Prágai Magyar Hirlap, 1927. június (6. évfolyam, 125-147 / 1459-1481. szám)
1927-06-19 / 139. (1473.) szám
14 1927 junius 19, vasárnap. 'KRS<xM-iVVAfifeaRHIRLAE Szlovenszkó rohamos elszegényedése Szlovenszkó közlekedési helyzete —A köztársaság 34*5 milliárd betétállományából Szlovenszkóra és Ruszinszkóra csak 7‘3 százalék jutott — Az ipari válság az állam megalakulása óta tart — — Befejező közlemény — a köztársaság ipari térten egyszerre exPrága, junius 18. Az ipar fejlesztésével karöltve járt a közlekedés fejlesztése is. A csehszlovák köztársaságban, melynek területe 140.349 km2, a vasúti vonalak hossza megközelítőleg 13.405 km., ebből jutott Csehországra 6.788 km., Morvaországra 2.191 km., Sziléziára 600 km., Szlovenszkóra és Ruszinszkóra 3.826 km., egy-egy négyzetkilométer területre jutott tehát Csehországban 0.3, Morvaországban 0.1, Sziléziában 0.13, Szlovenszkó és Rusainszkóban 0.06, és az egész köztársaságban 0.1 km. hosszú vasútvonal. Ea a néhány adat eléggé jellemzi a történelmi országok fölényét Szlovcnszlcóva l és Ruszinszkóval szemben a vasúti közlekedés terén is. A szlovenszbői é<g ruszinszkői vasutak csekély kivétellel mind észak—déli irányban fekszenek, vagyis mind a régi központ — Budapest — felé futnak. A köztársaság földrajzi fékvé-se nyugat— keleti irányú Hévén, Szlovenszkónak és Ruszin- szkónak nincsen meg az intenzív összeköttetése a történelmi országokkal, amire pedig az áruk akadálytalan kicserélése s a forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében föltétlenül szükség volna. A köztársaságban, tehát jelenleg még mindig két gazdasági terület létezik, az egyik a történelmi országok, mely Prága félé gfavitál, a másik Szlovenszkó és RmZin- szkó, mély a trianoni békeszerződés következtében elvesztette összeköttetését Magyarországgal, áruinak legjobb fagyasztójával. Ugyancsak fontos tényezője az ipar fejlesztésének a hitel. A történelmi országokban 34 bank, 373 takarékpénztár, közel 1600 különféle hitelintézet (zá- Iozna), kereken 4000 hitelszövetkezet áll rendelkezésére a hitelt igénylőknek. Ezeknek a pénzintézeteknek összesen 30—32 millióid korona betétállományuk van. Szlov,enszkón a néhány nagyobb bankon, kívül a pénzintézeteknek aránylag igen csekély a betétállományuk. Hivatalos és részben magánadatok alapján öszi- szeállitott statisztika szerint az összes szlovenszkói és nwszdnszkói pénzintézetek be létéitomármfa 1924. év végén 2.5 milliárd koncina volt, az egész köztársaságban a betétállomány 1924 végén kereken 34.5 milliárd koronát tett ki, amelyből a történelmi országokra 92.7, Szlovenszkóra és Ruszinszkóra pedig 7.3 százalék jutott. Ugyancsak jelentős szerepe van a gazdasági életben a gazdasági politikának is. E tekintetben ki kell térnünk a háború előtti gazdasági viszonyok rövid ismertetésébe is, mert enélkül a csehszlovák köztársaság jelenlegi gazdasági helyzetét kellőképpen meg nem ismerhetjük. A régi Ausztria és Magyarország közös vámterületben éltek. Közösek voltak a vámok, melyeket a körülményekhez képest meglehetősen magasan állapították meg s a külfölddel szemben a két különálló állam mindig mint egy gazdasági egység lépett föl. Ennek a közös gazdasági területnek nagysága körülbelül 650 ezer km2 volt, amelyen 50—52 millió ember lakott. A régi Ausztriában az ipar, a régi Magyarországban a földművelés