Prágai Magyar Hirlap, 1927. július (6. évfolyam, 148-173 / 1482-1507. szám)
1927-07-08 / 153. (1487.) szám
4 1027 julius 8, péntek. Hurbán és a bécsi rendőrminisztérium Levéltári adalékok, miként szította és pénzelte a bécsi ossz- monarchia! politika a magyarellenes nemzetiségi akciókat Irta: Steier Lajoi Copyright by P. M. H. VL*. Mielőtt a Knaur - Hurbán - Hirsch akció teljes likvidálásának leírására áttérnék, szükségesnek tartom, hogy a rendőrminisz- tórium által megbízott Knaur Antal személyét kissé (megvilágítsam. Knaur Antal 1859—60-ban Szenicen szolgabirésági aktuá rius (jegyzőkönyvvezető) volt és egyúttal a bécsi rendőrminisztérium információs hivatalának korfuiidén so, akinek feladata volt a lakosság hangulatáról, a politikai készülődésekről, az emberek megbízhatóságáról stb. jelentéseket írni. Minthogy állásának köre Hl/ubokára, Hurbán lakóhelyére is kiterjedt, konfidensi szolgálata jelentőssé vált. Knaur, mint sok más konfidens, hitvány jellem volt. aki jegyzőkönyvvezetői és konfidensi állásával a magyarok és magyarbarát szlovákokkal szemben visszaélt és ezért, mikor Hurbánnal 1860. decemberében Becsbe utazott, állásába nem is tért vissza. Állítólag, mert élete veszélyben forgott, tényleg azonban, mert rossz fát tett a tűzre és mert valószínűleg állásától felfüggesztették. Ez abból derül ki, mert sem végkielégitést, sem nyugdijat nem kapott. A végkielégítés miatt később igénylési pert indított minden eredmény nélkül. 1861-től kezdve csakis konfidens volt, aki Becsben, Budapesten és egyebütt kódorgóit és az Iruformaíionsbureau pénzén élt. Ez fizette állandóan adósságait is. Hirsch osztály tanácsos, a hivatal főnöke és helyettese, Neéasek udvari titkár állandóan ilyen elemekkel dolgozott. Knaur folyton zsarolta a rendőrminisztériumot. Társai is ugyanazt tették. A zsaroló és kéregető levelek halmazából. melvek a konfidensi zsarolás észjárását visszatükröztetik, a következő két levelet mutatom be. Az egyik 1864-ből, a másik 1867-ből származik. Az első Hirschhez van intézve, a másik Neöasekhoz. Necasek sokkal ridegebben bánt eszközeivel, mint Hirsch, aki valószínűleg hiú ember is volt, ambíciói is lehettek, mint ez Knaur raffinált 'hízelgéséből kitűnik. A két levél íme következőképen hangzik: „Nagyságos Osztálytanácsos Úri Nagyságod! 'Megtörtént, amit Nagyságod előremondott. .. Teljesen agyon vagyok nyomva, — totaliter tönkretéve! Bécset el kell hagynom, további existeociámnak ez az első feltétele. Mér távol is voltam, de ismét, vissza kellett jönnöm. Most azonban már végleg világgá megyek és mint vándorfotográfus akarom magamat fenntartani. Mielőtt azonban elmennék, Nagyságodat alázattal arra kérem, hogy szokott kegyével és emberbarátságával érdemesítsen egy audienciára. ■Nagyságod eddig megmentőm volt, ezt soha el nem felejtem és Istent naponta kérni fogom, hogy Nagyságod minél előbb miniszterelnök lehessen és jő uralkodónk szerencséjére összes népeit megelégedetté tegye. Jósolom, hogy Nagyságod egyedül többet lesz képes végezni, mint egész vitéz hadseregünk. A hála érzetétől eltelve, bátorkodom magamat határtalan tiszteletem kifejezésével ajánlani, Nagyságod iránt leghálásabban Becs, 1864. március 18. Knaur m. p.