Prágai Magyar Hirlap, 1928. január (7. évfolyam, 1-25 / 1628-1652. szám)
1928-01-06 / 4. (1631.) szám
4 lítóö január 6, csütörtök. V L^XAR'ilI JRIlAB Teendőink az állampolgárság és illetőség kérdésében Irta Gergely Albert ér. I. Munkács, január 4. Hébe-hóba megjelennek különböző hirlapköz- lemények az állampolgárságról és illetőségről, de egy sem írja le azt a kálváriát, melyet itt az őslakók elszenvedni kényszerültek, hanem holmi ferde és törvényellenes tanácsokat osztogatnak, hogy miképpen lehet az őslakő idevaló. Azt, hogy miképpen idevaló az őslakó, a saini-germaini és trianoni békeszerződések Írják elő, ennélfogva a csehszlovák kormánynak ezekkel ellenkező praxisát nem holmi alkalmatlan tanácsokkal kell alátámasztani, hanem erélyes állás- foglalással, egységes megmozdulással ezt a sok ezer exisztenciát tönkretevő praxist kiküszöbölni. E végből szükségét érzem annak, hogy e praxis megkonosulásának rövid történetét és az ellene eddig igénybe vett segítséget, majd az állampolgárság és illetőség törvényes normáit és ezek alapján a további küzdelem útját megjelöljem, mert rövid időn belül odajutunk, ha nem cselekszünk, hogy alig-alig lesz itt idevaló őslakó, — főleg magyar. # Arról természetesen szó sem eshetik, hogy a csehek, morvák és sziléziaiak, fajkülönbség nélkül állampolgárok, mert a saint-germaini békeszerződés 3. cikke kimondja, hogy: „Az alább felsorolt szerződések különös határozatainak fentar- lásával Csehszlovákia ipso facto és minden alakszerűség nélkül csehszlovák állampolgároknak ismeri el azon osztrák és magyar állampolgárokat, akiknek e szerződés jogerősségsk r a helyzethez képest lakhelyük, vagy illetőségük azon a területen van, mely a Németországgal, Ausztriával és Magyarországgal, vagy a mostani viszonyok rendezése végett megkötött valamely szerződés alapján Csehszlovákia alkatrészéül elismertetett, vagy el fog ismertetni." Miután a volt Cseh-, Morvaország és Szilézia azelőtt az osztrák örökös tartományokhoz tartozott, ezeknek lakói eo ipso csehszlovák állampolgárok. Nem egészen úgy áll a dolog a Magyarországtól Csehszlovákiához csatolt területeken. Ezekre 'nézve a trianoni békeszerződés 61. cikke kimondja, hogy: „Mindazok a személyek, akiknek illetősége oly területen van, amely azelőtt a volt Osztrák-Magyar Monarchia területeihez tartozott, a magyar állampolgárság kizárásával jogérvényesen annak az államnak az állampolgárságát szerzik meg, amely az említett területen az állami főhatalmat gyakorolja." Itt tehát a volt magyar állampolgárokra nézve már csupán az ottlakás által szerzett csehszlovák állampolgárságról nincs szó, hanem csak az illetőség a* irányadó. Ám a trianoni szerződés 62. cikke a saint- germaini szerződés 3. cikkét „különös" határozat tál toldja meg és kimondja, hogy: „Nem érintve a 61. cikk rendelkezését azok a személyek, akik a jelen szerződés értelmében... a csehszlovák államhoz csatolt valamely területen 1910. január 1. után szereztek illetőséget, csak oly feltétellel szerzik meg... a csehszlovák állampolgárságot, ha. a csehszlovák államtól erre engedélyi nyerjek.