Prágai Magyar Hirlap, 1928. március (7. évfolyam, 51-77 / 1678-1704. szám)
1928-03-28 / 74. (1701.) szám
8 1928 március 28, szerda. wmmmm ■'^i3taaUMa.-— Miogha/lit Baguíxvinii Lajos kájpéfliájz^ujliaíjdicttiiOB, Poóosoaiy volt tüy oltófő parancsnoka. Pozsonyi eaetr- kesztőségünik telefonon jedemti: Bagnovtimá Lajos ikájvéházíiul ajdomos, a Vlgad'ó-kmzoroiiuim beltagja, Pozsony éveikéin, át volt tüzo ltói’őparamcsüioika, ma délelőtt 11 óraikor 46 éves korában a pozsonyi dáa- komiisezáik kórházában meghalt. Bagnovtimá olasz családiból származott. Ük-apja a 17. századiban került Pozsonyba és minit kémJérnysöprőmestec telepedéit meg. A kénrénjnsepramesteriség apáról fiúra szállt és Ragmovliná ^arjos is Pozsony első kerülie- ténelk volt a kémiényöeprőmeetere. Az átalakulás után a Vigadó -konzorcium tagja lett. Bagnovini, akii Poason y büzo-ltófőparamcsnoka is volt, ezt a tisztségét egészen 1925-ág megtartotta. Makor a pozsonyi tűzoltóság kettévált, külön szlovák tűzoltóság alakult, almikor Bagnovúiá lemondott. Bete- gesikediése három hónap előtt kezdődött, aimlkor valkbélgyuilladiássíil beszállították a kórháziba, ahol barátja, Szarnák dr. főorvos, önfeláldozóan kezelte, töibbiieíben megopieTálta, azonban az operációik sem segítettek, mert a vaktoélgyultadás mór igen elhanyagolt stádiumban volt. Pár héttel ezelőtt elterjedt halálának a hiire is, akikor azonban pillanatnyilag jobban lett. Halálának köavetlei oka tüdővizenyő volt. Halálát feleségén kívül1 22 éves fia és azonkívül kiterjedt rokonsága gyászolja. Bag- novinii rokonszenves és intelligens ember volt, aki az egész városban általános szimpátiának örvendett. Temetése csütörtökön tesz a római kalolilluus vallás szertartása szerint. — Letartóztatták a Jókán saélhámoskodó áldetektivet. Pozsonyi szerkesztőségünk tele- zsarolt. Ma délelőtt sikerült letartóztatni a P. M. H., hogy Jókán egy szélhámos garázdálkodott, aki pozsonyi detektivnek adta ki magát és ezen a cimen egy jókai embert megzsarolt. Ma dSlelőtt sikerült letartóztatni a szélhámos áldetektivet Sróher Károly rovott- multu 25 éves magántisztviselő személyében. — A veszett kútj a áldozata. Oroszkai tudósítónk jelenti: Katona Lajos csatai gazda négy éves fiát, Gézát, megmarta egy veszett kutya. A napokban veszettség tünetei mutatkoztak a gyermeken, mire beszállították a nrájrai Pasteur-intézetbe. — Bécsi elfogatóparancs két fcrenesétni kereskedő ellem. Bécsiből jelentük: A bécsi rendőrség elfogatóparancsot adott ki Dénes Róber't és Alfréd itnanosénd származású kereskedők ellen, akiknek legutóbb Pécsben textiil'üiziletük volt. A kereskedők Németorsaáigban nagyobb áruhitelt vettek igénybe és amikor fizetésre került a sor, friaeliéskópitelen- séget jelentettek be. 309 ezer schillinggel károsították meg hitelezőiket, akiknek feljelentésére csalárd bukás müiaittt indult meg ellenük az eljárás. — Gázolt a hullaszállító autó. Oroszkai tudósítónk jelenti: Tegnap délután az országúton egy lévai hullaszállító teherautó elgázolta Bajtai Anna négy éves kisleányt, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. Válságos állapotban szállították kórházba. — Tűzvész Leányfalva községben. Munkácsi tudósítónk jelenti: A Munkács melletti Leányfalva községben a kéményből kipattanó szikra vasárnap délután felgyújtott két 'csűrt. A délutáni istentiszteletről sereglő