Prágai Magyar Hirlap, 1927. május (6. évfolyam, 100-124 / 1434-1458. szám)

1927-05-06 / 104. (1438.) szám

1 1927 május 6, péntek. A nemzeti kisebbségek eredményei az osztrák válasz­tásokon Bécs, május 5. (A P. M. H. bécsi tudósitójától). Az osztrák nemzetgyűlésbe a nemzeti kisebbségek egyetlen képviselőjüket sem tudták beválasztani, noha a karintiai szlovének és a bécsi cionista zsidók önálló listákkal bocsátkoztak a választási harcba. Az osztrák köztársaságban a következő helye­ken élnek nagyobb tömegekben nemzeti kisebb­ségek: Karintiában szlovének, Becsben és Alsó- ausztriában csehek, a Morvaországtól elszakított Burgenlandban magyarok és horvátok. Végül a bécsi zsidók cionista alapon álló része szintén nemzeti kisebbségeknek vallja magát. Ezek közül a csehek nem állítottak föl külön listákat, hanem a bécsi községtanácsi választásokra paktumot kötöttek a szociáldemokratákkal. Ennek eredményeként a községtanácsba három cseh szociáldemokrata, illetőleg nemzeti szocia­lista került be az osztrák szociáldemokrata párt listáján, még pedig Machat, Vavrousek és Saha- nek városatyák. A burgenlandi magyarok még mindig tel­jesen szervezetlenek és így a tartomány- gyűlési választásokon sem veit-ek részt. A horvátok pártja, a Hrvatska Strana Seipel kancellár egységes listájához csatlakozott és ezen a horvátok részéről Karai dr., a Hrvatska Strana elnöke és Krues képviselő kerültek be a tarto- mánygyülésbe. A szociáldemokraták listáján szintén két horvátot, Tomisch és Probst képvise­lőket választották be a burgenlandi tartomány- gyűlésbe. így a horvátoknak a tartománygyülé- sen most négy képviselőjük lesz az előző tarto- mánygyülés öt képviselőjével szemben. A karintiai szlovének a nemzetgyűlési válasz­tásokra is külön listát adtak ki, azonban csak a tartománygyülésbe sikerült újra beválasztanak két régi képviselőjüket, Petec dr.-t és Poljanec plébánost. Érdekes, hogy a szlovén listára ez al­kalommal csak 9556 szavazat esett, holott 1923- ban a szlovén lista 9868 szavazatot kapott. A bécsi cionista zsidók úgy a nemzetgyű­lésből, mint a bécsi községtanácsból ki­buktak. A községtanácsban elvesztették egyetlen mandá­tumukat, amelyet az elmúlt szesszióban Plaschkes dr. töltött be. Ezekkel az eredményekkel jártak a most megtartott osztrák választások az ausztriai nem­zeti kisebbségekre Batu Kán Irta Sssombathy Viktor — Mindenkinek! — kiáltotta és odavitte egy üresen, árván, ponyva nélkül árvuló bó­déhoz. Valaha mészárosok mérték ki rajta a marhát. S most, a kiéhezett rongyos tö­meg egy társát szedte rajta széjjel. Az egyik ház sarkánál szintén hulla hevert. A hideg éhség Togyasztotta össze. Egy vállalkozó ked­vű suhanc vigan rikoltva húzta le róla a havat és feldobta egy másik tönkre: — Hé! Ezt is! — és nevetett. Atzán megveregette rajta a kését és elkiáltotta magát: — Ez is jó! Friss! Fontja egy kis réz­pénz ... ... Már nevettek. A tűz zsíros szagot hintegetett szét az utón. n. Tavasz lett. Szomorú, regény nélkül való ritka magyar rügye zés. Köröskörül: az erdőség, a messzi mező s a falu vig ember nélkül szomorkodott, ahogy az utolsó jeges ap is elillant s a zöld fü között sárga pimpók verték fel a fejüket. Ugar ugar mellett, fel­gazosodott irtványok, gyepverte udvar s alig-alig ember. Kint