* Vagyis ké féle csehszlovák állairpolgar=agol álla pltott meg: egyet az 1910 január 1 je előtt a csa- t ?t területeken nyert illetőségűek részére, akik azt a saint-germaini szerződés szerint eo ipso szerzik meg és egyet, melyet az 1910. január 1-je után itt illetőséget szerzettek kérnek, ha megadják nekik, mert ha nem kérr Jt, vagy ha nem adják meg nekik, ez utóbbiak azon állam polgáraiként ismerenáők el jogerősen, mely azon hely felett a főhatalmat gyakorolja, ahol azelőtt illetőségük volt. íme, az elcsatolt magyarok mostoha sorsának a megpecsételését már a békeszerződésben megalapozták azzal, hogy akik 1910 után szereztek itt illetőséget, azok csak a tetszés jog (jus placefi) alapján lehetnek itteni állampolgárok. És ezen szerződési kötelezettségekre, valamint a polgári és politikai jogoknak faj és nyelvre való tekintet nélküli egyenlőségére, a nyelvhasználatra, a jótékony, vallási és szociális intézmények létesítésére, saját költségen felállítandó iskolákra és nevelő intézetekre és ezekben saját nyelvük és vallásuk szabad gyakorlására nézve a csehszlovák köztársaság a saint- germaini békeszerződés I. fejezet 1. cikkében a következő kötelezettséget vállalta: „Csehszlovákia kötelezi magát arra, hogy ezen fejezet 2—8. cikkeiben (mely.’-ben a fenti jogosítványok elő vannak Írva) foglalt határozatok alaptörvényekként ismertetnek el, hogy sem törvény, sem rendelet, sem semmiféle hatósági cselekedet ezen határozatokkal nem fog ellenmondásban, vagy ellentétben állani és sem törvény, sem rendelet, sem hatósági csekkedet ezekkel szemben nem fog érvénnyel birni.“ Ehhez képest a csehszlovák törvényhozás az 1920. évi 236. számú alkotmánytörvény 1. §-ának 1. pontjában kimondotta hogy: „Csehszlovák állampolgárok 1918 október 28-ától (tehát az államalapítástól) kezdve azon személyek, akik legkésőbb 1910 január 1-ig a most a csehszlovák köztársasághoz tartozó volt osztrák-magyar monarchiái területeken az illetőséget megszerezték és azóta megszakítás nélkül bírják." Ez alaptörvény és nem áll ellentétben a saint- germaini szerződés 2—8. cikkeivel és így kifelé jól fest és az itteni, legalább 1910 január 1-je előtt iV'-'őségét nyert őslakókat meg is nyugtatta. De I zájárulásukkal megalkották az 1925. évi 152. u. (lex Dérer) törvényt és miután ezzel a helyyet m^avitottnak látszott, a népszövetség a panaszt ad acta tette. Pedig a lex Dérer nem segített a helyzetben, legfeljebb azon kevés személyen, aki 1910 január 1-je előtt egyszer Bem járult a község terheihez és igy illetőséget nem szerezhetett. Ám ezeknek is és az esetleg más ez alapon állampolgárságért folyamodóknak a gyakorlatban olyan nehézségeket okoznak, hogy ezeknek szinte lehetetlen megfelelni. Rengeteg okirat beszerzését követelik, ami — ha lehetséges — rém pénzbe kerül és ezen felül az állampolgárságért hatalmas dijakat kívánnak. Azonkívül pedig sok ilyen kérvényt egyszerűen elutasítanak. A lex Dérernek hiánya az is, hogy nem mondta ki az állampolgárság érzésének könnyítését és egyszerűsítését; hogy könnyelműen vagy szándékosan kihagyták abból azt, hogy díjmentes megszerzése és hogy határidőre — 5 évre szól, amelynek az elmúltával azok az itteni őslakók, kik 1910 előtt már szerzett illetőségükben bízva, nem kérték a lex Dér^r alapján az állam- polgárságot, hontalanokká válnak; azután főleg az a hiánya, hogy az állampolgárságot a megadás napjától számítják és igy az itt előbb már jogot szerzett személyek (szolgálatban levő tisztviselők, elbocsátottak, nyugdíjra jogosultak, ezek özvegyei, gyermekei) jogait nem ismerik el, mert csak most lettek állampolgárokká. És miután ezt a hiányos törvényt tekintik az állampolgárság szerzésére jogforrásul az őslakosok részére, a rendeletek tömkelegével árasztották el az elsőfokú közigazgatási hatóságokat, hogy illetőséget —- ami az állampolgárság alapja — az 