Prágai Magyar Hirlap, 1928. március (7. évfolyam, 51-77 / 1678-1704. szám)

1928-03-04 / 54. (1681.) szám

ajjájrghg 4, vasárnap.

VRKCytfMAfiÍARHlRMP

Mussolini, Európa „erős embere“ levelelte

a napóleoni pózokat és önmagára talált

Olaszország diktátora büszkén mutat a iascizmus nagy eredményeire

Róma, márccufi 3.

Oroszországiban talán setmimii eem változott meg úgy Mussolini uralma alatt, míiint maga Mussolini. Az a fekete'kajbáitos gentleman, kaméliával a gombiyuikálban, aiki a öhigi-pa'lota aranyozott termében egy íróasztal mellett ül, — nem tehet ugyanaz, aiki fekete ingben győzelmesen előre marsok Róma Mé hat esztendővel ezelőttNem is az

iA mai Mussolini jobban különbözik a hat év előttitől, mint ahogy az osztályok együttes munkásságát kikényszerítő fogóiéba főnök különbözik az osztály harc agitátorától.

A mai Mussoliniban sokkal több az ellentétesség. Hat év előtt tele volt hajthatatlansággaJ, miig ma radikális kővetői, szelídséget, tartózko- dáBt és békü'Iélkenységet lobbantanak a szemére. A szemére lobbant jók, hogy mindenkivel barátsági szerződést kőt — ő, a diktátor. A történetem még nem mutatott arra példáit Mussoliniig, hogy a hatalom megipoiMtotta volna a diktátort.

„Európa erős embere“

Mussolini ma az erő legfelsőbb kifejezése. S ez az Erő sétál, lovagol, autózik, tefotografáltatja magát, rendetetetfaet bocsát ki, összetörte eUente- leít és *-7- meginterjnoltatja magát. Nagy művész, d® azért szempillantáság sem esik ki abból a szerepből, hogy ő ma Európa Erős Emibe re. Egyezer ezt irta a neve alá: ^mindig hajthatatlan".

A nyilvánosság ©lőtt némelykor Július Cézár,

] íiéamelyikor Napóleon, össroefonja karjait, az ajkát (3ebiggyeszti s a homlokát összeráncolja. Eddig az összes újságírók azt a benyomást nyerték róla, hogy eztfinkszszerii erő rejtőzik benne. Közkézen forog a Duce-ről az a fotográiíia, amely őt ütve ábrázolja egy sarokban, miközben szemrebbenés nélkül nézi ideges és izgatott látogatóitE közkézen forgó fotográfiához hwen meg kell mulatni azt a Mussoliniit, aki eLébe jön az újságírónak, azonnal élénk beszélgetésbe elegyedik vele, szívesen megmagyaráz mindent s azonnal azt a benyomást kelti, hogy Európa legérdekesebb ál- tamiférfiával állunk szemlben. Lassanként nem látni benn© mást, mint egyszerűséget, természetes aéget, bájosságot és emberi vonásokat.

Én azt hiszem, még humor is vám benne.

A változás magyarázata igen egyszerű. Mussolini most már megengedheti magának, hogy — saját maga tegyen. Most már otthonosan érzi magát az aranyos teremben, mert biztosan ül a hatalomban. Most már nimc6 szüksége arra. hogy bárkit is megszemélyesítsen. Ellég qpgy ahhoz, hogy Cézárt és Napóleont félretolva — Mussolini legyen.

Barátok és ellenségek

Természetesen még mindig parádézik a fényképezőgép és a tömeg előtt. Nagyon is tudatában van annak, mit képvisel ő a világ előtt. Ö a tökéletes diktátor. A bombák robbanását hidegvérrel fogadja, de szenvedelmes , ha szenvedély fűti s uralkodik magán, ha erre szükség van.

Lankadatlanul tanul, sohasem követi el ugyanazt a hibát kétszer. Érzi a túlságos népszerűség veszedelmét, a szkeptikus és könnyen unatkozásra hajló közönség körében. Nem akarván llga- ságos Aristides sorsára jutni, kitöröl tette a nevét a fascista himnuszból s nem engedd felvétetni monogramját a monumentum okra.

