Prágai Magyar Hirlap, 1928. január (7. évfolyam, 1-25 / 1628-1652. szám)

1928-01-07 / 5. (1632.) szám

Csehszlovákia és Lengyelország U ráüt vess B lira stabilizációjában. A mostani arra irányuló kísérleteknél, hogy Franciaország és Olaszország körit kedvező atmoszférát teremtsenek, kellemet­len benyomást tett az, hogy Olaszország a lira sta­bilizációjával kapcsolatban elhallgatta azt a kö­rülményt, hogy a Francia Bank a stabilizációban szintén részt vesz. Az Agentia Stefánia a párisi sajtó ezen megállapításához rövid kommünikét adott ki, amelyben megnevezi azokat a bankokat, amelyek Olaszországnak kölcsönt nyújtottak. Az amerikai Federal Reserve Bank mellett 15 más jegybank szerepel ezen a listán, többek között az Angol Bank, a Francia Bank, a Német Birodalmi Bank, a magyar és osztrák jegybankok, valamint ^csehszlovák Nemzeti Bank. — A Lengyel Bank varsói jelentés szerint szintén részt vesz az olasz lira stabilizációjában és megfelelő kölcsönt nyújt az olasz kormánynak. A német bankrátát is leszállítják? Berlinből jelentik: Berlini pénzügyi körök véleménye sze­rint a német Birodalmi Bank a diszkontot a hol­napi nap folyamán 1 százalékkal le fogja szál­lítani. Belgium nem csatlakozik a diszkontcsökken­tcsekhez. Berlinből jelentik: A Francia Bank diszkontcsökkentését a Belga Bank egyelőre nem fogja követni. A Belga Nemzeti Bank 1927 máso­dik szemeszterére 55 frank osztalékot fizet. Csehszlovákia növekvő barnaszénszállitásai Németországnak. Berlinből jelentik: Tekintettel arra, hogy a Rajna-menti szénvidéken csökkent a széntermelés, Németország Csehszlovákiában több barnaszenet rendelt, mint rendesen. Mig 1927 szeptemberig az import havi átlaga 200 ezer tomiát tett ki, ez a mennyiség 1927 októberétől 300 ezer tonnára emelkedett. Ez az emelkedés különösen a csehszlovák határvidékek javát szol­gálja. A német ipar és kereskedelem 1927-ben. Berlinből jelentik: A porosz kereskedelmi kama­rák jelentése szerint a német közgazdaság 1927. év utolsó hónapjában még betartotta az egész év nívóját. Az újév kezdetével csökkenés állott be. A munkanélküliek száma emelkedett és már az egymilliót érte el, ezenkívül a fizetésképtelen­ségek is emelkedtek. A kilátások azonban tovább­ra is kedvezők és azok is fognak maradni, ha a munkásság nem áll elő újabb bérkövetelésekkel. A textiláruk forgalmi adójának átalányozása. Január közepén újabb tárgyalásokat fognak foly­tatni a textiláruk forgalmi adójának átalányozá­sáról. A pénzügyminisztérium bevárja az érde­keltek tanácskozásainak eredményét és csak ez­után fogja a maga álláspontját, amelyet ezzel a kérdéssel szemben elfoglal, megformulázni. Még a tavaszi idény előtt várható ennek a kérdésnek a végleges rendezése. Tartózkodó hangulat a bőrpiaeon. Bár a bőr-* piac fejlődése kétségkívül felfelé irányul és a nyersbőrpiac hangulata kimondottan szilárd, a borkereskedelemben újév után a szokásos tartóz­kodás és bizonytalanság nyilvánul meg. Érthető, hogy a jelenlegi árnivó úgy a kereskedőnél, mint a fogyasztónál bizonytalanságot idéz elő és hogy hosszabblejáratu üzleteket nem nagyon kötnek. Egyelőre bizonyos, hogy a drágulással még to­vábbra is számolni kell. Bérharc a szlovenszkói textiliparban. A zsol­nai és rajeci posztógyárban két évig tartó szer­ződésnélküli állapot után kollektív szerződést írtak alá, amely az eddigi