Prágai Magyar Hirlap, 1927. január (6. évfolyam, 297-24 / 1335-1358. szám)

1927-01-05 / 3. (1337.) szám

^R£<M-yVYAGtoR-HnaiAK

alakítják. Ezzel kapcsolatban Beetkoven-archivu- pio: is létesítenek.

#

EGY MAGYAR SZAKEMBER korszakalkotó

találmányáról számol be budapesti távirati jrdcn- fősünk. Szilvay Kornél tűzoltó főtiszt olyan véjjyt anyagot talált fel, amely leköti a benzinanyagoi és -megakadályozza a. benzinnek és melléktermékeinek robbanását. A feltaláló a napokban mutatta be találmányát. Szakemberekből álló bizoll] tág előtt egy benzines hordóban elhelyezett egy \ gyufaskatulya nagyságú szelencét, amely a titok- \sa-tos vegyi anyagot tartalmazta, azután a benzi.- j nes hordóba gyufát, ma.jd égő fáklyát vetettek, j bele is lőttek, a robbanás pedig tényleg nem ko- | vetkezett be. Az értékes találmánynak már európai hire van és az angol kormány folytat komoly tárgyalásokat a feltalálóval a találmány megvásárlására. A magyar tüzoltóföfiszt legközelebb Londonban fogja bemutatni találmányát.

Krúdy Gyula a szanatóriumban

Látogatás a beteg költőnél — „Máj, gyomor, tüdő és szív követtek el szolgálati kihágásokat •«. a gyógyuláshoz akaraterő kell, az pedig van bennem 101 lóerőnyl!“

SÍQprói-nGpra

A WOODROW WILSON-ALAP — mint azt newyorki rádiójelentés mondja, —- két 25.000 dolláros pályadijat tűzött ki azon fiatal férfi és fiatal nő in égi u talm a zására, aki a legjobb cikket írja erről a témáról: „Mit jelent nekem Woodrow Wiison?" — Ezennel tisztelettel megpályázom a

25.000 dolláros jutalmat a következő cikkemmel: Woodrow Wiison jelenti nekem azt, hogy máról- holnapra hazátlanná lettem, az ő általa hirdetett önrendelkezési jog ciuién olyan állam polgárának csatoltafbam el, amely nem akarja elismerni, hogy polgára vagyok. Régi állampolgárságomat elvesztettem. így ólünk mi itt Középeurópa szivében félmillió fiatal ember és fiatal asszony. Állásiunkat elvesztettük, mert nem vagyunk állampolgárok, iparengedélyhez nem tudunk jutni, útlevelet nem kapunk, politikai jogaink nincsenek és olyan társadalmi, gazdasági és politikai helyzetbe kerültünk} aminőt csak az ókor története ismer. Ezt jelenti nekünk Woodrow Wiison, aki lehet, hogy igen jó szándékú szobatudós volt, de a jé szánd ék egymagában valóban nem elegendő a világ boldogulásához.

#•

14 FRANCIAK elhatározták, hogy Netvyork isivében, az ötödik avenün egy hatalmas, 32 emeletes felhőkarcolót építtetnek, amelyben a francia külügyi képviselet hivatalos helyiségeit helyezik el, amelyben a francia cégek otthont kapnak és a francia utasok számára kényelmes szálló ii áll rendelkezésre. A külföldi francia propagandának mindenesetre nagyon érdekes ötlete a felhőkarcoló felépítése, azonban az amerikai pénzügyi köröket csak még jobban megerősíti abban a szándékukban, hogy kíméletlenül követeljék a franciák amerikai tartozásainak kifizetését. Mert jogosan gondolkodhatnak úgy, hogy amelyik állam a felhőkarcoló építésének luxusát megengedheti magának, az fizesse is meg tartozásait.

#

COOLIDGE ELNÖK újévi szózatában azt hangoztatja, hogy meg kell találni azokat az eszközöket, amelyek a- népeket egymáshoz közel hozzák. ö már meg is találta ezeket az eszközöket. Az ő hadihajói egészen közel hozták az istenes Unióhoz a közép európai Nikaraguát annyira,

hogy' annak az államokba való bekebelezéséről is lehet már gondolkozni s ha Európát még nem is hozta ilyen közel, de annyira már igen. hogy kiszivattyúzhatta testéből a bűnös aranyat Isten dicsőségére ég az amerikai Biblia tanításai szerint. &

A BONNI KICSINY HÁZ, a nagy Beethoven születési helye, már hosszú ideje kegyeletes zarándoklóhelye azoknak a zenebarátoknak, akik ezt a várost csak azért keresik fel, hogy a halhatatlan zeneszerző géniuszának áldozzanak. Abból az alkalomból, hogy 1927 március 26-án lesz Beethoven halálának 100 éves fordulója, Beethoven születési házát értékes zenetörténeti múzeummá

Budapest, jaruár 4.