különösen előnyöket élvezett a közös vámterület következtében, mivel nagy általánosságban a monarchia úgy mezőgazdasági, mint ipari téren import terület volt. A régi Magyarország, mely agrárország volt, jó áron adhatta el mező gazdasági termékeit az azokban hiányt szenvedő régi Ausztriában, viszont a régi Ausztria fejlett iparának a legjobb fogyasztója a a magyar piac volt. A régi Magyarországon, melynek ipara gyenge volt s amelynek nem voltak meg történelmi tradíciói, egyre esősebb lett a vágy az önálló gazdasági berendezkedésre s ennek az eszmének legfőbb propagálói a magyar ipari körökből kerültek ki. A mindenkori magyar kormányok a magyar iparnak külöpös engedményeket tettek és kedvezményeket nyújtották. Ezek közé a kedvezmények közé tartozott a vasúti tarifa mérséklése, a köz'szállHúsoknál a magyar iparnak nyújtóit előnyök s végül — ami a legfontosabb, — az iparnak szubvenciókkal való támogatása, melyet kiegészítettek az adózás terén nyújtott mérséklések, es\s\tleg teljes adóelengedések. Magyarországon ennek következtében meglehetősen erős ipar fejlődött ki. Itt a nagy összeomlás és az uj államok megalakulása után Csehország, Morvaország, Szilézia a régi Ausztria iparúnak 70 százalékát örökölték, azonban az egész monarchia lakosságából csakis 13.5 milliót vették át. A köztársaság tehát megalakulásának első pillanatában oly iparral rendelkezett, amelynek kapacitása 3—4, sőt 5-ször akkora volt, mint a belföldi fogyasztás, vagyis % port állam lett. Uj piacokat kellett keresni, ez azonban nem volt könnyű feladat. A köztársaság iparfának helyzete emiatt egyszerre súlyos lett. Olcsón akartak termelni, éppen ezért a munkaerőt óhajtották olcsóvá tenni, ami pedig csak úgy lehetséges, ha az élelmezést olcsóvá tesszük. Vámmentesen engedték be az agrártermékeket, ami azonban aZ élelmezést nem tette olcsóbbá, ellenben a mezőgazdaságot meglehetősen tönkre tette, aminek viszont az lett az eredménye, hogy a mezőgazdaság és vele az egész köztársaság vásárlóképessége csökkent. A beállott válságot a vállalatok érezték meg legelőbb, melyek közeli piacaikat az uj határvonaluk beiktatásával egyszerre elvesztették. Csak néhány példát óhajtunk ezen a téren felemlíteni. A JRimamurányi és testvérvállalatai a mai Szlovenszkón a vasérctelepek körében több vasgyárat tartottak üzemben. Ezek a gyárak termékeikkel főképpen Budapest felé gravitáltak, azonban a forradalom után meglehetős magasok voltak a magyar vámok. Miután a csehszlovák kormányvállalatok vasbányáiban kitermelt vasérc kivitele ellen, a magyar kormány pedig a behozatal ellen semmiféle kifogást nem emelt, leszerelték szlovenszkói telepeiket s Magyarországba költözködtek. Ennek a költözködésnek azonban szomorú következményei voltak. Szdofvenszkón a munkanélküliek száma egyszerre 5—6 ezer fővel szaporodott. Egy másik eset. Losoncon két, Füleken pedig egy zománcedénygyár évtizedeken keresztül gyártották a románcedényeket és szállították azt Budapest felé. Miikor a forradalom kitört, a magyar kormány elzárta a határt a szlovenszkói zománcedény előtt s a határmenti gyárak válságos helyzetbe jutottak. Azóta Budapesten uj zománcedénygyár létesült, a régiek üzemüket kibővítették, úgy, hogy a mai Magyarország zománcedénygyéfás téréin önmaga képes szükségletét fedezni. A vége azonban az lett a. dolognak, hogy a három határmenti — egykoron hatalmas gyártelep közül — egy már véglegesen bezárta üzemét, kettő pedig igen nagy nehézségekkel küzd. A végeredmény 1.000—1.500 újabb szlovenszkói munkanélküli. Közel háromszázmillió koronával csökkent a bankjegyforgalom. Junius második hetében a csehszlovák bankjegyforgalom 292 millió koronával 6.3G5 milliárd koronára csökkent. A zsirőszámla 185 millióval 1.55 málliiárdra emelkedett. A valutakészlet 14 millió csökkenést mutat ki és 1.803 milliárd- ra rúg. A nemesfémfedezet összege 1.053 milliárd, arányszáma pedig 84.2%. A Nemzeti Bank iránti hiteligények 2—4 millió koronával növekedtek, mig az egyéb aktívák 41.5 millióval estek, ezzel szemben az egyéb passzívák 33.5 millió koronával növekedtek. 129 millió korona jövedelme volt 1926- ban a csehszlovák államvasutnak. A Tribuna értesülése szerint az államvasutak mérlege 129 millió korona jövedelmet mutat ki a műit évi 77 millióval szemben. Az 1926. év a vasutak részére ugyan nem volt kedvező, de az angol bányászsztrájk következtében beállott szénkonjunktura mégis nagyobb jövedelmet eredményezett. Uj magyar textilgyár csehszlovák tőke részvételével. A Deutscher Nachrichtendienst jelenti: A Maigyar Kereskedelmi Bank vezér- igazgatója, aki néhány hétig Karlsbadbain tartózkodott, a napokban visszautazott Budapestre. Elutazása előtt igen fontos tanácskozásokat folytatott csehszlovák textilipari mérnökökkel és gyártulajdonosokkal, hogy megnyerje azokat egy Magyarországon létesítendő uj textilgyár alapításában való részvételre. A tárgyalások kedvező eredménnyel fejeződtek be. A gyárat már a legrövidebb időn belül föl is állítják. Az OFA faértékesitő r.-t. részvénytőkéjét felemelték. Az OFA faértékesitő r.-t. zürichi évi közgyűlésén elhatározták, hogy a vállalat nagymérvű fejlődése következtében a részvénytőkét felemelik. Ennek alapján nyolcvanezer darab uj 50 svájci frank névértékű részvényjegyet bocsátanak ki s igy a részvénytőkét nyolc millió svájci frankról 12 millióra emelik föl. Az uj részvényeket 2:1 arányban 70 svájci frank árfolyamon adják át a régi részvényeseknek. Az igazgatósági tanácsba kooptálták a Magyar Általános Hitelbank, az Osztrák Hitelintézet és a Hardy & Co. képviselőit, valamint több szakembert is. A rimaszombati ipartestületi nyugdíj- egyesület fúziója. Rimaszombati tudósítónk jelenti: A hadikölcsöuveszteségek következtében működésében megbénított Ipartestületi Nyugdijegyesület julius elsejével beolvad a Csehszlovák Köztársasági Munkások Rokkant- segélyző és Nyugdíj egyletébe. A nyugdíjjogosult régi tagok a fúziós szerződés értelmében megkapják nyugdi j j árán dós águk a t, a rendes tagokat, pedig a teljesített befizetésnek megfelelő osztályba sorolják; a tagdíjhátralékosok kedvezményes törlesztési terv Szerint fizethetik be hátralékukat. A díjtartozásoknak julius 1-ig való kiegyenlitése már csak azért is fontos, mert ez esetben a tagok balesetből származó rokkantságnál azonnal megkapják a rokkantsági és nyugdíj járandóságot, mig ha valaki a fúzió napján, hátralékban lesz, nyugdíjigényét csak annyi hónap múlva érvényesítheti, ahány hónappal a beolvadás napján díjhátralékban lesz. A nyug- dijegyesületnek külön temetkezési osztálya van, amelyben a tagok, heti egy korona tagsági díj befizetése ellenében, léphetnek be. Tizenhárom heti dij befizetése után a tagok hozzátartozói