Prágai Magyar Hirlap, 1927. május (6. évfolyam, 100-124 / 1434-1458. szám)

1927-05-03 / 101. (1435.) szám

10 1927 május 3, kedd. Több, mint egy millió főni a Vickers-k onoem multévi nyeresége. Az angol neh'égipar legnagyobb vállalata, a bábom előtti időkből nálunk is jól is­mert Vickers Ltd. most publikálta 1926. évj mér­legét, amely a reorganizálás után lefolyt első üz­letévről igen kedvező eredményeket mutat fel. Ezzel egyidejűleg került nyilvánosságra a Vickers- koncerniiez tartozó Csszss vállalatok mérlege is. A kimutatott tiszta haszon több, mint egy millió font. 10.5 millió pengővel emelkedett márciusban a takaréilviboíétállemány Budapestem. A postataka­rékpénztárnál és a budapesti 13 legnagyobb pénz­intézetnél elhelyezett, takarékbetétek állománya márciusban 10.5 millió pengővel emelkedett és a hó végén összesen 776.1 millió pengő volt. Már­cius végén, a takarékbetétek 27.6, a folyószámla- betétek pedig 92.1%-át érték el az 1913. évi állo­mánynak. Megélénkült a magyar gabenaexport. Buda­pestről jelentik: Az utolsó napokban megélénkült a gabonaexport. A hetekig tartó teljes stagnálás után főként rozsban van üzlet Ausztria felé ó- áruból, bár csak hajóérat keresnek. Budapesti malmoknak is sikerült néhány nagyobb tétel lisz­tet elhelyezni Ausztriában. A kiviteli nehézségek­nek legfőbb okaként a kereskedők az árak magas voltát panaszolják, ami miatt, hónapok óta alig tudnak versenyezni a szomszéd piacokon. A bel­földi kenyérfogyasztás visszaesésében is ér—-belő a gabona- és lisztárak igen magas volta. 'aTrcvmwcr^Kaera v:: i «r«Mr*-f- Nem egységes a prágai értéktőzsde. Az ipari részvények piacán emelkedtek: Oseh—Mor­va 125, Schoeller lOO, Pozsonyi Kábel 70, Brünni Sör 55, Noidibahn 50, Kolini Szesz és Prágai Mal­mok 30, Cseh Kereskedelmi 20, Egyesült Gyapjú 11, Solo, Simimeringi 5 koronával. Estek: Berg és Hütten 90, Cseh Cukor 59, EudweésL Sör 70, Északcseh Szén 50, Aussigi Finomító 36. Aussigi Vegyi 35, Königshoíi 30, Prágai Vas 25, Poldi 19, Kolini Petroleum 9, Skoda 7, Első Pilseni és Kri­záik 5, Danek 3, Nyugat cseh Szén, Plorvát Cukor 2 koronával. A bankpiacon Lánderbank 5, Prágai fiitel 2, Zsiv.no, Cseh Unió, Cseh Iudustria! és Agrárai 1 koronával emelkedtek. A beruházási piac nem változott, az exótapiac irányzata gyen­gült­+ A prágai devizapiacon Brüsszel 0.25, Mi­lánó 5.25 koronával estek, Bukarest 0.50, Bécs 1.375 és Madrid 4 koronával emelkedtek. + Lanyha a prágai cukorpiac. Nyersoukor- jegyzés Aussig loko és kikötő 195. + A prágai szarvasmarbavásáxra 999 darab szarvasmarhát hajtottak fel, ebből: 870 belföldi, 597 szlovenszkói (96 román, 38 magyar eredetű). A belföldi ökör 4.57—4.75, bika 5.57, tehén 4.60, borjú 6.10—7.10. Szlovenszkói ökör 4.50—8, bika 6.25—7.25, tehén 325—7.10, borjú 4—7.80. A ro­mán ökör 6.50—7.89, bika 6.60. Magyar ökör 6—7. + A prágai sertésvásárra 4880 darab sertést hajtottak fel, ebből: 355 belföldi 10.25—10j50, 522 román 1026—11, 2006 lengyel 10—11, 160 ukrán 1020, 373 magyar hizó 12—13, 858 jugoszláv hizó 10.50— 12.80, 106 román hizó 11.25—12.75, 286 szlovenszkói. + Gyenge kínálat a pozsonyi terménytőzsdén. A mai tőzsdén a következő árakat jegyezték: Búza 78—79 kg.