emberek a munkácsi és podheringi tűzoltóság segítségével elejét vették a tüzkatasztrófának, a lángok azonban igy is harmincezer koronányi pusztítást okoztak. — Stubnyafürdő újjáépítése. Stubnianské Teplice (Stubnyafürdő) újjáépítését a múlt esztendőben határozta el a gyógyfürdő tulajdonosa, Körmöcbánya város. Az újjáépítési program első részét már végre is hajtották, az uj Grand-Hotel impozáns épülete a modern kényelem minden áldásával árasztja el már a fürdővend égéit. Négymillió koronát költött az áldozatkész város az uj szálló felépítésére, mely gyógyeszközeivel és pompás kényelmével vetekedik a világfürdők legelőkelőbb szállóival és szanatóriumaival, ötvenkét erkélyes szállószoba, művészi fürdőszalon, gyönyörű éttermek, kávéház és verandák elégítik ki a legkényesebb igényeket is. Körmöcbánya város tanácsa a fürdő főorvosának, Boleman János dr. lévai orvost, Turócmegye volt tiszti főorvosát választotta meg, aki állandó tartózkodásra Stubnya- fürdőre költözött és április 1-én megkezdi rendelését. Seltsam Sándor a fürdő kipróbált jeles igazgatója gondoskodik a fürdőközönség minden kívánságának teljes kielégítéséről. Stubnyafürdő uj vendéglőse Janous Ottó volt poprádi sörgyári igazgató, kinek pompás konyhája a szepesi Virágvölgy üdülőhelyen már országos hirnevet szerzett. Stubnyafürdőn máris a vendégek százai rendeltek a szezonra szobát. — Tíz norvég gőzös sülycdt el a Fehér-teEgeron. Moszkvából táviratozzák: A heves vihar alkalmából a Fehér-tenger bejáratában a Kaninfoknál tiz norvég hajó. sülyedt el. A mentési munkálatok alkalmával négy hajóról 46 embert mentettek meg. A többiek sorsa bizonytalan. Szovjethajók mentek ki a hajótöröttek segítségére élelmiszerekkel és ruházattal. %y fiatalít és szépít a Görall-créme Corall-puúer CoralhzapR Fölerakat a C. S. R. részivé: Vörös Rák gyójfylár, Bratislava. — Bombadőlt Franciaország legrégibb műemléke. Párisbói táviratozzák: Toursban ma éjszaka Franciáország egyik legrégibb műemléke, Nagy Károly tornya, amely a nyolcszázadik évből származik, összeomlott. A torony hatalmas alkotás volt, legutolsó maradványa a Nagy Károly építette a széke egyháznak, amélyben feleségének, Wilhelmina császárnőnek hamvait őrizték. A torony a város közepén emelkedett. Este óriási robajjal omlott össze a déli rész, mire a környéket elszigetelték és az utcai forgalmat megszüntették. A romok teljesen eltorlaszolták a két szomszédos utcát és a sarokházakat súlyosan megrongálták. Az óvatossági rendszabályok következtében emberéletben nem esett kár. A jelenleg még fennálló északi rész is minden pillanatban beomlással fenyeget. — Szállodaigazgatók nemzetközi kongresszusa Budapesten. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: A szállodaigazgatók nemzetközi szövetsége Budapesten tartja kongresszusát Tegnap este hetven külföldi vendég érkezett a fővárosba. Tegnap este kilenc órakor a Duna-palotában ismerkedési estély volt, ma reggel pedig megkezdődtek a kongresszus tanácskozásai. — Nyolc millió koroma a koildusasszcmy szalmazsákjában. Berlinből jelenítik: Sliiink Karolina, egy szegénysorban élő berlini munlkáeasszony ér- d’elkes körülmények között jutott hatalmas vagyonit jelenítő örökséghez. Pár nappal ezelőtt Rigáiban meghalt édesanyja, aíki az utolsó években nyomorogva, koldulásból élt. Amikor az elhunyt után kii- 1 takarították a lakást, szalmazsákjában rengeteg értékpapírt és készpénzt találtak, amelyeknek összértéke meghaladja az egy mülltó márkát. A különc asszony nábobi vagyonának származásáról semmit sem tudtak megáll api tani. xx A ,,Deisdrin“ gyiimölcsfakátrány nemcsak az állati kártevőket pusztítja le a fákról, hanem a penészbetegségeket is kiirtja és a fa kérge szép sima lesz, megújul. Részletes ajánlattal szolgál Berghoffer János magkereskedése Pozsony, Köztársaság-tér 13. 