a földeken fehér cson­tokról, elejtett rozsdás kardról, kocsikerék­ről kúszott le a hótakaró s nem födte el töb­bé semmi a rettenetes pusztítást. Olykor emberek húzódtak a falvakba, keresték-ku- tatták a maguk rombadölt fészkét, maguk sem tudták, miért? — Aztán megrettenve inaltak el, ha idegennek nézték a másik ár­va testvért. Egy rombadölt templom tövében két alak ült. Ruhájuk egyképpen szakadozott, 03 Magyar haléiáratok az Adrián és a Földközi tengeren A kiviteli kereskedelem Bebonyoiitására magyar hajózási vállala­tokat létesítenek — Egy angol társaság hajók átadására tett ajánlatot Budapest, május 5. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A Pester Lloyd értesülése szerint a magyar kormány elhatározta, hogy magyar tengerhajózási vállala­tot létesít, amely Fiúméból rendszeres forgalmat fog feltartani a iöldközitengeri keleti kikötőkkel, ahol a magyar kivitelnek bázisai vannak. A Fiúméból kelet felé irányuló ki­viteli hajói áratok tekintetében máris folynak a tárgyalások. A kereskedelmi miniszté­rium megbízásából Wimmelsperg Frigyes báró államtitkár tárgyal az újonnan létesí­tendő magyar tengerhajózási vállalatok ügyében. Magyarország tengeri hajóparkját, min* ismeretes, a trianoni békeszerződés elvette, ezért az uj vállalatok létesítéséhez uj hajók beszerzésére van szükség. Ez azonban súlyos beruházásokat jelent, amelyeket a magyar költségvetés egyelőre nem bir el. A kormánynak most számos külföldi társaság tett aján­latot. hogy üzembe helyeznek kizárólag a magvar keleti tengeri forgalom lebonyolítá­sára hajókat. Az ajánlatok között szerepel egy nagy angol hajózó,si vállalat ajánlata is s a kormánynak most módja van rá, hogy a legjobb ajánlatot kiválassza. Magyar gyermek magyar iskolába való! Szlovenszkó, május hó. Közeledik az iskolaév vége. Régen olyan „szombateste" volt ez az időpont szü­lőnek, gyermeknek egyaránt. Egy tizhóna- pos miunka- és gond szakasz lezárása, két hónapos vasárnap hajnala. Az idegenbe kül­dött gyereknép hazakerült a meleg családi fészekbe, az otthon maradt fiatalság leikébe is valami gondtalan aranykor érzete költö­zött. A szülő az almáriomba rakta gondját a gyermeke bizonyítványával együtt, elég volt előszedni ősz elején, hiszen sima volt az is­koláztatás útja, biztos volt az iskola s ke­csegtető utána az életlehetőség. Ma változott az élet s benne az iskoláz­tatás sora is. Nem a jövő év elején, de a mostani végén jegyzik el a gyermeket az iskolának, állítólag azért, hogy a tanügyi ha­tóságoknak tájékozódásuk legyen aziránt, mennyi iskoláról kell gondoskodni ok szep­temberre, mennyi lesz az iskolát igénylő gyermekek száma. Az ünnepvárást meg­rontja a gond: milyen iskolába írassam a gyermekem s miagát a kéthónapos vasárna­pot a lelkiismerettardadás: helyesen csele­kedtem-e? Mert nagy kérdések forognak kockán: melyik iskola biztosítja jobban a gyer­mek jövőjét? Szlövák-e, magyar-e? A szülő tanácsért for­dul fühöz-fához, mert nem lát a jövőbe. És jönnek a hivatalos tényezők: Csak a szlovák iskola biztosítja az állami szolgálat­ba való felvétel lehetőségét; a szlovák isko­la kedvezményeket ad: ruhasegélyt, köny­vet, olcsó ellátást internátusokban. Ha a szülő állami alkalmazott, vagy csak valahogy is függő viszonyban van az államhatalom­mal, jön