Prágai Magyar Hirlap, 1927. augusztus (6. évfolyam, 174-198 / 1508-1532. szám)

1927-08-17 / 186. (1520.) szám

8 TOK<ot7V\A<^M1-HTKMI2 1927 augusztus 17, szerda. , <- Spopy. A Pozsonyi Torna Egylet nyerte Prágában Csehszlovákia 1927 évi vizipoló-bajnokságát Uszóbajnokságok Prágában, Budapesten és Becsben — A középeurópai kupa első fordulóján a favoritok győztek — A Slavia vereséget szen­vedett Szombathelyen, a Ferencváros győzött Bécsben — Pozsony meg nem érdemelt veresége Győrött — Nemzetközi atlétikai verseny Buda­pesten — Amerikai győzelmek a tenniszben — A hamburgi tennisz- versenyen kiestek a csehszlovák résztvevők — Junekné és Delmár Walter szép győzelme Prága, augusztus 16. A kettős ünnepnap előterében az úszás állott. 'A bolognai európai bajnokságok előtt két héttel a középeurópai országok lebonyolították bajnoki ver­senyeiket, amelyek egyúttal válogatási célokat is szolgáltak. Prágában, Budapesten és Béesben foly­tak le az uszóbajnokságok és az összehasonlításból kitűnik, hogy a csehszlovák uszósport a tavalyi bu­dapesti bajnokságok óta hatalmas fejlődés útjára lépett és komoly riválisa lesz Bolognában a szom­szédos országok eddig fölényben álfo úszóinak. 1Mert mig Budapesten és Bécsben egyetlen jelentős rekord nem adódott, addig Prágában a bajnok­ságok a rekordözönök jegyében folytok le. Ter­mészetesen a magyhr uszósport a rekordok terén már régebben túlhaladta a cseheket, úgyhogy az összehasonlitás csak a forma é$ nem az idő szem­pontjából állhat meg. — Egyébként Arne Borg is hallat magáról, amennyiben újabb világrekordot javított. Prága, augusztus 16. A csehszlovákiai uszóbajnokságok három napon keresztül rendkívül nívós sportot hoztak és az elért kitűnő eredmények fényes bizonyságát adták a cseh üszők hatalmas fejlődésének. A némer szö­vetség úszóinak teljesítményei is elismerést érde­melnek, mig, sajnos, a magyarokat csak a vizipó- lóban kisérte szerencse. A Pozsonyi TE ezúttal elő­ször nyerte meg Csehszlovákia vvzipólö bajnoksá­gát. A Messinger testvérek ezúttal kénytelenek voltak meghajolni a cseh úszók nagyobb verseny­zési képességei előtt. György harmadik, Elza pe­dig második helyen végzett. — A háromnapos versenyről, amelynek nem a legjobb időjárás ked­vezett, az alábbiakban számolunk be: SZOMBATON: 400 m. szabaduszás: Antos (CsPK) 5:28.2 (csehszlovák rekord). 200 m. női szabaduszás: Friedlaender (CsPK) 8:20.4. 4X200 m. szabadúszó staféta: APK 10:40.6. Rekord. 4X100 m. hölgy-melluszó staféta: CsPK 7:03.1. Rekord. 200 m. ifj. női mellúszás: Brabec (Sparta) 3:28.4. Rekord. VAS ÁRNAP: 200 m. szabaduszás: Antos 2:27.8, 2. Bicsák, 3. Koutek. 200 m. mellúszás: Janik 3:09.2, aki azonban nem nyerte a bajnoki cimet, mert a limitet nem úszta meg. 100 m. hátuszás: Bielik (APK) 1:19.2, 2. Le- gat (Sparta) 1:23, 3. Messinger (Kassa) 1:23.1. Kitűnő idő, csehszlovák rekord. 