-os 240—242, rozs 222—225, zab 175—180, tengeri 112—115, kék mák 760—770, szárított boszniai szilva 600— 610, burmarizs 290— 300, 0-ás búzaliszt 300—310, belföldi korpa 118— 122, külföldi 117—118, amerikai sertészsír 14.10— 14.60, magyar 15.30—15.50, amerilcai szalonna 12, magyar szalonna 12.50-15-50. Egyéb áru válto­zatlan. + El lanyhult a budapesti értéktőzsde. Reali­zációk következtében az árfolyamok lemorzsolód­tak és csak mikor Becsből és Berlinből kedvező hírek érkeztek, szilárdultak meg egyes papírok. A montánpiacon Baiuxit é6 Magnezit igen gyen­gék voltak és Nemzeti Bank, valamint Nasiei szin­tén gyengülő irányzatot mutattak. Kulisz irányzata szilárd volt. A forgalom kezdetben élénk, később csendes volt. A zárirányzat szilárd volt. Egyes, a CsTK-han nem jegyzett értékek közül a Moktár 87, Pestszentlőrinci 65, Részvénysör 138, Féltén 213 pengős árfolyamot ért el. + A budapesti gabonapiacon az irányzat tar­tott- A következő árakat jegyezték: Tíszavidéki búza 34.65—34.95, egyéb 33.75—34.20, rozs 29.40 —29.60, takarmányárpa 23—23.30, tengeri 20.70— 21, zab 23.10—23.30, korpa 19—20 pengő. + Szilárd a bécsi értéktőzsde. Magyar mon- tánpapirok árfolyamnyereségeket értek el. Ké­sőbb árfolyamhullámzás állott be, de ez a piacra nem volt befolyással. Szállítási, vegyi, vas- és spe­ciális értékek javultak. A barátságos hangulat kül­földi vásárlások és magánszámlára történt vásár­lások következtében állt be. A beruházási piac nem változott. A magándíszkont 5.75.-f- A berlini terménytőzsdén emelkedett ez irányzat. Birodalmi búza 296—298, rozs 270—272, tavaszi árpa 230—254, téli 208—218, zab 280—236, tengeri 190—193, búzaliszt 36—37.75, rozsliszt 35.50— 36, búza korpa 15.70—15.75, rozskorpa 16.75, Viktória-'b orsó 42—58, kis ehető borsó 26—29, ta­kar mányborsó 22—23, poloska 20—22, bükköny 21—24, lóbab 20—22, lenpogácsa 19.70—20, szá- razszelet 13.30—13.60, burgonyaszeíet 24.40—25. + Szilárd a berlini értéktőzsde. A vil lányé r- tékek 5—8, sörórtékek 10—17, montánértékek 9— 10, hajózási értékek 2—3, bankértékek 2—3, gép- részvények 2—3%-kal emelkedtek. A magándisz­kont egynyoleadszázalókkal emelkedett. + Gsikágó szilárd nyitás után lanyhán zárult. A búzapiacon a nyilas után barátságos alapliangu- lat és szilárduló áralakulás mellett indult, mi­után Liverpoolból igen szilárd hírek érkeztek és a világ látható készletének megcsappanását is je­lentették. Később elgyengült a piac irányzata, az északnyugati piacok lanyhaeágával kapcsolatban. A délnyugati termőföldekről jelentett kedvező idő­járás is lianybitóan hatott, úgy, hogy zárlatig nem­csak a nyitási árnyereségek vesztek el, hanem a zárlati árnivó a tegnapi zárlat árszintije alá sü- lyedf. A májusi búza a nyitáshoz képest két cent­tel olcsóbbodott. A rozspiac is szilárd volh A ten­geripiac fedezési Vásárlások folytán szilárdan in­dult, később azonban a búzapiac eilanyhulása a tengeriárakban is visszaesést idézett elő. — New- vork. Búza XI. red winter 148.25, II. harci winter 153.25, I. norihem Manitoba 163.875. Rozs 120. Ta­karmányárpa 96.50. Tengeri 85.75. Búzaliszt 650— 700. — Winnipeg. Búza májusra 144.125. júliusra 141.25, ■ októberre 130. Zab májusra 58.875. — Li­verpool. Búza májusra 10 sh 9.375 d, júliusra 10 síi 6.875 d, októberre 10 sh 3.125 d. A prágai tőzsde devlzajegvzésci: április 29. április 28. Pénz . Áru Pénz Áru Amsterdam . . 