7357—III. — Egy különc különös öngyilkossága. Párisbói táviratozzák: Nizza közelében tegnap egy francia öngyilkosságot követett el, mivel — amint a rendőrségnek Írott búcsúlevelében mondja, — eddigi életét nem tudja folytatni. Az öngyilkosnak mindenesetre különös élete volt. Túraautóban lakott, autójában aludt, ott készítette ételeit is és autóját mindig ott állította meg, ahol kedve tartotta. Az öngyilkosságra nagy esőben hajtotta végre az előkészületeket, esernyőjének védelme alatt. Egy fára akasztotta fel magát és kihűlt jobbjában ott találták a kinyitott esernyőt. — Nagy tűz a buenos-airesi kikötőben. Buenos-Airesből táviratozzák: A kikötő központi dockjában nagy tűz ütött ki. A száz méter hosz- szuságu főfront lángokban áll és több gabona- raktár pusztult el. Idáig még nem sikerült a tűzvészt megfékezni. — Halálozás. Babusik Károly nyugalmazott folyammérnök, hosszas szenvedés után életének 68. évében a jugoszláviai K iskőszeg községben elhunyt. A megboldogultat Érsekújvár ott, ahonnan elszármazott, nagyszámú rokonság gyászolja. — Sziámbán felfedezték az ókori milliós város romjait. Londonból táviratozzák: Egy angol utazó Sziámbán a dzsungelek között egy régi nagyváros romjait fedezte fel és a leletekből megállapította, hogy a város a Kmer civilizáció korszakából származik. A romok Angkortól 175 mérföldnyire fekszenek. A felfedező, Mr. Casey azt állítja, hogy a városnak legalább egy millió ' lakosa volt. A romok között van hatvan templom és a nagy citadella, amelyet egy krokodilusokkal népes tó vesz körül. XX Tv ARP, U2H0R0D, HARISNYA, CSIPKE, NŐI DIVAT, BABYKELENGYE ÉS NŐISZ A BŐKELLÉKEK SPECIÁLIS ÁRUHÁZA. VIDÉKRE MINTAKÜLDEMÉNY. — Vakmerő betörés Nemeskér községben. Nyitrai tudósítónk jelenti: Az elmúlt éjjel ismeretlen tettesek betörtek Dulis Tamás nemeskéri gazda házába és miután az egyik kamara ajtaját felíeszitették, nagymennyiségű élelmiszert és ruhaneműt loptak. A csendőrség rendőrkutya segítségével nyomozott s a nyomok elvezették a csendőröket a cigánytelepre. A csendőrök közeledésére a Sztojka cigánycsalád férfitagjai szekérre ültek és elhajtattak. A menekülő cigánybetörőket az udvarnoki csendőrség elfogta. Beismerő vallomást tettek, mire beszállították őket a nyitrai fogházba. — A szlovenszkói Lccián a pozsonyi esküdt- bíróság előtt. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Ma délelőtt a pozsonyi esküdtbiróság érdekes bűnügy tárgyalását kezdte meg. A vádlottak padján Retzer Alfonz 19 éves borbélysegéd ül, aki a nyitramegyei Straz faluból való és akit általában a szlovenszkói Lecián név alatt ismernek. Retzer megunta az egyhangú borbély- segédi életet, különösen imponált neki Lecián históriája és ennek hatása alatt tavaly júniusban felcsapott banditának. Junius 14-én Bobogdány község határában (Nagyszombat mellett) Lukács Rudolf 50 éves embert megtámadta és elrabolta tőle 