4X100 m. melluszó staféta: Slavia 5:55.8, 2. APK. 4X100 m. női staféta: CsPK 6:36 (rekord), 2. CsPK IT. 400 m. női szabaduszás: Friedlaender (CsPK) 7:11, rekord. 100 m. hölgy-hátuszás: Klaska (Brünn) 1:41, 2. Nezvadal V1ZIPÓLÓDÖNTÖ: Pozsonyi TE—CsPK Prága 3:2 (1:1) A vizipóló-bajnokság döntője a pozsonyiak megérdemelt győzelmével végződött. A szlovenszkói fiuk technikailag jobb és gyorsabb játékot produ­káltak, egyetlen hibájuk az volt, hogy a kapu előtt túlságosan sokat kombináltak és igy fölényüket gólban kifejezni nem tudták. A prágaiak inkább energikus játékra fektették a íösulyt. A mezőny legjobb embere a pozsonyi Steiner volt. Mindjárt a kezdetkor a biró Schmuckot (PTE) kizárja, ami­kor a prágaiak Raitmann révén vezetéshez jut­nak. Schmuck újra beáll és hamarosan szép kom­binációból kiegyenlít. A félidő egyenrangú játék­kal eldöntetlenül végződik. — Helycsere után a PTE Schier révén vezetéshez jut. Ekkor azonban újabb játékosát zárják ki, amikor is Lancinger ki­egyenlít. Ezután elkeseredett küzdelem folyik a győzelemért, Schmuck remek lövése megszerzi a bajnokságot a pozsonyi magyar casapatnak. A két csapat a következő felállításban játszott: PTE: Stribemy, Schmelz, Kinzel, Kroz, Schmuck, Schier, Steiner. — CsPK: Busek, Lancinger, Ep- stein, Kolator, Raitmann, Svehla és Dusek. — Franek biró kevés szakértelemmel bíráskodott, A futballban megkezdődött a középeurópai kupa. Az első fordulón a Sparta, Rapid és Hungária fölényesen győztek, mig a Belgrádi SK, Admira és Hajdúk vesztettek. — A Slavia súlyos vereséget szenvedett a Sabáriától, a Ferencváros győzött Bécsben a Hakoah ellen, amely szombaton eldön­tetlenül mérkőzött a Slaviaval. — A két újdonsült magyarországi elsőosztályu csapat, az Attila és a Bocskay a bécsi Simmeringen verték el a port. — A pozsonyi válogatott Győrött irreális harcban meg nem érdemelten szenvedett vereséget Nyugatma- gyarország csapatától. Atlétikában a budapesti nemzetközi és az am­szterdami országközti verseny eredményei emlí­tésre méltóak. — A tenniszben Amerika ismét be­bizonyította fölényét a franciák és angolok fölött. — Junek igazgatónő Parisban, Delmár Walter pe­dig Svájcban győzött az autóversenyen. A kettős ünnep bőséges sportjáról as alábbi jelentéseink számolnak be: hibás ítélkezéseivel főleg a vendégeket sújtotta.. A közönség tetszéssel fogadta a szimpatikus po­zsonyi csapat győzelmét, amely tavaly óta hatal­mas fejlődésen ment át. HÉTFŐN kedvezőtlen időjárás befolyásolta a versenyek re­ális befejezését. Az elért eredmények azonban igy is a megkívánt nivón mozogtak: 100 m. szabaduszás: Antos 1:06, 2. Plzensky, 3. Steiner (PTE) 1:08.5. 200 m. hölgy-mjelluszás: Hradecky (CsPK) 3:38, 2. Hanzel (Brünn). 3X100 m. gyorsstaféta: Slavia 3:53. Országos rekord. 2. APK. 100 m. hölgy-melluszds: Fojzik (Kromeriz) 1:40, 2. Hansel. 100 m. női-szabaduszás: Friedlaender (CsPK) 1:27 (rekord beállitva), 2. Messinger Elza (Kassai AC) 1:29. 