— Az én fanatikus barátaim — mondotta gyakran — több bajt okoznak nekem, mint az ellenségeim együttvéve.

Nemcsak rntuidiőja van,. hanem jó füle is, sokat tanul, mialatt hallgat- Régeibe mindennap egy .könyvet olvasott el, még pedig úgy, hogy kiragadta a velejét. v

Noha a mostani Mussolini szelidebb és finomabb, a koponyája valamivel kopaszabb és a szemei sem égnek többé oly sötéten, mint azelőtt, — a hatesztendei kormányzás nem oltotta ki benne a tüzet. Azt tehetne mondani: fiatalabb, fürgébb, mint valaha.'

Egyik mondja a másiknak ,..

Gyönyörű ingei vannak Markovicsnak.

Bratislava - Pozsony,

Halászkapu-utca 3. szám.

Mussolini az antialkoholista

, Este nyolc, órakor találkoztam vele, amikor már tiz órát dolgozott. Az előszobáiban levő titkárai kimerültek voltak, de Mussolini oly frissnek látszott, mintha most fogna hozzá a munkához, ö nemcsak másokat hajszol dologra, hanem maga- magát is. Az egész országot természetellenes feszültségben tartja. El leivet neki hinni, hogy ő az amerikai hajszás életet bámulja a legjobban.

— Amerikába szeretnék menni — szólt —, mert ott még tanulhatnék valamit.

A magasgőzuiyomásu üzletieeség, a tömegpro- dükció és a hajsza — ez izgatja őt.

— Különben igen jól érzem magam — magyarázza mosolyogva —, igaz, soványabb vagyok, de hát naponta tizenhét órát dolgozom, keveset eszem és keveset iszom, sőt szeszes italokat egyáltalán nemi. Az olasz borok, igaz, jó borok, de csak azoknak, akik az izmaikkal dolgoznak, nem pedig az agymunkásoknak.

— Azt hiszem — szóltam —, hogy kegyelmes uram antialkoholista.

Gondolkozott, mielőtt, válaszolt volna. Aztán nagyot nevetve rámkiálfotj:

— Igen, antialkoholista vagyok.

Leültünk a magas támlájú szőkékre, szem ben az Íróasztallal. A hatalmas teremben a fény csupán egy kis térre szorult össze. Mussolini előrehajolt, merőn rámuézett, mintha a

gondolataimat akarta volna kitalálni. Kemény gesztussal, gyorsan beszól franciául, csak néha lassítja meg a beszédet, amikor valamit angolul ejt ki. A hangja halk, muzikális. Rómáról úgy beszél, mint egy költő. Róma nagy volt és megint nagynak kell lennie.

A fasesmiMs íilozóiiája

Szóbakerült a fascizmus bölcseleté és fejlődése. A vallás, amely az életet intenzivebbé teszi. A vallás, amely a fegyelmet és a nemzet' rendet meglazítja. Ha észreveszi, hogy a vele szemben- ülő ismeri az olasz filozófusokat és a fascis'a törvényeket — ez láthatóan jólesik neki. Még Mussolini is felpattant az örömtől, amikor a szindikátusok szervezetére vonatkozóan intéztem hozzá egy szakszerű kérdést.

— Itt van ni! — szólt hangosan s odavezetett a falhoz, amelyre egy diagram volt kiszögezve. A nemzet egész gazdasági szervezetét tükrözte vissza ez a diagram.

Nyugodtan és világosan magyarázza a számokat, közben megjegyzi, hogy valaha . tanító volt. - — Bonyolultnak találja ezt a dolgot? — fordult hozzám csodálkozva a diktátor a diagram előtt. — Ellenkezőleg, végtelenül egyszerű. Nem

volt még ilyen egyszerű társadalmi szervezet, mint ez. Ebben a társadalomban mindenki egyenlő és mindenki egyformán vau képviselve az érdeke szerint. Az asszonyok? Azok is, ha dolgoznak.

