Prágai Magyar Hirlap, 1927. augusztus (6. évfolyam, 174-198 / 1508-1532. szám)
1927-08-14 / 185. (1519.) szám
8 1>KW£?«I-A^AGtARHlRIjflE 1927 augusztus 14, m- linap. MISS ANGELICA, WO. — Novella, amelyből egy szó sem igaz — Irta: Hegedűs Lóránt. II. Másnap úgy szakadt az eső, mintha csöbörből öntötték volna. Ilyenkor veszi elő az ember a nyilvánosan számadó vállalatok adójának végrehajtási utasitásá tervezetét, mert lie'jh! nincs is annál szebb olvasmány. Az amerikánusokról nem tudtam egyebet, mint hogy az Idegenforgalmi vállalatnak beizenték, hogy múzeumokat nekik ne mutassanak, ha szükségük lenne rá, ők vesznek magáiknak. EzéTt az élelmes Cook és Társa előbb a vásárcsarnokba vitte el őket friss zöldséget nézni, azután felkapaszkodtak a várbeli Mátyás-templomiba s mikor megint levezették őket Pestre az országházhoz, kijelentették, hogy parlamentet csak kívülről akarnak látni. (Az igazat megvallva ez nem is vall egészen rossz gusztusra.) Délután pedig aludni akarnak# Végre is az jutott eszünkbe, hogy a magyar Rotary-klub estére meghívja a Margitszigetre Dollarika boldog vándorait. Egy •láthatatlan kéz lassan kijavította az egek megrepedt csatornáit s az eső elállt. Kedves, cuppogó., viztóesák között lépdeltünk ki Szent Margit szigetére s mire megtaláltam a yan- keéket, éppen arra kötöttek fogadásokat, hogy lehetne-e éjjel regattát rendezni a sziget körüli. A banketten jobbról egy nagyszerű charleston-táncosnőt ültettek mellém, baloldalon! on kit látok? Miss Uejhó. Az asztalnál senki sem értette egymás szavát s ezért ideje volt, hogy elkezdjem a Rotary-toasto- kat, mert ahány rotariánus, annyi dikcióva! kell köszöneni. ügy próbálkoztam, ahogy ők szokták túl a Nagy Vizen s személy szerint rohantam meg őket egy-egy knock-about bolondsággal. Mikor kinevették magukat, rájuk kiáltottam: — Ezért jöttek önök hozzánk hajójukon? Ugyan mi a neve a híres gőzösnek? — Transsylvania! — kiáltott kacagva Miss Wo. — Transsylvania! — és vége lett bolondos kedvemnek. — Transsylvania. Tudják, ez a sző nekem mit jelent? Tudják, hogy már ezer esztendeje laktak ott ükeim? Tudják, ki az önök Wilsonja, aki elszakított onnét ? ... 1 /] Nagyon sokat beszélhettem (miint min- „ dig), de már nem emlékszem semmire most, annyira megzavart egy furcsaság. A jobb ke- a zemmel erősen ágáltam, a balt leszorítottam ] az asztalra s meg nem fordulhattam, mert ] mindegyiknek szúrósan a szemébe kellett , néznem, mikor azt érzem, hogy a bal kis- , ujjamat megfogja valaki, azután a gyűrűs- . ujjat, majd a középsőt, átfogja a mutatót, E majd a hüvelyket. Mire a hármas ,,Hurráidhoz érek s mind felállnak, az én balkezem | is felemelkedik s forró melegség fut rajta , át, oly simogatom, mintha hamvas barackot ^ öleltek volna hozzá. , Megfordulok. Miss Angelica arcához szorította a tenyerem, elkaptam a kezét, ajkamhoz vontam s perzselő szédületben estem le a székre. A többiek — jól hallottam — az .amerikai csillagos Himnuszt énekelték. Mi történik velem? Tréfa már nem lehet. Nagyzási bolondság káprázata? De hiszen a többi' amerikaira nem tudok hatni, ősi láng, mely valahol öntudatom alatt szunnyadt s most fergetegül támad reám? Talán a Vad Nyugat vad leánya ösztönösen megérezte ősbánatom, melyet Ős-Kelet adott ? Csönd, osond, figyelek. Mondják, hogy egy délafrikai ur tart hosszabb köszöntőt. Nem hallok belőle semmit. Mister Young, az egyik amerikai acélfejedelem beszéli el, hogy ötvenezer munkást foglalkoztat, köztük harmincezer magyart: tehát ő a legnagyobb magyar munkaadó. Máskor ez nagyon érdekes lehet. Én egy párbeszédet hallok: — Önt Miss Angelicának hivják? — mondja az ajkam. — Igen — feleli az övé. — Liliomvirágot szokott hordani? — Túli om virágot. Többet nem hallok. Nem