Prágai Magyar Hirlap, 1927. szeptember (6. évfolyam, 199-223 / 1533-1557. szám)

1927-09-15 / 211. (1545.) szám

2 1|/J( JlU, WUVU.IUÁ. Jelentős változások a román diplomáciai karban Bukarest, szeptember 14. Titulescu ro­mán külügyminiszter hazatérése után a di­plomáciai karban fontos személyi változások történnek. A Pol-itica értesülése szerint Bo- romuiiuvot, a Román Nemzeti Bank elnökét berlini, Petnescut pedig berni követnek ne­vezik ki. A vatikáni követet római követnek nevezik fci s a Vatikánba követnek Demeter Eia külügyminiszteri főtitkár megy, a londo­ni követi állást pedig csak ideiglenesen fog­ják betölteni Mayer és Hanreich mandátuma és a választási bíróság Prága, szept. 14. A cseh iparospárti Ke- forma értesülése szerint a Bund dér Landwirte a közeli napokban beadja petícióját a válasz­tási bírósághoz Mayer és Hanreich képvise­lők mandátumainak megsemmisítése ügyében. A kp egész tévesen azt Írja, hogy a válasz­tási bíróság döntésére egyáltalán nem lehet befolyással a magyar nemzeti párt elutasító álláspontja, amellyel megtagadta a petíció alá- ; írását. A választási bíróság különben Mayerék • ügyével előreláthatólag már csak tavasszal fog­lalkozhat. Apponyi Albert lehetetlennek tartja a középeurópai Locarnót Középeurópá&an tartós békét csak a békeszerződések revíziója teremtse? — Más a helyzet a Rajnánál, mint a Duna mentén — A Prágai Magyar Hírlap tudósitójától — Becs, szeptemoer 14. Apponyi Albert gróf Géniből a Neue Freie Presse ma reggel megjelent számában „Egy keleti Locarno le­hetetlensége. — Szilárd béke csak a szerző­dések revíziója után képzelhető el“ címen ve­zércikket irt, amelyet a lap feltűnő formában közöl. A cikk lényegében a következőket mondja: — Minálunk, magyaroknál nem lehet a Locarnóhoz való visszatérésről szó, minálunk inkább az a kérdés forog fenn, hogy törekednünk kell-e egy Locarnóra? ^.RüMAUKeRY-Uc.SDo^-AOZNAVA­Mandarin . tíacao - DIó-Crémo - Cherr Tripie-Sec — Curacao — Karlsba.di keser „Kétmárki kiállításon arany éremmel kitüntetve" ,,A Nemzetközi Danakiillitáson arany éremmel kitűntél 3 — Első tekintetre világos, hogy azok a ; körülmények és utólagos fejlemények, ame- | Iyek a „vissza Locarnóhoz" jelszónak felállítá­sát oly gyorsan a szerződés megkötése után indokolttá teszik a szerződésben résztvevők körében, nem nagyon bátorítanak fel az utánzásra. — Anélkül, hogy ezekre a körülmények­re és fejleményekre részletesebben kitér­nénk, általánosságban megállapíthatjuk, hogy a jelszó felépítése egyet bizonyít: Loearnóban a formális megegyezés meg­előzte a valódi megértést. — Nekünk, magyaroknak hosszú tapasz­talataink vannak az Ausztriával folytatott ki­egyezések során az ilyen egyezmények tekin­tetében. Ezek közül egyben sem jutottunk az összes függő kérdésekben való igazi megegye­zésre, mivel azonban valamilyen megoldásra mégis csak szükség volt, a megoldatlan kér­désekre vonatkozólag megelégedtünk sokat jelentő formulákkal, amelyeknek keretében diametriálisan különböző felfogások találtak helyet. így minden megegyezésben már ben­ne rejlett az elkövetkezendő konfliktusnak a csirája, egyidéig ment is a dolog, de előbb vagy utóbb előtérbe