Ezután azt bizonyította, hogy a fascista állam éppen olyan jól van megszervezve, mint a zongora hurozata. Éppen úgy, mint a zongora, egyetlen érintésre kifogástalanul reagál. Ezt az, állítását úgy igazolta, hogy olyan mozdulatot lett, mintha hegedűt tartana a kezében s ezt a hegedűt megszólaltatná.

— Mennyiben ellenkezik — kérdeztem őexcellenciájától, — a szindikalista állam a régi XIX. századbeli mintától? S lehet-e ezt a szindikalista államot a nép hűségesebb kifejezőjének tekinteni, mini a régi államot?

A mindenható «Ham

Mussolini a következőképpen válaszolt:

— A szindikalista reform állal felépített új állaim még csak a nyomát is elseperte a régi liberális államnak. Az uj rendben az állam minden idea és osztály felett áll. Nem néző, lm nem biró. Minden természetellenes ellentétet niagaimagában old meg. A szindikális reform értelmében a szindikátusokat kivettük a politikai pártok kezéből. A politikai pártok saját páriámén Iá r is és választói spekulációjuk érdekében hasznúi Mák ki a szindikátusokat. Most, hogy a szindikátusokat nemzeti alapon egyesítették, ezek a nemzeti vagyon szaporodását segítik elő s a népet a maguk organizációjához kötik... A termelés uj szervezetében az állam Itélobi lóként szerepel, ennek következtében minden küzdelem eltűnt. A termelés valamennyi faktora gyümölcsöző szövetkéz V-ibcn egyesül. A mostani nemzeti egy üttnvumk:álikodás lehetővé teszi a haza javát s ugyanakkor minden egyes polgár javát szolgáló munkál. Ami pedig azt illeti, vájjon ez a reform a nép tökéletesebb képviseletét jelenti-e, erre annak a proklamáeiónak egyik mondatával válaszolok, amelyet a szindikátusok szabályzatának kibocsátásánál irtaim: „Csak akkor léphet ölő a nép sorsának tudatos intézőiévé, ha a fascista állam munkásságának különböző kategóriájában mindenki megteszi a kötelességét.“

„A iascizmus nem exportcikk"

Mussolini többször nyomatékosam hangsúlyozta, hogy a iascizmus nem kiviteli cikk.

— Semmiféle felelősséget nem vállalók azért —szólt —, amit külföldön a fasoizmns nevében

művelitek,. Ezek közönséges szegényes paródiák.

Tudakozódtam az uj gazdasági alkotmány felől.. Ez is.csak Olaszországra alkalmazható? Vagy pedig Olaszország csak előhírnöke annak a fórraKATA NAPLÓJA

Irta; LORINCZY GYÖRGY

Érháithy Pál, a statisztika professzora s az ' Akadémia tagja még mindig a kezében tartotta a meglepő névjegyet, melynek tulajdonosa ott állott,' vele szemközt. Hidegen, határozottan, egyenesen, ahogyan a szabály- szerű angolhoz illik. Tudniillik Mr. Albert Gh, Browning, úgy látszik, angol volt; szőke, pontosan fésült., izmos és felszeg. Érháthy Pál pedig ágy gondolkozott:

— Ez a szamár vagy bolond, vagy csakugyan angol. Bolondnak azonban netm látszik, tehát mégis csak angol, alkalmasint. Mindenekelőtt téved Mr. Albert Oh. Browning, ha iazt hiszi, hogy a hidegvér kizárólag az angolok babonás privilégiuma.

Megforgatta aranyzsinóron lógó cvákker- jét, aztán .azt kérdezte az idegentő1!.

— Tehát ismeri ön az én Kata leányomat?

Mr. Albert Oh. Browning kissé lehajtotta a fejét,

— Fájdalom, uram, sohasem voltam oly szerencsés, hogy láthattam volna a kisasszonyt.

— Annál inkább beláthatja tehát, hogy az ön kívánsága legel sósomban is rá ja tartozik.