“ „Kegyes, Nagyságos Udvari Titkár Ur! Egyszer Nagyságod kegyes volt sajnálatát kifejezni a felett „hogy én semmilyen biztos foglalkozásnak, vagy munkának nem szentelem magamat". Ez a szemrehányás feldúlta bensőmet lés munkálkodás iránti élénk igyekezetemet teljesen felszabadította. Minden áron biztos foglalkozásra törekedtem. Nem volt azonban választásom és csak saját szellemi produktivitásomra voltam ráutalva. Egy heti naptár kiadását határoztam el; olyan megerőltetőén dolgoztam a szükséghez képest, hogy sárgaságba estem. Akadályt azonban nem ismertem, társat és több alkalmazottat vettem fel az üzletbe pénzbetétekkel. Az első és második héten a lapot, a nyomdában elrontották, a (harmadik héten ez egybeesett a hadüzenettel, az olvasóközönség kizárólag csakis a politikai napi események iránt érdeklődik és a negyedik héten a lapot meg kellett szüntetnem, — anélkül, hogy a legkisebb bevételem lett volna. Az összes költség kárba veszett, az alkalmazottakat el kellett bocsa tanom anélkül, hogy kielégíthettem volna őket: a hadi állapot minden hitelt és pénzforgalmat megnehezített és már tönkrementem volna, azonban szereztem egy privilégiumot, hitelezőimet megnyugtattam és reméltem, hogy a privilégium jogának eladásából a fizetési eszközöket megszerzőm, a dijak, adók, invesztíciós költségek és kamatok fizetése azonban újabb pénzt igényeltek, — másrészt akadályokat, gördítettek utamba, nehogy a privilégium jogát kihasználjam; egyszer eladtam 3000 forintért, —* ámde semmi sem lett az üzletből, — másodszor eladtam 1500 forintért és ez alkalommal csak az előleg maradt nálam cirka 200 forint, — a vétel és eladás ismét megsemmisült, mert nekem, egyedüli hirdetési privilégiumtulaj- donosnak, a helytartóság irodák vezetését megtiltotta és a privilégiumi jogot zéró értékre redukálta. Hitelezőim üldöztek, családom 350 forintot adott a fizetések céljára, —- nem volt elegendő, — a privilégiumjog jelenleg értéktelen, ha egy miniszteri kedvező felebbezési határozat a korábbi értékét meg nem állapítja. A nóta vége, — csalás miatt a cs. kir. Landesgerichtnél vizsgálat alatt állok, még szabad 'lábon. Minthogy az összes nyomozás nyilván beigazolta, hogy cselekedetemnek alapja nem volt rossz szándék, a vizsgálóbíró időt engedélyezett a hitelezőimmel való kiegyezésre. A kiegyezés létrejött egv üzleti fél kivételével, akinek .részére egy készpénz összegre van szükségem, ma van az utolsó nap és ha 40 'forintot uem tudok előteremteni, úgy holnaptól kezdve vizsgálati fogságba kerülök. Ez a rettenetes végszó valamennyi idegemet feldúlja, azonban el vagyok szánva előbb mindenemet eladni, nehogy egy esztelen hitelezőm is károsodjék és ha ez nem lehet, — a törvénynek engedelmeskedem. Családom ezt a csekélységet is előteremtené, testvéremet azonban egy névtelen levélben gonosz módon ellenem hangolták és -most már osak egv reménységem van, — a nemeslelkü Udvari Titkár Ur irgalma. Nagyságod évek óta életemet fenntartotta, jótéteményekkel elhalmozott és minthogy igazán annyi helytelenséget elkövettem és Nagyságodnak sok boszuságot szereztem, bevallom, — hogy ujabbi jótéteményekre érdemetlen vagyok. Ne ejtsen el azonban Nagyságod most sem, mert 40 forinttal meg vagyok mentve, — egy hónapi előleggel! A mindenható Isten puhítsa meg Nagyságod szivét és juttassa nekem azt a segítséget, amelyért Nagyságodhoz esedezem, — mert különben el vagyok veszve! Nagyságod abban a helyzetben van, hogy szabadságomat megmentheti, néhány nap alatt a certifikátum a kezeimben van és azután rehabilitálásom munkáját megkezdem, amelytől 840 forint, összegű két esztendei végkielégitést remélek, közben privilégiumi jogom is eladóvá válik. Kegyes engedélyezését várva, határtalan nagyrabecsülésem kifejezése mellett maradok Nagyságodnak Becs, 1867. január 24. legalázatosabban Knaur m. p." A kérő levélhez mellékelte a konfidens hitelezői jegyzékét. A „nemeslelkü udvari titkár ur“, Necasek 1867. február 3-ikán ráírta az aktára: „Wird nicht bewilligt.