoskék szallaggal átkötött mastoidit-vaccin-t nyújt át imádójának. Mert, mindenesetre, kelleti ez a kereskedő az áruját, valami egészen mély és homályos kereskedelmi ösztönből indul el, a létért való küzdelem egy bonyolult villanása lehetett ez a patikus fejében, mikor fantasztikus húsvéti kirakatot rendezett be frissen érkezett, olcsó és kitűnő merevgőrcs-szérum-dobo- zok százaiból. Borzasztó nehéz megélni eben az életben. Ha az ember egy napon úgy kirakatot csinálna mindabból, amit raktáron tart... Vagy itt van ez a kedves dugőüzlet, ami karácsony és husvét előtt nekibuzdul s egész parafa-lugasokat épit fel a kirakatban, dugó- kaiedrálisokat, dugóországutakat dugóautók- kai és dugóvendéglőkkel. Ha meggondolom, hogy milyen reménytelen az én szempontomból, amit csinál! Soha életemben nem vettem még parafát. Soha nem léptem még be egy parafaüzletbe. Dómokat építhet nekem parafából, soha nem fogok benyitni hozzá, hogy parafával lásssam el magam. Vagy ez a finom ü^Jet a Saint Sulpice i templom mögött, ahol egyházi kalapokat, harisnyákat, cipőket, keztyüket árulnak. Elsősorban kalapos: ő árulja ezeket a különös francia abbékalapokat, széles karimával, kemény posztóból, lecsüngő bojttal, a legkényelmetlenebb kalapok az egész klérusban. Mintha arra készülne ez a francia abbékalap, hogy viselőjét megtisztítsa minden földi hiúságtól. Kényelmetlenek, idomtalanok ezek a kalapok. A lelkész, aki ezt a kalapot fölteszi, jelét adja az önkényes alázatnak, amivel elköszön a külső világ csinérzékétől; olyan ez, mint a tonsura; aki viseli, az szelíd megbocsátja minden hivságnak. Ez a kalapos husvőtra egy uj kalapot kreált, amivel telerakta a kirakatát: egy rendkívül lapos, kemény filcből készült, széles kari- májú abbékalapot, amiről elég hosszú bojt csüng le s aláírta: „Pour le voyage." Teljesen lehetetlen, hogy akár a legjám- borabb életű lelkész is kényelmesen tudjon utazni ebben a kalapban. önsanyargatók és penitenciások se utazhatnak sikerrel az ilyen kalapban. Itt valami óriási tévedés foroghat fönn, a papi élet, az utazás és a kalap föltételeinek olyan összecserélése, amire eddig még Franciaországban is csak ritkán volt példa. Láttam egy tyukszemvágó kirakatát, aki viaszkból készült mütalpakat és bőrkemé- nyedéseket rakott az ablakába, hogy bebizonyítsa, milyen bonyolult esetek fordultak már meg a kezén s fölébressze a nagyérdemű publikum bizalmát. A magam részéről nem állítottam ki hus-i vétkor semmit. Igaz, hogy nem is adtam el semmit. Most nézhetem a kárát. Márai Sándor. Hogy hiúsult meg IV. Károly hütönbéhehisérlete ? A „Sixtus-levéf* hiteles története — Kámiy és Vilmos homburgi találkozója után — V. A helyzetet ezekben a napokban nagyon komplikálja az a Párisban elterjedt hir, hogy Károly király és Vilmos császár homburgi találkozóján újabb közeledés jött létre a két uralkodó között s a francia kormányköröket nagyon érzékenyen érinti a monarchiának az az állásfoglalása, hogy kész tárgyalni a békéről az orosz forradalmárokkal. A Párisban elterjedt mende-mondákkal szemben a tény az, hogy Károly király Homburgban egy méltányos és gyors békekötés szükségességéről igyekezett meggyőzni Vilmos császárt. Kifejtette előtte, hogy a központi hatalmak, Amerika hadüzenete után, most már majdnem az