beszélünk. Lassan el szélednek körüliem —■ holnap visszautaznak Amerika felé, némelyikük repülőgépre ül. Éjfélre járt az idő, mind elmentek s üres volt a sziget, amikor Odry Árpáddal találkoztam. ő az egyetlen magyar színművész, kit eddig a Nagy Rotary fölvett; játszott az este, azért 'késett. Lassan lépegettünk ketten a csatakos utón, miközben a holdat nagy felhők rohanták meg, mintha dühös kutyák akarnák felfalni, de a hold minidig kitért előlük s végül is liláskék fá- tyolt borított ki maga körül. Odry nagyon érdekesen beszélt. Azt magyarázta, hogy a francia tragédiáknak, Ra- cine, Voltaire, Corneille szomorujátékainak különös merevségét, mozdulatlanságát az a francia színházi szokás okozta, hogy a színpadon is voltak páholyok, a királyé és más előkelőségeké, ennélfogva a színészek illetlenség nélkül nem fordulhattak meg. Ezért merev lett a tartásuk, mozgás helyett szavaltak s mert az irók ehhez alkalmazkodtak, ezért ia francia klasszikus szinuiü oly mozdulatlan, rideg s nekünk érthetetlen. — Képzeld el azt — folytatta —, hogy itt a színpad, köröskörül királyné, király, hercégek, hogy forduljon akkor a színész, hogy meg ne sértse őket? Ezért nem mozdul sehogy, hanem mereven néz és tart egy,.. — Egy liliomot — vágtam közbe. — Miért liliomot? — kérdezte Árpád. — Azért gondoltam, mert igy tartják a kezükben a liliomot Fra Reato Angelico rajongó angyalai, melyeket a florenci San Marco celláiban festett földöntúli hevületében. És ezek néha megjelennek az ember előtt. — Látomások — mondotta Odry. S azután nem szóltunk egy szóit sem, j mert értettük egymást. j III. Másnap még félórám, volt a vonatindulásig. Autotaxin felvertem a virágkereskedéseket s jó kocsiderék szálas liliommal érkeztem meg a szállodába. Newyork, Pennsylvania és Kalifornia hölgyei nagyon megörültek, hogy egy-egy szál virággal bocsátottam őket vissza a nagy útra, hirtmondani. Cook embere sürgette őket órával a kezében az autók felé, csak Wo-t nem láttam sehol. Végül, mikor egymás sarkán mind eltávoztak, szétnyílt a hall plüskárpitja s ott állt Angelica: most csakugyan palást volt a vállán; rózsás hajnalszinü — éppen úgy, éppen úgy, mint a firenzei kolostor rajongó hajnalán. Csak ketten voltunk már, mint Fra Fie- sole és az ő — látomása, ő volt, ő volt. Beato Angelico barát látta őt utoljára, a Megjelentő Angyalt s lefestette Szent Márkus kolostorában. A liliom nyalábot a kezébe adtam. Ajka lehuzódctt s parázsló szemébe két könny szökött; hirtelen szájához szoritotta a liliomok kelyhét s azután didergőn az én ajkamra nyomta őket. Megcsókoltam szirmukat önfeledten. — Elfelejt? — Soha. — Várom önt az Istenek kertjében. Én ott lakom. Uejjoő! Ezzel eltűnt. A Múlandóság nagy, hirtelen szédületét éreztem s mire felocsúdtam, már nem volt sehol. Csak messziről hallatszott csodás, velőkig ható varázsló sikolya: Uejjoő! MíJcot a szerkesztőségben most gépbe mondom ezt, jól hallom a billentyűk kopogását, messziről idezengenek a nyomda mam- muth-gépei, körülöttem a metrompás szalad kefelevonattal — s mégis meg kell állnom s mig végighuzom arcomon a tenyerem, úgy érzem, mintha a liliom sárgás himporát törölném le vele. Mindebből egy árva sző sem igaz. belevájta magát valamilyen felfogásba, meggyőződésbe, akkor nehéz volt onnan kimozdítani, nagyon fel tudott háborodni; pedig egyike volt a legmegértőbb, legbaladottabb szellemeknek a mi nagy Máriánk. Akkor is csak a drága jó Csillag Teréz közbelépése mentett meg a komolyabb következményektől ... Ilyen és még nagyobb viharokat kavart Reinhardt korszakos „Sommernaohtstraum“- ja csupa fantázia és álomszerüség; mégis csupa vérbőség, földszag és vaskos egészség. És mindez a próbák hónapokig tartó fegyelme révén tökéletes keresztülvitelben; a rendezés