Prágai Magyar Hirlap, 1927. július (6. évfolyam, 148-173 / 1482-1507. szám)

1927-07-12 / 156. (1490.) szám

'rass^roMiEm-Hmiiafi Egy diplomata emlékirataiból Rudolf trónörökös és e konstantinápolyi nagykövet Budapest, julius 5. Boldogult Rudolf trónörökös már igen fiata­lon jó viszonyba jutott a magyar arisztokrácia több tagjával. Vonzódása a magyarok iránt bi- tonyára Erzsébet királynéról száll át reá, aki nem titkolta nézetét, hogy az osztrák mágnások — lakájok, igazi urak csak a magyarok. Rudolf tudvalevőleg mulatós kedvű volt, szerette cigányokat, a vadászatokat és a fesztelen női társaságot. Mindezt kedve szerint föltalálta Ma­gyarországon. különösen azokban a vidéki kasté­lyokban, ahová még házassága után is gyakran el­látogatott. Legbizalmasabb barátai közé az akkori jeunesse d'orée két jeles tagja: Károlyi István és Teleki Samu gróf tartozott. Károlyi — az egész ország „Pista grófja" — nemcsak a Nem­zeti Kaszinónak volt a hangadója, de polgári kö­rökben is nagy népszerűségnek örvendett, mert kíméletlenül fellépett a szabadelvű kormány­pártban fölburjánzott panamák ellen. Ö volt az, aki pisztolypárbajban agyon­lőtte Zichy Ferraris Viktor grófot, a báró Erlanger-féle vasútépítési botrányban kampromitdlt államtitkárt. Teleki Samu mint híres afrikai utazó és vadász volt ismeretes, Rudolf trónörökös vele járt Egyip­tomban meg a Szentföldön, később pedig Teleki kedveltette meg a trónörökössel az erdélyi med­vevadászatokat. Valóságos legendák keringtek a Görgényben tartott vadászmulatságokról, ame­lyekről nem hiányoztak a környék sugár termetű, finom fehérbőrű, rózsás arcú szép oláh fátái sem, akik festői viseletűkben bemutatták a ro­mán nemzeti táncot, a kólót. Rudolf trónörökös annyira megszokta Ká­rolyi és Teleki társaságát, hogy amikor nejével 1882-ben tengeri útra ment, amelynek végső pont­ja Konstantinápoly volt, megkérte őket, hogy ta­lálkozzanak a török fővárosban. Rudolf és Ste­fánia jachton utaztak, pihenőket tartva Korfu­ban, Pireuszban. Teleki és Károlyi egyenes utón eléje mentek Konstantinápolyba. Az osztrák- magyar monarchiát akkor Calice Henrik báró képviselte, mint nagykövet. Egyike azoknak az osztrák diplomaták­nak, akik az 1867-iki kiegyezést nem vet­ték komolyan és MagjfatáAszdggt tovább is Ausztria egyik tartományának tekin­tették. Családja valahonnan Krajnáből származott, ere­detileg olasz ajkú volt, de teljesen schwarz- gelbbó változott. Calice báró egyáltalán nem kedvelte a ma­gyarokat s titkolt gyűlölettel volt a magyar arisz­tokrácia iránt. Állítólag azért, mert egyizben Bu­dapesten megfordult a Nemzeti Kaszinóban s ott bűvös, tartózkodó fogadtatásra talált. Mint nagy­követ ellenszenvét még a végtelenül szelíd és szerény gróf Széchényi Ödön basával, a konstan­tinápolyi tűzoltó-ezred főparancsnokával szemben is éreztette, aki már ő előtte telepedett meg a Boszporusz mellett. Egyszerű magyar ember nem juthatott magas színe álé s ha mégis kiforszirozott egy audienciát, úgy járt, mint az a pesti malomigazgató, akinek a kérésé­re, hogy interveniáltasson a török vámhatóságok szekatúrája és zsarolásai miatt, azt felelte: — Talán azt akarnák a magyarok, hogy pár rongy zsák lisztért hadihajókat mozgósittassak? Károlyi és Teleki megérkezésük után köte­lességüknek tartották, hogy látogatást tegyenek a nagykövetnél, akivel, ha Rudolf trónörökös megérkezett, érintkezésbe kell lépniök. Lesétál­tak a Tom-Tom utcai nagykövetségi palotába