(Budapesti szerkesztő ség ühktől,) Jelentettük tegnap, hogy Krúdy Gyulát, a magyar irodalom büszkeségét nagy betegen a Liget- szanatóriumba szállították.

Nemcsak irói- és művészkörökben, de a társadalom minden rétegében megdöbbenést keltett ez a híradás, hiszen Krúdy irói értékét és jelentőségét általánosan elismerik az országban. Krúdy Gyulát a múlt hét csütörtökén orvosa, Lévy Lajos dr. főorvos erélyes föllépésére szállitották el a Margitszigetről a betegfuvarozóvállalat emberei. Az iró ugyanis sehogysem akarta a szigeti kastélyban levő otthonát elhagyni, ahol mái* tizedik esztendeje lakik. „Nem akarom elhagyni — mondogatta — ezeket a vén falakat, még ócskább bútorokat, mert azt hiszem: megcsalom őket, ha most elmenekülök közülük...“ Lévy főorvos intézkedésére a beteg irót a Ligetszanatóriumba szállították. így történt, hogy a „Magyarság" legutóbbi számából már hiányzott Krúdy rendes, ünnepnapi cikke, amelynek annyi hálás, elérzékenyült olvasója van. Felkerestük a Ligetszanatóriumban Krúdy Gyulát, aki egy csomó történelmi könyv társaságában, sápadtan, a betegségtől láthatólag megviselve, fekszik a hófehér szanatóriumi ágyban. Megkérdezzük az irót, hogy mióta érzi a betegségét?

— Már hónapok óta bennem van a kutya — feleli Krúdy fájdalmas mosollyal —, nagyon jól tudtam róla, hogy nyomon követ Budára, Pestre, Bécsbe, a Balaton mellé, ahová el-elszökdösíem előle. Babonás ember módjára: hiába varrattam uj ruhát, hogy a betegségemet elhagyjam: hiába ismerkedtem meg hozzám hasonló betegségben szenvedő emberekkel, hogy majd a beszélgetés folyamán kicseréljük betegségünket. Hiába volt vidám társaság körülöttem, —- ama sötét árnyék nem akart tágítani a hátam mögül.

Láttam őt a tükörben sápadt arcom mögött, hallottam kopogni mögöttem, mikor szórakozási sétát tettem a kedves környezetben. Leült mellém a kedvemre való ebédhez és elette előlem a legjobb falatokat. A vádiamra tette a kezét, ha valamely vidám tervet forgattam a fejemben. De mindig azt hittem, hogy végül mégis csak megbirkózom őkéimével és lehetőleg

senkinek se szóltam hónapokon keresztül tusakodásaimról a megfoghatatlan fájdalommal.

Azt mondják, hogy emberkerülő voltam az utóbbi időben, ami könnyen lehetséges, mert hiszen állandóan négy keserves komondort kellett magamban féken tartani.

Egyszerre volt négyféle betegségem, mint akár annak a bizonyos emeleti beteg úriembernek valamely Dickens-regényben, akin halálra nevetik magukat az orvosok.

Máj, gyomor, tüdő és szív követtek el szolgálati kihágásokat. *

Ennyi betegsége még Dickens úriemberének se volt.

Megkérdeztük Krúdy Gyulát, hogyan képzelte azt, hogy orvosi beavatkozás nélkül is megszabadulhat fájdalmaitól:

— Tudod, én elsősorban minden okoskodásom mellett:

fatalista vagyok.

