Prágai Magyar Hirlap, 1928. március (7. évfolyam, 51-77 / 1678-1704. szám)
1928-03-11 / 60. (1687.) szám
h>t> ar; m-A\ ACiVaR- H T928 március 11, vasárnap. Tiso miniszter: Nyílra, Nasyiapoicsány, Léva, Losonc és Zsolna u] kórházat kap Eperjesre is rövidesen sor kerül — Törvényjavaslat készül a $yö$y- szerészsegédek érdekéken — Politikamentes beszélgetés Tiso József dr. egészségügyi miniszterrel, melyben végül mégis csak sző esik Tálkáról, Szlovenszkö autonőmláiáről és a magyar kisebbségről Prága, március 10. ■ Szelidarou, jóságos tekintetű, ünnepélyesen fekete reverendába öltözött urral. Tiso 'József doktorral ülök szemben az egészségügyi minisztérium rokokóstilusban tartott fogadószobájának egyik selyemtámláju székén. A miniszter még a kezében szorongatja a névjegyemet, udvariasan megkérdi, hogy miben állhat rendelkezésemre s amikor meghallja, hogy interjút szeretnék tőle, váltig szabadkozik, hogy nem tud ő olyat mondani, ami a nyilvánosságot érdekelné. Tiso miniszter valóban a csöndes, feltűnés nélküli munka embere. Halkan, szinte a világ szeme elől el- vonultan végzi munkáját, melynek agendája jóval túlnőtt egyházi tevékenysége határain, mert egy egész ország egészségügyi problémái az ő vállára súlyosodnak. Most is szlo- venszkói kérdés foglalkoztatja, amennyiben bizottságot küldött ki a szlovenszkói csecsemőhalandóság feltűnően nagy százaléka okainak megállapítására. Kérem, hogy legalább erről mondjon valamit a nyilvánosságnak. — A csecsemőhalandóság — kezdi — a statisztikai adatok szerint főleg Nyitramegye északi részén, Troncsénmegyében, továbbá Liptóban, Árvában, Túróéban. Zólyomban és Keletszlovenszkó, valamint Ruszinszkó északi részén szedi áldozatait. Ennek minden valószínűség szerint szociális, vagy higiénikus okai vannak s az ok megállapítása céljából egy bizottság dolgozik, amely rövidesen jelentést fog tenni vizsgálatai eredményéről. A •kormány a jelentés beérkezte után azonnal meg fog tenni minden intézkedést, ami a csecsemőhalandóságot korlátozhatja. Az akcióra természetesen pénzügyi fedezetet kell találni, ami viszont tárcám egyik első feladata lesz. — Ezen kívül mit tervez még miniszter ur? — Áz akcióval párhuzamosan folyik a gyógyszerészsegédek szociális helyzetének följavitását célzó törvényjavaslat előkészítése. Azok az okleveles gyógyszerészek ugyanis, akik nem kaptak koncessziót uj gyógyszertár létesítésére és üzemben tartására, pályatársaikkal szemben hátrányos szociális helyzetben vannak. Az állam természetesen nem adhat minden gyógyszerésznek patikát, ellenben úgy akar rajtuk segíteni, hogy fizetésük a szolgálati idő arányában automatikusan emelkedjék. A terv megvalósítása érdekében már megindultak az előkészítő munkálatok s ezek során már felmerültek az első nehézségek is. A gyógyszertártuiajdononsok ugyanis — érthető okok folytán — idegenkedéssel fogadták az eszmét, melynek gyakorlati megvalósítása bizonyos tekintetben megterhelést jelent a számukra. A gyógyszerészsegéd szociális helyzetének a rendezése azonban eminens osztályérdek és közegészségügyi szempontból is fontos probléma. miért is a minisztérium azon lesz. hogy a kérdés mielőbb elintézést nyerjen. Valószínűnek tartom, hogy az ügyet olyképpen fogjuk elintézni, hogy nyugdij, vagy segéíypénztárt létesítünk, melybe a