művészi alapgondolata nemcsak a keretben és a kosztümökben, hanem a dekla- mációnak zenekarilag meghangszerelt zenéjében, a szinész mozgásában, a legtaknyo- sabb kis tündér kerget edzésének ritmusában is... És Shakespeare verseinek verete egy Eysoldt, Heims, Höflich és Moissi deklamá- ciójában ... Hová lett mindez, egy tökéletes mü egész varázslata? Milyen kár, hogy a színpadi .alkotás megörökithetetlen, szertefoszlő, múló hiábavalóság és nem marad meg belőle csak élményeinkben, emlékeinkben egy- egy szin, hang, ritmus foszlánya ... ÜTI JEGYZETEK írja BÁRDOS ARTÚR- A salzburgi Szentivánéji álom — Egy üres, bágyadt hét után a salzburgi ünnepi játékok Potemikin-világa eljutott végre ezidei szenzációjához: Reinhardt uj Szentivánéji álom-ának bemutatásához. A szép, kulissza szerű városkának az ünnepi játékokra beidegzett élete valósággal beteljesedett, ezen a napon az izgalom és a hotelbeli árak iforrpontra hágtak, a tiszteletreméltó korú amerikai és angol hölgyek még egy utolsó honfoglaló rohamra indultak, amit az összes salzburgi árak még egy végső lendülettel viszonoztak ... És elérkezett az ünnepi est. A benszü- löttek, akik napközben csak az árakat sar- kantyuzták, most kellemes bágyadtsággal álltak fel az útvonalon, amerre az előadásra felvonulók autói elhaladtak és a Festspiel- haus előtt több ezren szórakoztak a békésebb napokhoz szokott derék salzburgi rendi- őrség kétségbeesett erőfeszítésén, mellyel a hatalmas autóparkot szabályozta és — hátráltatta. Hosszú percekre meg-megakadt a forgalom, a fényesen kiöltözött nemzetközi tarkaság negyedórákig ott szerepelt az úttest közepén és a salzburgiak ismét csak megtalálták a számadásukat; amit napközben /megkerestek a lendületes vámon, azt most itt a réven is megtetézték. Végre elhelyezkedett á kopár teremben az ünnepi közönség és a nehezen kiküzdött helyek boldog birtokában, a szenzációk csendjében várta a függöny felgördülését. Die a függöny nem gördült fel, mert ebben a színházban nincs függöny. Csak a barokk szinpadkeret tágul ki fokozatosan és a sötét színpad világosodik meg lassan-lassan és barokk templomi szobrok körvonalai bontakoznak a néző elé. Ezek már az ünnepi játékuk negativu-. mai: nincs függöny és nincs tulajdonképpen díszlet és nincs deklamáció és nincs... * Reinhardt páratlan színpadi vitalitása, roppant megelevenítő ereje most harmadszor nyúl a Szentivánéji álom varázsához. A második — bécsi — tálalás nagyjából csak szinpadteehnikai újítást hozott: egy nagyon szép állandó díszletet, mely egyként ábrázolta a királyi palotát és az erdőt, de különböző megvilágításban, olyanformán, hogy a palota termének gobelinszerü kerete transzparens megvilágításban aztán sötét erdei fák kusza sziluettjét vililantatta meg, finom, fan- tázi'ás sejteféssel... Ez az elmés és artiszti- kus megoldás maradt a legfőbb szcenikai ötlete a mostani — harmadik — Szentivánéji álomnak is. De az első! Reinhardt első, mintegy tizenhat év előtti, első rendezése, nemcsak technikai, szinte nem is csak művészi, hanem valósággal vüágnézleti forradalmat hozott! Sutba dobta a régi, biedermeier (Shakespeare-) illusztrációk légies, édes angol tündéreit, melyek majdnem egy évszázadig az összes színpadokat uralták. Az ő tündérei: kócos, fökiszagu, erdei manók, az erdő életre ébredt részei, megelevenedő fatörzsök, gallyak, mohák... Az éjszakai erdő élettel teljes, zengődxmgó, fel-felrémlő, nagyszerű viziója... Mit is jelentett akkor nekem és másoknak ez a zseniális, uj meglátás, az uj Szentivánéji álomnak ez a megkapó pánteizmusa! Mert ig$* mondhatnám legtalálóbban: az erdő pánteizmusa mozdult életre, hangra, táncra minden kis és nagy tündérben és a nemrégen még édes, tündért Puck: egy .megmozduló, életre támadó