1349.37'/, 1355.37*/* 1349.25 1355.25 Berlin.................793.— 802. ~ 798.15 802.15 Zürich ................643.75 651.75 648.75 651.75 Os lo (Obristbiniu 872.-- 876.- 869.- 873 ­Kopópbageo , . 899.50 903.50 898.— 902.— Stockholm . . . 900 50 904 50 90b.50 904.50 ALiitaad .... 173 92*/, 175.3,!'/, 179.17 180.57'/, Baris ................ 132. 133.20 132. 133.20 Lo ndon .... 163.37'/, 164.57*/, 163.45 164.65 New York Cable £3.01', 33.9133.61'/, 33.91'/, Brüasöi .... 408.50 471.50 468.75 471.75 Madrid .... 595.50 599.50 592.50 595.50 Btdgrad .... 59.23'/, 59.73’/, 59.22 59.72 Suli a ................ 24.35 24.65 24.35 24.65* Ko nstantinopel 17.42'/, 17.82'/, 17.42'/, 17.82'/, Wien................. 475.25 478.25 473 87'/, 476.87'/, Warseb.au . . . 377. «/a 380. */, 377. 380. Buci'1 2 pást . . . 588.62'/, £9162'/, 588.75 591.75 Buenos Aires , 1427.- 1433— 1427. 1433 ' He is ing tors . 85.20 85.70 84.95 85.45' Riga .................... 650.50 653.50 652. 655. Ri o de Janeiro, 397.50 400.50 897.50 400.50' Montcvidoo . . 34.05 34 45 34.05 34.45' Alexandria. . . 1C7.30 169.20 167.80 169:20' Athén................. 45.20 45.80 45 20 45.80’ Bu karest . „ . 21.55 21.95 21.05 21.45' Kofrno*. . . . . 333. 335— 333— 335, •» Lissabön .... 173.80 175.20 173.80 175.20' Révai................. 8.90 9.10 8.90 9.10‘ Mo ntreal .... 33.65 33.95 33.65 33.95' Prága, május 2. Valuták: Holland 1349.50 né­met 793.25 belga 469.50 svájci 649 norvég 871 dán 899 angol 163.60 spanyol 594.12 olasz 173.80 ame­rikai 38.47j50 francia 132.65 svéd 900.50 jugoszláv 50.10 ma'gyár 587.75 román. 20.S0 bolgár 22.35 len­gyel 376 osztrák 478.25. A budapesti értéktőzsde árfolyamai: V/2 IV 29 Ang.-Magyar......................... gj50 50 Magyar Hitel......................... I" 60 Jelzálog . ................................ *• Le számítoló............................ "y-00 Ma gyar-Olasz......................... í?~ Merkúr................................... Ke reskedelmi bank.............. Eg yesült takarékpt. .... -•**■ “04 * * * * * * Magy. ált, tkpt..................... I El ső hazai tkpt...................... 232-— Bo rsod-Miskolci.................. ö8' ~ . Goncordia ................................ Bu dapesti malom.................. 10.90 li./O Gi zella malom..................... 20.15 21.— Hu ngária malom ...... 31- — 3~­Beocsini................................... 235 — 220. És zaki szén............................ ~ •— ~ Es ztergom-Szászvár .... Felsőm, szén......................... —fi8 Dr asche................................... 42 30 47.uO Ma gnezit................................ 245.— 238.— Magv. ált. kőszén.................. 694.— 706 — Salgö....................................... '2 90 70.30 Urikányi................................ 213— 219— Kóburg................................... 30.- 30.— Cs áky....................................... 82.— 32-50 Magyar fegyvergyár.... 204.— 203-— Gaúz Danubius.................... 253.— 251-50 Ga nz villamos..................... 188.— 182-— Ho fherr................................... 24.60 24-50 a Lá ng.......................................... 123.50 121-50 Li pták....................................... 16.50 16-10 Győri vagongyár.................. 