munkaadó és gyógyszerészsegéd egyaránt fogja a dijakat befizetni s ez a pénztár folyósítja majd a gyógyszerészsegédek bizonyos időközönként emelkedő fizetési pótlékát, illetve nyugdiját. — Miniszter ur, szabadna még egy resz- szortkérdést? Az utóbbi időben híre járt, hogy a szocialista pártok kérni fogják a büntető- törvénykönyvnek olyképpen való módosítását, hogy a szociális szempontokból történő magzatelhajtás ne legyen büntethető. Mi a miniszter ur álláspontja ebben a kérdésben? — Nézetem szerint — válaszolja Tiso dr. — nincsen helye a szociális szempontokból való magzatelhajtásnak. Ezt az álláspontomat már egy Ízben ki is fejtettem a képviselőház egészségügyi bizottságában s akkor k leszögeztem, hogy a magzatelhajtás nem maradhat büntetlenül, ha arra orvosi szempontból nincsen szükség. Különben is ez a kérdés a büntetőtörvénykönyv küszöbön álló szabályozása során szőnyegre fog kerülni, de nem tartom valószínűnek, hogy a magzatelhajtásra vonatkozó rendelkezéseken módosítás történhessen. Még le sem jegyezhettem az utolsó szavait, amikor Tiso miniszter visszatért Szlo- venszkóhoz: — A kérdés, azt hiszem, nem aktuális és Szlovenszkó szempontjabql sokkal fontosabb, hogy, rövidesen államsegélyt utalunk ki a nyitrai, nagytapolcsányi és lévai uj megyei kórházak felépítésére, valamint az, hogy Losoncon és Zsolnán modern állami kórházakat építünk. — És Eperjessel mi lesz? Eperjesnek kiváló orvosi gárdája van, amely csak a legnagyobb erőmegfeszités árán képes a mai kor igényeinek távolról sem megfelelő, múlt századbeli kórházban működni. — Az eperjesi kórház újjáépítése is föl van véve a munkaprogramunkba, sőt már érdemleges tanácskozásokat is folytattunk ebben az ügyben, de a kapott tervezet hiányos volt s kiegészítés céljából vissza kellett küldenünk. Természetesen mielőbb sorra kerül az eperjesi kórház ügye is. A rokokószalonből kiáradó ünnepélyes atmoszféra a beszélgetés során lassan fölengedett. Tiso miniszter is beszédesebb lett s elérkezettnek láttam a pillanatot, amikor áttérhetek a politikai kérdésekre. Elsőnek az utóbbi időben sok port fölvert Tuka-ügyet pendítettem meg. A szlovák néppárti miniszter a következőket mondotta: — Lehet, hogy az ügy valamilyen formában a pártvezetőség elé kerül s ezért nem szeretnék prejudikáhii; azonban azt hiszem, hogy a szlovák néppárt, mint a kormánytöbbség tagja, kielégítően szögezte le álláspontját, amely természetszerűen egyezik azzal az állásponttal. amelyet a szocialista ellenzék interpellációjára adott kormányválasz tartalmaz. — Ami pedig Tuka dr. államhüségét illeti, ki kell jelentenem, hogy a párt a jelenlegi álláspontját mindaddig nem fogja megmásítani, amíg csak hírlapi cikkek és bizonyitékok nélkül könnyelműen odadobott frázisok alakjában igyekeznek Tuka politikai becsületét beszennyezni. Mindaddig, ainig tényleges bizonyítékok nem kerülnek kezünkbe, a párt semmivel sem látja megokoltnak, hogy jelenlegi álláspontján változtasson. —. És a turócszentmártoni deklaráció állítólagos függeléke? — Teljesen irreleváns, akár volt, akár nem. A turócszentmártoni deklarációt semmiképp sem lehet jogforrásnak tekinteni. — Autonómia? — Szlovenszkó autonómiája természetesen ma is sarkalatos pontja pártunk programjának, de az autonómiát alkotmányos törvényhozási utón és fokról-fokra