kétezer korona temetkezési segélyben részesülnek, a nyugdíjas tagok után a temetési segély ezer korona. Közelebbi felvilágosításokkal Telek A. Sándor nyugdijegy- leti elnök és Derekas János egyleti pénztáros (Rimaszombat) szolgálnak. Korlátozzák a gyümölcsexportot. x\ evü- mölostermés rossz kilátásaira való tekintettel az illetékes körök ez évben az összes gyümölcsfajok exportját a minimumra akarják korlátozni. Csakis a körte, főleg a téli- körte kivitelében nem lesz korlátozás. A jelentések szerint, egyes gyümölcsfajokban, főleg a szilvában nagvon rossz lesz a termés. Komárom 14 millió koronás hitelt akar szerezni. Komáromból jelentik: A város vezetősége a közeljövőben 14 millió koronás hitelt készül felvenni. A kölcsönt, beruházásokra fogják fordítani. A város vezetősége az illetékes faktorokkal és pénzintézetekkel már megkezdte a tárgyalásokat. + A prágai értéktőzsde magánforgalma mta élénk volt. Nagyobb forgalom azonban csak egyes favorizált tétieíekibein volt. így üzüeitet kötöttek: Nordhahn 5060—5070, Boldd 503—596, Prágai Vas 1310—1320, B.erg és Hűtlen 3035—3045, Sfeodia 899—902, Alpine 206—-207, Cseh C-ukor 1550— 1660, Bécsi Solo 1110—1120. 4- A prágai devizapiac magánforgalma tartott irányzatú volt. + Az oimiitzn terménytőzsdén mía gyenge látogatottság uralkodott. Az irámyaat is lanyhult. A következő árakat jegyezték: Morva búza 252—250, rozs 243—244, zab 208—210, kisimagvu tengeri 114 —<145, Vtikt őria-borsó 450—575, lencse 830—360, bab 154—158, morva édes széna 58—60, félédes laza 50—52, csépelt szalma 37—40, takarmány- szalma 34—37, belföldi mák 770—790, hollandi 670—680, egyiptomi hagyma 172—175, fokhagyma 380—420, OGG-buzaliszt 384—385, rozsegyen- liiszt 338—340, buzakorpa 126—128, rozskorpa 126 —128, prompt rizis 280—290, vámolt amerikai zsír 13.85, magyar zsír 15.90—16.05. + A budaipesti értéktőzsde ma barátságos volt. Egyes, a csehszlovák távirati iroda jelentésében. nem foglalt értékek köziül a Moktár 185.50, Peötszentlőrincá 50, Rlászvénysör 136 pengős árfolyamot ért el. + Gyengült a Budapesti terménytőzsde. Budapesti szerkesztőöégünk jelenti telefonon: A mad termiénytőzsde irányzata mind kenyérmagvakban, mind pedig takarmányciikkekben uijbód gyengült. A következő árakat jegyezték: Tiezavidéki búza 33—83.25, dumáintiuii 32.25—32.50, rozs 29—29.50, jómlinöségü takarmányárpa 26—26.50, közepes zab 25.80—26, tengeri 22.30—22.50, korpa 20.20—20.40 pengő. + A bécsi értéktőzsdén az irányzat a hétvégén is lanyha volt. A forgalom szűk keretek közit (mozgott, igy az áringadozások nem vetitek fel nagyobb mértéket. + Tartott a berlini értéktőzsde. A hétvégi tőzsdén a szilárd irányzat tartott. A® üzlet azonban nyugodt keretekben folyt. Az átlagos árnyereségek 8—10%-öt -tettek ki, egyes tételek azonban csak jól tartott irányzatnak voltak. A pénzpiacom barátságos hangulat uralkodott, míg a devizapiacon a lina és Madrid gyengült. + A betrtlliini terménytőzsdén mia tartott az irányzat. A következő árakat jegyezték: Bomwá- miiai búza 298, rozs 278—280, árpa 241—275, zab 254—260, tengeri 191—192, búzaliszt 37.50—39.60, rozsliszt 35.50—37.60, buzakorpa 15—15.25, rozs- korpa 17.50, Viktóriia-boTSő 42—55, kis ehető borsó 27—30, takarmánybiorső 22—23, peluiska 20—22, lóbab 21—22, bükköny 22—24.50, repcepogácsa 15.80, lempogácsa 19.60—20, száirazszjetet 12.60— 13J20 márka. A pozsonyi tőzsde érlékpapirforgalma. (Kemény és Társa pozsonyi bankházának Mihálykapu-utca 4. közlése) Pénz Áru Pozsony, 1927. junius 18. Ke Kő 4 százalékos pozsonyi kölcsön ... 