egész világgal szembekerültek s ennek az egyenlőtlen mérkőzésnek más, mint bukás nem lehet a vége. Kijelentette, hogy a dunai monarchia legföllebb a folyó (1917-es) esztendő őszéig maradhat meg Németország oldalán, mert az áldozatokat nem bírja tovább. Rámutatott, hogy a háború befejezése csak úgy képzelhető el, ha Németország visz- szaadja Elzász-Lotharingiát. Hogy békekészségéről tanúságot tegyen s megmutassa, mennyire nem önző célok vezetik, felajánlotta a császárnak, hogy ebben az esetben Ausztria átengedi Németországnak Galíciát s a monarchia csapatai által megszállt lengyel területeket. Károly királynak ez az ajánlata, amelyet a végső erőfeszitésben gyötrődő monarchia belső állapotai csak még sürgősebbé tettek, nem vezettek sikerre. Vilmos császár még mindig környezetének szuggeszciőja alatt élt és a „Siegfriede“-ről ábrándozott. Visszatérve Bécsbe, Czernin a király utasítására memorandumban foglalja össze a helyzetet. Ebben a külügyminiszter ugyanazt a hangot üti meg, mint a király a homburgi találkozón: „Legkésőbb ősszel véget kell érnie a háborúnak ... Nem hiszem, hogy a német viszonyok jobbak volnának, mint az itteniek, ugv gondolom azonban, hogy a berlini katonai körökben túlságos optimizmussal Ítélik meg a helyzetet... Nagy reményeket fűz Németország a buvárhajó- harchoz is, ezek a remények füstbe fognak menni... Felséged megbízott, hogy kijelentsem a német államférfiak, szövetségeseink előtt, hocrv erőink fogytán vagyunk és ősznél tovább nem bírjuk, ne számítsanak ránk tovább. Ezt a parancsot teljesítettem ...“ A memorandumot Károly király elküldte Vilmos császárnak. Ezzel előállott a za helyzet, amelyre a király Laxemburgban Sixtus herceg előtt hivatkozott: „A monarchia, mint lojális szövetséges bejelentette, hogy ősznél tovább nem birja az áldozatokat. Ha Németországot ez a tény nem bírja békésebb politikára, Károly király fölmentve érzi. magát Németországgal szemben való kötelezettségei alól s birodalmának megmentésére, jövőjének biztosítására különbékét köthet." Ezek történtek Homburgban és Homburg után, a francia kormány azonban minderről semmit sem tudott s az egész békeakció iránt kezdettől fogva bizalmatlan és gyanakvó Ri- bot befolyása alatt Poincaréban is az a meggyőződés kezd felülkerekedni, hogy Károly király kettős játékot játszik: titokban béke- ajánlatot tesz nekik és nyíltan szorosabbra fűzi a kapcsot a két császárság között. Sixlus herceg első találkozása Ltoyd George-zsal Olaszországból közben érdekes hírek érkeznek Párisba. A nép fáradt, a hadsereg aligha fog ellentállni tudni egy esetleges of- fenzivának. Rómában úgy tudják, hogy a monarchia berni követe közölte angol kollegájával Ausztria-Magyrország békefeltételeit, amelyeket az Londonba továbbított... Az elsőnek ellentmondó más jelentés szerint az offenziva bekövetkezésétől nem kell tartani, mert a németek nem vesznek részt benne, az osztrák magyar csapatok pedig egyedül nem tudják végrehajtani, az olaszokon van tehát a támadás sora. Most fog bebizonyulni, érvényt tud-e szerezni Olaszország fegyverrel is igényeinek, vagy pedig lemond a támadásról. A várakozásnak ezekben a napjaiban érkezett Párisba Lloyd George, hogy továbbutazzék Saint Jean de Mauriennebe, ahol a program szerint Sonnino várja. Az