— Természetesen. Sőt nagyon is örvendenék, ha mielőbb megismerné azt.

A .tudós megnyomta a villamos csengő gombját, mire az inas benyitott.

— Mondja meg, kérem, a leányomnak, hogy néhány percre legyen szives bejönni.

Aztán cigarettát vett elő és megkínálta vele az idegent.

— Parancsol ? ...

— Köszönöm, nem dohányozom.

íme, mosolygott a tudós, az első akadály. Kata leányom szenvedelmes cigarettázó.

— Tudom. Már meg is rendelteim tizenkétezer darabot a .számára Georga'copulos, Kyiri'azi és Mélachnino Heg jobb kairói gyártmányaiból.

— • Mii yen 'figyelmes! -És milyen pontos információi vannak!~

— igen, teljesen megbízhatóak. Kata kisasszony a bölcsészet tudora s a magyaron kívül beszél angolul, franciául és németiül. Szereti a cigarettát és ki nem állhat ja a katonákat.

A tudós elmosolyodott.

— Valóban ilyenformán van. S egyelőre jobb, mintha megfordítva volna. Mert katonákat bajosabb volna Kairóból rendelni utánvételei ..,

Az angol felelni akart, de éppen abban a püManatban Kata kisasszony belépett. Az idegen meghajolt előtte, amire a leány elegáns, könnyed fejbicceintésse! felelt. Pompás szőke szépség ivoilt. Karcsú, hajlékony, nyúlánk. A feje a legszebb szőke fejek közül való, gazdag sé!yemkoronával. Két meielejts- szeme csupa tűz és csupa értelem. Kérdően nézett előbb az .angolra, majd az apjára, aki szóhoz sem engedte jutni.

— Bemutatom, Kata, szólt egykedvűen, — Mr. Albert Gh. Browning urat. Azért jött ugyanis, hogy feleségül vegyen téged. Éppen most kérte meg tőlem a kezedet.

Kata 'gyönyörűen iveit kőt szemöldökét finom- ráncokba húzta össze.

— Nem értem,'apus. Tréfálsz? 1

— Én nem. Hacsak Mr. Browning neon.

Mr. Browning megint meghajolt a leány

előtt.

—- Teljesen komoly és igaz, amit tiszteletreméltó édes atyja mond.

Arra aztán Kata kisasszony csodálkozva, tágra nyitotta két szép szemét. Félig mosolygó ajakán a kacagás ingere küzködött a bosszúsággal. Nem tudta hirtelenében, mit tegyen. Szarkasztikus, impertiuens szavakat keresett'és végre is az angol szeme közé nevetett, még pedig nem csekély miaílioiávatl. Mindamellett nagyon bájos volt. S két fehér fogsora csakúgy csillogott a piros ajka között.

— De uraim, már bocsásson meg. Hiszen most látóim életeimben, legelőször önt.

Azt Mr. Albert Oh. Browning nem is tagadta. S a leány gúnyos hangja egy csöppet sem zavarta lei a nyugodtságából.

— Az igaz, felelte. De hiszen az mindegy. Ha a formalitások után érdeklődik.

szívesen elmondom, hogy vadáiszfőhadnagy voltam a délafrikai csapatoknál, hot két. évet szolgáltaim. Most azonban, hogy önnek az egyenruháról táplált véleményét megismertem, erről a rangomról lemondtam. Éppen tegnapelőtt küldtem el írásban is a lemondásomat.

Kata mosolyogva, tréfásan bókolt.

— Nagyon érdekes. De ... talán. kissé korán. Nem gondolja ön, Mir. Browning?

— Nem. Van Devonshireben ezerötszáz acre földem ás és nadrággomb-gyáram, mely tizenhét millió nadrággombot produkál esztendőként. Minélfogva megengedhetem maKata könnyedén vállat vont s piros kis száját némi kicsinyilésképpen félrehúzta.

