Prágai Magyar Hirlap, 1927. szeptember (6. évfolyam, 199-223 / 1533-1557. szám)

1927-09-11 / 208. (1542.) szám

1827 szeptember 11, vasárnap. 'PKSGM-TVVAfitAR-HIRLAE Az alsoveresmaril véres újév a legfelsőbb bíróság előtt Cigásxyháfooruság egy elcsábított leány miatt — A leg­felsőbb bíróság helybenhagyta a gyilkos büntetését ját feleségül. Mivel ez vonakodott felszólításának eleget ten ni, a két férfi között állandó volt a civakodni és a verekedés, mely lassanként átharapózot mindkét kiterjedt famíliára. A végzetes újév napján is, amikor a ké férfi a korcsmában megpillantotta egymást hangos veszekedésre került a sor, mélynél során a bicskák is kibújtak a zsebekből. Azon­ban a jelenlévőknek sikerült elejét venni t komolyabb harcnak és a két ellenség lecsilla­podva hagyta el a korcsmát. Délután Lakatosék folytatták a muzsiká­lást és bementek egy másik korcsmába. Azon­ban szerencsétlenségre betért oda Kovács Iván is és mikor megpillantotta ellenfelét, isméi fellángolt a veszekedés. Szó szót követett, egy­szerre csak Lakatosék félretették zeneszerszá­maikat, előkerültek a kések és a vastag dorongok is, a háttérben pedig néhány fejsze éle csillogóit fel. Kovács, aki csak egymagában volt, bátran odaállt támadói elé, akik azzal fenyegették hogy agyonütik, mint a veszett kutyát. Ko­vács még egy lépést tett támadói felé, ami­kor egyik ellenfele, aki hamarjában vasvillát kerített, ezzel a mellébe szúrt. A csak köny- nyebben megsebesített Kovács a szomszéd szobába futott, de Lakatos György utána és a kezében tartott fejszével lesújtott rá, de csak hüvelykujját találta, amit tőből levágott. Kovács már abban a Íriszemben volt, hogy megmenekült, mikor hirtelen elébe rohantak a többiek és útját állták. Lakatos György új­ból magasra emelte fejszéjét és vészjóslóan sziszegte: — Ma emberhúst akarok még enni! A következő pillanatban lesújtott a fejsze, ezúttal Kovács fejét ta­lálva, aki hangtalanul, holtan zuhant a körülállók lábai elé. A megrettent cigányraj szétrebbent, minden­ki hanyatthomlok menekült a gyilkosság szín­helyéről, hogy a büntetés elől megmenekül­jön. A csendőrség hamarosan letartóztatott öt Lakatos-családtagot, akik egytől-egyig tagad­ták a gyilkosságban való részvételt és egymás­ra igyekeztek áttolni a szörnyű bűnt. A vizs­gálat ennek folytán egyre terjedt, míg végül is Lakatos György magára vállalta a gyilkos­ságot. Beismerte, hogy ő volt az, aki Kovács Ivánt baltával leütötte, de azt állította, hogy önvédelemből követte el tettét. A bünügy a beregszászi törvényszék elé került, mely három tárgyalást is tartott, mind­annyiszor újabb és újabb tanukat hallgatva ki. A bíróság, végül is négy Lakatos-családta­got felmentett, Lakatos Györgyöt pedig halált okozó sú­lyos testi sértés miatt öt évi fegyházra Ítélte el. Fellebbezés folytán az ügy a kassai tábla elé került, mely ismét kétszer tárgyalta és az el­sőfokú ítéletet megerősítette. A közvádló fel­lebbezése folytán tegnap a brünni legfelsőbb bíróság is foglalkozott a komplikált üggyel és azt a határozatot hozta, hogy a fellebbezést el­utasítja, az ítéletet megerősíti azért is, hogy az újabb tanuk kihallgatására vonatkozó indít­vány ne keltse azt a látszatot, mintha az ügy elintézését halasztani akarnák. ^558/27 aarajgayiT’; -fr.tto. áv.