a presszió: Kötelességed viszonozni az államhatalom jóindulatát, mely eltart, az­zal, hogy gyermeked szlovák iskolába iratod. Ha magyar iskolába adod, játszol te magad is ezzel a jóindulattal, nem tudjuk garantál­ni, hogy át nem helyeznek-e, idő előtt nyug­díjba nem küldenek-e, nem vonják-e meg az állami koncessziókat stb. És másrészről harcba száll a szülő lelki- ismerete. A félelem a gyermek szemrehá­nyást sugárzó szemétől, mely elborul a hír­re, hogy eltiltják az anyainyelvétől. A gond, meg tud-e birkózni a gyermek zsenge elmé­je azzal a nehézséggel, hogy a tudást idegen nyelven kell elsajátítania? A nemzethüség szava, hiszen a szlovák iskolát végzett gyer­mek elvész a magyarság részére, gondolko­dásmódja, tudása idegenné válik arra a nem­zetre nézve, mely neki, a szülőnek adott műveltséget, kenyérhez való jogot, tudást. Ki tudná leírni ennek az ünneprontó nagy lelkiharcnak minden formáját és min­den részletét, hiszen az elnemzetietlenitő törekvés oly találékony az érvek felsorakoz­tatásában! Mert csak erről van szó. Nem a jóakarat, nem a „praktikus" gondolkodás mondatja a rábeszélés ezer argumentumát, de egy messze1 néző, titkos, csúnya szándék: megfojtani a magyar műveltséget ezen a földön és ezzel gyökerében elvágni a ma­gyar élet lehetőségét Nem sikerült erőszak­kal, nem sikerült gazdasági tönkretétellel, megpróbálják a jóakarat hazugságával. Könnyíteni szeretnénk a szülők éwégi lelki harcán, szeretnek megvilágítani az igazságot, az egyedülit, pár szóval, az igaz­ság egyszerűségével. Az ut sima és világos: Magyar gyermek magyar iskolába v ló! Falun és városon, elemi és középiskolában, (bármilyen életpálya előtt ez az egyetlen, igaz szempont. Ehhez jogot ad a törvény s ezt teszi kötelességévé a szülőnek a nemzete iránt való hűség, de a gyermekének jövője is. Legelőször is nem az a cél, hogy iskolás gyermekünket pályája legelején nyugdíj- képessé, de az, hogy életképessé neveljük. Az életképességhez iegelsősorban általános tudás és szaktudás szükséges, csak másod­sorban nyelvtudás. Az általános és szaktudást pedig a gyer­mek csak az anyanyelvén szerezheti meg, melyet magával hozott a szülői háztól, amellyel tehát nem kell megbirkóznia a tu­dásanyag elsajátításával egyszerre. Az ál­lamnyelv megtanulása megjön magától. A magyar iskolában is kötelező annak tanulá­sa és az éppen elég a tökéletes elsajátításra és aTra, hogy az anyanyelven szerzett tudóst az állam nyelvén is fel tudja használni az életbe kilépő ifjú. Ezt különben maguk a szülők is tapasztalhatták, akik állami szolgá­latban lévén, egy fél év alatt öreg fejjel is megtanulták, az ábécén kezdve, a szlovák nyelvet, de az uj életre is szóló alkalmassá­gukat nem ez határozta meg, hanem az a műveltség és tudás, amit magyarul szerez­tek meg! A magyar iskola — amely föltétle­nül kell hogy biztosítsa az államnyelv töké­letes elsajátítását — több, mélyebb általános és szaktudást biztosit és igy több, helyesebb életképeséget is. Ami a külső érveket, a presszió és rá­beszélés érveit illeti, azok megcáfolására törvényt idézünk. Az alkotmány okirat (121, 1920 sz. tv.) 128. §-ának 2. pontját, mely sze­rint: „A vallási, hitbeli, felekezeti és a nyelvi különbség egyik csehszlovák állampolgárnak sincs akadályára az ál­talános törvények korlátái közt, neveze­tesen a közszolgálatba, hivatalokba és tisztségekbe való lépés tekintetében, vagy valamely mesterség, vagy hivatás gyakorlata tekintetében." A törvény szent s akinek — még ha állami alkalmazott is — nincs más oka arra, hogy fölöttes hatóságának retorziójától féljen, nyugodt lehet, ha gyermeke magyar iskolá­iba jár is, a törvény erejét szegezze minden presszió és minden jóakarata figyelmeztetés ellenébe. Ha igaz az, hogy az évvégi beiratkozást azért rendelték el, mert a hatóságok tájéko­zódást akarnak nyerni az iskolaigények te­kintetében, a magyar szülők most, a közele­dő év végén, kivétel és minden mellékes te­kintet nélkül, magyar iskolát követeljenek magyar gyermekeik részére. Ahol van ma­gyar iskola, ne engedjék elszegényedni gyermekekben, mert amiről egyszer le­mondtunk, nem kapjuk vissza soha többé! Ne engedjünk rábeszélésnek, presszionál:, mert avval, hogy elvonjuk gyermekeinktől az amyanyelven való tanulás lehetőségét, tönkretesszük egész jövőjüket, tudásban sze­gényekké, lélekben meghasonlottakká tesz- szük őket és mérhetetlen károkat okozunk a magyar nemzetnek, mely vérrel, szenve­déssel, munkával és művelődéssel szerzett jogot éhhez a földhöz, a szülőföldhöz! ——— a i —­Franciaország hadianyagot szállít Jugoszláviának? Róma, május 5. A Giomaie dTtalia je­lentése szerint Sósakba a múlt hónap utolsó hetében nagy francia gőzös érkezett hatal­mas mennyiségű hadirakománnyal, amelyet egy katonai bizottság ellenőrzése mellett Belgrádba szállítottak tovább. A lapnak tu­domása van arról is, hogy újabb két hatal­mas francia gőzös indult útnak Marseille!)öl hasonló rakománnyal. rongyos, piszkos, beszédjük halk, félénk, téli barlangszagu. Egy leány s egy férfiember. A legény szól: — Én most téged nem foglak elhagyni. Itt maradsz ebben a faluban s házat építünk magunknak. A leány félénk volt: — Látod, nem is ösmerlek, itt én soha­sem jártam ... félek... nagyon félek ... Áz ember eltűnődött: — Nem. Azt hiszem, nem kell már fél­nünk. Úgy mondják: a tatár kitakarodott a7 országból s a király is összeszedi az urakat: ide többé be nem jön. Te pedig velem ma­radsz ! A leány fejet hajtott. Nem mert ellen­kezni, de meg úgy érezte, olyan jó itt, a le­gény oldalán, aki azt ígérte, hogy megvédel­mezi s többé nem fog egyediül remegni a téli farkasok hírére. A duzzadt patak halkan folydogált a hajdani utón keresztül s a hegyekről külö­nös emberek szállingóztak lefelé. A férfiak­nak ápolatlan, nagy szakálluk volt, kezük vö­rös és megfagyott, sokakat sebek ékteleni- tettek, vagy kezük, lábuk hiányzott s dur­ván összetákolt faágakkal segítettek magu­kon. Régi, pusztait házukat keresgélve, pa­naszkodó beszéddel üldögéltek a hajdani kü­szöb előtt- Szomorú, kiéhezett arcukról min­den remény eltűnt már. Egy ősz férfi, éppen olyan rongyos és bánatos, mint a többi a templomhoz közele­dett. Már nem tudott könnyezni, rozzant sa­rujában fásultan ballagott a köveken. A templom összeégett gerendái között, megállt és keresztet vetett- A pap volt. Soká, soká álldogált igy, nyugodtan, szemlélődve, aztán lehajolt s egy üszökidarabot vett föl. Kereszt­darab volt. Még sokszor lenyúlt fadarabok vagy kövek fölé és kámzsája zsebébe rakott be néha elpusztult emlékeket. A két fiatal: a leány s a legény tisztelettel állott fel. A leány a fiú karjába kapaszkodott, de hallga­tott mindkettő; már elfelejtették, mit szokás ilyenkor mondani, Az Isten szolgája megszó­lította őket: — Ti is idevalósiak vagy tök? A legény akadozva felelte: — Csak én. Ez a leány nem! — Akkor nem a testvéred? A legény a fejét rázta és határozottan mondta: — A feleségem lesz. Házat, építünk. A pap megrezzent. Szivét melegség hul­lámozta át; úgy érezte, hogy hálát kell adni Istenének, aki ime megmutatta neki a szent tavaszt, az örök reménység, a viharokon át is erősen megmaradó élet ígéretét, a mun­kásság dacos akarás#, két ember lelkének örökké egybekapcsolódását, a magas isteni Törvényt,: mindent, mindent, amiben hitét vesztette riadó, rémes téli éjszakák alatt- S egy könnycsepp gördült végig borzas szakál- lán. Bátortalanul kérdezte: — Nem félsz? ... — Mitől? Már ketten vagyunk. Én nem találok senkit a régiek közül, ennek a leány­nak sincs senkije... A pap a szemébe nézett. — És feleségül akarod? A legény bátran felelte: — Igen! Most, a félénk leányhoz fordult: — Te is igy gondolkodói? Halkan szólt: — Én is ... A pap ekkor megfogta^ kezüket Aztán arrafelé húzta mindkettőt, ahol azelőtt az oltár őrizte Urunk testét.. És halkan szólott: — Akkor én összeesketlek benneteket! A leány is, a legény is riadtan néztek egymásra. Erre nem gondolt egyikük sem. Á. pap türelmesen várt. Később kérdezte: — Akarjátok? Mindakettő félve bólintott- önkéntele­nül térdeltek a szétszórt kövekre s a pap ott áldotta meg őket a romhalmazon, faüszkö- kön, Krisztus keresztjének zsarátnok-helyén. S ahogy ott magukba mélyedtek a hirtelen elébük tűnő uj élet előtt, isteni, nyugodt bi­zalom szállt beléjük. A pap áldón terjesztet­te föléjük a kezét. A másik kettő fejethajtva térdelt ottan, imádkozni nem tudtak, de va­lami különös érzés szállt' rajtuk keresztül: úgy érezték, valami nagy, zengő, fényes tem­plomban vannak. Később a pap azt mondta: — Keljetek föl! Az Ur neve legyen ve­letek. Én Istennek nevében megszentelem ezt a házasságot! A fiatalok félve csókoltak kezet. A pap megsimogatta fejüket, aztán leült egy régi, kidőlt oszlopkőre. Szive telve volt boldog­sággal. A hatalmas, csendes örömnek ebben az élvezésében riadt hang dobódott felé: — Lovasok jönnek! Sokan, sokan! A falu szomorúi megmozdultak. A régi, szorongó félelem izzadt ismét rajtuk és me­gint elindultak egyesével vagy több ed ma­gukkal a régi vár, az erdőség felé. Sietve, gyáván, mint egy nyáj tűntek el a fák kö­zött,, a megszaggatott, kis életüket újra ment­vén. Aztán ismét csendesség borult a falura, nagy, árva, szomorú csönd. A pap felnézett a kőről, sóhajtott: (Folytatjuk.) % Bártfa visszakapja a háború alatt elszállított törté­nelmi emléktárgyait Budapest, május 5. (Budapesti szerkesz­tőségünk telefonjelentése.) A magyar kor­mány közölte a csehszlovák kormánnyal, hogy hajlandó azokat a történelmi értékű emlék­tárgyakat, amelyeket a világháború befejezése előtt Bártfáról Budapestre szállítottak, Bárt- fának visszaadni. Az emléktárgyakat 23 ládá­ba csomagolva a legközelebbi napokban szál­lítják vissza Bártfára. A relikviák méltó elhe­lyezésére 20 ezer csehszlovák koronát enge­délyezett a csehszlovák kormány Bártfának.

Next

/
Oldalképek
Tartalom