Prágai Magyar Hirlap, 1927. április (6. évfolyam, 76-99 / 1410-1433. szám)
1927-04-17 / 89. (1423.) szám
18 ! ! részletfizetésre; IS ! FaíesiíS Patent 2 villamos linóleum viaszkoló fényes© valamint géppel könnyen, gyorsan, olcsón viasz- kolhatunk és fényesithetünk. Szállodák, bankok és nagyobb háztartásoknak nélkülözhetetlen. ! ! Egy éves j ólállás ! ! Vezérképviselet Csehszlovákia részére ELEKTRO-HÁUS HERMÁIN CZIROLNIK, PRAHA IL, Václavské nám. 14. Telefon 259-24. Képviselőket Szlovenszkó minden városában felveszünk, csikVandős, menekülés kacagása felverte az udvar csendjét, úgyhogy a tarka kakas, fejét büszkén az égnek emelve, éles hágón kérdezte meg: — Ivo-ko-ko? Ko-ko-ko? De már késő volt. A veder a szótlanul viaskodó legény kezében maradt, mig Eszti szerelmes visitással menekült a ház felé- A tornácon azonban aj feléje lökött'vizkéve utolérte és ráömlött, mint az áldás . . . — Na megájjon, Berci! Ezt visszaadom hónap! Úgy éjjek, hogy visszaadom . . . Most osztón megint őtözhetek tiszta ruhába... Hát vót kendnek szive ezt tenni vélem? A legény elnevette magát: — Vót, mer a jány ojjan, mint a virág, öntözve női . . . Aztán mindketten beliilkerüítek a házba. A tiszta szobában már terített asztal várta Bercit. Az öregasszony, aki az ablakon át nézte a húsvéti öntözködést, boldogan képzelte vissza a harminc éves múltat. Most étellel kínálta meg a legényt. — Egyél Berci fijam! Szeress ebbül a jó sonkából . . . Igen szépen kifüstöltük. Eszti is biztatta: — Most osztán egyék . . . amig visszajövök, mert hogy szárazba teszem magam . . . — Aggyá Isten egészségedre ezt a húsvéti vizet! — Aggva biz, aggva! — erősitgette a vén asszony — hanem hát ebből a kalácsból harapjál, Berci fijam . . . Eszti sütötte, biztosan igen jól fog izleni néked . . . Csakhamar nyílt az ajtó- Eszti jött viss2a. Arca kipirult a hideg víztől. Rózsaszinü ruhája ingerlőén feszült egészséges, telt testén. Kerek szép kontrában fehér jácint illatozott. Ahogy az asztalhoz lépett, hátul tartott két kezét előre vette és Berci felé nyújtotta. Itt van la, a zöntözésór . . . Két piros tojás volt. Berci illendően vette el: — Köszönöm, Esztike! Esztendeig megőrzőm . . • A leány elpirult. Úgy érezte, hogy jó lenne most ennek a göndörhaju fiúnak az üstökébe ragadni és csupa szerétéiből jól meg- ráncigálhi . . . aztán meg... egy meleg csókot nyomni a kis szökés bajusza alá... Hanem Berci felállott. — Mi megyek! — Hová igyekszik? — Van még más helyem is, ahol várnak... A leány Szemére szomoruság borult. — Várják kendet? — nyomta meg az első szót Eszti. — Na igen... Máriákhoz kell menni... Hiszen tudod, hogy idesanyámék mennyire szívelikA leány elnézett a kertek felé. — Hát csak mennyék, ha jónak találja... rTusvét van, öntözködni kell— Ez a legények dóga... Én is várok még vagy néhányat... Ezt az utolsó mondatot már csak a büszkesége diktálta hozzá a többihez. Alig kísérte ki a legényt. És hogy mégis mondjon valami nemjót, utána kiáltotta: — Kár vót elsőnek ide jönni! Máriáknál is kezdhette v&na! Berci megállt a kapuban. Visszanézett a haragtól megszépült leányra és hamiskásan fenyegette meg. — Szúrós nyelved van, Eszti! Egyszer még letompétom! Aztán átment az utca másik végére és betért Máriákhoz. — Aggyon Isten! A leány nehéz testét alig emelte fel a kis- 1 ócár ól. — Aggyon Isten — felelték vissza neki— Egy vedret kérnék, merhogy a lovam igen-igen szomjas a kutnál . . . Mari vihogni kezdett. — Ott a veder az ajtónál, la... Viheti kend, ha akarja . . . Berci azonban nem hagyta magát.