s vizitkártyájukat beküldték Calice báróhoz. A nagykövet egyedül volt dolgozószobájában, rög­tön fogadhatta volna a látogatókat, ehelyett azon­ban az inassal magához rendelte az irodafőnö­köt és Károlyiéknak kiüzente, hogy szíveskedje­nek várakozni Eltelt tiz perc, egy negyed óra^ az irodafőnök még mindig nem távozott. Károlyi Pista elvesztette türelmét és a várószalon ajta­jában álló inast megkérdezte, ki van a nagykö­vetnél. Amikor1 megtudta, hogy egy alárendelt alkalmazott miatt kell várakozniok, dühbe jött és kifakadt: — Mégis csak példátlan neveletlenség, amit ez az ember megenged magának. Gyere, Samu, hagyjuk a fenébe. Teleki flegmatikusán válaszolta: — Én már csak kivárom, mert mondani aka­rok neki valamit. Károlyi olyan fölindultán távozott el, hogy az inas jónak látta bemenni a nagykövethez és jelenteni, hogy az egyik ur elunta a várakozást. Calice báró még most sem kapott észbe. Kiadta ugyan a rend eletet, hogy az ott maradt látogatót az inas vezesse be, de az irodafőnököt nem küldte el. Teleki Samu mosolyogva lépte át a dolgozó- szoba küszöbét. Calice báró egy lépést tett feléje é« hivatalos hangon kérdezte, természetesen né­metül: — Mivel lehelek szolgálatára? — Semmivel, felelte Teleki. Csak azért jöt­tem, hogy megnézzem, milyen az ön ábrázata. A jámbor irodafőnök, aki valamikor manipu- puláns őrmester volt és úgy tekintett a nagykö­vetbe, mint egy fensőbbséges lényre, szinte el* szédült e szavakra. Mert Teleki gróf az ábrázat- nak azt a német kifejezést használta, amelyet az állatokra vonatkozólag szokás alkalmazni. Calice báró is elképedtt, de mielőtt magához térhetett volna meglepetéséből, Teleki sarkon fordult és elhagyta a palotát. Másnap megérkezett Rudolf trónörökös és Károlyiék elmondták a nagykövettel való kelle­metlen kalandjukat, kijelentvén, hogy nem haj­landók vele összejönni. Rudolf felháborodott Ca­lice magaviseletén és megígérte, hogy elégtételt szerez, de kikötötte, hogy Károlyi és Teleki jelen­jenek meg a tiszteletére rendezett lakomán. A két magyar ur csakugyan megjelent és Rudolf trón­örökös a banketten csaknem kizárólag velük tár- salgott, a nagykövetet egyetlen szóra sem mél­tatta. Calice báró érezte, hogy a két magyar mágnás brüszkir ozás árnak egyéb követ­kezményei is lehetnek. Attól tartott, hogy a trónörökös Bécsben föl fog lépni ellene. Sietve megirt egy levelet Albrecht főhercegnek, elpanaszolva, hogy a rebellis szel­lemű magyar mágnások gyűlölik őt Kaisertreu érzelmei miatt és Rudolf trónörököst fölingerel­ték ellene. Kéri ő császári és királyi fenségét, kegyeskedjék legmagasabb védelmében része­síteni. Az elővigyázat a nagykövet részéről helyén­való volt, mert a trónörökös Becsbe visszatérte után csakugyan lépést tett, hogy Calice bárót helyezzék szolgálatonkivüli állapotba vagy nyug­díjazzák. Albrecht főherceg azonban már kinyi­totta a védőernyőt pártfogoltja fölött, informálta a külügyminisztert, Kálnoky Gusztáv grófot, aki — bár ősei Erdélyből, a székelyföldről származ­tak át Morvaországba — épp olyan fekete-sárga osztrák volt, akárcsak a krajnai kucsóber ivadék, a konstantinápolyi nagykövet. Természetesen nem Rudolf, hanem Albrecht főherceg befolyása ér­vényesült, aki a trónörököst éppen magyarbarát érzése miatt nem kedvelte. Calice tovább is megmaradt a fényesen do­tált konstantinápolyi állomáson, sőt amikor hosz- szu évek múltán nyugalomba vonult, megkapta a grófi címet és a Szent István-rend