25 koronáját. Majd folytatta rablásait és 205 koronát rabolt el Mosolik Brigitta nevű nőtől. Rablótámadást akart elkövetni Konnan István gazdálkodó ellen, aki szekérrel haladt az országúton, de a gazda szerencsére elvágtatott előtte. Lukács Katalin 45 éves nő ellen erkölcstelen merényletet követett el. Revolvert szegezett mellének és úgy kényszeritette megadásra az asszonyt. A szlovenszkói Leciánt elfogták, de akárcsak Lecián, a szenicei fogházból megszökött. Nemsokára ismét csendőrkézre került s ma volt ügyében a tárgyalás, amely lapunk zártakor még folyik. Leguiahb közgazdasági A csehszlovák—francia kereskedelmi szerződés revíziója. A csehszlovák nagyiparosok központi szövetsége tanácskozásokat folytatott a csehszlovák—francia kereskedelmi szerződésre vonatkozó tárgyalások eddigi eredményéről. Szükségesnek mutatkozik, hogy a Franciaország által beterjesztett követetések listájáról behatóbb tanácskozásokat folytassanak, mert a franciák nagy engedményeket kérnek számos tételt illetően. A szövetség ez ügyben az illetékes minisztériumhoz fordul. (MP.) Korányi risi kövei lesz a m?'—ar Pénzintézeti Központ elnöke? A Prager Presse budapesti jelentése szerint budapesti pénzügyi körökben úgy hírlik, hogy a kormány még ez évben betölti a Pénzintézeti Központ elnöki állását, amelyre Korányi Frigyes báró párisi követet nevezi ki. Egyidejűleg kinevezi a központ vezérigazgatóját is. A zexporíált maláta forgalmi adójának visz- szatéritése. A csehszlovákiai malátaipar válságos helyzetéről folytatott legutóbbi tanácskozások eddigi eredményeképpen a pénzügyminisztérium legközelebb arról fog dönteni, hogy eleget tesz-e a malátaiparnak a kivitt áru forgalmi adója visz- szatéritésére vonatkozó kérelmének. Minden valószínűség szerint a minisztérium kedvezően intézi el a kérelmet. (MP.) A szlovenszkói bükkfa felhasználásának uj módja. A földművelésügyi minisztérium a napokban csehországi és szlovenszkói szemleutra küldte ki Hruban dr.-t, a Selmecbányái kísérleti erdőhivatal főnökéi, hogy Szlovenszkó és Csehország valamennyi jelentősebb cellulozegyárát végigtanulmányozza. Az utazás célja az, hogy a cellulozegyáríás uj módjának a feltételeit Hruban dr. megismerje. A celulozet eddig az erre a célra felette alkalmas lucfenyőből gyártották, de mivel Szlovenszkón bükkfában nagy fölösleg van, meg akarják vizsgálni, hogy nem lehetne-e a cellulózét a bükkfából is gyártani. (PTTA). Orosz—csehszlovák kereskedelmi társaság alakul . Az orosz keresik ed elírni intézet Prágában öt prágai bankkal tárgyalásokat folytat az Oroszországba irányulandó kivitel finanszírozásúnak lehetőségeiről. Az eddigi előzetes tárgyalások kedvezően alakultak s a legközelebbi napokban folytatásukra kerül a sor. Az eddigi megállapodások szerint a bankok a váltókat 12 százalékkal számítolnák le, a zsírónál pedig 7—8.5 százalékos árfolyamot kontampIáinak. Az orosz kormány hosszúlejáratú 6, 8, 12, 18, 24 hónapos hiteleiket kér. Az orosz kereskedelmi intézet ezen akciója iránt csehszlovák nagyipari körökben nagy érdeklődés. mutatkozik. Eddig már több, mint 130 nagy válla* lat jelentkezett taginak az intézetbe. A legikcseleb-f bi időben megalakul a csehszlovák—orosz keres- ■< kedelmi társaság is. amely az oroszokkal való kereskedelmet lebonyolítaná. (PTTA.) Befejezték a lengyel—orosz—német vasúti konferenciát. Leningradból