béreket meghagyja. A rózsahegyi Mauthner féle textilmüvekben a mun­kásság felmondta a kollektív szerződést és bér- követeléseket nyújtott át, amelyek a keletcseh textilipar követeléseinek megfelelnek. A munka­adók még eddig nem foglaltak állást, de a tárgya­lásokat valószínűleg még ebben a hónapban meg fogják kezdeni. A likvidáló Kassai Népbank. Múlt évi decem­ber 29-ifci számunkban fenti eimimel megjelent köz­leményünkre vonatkozólag Pozsonyiból a következő helyreigazító sorok közlésére kérték fel lapunkat: A felszámoló Kassai Népbank státusának ismerte­tésénél b. lapjuk tudósi tója figyelmen kívül hagyta a bank tárcájában lévő állampapírok jelentékeny áufoiya'memeliked'ését, valamint a bank tulajdonát képező székház értéktöbbletét. Ezen körülmények telhetőivé tették, hogy a Rolniidká vzajomrá poklad- nica már múlt éivi május havában garantálta a mo­ratóriumi betétállománynak 100%-os kifizetését kamatmentesen, melyből 30% időközben már viga­sza is fizettetett és a második 30%~oe kvóta viez- szafizetése jelenleg van folyamatban. A harmadik, 40%-os kvóta visszafizetéee pedig folyó évi juliufi 1-én esedékes. így tehát téves azon közlés, hogy a betevők csak jelentékeny tőkeveszteséggel jxitihat- nak követeléseikhez. Tudomásunk szerint a rész­vényesek is részesülnek némi kártalanitódban az­által, hogy az említett földmüveesziövetkezet egyen­ként 20 K értékben átveszi a felajánlott részvénye­ket. így nyilvánvaló, hogy a közlemény téves infor­máción alapult, mely a múlt évi május 31-én meg­tartott közgyűlésről, valamint az időközi vissza­fizetésekről nem bírt tudomással. ÉRTÉKTŐZSDE Nem egységes a prágai értéktőzsde Prága, január 5. A prágai értéktőzsdén nem volt egységes irányzat A nyitás szilárd hangula­tú volt, különösen a speoiális értékek emelkedtek tovább, A holnapi szünnapra való tekintettel azonban nagyobb realizációkat, eszközöltek és az árfolyamok letöredeztek. Főként cukorértékek gyengültek és a többi korlátértckek irányzata nem volt egységes. A küliszban nyugodt volt a 1928 január 0, péntek. ­forgalom ■ a* árfolyamok sem nagyon változtak. A bankpiac könnyedén szilárd, míg a beruházási piac igen erősen szilárd Irányzata volt Az ipari részvények piacán emelkedtek: Cseh-Morva 65, Solo 50, Prágai Vaa 80, Aussigi Vegyi 26, Kolini Szesz 25, Első Pilzeni 10, Prágai Email 9, Berg és Hütten, Tej és Cseh Kereskedelmi 5 koroná­val. Estek: Nordbahn 65, Schöller 30, Pozsonyi Kábel 25, Cseh Cukor 22, Brünni Sör 20, Észak- cseh Szén 15, Aussigi Finomító, Budweisi Sör, Svetovar 5, Nyugatcseh Szén 4, Krizsik 3, Olle- schauer 2 koronávaL A bankpiacon Nemzeti Bank 60, Sporo 5, Slovenská 4, Cseh Eszkompt 2, Zsivno 1 koronával javultak, Osztrák Hitel 4, L3nderbank 2, Cseh Indusztrial 1 koronával gyengültek. A beruházási piacon emelkedtek: a Sü százalékos és a H-járadék l,a 6 százalékos negyedik és hadiszállítások % százalékkal, a százalékos negyedik 60, a lisztkölcsön és a AH százalékos negyedik 45, a prémiumkölcsön és népszövetségi 40, a 4 százalékos pót 35, az 5% százalékos negyedik 25, a 4.2 százalékos pót 15 fillérrel. A prágai devizapiacon London 0.09, Ber­lin 0.25, Brüsszel 0.25, Zürich 0.125, Páris 0.03, Bécs 0.15 koronával gyengült, Varsó 0.30 koroná­val javult. + Kedvetlen a budapesti értéktőzsde. A spe­kuláció minden téren eladásokat eszközölt, úgy, hogy