17.50 15 00 Ri ma.......................................... H6.40 iie-40 Schlick................. 102.— 101-50 Te udioff Ditrich.................. 16 50 14.— Egyes, fa............................... - .- —— Gu tinann . . ;..................... 25.— 24-50 Or sz. fa................................... 21.— 21 .— Li gnum-tröszt......................... —i.— Malomsoky............................ 16. - 16-— Ne uschloss............................ -.04 -.06 Ré zbányái............................. —i.~ Sz lavónia ’............................. 2.60 2-50 Na schitzi............................ . 213.- 209- — Za bolai.................................. 0.80 1.— Adria....................................... 6ö.5o 73 50 Atlantika........................ 2.14 2.— Levante.................................. 32.25 81.— Kö zúti....................................... —. — Délivasut .......... 17.10 18,30 Államvasut ............................ 38 40 41.60 Tr öszt....................................... 43.20 48.60 Magyar cukor..................... 211.- 247.— Óc eán....................................... 4._ Ma gyar szalámi.................. — Iz zó.......................................... 139'.-. 154.— Gy őri olaj................................ 1.72 2.80 Báró ti....................................... ....... .............................................................. i«i- is'— Goldberger . . . .................. 19.75 20.75 Sp ódium • • • • ..................... 32.50 32.50 Hu ngária műtrágya .... 17150 174 — Klotíld................................... _ _ Gu mmi . ................................ no!- 90Í60 Te lefon................................... : 1 50 34.— bé ni.......................................... 2150 Pn ,P'r • ................................... 6.10 5.­Ős termelő ••••»••«•• 72.— 77.60 Elsöranp borbély- és íodrászszalon Praha, Melantríchová 19. SCülőn KŐiszalor, Praha, Havelshá 23. Tel.: 26066. J1NDRICH VOHRYZEK Bérlet 35.— Ke, ondolálás5.— Ke, fejmosás5.— Ke, hajvágás 5.— Ke, vizondoláció 12.— Ke. APRÓ HIRDETÉSEK Minden sró egyszeri közlése 60 íillér, vasár- és ünnepnapokon 7® íillé . A legkisebb hirdetés ára 6 Kg. A hirdetés alatt levő kis száiu alapján mejtudhaió a cím a kiadóhivatalban. — Lcvélbcü tudakozó* dósokra pontosan válaszolunk, kórjuk azonban a szükséges postába* lyeget Vidékről beküldött apróhirdetést csak a hirdetés dijának e!ö* ictes megküldése esetén köziünk. Apróhirdetéseket póstautalvánv* nyai is lehet fe:adni, m szöveget a szelvényre lehet irnii — Apró* hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal * Praha. anskn ulice 12 PRÁGAI MAGYÁR HÍRLAP Kéziratolcat nem őrziinU meg és nem adunk vissza. Uuszinszkói szerkesztőség: Ungvár, Ducbnovics­(Telelcy-) utca 5. sz. Szerkesztő: Ráca Pál. Budapesti szerkesztő: Zólyomi Dezső. IX., kerü­let Üliői-ut 119- szám, IV. emelet 61. Telefon: délelőtt 9-ig és délután 2—3-ig József 39—28. Kiadja: Szilagy Béla dr. — Nyomatott iíerey Efaiiirioli Fia nyomdájában Prágában. — A nyomásért felelős: J. Cbarvát. L^eSwlg Lajos UzfaorocS-Ungvár . Sodrony-fonat keritések, udvarok, kertek, tem­plomok bekerítése a legdiszesebb kivitelben. Mülakatos, vasrács, vaskapu, vasszerkezeti munkálatok, kavicskosár, ágybetét, menyezet- nád és tűzhelygyára. Intelligens, házias, keresztény. 