nagykereszt­jét. Budapesten azonban soha nem állott meg utazásai közben. A Nagyasszony uj fejlődése utján A Szloveuszkói és ruszinszkói magyar nők reprezentatív irodalmi és társadalmi folyóirata, a NagiJdsszony, julius tizenötödikén elindul önálló útjára. Második évfolya­mának mostani hetedik száma már 20 oldalon jelenik meg. Gazdag, értékes tartalma eseménye lesz a magyar nők építő mozgalmának. Cikkeinek sorában ott találjuk a Szlovenszkói és magyarországi nöirók legjobbjainak munkáit. A mostani számban Péchy Gáspárné Bartóky Mária vezetésével felvonulnak a Nagyasszony állandó Írógárdájának reprezentánsai, mint Máriássyné Szemére Katinka, Dulácskáné Badvánczi Novotny Margit, Ujhelyi-Vitkay Sándorné, Éder Elza, Szkalosné Járossy Erzsébet, Czapáry Karola, Fizély Lenke, Bétán Becz Aranka, továbbá Falu Tamás, Tichy Kálmán, Berzevüzy István és Karafiáth Márius. Már maguk e nevek kezeskednek a folyóirat tartalmának irodalmi Színvonaláról. A Nagyasszonyt a leg­melegebben ajánljuk a szlovenszkói magyar asszonyok és leányok pártfogásába. A Nagyasszony előfizetési ára egész évre 24, félévre 12 korona. Megrendelhető a Prá­gai Magyar Hírlap kiadóhivatala utján. A pétervári társaság egyik izgalomból a másikba támolygott a háború alatt „Védőrök”, akik kémkednek a cári pár körül „A Romanovok fénykora és bukása” Irta; A. A. Vyrubova 16. Hiába volt a császárné minden önmegtagadó tevékenysége: azok a hírek, hogy ö velem együtt német kémnő, nem akartak elnémulni. A háború elején a császárné levelet kapott a hesseni nagyhercegtől — ennek a levélnek aztán nem is volt folytatása többé. A nagyherceg ebben a levélben heves szemrehányásokat tett neki, hogy olyan keveset tesz a német hadifog­lyok érdekében. Mintha bizony bármit is tehetett volna értük. Amikor a császárné németországi hadifoglyai érdekében bizottságot alakított, amely­nek az volt a feladata, hogy élelmiszert, és ruha­neműt juttasson hozzájuk, a Novoje Vremja cimü lap olyan hornyon irt erről, hatfy [aal lehetett gondolni: ez. a bizottság a téUpgöoiálxm főként a német hadifoylyőloról gondos­kodik. Valaki jelentette ezt Rostovcev grófnak, a császárné titkárának, de neki sem sikerült a császárnéval szemben támadt gyanút eloszlatni. Mindenki kémgyanus lett, aki abban az idő­ben német, névvel birt. így járt Fredericks és Stürmer, pedig egyikük sem tudott egy szót sem németül. Legtöbbet szenvedtek azonban a boldog­talan balti-nemesek. Akárhányukat Nikolaj Niko- lájevics herceg kívánságára minden ok nélkül Szibériáiba küldték, akkor, amikor fiaik és testvéreik oiifpjZ hadseregben szolgáltak. Nehéz időkben a császár talán jobban rábíz­hatta volna magát ezekre, mint ax orosz nemes­ségre, amely egyáltalán nem bizonyult kifogás­talannak. Nem lehetetlen, hogy a kémeket tulaj­donképen azok közt lehetett volna keresni, akik leghangosabban kiáltottak árulást és befeketí­tették az orosz császárné nevét. Atyám volt az egyetlen, a miniszterek között, aki megértette a császár eljáráséit, azt a kíván­ságát, hogy Oroszországot és a hadsereget a fenyegető veszedelemtől megmentse. Ebből áz alkalomból mélyen átérzett levelet küldött ne­künk. Feleletül nemsokára megérkezett a császár Írása, amelyet egyenesen klasszikusnak kell ne­vezni. Ebben az írásban a császár mély bepillan­tást enged gazdag belső életébe, megmagyarázza, miért nem szabad a dolgoknak ' tovább is igy folyniok, megnevezi az okot, amely őt elhatáro­zására bírta és ezekkel