kellett lépnie a belső igazság hiányának, ami azután megdöntötte a hitet az egész kiegyezési műben, valamint annak eredményében. — Körülbelül igy áll a dolog Locarnóval is. Bizonyos, hogy mindkét részről őszinte volt a kívánság a megegyezésre, azonban ennek premisz- száiban még nem voltak a felek annyira egységesek, hogy minden egyes részlet- kérdésben a hasonló őszinteséget keresz- ttílvihették volna. — így születtek meg azután a formulák, amelyeken mindenki mást értett s igy ugyan talán remélhették a kölcsönös közeledést, amelyből aztán utólagosan kialakulhat az egyértelműség, azonban számítani kellett az ellentétes fejlődés lehetőségével is. Úgy lát­szik, hogy egy ilyen ellentétes fejlődés kö­vetkezett most be, itt azonban nem segíthet a „Vissza Locarnóhoz", hanem csak az összes premisszák teljes tisztázása. Ha ez most nem lehetséges, inkább hagyni fogják a dolgot pi­henni és úgy, ahogy palliativ eszközökkel se­gítenek magukon. — A valódi megegyezést és a valódi bé­két nem lehet semmi más utón elérni, mint a békeszerződések azon határozatainak ki­irtásával, amelyek nem hideg és józan ál- lamiérliui mérlegelésből, hanem háborús elkeseredettségből és a győzelem mámorá­ban születtek, amelyek tehát abnormális érzéshangulatoknak köszönik létrejöttüket és ezért lehetetlen, hogy tartósságra számít­hassanak. Ezek a szerződések a legyőzőitek­re olyan feltételeket róttak, amelyeket a segélytelenség állapotában ugyan aláírni kényszerültek, amelyekkel azonban a nem­zeti lélek megváltozhatatlan törvényei sze­rint sohasem barátkozhatnak meg. Ezen ezután semmiféle fogadkozásokkal nem le­het segíteni s pazichikailag lehetetlen ép­pen olyan lehetetlen, mint a fizikailag lehe­tetlen és egyetlen államférfiunak sem áll hatalmában, hogy ezen változtasson. A nép- jogi helyzetnek egyenlőtlenségével, a ki­mondott jogi inferioritással egyetlen állam sem barátkozhaíik meg őszintén, amely er­re a névre érdemes. Egész általánosságban beszélve, nem lehet a tartós békét megala­pítani, ha az egyik félre a jogtalanságot, a másikra pedig a jogtalanságból fakadt hasz­not hárítjuk, az egyetértés és a béke csak a jogtalanság eltávolításával és a jog uralmá­nak a visszaállításával érhető el, amely- mindenki részére egyformán mér. — Addig, amig ez meg nem történik, minden csak epizód, amelynek azonban meg van értéke, mert hozzásegít ahhoz, hogy a valódi megoldást megvárjuk. — Mi reánk, kívül állókra nézve a locar- női. szerződés fejlődése nagy és napi.csak az elméleti érdekkel bir, mivel ez á világpolitika legközelebbi állomásait is megszabja és igy a mi sorsunkra is befolyást gyakorol. Ez azon­E 134 A legnagyobb hang- f| g 134 erősség eléréséhez feUidnEegeshang- használjon tölcsér-lámpát TE&BFUÜKRN különleges hang- tölcs ár-lámpát Megnyílt az újonnan épült ISPMMDE LUXUSHOTEL Stadtpark, Wilson pályaudvarra! •somben bán csak az az érdeklődés, amellyel a termé­szet elemi jelenségeivel állunk szemben, amelyeket nem tudunk irányítani és csak ar­ra gondolunk, miképpen kerülhetjük el a be­lőlük következhető katasztrófákat és jótékony hatásaikból miképpen meríthetünk hasznot. Utánzásra érdemes példa Locarno nem