az árfolyamok alacsonyak voltak. Kedvezőbb berlini hírekre a hangulat valamivel javult s az alarphangulat nem változott és továbbra is kedvet­len maradt. Az árfolyamváltozások szűk határok közt mozogtak. Egyes montánértékek kisebb nye­reséget könyveltek eh A forgalom nem volt nagy. Egyes, a csehszlovák távirati iroda jelentésében nem foglalt értékek közül a Mokfár 95.50, Török­szentmiklósi 16, Pestszentlőrinci 45, Részvénysör 129.50 és Felien 196 pengős árfolyamot ért eL 4- Barátságos a bécsi értéktőzsde. A kuliászban nagyobb fedezetek történtek. Az üzlet nem volt nagy s az irányzat nem volt egységes. Realizációk később nyomasztólag hatottak az árfolyamokra, de a tőzsde megőrizte ellentállőképességét. A korlát­ban az irányzat nem volt egységes és csak Prágai Vas könyvelhetett el nagyobb nyereségeket na­gyobb prágai vásárlások alapján. + Szilárd a berlini értéktőzsde. A szilárd irányzat az összes piacokon megnyilvánult. Az a tény, hogy az Angol Bank a diszkontot nem csökkentette, a piacra nem volt befolyással A magándiszkont egy negyed százalékkal a napi és havi pénz számára egyaránt csökkent. Elsősorban montán-, villany- és géprészvények iránt érdek­lődtek. Aj utótőzsde bizakodó volt ÁRUTŐZSDE ’+’ A prágai sertésvásárra 1713 darab sertést hajtottak fel, ebből 120 jugoszláv, 144 román 9— 9.25, 948 lengyel 8.50—9.50, 216 magyar hízó 10.20, 79 jugoszláv hízó 10.50, 206 román hixó 9.—. A vásár kicsi volt + Nyugodt a prágai cukorpiac. Nyersátúl­jegyzés Aussig loko 193.75—196.25, kikötő 193.75. + A mai budapesti terménytőzsde irányzata — mint azt ottani szerkesztőségünk teHöfonoin je­lenti — változatlanul tartott voit. Hivatalos jegy­zések: Tiszavidéki búza 30.95—81.10, felsőíiezaá 30.75—30.90, dunántúli 30.76—30.86, roos 20—29.25, ■takarmányárpa 26.75—27.25, eörárpa 29-50—33.50, uj tengeri 22.90—23.05, zab 25.75—26 pengő. + A berlini terménytőzsdén nyugodt irányzat mellett a következő árakat jegyezték: Birodalmi búza 237—240, rozs 239—242, árpa 220—266, zab 204—215, tengeri 220—222, búzaliszt 30.75—34.25, rozsliszt 34.50—34.25, kortpafélék 16, repce 345— 350, ViMória-borsó 51—57, kis ehető borsó 32— 35, takarmányborsó^ 24—22, pelaiska és lóbab 20— 21, bükköny 21—24, burgonya 3.60—4. POZSONYI TERMÉNYTŐZSDE Pozsony, január 5. K-tól K-t* ®uta 70—85 kg ............ -2^ — 824 Rozs ...... ........... 220 — -21 rpa export 220 — 225 „ príma 20 6 — 310 „ merkantil ISO — 200 Őszi árpa ............... -------— Zab . ............................................................. 188—193 Ten geri szemes ......<•«••• 148 — 150 „ ex uszály Pozsony ....... 144 — 145 Viktória borsó ............. 276 — 380 Fehér bab ..... .......... 185 — 166 Tavaszi bükköny ..«•••••.•*« 180 — 185 szí bükköny ............. — — — Repce 370 — 180 Mák................................................................. 676 — 800 Vöröshere natúr ....... »{.«. 10C0 —1200 . plombázvs .......... — — — Lucerna natúr ............. 1200 — (800 . . plombáivá ...•.•••••« — — — Étkezési rózsa burgonya —— — » sárga burgonya 74— 86 (pari burgonya ...... ....... 83— 84 Búzadara ............... 840 — 745 OGG búzaliszt ............. 830 — 335 Rozsliszt ............... — — — Korpa.............................................................. 129—182 Takarmányliszt ....