69.— 71.— 6 „ „ „ ... 95.50 97.50 4 „ Cserejáradék ..... —.— —.— 4 „ Aranyjáradék ..... —— .— Csehszlovák épitö sorsjegy ..... 685.— 695.— „ vörös kereszt sorsjegy . 35.— 37.— Török sorsjegy ........... 220.— 230.— Olasz vörös kereszt sorsjegy .... — .— — Szerb dohány sorsjegy .....«» 55.— 65.— Részvények: Pozsonyi Általános Bank. ..... 340.— 350.— * I. Takarékbank ..... 2400.— 2500.— Eskompte és Közgazdasági Bank . . 220.— 230.— Dunabank .............................. 190.— 210.— Americko Slovenska Banka ..... 75.— 85.— Slovenska Banka ......... 165-— 170,— Tatra Banka ............ 80.— 90.— Iparbank ............. — •— —.— Gőzfürdő ......... .... 400.— 450.— Ludwig Malom .......... —.— —.— Pozsonyi Jéggyár ......... —.— — •— „ Központi Fűtő r.-t. .... —.— 950.— Roth r.-t. ............. 600.— — .— Raktárházak.......................... 3400.— 3600.— Poz sonyi tenyész és versenyegylet . —.— —■ Szlovák biztositó .......... 600,— 650.— Fubék ............... —•— 170,— Uránia 15.— 20.— Gyógyfürdő ■••••••••... 160.— ISO.— 2ilinaí műtrágya .o........ 125.— 135.— Vágvőlgyi agrár és járadékbank * . 260.— 280.— 2ílinai Cellulose .......... 730.— 750.— Ceskoslovensky Dóm ........ 85.— 95.— Olea ...•••.*••••••« — •— 100.— Vágvőlgyi cukorgyár ........ 1450.— —.— Surányi .............. —.— —•—* Stummer ............. ■ • ■ Stolhverk r. t. ........... —.— —.— Pozsonyi Kábelgyár ........ 1900.— 1950.— Medica .............................................. 120,— 150.— Ha ndlovai szén .......... —.— —-— Szlovák szeszipar Malacky . . • . • 500.— 530.— A sősborszesz gyöngye: Gyártja: Pharmacia, Treníin. xx Vidám és megható történetek, bájos leírások tárháza az „Ifjúsági könyvtár". Az első kötet már megjelent. Ára 12 korona. Feketehegy Fürdő (Bad Schwarzenberg) 660 m. t. sz. í. Megnyílik junius hó 1-én Teljes napi pensío Ke 20.— Szobaárak Ke 8-tól Ki 30-ig Posta: Vondrísel, Zupa XIX. Vasútállomás: Spisska Nová Vés (Igló). Információval és prospektussal szolgál a F ür dőigazgatóság PRÁGAI MAGYAR FIIRLAP Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. Ruszinszkői szerkesztőség: Ungvár, Ducbnovies(Teleky-) utca 5. sz. Szerkesztő: Ráci Pál. Budapesti szerkesztő: Zólyomi Dezső, IX„ kerület Üllői-ut 119. szám, IV. emelőt 61. Telefon: •telelőit 9-ig és délután 2—3-ig József 39—28. Kiadja: Szilassy Béla dr. — Nyomatott Mercy Hoinrioli Fia nyomdájában Prágában. — A nyomásért felelős; J. Ckarvát. Málinec község tanácsától 2093—1927. ügyv. sz. Árverési hirdetmény. Málinec község bérbeadja a községi va- dászjogot az 1927. julius 4-én délelőtt 10 órakor a községházán megtartandó nyilvános árverésen. A községi vadászjog két vadászterületre oszlik nieg. Az árverési és szerződési föltételeket Málinec községházán a hivatalos órák alatt lehet megtekinteni. A községi tanács. WKT' DÉLAMERIKÁBA '>—i‘ ARGENTÍNÁBA és BRAZÍLIÁBA CHARGEURS RÉUNIS hajózási vállalat posta-gyors- gőzösein utazhatunk Hamburg, Havre és La Pallic8-ből. Az összes osztályokban teljes kényelem és mintaszerű kiszolgálás. Az utazást illetőleg készségesen és dijmentesen ad felvilágosítást: CHARGEURS RÉUNIS | Praha II.. Lützowova 38/h.