Prágai Magyar Hirlap, 1927. július (6. évfolyam, 148-173 / 1482-1507. szám)
1927-07-03 / 150. (1484.) szám
1927 július 3, rasámap.-------- '■ ■■ mssam Az angolnak közömbös az idegen, valami olyas, mittt a németnek a zsidó: nincs, nem vés* tudomást róla, tehát nem is antiszemita; kevés van, nem fontos, quantité négHgeable, még annyi jelentősége, ereje sincs, hogy holmi iömegindulaí, gyűlölet fókuszává — nemhogy egy országos politika sarkpontjává — tudna válni. Az angolnak az idegen kivétel, furcsaság, elszórt jelenség, nem érdemes vele szem-ben álláspontot elfoglalni. A franciának már van álláspontja: lened az idegent. Nemcsak a boehe-t, az ellen- séget, sőt ez még valahogy imponál is neki. I)e pédául az angol: már kész karrikatura- anyag neki, mulatságos és le néznivaló csodabogár, akivel pénzért szívesen elmulat, a francia lány, de inkább rajta, mint vele; ugyanazzal a fölényes mosollyal, mely olyan jellemző rá, amikor kinai, vagy japán, vagy néger társaságában látjuk valamelyik montmartre-i mulatóban. Hogy egy francia lány komolyan, egyenrangú szenvedő fél gyanánt, szerelnres legyen egy angol fiúba, az talán a valóságban előfordulhat, mert az élet minden megfigyelést meghazudtol, de ha az irodalomban találkozunk véle, akkor énnek nincs valóságszaga- ezt papirosnak érzi mindenki, aki valaha mégismerte és megszenvedte a francia lányt. A francia sem szerelemben, sem más téren nem igen szorul importra. Idegen művészek mindenkör elözönlötték Parist, de mindenki csak tanulni, látni, párisi atmoszférát élni, de nem megélni, nem érvényesülni akar Pariéban. Egészen kivételes eset egy-egy spanyolnak, vagy mostanában két japán festőnek — Utrillonak és Fujitának — párisi beérkezése. Néha-néha felkap egy idegent is a siker forgószele, de csak akkor, ha nagyon is ex etikus és akkor is a pénzt nem annyira franciáktól. mint inkább Parisban élő amerikaiaktól. és angoloktól köpja. Valamelyes sznobizmus csak mostanában mutatkozik Parisban: az amerikaival szemben, Ez is leginkább külsőségekben- intézményekben, divatban. Az amerikai ~ embert nem Szeretik, csak a sportját, a rendjét, a jól szabott zakkóit . * 'Azt el kell ismerni, hogy a német mindjárt fölfigyel arra, ami idegen. Érdekli, izgatja, imponál neki. Sznobizmusának naiv ©s rokonszenves vonása, hogy nemcsak exotikü- mot, hanem értéket és tehetséget is keres abban, ami idegen. Érzi, hogy lényében kevés a játékos szellem, a fantázia és ami még enné! is kevesebb, áz a: könnyűség, a grácia. Józan tudatossággal állapítja meg, hogy mindebben importra szorul. És nem berzenkedik ellene. Szívesen látja az idegent. Minden olyan területen, a melyen rászorul. De csakis addig, ameddiíg rászorul. Abban a pillanatban, melyben az import pótolható- fölösleges, vagy nem okvetlenül szükséges: elejti, klsöpri. A berlini ©let nagy rotációsa mindenkivel, némettel szemben is kérlelhetetlen, abszolút tárgyilagos, semmi személyes szempontot nem ismer. De az idegennel szemben mér kérlelhetetlenebb. Az idegennel szemben még külön örömmel, hogy ne mondjam, kárörömmel hangsúlyozza h a non possumus-t. Ebből következik, hogy leginkább a művészetben — a fantázia és grácia területén -- látja szívesen, vagy tűri meg az idegent. De itt, is: csak módjával és kérlelhetetlenül. A