----- Már pedig úgy illik, hogy a legény szomjas lovát leány itassa meg. Az anyja meg is toldotta: — Úgy bizony, jányom! Ereggy csak, oszt húzzál egy kis vizet! Mari felállott. Kiment a kúthoz- Szétesett alakja szinte elfogta a kutat Berci elől. A legéuy rázuditotta a Vizet. Mari állt és hagyta. ■ — Jujj, de hideg! — vacogta el a fogai között, azzal bement, hogy átöltözzék- Bercit az asszony liivta meg egy pohár pálinkára. Marj is két p ros tojást hozott. — Ügyi szépek? — mutogatta előbb a legény előtt. Berci a kezébe vette és megforgatta. — Szépek • • . Majliogy ojjan szépek, mint ezek, ni . . . És előhúzta zsebéből az Esztitől kapott tojásokat A Mari anyja arcára sárga irigység folyt a tojások láttára. Aztán kicsinylőer' jegyezte meg: — Tojások, hát tojások... Lehet kívülről piros, zöld, kék, vagy lila... bévülről mégiscsak egyforma. Mari maga is megerősítette anyja bölcselkedését: — Igaza van idesanyámnak! Kívülről bármilyen más, hévül egyforma mind... sárga, meg fehér— És játszadozni kezdett a tojásokkal. Berci észre se vette, hogy a Mari arca rossz lett és sötét. — Ügyi Eszti adta ezeket? Berci helybenhagyta: — Eltaláltad! A leány felugrott. Kiment a szobából, de pár perc múlva visszatért. Ismét kezébe vette a tojásokat és nézegetni kezdte: — Kívülről mind másféle, bévülről mind egyforma ... 1927 április 17, vasárnap. Szlovenszkóban elismert legszebb férfi-fehérnemű mérték ólán KALKSTEIN divatüzletében UZHOROD, kapható. És mikor .a legény magasra emelte a poharat, hogy tartalmát a torkár leengedje, Mari ügyes, elszánt mozdulattal kicserélte az Eszti hímeseit. Hangjából irigység rezgeti ki, amikor a legényt mohón biztatgatta: — Na, tegye el... Úgyis m'ndegy— Kívülről bármi más, bévülről egyforma— Csirke lenne úgyis mindegyikbül... Berci elgondolkodva lépegetett végig a falun. Nem ment ki fejéből a Mariék mondása: — Kívülről bármimás, bévülről egyforma— És ezt el nem felejtette. M'kor édesszülei mindenáron Marit akartaik a nyakába varrni, Berci benyúlt a komódba és kivette a piros tojásokat. — Néne anyám! Ezek a tojások kívülről mijen mások- Egyik sötétebb piros, másik világosabb. Lehetne olyik ződ, vagy kék, bévülről mégiscsak mindegyik egyforma... sárga, meg fehér... Ha kiköhie csak csirke lenne belőle... .nem kanári madár... Igaz-e. Az öregek ráhagyták: — Igaz! — Nahát, ha igaz, k©udeknek is nagyon mindegy, ha én Mari helye!/Esztit veszem el.., És elindult, az Esztiék háza feléEsteledett már, mikor átlépte a ház küszöbét. Eszti sápadt volt és szűkszavú. — Mi lelt Eszti? — Semmi. — De látom, hogy ginmyas.zfrs, — Ne töröggyön véle. — De éu törődök— Kár! Miért vóna kár? — Merhogy töröggyöu Marival. — Mi közöm hozzá? Eszti vadul ugrott fel és majd kikaparta a Berci szemét. — Mi köze hozzá? Még aztat meri mondani? Hát ki atta oda a húsvéti himeseimet Marinak ajándékba? Berci sóbálvánnyá lett. — Én soha! — Pedig híjába tagaggya, mert Mari el- nmtogatta már mindenkinek-.. Nekem is... A Berci bajusza alá mosoly gyűlt. — Aha! Hát azér mondták nekem Mariáknál, hogy lehet a tojás kívülről másmijjen, bévülről egyforma, mind... És a kézfogó napján Berci mind a négy piros tojást az istálló fajához vagdosta. Eszti