27-éycs. esi nos árva leány, ki hűséges fe'e sés; tudna lenni, minden vágy; egy kis meleg otthon, keresi eg' olyan komoly fértiu ismeretségét aki egy megértő, szeretni tud é'etlárs után vágyik, 40-éves kor ig. Lehet egygyermekes őzvejjv ember is. Ka'andyá<yók ne írja nak. Leveleket lehetőleg fény képpel ellátva „Árva“ jeligére i kiadóba kérek. 660i Nyugdíjas, megismerkedne Ríj szinszsóban hkó, egyszerű igényi jólelkü, idősebb árva nővel. Ki merítő leveleket „Nincsen senkim" jeligére a kiadóba kérek. 660 1 Jobb családból való 26-éves leáni mindenesnek ' elmenne idősebb úri bázaipárho; 'alura, lehetőleg Nyitra vidékén A mezőgazdaság és az úri ház tartás minden munkáját érti, ki- tűnőén'vasal: Feltétel: jó bánás mód. Cím a-kiadóban. 660( Kőrorvosi állást, vagy egyéb tixumos lete'epedés lehetőséget keres, lehetőleg ma gyár vidéken kiválóan képzet orvos. Lelépést közvetítést tizet Ajánlatokat „Med'kus" jeligén IDobrovitzkv hírlapíródéba kér Levice, í. XVIII. 660: Óvadékk^rtes képviselők kerestetnek szabadalmazott. Ön­működő. gőzmosó automaták min­den városban való eladásához (részletfizetésre is). Kimerítő a- bániatokat kér Mercia, Bratis'sva jMichalska-u. 8. II. ,.583 i Szepesszombaton 'villamosinü és malom eladó. Közelebbi felvilágosítást ad Dr. Payer Géza ügyvéd, Poprád. 6539 Egy szép. békés családi életre vágyó, melegszívű, katholikus uriasszony idősebb, ’ómndu úri­emberrel megismerkedne házasság céljából. Leveleket „Megbecsülés és őszinte szeretet* jelige alatt a kiadó továbbit. 8014 Finomlelkü, ■ korrekt uriasszony főkével rendelkező, jellemes úri­ember, vagy urinő társat keres egy biztos megélhetést nyújtó, jó vállalathoz. Lehetőleg nagyobb fürdőhelyen, vagy %-idéki varos­ban. Leveleket „Sürgős* jelige alatt a kiadó továbbit 8013 Iglófnreden a Fábry villában szobák teljes e'látással személyenként napi 30- 35 koronáért. Cira Fábry villa bérlősége, Novoveské kupéié 6593 IKisgyermeket rajongásig szerető, ikatbolikus, jomegjelenésü, egesz- i- séges, finomlelkü uriasszony el- menne anyahelyettesnek, vagy a lürdőhelyre kisérőnének. Minden v tekintetben megbízható, korrekt t [jedem. „Jó anya" jelgére a ki­rí adóba kérem a leveleket. 8015 Révay !' nagy lexikonénak a tizenkét (1-11. és 14.) kölete — 6 fejesen ui példányok — 1000 Ke ért azonnal e.ado Ugyancsak el­adó ellogadhato áron a Magyar '- Remekiiok ötvenegy kőtele, Mik­ii száth Kálmán munkáinak harmínc­- hat kötete és Malonyai Dezső;A !Magyar Nép Művészete (első r.égy ikölet). Ajánlatok „Révai* jeligére ja kiadóba. 8021 1!______________________ ___________ ‘ | F ény képezőgép, y!a]ighasznált állapotban, 9-12-es, [bőrkihuzatfal Ica „Novar* Anas- |tigmaf, F: 6.8, 6 kazettával, ju­tányosán eladó. Bővebbet Míkuss Eleknél, Tallós, i. XV. 6599-! Elismert, többszörösen kitüntetett ' elsőrangú szakember, legmoder ^ nebbül beiendezett kaiapgyár üzemhez :00-150 ezer korona tö­kével rendelkező :! társat keres- Szakképzettség nem kívántatik, l a fcetektetett tőkével ped:g az il-ető társ önállóan rendelkezhe- a tik. Ajánlatok „Biztos jövő" jei­• ige alatt a kiadóba uüldenciők. 