Prágai Magyar Hirlap, 1928. február (7. évfolyam, 26-50 / 1653-1677. szám)
1928-02-12 / 36. (1663.) szám
2 1928 február 12, tasára**. után ii-em köszónnok meg Erdélynek azt a néhány bókját is, amellyel nekünk kedveskedni akar. így midőn azt írja, hogy az utódállamok magyarságba műveltebb, mint a mai Magyar- országé, vagy amidőn Írói gárdánkat úgy dicséri, hogy szabadabb levegőjű és európaibb szem/határu magyar irodai omi fejlődést képviselnek, mint a szerinte állítólag béklyóba vert budapesti magyar irodalom. Csupán azt rös teljük, hogy a bókokat mindjárt vissza kell vonnia és szemünkre kell vetnie, hogy a szlo- veniszteói magyar közönség egyáltalában neun érdeklődik a színház iránt. De vájjon lehet-e tárgyilagosságot várni egy embertől, aki 12 magyar ipariskolát mutat ki, aki szerint 435 ezer magyar oly járásokban lakik, ahol a magyar nyelv a közigazgatás és bíráskodás terén egyenrangú elbánásban részesül a hivatalos nyelvvel, a magyar hivatalokat mindenütt olyanok töltik be, akik magyarul is tudnak, aki a nyelvkérdést úgy akarja megoldani, bogy mindenki tanuljon meg szlovákul ? Mig ayonban ezen a túlbuzgóságon csak nevetnünk lelhet, addig a leghatározottabban ki kell kérnünk magunknak azt, hogy valaki bennünket Bécsből denunciáljon. Erdély Jenő ugyanis újból felmelegiti az áilamellenesség raár- már elfelejtettnek vélt vádját és nem átallja kijelenteni, hogy mi „a magyarországi feudális terror lelki behatása alatt állunk". Magyar nyelven még sohasem olvastunk a magyar érzelmi és gondolatvilággal annyira ellentétes könyvet, mint Erdély Jenő könyve. Azok, akik megrendelték, a legteljesebb mértékben meg lehetnek vele elégedve. Szerzője farsangi álarcot öltött magára és úgy beszél, mintha neki szívügye volna a magyarság sorsának javítása, ámde a gyakorlott szem azonnal felismeri judási célját és lerántja róla az álarcot. A reprodukálhatta!) kifejezések özönét vagdosták egymás fejéhez a képviselők a román kamarában Bukarest, február 11. A kamarában ma viharos jelenetek játszódtak le, amelyek során a kormánypárt és az ellenzéki képviselők oly durva és reprodukáhatatlan kifejezésekkel illették egymást, amilyeneket még a világ egyetlen parlamentjében sem mondottak. Az elnök egész sor képviselőt rendre utasított, végül pedig ötöt, köztük Vajda-Vojvoda Sándort, Madgeariut, valamint három más nemzeti parasztpárti képviselőt a mentelmi bizottság elé utasított. Az elnöknek ez az intézkedése teljesen kihozta sodrából a nemzeti paraszpártot s oly rettenetes lárma támadt, hogy az elnök kényeién volt az ülést felfüggeszteni. A mentelmi bizottság már az ülés alatt előterjesztette jelentését és eszerint Vajda-Vojvodát szigorú dorgálással, Mad- geani képviselőt öt napi kizárásra, a másik három képviselőt pedig 15, illetve 30 j napi kizárásra ítélte. 