— Mindezt nem azért mondom, folytatta az angol, mintha észre sem vette volna, amit a leány csinált, hogy az 'ön szimpátiáját megnyerjem, kisasszony. Osak tiszteletreméltó édes atyja, Mr. Érháthy kedvéért, akiire nézve bizonnyal nem közömbös, hogy a leánya, ha férjhez megyen, milyen 'társadalmi helyzetbe és anyagi szituációba kerül, önre, kisasszony, csak egyetlenegy szó tartozik. A szerelem.

Ezt a tüzből' 'lángból való édes szót is éppen azon a színtelen hangon ejtette ki, amelyiken a nadrággombot, s talán ez a hang ingerelte föl Katát. Bosszúsan szakította felbe a beszélőt.

— Szerelem! Ejh! Mégis csak furcsa, amikor olyan ember beszél róla, akit sohasem látott!

Mr. 'Albert Oh. Browning láthatólag a füle tövéig elpirult s elhallgatott. Kínos csönd állott 'be, mialatt az arngöl néhány pillanatig azzal küzködött, hogy az arcát rendbe szedje s arra visszatearőszakolja a hideg közömbösséget. A tudós észrevette a zavarát s hogy a helyzeten enyhítsen, barátságosan közbeszólt

— Talán ... foglaljunk helyet. Nem?

Leülteik. Mr. Albert Ch. Browning végdgsiianitotta szőke haját s mintha már elfelejtette volna az előbbi kudarcot, beszélni kezdett. *

— Természetes, hogyha az ember két évet 'tölt Dél afrikéban és onnan kiszabadul, valami másra vágyakozik, Hegyi levegőre,

! szabad mozgásra, egy kis Európára. A Rajnára és az Alpokira. Schaffbaii serre és Ohamorix-ra. Igen, Ghamomix! Te kedves, bájos komorság! Sohasem felejtelek el! Az A rvtetron-forrás körül kóboroltam a vezetőmmel egy napon. A Momtblane-ra valami szokatlanul szeilid borongás telepedett. A hegyhátakról 'és hegyoldalakról fölszállt a köd s a gyér bokrokat csillogó dér zománoolta be. Fenséges kép! De hiszen ezt önök is átérez- ték bizonyosan.

— Hogy tudja? kérdezte Kata, mag aja- ikiáról az angol beszéde közben lassanként eltűnt a bosszús, gúnyos mosolygás.

Mr. Browning úgy tett, mintha nem hallaná a kérdést.

—- Egy pihenő pád alatt könyvet találtam, folytatta ehnálázva. Nyilván valaki, aki ellőttem arra járt, vesztette el. Úgy képzelem, hogy miig a nagyszerű kép nézésében elmerült, a pádról lecsúszott a könyv s tulajdonosa, mikor tovább unent, megfelejikezett róla. Nagy, erős gyopárbokron feküdt a könyv s liba maroquim táblája csillogott á dértől. Megtöröltem. Ametiszt-kapoccsal záródott s a tábláján egyetlen disz volt: egy röpülő fecske, ugyancsak ametisztből...

Kata kisasszony nyugtalanul, csaknem idegesen feszengett a széken. Kél szer - háromszor is szólni akart, de mindig meggondolta magát s csak hallgatott. Lopva, akaratlanul is figyelve p illan tgatott az

idegenre 'ős úgy látta, mintha annak a hideg, közömbös, szinte falió arcára, sajátságos ellentétképpen lázas pirosság ömlött volna, amint annak az emléke, amit elbeszélt, fölhevítette. S a hangja is mintha nem az előbbi rideg kalmártónus lett volna, melegebbé lett, sőt néha lágyan csengett és meg-meg- reszketett.

Az ametiszt-fecske, folytatta rövid, de mély létekre tét véve, a villámgyorsan szárnyaló gondolat e gyöngéd szimbóluma, kiváncsivá tett s ,a könyvet felnyitottam. Mindössze két lapjára volt írva valami. Elegáns, hossza, karcsú betűkkel, amikből mindjárt láttam, hogy női kéz munkája. ' De a szavak teljesen érthetetlenek voltak.. Betüröi-ibetüre

> l ■

5