francia színpadi termés egy-egy — nem is éppen mélyebb és értékesebb, csak — Szemcsésebb alkotásának nagy sikere tud. lenni Berlinben. De jaj annak, amelyiknek nincs sikere; ilyenkor aztán az egész francia színpadi irodalom nyakába öntik a „sekélyes", „léba“, „ostoba“ jelzőket. A farncia impresz- ézionistáknak mindig itt voltak a legteljesebb és leghangosabb sikerű kiállításai De uj, be nem érkezett festészetre, szobrászatra itt húzzák rá leghamarabb a „francia ostobaság"' vi-zes lepedőjét. Közember, statiszta- — még egy festő, vagy még egy színész ~~ még primitív megélhetésre sem számíthat Berlinben, ha idegen. Ebben nem Szorulnak importra. De a Sztárt, — ha igazán, és ha nékik is sztár, — eltűrik. Aki nem a legjobb, vagy legalábbis a legtetszetősebben tudja a maga mesterségét, aki nem hoz egyéni érdekességet, úgynevezett „persönliche Note“-t, az ne is .gondoljon arra, hogy Berlinben megélhet; de aki a legjobban tudja- még az is teljes mértékben viseli a művészi nosztrifikáció kockázatát: elismerik-e legjobbnak és keibe az itt, amit ö legjobban tud Ü * ■ • A kereskedelmi és ipari életben még nehezebb a dolog, mert, ebben a mutatkozó föllendülésében is, rengeteg az állástalan és keresetnélküli német És rengeteg — egyre több — az idegen. Nem ismerem pontosan a statisztikát, de a köztudat szerint az orosz és magyar invázió a legtekintélyesebb és a legfeltűnőbb. Túlságosan is feltűnő. Lehetetlen és2re nem venni, hogy a németek erősen kezdenek tiltakozni ez inváziók ellen. Lépten-nyomon ellenszenv, sőt tudatos szervezkedés is tapasztalható. Egyre több tiltakozás hallatszik közönségben és sajtóban a* idegenek térfog- íaíása ellen és ha az ilyesmi egyszer elkezdődik,, akkor arányait nem igen lehet kiszámítani többéA mindennapi életben is bizonyos lepleiken idegesség nyilatkozik meg az idegenek és az idegen szó ellen. Az emberek idegesen kapkodják a fejüket, ha ketten-hárman, vagy pláne ha nagyobb társaság tagjai más nyelvem beszélgetnek... Az még a háború csökevénye, hogy a pardon-t, vagy az adieu-t (amely itt ezelőtt elfogadott köszönési forma volt), valósággal irtják és egyszerűén rendeutasit- ják azt, aki pardon-t mond. De a legkisebb konfliktus is elég arra, hogy ez idegent kipó- cázzék- Aki előbb talál feltolakodni a villamosra, vagy akit előbb szolgál k,i a boltos, az nagyon hamar a nyakába kapja a „tolakodó idegen"-!, Feltűnő, hogy az osztrákokkal szemben sem torelánsabbak* Sőt.; szinte mindenki, aki nem Spree-melléki dialektusban ejti a német szót. barátságtalan megjegyzéseket kénytelen gsebrevágm. — „Natüriich, die* Oesterredcher wissen Alléé besser!" — Mi j lesz itt még, ha majd politikailag is egyesülni | találnak az osztrákokkal! Mindezért kevésbé lehet haragudni, ha elgondoljuk- hogy a németek egymás ’ közt sem sokkal elnézőbbek. A porosz, a bajor - és a szász is ezer’ dologban ellenségként, áll szemben. Ezer szokásban, intézményben és meggyőzöd és Íren hangsúlyozza kül önvalóságát és tízféle kis nációnál izmusban tagozódik. A szász bankót nem váltják be a berliniek (csak a Reichsfcaiik) és akinek vasárnap csak szász bankója van, az itt akár éhen is halhat. És végül is: legyünk bölcsek és értsük| meg az örck emberit. Még akkor se káromkodjon az ember, ha megelőzik a villamoson \ Még ilyenkor se sújtson le embertársára az éppen kínálkozó legnagyobb leleplezéssel., hogy: ..idegen?!" A kommunizmusban azf mondták ilyenkor, hogy: bürz-suj, a reakcióban azt, hogy: kommunista. 