szerelmesen hunyorgatott az eredmény láttán: Mind a négy záp volt— A régi óra Irta: Szombati)v Viktor. A férfi, aki szenvedélyes műgyűjtő volt kiskorától, elégedett, arccal kalauzolta vendégeit a szobáin végig. Kifinomodott ízlése egybe gyűjtőt, te a művészi alkotásoknak számtalan raífinériáit, amikért a fél világot beutazta s minden, amit ember művészi percek ihletében alkotott: itt, sorakozott rendre, falakon, üveges vitrinekben, asztalokon, de maguk a bútorok, a csecsebecsék, a szőnyegek. az ajtók. a drapériák mind művész kezéből kerültek ki, avagv valamely primitív nép ösztönös műalkotásai voltak. — Ezért a művészi lándzsák egyért igazi harcot vívtam a Fokföldön egy négerrel, aki semmiképpen sem akart megválni tőle, — mesélte a házigazda. Minden müdarabról meg volt a maga története, véleménye, dicsérő jelzője. — Ebből a sévresi csészéből, mondják, Napóleon ivott tábornok korában, ebben a gyűrűben Borgiák mérge volt elrejtve, ez az asztal még Bethlen fejedelem kapitányait Jalta maga körül s ezzel a kövektől ékes karddal állítólag Simonyi óbester verekedett a francia mezőkön. — Ezt ugyan kötve hiszem, — emelte vétóját ogv kiérdemesült, miniszteri tanácsos. aki szerette, ha bizalmas körben történettudósnak ismerik el — kötve hinném, mivelhogy Simonvi óbester alighanem széles biiszárkarddal. s nem drágaköves diszszab- Ivával aprította a franciái! A házigazda szeme is mosolygott,:-~ Egv véleményen vagyunk! Magunk között bizalmasan megválthatom, hogy e művészi relikviák feléhez útközben ragadt rá < gv-egv mondaifoszlánv. rendszerint fantasztikus mes.o. arnit az eladó talált ki,- hogy áruja értékét növelje. Magam sem hiszem . de ez.e-bbé. érdekesebbé teszem ezeket a tárgyakul, ha a monda patináiéval vonom be. Itt van ez a régimódi nyilpuska. Művészi tekintetben semmit jelent. Waiószinüleg valami svájci katonáé volt a harmincéves háborúba)), egv nyilkészitőmester szériagyártmánya. Ha azonban azt, mondom, hogy .V. Károly ezzel indult szarvasvadászatra: máris • mennyivel megnövekedett a puska értéke. A történelemtudós tanácsnok bólintott* *. — Hiszen igaza van. A mese ködében mindig nagvobbszerüek a hétköznapi alakok is és ha ez nem károsít senkit, elvégre azt is mondhatja, hogy ez az óra Mária. Antoi- netf.e utolsó perceit, ütötte el. A valószínűség megvan, a korhüség száz százaléka, a lehetőség fennáll: ki bizonyít ellent? Egv izgő-mozgó szépasszonv előre sietett. — Babonáról van szó? Nagyon érdekes! Mondja, vannak itt olvan kísérteties tárgyak is, amelyekhez igazi tragédiák fűződnek? Amolyan hiteles mesét értek alatta. Megborzongott és mosolygottA házigazda meghajtotta magát-: — Oh, hogyne! Hiteles történeti adatokkal bizonyítható borzalmaim vannak! Persze, azokat nem árulom el, jóformán magam sem hiszek bennük. v Mindenki mozgolódott. Kíváncsian vették kezükbe a tárgyakat. — Ez? Vagy ez? — Nem mondom el! — Csak egyet legalább! Egyetlenegyet, hogy megnyugodjunk. — Ahogy parancsolják. Egy érdekes órát megmutathatok. Véletlenül éppen azt, amiről barátunk az előbb beszélt. — Ezt az órát? — kapta el ijedten a kezét a tanácsos. — Ez az óra babonás szerszám. Egy évben csak egyszer kell. felhúzni, de soha nem tudja az ember előre, mikor áll meg. De ha megáll, halált jelent,! Tisztelettel állták körül a kis álló órát. Csupa réz. valami olasz mester ötvösremeke, a csillogások már megfakultak