••••••••• 160 — ICO Szárított répaszelet ..........a 86— 86 Amerikai disznózsír ab Pozsony. .... 1400 —1420 Magyar » ab határ ...... 16 J< —1580 Amerikai szalonna ab Pozsony ..... >884 —14(5 Magyar „ ab határ ...... 1446 — 1680 Széna félédes, laza — — — „ » préselt •»••*»••• 44 — 49 Zsúp szalma...........................................................M— 82 Ta karmány szalma, laza ........ — — — , „ préselt 25 — 27 Alom szalma, laza ........... — — — . * préselt ......... 27— 26 Irányzat: őrlőgabonában tartózkodó a keres­let, árpa továbbra is szilárd, takarmánycikkek keresettek. Prága, január 5. Valuták. Holland 1357.50, német 800.75, belga 469.50, svájci 649, norvég 893, dán 900.75, angol 163.70, spanyol 578.50, olasz 177.30, amerikai 33.39, francia 132.65, svéd 905, jugoszláv 58.75. magyar 587250, román 20.4214, bolgár 23.10, lengyel 376, osztrák 472.75. 'CT^GAI/VVAGVaUHÍRIiAB n i PRÁGÁI MAGYAR HÍRLAP I Szlovenszkói szerkesztő: Teliéry Gyula. — Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal: Zólyomi |Dezső, I., Döbrentei-fér 9. Telefon: Teréz 263_22. j — Ruszinszbói szerkesztőség: Ungvár, Bercsénvi- utea 15. szám. Szerkesztő Rácz Pál. _ Irodalmi főmunkatárs: Sziklay Ferenc dr., Kassa, Éder-u. 9. Cnoniol Dór Smlchov, Radltcka tr. 2g, dpcvlul Dal Ak“‘41MéÍB6VillllM' Nyitva délután 2-tól — Negyedliteres borok — Jazz — Táncok XXXXXXXXXXXXXXXlXIXIXXXXreCXXXXXXXXX X 9513/H/25 Királyi Postahajózási Társaság: I ROYAL MAIL LINE i x i csehszlovák kormán; által engedélyezett vonal. | x Rendszeres és direkt személyforga’om Cherfourgbói | 1 Brazília, Argentína, Peru, Kába, Urnsnaj? i 3 és Chilébe i JJ « -—Haló: Indulás: Hajó: Indáiét ^ Cj \ Deseado január 7 Asturias március 7 w M $ Asturias „ 11 Andes M 16 3 ^des „ 20 Deseado „ 17 3C Desna „ 21 Arlanza M 30 S S * (r^TTorlpiI Arlanza február 3 Desna „ 31 JH5 Alcantara M 15 Álcán tara április 11 V ,1 Demerara „ 18 Aimanzora „ 20 u S Aimanzora „ 24 Demerara „ 28 |Qj Darro március 3 Asturias május 2 jK H Stoyal Mail Lfne Prága II. Hybemská ul. 24. | JJJ Telefon: 20379. % Telegram: RoymaUpac. M xxmseKxxmxxxixixixmxxxxxxxxxiLji i Devizaárfolyamok BUDAPEST BECS BERLIN ZÜRICH 1-6 1-4. 1-4 1-4 1-6 1-4. 1-5. 1-4. 1 uenoa Alrea ,,,,,,,,, —1,788 t.787 221.76 22J.75 Konstantinápoly. .................... —848 2.161 S.6T 2.67 Lo ndon.............................. 27.85 27.84 84.48 34.66 80.«S ^0.4| ‘6.8ú í6.8O New-Y ork , , . . ................... 570.68 670.40 KA— 707.86 4.179 4.182 AJé 5.18 Ki o de Janeiro ........ —•— —0.498 0.499 —— ,— Amaterdam .......... 280,70 280.80 285.40 286.18 i69.01 69.02 i(.9.55 09.65 Athén ......................................... —5.594 5.54 • 6.90 6.68 Brütaal ......................................... 79.89 79.80 98.81 99.01 68.(7 68.465 72.50 /2.60 He tíingíora.................................. — 10.63 10.5 <7 13.03 >3.05 Rá m*....................80.10 80.95 87.89 38.88 22.67 22.766 88.il Í8.I6 o el gr ad................... . 10-°* 1004 ,,4T ,2-48 7-802 7 K88 0-l* 9-13 Ko penháía................... * *03.07 t33— 189.46 189.Í-5 iia.t8 U2.>6 189. <89.­Ojfo 151.72 151.87 188.— 188.60 llt.23 111.25 188. 18*.­Piria * * * *................... * 22.46 2a.4S 27.80 27.88 16.45 16.44 80.40 20.40 pr ida............................................. l8-ö° l8-90 80 92 S0-97 ^-S88 12-40 15.36 15.86 Zür ich ' ***** *................ 