200 m. férfir-hdtuszás: Bielik (Slavia) 2:57.4, 2. Koutek 3:02 (mindkettő rekord), 3. Legat. 1500 m: Antos 22:39.2 (rekord), 2. Koutek, 3. Bicsák. — Antos 1000 méteren is rekordot jccvi- tott 15:06.1 alatt. 100 m. mellúszás: Janik (Slavia) 1:25.4, 2. Czegka (Brünn), 3. Kodat. 3X100 m. női gyorsuszóstoféta: CsPK 4:53, 2. Slavia. Ponteredmény: 1. Slavia 56, 2. APK 52, 3. CsPK 37, 4. Hagibor 7, 5. Sparta 6, 6. Aegir Brünn 3, 7. PTE és' Kassai AC 1—1 pont. — A legszebb eredményt Antos és Friedlaender kisasszony érték el. — A miting végén a válogatott vizipólócsapat tarlalékcsapatát 1:0 arányban legyőzte. A gólt Raitmann dobta. Az uszóversenyeknek állandóan nagy nézőkö­zönsége volt, a rendezés — tekintettel a sok szám­ra — kissé vontatottan működött. Magyarország uszóbajnokságai Budapest, augusztus 16. Vasárnap és hétfőn bonyolították le a Császárfürdőben Magyarország ez évi uszóbajnokságait. — Vasárnapi eredmények: 100 m. hölgy-mellúszás: Benkő Margit 1:35.4, 2. Molnár Ella. — 100 m. hölgy-hátuszás: Szőke Kató 1:38.4, 2. Vermes Magda 1:40.8. — 400 m. férfi- szabaduszás: Fehér II. (Jászapáti) 5:28.6, 2. Van- nie (Szeged). — 3X100 m. vegyes-staféta: NSC 3:57, 2. MTK. — 50 m. I. osztályú gyorsuszás: Flór László (Orosháza) 28 mp. — Hétfői eredmények: 100 méteres gyorsuszás: Bárány István (MESE) 1:01.8, 2. Gáborffy (NSC), 3. Vannie. — 100 m. hölgy-gyorsuszás: Siposs Manci és Steiber Lotti holtverseny. A bajnokságot újra usszák. — 200 m. mellúszás: Hollósy (NSC) 3:02.8, 2. Tapolcay (Tatabánya), 3. Hegedűs (BESC). — 1500 m.: Halasy (UTE) 22:29.6, 2. Fehér II. (JAC), 3. Geőce. — A legizgalmasabb küzdelem. A féllábu Halasy és Fehér között öl­döklő finis folyt. — 100 m. hátuszás: Ulrich 1:17.8, 2. Bicskey, 3. Bartha. — Müugróbajnok: Vajda (VÁC). — 4X200 m. staféta: MESE 10:23.8, 2. Szegedi UE, 3. III. kerület. )( Arne Borg a 880 yardon 10:27.8 alatt világ­rekordot javított. X Stern Ernst, a bécsi Hakoah távuszója teg­nap a Wörther-tót 17 km.-es távon 7 óra 55 mp. alatt átúszta. )( Az osztrák uszóbajnokságok gyönge ered­ményeket hoztak. Egyedül Rödiger javitott rekor­dot 400 méteren 5:30.8-aL LABDARÚGÁS Középeurópai kupamérkőzések Prága: Sparta—Admira (Bécs) 5:1 (3:1). Tíz­ezer néző előtt folyt le a Sparta-pályán a közép- európai kupamérkőzések első fordulója a cseh­szlovák és osztrák bajnokcsapatok között. A meccs előtt hatalmas eső áztatta fel a pályát, azonban ennek dacára mindkét együttes magas nivón álló játékot produkált. A Sparta nagyarányú győzel­mét Hochmann kapusnak köszönheti, aki a leg­nehezebb labdákat is kivédte. A meccs sokszor durva keretek közt folyt, főleg Hajny részéről, aki a bécsiek legjobb játékosát, Kiimát is harcxópte- lenné-tette. A gólokat Horeys és Vesely lőttét. — Gerő biró mintaszerűen és energikusan vezette a mérkőzést. Bécs: Rapid—Hajdúk (Spalato) 8:1 (1:1). A jugoszlávok az első félidőben egyenrangú elleniéi­nek bizonyultak, később azonban