igen ' lehet számunkra. Nemcsak azért, mert ez a basadék, amely az épület felállítása után mu- ! tatkozott a falazaton, elővigyázatosságra int, 1 hanem főleg azért, mert minálunk, keleti Középenrópában a kö­rülmények sokkal nehezebbek, a pszicho­lógiai, kulturális, földrajzi és gazdasági akadályok sokkal nagyobbak, úgy hogy én a keleteurópai Locarnoról szóló beszé­det egészen felületes, az ottani viszonyok teljes félreértésén alapuló jelszónak tar­tom, amely vigasztalan zavart okozott. Látszólag paradoxon az, ha pszicholó­giai akadályokról beszélek, amelyek na­gyobbak volnának, mint az ősi, sok háború kiméiyitette német-francia elkentét. Tényleg azonban igy áll a dolog és pedig elsősorban azért, mert a világtörténelmi ellennyomás hiányzik. A súlyos francia-német törté: elírni antagomzrnussal szemben áll az emberiség­nek az a közös érzése, hogy ez az anfagoniz- mus az egész emberiségre nézve szerencsét­lenség egy olyan kieugesztelodés vagy meg­egyezés, amely Európa nagy kultumemze- teit, a németet, franciát, angolt és olaszt szö­vetségben egyesítené, a legszerencsésebb esemény volna, amely kultúránk jövőjét és ezzel az egész emberiségét ás, uj utakra te­relné. Ennek az óriási perspektívának tuda­ta, amely mindinkább növekszik a milliók lelkében, hatalmas motívum, olyan motívum, amelynek pszichológiai értéke felér azzal az ősi antagoni zmussaL Ez a motívum azonban hiányzik, vagy pedig nem olyan világosan ismerhető fel keleti Középeurópa népeinek fejlő­désében. Sőt inkább úgy látszik, begy a békeszerződések alapján teremtett vi­szonyok stabilizálásának inkább kultúra- ellenesen, mint a kultúrát fejlesztőén kell hatnia és ezért az emberiség maga­sabb érdekeiben nem talál morális tá­masztópontot. Ez az óriási különbség a nyugateurópai és a keleti középeurópai Locarno között. A két helyzetben csak az a felállítottam axióma a közös: hogy a valódi békét, a biztosított fej­lődést és az egyetértést csak az összesek számára nyújtott igazság alapján lehet meg­teremteni. I "li H' Ml l"l illHIIW líŰpMUQL StgöáhQT- IRTA V AAÓRJCE 2SIOLOND (9) ■— Mit óhajtana, kedves? — Abbuil a gomolyábul, az a faján. Arra megy jól a bor. — ín nem vagyok éhes, csókolom a ke­zét, — szólt a vendég, tízóraiztam a Sárga Rózsában. — Mi vót az, — legyintett a gazda, — potom húsz tojás. — Mennyi? — kérdezte a háziasszony mosolyogva. — Húsz. — Hány? Az ura ránézett. — ínnyé kedves, ne tegye magát ilyen fciishitünisk. Egy külügyminiszter csak nem fog bele két-Mrom tojásba. . Mikor a kocsi kiért a tanyára, a cigány- asszonyok éppen letelepedtek a tanya köze­pén. Úgy ültek ott, lihegve, ki veresedre, mint a varjak, feketén, cséréivé, a kendőiket leoldottáfc a fejükről s az ingeket is szellőz­tették. De nem volt fa s8hol a tanyán, csak a marhaóstálló mellett, ott pedig a komondo­rok voltak kikötve s azokat nagyon tisztelték a dámák, közeliikbe se volt kedvük menni. Ültek hát a füvén, a földön, csomóba, kara­ikm * Wébsé* b® % Ha magyarul beszéltek, altikor is cigányul hangizott — Jáj tekintetes ur, de nágyon nagy me­legség van, mondta a szószólójuk. — Jaj, de olyan nagy melegsig, hogy azt ki se lehet mondani Az urak