3 c604 Egy jokarban lévő 16 22 HP Ford>auto ncgyüléses, beiiöldi karosz- ■ szériával, keveset nasznalt gum­• m.kkal 12 500 Kc-ért eladó. Szit- vay Jozsel erdótanácsos, Pod­• brezova. 8010 i ____:_________________.________ • Minden család negyed évszázad • óta szövetszükségletet a szigorú­an szolid és világhírű posztóáruiaáznál, . itj. Lawafscb Oswald, Brünn, Panská 11. 1. szerzi be. Ingyenes i mintaküldés. 6435 Technikai, gazdasági és mis érdekes könyvekről küld (kívánatra árjegyzéket: Kacséra Gyula I könyvterjesztő vállalata, Prati- slava, Hosszú-utca 39-1. 6266 Mozik, zenészek, kávéház-tulajdonosok figyelmébe! Elhalálozás folytán egy használt, de jokarban .evő, nagy orchester­kotiarepertoir jutányosán eladó A repertoir áll 1000 darabból, amelynek S‘> szá­zaléka klasszikus darab. Esetiére részletekben is kapható, 270 da­raborként. Cim: Szaraossy, Ko- Sice, Hlavná ul. 11. 6569 Most jelent meg! A legszebb könyv! H mQvésset történőt® A művészettörténet uj magyar kézikönyve. I. rész: O-kor, II. rész: Európa, \ III. rész: Kelet művészete, írták: Barát Béla - Éber László - Felvlnci Takács Zoltán Remek díszmunka 736 oldal terjedelemben, 427 képpel és több színes mümelléklettel. A hatalmas műnek francia félbőrkötésben ára: KC. 260.— Megrendelhető kedvezményes fizetési feltételek mel­leit is: Átvételkor fizetendő Kő. 60.— és portő, a hátralékos összeg 5 egyenlő havi 49 koronás rész­letekben a Prágai Magyar Hírlap könyvosztályában, Praha II., Panská 12. Hirdetéseket eredeti áron felvesz Pozsonyban a P. M. H. Pozsonyi kiadóhivatala (Véretúr utca 6. I.) Kassán Géniusz hirdelülrüda, Komáromban Hermánn Endre Léván Dobrovifizky János. Ipolyságon Neumann i. % Bieviffiaáríoly aMiök BUDAPEST BÉCS BERLIN ZÜRICH \ 1V-2 IV-29 1V-. 2 IV-29 IV-2. 1V-29 IV-2 1V-29. Buenos Aires . ............................. 1.785 1.782 220.25 220.­Ko nslantinópoty..................... ' — <— —.— —. — 2.17 2.155 2.67 2.67 Lo ndon............................................. 27.80 27.81 S4Í43 34,35 20.472 20.460 25.2525 25.2-12 New-York '..................................... 572 45 572.62 708 65 709.35 , 4.2145 4.2135 5.1936 5,19 Rio de Janeiro ........ —. —•— —.- 0.496 0.4965 -.— —.— Amsterdam .......... 229.05 229.15 283.62 283.80 168.67 .68,54 208.— 208- — Athén . . . ................................. ——.- --- - 5.69 5.64 6.925 6,92 Br iissel............................................. 79.63 79.63 »8.í* 98.63 68.6(5 58.57 72.28 72.28 He lsinglors..................................... 10 595 10.592 13.125 13.1125 Ró ma................................................. 29 27 fö.95 36.33 88.58 81.49 29.08 27.12 28.— Be lgrád............................................. 10 05 10.05 12.44 12.45 7.40 7.40 9.13 9.13 Ko penhága..................................... 152.80 152 80 189.20 189.30 112.51 112.41 138.65 1.38.65 Os lo................................................. 143 20 147.90 183.50 183.20 108.99 108,86 134.60 134.25 Pá ris................................................. 22.37 22.40 27.77 27.78 16.51 16.50 20.07 20.36 Pr ága............................................. 16 95 16 9« 20.98 21.00 12.48 12.477 15.40 15.40 Zü rich............................................. 110 10 110 17 136.27 136.43 81.07 81,01 So lia................................................. 4.12 4.12 5.10 5.11 3.043 3.043 3.75 8.76 Ma drid............................................. .