akarjuk megvalósítani. Az első lépés a közigazgatási reform alakjában már meg is történt. — És mi lesz a következő lépés? — Azt még egyelőre nem mondhatom meg, de annyit elárulhatok, hogy a második lépés megtétele inár a közel jövőben meg fog történni... Forradalmi kitörések Venezuelában London, március 10. A venezuelai diákok hatalmas tüntetést rendeztek Gomez elnök ellen az amerikaiak nikaraguai akciója miatt. A kormány összeesküvés vádja alatt pörbe fogta a diákokat és harmincat agyonlövetett közülük. A néptömeg felháborodása erre oly elemi erővel tört ki, hogy hat rendőrt meglincseltek. Caracas üzleti élete három nap óta teljesen megszűnt. A francia követ meg akarta akadályozni a további vérontást, de rendeletet kapott, hogy az országot hagyja el. A forradalmi nyugtalanságban a chilei, követ és a kubai követség titkára is megsebesültek. i—B———i Amerika síiklás partjain egy zátonyra fiMi gőzös 2S3 utasa kétségbeesetten uarla sorsinak beteljesedését Newyork, március 10. A Róbert Lee nevii parti személyszálliíógözös Bostonból Newyorkba való útjában pénteken késő este hatalmas hóviharba került. A hajó elvesztette tájékozódását és a Massaoliusetts-öböl sziklás partjainak közelébe került. A parti őrség észrevette, hogy a hajó elvesztette a tájékozódást és figyelmeztető jeleket adott le, de a figyelmeztetés már elkésett, mert a Róbert Lee a parttól egy mértföldnyi távolságban, Plymouth Harbor közeiéiben zátonyra futott. A Róbert Lee, amely 263 utast szállít magával, azonnal S. 0. S. jeleket adott le, amire a Tusoarora partörhajó s két kisebb gőzös azonnal segítségül sietett.. A magas tengerjárás és a rejtett sziklák azonban az éjszaka folyamán megakadályozták a mentöhajókat abban, hogy a veszélyeztetett gőzöst elérjék. A Róbert Lééről érkezett utolsó szikratávirójelentés szerint a hajó állapota kétségbeejtő, az a veszedelem fenyeget, hogy kettéválik s a viz már a gépterembe nyomult be. A reggeli órákban is a vihar következtében olyan magas a tengerjárás, hogy a mentőhajók kísérlete nem sikerül, bár a partról egész tisztán kivehető a roncs. Boston, március 10. A Róbert Lee gőzös fedélzetén levő embereket még mindig nem tudták megmenteni, noha a bostoni tengerészeti hatóságok három hajót küldtek ki a Róbert Lee segítségére. A három hajló ugyanaz, amelyek az S 4 tengeralattjáró mentési munkálatainál resztvettek. Jelentések szerint a tengeren még mindig vad hóvihar uralkodik, amely negyven mérföldnyi sebességű. ; Oajda — a százavai affér vádlottja Ma vádlottként hallgatták ki a fasclsta fővezért Gajda volt védője ellen fegyelmi eljárás indult- Prága, március 10. Ezelőtt két héttel nagy feltűnést keltett a Klecska József 23 éves fiatal fasclsta öngyilkossági kísérlete, mely a százavai affér újabb kivizsgálásával kapcsolatban történt. A rendőrség akkor Klecska beismerő vallomása révén számos uj momentumhoz jutott hozzá, s ez alapon a prágai törvényszék szélesebb vizsgálatot indított. A vizsgálatot Novak dr. pankráci vizsgálóbíró vezeti. Tegnap terheltként kihallgatták Branzov- sky dr,, Tetiva és Zivny fascistákat. Ugyancsak vádlott gyanánt idézték be Gajda volt tábornokot, a fascisták fejét. Gajdát ma hallgatják ki. Gajda fegyelmi ügyéből kifolyólag újabb tew&tw ück .