a szavakkal végzi: „Az állam igazgatását magától értetődően magamnak tartom fenn." 1918-ban, mikor a bolseviknek harmadszor tartóztattak le, házkutatás alkalmával többek közt ezt a levelet is elrabolták. Mulatozással és pletykagyár­tással tölti idejét a pétervári társaság Akinek kedves a hazája és aki még remény­kedik abban, hogy a forradalom és a bolsevizmus után jön még idő, amelyben Oroszország ismét nagyhatalom lesz, az meg fogja érteni, hogy a továbbiakat megírnom nehéz lelki tusába került nekem. Nehezemre esik, nem kellemes feladat a pétervári társaságról beszélni, amely a híboruval nem tőrödbe, vi&in mulato­zott, egyik vigalomból a másikba támolygott. A restaurantoknak és a színházaknak jó napjaik voltak. Egy francia szabónő feljegyzése szerint soha annyi társaságbeli toalettet nem rendeltek meg, mint 1915 telén. Ugyancsak nagy volt a forgalom brilliáns okban is. A háború mint­ha n&n is lett volna. A mindenféle szórakozáson kívül még egy tevékenység számára volt nyitva a tér: minden lehető pletykának terjesztése Alexandra Feodoibkna császárnéról. Tipikus esetet beszélt el nekem nővérem. Egyik reggel sógornője, Derfelden kisasszony az­zal rontott a szobájába: „Ma azt a hirt terjesz­tették el a gyárakban, jhogy a császárné itatja a férjét és mindenki elhitte." Azért mondom el ezt az esetet, mert ez a hölgy nagyon közel állt a nagyhercegi körökhöz. Azt mondják, azon az éj­szakán. amelyen Raszputint meggyilkolták, ugyanez a hölgy Jrsszupovék házában estebéden vett részt. A cári párt állandóan rendörkémek figyelik A rágalmazók a leghihetetlenebb híreket terjesztették, amelyekért tulajdonképpen minden további nélkül lakat alá kellett volna tenni őket. így például egy napon megérkezett Ausztriából a császárné egyik udvarhölgye, Mária Ale- xandrovna Vaszilykovics, Szergej Alexandrovics nagyhercegnek és feleségének barátnője. Vaszily­kovics kisasszony kihallgatást kért a császárné­tól, de mert Ausztriából jött, amely á!\t.m Oroszországgal háborúban vdfi, ké­relmét e'ukmtűtldk. Az, hogy utazásának politikai célja volt-e, sohasem derült ki, de az udvarhölgyi jelvény! % 1927 julius 12, kedd. Magyar, román utlevélvizumok megszer­zését, valamint idegen állampolgárok le­járó útleveleinek meghosszabbítását t. elő­fizetőink és olvasóink részére a rendes költségek megtérítése ellenében készséggel eszközli a Prágai Magyar Hírlap kiadóhivatala mindenesetre elvették tőle, őt magát pedig birto­kára száműzték Petersburgból. A rágalmazók azonban később azt bizonygatták. a császárné azért hivat h, hc\?y közvetí­tésével különbéke-tárgyulást kezdhessen Ausztriával vagy Németországgal. A császárné ellen hintett rágalmakat egyéb­ként nemcsak a társaságban hitték el, hanem a hadseregben is rendszeres hadjárat indult ellene, különösen a magasabbrangu tisztek, továbbá a a falusi szervezetek és városi képvisele'ek tagjai között. Tevékeny részt vettek ebben a hadjárat­ban a hírhedt Gutzkov és Puriskevics. így tehát tébolyult gyönyörvadászat kezdődött s ugyanakkor tervszerűen megszervezett rágalomhajsza az Ur fölkentje ellen 1915 telén, — ez volt a nyitánya a később elkövetkezett rettenetes eseményeknek. Vyrubova „védőr-44sége 1916 tavaszán még mindig nem állt helyre egészségem s egy beteg és sebesült tisztekkel zsúfolt vonaton a Krim-félszigetre küldtek. Kísé­retemben egy ápolónővér volt, egy szanitéc és a titkos rendőrség három ügynöke, akik állitóan védelmemre, valóságban