Prágai Magyar Hirlap, 1927. december (6. évfolyam, 275-297 / 1609-1631. szám)
1927-12-21 / 290. (1624.) szám
1927 december 21, sserda. 'TMG^-yV^AGfcAR-HIRIiAB , Köz^azda^ágP ;, SXiOvenszkö gazdasási konjunktúrája részben lavult (A pozsonyi kelfeskedelmi és iparkamara teljes ülése elé terjesztett jelentés) — Befejező közlemény — Áttérve a gyáripari termelés viszonyaira, a .•rab iparágak helyze e a következő: A vasmüvek ezidőszerint kapaci'ásuk 80 százalékával dolgoznak. Különösen kedvezőek vol'ak " ez év el3Ő hónapjai; a kon unk'ura május havában érle el le’őponlját. Azóta kisebb mérvű, hónapról- hónapra tartó csökkenés mutatkozik a beérkező megrendelésekben. Ez a vál ozás egyfelől a vasfeldolgozó ipar gyengébb belföldi fogyasz ására vezetendő vissza, másrészt abban leli magyaráza'át, hogy az épi őipar szükségleteit még ez év első felében fedez'e. Hozzájárul a vasművek gyengébb foglalkoztatásához az a körülmény is, hogy a kiviteli pofokon még mindig nehezen tudnak megküzdeni az olcsó árakkal dolgozó világversennyel A v sszafejlődés még nagyobb lett volna, hogyha a vasfeldolgo-ó pár nem 'etl volna nagyobb megrendeléseket a kivitel számára, miál al elég nagy mennyiségű árut áll tót ak elő a közvetett kivi.el számára. A kábelgyártás az év első hónapjaiban kedvezőimül indult, aminek oka. egyrészt az akkor uralkodó iparválság kihatásában, másrész* 1 az akkori s'agnáló épitő tevékenységben keresendő. Ez párig kedvező kilátásokkal fogadta az épitő lörvénv éle beléptetését s ez eredményben nem is csalódod, csak az vól' kár, hogy az ép:tő!örvény az érdekeltség sürge ése dacára elég későn jelent meg. Ré'ségtelen azonban, hogy az ipar általános javulása kedvezel a kábelgyártásnak,-mm án most sok olyan terve' haj’ariak végre a gyárak, amelyeket eddigelé vissza'ar ottak. Az állami szállítások is hozzájárulnak ez iparág föllendüléséhez, különösen a postaigazgaőság ré~zéről tott nagyobbmérvü kábelmegrendelések következében. A zománcipar anny bán javról1 az utóbbi időiben, hogy az üzemek foglamoztatása élénkebb. JEzen inkább idényszerj jelenséget ellönsulyózák a készáruk nyomott árai. A kivi el fejlődhetne, de a3 a kár, hogy a szállítás igen nagy távolságokra á keletre és a tengrentuli piacokra kénytelen gravi álni. A közelfekvő pír okra, ti. m. Ausztriába, Romániába és Jugoszláv;ába nincs kivitelünk, jóllehet a zománcipar ezen fogyasztőpiacokra jól be van rendezve. A most említett államok ugyanis rr.agás vámokkal veszik körül magukat. A kivitel Magyarországba megindult, amióta a kereskedelmi; szerződést megkötőt ék. A cukoriparban a legutóbbi becslés szerint több'ermelés várható. A cukors’atiszt kával foglalkozó nemze'kbzl egyesülés adatai szerint a 13.6 százalékkal legnagyobb a többtermelés a mi köztársaságunkban. A belföldi cukorgyárak között létrejött kartell hivatva lesz a termelést szabályozni s az egyes gyárak részére megállapított kontingens révén az eladás is helyesebb irányban fejlődik. A cukoripar eme szervezkedése hasznára vál k a ré- pa'ermelésnek ‘is, amennyiben a répaárák ezáltal javulnak. Szlovenszkő cukoripara a termelési idény befejezése elől áll és kedvezően rig zárulni. Ez ipar- ég számára engedélyezett vasúti díjszabási kedvezmények, amelyet az érdekeltség oly régóta sürget nagyban hozzá fognak járulni a cukoripar további föllendüléséhez. A szesz- és szeszesitalok termelése változa'lao. A szlovenszl ói érdekeltség jó eredményt vár a szeszadó örvény móJosilásá ól, mely az ország 'öb- bi részeivel való egyenlő elbánást van hivatva megvalósítani. A celltiloseipar ez évben is nagy