1 Vajda-Voj vada szót kért a mentelmi bizottság határozatához. A kormányt vádolta meg azzal, hogy szándékosan provokálja ezeket a botrányokat. Beszéde alatt esett az első reprodukálhatatlan, obszcén kifejezés. Ezt a kifejezést Popovics Sándor parasztpárti képviselő, a Stirbey-kormány volt pénzügyminisztere, kiáltotta a liberális párt felé. A közbeszólás óriási felháborodást váltott ki a kormánypártban. A reprodukálhatatlan kifejezések özöne hangzott el. Lupu közmunkaügyi miniszter Popovics képviselőn egy még talán brutálisabb kifejezéssel vett revánsot. Az ülést többször fel kellett függeszteni. Popovics még az ülés folyamán fegyveres elégtételt kórt Lupu tói. A miniszter a segédeket visszaküldte azzal a megjegyzéssel, hogy istállóba való, neveletlen emberrel nem párbajozik. Szerencséjét RlfiffeíTfíSÍréFfik orgonáért JaqerüílöPÍ Srliőxla Világhírű templom! orgonák, prospektslpck, villámot fújtató- •zárkául Kitűnő ajánló taraiak elsőrangú stakfeklnMfyak- tőU 54 érés tapasztalat. 1927-10 2270 új orgonát szarettűnk. Brcoknar, Rleger-Mle orgonáján játasüb Negyvenkét éve lakik Szíovenszkó területén, Í9i2-ben pozsonyi illetőséget szerzett és mégis elutasították állampolgárság iránti kérvényével Prága, február 11. Az Illetőségi kérdésben nap-nap mellett újabb meglepetések történnek, a lex-Dérer végrehajtása egyre lassabban halad előre és a hatóságok egvre több akadályt gördítenek a folyamodók elé. Minden eddigi sérelmet fölülmúl azonban a belügyminiszternek a napokban hozott határozata: K. A. rendőrhatósági bizonyítvánnyal igazolni tudja, hogy 1883-tól 1889-ig Érsekújváron, azután pedig a mai napig állandóan Pozsonyban lakott. Az utóbbi körülményt a pozsonyi rendőrigazgatóságnak igazolványával igazolta. Pozsony rárosa 1912-ben kifejezetten felvette őt az illetőségi kötelékbe. A lex-Dérer megalkotása után azonnal beadta kérvényét és meg volt győződve arról, hogy állampolgársága elismerésének semmi sem állhat útjában, hiszen eleget tett a törvény azon feltételének, hogy 1910 jan. elseje előtt négy évig ugyanazon csehszlovákiai községben lakott és azóta is e területen tartózkodik. A belügyminiszter mindannak dacára elutasította kérvényével, még pedig a következő rendkívüli furcsa indokolással: Az 1920. évi állampolgársági törvény 9. paragrafusa értelmében K. A.-nak az 1912- ben szerzett pozsonyi illetősége alapján nem kell, hogy lámpással keresse, menjen a legközelebbi kereskedőhöz és kérjen egy eredeti csomagot a valódi Kathreiner-féle Kneipp malátakávéből és megvan a szerencséje a kávécsészében, azonban csak úgy, ha nem csak közönségesen malátakávét kér, hanem uyomatékkal Kathreiner-féle Kneipp malá'akávét; és csak igy lehet biztos abban, hogy a va’ódit kapta, mely el van látva a védjeggyel: „Kneipp plébános képe* és amely azon jóizli és zamatos kávéitalt szolgálja. Figyelje meg szintén a csomagokon levő főzési utasítást. Valódi esek eredeti csomagokban Kneipp plébános képével. Soha szabadon kimérve! módjában lett volna a csehszlovák állam- polgárság elismerését kérni. De miután ezt nem tette meg, magyar állampolgárságot szerzett és igy nem felelt meg a lex-Dérer ama feltételének, hogy a folyamodónak időközben nem szabad más állampolgárságot szereznie. A belügyminisztériumnak ez a határozata, amint azt a közigazgatási bíróság is bizonyára ki fogja mondani, ellenkezik a törvénynyel és a logika szabályaival. A minisztérium okoskodása szerint azok, akik igazolni tudják, hogy 1910 január elseje után Szíovenszkó valamely városában illetőséget szereztek, nem kaphatnak a lex-Dérer alapján állampolgárságot, hanem csak azok, akik sem 1910 január elseje előtt, sem pedig utána illetőséget nem szereztek. Azok tehát, akiknek olyan erős jogcímük van, mint az illetőségnek későbbi