110.96 ti0.0& 134.63 .36J7 90.66 80.685 — So fia •••••••••••• 4,12 4.11 6.< 8 6X9 3.023 8.024 8.74 8.74 Madrid *****...................* —120.95 117.55 68.79 99.M 85.06 e6.20 ..................................* 154.20 154.05 190.15 191.16 118.83 .18.77 149.- .89.95 BuaSmT.................................. —~ 12S-92 78., 9 90.70 90.75 Bu dapest ..................................... w#65 80,4! 58.96 58.995 78.10 78.10 V* *............................................... 84.- 68.96 79.28 ÍS.M 46.98 68.16 58.15 Vlr,'.0 .......................................... 136.40 ,86.85 168.77 169.M 188.92 128.90 A Drágái tőzsde devtzniegyzései: január 5. január 4. Pén» Áru Pénz Áru Amsterdam » • 185^.— 1SCÍ7— 1859.8T% 1305.87*4 Berlin ................ 803.20 807.20 808.45 807.45 Zü richeső— 553.- 550.12v, 653.12-4 06lo(ChrÍ6tiania) 896.— 900.— 895.50 4 Kopenhagen . . 902.75 906.75 902.50 906.60 J Stockholm . . . 906.50 910.50 906.75 910.75 J Mailand .... 177.77*/, 179.17*/, 177.80 Paris...... 132.17 133.37 132.20 133.40 1 BoV:::: w.15 105.15 ^ i^ i New York Cable 33.65 33.95 33.65 S3.85J Brüssel................ 470.40 473.40 470.65 473 6S jl Ma drid * .... 584.25 687.75 683.- 586.-1 BeS . . . 59.28-/, 59.78</, 59.83 69.88 | Soffa . . .... 24.26 24.56 24.26 24.56 N Kon8t*ntinopel • 17.J5 12.85 47!'45 « Wien ..... 475.30 478.30 47545 478ASM Warschau . . . 37/15 380.15 376.85 879|Sa Budapest.... 688.60 591.60 53®-05 1444 ***1 Buenos Airea . 1440.- 1446.- 1438.- 1444 ’ Helsingtora . . 84 50 85.- 84.52'/, 85.02^4 Rip-a ..... 649.50 652.50 649.50 652.50* Rio de Janeiro. 405.50 408.50 m Montevideo • • 33-60 ,nt'nn ícq'qo Alexaudria ... 168.80 1^0.20 1®®-^ l4a'«rt» >: Athén................ 46-20 46.80 46.20 46-80»^ Bu karest .... 20.65 21.05 20.65 21 05^ $ : fimső SLo SSao 168:20* R^val . . . . . 801.— 9C5. - 904.50 9C8.50* Móniéi. . , . 33-62'/* 33.82G 83.52'á 33 82'/,* A budapesti értéktőzsde árfolyamat! s M I/« ÉSftSf.:::::::: S­Magyar Hitel.................... . 90 IC 9 .80 Le számítoló I 1 I ’. * 1 *. ös'.so 94.­Magyar-Olaw........................ 87.— fi?.— Osz trák Hitel.................... . 59 90 - .— Me rkúr..................................... *7.— 17.— Ke reskedelmi bank ..... '27.— '2P.Í0 Egyesült takarékpt, .... I8-— 17.— ■híagy. élt. tkpt...................... 97.— Első hazai tkpt...................... -29.— — Borsod-Miskolci ................. *6.50 46 — Co noordia ............................... 9.— fi.fio Bu dapesti nja-iom................. <3— 48 — Gi zella malom..................... 15.— 17 50 Hungária malom................. S8.— 97 &0 Be ocsini............................. — — 278.— És zaki szén........................... — — — Es ztergom-Szászvár .... — Felsőm, szén........................ — — Br asche.................................. Slho Ma gnezit................. 246— 2u.— Ha gy ált. kőszén ...... 774 ~ 763. ­Salgó..................................... . 74.90 7Í.40 Ur ikányi .......................... 186— 182.— Kó burg..................................... 26 50 26 60 Cs áky..................................... 80.- ng.— Ma gyar feg^vergyáp. . . . 818.50 814.— Gaüz Danubius ....... 188.— or 0. — Ganz villamos ....... 176.- 170.50 Hofherr................ ie._. is.— Lá ng......................................... i2S— iái.— Lipták ............ Ic.