­Véres harccsendőrök és legények között egy nyitramegyei faluban Tizenöt legény megtámadott két csendőrt — Az egyik legény súlyosan megsebesült — Mind a tizenöt támadót letartóztatták BREN Á-ból ARGENTINÁ-ba Braziléba, Uruguayba és a világ minden részébe olcsón eljuthat, a világhírű ESZflintlET LLDTD IIEIE1 gőzhajózási vállalat gőzösein. Vezérképviselet: Pra&ta, IS., Hyfocrnská 8 Képviseletünk ingyenes felvilágosítást ad. kő lehullott, de az embernek még a hajaszála sem görbült meg. . Mindazonáltal, hogy a titokzatos szellemjárás rendkívül tréfás körülmények között ment végbe, a lakosság izgalomba jött és csak nagysokára, jó­val éjfél után határozta el magát az éjjeli nyugo­dalomra. Másnap réggé', amikor mindenki azt hitte, hogy csak álmában álmodott rémeke', a két szomszéd meglepetéssel vette észre, hogy a zene­bona újból kezdődik. Belát'ák, hogy ennek már fele sem tréfa és Nyitra, szeptember 10. (Saját tudósítónktól.) Tegnap este véres szenzációja volt a nyitramegyei Deáki község­nek. A Grünwald-féle korcsmában mulatott a falu fiatalsága, amikor úgy tiz óra felé két csendőr lépett be a helyiségbe, akik két csendháborítót kerestek. A már elfogyasztott alkohol hatása alatt álló fiatalság néhány tag­ja erré^idalnrazni kezdte a csendőrökét, majd egyikük elkiáltotta magát, hogy le kell 'fegyve­rezni őket. A felszólítás élénk visszhangra ta­lált a berúgott legényekben és a következő percben mintegy tizenöt legény , nekitámadt a csendőröknek, hogy elvegyék tőlük a fegyvert. Kalous és Daskó csendőrőrmesterek látva, hogy életveszedelemben forognak, figyelmez­tették a legényeket, hogy ne erőszakoskodja­nak velük, mert ennek szomorú következmé­nye lehet. A figyelmeztetes újabb olaj volt a tűzre. A legények rohamot intéztek a fegyveres csendőrök ellen, néhánynak sikerüli lefognia Kaloust, de Kalous társa a támadókra fogta fegyverét, mire azok szétrebbentek. A rendet azonban nem sikerült helyreállítani, mert a legények újból rohamra indultak a csendőrök ellen. Né hányáéi elövették késeiket és egyre hangosabban követelték a: csendőrök eltávozását, azzal fenyegetve őket, hogy ellenkező esetben vér fog folyni és rövid utón fognak végezni velük. A legények újabb rohama alkalmával mindkét csendőr könnyebb-sülyosabb sérü­léseket szenvedett. Mindketten több sebből véreztek már, mikor végül utolsó erőfeszítéssel sikerült egy pillanatra kiszabadítani magukat a támadók szorító karjaiból. Kalous csendőr egyszerre csak azt vette észre, hogy az egyik legény, Pavel János, nyitott késsel jön feléje és oldalról akarja megközelí­teni. A következő pillanatban a legény felé fordult és szuronyát annak oldalába döfte. Pavel a döfés után hang­talanul rogyott össze. A legényeket ez kissé lehütötte és rövidesen szétoszlottak. Csupán a megsebesült Pavel Já­nos és annak egyik barátja, Bucsek Lajos, ma­radt a helyszínen, akiket a csendőrök azonnal letartóztattak. Másnap reggelre elfogták a töbi legényt is, akik az esti háborúságban résztvettek. Összesen tizenöt legényt szállítottak be a nyUrai ügyészségi fogházba, akik azonban kereken tagadják, hogy résztvettek volna a csendőrök elleni támadásban. Ezzel szemben a csendőrök határozottan felis­merték bennük a támadókat s igy egyelőre vizsgálati fogságban maradnak. A korcsma valóságos csatatér képét mutatta a legények szétverése után. | Most jeleni meg! Most jelent meg! Imaurice leblanc % A Lupin Arzén legújabb kalandjai; .• A zöldszemü hölgy | ára 16.50 Ke. $ % :: Most jelent meg! Most jelent meg! % Briinn, szeptember 10. j (Saját tudósítónktól.) Mintegy három héttel j ezelőtt bírt. adtunk arról, a máig is kiderítetlen, csodálatos jelenségről, mely a szepességi Kotter- bach községben történt. Augusztus 12-én a Kossá- nyi főerdésznél nyaraló Pirtó Tibor, Pirtó nagy- tapolcsányi telekkönyvvezető tizenhároméves kis­fia körül különös dolgok játszódtak le. Augusztus 12-étől 18-áig a fiú közelében kövek repültek, melyek csak leesésük pillanatában váltak látha­tóvá, pénzdarabok hullottak alá az égből, kulcsok önmaguktól a levegőbe emelkedtek, egyszóval furcsa és megfoghatatlan események színhelye volt a kis Kotterbach falu. Híradásunk