rakás zuzmó, mo- szat, piszkos kis Pán, aki mélyen zengő, fiús hahotával verte fel az erdő csendjét... t Igazi forradalom volt az, egyike a színpad legérdekesebb, legizgalmasabb fejezeteinek. Megremegtek az ócska kulisszák, friss, szemtelen, erdei szellő hatolt be a tradíciók poros várába és megtépázott rengeteg tekintélyt. Sokan ^szentül hitték, hogy magát Shakespeare-t is. Pedig biztos, hogy amilyen vehemens, vérbeli színházi ember volt, nagyon mosolygott volna gyönyörűségében ! Nem tudom elfelejteni, hogy Jászai Mari akkoriban egy hónapig nem állt szóba velem, mert ennek a reinhardti felfogásnak a jogosultságát mertem magyarázni neki. Semmiképpen sem tudott belenyugodni abba, hogy az ő régi, szép Shakespeare-kiadásaiban őrzött, finom, stilizált tündérei ilyen profán -külsővel és szemtelenséggel hancu- , rozzanak a szent színpadon... Ha néha! Reinhardt nem éri be az emlékeivel. Fiatalságát, aktivitását bizonyltja, hogy a régi szépség rekonstrukciója helyett uj ötletet, uj szépségeket keres. Uj rendezésének alapgondolata: a tánc. Nyilván úgy gondolkodott — ezt különben égy beszélgetésünk során meg is erősítette — hogy felemás, disszonáns dolog az, hogy a Szentivánéji-ben — mint valami balettes operában — mások sazvalnak és mások táncolnak ... Legyen az egész egységes, folyamatos valami, mozgás, tánc, ritmus ... Shakespeare versei? Ezek pedig csak merő zeneiségükkel, mint halk zenei kiséret, kövessék a táncra felépített előadás vonalát. Jogosult-e, helyes-e ez az alapgondolat? — ezt most ne vitassuk. Mindenesetre: érdekes. De a színpadi ali.otás nemcsak elgondolás, hanem — és főként! — kivitel kérdése. Reinhardt uj elgondolásából következett az, hogy lemondott első elgondolásának értékes pánteizmusáról és — akarva, nem akarva — visszatért a régi légies, édes, banális tündérekhez és Shakespeare költeményéiből — balett lett. Ezt nemcsak az emlékezés csökönyösségével fájlalom; de az az érzésem, hogy egy nagy érték helyébe kisebbet kaptam. És a kivitel? Ez bizony nagy mértékben a színpadi fegyelem kérdése. Az ünnepi játékok esete pedig az, hogy a színészeket legföljebb kétheti munkára lehet megkapni; ez anyagi kéTdés. A beyreuthi és egyéb zenei játékok esete egyszerűbb: ott mindenki régi és legjobb, már százszor kipróbált szerepét énekli. Ott elég a kétheti próba. Á drámai .,Festspiele“-k ugylátszik elfeledkeztek erről a különbségről! Ez pedig az egész intézmény művészi jogosultságát teszi kétségessé. Hát még ebben az esetben! Itt táncosnőket, ballerinákat kellett betanítani s-hakes- peare-i versek deklamálására. Két hét alatt! Hiába kiséret csak a vers — az elgondolás szerint —, hallani, érteni akarjuk és ehhez alapos színészi kultúra is kell. Ha az előadás egy pillanatig sem szól az értelemhez, akkor alig bírható ki három-négy óráig. Talán orosz színészekkel — akik drámai színpadon is nagyszerű tánckultúrával rendelkeznek — sikerülhetne ez a kísérlet, De azokkal sem kétheti próbaidő alatt. Az előadás pozitívumai: néhány megkapó részlet-elgondolás, Mendelssohn zenéjének maradéktalan érvényesülése és a zseniális Strnad professzor néhány pompás színpadi képe. Érdekes Reinhardtnak az az ötlete, hogy az előadást barokk-keretbe foglalja és kosztümben és mozgásban is a barokk formavilágát szólaltatja meg. A Szentivánéji álom időtlen álomjáték, itt végre is minden stílus jogosult. Reinhardt nyilván az. egész város, Salzburg stílusából, hangulatából indult ki és ebbe akarta beleálmodni a Szentivánéji álom-ot salzburgi ünnepi játéknak ... Prágaiak kedvenc találkozó helye! Budapest legszebb családi szállója ARION SZÁLLÓ Budapest, VI. Paulay Ede-ucca 52. az Andrássy-út és Oktogon tér közvetlen közelében. Központi fül és v’r — Mit cl<e ! ’rnk ’ %