összetörek a Rapid csatárainak kitünően működő támdaiásai alatt. — Stepanovsky prágai biró közmegelégedés­re látta el tisztjét. Belgrád: Hungária—Belgrádi SK 4:2 (2:0). Az Orth nélkül szereplő Hungária mindvégig fölény­ben, volt, de ezt gólokban kellőleg kihasználni nem tudta. A győztes csapat legjobb része a Mol­nár—Opata—Skvarek trió volt, akik a gólokat is lőtték. Budapest: Újpest—Slavia mérkőzés augusz­tus 21-ére maradt. )( A prágai Slavia vereséget szenvedett Szom­bathelyen. Budapestről jelentik: A prágai Slavia vasárnap az utóbbi hetekben diadalmasan szerep­lő szombathelyi Sabária ellen vendégszerepe’t. A helyi csapat erős küzdelem után 4:1 (1:1) arány­ban késztette megadásra az előző napi meccstől kissé fáradt prágaiakat. A Sabáriánál főleg Stóf- fián, Bures és Holzbauer tűntek ki, mig a Slavlá­bán Seifert, Pleticha, Bobor és Staplik érdemelnek dicséretet. — A meccset Seemann bécsi biró jól vezette. — A Slavia szombaton Bécsben a Hakoah ellen 0:1 félidő után 1:1 arányban eldöntetlenül játszott. A meccs meglehetős durva keretek közt folyt le. A gólokat Schönfeld, illetőleg Stapl lőt­ték. Biró Sándor vezette a meccset. — A Slavia tartalékcsapata sem sok szerencsével operált Luxemburgban, mert szombaton az FC Hollerichtől 2:1 arányú vereséget szenvedett. Nyugatmagyarország—Pozsony 3:1 (2:1) (Kohut Pál szöv. kapitány eredeti tudósítása a P. M. H. részére.) Győr, augusztus 16. A pozsonyi városi válogatott győri szereplése nem várt körülmények között folyt le, ami bizo­nyára sokáig emlékezetben marad a Győrött járt pozsonyi expedíciónak. Az történt ugyanié, hogy a pozsonyi csapat 15 perccel befejezés előtt levo­nult, hogy tüntessen a páratlanul rosszul ítélkező biró ellen, aki a pozsonyi csapatot hallatlanul nyomta. A történtekért a Nyugatmagyarországi Labda­rugók Szövetségét terheli a felelősség, mert Nyu­gatmagyarország az írásban megállapodott Klug Frigyes budapesti elsőosztályu biró helyett Kohá- nyi délmagyarországi, dunákeszei ismeretlen bíró­val vezettette le a meccset. A pozsonyiak ezen vál­tozásról nem tudtak és csak Győrött értesülte)! ró­la. így kész dolog elé állítva, nem maradt Pozsony részére más hátra, mint Nyugatmagyarország szer­ződésszegésébe beletörődni és Kohányit bírónak elfogadni. Kohányi azután alaposan elintézte a pozsonyi­akat. A klasszisokkal, technikailag és taktikailag jobb pozsonyi csapat kiváló iskola játéka dacára nem tudott győzni, sőt vereséget kénytelenek vol­tak elkönyvelni a biró jóvoltából. Pozsony elejé­től végig szép lapos kombinációs futballt játszott, több gólt is lőttek a pozsonyi csatárok, de a biró ezeket egyszerűen nem adta meg. Természetesen nem igy bánt a nyugatmagyarországiakkal, akiknek javára megadta a szabadrúgások sorozatát és fi­gyelmen kiviil hagyta, hogy ők ofsidehelyzetből érték el a gólokat. Ilyen körülmények között tel­jesen lehetetlenné vált a reális játék, mert a biró a legjobb játék dacára egyszerűen nem engedte, hogy a pozsonyiak győzhessenek. Pozsony csapatában a csatársor valamennyi tagja megállta a helyét és a csapat legjobb része volt. Bulla mesterien vezette a csatársort és méltó partnereket talált Mayer Il.