2 a legjobban bevált az összes explázios *■ \ motorok részére. £.' < Mindenütt kapható. , . . is vett részt a korona elrejtésénél, ágyban fekvő beteg volt akkor Aeskuiáp fia, — csak úgy hallotta a dolgok történetét, amikor Kie-Ázsiá- ban játék bankot tartott a lakásán, ahol az emigránsok szorgalmasan megjelengettek az esti órákban és az akkori kártyajátékok segítségével megforgatták kis pénzüket, amelyeket a török kormány szívességéből élvezték. A doktor az ágyban feküdt, állítólag mozdulatra képtelenül, de szorgalmasan kezelte a perselyt, amelybe az ,,ördög adóját", az úgynevezett jáfékpénzt gyűjtögette — három esztendeig, a,mig jegyet válthatott magának egy angol gőzösre, amelynek fedélzetén aztán örökös búcsút mondott számkivetett társainak-' -' V:-■■■' •' ■ i ■ ' ■ ■'. * *, - ... <• Nagy munka lesz, de megéri, ha’ majd jön egy szentjánosbpgár-szemű tudós, aki az összes magyar legendákat revízió alá veszi, mintha azok között az adóívek között kotorászna. amelyek az adóhivatalok pincéit- padlásait éztizedek óta megtöltik. Sok legendával. Szép kitalálással tartozunk a műit időknek, — igaz, hogy egyik-másik édesdeden, szívderítőén ráncolt magyar fátyol megbolygatásáéri még manapság is agvomei lietik a kegyetlen kezét. A magyar műit sohasem vétik csendesítő óborrá, forrongó ujbor marad az századévek múlva is. Ilyenformán csak inkább Higyjühk a niesmerista orvosnak, aki de-lejézé* utján győgyitgatta beteg embertársait, bár a mes- merizmusnaik nem volt igazi talaja Magyar- országon, mig annak feltalálója, Mesmer Jakab német orvos élt, de a halott próféta koporsójánál annál inkább kezdik észrevenni a hitetlenek, hogy mindnyájunkban rejtőzik valamely delejes fluidum, amelyet alkalomadtán felhasználhatunk embertársaink gyönge akaratának megtörésére. Az egykori néniét feltaláló még a bibliai csodákkal is magyar ázgatta a maga feltevéseit, de. a bodzafa-utcai orvos Szerényebb volt: ö megelégedett annak a hirdetésével, hogy Kossuth Lajos oroszlán-akaratát tartja hatalmában. Az orvos emlékirata szerint hajón, és te* veháton, teherhordó vállán, vagy Kossuth gyaloghintójábán tette meg az utat a messzi Kisázsiába a2 emigránsok varjú-csoportjával. Persze, eleget gyanúsították útközben lustasága miatt, de ő erre azzal felelt, hogy a kis- ázsiai rongyos faluban, amelyet a török szultán a magyar menekültek tartózkodási helyéül kijelölt, három esztendeig feküdt egyhuzamban ágyban. . — Magamat nem tudom megdelejezni, ~~ mondogatta, miközben szorgalmasan nyújtogatta a sekrestyéséhez hasonlatos zsacskócs- kát az asztalnál kártyázó magyar urak felé, amikor azók valamely nevezetesebb ..zsinórt" buziéi níanuk elé. A Jószívű emigránsok nem is feiejtkez- tek meg házigazdájukról, mindig megtelt a zsák, amikor a török csauszok megérkeztek a konstantinápolyi küldeményekkel. A bodzafa-utcai orvos 'emlékiratai szerint a három esztendő alatt francia, angol és osztrák kémek gyakran mégkörnyékeriék ' látogatásaikkal, liogy tudománya révén árulná él az orsovai füzesben, a DunapaTton azt a helyet, ahol Kossuth és Szemere s még néhányau a föld alá sülyé'Sztették Szent István koronáját, mielőtt átlépték volna a magyar határt. De az emlékiratok •szerint az orvos csak any- nyit vallott be az-angol aranyakat csörgető kémeknek, hogy az orsovai fogadóban, ahol.