1886:XXIÍ. te. alapján ne ismerjenek el és leszármazás alapján is csak azokét, akik az 1871:XVIII. te- alapján azt maguk, vagy szüleik utján nyerték és ezt is csak úgy, ha nagyszülő, szülő, folyamodó 1871 óta itt laknak, mit okiratokkal és születési, házassági és mindenféle egyéb bizonyítvánnyal kell igazolni. Az 1910 előtt határozott felvétel alapján illetőséget szerzett egyé. éktől is követelik 1871. évi saját vagy szülőik, nagyszülőik ittlakásá- nak igazolását. Tehát a saint-germaini és a trianoni szerződéseknek az állampolgárságra vonatkozó megállapításaival és az 1920. évi 236. sz. alkotmány-törvénnyel ellenkezően a szlovenszkói és ruszinszkói őslakók nagy tömegei nem idevalók — szlovákok, németek, zsidók, ruszinok, magyarok egyaránt, de főleg a magyarok. Ezt a helyzetet szótlanul tovább tűrni, vétkes könnyelműség volna. (Folytatjuk.) másképp festett a gyakorlat mint a papír. Ki szerezte meg (múlt időben) 1910 Január 1-ig itt az iletöséget? Aki az 1886:XXII. tc.-nek az illetőség megszerzésére szóló 6—18. §-aiban kürölirt és az 1910 január 1-je előtti joggyakorlattal megállapított feltételeknek megfelelt. (Akkor a múltban.) Hja, de a csehszlovák kormány ezt nem respektálta éa abszurd jogi előadással kiforgatta. A csehszlovákiai legfőbb közigazgatási bíróság kimondotta, hogy: 1. Nem ismeri el az 1886:XXII. te. 10. §-ában világosan körülirt hallgatólagos lile tőségszerzést, hanem csak határozott felvétel által igazoltat, pedig a legtöbb személy és ezek leszármazottjai 1886. év óta csak ez alapon szerezted itt illetőséget; 2. Az idézett szakaszban jelzett községi ter- hekhez járulást folytonos 4 évi adófizetéshez kötötte, holott az 1910 előtt erre illetékes magyar közigazgatási bíróság joggyakorlata megállapította, hogy a 4 év alatt egyszer is — akár Közmunkával, közmunkaváltsággal, pótadóval stb. — teljesített ily járulás elég a hallgatólagos illetőség szerzéséhez és ennek teljesítését majdnem mindenki igazolhatta, kivéve a tisztviselőket, katonatiszteket, tanítókat s jegyzőket, kiket az 1886:XX1I. t. c. 138. §-a pótadó alól mentesített és a magyar közigazgatási biróság ki is mondotta, hogy ezeknél, valamint a napszámosoknál,’ kiket az 1883. évi X. te. mentesített, e hallgatólagos illetőségszerzéshez csupán a 4 évi folytonos egy helyben lakás szükséges; 3. hogy ezek mellett a 10. § alapján szerzett illetőségszerzésnél is az előző községet erről értesíteni kellett, mert különben nincs jogerős illetőség, pedig az 18S6:XXII. te. ilyet elő nem irt. És ezt a — szelíden mondva — vastag jogi tévedést az alantas közigatási hatóságok által követendőnek rendelte el a belügyminiszter. Ezzel nemcsak a 1886:XXII. te. 10. §-r alapján illetőséget szerzetteket' zárja ki a csehszlovák állam- polgárságból, hanem az igy szerzettek leszárma- zottait, a férjhezment é. az özvegyekké vált nőket és az igy nyert illetőségből a közigazgatási hatóságok által már kiadott illetőségi bizonyítványokat sorra megsemmisítette és hontalanná tette az őslakók sok tízezrét. Ezen eljárás ellen az itteni magyarság pártjainak vezetőségei panaszt emeltek a népszövetségnél, amelyre a csehszlovák kormány észrevételeit megtette és ezekre a panaszttevők megadták jogilag alaposan megokolt válaszukat. Ezután — a magyar nemzeti párt képviselői aktivitási politikára szánván el magukat — hozAz „S 4 hajó halálharca Frledrlcb Bonra sorhajóhadnagy visszaemlékezései az amerikai buvárhajő katasztrófájára IX A vihar növekedésével mindinkább