azonban felügyeletemre voltak rendéivé. A „védőrség" volt egyike azoknak az elkerül­hetetlen bajoknak, amelyektől őfelségéik nem tudtak szabadulni, különösen a császárné tiltako­zott állandóan az ilyenfajta „őrség" ellen. Azt mondotta, a császárnak és neki rosszabb a hely­zete, mint a foglyoké, de előtte érthetetlen okokból őfelségéik nem tudidlc kiszabadjam ma gukat ebből a méltatlan helyzetből. Azt hiszem, egyéb gondjaik nem engedtek nekik elég időt ahhoz, hogy ezekkel az ügyekkel foglalkozzanak. Minden lépésüket előírták, még telefonbeszélgetéseiket is kihallgatták. A pórul járt „védőr44 őfelségéiknek nem volt nagyobb gyönyörű­ségük, mint ha a rendőrségnek borsot törhettek az orra alá. Ha egysaer-mdeszár sikerűit nyomtalanul eltűnniük, vagy ott teremniük, ahol ttenki sem várla őket, úgy örültek, mint az iskolásgyermek, aki megszökött tanítója elől. Sohasem féltették az életüket és soha nem hallottam olyan beszélgetésüket, amely bizonyos aggodalmakat árult vo’na el. Emlékszem, egyszef sétáltunk a császárral Krimeában s a „védőr* hirtelen előbukkant egyik hegyszakadékból, meg­botlott és elesett, éppen a császár előtt. Nem fogom egyhamar elfelejteni szegénynek az ábrár zatát. A császár megállt és lábával toporzékolva rákiáltott: — Hordd el magad! Mire a boldogtalan hanyatthomlok menekült. Pöstyénfürdő Beethoven-emlékiinnepe Pöslyén, julius 11. (Saját tudósítónk telefon­jelentése). Pöstyénfürdő vasárnap nagyszerű em­lékünnepélyt rendezett Beethoven emlékének. Most volt ugyanis százhuszonötödik évfordulója annak, hogy a világhírű zeneművész Pöstyénfür- dőn tartózkodott s innét irta híres leveleit is Brunswick Teréz grófnőhöz. Az ünnepély a fürdő hatalmas parkjában a szabad ég alatt folyt le s bár azt az eső és a nyitrai repülőezred egyik repülőgépe, amely éppen a hatalmas zenekar hangversenye alatt keringett a fürdő fölött, kis­sé megzavarta, mégis nagyszerű sikerrel járt s a sok főnyi előkelő közönség feledhetetlen emlék­kel gazdagodott. Beethoven IX. szimfóniáját adta elő a pozso­nyi nemzeti színház zenekara, amelyet erre az al­kalomra a pöstyéni fürdőzenekarral is megerősí­tettek, Albrecht Sándor pozsonyi zeneakadémiai tanár vezetése mellett a pozsonyi dőmtemplom énekkarának közreműködésével. A szólószámokat Vojnik Sia kisasszony, Persl Mária, Wemigk Károly és John Elemér operaénekesek énekelték. A hangversenyen résztvett előkelőségek kö­zül a következőket sikerült feljegyeznünk: óit volt Tiso egészségügyi miniszter, Hlinka András és Machacsek Pál néppárti képviselők, Sei.fz bécsi polgármester, aki felesége látogatásán jött éppen Pöstyénbe, Vojcechovsky generáUs, továbbá a prá- gti török követ, Birk-Fock dirigous, Lübbe Ber­lin—charlottenburgi polgármester, Kurt von Bleichröder, a hasonnevű világhírű bankház egyik főnöke, az amerikai Morgan bankház ala­pítója Drexel Antal Newyorkból, Szapáry Emmy grófnő, Szapáry Gyula gróf volt magyar minisz­terelnök leánya, Berthold Lipót gróf volt közös külügyminiszter felesége, Okanyik pozsonyi pol­gármester, Pejacsevits grófnő, a volt horvát bán leánya s még sokan mások. Este * Thermia Hotel Palace nagytermében kamaraestély volt, amelyen Herzfeld dr. pozsonyi tanár előadást tartott Beethovenről és kapcsola­tairól Pöstyénfürdővel, majd John Elemér és Voj­nik kisasszony operaénekesek és a zenekar adtak elő néhány Beöthovcji-dara^pt óriási sikerről r \ 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom