Prágai Magyar Hirlap, 1927. május (6. évfolyam, 100-124 / 1434-1458. szám)

1927-05-19 / 115. (1449.) szám

A Sex-Bobek második kiadása A ssnwlnf tlltaikoiő Jegyiéke lond^nlta érkezett <3s;ge8as%i ©Ifieninfézltedések — Moszkva eíégtételt kér diplo­matáinak bántalmazásáért Poinc&rét lé^fpypslök a frasícia hamar© ¥é§agztéi09i btwítiáfában Egyr® súlyosabbá válik a francia kormány bel^zeta — A bal* eS^all kari©§3 oskméje f$!é3edt — A választójog kérdésében az ©SBeetóíc fdlfétten többségre siámlfthát A koalíció nyolcas bizottsága, mely a ré­gi petka szerepét vette át, zárt ajtók mögött foglalkozik a közigazgatási reform terveze­tével, melyet a kisebbségi közvélemény an­nak idején a legnagyobb fölháborodással és megrökönyödéssel fogadott. A titkos tanács­kozásokról kiadott kormányjelentések szerint a nyolcas bizottság bizonyos változtatásokat eszközölt Bobok miniszteri osztálytanácsos tervezetén, azonban sajnos nem világosítják föl a közvéleményt részletesen arról, hogy á német kormánypártok módosító javaslatai milyen irányban haladnak* így ma még csak kombinációkra vagyunk utalva a tekintetben, hogy a lex-Bobek második kiadása milyen lesz -s ezért ahhoz állást foglalni csak akkor lesz módunkban, ha majd a kormánypártok átdolgozása utáni formájában korai nyilvános­ságra,- ami remélhetőleg a jövő hét folyamán meg fog történni. Á kormány német, nyelvű félhivatalosá­nak közléséből kitűnik, hogy a német kor­mánypártok különösen két irányban fáradoz­nak- Először is Szilézia német lakosságának kívánságára ennek a területnek bizonyos kü­lönállást akarnak biztosítani, másodszor a ki­nevezési rendszert Olymódon akarják enyhi-, iéni, ■ hogy az országos képv iseiő testű let tag- j jg inak ne az egyharmadát, hanem egynegye­dét nevezze ki a kormány. A félhivatalos je­lentése szerint Sziléziát egyesíteni fogják ugyan Morvaországgal, de Troppauhan kiren­deltséget szerveznek, mégpedig, mint a P. P. mondja: „megfelelő hatáskörrel felruházva**. A sziléziai német lakosságnak az a kí­vánsága, hogy Szilézia továbbra is megtartsa országos jellegét, ezek szerint nem teljesül és így alig valószínű, hogy a sziléziaiak ezzel a megoldással meg legyenek elégedve. De ha már a koalíció kirendeltségről tárgyal, szük­ségesnek tartjuk fölvetni a kérdést, hogy váj­jon Troppau mellett Kassán is nem keHene-e ily expoziturát Szervezni? Keletszlovenszkó lakossága a földrajzi helyzetre való hivatko­zással már hónapokkal ezelőtt megmozdult ebben az irányban, törekvését igen befolyá­sos tényezők is támogatták s ezért joggal el-, várhatja, hogy kívánságát a legkomolyabb! megfontolás tárgyává tegyék- A kormánynak! nem szabad megfeledkeznie arról, hogy Ke-; letszlovenszkó jogos kívánságainak nem telje-! sitése esetén a ruszinszkói szeparatizmus új­ból föl fog lángolni ezen a területen és súlyos komplikációkat fog okozni a jövőben. Mikor a közigazgatási reform először ke­rült. a kezünkbe, mindjárt az első pillantásra a 1 egfelhábontóbbuak azt a rendelkezését ta­láltuk, mely az eddigi nagymegyékben ural- j kodó daraíbontrendszert az országos önkor­mányzatba is át akarja ültetni. Velünk együtt áz egész közvélemény tiltakozott a kormány­nak ©zen terve ellen. Úgy hisszük, helyesen fejezzük ki a közhangulatot, ha azt állítjuk, hogy e tiltakozás nem a kinvezett tagok szá­mának megállapítása, hanem maga a dara- bontrendszer ellen irányult, amely arculcsa- ’ pasát jelenti a demokrácia és az önkormány­zat eszméjének* Ha tehát a koalíció nyolcas bizottsága a közvélemény viharzó felháboro­dásának lecsillapítása céljából a kinevezett ta­gok számát valamivel le akarja szállítani, ez még nem jelenthet megoldást, mert ismétel­jük: mi nem az ellen küzdöttünk, hogy 12, vagy 17 darabont tagja legyen-e az országos képviselőtestületnek, hanem küldünk a ki­nevezési rendszer lényege ellen és nem is fogunk megnyugodni mindaddig, amíg a de­mokráciának ezt. a szégyenfoltját teljesen el nem tüntetik. Paris, május 18. A még néhány nappal ezelőtt megingathatatlanna.k gondolt francia koncentrációs kormányt újabban minden­felől súlyos csapások érik. Tegnap jelentet­tük, hogy a vámtarifa első olvasása alkalmá­val a kormány alig tizenkilenc szavazatnyi többséget tudott elérni, ami határozottan gyengeségét jelenti. A szocialisták és a ra­dikálisok közben ismét lényegesen közeled­tek egymáshoz, úgy hogy a baloldali ellen­zék ereje napról-napra nő. Renauld radiká­lis képviselő beszéde és a szajnavidéki radi­kálisok határozatai ugyancsak azt mutatják, hogy a, szocialistáik és a radikálisok komolyan foglalkoznak a jelenlegi P óin cáré-kor­mány megbuktatásának gondolatára! és föl akarják újítani a régi bal oldali kar­tellt. Auriol szocialista képviselő a kamara teg­nap délutáni ülésén a vámtarifa vitájában megkezdte koncentrált támadását. A kor­mány oly gyöngének érezte magát, hogy mindenben engedett a baloddal rohamának, annál is inkább, mert a Malvy vezetése alatt működő pénzügyi bizottság szintén az ellen­zékkel azonosította magát. Bokán ovsky ke­reskedelmi miniszter, aki még néhány nap­pal ezelőtt mindenáron kitartott a kormány vámpolitikai javaslatai mellett, tegnap tel­jesen visszavonult és mindenben engedett az A sziléziai kérdés és a kinevezési rend­szer csak két részlete a készülő műnek. Az eredeti javaslatnak ezeken kívül egyéb ret- rográd rendelkezései is vannak. A. közigazga­tási hatóságoknak eddig elképzelhetetlennek tartott fölhatalmazásokat akar adni, sőt azzal a joggal is föl akarja ruházni őket, hogy bün­tetendő cselekményeket is statuálhassanak. A lex-Bobek a kisebbségek nyelvhasználati jo­gait ismét a békeszerződésekkel az állam al­kotmányával ellentétes módon .kívánja szabá­lyozni. Ruszinszkói fejezete egyértelmű ezen térti let autonómiájának m sikkasztásával. A z önkor i v ú ny/.af i el eme kel m i nde n ü. ti ha 11 érbe szorítja a hivatalnokokkal szentben s a cent­ellenzéknek. Ez a nagyfokú engedékenység szintén annak a jele, hogy a kormány nem érez többé biztos talajt lába alatt. A bukást csakis ezzel az engedékeny­séggel és a javaslatok vitájának elnapo­lásával lehetett kikerülni. A tegnap délutáni szavazásokkor egyszer a kormánynak már csak kilenc szavazatnyi többsége volt. A mai események bebizonyították, hogy a baloldal korántsem elégedett meg a teg­napi és tegnapelőtti eredményekkel, hanem tovább folytatja Pómenre kormányának le­építéséi. A protekciós elven alapuló vám­tarifa, aligha fog Franciaországban törvény­erőre emelkedhetni, viszont azonban az uj választási rend kidolgozásánál határozottan a baloldali kartell fog győzni. A választójogi bizottság mai ülésén 19 szavazattal 15 ellen elhatározta a régi kerületi választási rend­hez való visszatérést, ámbár a kormány a kerületi választási rend ellen foglalt állást. Ezenkívül a bizottság azt is elhatározta, hogy az nj választási rend alapján ugyanannyi képviselő lesz, mint amennyi ma van, holott a kormány resztrinkciót szeretett volna. A kormány terve az volt, hogy az uj választási rendben százezer franciára essen egy-egy képviselő, ezzel szemben a választójogi i bizottság kimondotta, hogy nem százezer francia állampolgárra, hanem egyáltalán raüzmust nem csökkenteni, hanem megerősite- ni akarja. Ha a koalíció nyolcas bizottsága az állam lakosságónk minden nemzetiségét és rétegét megnyugtató javaslatot akar a parla­ment elé terjeszteni, úgy nem szabad megelé­gednie félmegoldásokkal, nem szabad meg­elégednie azzal, hogy egyes pártok a részlet- kéi'défeekbem olcsó babérokat aratnak, ha­nem végig kell mennie a lex-Bobek mindén szakaszán és azt a közvélemény követelései­nek megfelelően kell átdolgoznia. Ha a koa­líció erre hajlandó nem lenne., úgy olyan vi­harra kell elkészülnie, amilyenre a botra-j nyokban ugyancsak bővelkedő csehszlovákiai I közéletben Is ugyancsak kevés példa alvadt.. J >zezer franciaországi lakosra — beleértve ; ?. idegeneket is, akiknek száma több mint ivót millió Franciaországban — essen egv- oqv' képviselő. A baloldali lapok egyhangú véleménye “érint a mai bizottsági ülés után a baloldal 'öltétien többségre számifhat a plénumban a v.PaszJtójpg kérdésében is. Az ezirányu vita különben junius elején kezdődik meg. A' jobboldali' lapok a kamara tegnapi esemé­nyei miatt csak igen tartózkodóan és bizony­talanul nyilatkoznak. Általában mindenki a koncentráció eszméjének gyöngülését jele.ntS, A Quotidien szerint a baloldali kartell teg­nap uj formában és uj erővel ismét életre kelt. Marinkovics első otthoni nyilatkozata a joachimsthali konferenciáról Belgrádi május 18. Marinkovics dr. jugoszláv külügyminiszter ma reggel visszaérkezett. Bel­grádi: Utazása közben tegnap este Zágrábban fogadta az újságírókat, akiknek nyilatkozott á joachimsthali konferencia eredményéről. Minde­nekelőtt megcáfolta azt a hirt, hogy a jugoszláv újságírók prágai fogadtatása alkalmával kijelen­tette volna, hogy Jugoszlávia és Olaszország kö­zött bizonyos ellentétek merültek föl. A kisantant konferenciája bebizonyította, hogy a kisantant nagy katonai, politikai és diplomáciai hatalmat jelent Európában. Az ilyesféle szövetségeket nem lehet máról-holnapra változtatni és nem szabad pillanatnyi diplomáciai kombinációkkal összeha­sonlítani. Még Marburgban a külügyminiszter vo­naljára szállt Kákics Jugoszlávia római követje. Erről a találkozásról Mariaikovics a körvetkező­képpen nyilatkozott: „Kákicsot magamhoz kéret­tem, nem azért, hogy informáljam, hanem in­kább azért, hogy informáljon engem*'. Arra a kérdésre, vájjon Joachímsthalban Oroszországról is beszéltek-e, a miniszter kijelentette, hogy min­den aktuális kérdés szóba került. Az orosz kér­désben ismét leszögezték a kisantant régi állás­pontját, amelynek értelmében minden kisaníant- állam szabadon határozhat Oroszország elismeré­séről. Ugyanez áll a Moszkvával való