angol miniszterelnök a Hotel Crillon- ban levő szállásán találkozik a herceggel, akit a köztársasági elnök kabinetfőnöke vezet hozzá. A herceg hangsúlyozza, hogy megbízatása a király részéről erősen bizalmi jellegű s tekintettel egy esetleges indiszkréció súlyos, talán tragikus konzekvenciáira, óvatosságra kéri az olaszokkal szemben a miniszterelnököt. Lloyd George szerint Sonninoban és Bo- selliben meg lehet bízni. — Mi — folytatja az angol miniszterelnök — régi baráti érzelmeket táplálunk Ausztria irányában s ha elhatározza, hogy megválik Németországtól, szívesen nyújtunk neki kezet. Nem habozom kimondani, hogy Franciaországban is hasonló a helyzet. Olaszország azonban keserűséget táplál Ausztria iránt. Olaszország a szövetségesünk. Nélküle nem köthetünk békét. A beszélgetés ezután az olasz igényekre terelődik, majd az iránt érdeklődik Lloyd George, hogy mi történt a homburgi találkozáson. A herceg erről semmi felvilágosítást sem tud nyújtani, de hangsúlyozza, hogy nincs ok a bizalmatlanságra Károly királlyal szemben, hiszen levele a legfényesebb bizonyítéka békeszándékának. Ezt a miniszterelnök is elismeri. Nézete szerint különben valószínű, hogy a monarchia példáját Bajorország is követni fogja. A herceg: Talán még Bulgária is! Lloyd George: Bulgária iránt csak rokonszenvet érzünk, igaz, hogy a királya iránt nem. Különben a jövő évben már egy milliós, jól felszerelt amerikai hadseregünk is lesz s darabokra törjük Németországot. A bucsuzásnál a herceg ismét hangsúlyozza. milyen súlyos felelősséget vállalt sógorával szemben. — Ribot ur — folytatja — becsületszavát adta nekem, hogy egy szót sem szól a tárgyalások folyamán a király leveléről, személyéről, mostani tárgyalásainkról és rólam. Öntől is azt kérem, fogadja meg úri szavára, hogy hasonlóképpen jár el! Lloyd George (kezet nyújtva): ígérem. Sonnino vétói mond Az angol miniszterelnök április 20-án tér vissza Párisba Saint-Jean-de-Maurienneből s a herceggel újból találkozik. Sonninoval való tanácskozásairól beszámolva elmondja, hogy Ribotval együtt azzal az ürüggyel kezdték meg a tárgyalást, mintha a békeremények Mensdorff gróf nyilatkozatain alapulnának. Sonnino kijelentette, hogy Olaszország hadicéljainak megvalósítása nélkül nem köthet különbékét Ausztriával. Huszonnégy óráig sem maradhatna a helyén olyan kormány, amely nem erre az alapra helyezkedik. A herceg: Mik Olaszország igényei? Lloyd George: * Igen nagyok. Trentino, Dalmácia s az összes partmenti szigetek. A herceg: És Trieszt? Lloyd George: Trieszt kérdésében talán lehet alapot találni a vitára, ha az olaszok nagy súlyt helyeznek rá. A miniszterelnök végül odakonkludál, hogy miután a király levelében nincs sző Olaszországról s Mensdorff grófnak az újságokban közzétett kijelentése szerint a monarchia semmi engedményt sem hajlandó adni az olaszoknak, ezidőszerint nincs alap a további tárgyalásokra. Ez a hivatalos válasz, amelyet a hercegnek adnia kell. Személyes nézete az, hogy ha a monarchia kész áldozatokat hozni, újból fel lehet venni az elejtett fonalat. A beszélgetők azzal válnak el, hogy a herceg a helyzetről tájékoztatja a király megbízottját s a választ megviszi Lloyd George- nak Londonba. Az elutasító válasz Ribot még Lloy Georgenál is sötétebben látja a