bejárta a csehszlovákiai sajtót és igy szerzett tudomást az eseményekről Simsa Já­nos dr. neves prágai idegorvos is, aki az egész esetet személyes vizsgálatok alapján igyekezett ] tisztázni. Simsa János dr. azonban, mint két hét- j tel ezelőtt lapunk számára adott interjújában kö- , zöltiik, arra a meggyőződésre jutott, hogy ] a kotlerbachi csoda kifürkészhetetlen ok- . kuli jelenség volt, melynek tudományos \ magyarázatát nem lehet adni. Simsa dr. akkor néhány lap utján a nagy nyilvá­nossághoz is fordult, hogy aki hasonló jelensé­gekről tudomással birn jelentést tegyen neki róla. csendőrökért küldtek, akik el is jöttek, vé- • gigkuta'ták a kerteket, a házakat, de a mulatós kedvű tettest sehol sem találták. Éjjel, mikor megint teljés erőből kezdődő'! el minden, villanyos lámpákkal járták körül a há­zakat, de minden hiábavaló volt, a tettesnek sehol semmi nyoma. Keresik a gonosz csinytevőt A csendőrök uun eljöttek a tűzoltók, megint csak hiába kutattak, önkéntes őrök jelentkeztek, de éppen, amikor javában őrködtek, repültek elő­lük, köréjü'k, rájuk a kövek és a- tettesnek, még mindig Semmi nyoma.' A falu lakosságának ap~ raja-nagyja természetesen, állandóan talpon volt és már megszokott mulatságnak tekintette az ablaktáblák és cserepek pusztulását., Lassankint kialakult a vélemény, amit a falu öregei is hely­benhagytak, hogy valami Istentől elrugaszkodott gazember vezeti orránál fogva az egész falut, a, tűz­oltókat, a csendőröket, az álli'g fel-fegy­verzett önkéntes őröket. Augusztus 12-ifee: az okkult csodák napja A felszólításának meg is lett a foganatja, mert, imej alig két héttel utána, a morvaországi Sumic községből értesítés érkezett Simsa dr. cí­mére, hogy a kotlerbachi eseményekkel hajszálnyira megegyező jelenség adódott elő Sumicon is és pedig pontosan ugyanazon a napon, amikor Kotterbachon az első kö lehul­lott:^ aupiisztus 1 Simsa dr. a hír vétele után azonnal leutazott Su- j micra is és jegyzetbe foglalta a második kotter- bachi csoda minden részletét. Sumic község Ungariseh-Brod közelében, a Brünn—vlárai vonalon fekszik, mintegy ezeröt­száz lakosa van, akik két kezük munkájából tart­ják fénn magukat. Szegény, józan nép ez, a fa­lunak két korcsmája van, de kevés a jövedelem, korcsmára nem igen telik: Sumicban korcsmá­rosnak lenni előnytelen dolog. A falu megszokott nyugalmát augusztus 12-én váratlan izgalmak za­varták meg. Az egyik békés földműves házában aznap este különös tréfát űzött valaki. A házat estefelé, mint valami heves nyá­ri zápor, kövek százai árasztották el, anélkül, hogy valakit is megütöttek volna. Egy fiatal leány, Smerda unokája, aki már ágyá­ban feküdt, ijedten rettent föl álmából, amikor takaróját és vánkosait kövek kezdték elborítani, amelyek az alacsony ablakon át repültek be. A kövek zajtalanul, pehelykönnyüséggel hullottak alá a leányra, aki erre éktelen sivalkodással fel­lármázta a háznépet. Üvegtáblák és cserepek törnek össze Sumicon is Rögtön rá hasonló kődobálás indult meg a szomszédban is és a falu fellármázott lakossága a két ház köré csoportosulva nézte, amint jókora kövek záporozzák a két halálrarémült szomszéd házajtaját. Az ablaküvegek hangos csörömpöléssel zúzódlak be, a háztető cserepeit egymá- után söpörte le valami láthatatlan kés a földre, ahol a cserepek összetörtek. Azonban csodálatosképpen senkinek semmi, baja nem történt, ha valaki egy még ép ablakhoz ál­lott &z üvegtábla nagy zajjal összetöri, a nehéz Néhány napig tartós kőeső után a már teljesen ki­merült Smerda üzenetet küldött a csendőrökhöz; — Küldjön nekünk a kormány katonaságot ide, sem az életünk ,'sem a vagyonunk nincsen biztonságban! A hadviseltek véleménye ; A kormány ugyan nem küldött az öreg Smer­da