-ben és Csabelkában. A szélsők közül SoTal az elsőben és Molnár a má­sodik félidőben volt a jobb. A halfsor a várt ♦elje- sitményt nyújtotta. Béri és Traeger különösen a második félidőben erősen feljavultak. Ziegler, mint tervezve volt, csak egy félidőt játszott, hely­csere után a Bratislava uj embere, Schmidt állt be. Mindketten egyenrangúan játszottak. A nyugatmagyarországi csapatnál egyéni nagy­ságokat nem láttunk. Egyszerű kick and rush-játé- kot játszottak, amelyből minden finomság hiány­zott. Maga a játék végig változatos volt, habár a pozsonyi csapat állandóan uralta a helyzetet. Az első gól a 17. percben esett.. Mayer II végigdrib- lizte magát és kapu előtt Soraihoz passzol, aki ké­nyelmesen kapuba küldi a labdát. (1:0). Nyugat­magyarország erre ellentámadásba megy és a po­zsonyi védelem hibájából Zsíros balszélső révén a 20-ik percben kiegyenlít. Most Pozsony erősen y/.o- ritja ellenfelét és Bulla egymásután kapásból bom­balövéseket ad le, de labdái hajszálnyira colt té­vesztenek. A 35-ik percben Nyugatmagyarország hosszabb ostrom alól felszabadul. Ziegler most ösz- szeszalad az ellenfél egyik csatárával, úgyhogy el­esik. A biró fordítva ítélkezik és Pozsony ellen ad szabadrúgást a 16-osról. Meidlinger látva, ’’Ogy a győri játékosok ofszájában állnak, nem csinál moz­Rekordözön a csehszlovákiai uszóhajnokságokon A cseh úszók kitűnő formában — A kassai Messinger testvérek lemaradtak — A pozsonyi PTE sikere a vizipolóban dulatot a mellette elguruló labda elkapására, sőt az ofszájdhelyzet* erősebb megvilágítása céljából még két lépést tesz előre, mutatva a bírónak, hogy az ellenfél csatárai lesben állnak. Holly a kapu­ban, hasonlóan látva az ofszájdot, nem készül a védekezésre és várta a biró füttyét. A biró azonban mindaddig nem fütyült, ameddig a labda hálót nem érintett és akkor is a pozsonyiak legnagyobb ámulatára, gólt adott. Helycsere után Pozsony kapuhoz szögezi el­lenfelét. Bulla, Sorai, Molnár és Csabelka egymás­után gólokat rúgnak, de a biró valamennyit ofszájd címén nem adta meg. Természetesen, ofszájdról szó sem lehetett, mivel ezeket az állítólagos ofszájd- gólokat driblikből lőtték. A 35-ik percben követ­kezik a már említett incidens. Gyönyörű akció után, szinte matematikai számítással, tiszta hely­zetbe kerül Bulla, aki habozás nélkül 20 méterről vödhetetlen felső sarokgólt lő. A csatárok már ölelkeznek a nehezen megszületett kiegyenlítésen, amikor a biró kapurugást mutat. Erre a pozsonyi játékosok a biróhoz szaladnak, kérdezve, hogy miért nem adja meg a gólt, aki az ofszájddal mentegetődzik. Teljesen deprimálva a biró rossz­akaratú tévedései által, a játékosok szövetségi