rajta s a két szélén unatkozó, pufók barokk amorettók, az óralapot tartva kezükben szenvtelen arccal, húsos mozdulat,lansággal néztek az örök semmibe. , — S maga meg merte venui? A házigazda nevetett. — Nem vagyok babonás. Akkor nem mertem volna sem a nyilat, sem a csészét sem a pallost magamhoz váltani. Nem félek ezektől a borzalmas szerszámoktól, hát. ami azt illeti, ez az óramese nem minden alap nélkül való. Egv kicsit elsápadt s nyelt egyet. — Három előbbi gazdáját, ismertem s mindegyiknél történt haláleset. Az óra mutatója abban a pillanatban megállóit! A társaság izgatottan zsibongott. — Szenzációs! Kezd érdekessé válni ez az óra! — Igen, így került hozzám. Megvallom, ez az egyedüli kincs, amely iránt magam is némi resnek tust érzek. Az óra egykedvűen ketyegett,. A szén- asszony uifent, kérdezősködött: — Mért húzza fel egyáltalában? — Ez az én szem be szállásom a babonával. Aztán valami leküzdhetetlen érzés is rávisz, hogy állandóan ketyegni hagyjam. Az orvos bosszankodva legyintett,: — Szuggeszció! Felnőtt ember müveit babonája. Elintézték a kérdést. Tovább mentek. * Vacsora utáni kedélyes hangulat derítette fel a szobát. A házigazda poharat kapott a kezébe, felemelkedett s kis beszédbe kezdett. A szépasszonvokra emelte poharát. — Mióta Éva anyánk az almával első üzleti tevékenységét lebonyolította— szónokolta s maga is nevetett, a bibliai történet üzleti históriává való átalakítása fölött. Kinyújtotta a kezét, szeme egv pillanatra végigsiklott a szobáin. Egv szemrebbenésig még pirosán mosolygott,, de nem tudta fékezni magát, a torkán furcsán bugyborékollak a szavalt, szénié előremeredt, pohara loccsanva gurult végig az abroszon. — Az óra, az óra! — hajlott előre s rekedtesen folytatta tovább, —az óra megállót,!! Sápadtam ugrottak fel. Az óra. amely ' egv kis asztalkán az előbb még vígan ketyegett, megállóit s dacosan rögzítve mutatóját, kihívóan nézett szembe a társasággal. A házigazda ebben a pillanatban a székére hanyatlott. Ijedten állották körül. A szive lassabban vert. a keze reszketett s halvány sápadtság iárta át az arcát. Doktor! Gyere, segíts rajta! — tuszkolták elő az orvost. Az a pulzust tapogatta, szemhéjait nyi- tiogatta. _ — Érthetetlen! — tűnődött hangosan. — Ez az óra bámulatos szerszám! Az óra állott, mint egv szfinksz s a házigazda homloka lassan gyöngyözni kezdett. A vendégsereg tehetetlen volt, A szépasszonv ekkor felállt s az órára, t.et’r a kezét. — Nos? — kérdezte hangosan s pajkos- ság érzett ki a hangjából. — Még most se hisznek az órában? Kérdően nézett rá mindahány. — Csak a nagy férfi vitézséget, Próbáltam ki! Én állítottam meg az órát. ezzel a kis ezüstcsattal. Nagv zaiial fogták körül, • — Maga volt,? Hál is fennek, hogy csak tréfa! Persze, hogy azért sem hiszünk a babonában. Viga n s ü rögtek-fo r ogfak. — Házigazda, ébredj! Nincs semmi bajod, az óra jár! Indítsa meg, szépasszony! A szépasszonv megindította az óra kis sétálóját, Kettőt, mozdult a sétáló. Az asszony nevetve rázta a fejét: — Nem tudom megindítani. Nagyon megáll i tóttá m. Az óra nem indult. Az orvos megrázta a házigazdát: — Keli fel! Tréfa volt az egész. Hanem az már nem mozdult többé. Szabályszerű halott volt. Keze lehullott, álla leesett s szemeinek nyitott ürege az órára s a szépasszonvra tágulj, A szépasszonv még mindig zavartan mosolygott s mentege föd- zöft:
