Prágai Magyar Hirlap, 1927. május (6. évfolyam, 100-124 / 1434-1458. szám)

1927-05-08 / 106. (1440.) szám

«

^ar<CT-yvVA«^an-Httniat»

1927 májas 8, vasárnap.

feir.oeu u> vr&utyagot vasáruitok tw>, a/i orw^k a megírc-ndokVsi; Azonban sstomiroztáik 9 az áru rak- íárlMii maradt. Iü26-ban már nagyon érozhetö Tolt • boKöidá vásárlóerő hanyatlása. A lakosságinak már nem volt pénze, mert a vagyondézcuna. az adóhátralékok s egyéb terhek mindent felszívtak. A kiviteli lehetőség nem veit meg, mert Benes külügyminiszter ur elhibázott politikája azt a helyzetet. teremtette, hogy a bőripar még a kisantant SBövetséges államaiban is elveszt©#© a piacát. Egy bőrgyáros, aki a közelmúltba® Kambnrgban járt, keserű szemrehányások között beszélte el, hogy a nagy Stresemana nem restellt© a fáradságot s Hamburgba utazott, hogy az ottani kereskedőkörök kívánságait és panaszait megismerje. A mi külügyminiszter urunk, mondta az illető gyáridé, még nem tartotta szükségesnek azt, högy az ipar képviselőivel. annak kívánságairól szóba álljon, hogy’ megkérdezze őket, miképpen lehetne a javulás útját megtalálni; kivitel nélkül ugyanis a bőripar nem élhet, A szentmiklósi bőripar már évszázados. A gyárrá 11 állatokat ma egy fiatal dolgozni akaró nemzedék vezeti, amelynek semmi keítee sincs a lassú, emésztő gazdasági halálhoz « ezért a legtöbben felszedelőzbödnek s kivándorolnak oda, ahol Szlovenszbónak eddig is természetes piaca volt: Magyarországra. A sz-entmiklósi bőripar pusztulásával ismét ezer és ezer ember válik könyörtelenné. a kereskedelem és mezörazdaság elveszíti a fogyasztót s az állam az adófizetőt. A szentmik11 ósi hatalmas bőriparhoz kapcsolódik az ugyancsak jelentős cipőipar: egész vidékek és országrészek itt szerezték be lábbeliszükségleteiket. A Bafa-cég terjeszkedése ma ezt az ipart is teljesen meebéni- totta s árok a kisiparosok, akik egykor jómódú polgárok voltak, ma adósságokban úsznak s alig tudják megkeresni a mindennapi betevő falatra valót. Mindezt a Szépésségen már régen átéltük, amikor ugyanis a monarchia összeomlás* * után a kocromnai vasművek leépítésével a GölnicTÖlgy egész ragipara egv csapásra megseamnásült. Éppen ezért az állam legfontosabb feladata az. hogy 8zlo- venszkó sanyargatott iparát a leggyorsaibbaai felsegítse, ha azt akarja, hogy az adóalanyok megmaradjanak.

A félsertés módfa

Ennek a felsegitcscek elfeősorturn kereskedelmi politikai alapon kell nyugodnia.

Kedvező kereskedelmi szerződések kötésével piacokat kell szerezni az ipar számára is ez elsősorban a külügymmÍBztérium.uak a kötelessége. Pénzügyi-politikai tekintetben gondoskodni kél! arról, hogy

az ipar olcsó, hosszúlejáratú kölcsönhöz jusson. Németország és Magyarország ilyen kölcsönökkel már évek őfca támogatja az iparát.

Az adóhátralékokat, a vagyondézsma és jövedelmi adó tartozásokat le kell írni. A forgalmi adó leszállítandó, i ■

fia teljesen nem lehet még azt mellőzni. Németor-' szag 4%-ról %%-ra szállította le a forgalmi adót. Hód ács dr., a gyáriparosok szövetségének vezér- titkára a legutóbbi évek jelentésében megállapítja azt, hogy a. köztársaság ipara háromszor annyi adót fizet, mint Németország ipara. A kivitel emelése érdekében

kiviteli jutalmakat kell létesíteni. A szociális

terhek leszállítása feltétlen ül szükséges, faa iparunkat versenyképessé akarjuk tenni. Ami a posta- és telefondíjakat illeti, ebben a tekintetben a csehszlovák köztársaság a legdrágább állam. S&lovenszkó iparának részesednie kell az állami szállításokban.

A vasúti tarifák kiméráfa

Teljesen önálló fejezetet, alkot a vasúti tarifák kérdése, amelyek a

mai formájukban és szédítő magasságukban az egész közgazdasági életnek a kerékkötői:

10 km. állam vasútra 8 km. magánvasut esik e a vasúti hálózat egyáltalán nem alkalmazkodott még *z uj állam alakjához.

Az összekötő vasútvonalak kiépítése Szlovén- szkőnab legégetőbb követelése * itt első helyen a margitíalva—vöröskői vonalat kell említenünk, amely Középszlovenszlkőt Kelet- szlovenszkóval kötné össze. Továbbá igen sürgős a handlova—stubnyai vonal kiépítése, amely a

handlovai szénvid'éket közelebb hozná Keletszlo- venezkőhoz.

Az állam- és magánvasutak tarifái között mutatkozó különbséget feltétlenül meg kell szüntetni

még akkor is, ha ez a különbözei az államnak 60 milliót jövedelmez, — természetesen Szlovenszkó terhére.

Az összes kivételes tarifákat meg kell szüntetni

és egységes rendszer alapján kell a normális tarifaosztályokat felépítem. A mi vasutáink egész Európában a legnagyobb közűeked'éei adót fizetik, amely a fehérárunál 15, a személyszá Ili fásnál 30 %- ot fesz ki.

Az ipar leépítése Sdovensdkőn mérhetetlen károkat okozott a mezőgazdaságnak is. Szloven- sZkó intenzív mezőgazdálkodását résziben a földreform tette tönkre, másrészt kénytelen volt a gazda áttérni az exíenziv gazdálkodásra.

Az idegenforgalom emelése is javíthat a helyzeten

Keletszlovenezkón az idegenforgalom fellendi- téJJével kel km© emelni a kereseti lehetőségeket. Egész Szlovenszkó gyönyörű természeti szépségeivel, gizdag forrásaival és fürdőivel egyenesen az idegenforgalomnak van teremtve és

ónként Svábban és Ausztriában ezer és ezer •amber él az idegenforgalomból, ugyanígy lehetne ez Srtoveimkón is.

A külföld iek pénzt hoznak az országba s így például 1925-ben 580 millió korona jövedelme volt a köztársaságnak az idegeniorgalómból. Éppen ezért kell kiadósán támogatnia az államnak a gyógyfürdőket, hiszen maga az állam a legnagyobb gyógy- fürdőfulajdonos, azonban éppen a Magas Tátra állami gyógyfürdőiben szomorú stagnálást kell látnunk. Fejlődésről, beruházásokról szó sincs. Arinak ellenére, hogy a Maga® Tátra raagámfürdői az egész éven át üzemben vannak, az állami fürdők alig 6 hétig vannak nyitva a nyári hónapokban, a téli hónapokban pedig teljesen szünetel az élet. A külföldi számára, aki a fürdőhelyen üdülni kíván, otthonossá kell tenni a tartózkodást. Ebben nincs része annak a külföldinek, aki az itteni állalmi fürdőkbe jön. Jóllehet a vendégek nagyobb fele német és magyar nemzetiségű, Tátralomnicon csak cseh és francia feliratokat találunk.

Az állam és az idegenforgalom számára rendkívül fontos és hasznos volna, ha az állami fürdőhelyek tőkeerős társaságoknak, vagy magánosoknak adatnának bérbe;

a bérlőket kötelezni lehetne arra. hogy u,j beruházásokat tegyenek s az üzemet az egész éven át fenntartsák, miáltal a környék lakossága számára uj megélhetési források nyílnának meg. Jóllehet a vasutügvi minisztérium az idegenforgalmat dicsé retrem él tó módon igyekszik támogatni, igen nagyjelentőségű volna

a Irodán est—poprádi közvetlen vonatok beállítása egész évi közlekedéssel;

ennek a vonalnak azért volna nagy fontossága, mert a .Magyarországból és a balkánállamokból jövő vendégek ilyen módon közelit béták meg a Tátrát a legjobban. A. másik, igen fon*os vonal volna - '

a berlin—-breslau—poprádi közvetlen vonat,

miután a birodalmi németek nagy tátraiba rá tok voltuk s ma a valutájuk helyzete ie megengedi nekik a tátraiürdők meglátogatását.

Ha az állam a közgazdaság terén valóban tervszerűen éa céltudatosan dolgoznék, ha a lakosságnak kereseti forrásokat teremtene, ha az ipart, mezőgazdaságot ée kereskedelmet, emelné, akkor mindenki szívesen fizetne adót, az olyan nyomorúságos gazdasági helyzetben azonban, mint amilyenben vagyunk, a legszigorúbb paragrafusok sem eegitenek, mert nincs pénz ai adók megfizetésére.

A ex'lovenszkói politikusok szántára a ma itten előadott szomorú adatok menten tóul .szolgáljanak. Nem az a fontos, hogy a betegségéi yzÓpé-nzfár székhelye Szentmiklóson, vagy Rózsahegyen vau-e, hanem a legfontosabb probléma az, hogy

8zlnvenszkó ma gAzdaságilag a legnyomorultabb állapotban van s ha nout jön a gyors segítség, úgy a legközelebbi alkalommal a nép maga fog Ítélni vezetői felett

A közgazdásági kérdések élőtérbe nyomulnák, amit legjobban bizonyít a genfi közgázdasági konferencia; azonban igen nagy kérdés marad, hogy Gént képes-e jóvátenni azt. amit Versailles és Trianon elrontottklimatikus gyógyfaefy Fiume mellett

Veröfenyes tavasz az Adrián

Yavasziszezoni Februárfóbmájusig

60 elsőrangú szálloda, penziók és szanatóriumok.

Fürdözenekar — Tánc — Sport stb.

Gyógyprospelctust az igazgatosg díjmentesen küld.

A fira eme!l(i><5éít folytán a szálloda és pensio érák 20— 0 száza.éUkai estek

A XlX-ik század vizitkártyái

Irta: Krúdy Gyula

AKI PETŐFI7 KERESTE

Szibériában

A régi Matdká^i-pincében, ahová most meginvitáiom az olvasót: az ékszerek közül a korái, az eledelek közül a fokkagymás-piritós volt divatban. Úgynevezett középosztálybeli családok jártak ide az Üllői-nt, a józsefvárosi utca irányából, magukkal hozván azokat a kedveket, amelyeknek otthon kifejezést nem adhattak. Eljöttek az asszonyok is, különösen abban a korban lévők, akik bizonyos szolgálati idő múltával bebizonyították, hogy akár- hová el lehet őket engedni. A férfiak csendesen politizáltak, spriccereket hajtogattak a gallérjuk mögé, megörvendeztek a disznósajtnak, amelyet Matskási uram nyári időbér is frissen tudott tartani, tollszárba dugták a virzsi- na-szivart, mert akkor tovább lehet szívni, a vasárnapi sörcsapoláshoz illő volt megjelenni a törzsvendégeknek, éjfél előtt már sötétség volt. Pesti középosztályok szórakozó helye volt tehát a Maiskási-pince, amely fehér és színes asztalaival, csendes vendégeivel milyen sem különbözött azoktól a pesti másodrendű vendéglőktől, amelyek a jobbsorsra érdemes polgár vlditására voltak nyitva. És mégis ez a pince majdnem olyan nevezetességre tett szert egy időben, mint akár a józsefvárosi Svertetzky, ahová Inczédy László vezérlete alatt, a radikális újságírók jártak és sok kra- vált csináltak. A Matskási-pinee falon-függő Petőfi arcképe alól indult ki az az es-cme, hogy mégis csak utána kellene nézni az eltűnt Petőfi Sándornak, akiről minden esztendőben közöltek kalandos leveleket, fantasztikus tudósításokat az akkori hírlapok. Petőfi farmer Ázsiában, rizstermelő Japánban, telepes Szibériában, — akadt olyan levélíró is, aki a maga szemével látta az öreg Petőfit Lehet, hogy más pesti vendéglőkben is rogy „vir- viairt“ idéztek elő ezek a titokzatos közlemények, mert hiszen hazafias asztaltárság a korcsmárosok, szónokok, tekintélyek örömére minden vendéglőben akadt Ára a Mats- kási-féle vendéglőbe j Írogatott egy bozontos- haju, kusza szakállu, barna arcbőrü, tétova tekintetű, többnyire magyarkabátos emberke: szóval egy költő, aki nem hagyta nyugodtan falhoz támaszkodni a polgárokat, nem engedte őket hosszadalmas megbeszélésekbe fogni apró, mindennapi dolgaikról, sőt még komótos cugoscipőkbe bujtatott lábaikat is mozgásba hozta (pedig mily jól pihenget ez a sze- géry láb a mindennapi ososzogások, futamo- dások után), a költő indítványára a Matskási- vendéglő törzsasztala kimondta, hogy országos mozgalmat indít a Petáfy-rejtély felderítésére. Pongrátz Bélának hívták a költőt, aki a Reviczky-korszak madárijesztő kabátját hordta a városiján; szentéletü volt, mintha bizonyosra venné, hogy egyszer majd akadnak kutató Szemek, amelyek apróra átnézik életpályáját és ki jegye zgetik abból a kétségbeesett napokat, amikor a költőt, vagy felejthetetlen költeményeket, vagy még felejthetetlenebb tetteket követnek els olyan szegény volt, hogy

már nem is csodálkozott azon, hogy neki nem

jut ebéd a nagyvárosban.

*

Hát ez a Szent költő indult el Oroszországba Petőfi nyomait keresni.

Korábban már megjelent egy verseskönyve, a Megváltó cinimel, amelyben Jézus életét irta meg versekben. Azonkívül eleget telt ama korszak (a nyolcvanas évék) tisztességes hírlapírói feladatának is, amely feladatnak az elvégzését a közönség megkövetelte Íróitól, tol Horgaiéitól: ült Ferenc József megsértéséért. Szinte természetszerű volt, hogy a Mats- kási-pincében erre a kopott, öregesedő, egész életében pénzzavarokkal küzdő férfiúra bízták a Petőfi felkutatásának misszióját. Pongrátz Bélának amúgy sm volt állandó lakása soha sem Pesten- Hol “egyik, hol másik barátjánál húzta ki á hövösödö éjszakát. Dolga is csak annyi volt, hogy egyszer az Olvasd című, nihilista-újságba irta verseit, máskor a jámbor Vendéglősök Lapjába; A Matskási bán kiadták P. B. részére a nemzeti megbízólevelet, most már mehetett az ágrólszakadt költő Ázsiába. (Romantikus nemzet voltunk mi egykor, magyarok. Jobban hittünk választott- Ságunkban, mirt a zsidók.)

Mit csinált Isten báránykája, a szegény költő a nemzeti megbízatással ? Csak fantasztikus embereknek, költőknek támadhatnak olyan ötletei, műit Pongrátznak. Kigondolta, hogy miután utjának végcélja amúgy is Petőfi felkutatása a végtelen orosz birodalomban (amelyet, persze, Szent Oroszországnak neveztek még akkor), elviszi Petőfi dalait misz- szionárius útjára, azokat énekli időközben, mint a búcsú járók a zsoltárt, amely a z igaz megismeréséhez vezet.. Petőfi dalaival keresi a költőt Volgán innen, Volgán túl, abban a nagy birodalomban, amelynek lakosságát mindig csa/k hozzávetőleges számokban állapították meg. — Miután a költőnek a hangja régen elveszett a hazafias hölteméuyek szavalásában, maga nem énekelhetett, két Szegény leányt fogadott tehát maga mellé és trupját elnevezte magyar daltársulatnak, amikor nekivágott Oroszországnak.

*

Regény ez, kérem, nagyjában már meg is van Írva valahol, de azt nem árulom el majd csak a végén.

Az a két leány nem volt amolyan mindennapi vergerka, amilyent valaha nagyobb tételekben szállítottak az artista-ügynökök Oroszország felé, hogy ott kereservessé, keserűvé, sőt sokszor élvezhetetlenné tegyék a magyar nevet. Ez a két kisasszony uricsalád- ból származott, édeanyjuk költőnö volt (Lengyel Gizella), aki ]apszerkésztőnő is volt, a Simli Mariskák, Vav Sarolták, Beksics Gusztávnak, Wohl-nővérek é® más fantasztikus asszonyságok korában, amikor az írónők hőskorukat élték. Lengyel Gizella Előkelő Világ néven szerkesztette a maga újságját és ugygrezért többször beutazta az országot előfizetők szerzése végett. A vidéki fogadókban bolyongva, kis falusi postaállomásokról Szer- ke«ztgetvén lapját (és rendezgetve a nyomda- költségeket), valóban rém maradt ideje arra, hogy leányai nevelésével foglalkozzon. Valami romantikus költeménynél fogva, (tálán mert P. B. az Előkelő Világba is irt vemrket). «z

ágról-szakadt költő volt a leányok gyámja, amig a szerkesztőnő a vidéket járta. Az egyik leány tudott magyar tárcökat, a másiknak takaros hangocskája volt. A költőnek természetszerűleg eszébe jutott, hogy gyámleányait segítségül viszi magával misszionárius útjára. .,Petőfiért még a gyermekeimet te szívesen odaadom “ — mondotta a lelkes kölfőnő, amikor Pongrátz Béla előhozakodott fantasztikus tervével.