élre. jtése előtt a szállodai tükör elő fi úgy Kossuth, mint Szemere Bertalan fejükön megpróbálták Szent István ‘ koronáját, — a korona inkább pásszolt Szemere belügyminiszter fejére, mint Kossuth fejére. — Nemhiába, honfoglaló családból ered Szemerénk! —- sóhajtott fel orvos, de többet nem mondott az aranyzsákokkal .érkezett kémeknek, még akkor sem, amikor azok dupla-aranyakat kezdtek olvasgatni az ágya szélén. *: V ' '■ ':y.J • •. * Anitaképpen eddig tartana' a legenda a me smer ista orvosról, aki emigránsokat elkísérte száműzetésükbe. (Bizonyára nem lehetett lapos a sekrestyés-zacskó, ha á mozdulatlanságra kárhoztatott betegember, a nyavalyáktól. sínylődő,, öregedő számkivetett három esztendőn át elléntmondött az aranyak csöngetésének- Sőt annyira megtelt a zsákocska a büs honfiák garaűkáival, hogy egy képzelt, vagy valódi rablótámadás után. miután a mesmerista beváltotta künmlévő váltóit; egy A XlX-ik század vizitkártyái Irta: 3(rúdy Qyula k Aki ex magyar szent koronát elásta Lakott egykor a Bodzafa-utcában egy sán ta- csókászenTü, denevéT-köpenyeges orvos, ahogyan a fantázia egykor az orvosdoktorokat j megrajzolta magának, aki Moliére orvosé, mintázta a Nemzeti Színházból és mogorvasá gával, elefántcsontbotjával valóban olyan embernek látszott, aki tévedésből került a XIX ik századba. A mai Rökk Szilárd-utcában utá na mutattak az emiberéfk: —. E kuruzsló nélkül .sohasem lehetett volna Ferenc József Magyarország királya.! A sánta ember a fal mellett sántikált és öregségére az volt a legfőbb gondja, hogy a kavicsokat, papirhul 1 adékeket, melyeket liba sorban raktak a házáig az utcaköiykek: a sétapálcájával eltisztogassa maga elől, mert nem tűrte a rendetlenséget. Néha fertályára ba tellett, amíg a doktor ur utca sarkától az utca közepén lévő házáig elérkezett, annyi tisztogatnivalót bíztak rá a józsefvárosi ifjak, akik Rákosi Jenő és Zilahi Simon verestéglás uj házát vélték a világ legszebb palotájának. A nyomdagépek zúgtak alant a pincékben, odafent az utcán a középkori varázsló imbolygó lépteivel egyensúlyozta magát hazafelé a bodzafa-utcai orvosdoktor, akinek még véletlenül sem akadt páciense. Egyetlenegyszer hivatta el magához közeli palotája ba Sz. grófné, aki halálát érezvén közeledni, kidobta a kuruzslókat, akikkel égész életében körülvette magái. Kiszellőztette a szobákat és ezzel a szóval fordult a. bodzafa-utcai doktorhoz: — Mondja, milyen orvosságot rendelt Kossuth Lajosaiénak, mert, azt hiszem, hogy nekem is ugyanaz a bajom van, amiben Kossuthné meghalt? — Pszt,' —- felelte titokzatosan a doktor, — felejtsük el azt a kőit, jobb arról nem beszélni.1 Még mindig fülük van a falaknak. * A bodzafa-utcai orvos is éppen úgy építgette maga körül a legendát, mint mindenki, akár a pók hálóját. Annyi furcsa ember, aki Karbonáriban szeretett volna járni végig az egész életen: aligha lesz egy csomóban Magyarországon: mint a XlX-ik században volt. Talán népi is számított valamirevaló úriembernek az, akinek ne lett