az a veszély fenyegetett, hogy a mentőexpediciő hajói a nyílt vizen elvesztik stabilitásukat és a szilárd bázist, amely az öt ponton-hajó ösz- szekapcsolásából állott elő, nem lehet fen- tartani. Ilyen módon elveszítjük a kapcsolatot az S. 4. roncsával is, amelyet a Roshingból leeresztett kábelek erősítenek a bázishoz. Minden pillanatban az a veszedelem fenyegetett, hogy az acélkábelek nem birják ki a fenekestül felforgatott Viharhullámok feszítését Hétfőn délután fél öt óra tájban ez a veszedelem tényleg bekövetkezett. A vihar széttépte a flottabázist és az S. 4.-hez vezető acélsodronyok is úgy mállottak szét a roppant erőfeszítésben, mint a cérnaszálak. Valósággal kétségbeestünk arra a gondolatra, hogy a vihar ereje lesodorja a roncsot arról a 36 méter mélységben levő iszappadról, amelyen megtaláltuk, elsodorja mélyebb helyekre és akkor azután talán már meg se leljük, vagyha nagy fáradsággal meg is találjuk, kezdhetünk mindent elölről. A felborult csónak Létre kell hozni a szilárd bázist minden áron, ez volt a feladat Pedig szinte a lehetetlenséggel volt határos a kivitele. Hiszen a nagy hajótestek is ide-oda imbolyogtak, hogyan lehetne a kavargó hullámok tetejére csónakokat bocsátani, hogy azok próbálják meg a bázis újra egybekapcsolását. Mégis meg kellett tennünk a kísérletet, ha életveszedelemmel is járt Nemsokára már vizrebocsátot- ták a Falco egy hatalmas csónakét, amelyen tizenkét montőr foglalt helyet és ezek megkezdették a kapcsolás munkáját. De alig dolgozhattak tiz percig, máris bekövetkezett a katasztrófa. A hullámok úgy borították fel a hatalmas bárkát, mint a dióhéjat és a bennülök, akik mind mentőövvel voltak ellátva, a hullámokba fordultak. Félórába került, amíg kihalászhattuk őket, de olyan alaposan áthültek, hogy mindnyájukat, a lazaretbe kellett vinni és még most is többen közülük az ágyat nyomják . .. Nincs remény ólomlassuságga! teltek a hétfő este órái, tehetetlen tétlenségben. A katasztrófák napja volt ez és hogy minden reménységünk elvesszen, a meteorologiai jelentés semmivel sem volt biztatóbb annál, amelyet vasárnap este kaptunk. Már pedig azzal mindnyájan tisztában voltunk, hogyha kedd délelőttiét nem tudjuk felhasználni, akkor a négy ember a biztos halál martaléka. A legénység ugyan azt hitte, hogy még hatan sínylődnek odalenn, mi azonban már tudtuk, hogy kettőt megváltott szenvedéseitől a halál. Rumbly tengernagy egész este számitgatott, árkusokat irt tele, amelyben az S. 4. olajmotorkamrájának tervrajza alapján pontosan megállapította, hogy a teljes levegőhiány kedden délben két órakor fog bekövetkezni. ha tehát addig nem juttathatunk le uijabb bombákat, akkor mindennek vége . . . Tóm Barker halála Hét óra tájban meglátogattam Tóm Bar- kert a lazaretben. A derék fiú eszméleten kívül volt. A lázmutató veszedelmesen táncolt a kritikus lázpont körül. Az orvos lemondott róla. Kétoldali tüdőgyulladása volt, azonkívül teljes kimerültsége. Delirált. Néha hangosan felsikoltott és értelmetlen, összefüggésnélküli szavakat dobott ki. Viziói voltak. A tenger szörnyetegeit, a kardos halakat látta, amelyekkel annyiszor vívott élet-halál harcot a tenger mélyén. Tizenegy órakor bekövetkezett az agónia és kevéssel éjfél előU Tóm Barker megszüld élni. Tisztelegve álltuk körül a hősi halott halálos ágyát, a lelkész térdrerogyva mormolta a halotti imát A néger hőstette A dráma utolsó felvonásához közeledett Még egy elkeseredett kísérletet tettünk- Morális érzékünk