“ Knaur később a „Nordbahn" hivatalnoka lett. Ekkor már nem volt konfidens, mert mint említettem, a kiegyezés után a rendőrminisztérium Inííormationsbureauját áttették a külügyminisztériumba, mely az ügyek nagy részét likvidálta. Knaurnak egyszerűen kitették a szűrét, ő azonban tovább is akarta az osztrák kormányt fejni és ezért 1871. augusztusában Petrein fürdőből Hirsch miniszter^ tanácsosnak levelet irt, melyben az 1860—6’1-iki Hur- bán-akcióra és az ebben való érdemeire hivatkozott. A levél célja pénzkérés. A levélben Knaur többek között a következőket irta: „Méltóságod a Hurbánnal való tárgyalásokat különösen titokban tartotta, amit abból az utasításból is kivettem, hogy Hurbán doktort a hátsó ajtón kell felhoznom, nehogy még a portás is meglássa: és én ebben az értelemben cselekedtem is ...“ Hirsch azonban nem hederitett Knaur írására és csak midőn ez bizonyítási eljárással és perrel fenyegetőzött, mozdult meg. Hag#ar@rsgág mellett nagy cikket irt Jules Romalns francia iró az Eüustration-ban „Valljuk be, hogy még azok is, akik legkevesebb rokon- szenvvel viseltettek Magyarország iránt, nem tudták, hogy ekkora megcsonkítást végeznek” Rothermere lord után Jules Romains kitűnő francia iró emeli fel szavát és Magyarország mellett tesz hitvallást az európai közvéleménv előtt. Anglia után most Franciaországot, tájékoztatja egyik legjobb kopo-_ nyája arról a végzetes sorsról, amit Magyar- { ország számára a trianoni békeszerződés jelent. Az Illustration hangja igen messzire elhallatszik és a cikk olyan, hogv tónusát mindenki megértheti. Jules Romabs cikke Ha Réosből Magyarország felé utazunk, semmilyen földrajzi jelenség sem árulja el, hogy a magyar határra érkeztünk. De ha szemügyre vesszük az elénk táruló tájiakat, lassan-lassan rájövünk arra. hogv más országban járunk. A békeszerződésekkel körülhatárolt mostani Ausztria síkságai csak arra szolgálnak, hogy utat nyissanak a különböző határok felé. De itt egy igazi síkság vár reánk, amelyet ha jól megfigyelünk, sok minden érdekeset, tapasztalunk. Legelőször is meghitt, és jólismert hangulatokat keltenek. Továbbá meglep ezen a síkságon, ahol éppen a tavaszi munkákat végzik, hogy mindenfelé hosszú rudak meló fogva fiakkerlo- vakat látunk, ezek a lovacskák kettesével vagy négyesével húzzák a paraszti szekereket. Mintha mind gyermekkorunk nagy bou- levardjairól szöktek volna ide. hogv mezőgazdasági munkával fejezzék be életüket. Meglepő ez és mulatságos egv párisi számára. Ezeket a finom és erőteljes lovakat, egykor Magyarország küldte hozzánk. Ugv lehet, száműzetésben voltak nálunk és mi tűrés- tagadás. mifelénk talán még nehezebb soruk volt. A Duna hirtelen előbukkan, valamivel szélesebb, mint, Bécs környékén, de szelidebb és használhatóbb. Nemsokára ismét, elhagyjuk a folyót, hogv ui vidék táruljon elénk.