gazdasági együttműködésre is. A kisautón* különben a gazdasági kérdé­sekre nagy súlyt helyez s azon a vélemé­nyen van. hogy a köz ép európai államok gazdasági együttműködése ma már el­képzelhető. A bábom elég messze van ahhoz, hogy az egyes államok gazdasági tárgyalásokba kezdjenek a mai. status quo alapján. Seipel holnap olvassa föl az osztrák kormánynyilatkozatot Bécs, május 18. Az újra megválasztott n^pizetgyülés ma tartja meg első ülését, me­lyén megválasztják az elnököt és a bizottsá­gok tagjait. A kormány ma beadja lemondá­sát a köztársaság elnökének. A Seipel-kor- rnányt a köztársasági elnök valószínűleg újra. kinevezi, de a miniszteri listában némi vál­tozások várhatók. Dinghoffer eddigi igazság­ügyminiszter valószínűleg csak tárcanélküli miniszter lesz, míg az • igazságügyininiszteri tárcát a Landbund kapja meg. A. kormány­nyilatkozatot Seipel dr. holnap olvassa föl a parlamentben. De Pinedo ismét repül London, május 18. Tegnap Newyorkban Olyan hírek terjedtek el, hogy de Pinedo olasz repülő Szintén a tengerbe veszett. Az olas^: repülőről tiz óra hosszat nem érkezeit hir. Végre reggel hat órakor megérkezett a./ első rádiójelentés, amely Szerint de Pinedo hom s ,as és veszedelmes repülés után szerencsé­sen leszállóit Montrealban. Mai szamunk 1© oldal ■ZSSZX. évente 400, félévre 200, negyedévre 100, Főszerkesztő: politikai napilapiCL felelős szerkesztő: hivatali Prőga fl* Panská ül 12/111. -Te­havonta 34 Ke. E^yes szám ára 1*20 KS DZURANY1 LÁSZLÓ FORGAGH GtiZA l efom30311. ~ Sürgönyei in: Hírlap, Praha szerződések megsértéséért, a diplomáciai személyek bántalmazásáért és a- rendőrség eljárása következtében támadt anyagi káro­kért. Moszkva, május 18. Az Angliához intézett jegyzéknek hangja mérsékelt és nyugodt. Ugyanekkor azonban beavatott körök bizo­nyosra veszik, hogy a szovjetkormány már a közeli napokban gazdasági r ep r es szál iák k al fog élni s lerendeli az útban levő angol áru­kat. A kereskedelmi népbiztosság egy ha­tározatot hozott, melyben arra kéri a kor­mányt. hogy a jövőben csak olyan államukkal kezdeményezzen kereskedelmi összekötte­tést, amelyekkel Moszkva normális diplomá­ciai viszonyban él. Más államokban ugyanis az orosz kereskedelmi kiküldötteket gyakran oly incidensek érik, mint most Angliában is, melvek a kereskedelem nyugodt lebonvolitá- sáf lehetetlenné teszik. London, május 18. A szovjetkormány jegyzéke tegnap este érkezett az angol fővá­rosba. A jegyzék mindenekelőtt tiltakozik az ellen a durva és sértő mód ellen, amellyel az angol hatóságok megszegték az 1921-ben kö­tött orosz-angol kereskedelmi megállapo­dást. Az Arcos házkutatása jogtalan volt. Az orosz kereskedelmi misszió diplomáciai véde­lem alatt álló helyiségeibe behatoló rendőr­tisztek súly osan bántalmazták'az orosz miszT szió két cliiffre-hivatalnokát és két órahosszat fogva tartották a londoni orosz ügyvivő fele­ségét, akinek pedig diplomáciai útlevele van. A jegyzék a következő mondatokkal végződik: A szovjetkormánv feljogosultnak érzi magát arra. hogy Nagybritannia kormá­nyától világos és nyílt feleletet követeljen a legutóbbi napok eseményeire vonatkozóan. Ugyanakkor azt a. iogot is fen tartja magának, hogy elégtételt követeljen az érvényben levő

Next

/
Oldalképek
Tartalom