tiltakozott az ellen, mert úgy éreztük, hogy a biztos halálba küldjük Sim Fuglert, amikor kedden reggel hat órakor hat oxigén bombával felszerelve megparancsoltuk neki, hogy szálljon alá az örvénylő tengerbe és próbálja bejuttatni a torpedócsövön a bombákat r A derék néger habozás nélkül, szállóti alá, csaknem háromnegyed órát dolgo- gozott lent lehetetlen körülmények között, de hősies vállalkozása nem sikerült Amint a torpedócső fejét lefordítani akarta, a viz olyan nagy sodorral tódult a nyílás felé, hogy te.’ijes elöntéssel fenyegette a# olajkamrát. Levegő hiányában való megfulladás he’yett viz fojtaná meg őket, végeredményben olyan mindegy. Az utolsó felvonás Ettől az időtől kezdve az S. 8. oszcillátorai gyakrabban vették fel az S. 4. mártírjainak üzenetét. Halálra voltak szánva és ők már tudták ezt. A hiteles jegyzékek a következő időrendi sorrendben vették fel az üzeneteket: Kedden reggel 7 óra 16 perc. Egon Fritch: Az utolsó oxigén-bombát is elfogyasztottuk, mindnyájan a hátunkon fekszünk, hogy minél kevesebb levegőt fogyasszunk. Miért nem kapunk tőletek semmi üzenetet? 7 óra 42 perc. Egon Fritch: Az emberek már nem sokáig birják. A mi oszcillátorunk; felmondta a szolgálatot, talán ezért nem kapunk semmi hirt tőletek. Ezután az üzenetek értelmetlenek, töredezettek. Világos, hogy megkezdődött a de- liriura. 9 óra 33 perc: Le ... ve ... gőt ^ hot vagyunk? Itt már csak két ... tő .. * Fritch . . . nem szól-. . . megfulladt . . « 10 óra 22 perc: Kelten . . . va . . , gyünk . . . négy hulla . . . hullabűz . . . miért zártak börtönbe? ... Jó katonák vagyunk . . . Roger . . . Függ . . . Többiek.... Igen, a többiek, Fritch sorhajóhadnagy, Manier, Simsons, Paudder már halottak, őket megváltotta a Mors Imperator. 11 óra 49 perc. Savanyú ... a le .. . ve ... gő .. . sa ... va .. . nyu---------* fri ss . . . 12 óra 16 perc. Az utolsó üzenet... Is .. . len . . . van . . . van . . . remény Az S. 8. oszcillátorai még egyszer meg- rezdültek, délután öt óra 12 perckor. De a jel nem volt kivihető. Valószínű, hogy Rogger, aki még ismerte a Morse-jeleket, már meghalt és egyedül Pugg volt életben, aki csak ráütött börtönének belső falára, hogy jelezze: még egy ember él, de az sem sokáig. Délután hat órától az S. 8. egy acélko- porső mellett őrködött. A sors iróniája A dráma befejeződött. S mintha a sors ki akarta volna röhögni az ember segíteni akarását, alig jelezte az S. 8., hogy még kapott életjelt, amikor megérkezett a meteorológiai jelentés. Estére a vihar elül és holnapra már teljesen sima tenger. Köszönjük neked, oh Sors, hogy olyan' kegyes vagy hozzánk, de kissé megkéstél a kegyeddel. Kedden este 11 órakor a búvárok egész kara lenn dolgozott. Pillanatok alatt megvolt a kapcsolat a tankhajókkal. Pillanatok a’att hozzá volt kapcsolva a gáztartó a ventillátorhoz. Mégy órán keresztül szivattyúztak életet- adó, friss levegőt a hat hullának, akiknek már semmire sem volt szükségük. Morse- jeleimt e az oszcillátorok ■ semmi választ nem fogtak fel. Hogy milyen volt a dráma lefolyása benn az acélbörtönben, arról csak ezek a töredék üzenetek adnak némi halvány képet. Filozófus nem vagyok, de talán akad iró, aki e szomorú jelekből meg tudja rajzolni az S. 4. belsejében lezajlott szörnyű tragédiát, v (Vége.) f jiinosranr báríumcső Tisztán csengő hang Nagy meredekség Kiváló teljesítmény Eddig megjelent típusok: sTungsram P 410 1 alacsony frequenciáju erŐsitőc$ő és j| sTungsram P 415 I végerősitőcso