volna valamely titka, amely miatt bujdosni, rejtőzködni, hallgatni kellett. Bodnár Zsigmond a füvészkerthen rajzolhatta a romantika és a reálizmus görbéit a sétapálcájával hullámzó vonal alakjában, --- a tizenkilencedik «zázad voltaképpen már a Martinovicsok összeesküvésével kezdett romantikussá lenn. j- Széchenyi döblingi öngyi Fkoissá- ga és tisztult eszméi csupán felhők közül ki-, villanó józan napsugarakat jelentének. Görgő i i ndzsellér- reali jjmusát megsemm i siti Kossuth imádott romantikája é's végül még • a haza bölcsét, a kérekded .Deák Ferencet és a sodorintott hajzatu Andrássy Gyulát is szívesen gyanrsitgatják a romantikából sehogy se kiábrándulni akaró magyar szivek, hogy a reálista országutak felé Erzsébet királyné könnyes két szeméért terelgették a nemzeti gondolatok nyájait. Nem akarom, hogy mindenki hitelt adjon donkihóteis gondolataimnak, de azt bizonyítom, hogy amit. én láttam a XíX-lk szárad végéből: az még telve volt megfejthetetlen ábrándokkal, manapság már szinte megfejthetetlen álmokkal, akár csodabogarakkal, akár szent ideálokkal, amelyek végig az életen elkísérték ez embereket. Hiába tanították az iskolában a bátorszivü csizmadiát, hogy kísértetek nincsenek, mégis éjszakának idején, amikor a temetőn végigment, a földigerő, százgalléros köpenyegébe aka'szkodó targallvaktól úgy megrémült, hogy halálos futamodással érkezett. hazáig. Hiába Írogatták a szavahihető királyi ügyészek, hogy Sobri Jóska á lápaföi erdőszélen önkezével vetett véget nyomorult életének, amikor a pandúrok elől többé menekülni nem tudott: jólesett azt hinni, hogy a miskolci vásáron látták a féísremére bekötött Vay Grófot, aki fiatalkorában nem volt más, mint maga Sobri. A híres bank állami sitók, a Kislútri korrigálói (a Farkas Menyhértek), mindig tovább élnek, mint testi haláluk elkövetkezett. A debreceni vasúti állomáson még a nyolcvanas években is mutogatták azt a cifra szűrös alakot, akiről azt mondták, hogy senki mái, mint Figyeímessi ezredes, vagy Tűri* tábornok, vagy pedig éppen maga a hi- res gueritla-vezér, Krúdy Kálmán, aki szabad- csapatával Kossuth elmenekülése után is tovább folytatta a szabadságba re ot, pedig már akkor régein agyonlőtte csárda mellett Pa- czolay, a komisszárius. John Freemamiét Szemére Bertalan leánya hiába irta meg emlékirataiban, hogy a negyvennyolcadik belügyminiszter öregségére ^megbolondult", senki se hitte el az emigrációból hazatért úriemberről, hogy ne tudná, hová rejtette Kossuth azokat a kincseket, amelyeket nem vihetett magával át az orsovai határon . . . Hősünk, a bodzafa-utcai orvos éppen arról volt nevezetes a maga idejében, hogy ő árulta volna el azt a Helyet az orsóvá^ füzesben, hová égy koraőszi hajnalon a magyar Szentkoronát Kossuth, Szemere és a többiek elásták- mert hazafias érzésűik ellen vétettek volna, hogy haj a szent koronát őrző ládát kiviszik Szűz. Mái ria országának földjéről. * Valamikor egész irodalma volt Szent István koronájának, tatán minden magyar embert érdekelt sorsá annak a kleuódinmnak, a bodzafa-utcai orvos maga is kis. könyvecskét irt a korona elásásáról,- holott' most már, bőségesebb olvasmányok után, néha azt hiszem, hogy a mesinerista doktor voltaképpen nem BBRL1N1 )EGyZETEK Vja BÁRDOS ARTÚR — Az idegen — 6