- Dombosodó a táj, a föld vonalai tiszták és szomorúak. Az ember képzeletében e földeket végigszántó viharzó szelek, a forró nyári napok és döbbenetesen átlátszó levegőjű téli éjszakák kísértenék. Budapest Budapest a Dunával együtt egyike, a legszebb városi tájaknak. Talán egész Európában nincs is szebb, legfeljebb Pária Szajnáját és London Themséiét, lehetne említeni. Azonban ezt a három várost semmi más sem teszi összehasonlíthatóvá, csupán fenséges szépségük. Nem, se Parisra, se Londonra nem emlékeztet az első pillanatban Budapest,. Egy ideig azt, mondjuk magunkban, hogy semmi másra sem hasonlít, de erőt vesz rajtunk az emlékezés és rájövünk a térin észét csodás találkozásaira. Budapestet, látva Lvon emléke ébred fel bennünk. Nem túlságosan erős ez az analógia, de mégis megállja helyét. Módomban volt, meggyőződni erről, amikor néhány nappal később Lyonon utaztam keresztül. Budapestnek azonban az egész struktúrája sokkal egészségesebb és modernebb, mint Lyoné. Az utcák ió eIh elvezettsége. az utcák kényelmes szélessége és a ragyogóan szép középületek egyaránt a modern város előnyei. Budapest utcái nem görbék, nem te- kervénvesek, ami pedig mindenefcfölött. értékes egv modern város számára, teljesen érintetlenek a terjeszkedés lehetőségei a további fejlődés számára. Ebből szükségképpen következik a befejezettségnek és az épülettömbök egységének érezhető hiánva. A háztömegek még a központban is furcsán porózusak. Az ember szinte azt, hiszi, hogy a gyorsan magasbaszökkenő eukalipszus erdőkben jár és ez az impressziója megmarad még a monumentális épületeknél is, nem szólva a bérházakról, amelyek úgyszólván máról-holnapra nőttek ki a földből. Észrevehető, hogv az építészeti szerkezet, alapvető jelleged a díszítő motívumok s a különböző stílusok gyorsan kerültek ki a művész műhelyéből és inkább átvették, mint kigondolták őket. Leszámítva néhány részletet, az építkezésnél sem jutott, idő airra. hogv igazán magyarrá fejlődjék. Amikor pedig Buda ódon utcácskáin csavarogtam s néhány valóban elragadó magyarizlésü ornamensre lettem figyelmes, amelyek hibátlanul helyezkedtek el a XVIII. század európai stílusaiban, őszintén sajnáltától, hogy Pestnek a XIX. században nem jutott osztályrészül egy hasonlóan lassú és szerves fejlődés. A magyar színészet Ne higvle azonban senki, hogy Budapest nincs felruházva a kifinomult civilizáció minden m egn yilván ülláisával. Sőt éppen ellenkezőleg. Különösen a színházi kultúra érte el a tökéletességnek legmagasabb fokát. Láttam Budapesten igazán elsőrangú színházi előadásokat. Mindaz, ami a színpadon történik, a színészek mozgása, csoportosulása, játékuk egyensülyozottsiága, nézetem szerint telistele van álérzéssel és igazsággal. Néhány színészüket Európa legjobbiaihoz lehet, hasonlítani. Magyarország, amelyet, mint a zenészek és költők hazáját ismerünk, a színészek országa is. A színházi közönség olyan lelkesedést tanúsít a színházban, mint amilyen nálunk már hosszabb idő óta kiveszettnek mon<fható. „Nem óhajtottuk ezt a megcsonkítást!" Magyarország jelenlegi balsorsáról keveset tudunk és még kevesebbet gondolkodunk rajta. Ezt, megállapíthattam visszaérkezésemkor is. Egv beavatott, aki tudta, hogy Magyarországról jövök, a következőket kérdezte tőlem: — Ugy-e. azok elvesztették területük jó negyedrészét? Ez a „ió negyedrész" a valóságban meghaladja a _ kétharmadot,. Valljuk be, hogy közülünk még azok sem. akik a legkevésbé szeretik Magyar- országot. nem óhajtottak ilyen megcsonkítást. nem tudták még nagy vonások- bán sem, hogv ezt mivel indokolták és miképpen határozták el és senkinek sem adtak felhatalmazást arra. hogy ezt elérje. Magát, a politikai kérdést, nem akarom e helyen vitatni, nincs hozzá időm. sem