És a kis társaság elindult a nagy ismeretlen Oroszországba, hogy c-tt egy öregembert felkeressen, akiről kalandos utazók azt írogatták levelükben, hogy ilyen volna Petőfi Sándor, ha élne.

Csak csendesedj fantázia, ■ nem kell mindjárt a Sztrogoff Mihály irkutzki utazására, sem Benyovszky Móric kalandjaira, de még Zichy Jenő ázsiai bolyongásaira gondolnunk. amikor a Matskási-pincéből utra- •keluek e szegénység angyalai, habár bizonyosan voltak képzeletek, amelyek vérrne- sebben lüktettek, mint a többiek, akik előre látták, hogyan térnek vissza a kiküldöttek a messzi tartományokból: egy elveszettnek

hitt öregembert hozván magukkal, aki a segesvári csata óta a cár ólom bán várban raboskodott. Az igazi világutazók mindig kevés podgyásszal, még kevesebb pénzzel, de annál több bátorsággal indultak el. Az ázsiai puszták szele amúgy is elsöpri őket (még bő erszénnyel is), ha nincs elég életerejük a maguk- fentartásáhez. Vájjon miért hitték az Istentől, is elhagyott .kis Pongrátzrór, mint közönségesen nevezték, hogy benne az energiának valamely különös fluiduma rejtőzik, amely messzi világrészekben is fentartója léend? Talán azért, mert sohasem panaszko- d nyomorúságáról, szegénységéről, senki- töí' Se'-kért volna-.-'Valamit, egykedvű -veit akkor is, mikor fedél nélkül kellet^..töltenie a téli éjszakát, a Svertetzky, a Gyolcs, a Ligeti, a Bányai és más vendéglőkben, ahol hazafias asztaltársaságok tanyáztak: csakhamar

híre futott, hogy a Matskási-pincéből elindult a magyar expedíció az öreg Petőfi felkutatására.

— Szibériában már felépítették azt a vasúti vonalat, amely a tengerig vezetett, és két hétig tartott rajta az utazás Moszkvától — tudtuk meg csakhamar Pongrátz Béla leveleiből, amelyeket eleinte elég sűrűn küldözgetett pesti barátainak, amig maga is bi- j zott benne, hogy valami csoda fog vele történni, — aminthogy az ilyen árva költő már azt is csodának számítja magában, hogy öt- veu éves koráig a legnagyobb nélkülözéseket is el tudta viselni.

A Lengyel-kisasszonyok leveleiből, melyeket anyjukhoz intéztek, megtudtuk, hogy a magyar dalnak és a magyar táncnak olyan sikere van a muszkák között, hogy remélik, maholnap együtt lesz az útiköltség, amely a szibériai útra, abba a tartományba szükséges, hol a hirhordók az állítólagos Petőfit, látták. „Még Japánba is átmegyünk" — írták a leányok.

*

Pongrátz Béla nem irt utileveleket oroszországi kalandjairól, sőt napló sem maradt utána ama Szent János-kórházbeli szobában. ahol kalandos életét befejezte. Élőszóval ugyan nem takarékoskodott, de mint ritka szem érme les ember: kerülte azokat a mondanivalókat, amelyek az ő személyes ügyeire vonatkoznak. Mások dolgaival törődött mindvégig egész életében, mint valami jóságos kis szellem, aki azért van ezen a világon, hogy sajtóvétségekért elitéit barátait látogassa a börtönökben (híres börtönlátogató volt, még idegeneket te, felkeresett), beteg ismerőseihez járjon vigasztaló szóval, tehetetlen embereknek' az apró-cseprő ügyeit intézze és kocsmarosok kihágásaiban szembeszálljon a fináncokkal. Hát ilyen emberek is voltak a régi Pesten.

Ilyenformán aztán nagyon kevés tudnivaló maradt fenn az utókorra a szibériai magyar expedícióról, amely dallal és játékkal kereste meg a pénzecskét, hogy egyik városból a másikba eljuthasson, amig ...mák a helynek közelébe ér, ahol a magyarok prófétája elrejtőzve él, mert nem, merészel hazajönni. Leginkább még a Lengyel-kisasszonyok beszéltek egyet-mást egy olyan ország-