^jíméIs ÉW 'tartalékos százados, Gajdjának a nemzetvédelmi minisztérium fegyelmi bizottsága előtti védője, röpiratoft adott ki a tárgyalásról. A tárgyalás legnagyobb részét bizalmas jellegűnek minősitették s ennek következtében a röpirat közlései átlépték a kötelező hivatali titoktartás határait. Áz ügyészség emiatt elkobozta a brosúrát, a prágai hadosztálybiróság pedig fegyelmi eljárást indított Paulus tartalékos százados ellen. A fegyelmi ügy tárgyalását március 13-ára tűzték ki. Mint értesülünk, Klecska, a százavai affér öngyilkosjelölt koronatanúja, túl van minden 7 — Búcsúzóul, még egy utolsó kérdés, miniszter ur: mi a szlovák néppártnak a magyarsággal szembeni álláspontja ez idő szerint? Tiso dr. habozás nélkül felelt: — Az, ami volt. Ma is azt valljuk, hogy a magyarságnak meg kell kapnia mindazokat a jogokat, ameiyeket számára a békeszerződés és az alkotmány biztosit. 1 (t. i.) Anarchisták ás szsvjethlvek véres csatája Lyonban Párás, máircáiuis 10. Tegnap este Lyonban a szovjetunió barátai gyűlést tairtojttak, aimdlyen súlyos kimenetelű zavargásokra került a sor. A gyűlést egy ezovjetbarát csoport rendezte, amely nemrég tért vissza oroszországi fcmulm&nyutjá- ról. Abban a pájlilanatbam, amiidőn a titkár oívaisná kezdte mindazok névsorát, akilket a választmányba be akartak kozni, egy anarchista a legnagyobb hidegvérrel elővette revolverét és kétszer a szónoki emelvény leié lőtt. Ez jeladásul szolgált több jelenlévő anarchistának, akik a tereim különböző részedből valóságos pergőtüzet indi- tetltak a gyűlés résztvevődre. A vad lövöldözésben, melynek során legalább ötven lövés esett, hat személy megsebesült. A rendőrség a tereimbe benyomult, a gyűlést feloszlatta és a lövöldözőket letartóztatta. Korfanfyt lemondatták, a pozenS is nomerániai vajda kegyvesztett Vffrső, március 10. A pozeni és pomerá- niai vojvoda felajánlotta lemondását, miután a szejmválasztások alkalmával a lengyel kormánylista a két vojvoda kerületében csupán a mandátumok !t izen egy százalékát ^síz^éjzíte meg, mig az ellenzéki pártok fölényesen győztek. A kormány balsikerét az egykori porosz tartományokban részint arra lehet visszavezetni, hogy a jobboldali kormánylii- vek külön listát állítottak Brinszki gróf po- zeni vojvoda utasítására, aki a legutóbbi elnökválasztásnál Pilsudszkival szemben a köztársaság legmagasabb állására kandidált. Eddig még nem döntöttek arról, hogy a két ma- gasáilásu hivatalnok demissziójáfc elfogadják-e. Mint a nemzeti demokrata Gazetía Warszawska jelenti, a szejmválaszásokat a gnezei választókerületben megismétlik, mirt a szociáldemokrata szavazatokat formahiba következtében megsemmisítették. A lap követeli, hogy a választásokat a dirssehaui kerületben is megismételjék. Mindkét kerület német képviselőt küldött a szejmbe. Kor- fanty, akit a felsősziléziai kerületben ismét megválasztottak, lemondott mandátumáról. Korfantyt a kormány híveinek az a fenyegetőzése bírta rá elhatározására, hogy akár erőszakkal is meg fogják akadályozni a -zejm- be való bejutását. A bécsi Hakoah Köoier-sakkversenye Becs, március 10. A pénteki, kilencedik fordulóban Réti legyőzte Spielmannt. Állás: Réti 7X,*Beoker 6X, Tartakower, Licbten- stein 5X (1), Spielmann 5X, Griinfeld 4X> (1), Taivács 3X (2), Kmoch, Igei SX, Müller 3 X (1), Dőry 3 (1), .Wolff 2, Beuturn IX (2),