öo ív.60 Győri vagongyér............... 47.- 49_ Ri ma........................... 114.90 m.'.O Sc hliek ........... Teudloü Ditrich ...... 14.50 u.75 Egyes, fa............................... Gu tmann.................. —19,50 Or sz. fa.»...................... — Li gnum-trösst........................ — Ma lomsoky ......... — Nensehloaa ......... s.$p g.sn Rézbányái................. hm is «o Sz lavónia .......... n$ Nasehltai................... im. - '84.80 Za bola! ........... — Adria — Atlantika .......... i.at Levante ...................................... 29.5a 37.40 Kö zúti................. Dé li vasút .......... 10,pj 9.80 illamvasut ......... Tröszt ............ 45.M 45 M Magyar énkor....................... sM._ 2j3._ Oeeán.................. _ _ * Ma gyar (sál érni................... _ ............................... I«4J» 128. J# Győri olaj............................... __ __ Ba róti ............ _ —- ÉfiTj8!........................... 62I — Go ldberger.......................... . . ,_ 97.35 Sp ódinm..................................... 25— Hu ngária műtrágya .... gg 20 65' Klotlld........................... Gu mmi ........................... . 157'., Te lefon ........... 30.— 2060 Bóni......................................................... _ _ Pa pír • .................................. B2.60 ős termelő «•••«••••» A prágai értéktőzsde árfotyamais 1/5 1M WSS. évi kincstári utalvány — 1924 évi kincstári ntalvány — Nyoreménykölcsőn ..... 100.70 96Jft <Wo*es beruházási kölcsön . 101A0 100.8S fPIt-os lisztkölcsön............ S0i.7ö 10C.SO 6* /0-os Allamköesön............ 100.76 iü(Xf Mo rva orsz. -köles. 1911.4'/» *U ~ •** Morva orsz.-köles 1917. 5%. — •— *3.— Prága város 1913. köles. 5% 9t.— — Prága város 1919. kölca 4% 79.80 —.— Brünn város 1921. köles. 6 % *00.50 — r— Pozsony város 191á köles. 4 % 5 7— — Prága városi takrpt 4% . . CsL vörös kereszt sorsjegy . *3— — Magy. 5 frtos vörös kereszt. ——r­Magy. jelzálog sorsjegy. . —j— Budapesti Bazilika sorsjegy — Agrárbank................. *«5.- 4S«.­Cs eh Union Bank............... 4<«.W 899.50 Le számítoló........................ 4; 8.60 4JL­Cs eh Iparbank................. 480.- 4b(‘.50 Pr ágát Hitelbank...... 601.— 687.— Szlovák Bank........ 194.— 189.— Zivnostenska ........ 687.50 5S0JS0 AngoL-Cslov. Bank............ 27.— Os ztrák hitel........................ 318,— 691A0 Bé csi Union Bank ..... —.— ­Wiener Bankv....................... 141.60 141.50 Jugoslovenska-bank .... 68.7b 65.76 Nordbahn ................................. 6440.— 6435.— Cs eh cukor................. U90.— 1ID0.— Horvát cukor........ 839— 335.— Kolini műtrágya ...... 595.— 682—. Kolini kávé ......... —.— — •— Kolini petróleum - ..... — Kolini szesz. .........................2480.— 2390^­Te jipar r.-t. ................................1725.— 1735.— Első pilseni sörgyár .... —.— — .— Breitfeld-Danék ...... — .— Laurin és Klement............ —.— — Ri nghofi'er ........................... U57.- 1097.60 Cs eh északi szén ...... 3355.- 8452 50 Cseh nyugati szén ..... 675.- 641.— Alpine....................... 213,- 2i4 60 Po ldi.......................... 730.- 609— Pr ágai vasipar ....... 1666— 1570.— Skoda........................... 1243.- 1214— Pozsonyi kábel ....... 2425— 2485.— Intvald. ........... 854.— 885.—

Next

/
Oldalképek
Tartalom