nevettek rajtuk. — No csak hüsöl jelek, reggel mehettek dolgozni. — Jaj de nagyon melegünk van, csak úgy peiseg a viír tekintetes uram, mint a főtt váz. — Pezseg a véred, fene egyen meg, az a jó, ha pezseg. — Jaj ilyen meleget, pfi, pfl — Hát miég a kemencébe milyen meleg van, mikor bedugnak. — Jaj ennél még asse melegebb, — mondta az asszony. — Akkor örülhetsz neki, devla, mind kidöglött bennetek a kisbogár. — Jaj dehogy döglött, dehogy deglett, még jobban harap, — mondta tréfálva a ci­gányasszony. Borbiiró nagyokat nevetett. — Tudja exoe'llenciás gróf uram, hogy mér dugják a kemencébe a oigányt? — kér­dezte Csuli. — Mer azir. A cigánydányok a legnagyobb nyugalom­mal vetkeztek, darabonként lökték le ma­gukról, ami felesleges. — No isztok-e pájdnkát? — kérdezte Csulli. — Jáj dehogy iszunk, ebbe a melegségbe. — Na jó van, evvel se kínállak kétszer, — nevetett Csuli s a nagy bütyköst odaadta a tanyásnak, aki magához Ölelte s vitte befelé. A cigányok azért utána peslantottak az üvegnek, de egynek se volt kedve rá, cigá­nyul kezdtek beszélni, biztosan azt, hogy majd este kérnek belőle. — No gyerünk a hűvösre András, hüt- isön be bort. — Igenis, tekintetes uram. A tanya egy rettentő nagy szérűiből ál­lott, ahol hajdanáiban lóval nyomtatták a bú­zát s a körül három alacsony nyomorúságos kis épület. Egy a tanyásé, dte olyan putri, alig ér ki a földiből, a másik az úri kastély, de ez se (különb, egyetlen kis szoba van ben­ne, frissen kimeszelve. Az ablakon szúnyog­háló s ahogy az eotber belép a forró napról, olyan jó htis levegő csapja meg, hogy csoda. —■ Csak az a? igazi, a vályogház, — mondja a gazda leül előre a maga helyére, nehogy talán a külügyminiszter megint bele- telepedjen. — Hát tessék le tanyázni, — mondja az­tán a vendégeinek. Kiüt a komondorok a juhakol felől még mindig ugattak. Nem bírtak belenyugodni, hogy a gazda feléjük se nézett. — Mi újság András? — A disznó. — Dögük V u,r MmM. íéB — Elástátok? — BL — Ahogy mondtam? — Húztunk egy árkot tovább, abba hán- tük ükét. Egy percre csönd lett Tizenhat disznó. Ez megütötte a szivet. Tizenhat disznó. A gazda, akin egész nap senki észre nem vette volna, hogy valami baja is van, egyet, mélyet lélekzett és sötéten mondta: — Ez igy megy egy hét óta . . . Minden­nap hat, nyolc, tiz. Tizenhat. Első nap bizony keserves volt. Azér is jövök ki mindennap hozzájuk ... No nem baj, neon megy mán soká . . . — Hogy? — kérdezte a gróf, — szűnik a vész? — Szűnik, — mondta komolyan a gazda — Megszűnik nemsoká . . . András — An­drás — a kan hogy van? — Annak semmi baja istállóm. — Jó. Hallgattak. Borbiró kezdett beszélni a gazda sorsáról, hogy mi mindiennek van a ki­téve. Eooex a juhon métely, másszor a mar­hán a száj- és körömfájás . . . Most meg va­lami penész ütött a búzába, minden szárnak a gyökerit eszi, egész táblák kisárgulnak. — No gyerünk ki egy kicsit, mig a botr hül, — mondta a gazdia. Fel állott ak s kim entek. Lassan mentek keresztül a szérűn. — Jaj tekintetes ur, hun fogunk bálna?, — kérdezte mindjárt-a cigányasszony — Az ég alatt nem jó? — De hátha eső llesz. — No majd kaptok helyet. (Folytatjuk) •

Next

/
Oldalképek
Tartalom