védelmére katonaságot, de a faluba • irányított négy csendőrt, akik minden tőlük telhetőt elkö­vettek a rejtélyes kődobáló kinyomozására, de hasztalan. A falu „közvéleménye" most már pre- i cizebb formát öltött: a hadviselt férfiak megálla­pították, hogy a kődobálás olyanformán törté­nik, mint amikor a, háborúban aknavetőket és bom­bákat hajítottak az ellenség felé. ’ Az ehhez szükséges gépeket azonban sehol sem találják, bár a háborúban a gépek is több száz lépésnyire voltak valahol elrejtve, igy tehát nem lehetetlen, hogy a kővető valahol az erdőkben irányítja be masináját. Hogy pedig senkit sem talál, az csak azt bizonyítja, hogy agyafúrt, íigyes- kezü ember, aki pontosan be tudja állítani a célt, mint egy' főtüzér. , Enyhe Iynchju&tic Nosza erre megindult a találgatás, hogy ki is lehetne ez a ravasz fickó. Volna itt egy, mogorva, magános, a téglavetőben dolgozik és senkivel sem érintkezik, csak egyszer volt együtt a legények­kel, akkor is- összeverekedett velük és csodála­tosképpen éppen a Smerda-ház előtt volt az, ami­kor be is zúzta Smerdáék egyik ablakát. Azonkí­vül mindenki tudja róla, hogy kilenc- évig volt a háborúban. A szegény ember ezzel szemben nem sejtett semmit a ráirányuló gyanúról és vasárnap szokása ellenére elment a korcsmába az esti mu­latságra. Itt a falu legényeinek színe előtt a fia­tal Smerda megragadta gallérjánál és vadul meg­fenyegette: — Ha nem hagyod abba a dobálási, te sem­mirekellő, meg fog gyűlni velem a bajod! A szegény ember mindjárt előlegképpen meg­érezte a fiatal Smerda' vad erejét, de ennék még­is csak meg volt a foganatja, mert ime a csoda már csak két napon át folyt, egyre ritkábban, egyre gyengébben, a harmadik napon pedig vég­leg megszűnt. A faluban azóta újra csönd van, csak a szomszédos városokból érkeznek siirü ra­jokban a kiváncsi érdeklődők és a gyanubavett munkás, akinek kedvéért a kődobálás megszűnt, fájlalja kapott sebeit. Arra a kérdésre, hogy váj­jon tényleg nem ő volt-e a kődobáió, csak rezig- náltan néz el' a levegőbe: — Kérem szépen,- kétszáz korona a kerese­tem, hogyan jöhetnék én ilyen gondolatra? Ez a védekezés mindenesetre bir olyan em­beri vaslogikával, hogy ne a szegény munkásban keressük a sumici csíny okozóját és most sem te­hetünk egyebet, mint kötelességszerüen feljegyez­ni ezt a másik jelenséget is, mely aznap kezdő­dött- el ugyanazon körülmények között, mint a kotterbachi 2,csoda". A kotterbachi csoda napján a morvaország Sumicban is hasonló események játszódtak h Ablaktáblákat zúzott be és tetőcserepeket söpört le a titokzatos kődobáió — A jelenségek napokon keresztül megismétlődtek — Egy ártatlan munkásember majdnem népitélet áldozata lett 9 Budapest, szeptember 10. (Saját tudósitónktól.) A brünni legfelsőbb bíróság tegnap tárgyalta az alsóveresmarti vé­res újév szereplőinek bűnügyét. Az ücn- - járta a beregszászi törvényszéket, a kassai tábla ruszin tanácsát és tegnap a brünni leg­felsőbb bíróság elé került. Az ugocsai Alsóveresmart község lakos­sága túlnyomórészt görögkatolikus, ezért ün­nepeit tizenhárom nappal később üli meg, mint a római katolikusok. Ez év január 14-én, újév napján, a falu cigányai vidám muzsika­szóval járták be a házakat. A nagyszámú La­katos-család, miután tetemes „muzsika“-pénz- re tett szert, betért a falu korcsmájába, ahol azonban kellemetlen fogadtatásban részesült. A korcsmában tartózkodott ugyanis az ellen­séges cigánycsalád egyik tagja, Kovács Iván is. A két család között már hónapok óla éles viszálykodás folyt, mert a Lakatos-csa­lád egyik tagja, Lakatos Imre, megron­totta Kovács Iván kiskorú gyámleányát és Kovécs ezért rá akarta venni a lelkiis­meretlen csábítót, hogy vegye el gyámolt-

Next

/
Oldalképek
Tartalom