eröfeszi'és! kellett, hogy kifejtsen, hegy a külföldi piacokon megállhassa helyét a hatalmas verseny'ársakkal szemben. A nagymérvű külföldi kínálat tenné- sze'sjerU ’"Övetkezménye lett az árak olcsóbbodása, s Szlovenszkő ipara sz n én kényszeri ve van az apadó árakat betartani, annak dacára, hogy a faárak drágulnak. A szövőiparban, neveze'esen a kender, len, ugszin'én a pamut feldolgozásban az utóbbi hónapok alatt elég kedvező volt az üzemek foglalkoztatása, de a fonalárak emelkedése kedvező'lenül ha'o't úgy az árak alr hutására, mint pedig a vásárlókedvre. Ez okból nem mondhatók kedvezőknek ez iparág kilá ásai; különösen ezért sem, mert a szomszéd országok vámviszonyai gátolják a kiviteli A kőolajfinomi'ds ezidőzerint jól dolgozik, főképp miután a kedvező időjárás az automobilok íorgalmát előmozdi'ja, ami jelenékeny benzinfogyasztást jeleni Hozzájárul ehhez a kezdődő vilá- g tási időszak és az ezzel járó nagyobb pe'rőleum- fogyasztás. A nyersolaj ermelő országokban utóbbi időben áruhiány észlelhető. A gumi és baltaiparra nagy befolyást gyakorolt a nyersguminak a múlt év folyamán a világr piacon bekövetkezett hir’eíen árcsökkenése, aminek következtében a készáruk árviszonyai is ehhez képest alakultak. A megrendelések a gumi és ba- la'aáruk iránt emelkednek, mi okból ez iparág a jövőre öézve még további uj gyármáöyökra rendezkedik. be. A kivi'eli üzlet úgy az európai, mint a tengerep'uli piacön fejlődik. A löllénygydrtds a kézifegyverekhez szükséges ’öltények előállításával foglalkozik és többnyire a belföldi szükséglett fedezi. A vadász- és sporttöltények keresleté állandóan emelkedik, aminek oka a vadállomány javulásában keresendő. A vasúi díjszabások 'erén figyelemre mérő; a kezelési ilíéí.ékek _ Ic.-zálíitása az áruforgalomban. Ez évi október hó í-vel S&lovenszkő Összes rendes- vágányu helyérdekü vasútjain az államvasuti báróméi veze ték be. Ugyanezen a napon lépett életbe n kezelési illetékek leszállítása, amely in'ézkedés az úgynevezett kis tarifareform keretében történt. A kezelési illeték leszállítása abban áll, hogy mindazon ese'ekben, amidőn az áruk oly vasu'ak közöli viszonylatban szállítanak, amely vasutak között a díjszabásokat eddigelé nem 6záínTtot!ák keresztül, alacsonyabb kezelési illeték állapi'tatik meg, olyképp, hogy minden útvonalra nézve az egyes díjszabási osz'ályokban 100 kg.-kinf 100—200 fillér szárai'tátik. Ez a díjszabási intézkedés ez év utolsó három hónapjában mintegy 15 milliós díjmérséklést fog 'jelenteni. Az uj vasúi! szállítási tarifa Prága, decémber 20. Szombaton ad‘a ki a vas- .u'ügyi minisztérium a csehszlovák államvasu ak úgynevezett „kis tarifareformjá“-nak szövegét, mely 1928 január 1-én lép éle be. Két füzetből áll: az első a helyi teherforgalom tarifarendelkezései!, a második a függelékeket tartalmazza. Az uj ,,'arifareform“ éle'belép'etésével hatályon kivül helyezik az eddigi szállítási tarifa I. részét, mely az általános tarifát tartalmazza a teherminősi'és szempontjából, a helyi tarifákról szóló II. rész 1. 2. füzetét s az 1927. év végéig érvényben levő , függelékekkel Az uj 'arifa tula dóriképpen egybefoglalása ez eddig széttágorödott tarifaszabályzatoknak, s tartalma lényeges változásokat eszközöl. Általános tájékozta’ójában megjelöli a gyorsáru és podgyász, valamint a fehéráru fogalmát; a küldemények súlyelosz'ásárói s mér'ékéről ad felvilágosítási továbbá megjelöli a módját a nyitott, csukott kocsirend eléseknek. Különleges tájékoztatójában előírja a hullák, élőálla'ok szállításéi a speciális vagonok, tejkocsik használatának módszereit. Továbbá részle