elismerése, elvben nem részesülhetnek a törvény kedvezményedben és az állampolgárság elismerésére legfeljebb azoknak van kilátásuk, akik még erre a jogcímre sem tudnak hivatkozni. Az illetőségi ügyet valóban sikerült a feje tetejére állítani. <3$66Í, vagy az etsosiere&m REGÉNr-irU: A\aRAI Ó^NDOR Az álom ennyi: tizenőtéves vagyok. Hossziu a karom és hosszú a lábam, rövid- madrágios ruhát viselek, s egy utcán megyek egy városban, amit nem ismerek. Egyszerre szembejön Madár, a növendék. Nem köszön, hanem megáll és gúnyosam vigyorog iára. Nekem rögtön eszemíbejut, hogy én Madárnak a tanárja vagyok, sőt osztályfőnöke, s felháborít ez a gúnyos és tiszteletlen vigyorgás. Ugyanekkor meglátom magam egy kínaira táblákban, s látom azt, hogy Madár joggal vigyorog, mert fiatalabb vagyok, mint ő, tizenöfcévee, és rövidnadrágot viselek. Düh önt el, s minden áron be akarom bizonyítani Madárnak, hogy idősebb vagyok, mint ő, ötvenöt éves vagyok, szakállam van és bundám, tanár vagyok, s ő köteles előre köszönni nekem. Iszonyú erőlködéssel nyújtózkodni és ágaskodni kezdek, a szememet forgatom, s minden erőmmel, minden izmommal azon vagyok, hogy bebizonyítsam Madárnak most rögtön, ebben a pillanatban, hogy én felnőtt ember vagyok, szakállam van stfo. A pofa- csontjaimmal is erőlködöm, hogy a saakál- lam kinőj jön és a térdemen rángatom, húzom a nadrágot, hogy hosszabb legyen és el- födije a lábszáraimat. De Madár csak áll, két kezét gúnyosan egy szürke kabát zsebébe rakja, aminek szivarzsebéből zsebkendő lőg ki, s ezt mondja: „Minden hiába, uraim, ön már soha nem leez idősebb." Ezt mondja, hangosam nevét, kezével gúnyosan búcsút mt, s bátra-hátranézve, gúnyos vigyorgással, odébb megy. Én ottmáradok, tehetetlenül. | toporzékoliva, nézek utána s mindet elkövetek, hogy visszanyerjem igazi külsőmet, utánasiethessek Madárnak és bebizonyíthassam neki, hogy tóved. De semmi nem segít, látom a kirakatban, hogy tizenöt éves vagyok. Közben emberek mennek el mellettem, fél- ismerősök, köztük Kudlicsek is, akik mélyen lehúzzák a kalapjukat és köszönnek: „alá- ezolgáfja, tanár ur ...“ ügy érzem, hogy el fogok ájulni, minden összekavarodik bennem. Ennyi az álom. Háromszor álmodtam két hétben. Egy máJsik megfigyelésem, amit föl akarok jegyezni, az, hogy ebben a két hétben, mióta az álom tart, talán valamivel régebben is, valami különös, hirtelen, nagy >n erős ellenszenvet érzek őr aközben Madárral szemben. Meg kell jegyeznem, hogy MadáT erre az ellenszenvre semmivel sem adott okot. Az igazság az, hogy nagyon jól tanul, minden oldalról csak dicséretet hallok, « latinból is egyike a legjobb diákjaimnak. Magaviseleté is kifogástalan. Utóbbi időben abbahagyta, az önképzőkör i szereplést és vad poémákat sem olvasott fel. A konferencián általános volt a vélemény, hogy Madár nagyot változott és egyike az intézet reményteljes növendékeinek. Fflangérozni is keveset látom. Tudom róla, hogy két uj növendéket ie vállalt a hatodikból, Ceerey és Neumann mellett most még két órát ad naponta. A magaviseleté velem szemben feltűnően alázatos és tiszteletteljes, látszik rajta, hogy hálás nekem. Mindez ok . lenne arra, hogy fokozott barátsággal foglalkozzam Madárral Észrevettem azt Is, hogy Ceerey és Neumann javultak latinból, mióta Madár foglalkozik