ka- pitányukkal egyetértőleg, a fanatikus és pártos ha­zai közönség pfujjozása és fenyegetése közepette levonulnak-. Az öltözőbe követte a pozsonyiakat a Nyugat- magyaroszági Labdarugók Szövetsége elnöke, Er­délyi tüzoltófőparancsnok, aki rendőrtisztviselők kíséretében kijelentette, hogy ha a csapat nem játszik tovább, úgy a következményekért nem felei. (Nyilván értve alatta azt, hogy a játékosok a kö­zönség részéről bántalmazásnak ki vannak téve és védelemben nem' fognak részesülni.) Ezen kijelentés után a szövetségi kapitány jobbnak látta a továbbjátszást, ami meg is történt, de már csak 10 emberrel, mert Bulla az egyik rendőrtisztviselővel összeszólalkozott, úgyhogy le­tartóztatásának veszélye forgott fenn. — A pozso­nyi csapat most már éppen hogy csak játszik és igy könnyű volt az ellenfélnek egy harmadik gólt rúg­ni, beállitva vele a végeredményt. Hogy csakis a biró döntötte el a meccs sorsát, talán legjobban igazolja az is, hogy Brüll Emil mérnök, a Csehszlovákiai Magyar Futballbirák Testületének elnöke, aki jelen volt a mérkőzésen, a következőket mondta: Praxisom alatt hasonló bíráskodást még nem láttam. Nem az ellenfél, ha­nem a biró verte meg Pozsony válogatottját, amely­nek csatársora nagyszerűen játszott, dacára annak, hogy lövéseiket balszerencse kisérte. )( Prágai eredmények. AFK Vrsovice—Wak- ker Bécs 3:2, CsAFC—Viktória Zsizskov 4:1, Meteor Vrsovice—Sportbrüder 3:2, DFC—SK Zli- chov 6:4, SK Vj^socany—SK Liben 3:2, CsAFK— Meteor VIII. 2:2. )( Cseh- és morvaországi eredmények: Tep­litzer FK—Wacker Bécs 2:2, SK Prostejov—SK Pardubice 5:0, Oderberg—Teschen 1:1, Brünner SK—Sparta Prostejov 9:1, SK Olomouc—WAF Bécs 3:3, DFK Reichenberg—DSV Leipa 3:3, Uni­on Zsizskov—Deutschbrod 5:1, MOSc—Vorwaerts Gleiwitz 4:2, Sportbrüder Schreckenstein—DFK Tetschen 5:1, Sparta Karlsbad—BSK Leipzig 3:1, DSV Trautenau—Reichénberger SK 7:3, Nuse'sky SK—AFK Kolin 2:0, FSV Bécs—Csechie Olmütz 3:2, SK Bata Zlin—SK Vsetin 7:0. )( A cseh-német futballszövet ség amatőr-baj­nokságát a budweisi Deuischer FC nyerte, amely a DSV Brünnt saját otthonában 1:0 arányban le­győzte. A győztes gól a második félidő 31-ik per­cében esett. )( A Csechoslovan Kosire Németországban szomba'on a Riesaer SC-t 4:3 aráuyban legyőzte, de vasárnap Chemnitzben az ottani BSC-től 4:0-ás vereséget szenvedett. X Nyugatszlovenszkói eredmények. Pozsony: Bratislava komb.—Virágvölgy 11:1. •— Ligeti— Makkabea 3:1. — Érsekujvári SE—SK Slavoy Prossnitz 3:2 (3:2). Az ÉSE szépen játszott ellen­tétben az előző napi meccsétől, amikor 2:1 arány­ban vereséget szenvedett a budapesti Vasutas SC­% Legnagyobb megelégedést] biztonságot, kényeimet és külsőt i garantáltan csali a s.A. zökken éstompitó nyújt / Angol csapágy ffémek Angol paszta DUCO -észére és finom ntltui&KKOK az allanao gyémántfény megtartására kaphatók : AL.PAYER, PRAHA II., Krakovská 21. céginél

Next

/
Oldalképek
Tartalom