- 125.65 123.75 74.57 73.63 92.15 90.75 St ockholm..................................... 153.20 lő'3.42 189.55 190.05 112.69 U2.78 139.08 409.25 Bu dapest ... . . ... . 123.60 123.68 73.50 78.45 90 66 90.67 Bécs................................................. 80 62 80.57 69.34 59.29 73.17 73.12 Va rsó.............................................. 63 50 63.66 79.23 79.20 46.98 46.88 58.12 58.10 Berlin.............................................. 135 70 (35 80 168.— 168.18 123.21 123 27 „0 Patroa!ia“ EözsaSieíe ^ Praha I„ Celctná ulice („Stadt Paris* melletti Nvitva déluiáD 1 órátóL A prá.gai értéktőzsde árfolyamai: V/2 IV/29 1023. övi kincstári ntnlvúny —•*” 1!G4. évi kincstári utalvány ——— K y erem cnyköl csőn.............. 98.40 98.40 6° ,'o-ös beruházási kölcsön . 99.80 99.80 6°/(,-OS lisztlcölcsöu.............. 99.30 99.40 6° ,V-os Államköcsön.............. 98 60 98.70 Mo rva orsz. -köles. 1911. 4'/,% 83 30 86.50 Morva orsz.-köles 1917. 5 0 o - 68 30 89.25 Prága város 1913. köles. 5°0 93-~ 93.­Prága város 1919, köles. 4 0 0 74.50 Briiitn város 1921. köles. 6 0 0 99.75 100. ­Pozsony város 1910. köles. 4 °/0 70.— 70.— Prága városi takrpt. 4 °n . . - • — Csl. vörös kereszt sorsjegy . 88.50 88.50 Magy. 5 frtos vörös kereszt. Magy. jelzálog sorsjegy . . — Budapesti Bazilika sorsjegy ——•— Agráj;bank '.........................' . • — •— Cseh Uiiion Bank.................. 364.50 863,50 Le számítoló............................ 373.50 871.50 Cs eh Iparbank ....... 388. - 369.— Prágai Hitelbank. ..... 531.- 582.­Szlovák Bank......................... 171.— 170.75 Zivnostenska......................... 401.50 897.50 An gol.-Cslov. Bank.............. 88, - . 41.— Os ztrák hitel......................... 80.— 82.— Bécsi Union Bank.............. 30.50 3t.­Wiener Bankv......................... 56.— 56.— Jugosloveuska-bank .... 55. 54.50 Norábahn ................. 4910.— 5140 — Cs eh cukor............................ 1077— 1127.50 Ho rvát cukor......................... 300,— 268.— Kolini műtrágya.................. 536.- 657.50 Ko lini kávé............................ —.— Ko lini petróleum................. —190.­Ií olini szesz................................1795.-- 1780.— Te jipar r.-t.............................. 1305.— 1310.— El ső pilseni sörgyár .... 2650. - 2650.— Breitfeld-Danök.................. 567.- ö;8.­La ürin és Klement.............. — Ri nghoffer............................ 773 50 779.­Cs eb északi szén.................. -.— - .— Cs eh nyugati szén ..... 895.­Alpine.............................. 216.50 216.— Po ldi.......................................... 567 - 667.— Prágai vasipar..................... 1241 50 1235.— Sk oda - ................................... 793.- 797.­Po zsonyi Lábéi..................... 1205.— 1205.— In tvald....................................... 251.- 261.50 be^hj*l eé^9 utitra, ]k»<®te3í.®II.C5Ze#«b> Ismí® 99M9KS rJ”• r1 r' m molor. <&a etavaséra IferCStesaáiroBszstl, vas-, <fes ffatssxMbS'&QK'et és bufieroliat. A lcsít?«>e!,erjiurtrR» lu wiib „bucv-lakkosás11 amerilcai mechanikai Vuvi&sxlsxtéma szerint, mely tartus. AllanciC lakkozást ereOm^nses.

Next

/
Oldalképek
Tartalom