illetékességem. Ebben a cikkben nincsen helve másnak, mint benyomásnak. Az. amit mondani akarok, az egészen más természetű, mint amit, eddig mondtam. Ez minden. Megtudtam... Nos hát, az első impresszióm ott lenn az volt,, hogv megtudjam, mennyire megcsonkították Magyarországot. Én az úgynevezett müveit osztályhoz tartozom. Állandóan követem a külpolitikai eseményeket. Megszámlálhatatlan cikket és tanulmányt, olvastam a nemzetiségi 'kérdésről, amelyet a háború varrv megoldott, vagv súlyosbított.. De valóban nem tudtam, hogy az 1927. esztendő Magyarországa csak harmadrésze annak, ami 1914-ben volt. Vájjon rosszul informáltak-e bennünket? Vagy szórakozott voltam? Ez talán mindegy is. A kérdés azért, nem kevésbé különös marad. Az egyetlen ország— Második benyomáson a következő: a háború után a legtöbb európai országban jártam. Az egyetlen ország, ahol mélységes el- beseredést, találtam, olyat, amely már a kétségbeeséssel határos, ez Magyarország. A’ többi legyőzött országokban, amelyek csonkításokat szenvedtek el és pedig olyanokat, amelyekéit igazságtalannak és erőszakosnak találnak, nem titkolják a reménvt,. hogv azt az igazságtalanságot valahogyan jóvátenni, vagv legalább erfiyhiteni fogják. De másutt az optimizmus, a vitalitás, ui politikai sikerekben való hit és gondtalanság enyhítik a bosszúvágyat, háttérbe szorítják, néha olyannyira csökkentik, hogy inkább szavakban, mint tettekben nyilatkozik meg. legalább is inkább csak elképzelik, semmint, átérzik. MagyaországTa azonban lidércnyomásként nehezedik rá balsorsa. Az egész ország a harag remegése és a rögeszme kábulata között hánykolódik. Ez bizonyára nem érv. de ténv. Ettől a néptől alig lehet megtagadni a rokonszen- vet és megbecsülést A harmadik benyomásom az, hogv a magvaroktól, mihelyt, megismerkedünk velük, aligha lehet, megtagadni a rokonszenvet és a megbecsülést. Kételkedem abban, hogv ez a nép ióvátehetetlen bűnöket, követett el. Inkább azt. hiszem, hogv a nép nem egyszer fenbójázó volt, nem egyszer nem törődve semmivel, visszahúzódott önkéntes elszigeteltségébe. Magyarország a régi európai civil izáció letéteményesének tekinti magát és állandóan szorongattatva a kelettől, ahonnan népe is származik, a többi fegyverek között a megvetés fegyverét is felhasználta. Egy magvar intellektuell mondotta nekem különös hangsúlyozással: — Hallgasson rám. uram. Mihozzánk minden világosság nyugat, felől jön. A kommunizmust. például, ha Franciaországból eredt volna, vagv ha Franciaország elfogadta és átvette velna, vakon fogadnám el. De nem fogadom él akkor, ha ezektől az alávaló. becstelen muzsikoktól, ezektől a keletiektől származik. Hogy valaki ilyen szavakat, ejthessen ki, szükség van a megvetésnek ősi tradíciójára. És bizony tudvalevő dolog, hogy a népek közöld épp ugv. mint az egyének között,, inkább bocsátják meg a pozitív vétkeket, mint a megvetést,. Ez a magyar büszkeség talán kényelmetlen lehetett a szomszédok számára, de 9eminiesetre sem alkalmas arra., hogy mi vonjunk le belőle következtetéseket. Továbbá ez a gőg megbocsátható is. Megtaláljuk mindazoknál a népeknél, amelyek egy civilizációt védtek a barbárok rohama ellen. Ne feledjük el. hogy a magyarok nézete szerint az a civilizáció, amit. ma védtek, a mi civilizációnk. A magyarok mindnyájan jól ismerik, egészen a nép legalsóbb rétegéig, keleti származásukat. És igy a nyugatnak hozott, áldozataikat, mint önkéntesen magukra • ►•esc--..*- ‘ m