jelentik: A leningradi német—orosz—lengyel vasúti konferenciát tegnap befejezték, miután a tarifát kivéve az összes kérdésekben egyezségre jutottak. Lengyelország 10 millió aranydolláros amerikai vásárlása. Newyorkból jelentik: A Lengyel Bank a newyorki pénzpiacon 10 millió aranydollárt vásárolt s az összeget a Federal Reserve Banknál külön számlán helyezte el. Százharminc szepesi bányász Szászországban kapott elhelyezést. Gölnicbányai tudósitónk jelenti: A gölnievölgyi községekben dobszóval és plakátokon kihirdették, hogy egy szászországi kőszéntelep 6—8 aranymárka napi fizetéssel munkásokat keres. Erre a híradásra 500 bányamunkás jelentkezett, de az orvosi vizsgálat csak 130-at talált alkalmasnak e nehéz munkára. Ezek azonnal megkapták az útiköltséget és március végén elhagyják otthonukat. — A világ végét várták Belgrádiban. Belgrádi:) ól jelentik: Pár héttel ezelőtt a belgrádi lapokban egy híradás jelent meg arról, hogy a belgrádi szeizmográf iái intézet egyik tudós asszisztense a március 23-ára virradó éjszakára nagy földrengést jósolt s a földrengés különösen Belgrádban okoz majd katasztrófái is pusztulást. Bár a jóslatot más oldalról határozottan megcáfolták, a péntekre virradó éjszakán Belgrád lakosainak túlnyomó része nem merte lehunyni a szemét. Sokan Zimony- ba és Pancsovára mentek át és ott virraszlot- tak egész éjszaka, a szegényebb néposziáiv | pedig remegve és álmatlanul várta a kritikus órák múlását. A földrengés természetesen elmaradt, de az izgalmas éjszaka mély nyomot hagyott az embereik idegeiben. — Tüzek Nyi t rámegy ében. Nyitrai tudósítónk jdtentá: Vasárnap éjjel a Nyitna város tulajdonát képező disznó völgyi erdőben tűz támadt, amely rohamosan terjedt és csakhamar az egész erdőre sz lángokban állt. A tűzoltóság többórai kemény munkával Lokalizálta a tüzet, de addigra már \'\z- boldnyii erdőrész elpusztult. A tűz keletkezési okának megállapítására széleskörű vizsgálat indult. — A Nyitna melletti Darázs község közhír-tokának erdejében vasárnap éjjel egyszerre három helyem is tűz támadt. A felilánmázott falusiak idejében elfojtották a veszedelmet, ugv, hogy a kár csak jelentéktelen.. Minden valószínhség szerint gyújtogatás történt. ... A nyitramegyei Romját községben sz ombaton délután lángboboru’t egy sr. d.nr.ifedeles ház és a nagy szélben a szikrák átcsaptak a hat szomszédos ház fedelére is. Mind a irat ház portó- égett és elpusztult a betakarított gabona is. Az anyagi kár meghaladja a 200 ezen’ koronát. 9 Mussolini és üoffrgrmere Sorsi találkozása ftámiBsan London, március 27. A Daily Mail bejelenti, hogy holnap beszélgetést közöl, amelyet Mussolini és Rotherinere lord folytattak egymással Rámában. A beszélgetés folyamán Mussolini többek között nyilatkozati Olaszországnak Jugoszlávához és Ausztriához való viszonyáról. Mussolini ezen kívül igen érdekes nézeteket nyilvánított a magyar határok égető kérdéseiről. Május 10-án választják meg Tordán az uj unitárius püsufihüt Kolozsvárról jelentik: Az unitárius egyház képviselőtanácsa a napokban tartott ülésén elhatározta, hogy a püspökválasztó zsinatot Tordán május 20.-án tartja. Ekkor választják meg az elhunyt Ferenc József püspök helyébe az uj unitárius egyházfőt ViStares ülést tartott a kéuvlSGlüház szsEláSpalüIkal bizottsága Prága, március 27. A képviselőház szo- ciálpolitiai bizottsága ma délután viharos ülést tartott. A többség ugyanis azt javasolta, hogy a szociális biztosítás módosítása felett az általános vitát fejezzék be. Ez ellen nagy felháborodással tiltakoztak a szocialisták és a kommunisták- A többség természetesen meg is szavazta saját indítványát és csak két szónoknak engedett beszédidőt, egy szónoknak a javaslat mellett, egynek ellene. Az ellenzék nem fogadta el az ellenfelszólalásra megadott jogot és igy csali Zadina agrárpárti képviselő szólalt föl a javaslat mellett Ezután megválasztották a szociálpolitikai bizottság albizottságát, amely a szociális biztosítás reformját részleteiben fogja tárgyalni. Az albizottság munkáját, minthogy beszédidőt nem állapítottak meg, legalább is egy-másfél hónapra tervezik. IfyaksziríRiersvegjés Hassá® Kassa, március 27. (Kassai szerkesztőségünk telefonjelentése.) Az itteni katonaság közt két nyakszirtmerevedés történt. A két megbetegedett katonát nem is a katonai kórházban, banema az állami kórházba szállították, ahol azonnal teljesen elkülönítették és ápolás alá vették őket. Egyúttal szigorú intézkedések történtek arra nézve, hogy a veszedelmes járvány elterjedését a katonaság körében megakadályozzák. Nem Pozsonyban tarják mii a csehszlovák-német josásznapot Prága, március 27. A csehszlovákiai jogászszövetség, mint annak idején jelentettük, ez idén Pozsonyban akarta megtartani rendes évi közgyűlését. Legújabb értesülésünk szerint a szövetség vezetősége elhatározta, hogy a közgyűlést „technikai akadályok" fölmerülte miatt nem Pozsonyba, hanem Karls- badba fogják összehívni. A pozsonyi gyűlés elmaradásának oka az, hogy a szlovenszkói őslakos ügyvédek és bírák közt erős nézeteltérések merülitek föl s a jogászszövetség vezetősége áltól tart, hogy Pozsonyban nem tudná biztosítani a közgyűlés sima lefolyását, mint a távolabb eső Karlsbadban, ahol a szlovenszkóiak kisebb számban fognak megjelenni. A vezetőség különösen attól félt, hogy Pozsonyban az ügyvédek és bírák hevesebben foglalnának állást a szövetség elnökének, Mayr-Harting igazságügyminiszternek működése ellen. — Egy bécsi kerekedő holttestét fontaik ki Pozsonyban a Dumáiból. Pozsonyi saerkeeztőoág'üinik telefonálja: Tegnap este a ligeti pTopellerállomás melleit egy fiatalember holttestét fogták ki a Dunából. A rend őrség ma dóétól t megállapította, hogy a holtteiSt Stupp Juda 24 éves lengyelországi illetőségű bécsi kereskedővel azonos, aki mintegy kél hónappal ezelőtt tűnt el a bécsi Elisalbeth-kórházi) ól, ahol gyógykezelés alatt állolt. A pozsonyi rendőrség közölte az esetet a bécsi rendőrséggel. — A vasutasok követelései a parlament előtt. A vasutasok Uniója és a Verband e héten egyezteti össze követeléseit, melyeket a vasutaeszervezetek a vasutasok szolgálati szabályzatával szemben támasztanak. A megegyezés után javaslatot terjesztenék a képviselőház elé, melyben a szolgálati szabályzatot életbeléptéié miniszteri rendeletnek a novel- lálását kívánják. Két szervezet kivételével valamennyi vasutasszervezet elutasítja a vas- utügyi minisztérium azon kívánságát, hogy a bizalmiak testületét kuriálás alapon szervezzék meg, mert ez a rendszer a demokratikus elv háttérbeszoritását jelentené. (PTTA.) xx TUDJA-E ÖN, HOGY KOFMANNÁL UZSIIORODON ZONGORÁK ÉS PIANINÓK: FÖRSTER- ÉS PETROF-MÁRKÁK MÁR 300 Kcs KAVIRE&ZLETRE IS KAPHATOK?