eiben m'nden a szállításra vo- na kozó in'ézkedésről tájékozat őt ad. A második füzet k meri'ő felvilágosítást nyújt az első füzet taráiméról s a tarifatáblázatokat foglalja egybe a vasúti vonalak tél es rajzávál és megjelölésével. Ezenkívül a helyi kezelés rendszerét magyarázza meg. Pótjegyzékében az államosított uj vonalak kilómé erbeosztásái Írja elő, tekin'et'el a teherszállítás beosztására és távolsági előírásaira. A prák'ikus oldalát tekintve lényeges változásokat ir elő a reform a tarifák leszállítására vonatkozólag. Legfon’osabb az a rész, mely a részlet-küldemények mennyisége alapján állapi ja meg a szállítási dijakat, nem ; mint eddig egységesen 5 090 és 10 000 kg-os tételekben. Míg eddig a berakást is a vagónnagyság szerint határozták meg és fizették meg, ma a 10- és 15 tonnás vagonok á'lagszámitása helyett a tényleges súly utáni d'j- té'el' számítják fel, amivel megtakarítják az úgynevezett „Luf fracht* után kifizetett d’jtá'elt. A nagy távolságokra fiiólfl díjszabás összegben ugyanaz marad, csupán az 1—9 kilométer távolságok szálli’ási dij'élele lesz alacsonyabb. Az első osztályba sorolt áruk az 1—6 kilométeres távolságokon 258 f llér helyett 231 fillérbe kerülnek, vagy 8 kilométer távolságra az eddigi 279 fillér helyett 265 fillért számi'anak. A beosztásnak az alábbi táblázat felel meg: Közönséges gyorsára Mérsékelt gyorsára &o ' 1 " - " 1 Eddigi uj díjszabás Eddigi aj tétel g tétéi -----------j----------- tetei — ---------. o ? 5 tonna j 10 tonna ? 5tonn« 10 tonna £ utón | úti* ___________Fillérek 1000 kilogramm után.______ 16 495 404 359 334 261 232 10 601 541 481 375 380 3 0 20 868 782 695 478 431 383 100 3004 ’ 2704 2404 1302 1172 1042 300 7969 7181 6384 3195 2876 2556 A kontinentális szónk aríel! terve. Az angol Mnyiászsztnájk óta több ízbe® roerüllt már M a kon-tmentális széakarWH terve. Most isimét hírek jelentek meg angol, német és lengyel forrásokból, amelyek eaerint a kontinens széntermelő államai közt az éles verseny miatt egyre több kilátással tódultak puhatolódrások <az együttműködés biztosítására., Anyag-beszerzési központ alakul Rnszinszkóban. Ungvárröl jelentik: A roszinsz- kói szövetkezeti központ jelentős tér illettel gazdagodott a fiókok kiépítése folytán, A közigazgatási körzet területé® eddig 270 fogyasztási szövetkezeti eöatdóhely dolgozott és utolsó betek folyamán száz uj eladóállo- mást létesítették. A mintegy 400 fogyasztási szövetkezet számára most Beregszászon egy bevásárló centrumot létesítenek kellő raktárházzá1!, amelynek építését január elsején kezdjék meg és a fogyasztási szövetkezetek bevásárló és elosztó állomásaként fog szerepeim, amely tartozik gondoskodni állandóan a fogyasztási szövetkezetek áruinak pólósáról azzail a feltétellel, hogy teljesen kikapcsolja a közvetítő kereskedelmet. 5 hl volt az átlagos magyar bortermés. A magyar földművelésügyi minisztérium a napokban teszi közzé a . szőllőtermelésről szóló hivatalos adatokat. A beérkezett jelentések szerint az idén 380 ezer kát. hold területen mintegy 2 millió hl bor termett. Ez körülbelül 5 hl-es átlagot jelent, egyes borvidékeken azonban, igy a Hegyalja, Sopron, Mór és Eger környékén ennél jóval gyengébb volt a termés. A komáromi Koronabank Szanáló közgyűlése. Komáromból jelentik: A komáromi KoTonaibank szanálása a Légi óban ka utján befejezéséihez közeledik. Most vette kezdetét a szanáló közgyűlés a szanáló intézet és az aíí.ja,ciós érdekeltek részvételével. A gyűlésen 59 részvényes jelent -meg. A szanáló bizottság beszámolt munkájáról és kérte, hogy kössék meg a tervezett