velük, s ugyanez a véleménye az algebratanárnak is. Mindezt összevetve egyre érthetetlenebb előttem ez az erős, határozott, szinte testi ellenszenv, amit utolsó időben Madárral szemben érzek, órakőzben nem szeretek ránézni. Kellemetlenül érint, ha a hangját hallom. Ha a folyosón szembejön velem, elfordítom a fejem. Éra előtt néha arra kell gondolnom, hogy Madár is.benn lesz az osztályban, s egyszerre nincs kedvem az órához. Nem emlékszem, hogy valaha is ilyen kellemetlen hatást tett volna reám növendék. Ez nem lehet az álom következménye, inkább azt hiszem, az álom csak folytatása lehet ennek az éber ellenszenvnek. Elhatároztam, hogy lefcüzdöm ezt az ellenszenvet, ami oktalan 'és igazságtalan. Iparkodom minél kevesebbet foglalkozni Madárral, de ha sor kerül reá, barátságos vagyok hozzá. Nem szeretem a nézését, vau benne valami tétova. Nem szeretem az arcát, a pattanásait, a nagy orrát. Ez minden, amit ezekből a betekből fel tudok jegyezni. Március 17. — Vasárnap. Langyosabb az idő. Az évszakok változása mindig elővesz egy kicsi! Megint idegesebb vagyok. Többet sétálok, bár nagy és vastag a sár. Az utolsó följegyzéshez ma hozzáfűzhetek valamit, amiért röstellem magam. Most már megtörtént. Nem tudok változtatni rajta. Persze Madárról van szó. Ritkán foglalkoztam annyit egy növendékemmel, mint éppen ezzel a Madárral. Azt hiszem, az osztálynak az a véleménye, hogy Madár a kedvencem. Valószínüleg elmesélte, hogy a rozmár pénzt és télikabátot adott neki, mikor 'beteg volt. Én tudom, hogy Madár nem a kedvencem. De ezt nem éreztettem soha vele. Kétségtelen, hogy barátságos voltam hozzá. Az, hogy egyre ellenszenvesebb ne* kém, az a2 én ügyem. Van valami bizalma* a mosolyában. Néha az az érzésem, hogy rá kell szólnom. Ezekben a napokban idegesebb voltaim, mint máskor. Csütörtökön, óra végén, felszólítottam Madár t. Már soron volt. Nyugodtan ált fel, s reám nézett. Most utólag belátom, hogy talán tévedtem. De abban a pillanatban az volt az érzésem, hogy valami1 szemtelen fölénnyel, valami nyugalmas biztonsággal néz reám. Az ellenszenvem ebben a pillanatban olyan erős volt, hogy meg tudtam volna ütni. Érthetetlen. Elfordítottam a fejem, hogy ne lássam. — Olvassa — mondtam. — „Jam panca aratt-o Regiae jugera..." — „Jugera Regiae" — mondta Madár az orrhangján. Én tudom, nem tehet róla, hogy orrhangon beszél. Valami hiba van az orrában, Lalán ezért ilyen dagadt. De ez a hang feliuge- relt. — Mit mond? — kérdeztem és ránéztem. — „Jugera Regiaé" — mondta mégegyszer, fölényesen és biztosan. Nem volt könyv a kezében. — El tetszett téveszteni. Nem ,.Regi,ae jugera". És barátságosan, alulról fölfelé mosolygott. Én akkor már tudtam, hogy nem Regiae jugera. Tudtam abban a pillanatban, mikor kim Ondiam. Megbotlott a nyelvem. Egy pillanatig az volt a szándékom, ami leghelyesebb is lett volna, hogy bólintok és ráhagyom. De mikor a mosolyát: megláttam, nem bírtam tovább. Az osztály vigyorgott. Nagy csönd volt. Huszonnyolc esztendő alatt nem történt ez meg velem. Az asztalra csaptam, hogy a toll szót légárait. (Folytatjuk.) A természetes Igmándi keserüviz gwomor és béltiszt Hé hatása páratlan. Az Igmándit ne tévessze össze másfajta keserüvlzzel! Kapható mindenütt kis és nagy üvegben. Scímiidíhaiier kdtvállalat Komárom.