helyzetet. Szerinte itt nincs mit csinálni többé, abba kell hagyni az egész tárgyalást, mert a monarchia nem tehet olyan pro- poziciókat, amelyek kielégíthetnék Sonninot. A herceg ennek ellenére elhatározza, hogy elmegy az áprils 24-re kitűzött svájci találkozóra, ahol Erdődy gróf várja. Megelőzőleg, 22-én, Jules Cambon kézbesíti neki a francia kormány elutasító válaszát Károly király békeajánlatára. A herceg kéri, hogy tekintettel az ügy fontosságára, foglalják Írásba a választ, Cambon erre a következőket mondja tollba: „Semminő békeajánlatról sem lehet tárgyalni Ausztriával az olasz kormány állaspontjainak tekintetbe vétele nélkül. Azok az ajánlatok pedig, amelyeket tudomásunkra hoztak, teljes hallgatással mellőzik az olasz követeléseket. Másrészről a Sainte-Jean-de-Maurienneben lefólyíatott tanácskozásokból kitűnik, hogy az olasz kormány nem hajlandó lemondani azoknak a hadicéloknak egyikérői sem, amelyeknek hangoztatásával a háborúba indult. ílvcii körülmények között nincs célja annak, hogy olyan tárgyalásba kezdjünk, amely csak kudarccal végződhetik. Ha egy adott pillanatban és más körülmények között, az osztrák kormány úgy találná, hogy újabb erőfeszítéseket lehet tenni esrv különbéke érdekében, számolnia kell az olasz igényekkel, amelyek egyként irányulnak Triesztre és Trend- nora. „Ne tekintsék véglegesnek!.,/4 A herceg azzal veszi át a választ, hogy eljuttatja a király megbízottjához. A meginduló beszélgetés folyamán Cambon rátér a háborús kilátásokra, amelyek Franciaország szempontjából pillanatnyilag kedvezőek, tekintettel Amerika kimeríthetetlen erőforrásaira. A békét mégis hamar meg kell kötni, mert könnyen meglehet, hogy a szakadtlan gyilkos harcokban kipusztul Franciaország férfilakossága. Ezért fontos, hogy a herceg az elutasító választ ne tekintse véglegesnek s a most megszakadt tárgyalások fonalát adott esetben ismét vegyék fel. Sixtus herceg ebben az értelemben ir le-< velet a királynak, amelyet április huszonhar- madikán magával visz Svájcba, hogy Erdődy közvetítésével továbbítsa. A gróffal huszonötödikén találkozik. Beszélgetésük folyamán a herceg lelkére köti Erdődynek: gyakoro’jon nyomást uralkodójára, hogy az antanton keresztül lépjen alkudozásba Olaszországgal s közli vele, hogy Lloyd George nézete szerint az olasz Trentino és néhány dalmát sziget átengedésével talán meg lehet kötni a békét Erdődy Bécsbe utazik, ahonnan május negyedikén tér vissza a királynak egy levelével, amely utal arra. hogy az eseményekben olyan felderítetlen momentumok vannak, amelyek szükségessé teszik, hogy a herceg Bécsbe jöjjön. A gróf a maga részéről hozzáfűzi a következőket: A király folytatni akarja a tárgyalásokat Hajlandó különbékét kötni az antanttal, de nem engedi magát felhasználtatni arra, hogy fegyveresen kelljen fellépnie Németországgal szemben. Ha Németország támadná meg azért, mert a monarchia létének biztosítására békét kötött, elég erősnek érzi magát, hogy ezzel a támadással szembeszálljon. 1915 óta ötször kapott a monarchia bóke- ajáulatot orosz részről. Három héttel ezelőtt pedig Olaszország ajánlotta fel a békét a királj uak s csupán Tirol olasz részének átengedését kérte. A király visszautasította ezt az ajánlatni, mert nem tartotta korrektnek, hogy a már folyó