megállapodásokat. Megválasztották a vezetőséget és a felügyelő bizottságot. Hét komáromi személyiségen kivül a Legiobanka megbízottját vették be a bank igazgatóságába. M'után a bank a pénzügyminisztériumtól még nem kapta meg a takarékbetétek kezelésének jogát egyideig csak folyószámlabe tétieket fog kezelni. Járadék hossz Párisban. Párisbó! jelentik: A franc'a frank stabilizációjának és a valorizációról elteljed! híreknek hatása alatt a párisi értéktőzsdén hossz indult a fix- kamato7ásu értékek piacán. A költségvetési tárgyalások gyors befejezése és Poincarénak a írankstabilizációr.ój tett kijelentései táplálják a speku’ációt. Természetesen csak francia fixkamatozásu értékekről van szó. Meghíiisult á középeurópai gyapjuszövŐ kondiciókartell. Pécsből jelentik: ősz óta folynak Magyarország,. Csehszlovákia és Ausztria között egy gyapjüszövő kondiciókartell megalkotására folyó tárgyalások. Miután a három ország képviselői nem tudtak megegyezni a legfőbb, fogyasztóterületben, a tárgyalások holtpontra jutottak. Szünetel ideiglenesen a dunai áruforgalom. A csehszlovák Duna-gozhajőzási társaság közli Pozsonyból, hogy Regeüsburg—Belgrád között néhány küldemény teherforgalmát beszün'elL így Regens- burgban és Pasaunál 19-én, Lindben 20-án, Bécs- ben 21-én, Pozsonyban 22-én, Budapesten 23-án szűnik meg a folyami küldemények forgalma, amelyek a feni dátumok alkalmával irányittatnak a dunai kikö'őkben. A már eddig feladó t küldeményeket a forgalmi és időviszonyokkal összefüggően lehe'őleg rendelieiési végállomásukra juí- 'a'ják. A vontató száll tásokat azonban továbbra is föntar'ják. Jjirtás ram „KONUS'^hangszArö iorziíásmentes, élvezetes hanyálvite' Megszilárdult a prágai tőzsde Prága, december 20. A tegnapi barátságos magatartással összefüggésben ma tovább szilárdult a tőzsde, mely élénk mozgásba hozta az Összes’ vásárterületeket. Nagyobb üzleti tevékenység volt megfigyelhető s a favorizált papírok erős forgalmát jegyzi fel a hivatalos jelentés. A beruházási értékeket keresték s anyaghiány miatt erős árfolyamemelkedést értek el. A bank- és korlátértékek is megszilárdultak. Az ipari papírok közül Pozsonyi Kábel 50, Ceskomoravska 40, Nyugat- cseh Schamotte 35, Nestomitzi, Zettlitzi 30, Nordbahn, Berg és Hüttén 25, Heinrichsthal 15, Tej 13, Brosche, Apolló, Prágai Vas 10, Cseh Cukor, Podoli Cement, Kovarik 8, Kö- öigshoffer, Skoda 7, Poldi, Aussigi Vegyi 6, Rothau-Neudek, Fémhenger, Ref, Első Pilseni, Schellier 5, Rindskopf, Nyugatcseh Szén,---------------------------------------^------------------------Sc hriftgiesserei 3, Budweissi Sör, Centrokomise 2 koronával emelkedtek. Ezzel szemben Nusler Sör 20, Solo 18, Dux-Bodenbach 5, j Cseh Kereskedelmi 3 koronát veszített. A 1 bankpiacon Böhm. Union 5, Zsivno 3, Bökm. Eskompte, Lánder 2, Prágai Hitel 1, Osztrák Hitel 1 koronát nyert. A beruházási értékek közül Csapatszállilási 35, 3.5 százalékos négyes 20, 5.5 százalékos négyes, Konsol, Kon- , verziós és Liszt 15, 4.5 százalékos négyes 10, mindkét Beruházási és Népszövetségi kö’.osön- papir 5 fillérrel javultak;. ; + A prágai devizapiacon majdnem minden j érték javult. Berlin 0.25; 'Zürich 0.1, Béce 0.275, ! Rio 6 ponita] emelkedett, ellenben Madrid 2.5 6a Milánó 0.05 ponttal esett............ + Tartózkodó a budapesti tőzsde. A mai értéktőzsde tartózkodó hangulatban és alacsonyabb árf olya mokkái nyi tóit. Csak kivételes favorizált értékek emelték árfolyamukat. Az árfolyamíemor- zöolódás nem volt jelentékeny. A forgalom mindvégig 6zük keretek' között maradt. Záróirányzat kedvetlen. Egyes, a csehszlovák távirati iroda jelentésében nem foglalt értékek közül a Moktár 87, Pestszentlőrinci 46, Törökszentmiklósi 16, Részvénysör 124.50 pengőt jegyzett. + A bécsi tőzsde változatlan. A forgalom tartózkodó magatartással, kevés üzletkötéssel vetts I kezdetét, mely után -stagnácló következett be. Az ! Árfolyamok sem változtak különösképpen. Jobb J keresletnek örvendett, prágai fedezetekre a csehszlovák értékpapírpiac. A spekuláció főként folyó kötelezettségek fedezetére szorítkozott. Hiányozlak a magánvételi megbízások. Magándiszkont 6.25%. + Kedvetlen a berlini tőzsde. A mai tőzsde magatartása egyenetlen volt, a kullszértékek iránt tartózkodást tanúsított a spekuláció, tartanak attól, hogy az évzárlat pénzviszonyai kedvezőtlenül fogják befolyásolni a piaci, értékeket, bár más részről az a felfogás, hogy a mai feszültség csak átmeneti jelenség. A szénszindikátus jelentése, amely teljesen színtelen, nem volt jó hatással az árfolyamok magatartására. A bankvásáriók is tartózkodtak az üzlettől. Éppen ezért a forgalom mindvégig vontatott volt. Kivételt csak a villamospapirok képeztek, igy a Siemens-Halske 5 százalékkal emelkedett, a többi elektromosért ékek 1—2 százalékkal magasabb árfolyammal zártak. A festékrészvények iránt kevés hangulat volt, az árfolyamok 2 százalékkai estek. A Glanzstoff-papirt a svájci tőzsdére ma vezették be 620 frankkal, amely egyezik a berlini tőzsde árfolyamával, amelyet e hír sem javítóit meg mai kurzusán. Az üzleti sfagnáció majdnem valamennyi árfolyamot lemorzsolta. Az ufótőzsde kedvetlen. Napipénz valamivel könnyebb. A devizapiacon nincs változás. RITKA ALKALOM! Házlebontás miatt mindenféle briliáns, gyöngy, óra, arany és ezüsiáruk mélyen leszállított érőn eladók, Pompás, értékes karácsonyi ajándékok S. Jakobowfcz ékszerész Praha I, PPIkopy 21° Inyyen utazás Prágába! Vidéki vásárlóknak legalább 2000 korona értékű vásár ásnál megtérítünk egy III. oszt. vasútjegyet \ Újdonság! Most jelent megl | | K44ral Sáncsor | | Istenek nyomában | Ara fűzve 31.20 Ke, vászonkőtésben 44.20 Ke O í Újdonság! Most jelent megl | Kapható: 2* % m Prágai Magyar Hírlap kiadóhivatalában A ÁRUTŐZSDE *F A prágai cukorpiacon nyugodt irányzat mellett nyersanyagot prompt és decemberre Auráig loko 192.50—197.50, Amséig raktárhely 192.50 pénzzel jegyezték. + A mai prágai húspiacon eladásra került: 801 darab birka 7—12, 393 borjú 10—13, 5 kecske 4— 8, 276 hazai sertés 12—13 50, 678 lengyel ser és 125—1325, 244 lengyel sertés vágott 12—13, 168 jugoszláv bízó 12.4—14, 1186 negyed hazai marhahús, marhahús 8—12, bikahus 9.5—15.50, tehénhus 5— 7 korona árban, továbbá 2400 kg szalonnái 14.70 —15 koronás árban. + A budapesti gabonapiacon — amint azt ottani szerkesztőségünk telefonon jelenti — szilárdult az irányzat. A következő árakat jegyezték: Tiszavidéki búza 31, dunántúli 30.85, rozs 29, takarmányárpa 25.50—26.50, sörárpa 29.50—32.50, 6 tengeri 25.75—26, uj tengeri 21.15—22.50, zab 25— 25.75, köles 23.50—24.50, korpa 19.75—20, repce 48.50 pengő. + A berlini terménytőzsde a külföldi szilárdabb hírek hatása alatt magasabb árfolyamokat jegyzett. Jóminőségü áruk kínálata teljesen hiányzott. 300 tonna belföldi búza és rozs került eladásra. Búza 232—235, rozs 234—236, árpa 220—206, zab 200—210, tengeri 216—218, repce 345—350, búzaliszt S0.50—33.75, rozsliszt 31.25—» 33.50, korpafélék 13, Viktőria-boreö 51-57, kis ehető borsó 32—35, takarmányborsó 21—22, vetőbab 20—21, bükköny 21—24. repoepogáofca 19.70— 19.80. száraaszelet 12.10—12.30, burkony^szelet 24 —24.10, buzászaTttw 0.80—1.0Ő, zabszalma 0.80— 0430, szecska 150—1.80,