A magamfajta fatalistát nem lepte meg az sem, hogy fiatalkorában a Poprád hegyi

„Gráven bácsi”

Irta: Péter Mihály

Eotk érdekes alakja volt az én gyermekkoromba® Leregnyőnek. Lakatos István, nmbametter- meftü ember, a feje is a termetéhez szabva, amelyik fejbe® nem korpa volt ám, hanem finom, te-' kérvényéé agyvelő. Olyan logikusan beszélő parasztembert, mint Lakatos István, — keveset láttáim. Isza Beeba, aki a nevét magával hordta s ha olykor-oJyko-r felhörpintett és a korcsmából hazafelé tartott, mindig a „magyar nemest" szavalta, de eképpem: „őseimnek véres kardja", hozizátévén „már hogy a kardja". „Fogason függ, rozsda marja", bozzábévén megint,ég „márhogy marja, de marja", te így tovább. Kocsis János, akit szőrösnek neveztek, m&-; olyan szőrös volt keze-iáta, mint egy OTangutamgc, csas éppen a két okos szeme mutatta, hogy ember, még pedig a fórra JűO.- már-fajlák kcaül való, mert a „nagy ortás" rétért a gazdák és a Lónyayak közt. folyó pert ő kezdeményezte, 5 éfeszstettie; járt is e végett Becsben a királynál, éppen forradalmárnak való hely volt a Bfuirg. De sok ravaszság is volt benne, ami mér nem a forradalmárok természetére vallott. Egyszer a falu jó csomó pénzével megint Becsbe indult, dse nem ment tovább Ujhelynél. Itt 2—3 hétig szőlőmunkás volt fi mikor már gondolta, hogy ez alatt az idő alatt Bécset is meg lehetett volna járni, hazament, persze a pénzt mind elköltötte és azít mondta a falunak: nem találkozhattam Ferenc Jóskával, mert éppen lakodalomban volt valahol Száez országban. Varga Gyuiri, akiibe olyan szónoki tehetség szorult bele, hogy lakzd, keresztelő meg nem eshetett nélOoüle, mert a fő-fődifeciiót ilyenkor mindig ő mondta, de olyan akkurátusán, olyan bibi táram hogy sokszor mondták: kár, hogy papnak nem tanult. Hogy kivesztek ezek a® eredeti, tőrülmetszett magyar alakok. A gólyáikkal) együtt ők is elmentek, mióta a zsúpfedelű házakat, amelyeken százával laklak a gólyák, eternit, báricglető váltotta fel.

Elment az öreg Gráveti bácsi is, akiről most font alkarok, ö már nem ebbe a zeátueabe tartozott, ő upr volt, fent lakott a kastély egyik régi időkről megmaradt szárnyában. Gráven bácsi volt miég csak az érdekes ember. Annyit mindenki tudott róla, hogy lengyel származású, a fizáognőmlája is xávaMott a lengyelre. Magas, szőke ember, de termetes. robusztus, a vállát majd egy méter szélesük. Mikor én megtieimertem, úgy a 80-as évek közepén, már erőse® niegöszülit. Azt. is rebesgették, ihogy lengyel giráf veik, réseit vett a 3J-iM lengyel forradalomban s annak le vereté?'* után elmenekült, ott hagyva óriási birtokait.. Tele voltak ilyen menekülőikkel, ekkoriban a magyar úri kastélyok. Gráven bácsit Lőnyay Gábor fogadta magához, az n Lónya-y Gábor, ebi a 48-rM reformmozgalmakban 8 az azít megelőző időkben élénk részt vertig

Kossuthot anyagilag támogatta, előbb az Országgyűlési Tudósítások, majd á Pesti Hírlap megalapításában és kiadásában. Gráven-nek őv maga nevezte el magát. Lévén e szó tulajdonképpen Gráf N. Ennyit tudtak csak róla, mert múltját, egész lényét nagy titokzatosság vette kőiül. Akik mindent tudtak, Lőnyay Gábor és az a két személy, kiket lengyel földről magával hozott, az egyik egész haláláig inasa, a másik, aki az uradalom béresévé lett, úgy hallgattak, mint a e;r. Annyi látszó** is rajta, hogy valamikor nagy ur lehetett, ez kitűnt minden mozdulatából. De ez a nagyúri előkelőség nem merült ki a nagy urakat igen sokszor jellemző semmittevésben. Lőnyay Gábor a tapasztalt gazdára beregi birtokának kormányzását bízta rá, az öreg Gráven bácsi ezért semmi fizetést nem kapott, csak annyi volt az övé, amennyit magára költhet, de ez bizony állandóan jókora összeget emésztett fel, mert az öregnek volt egy nagy és néma szenvedélye, a könyvgyüjtés. Francia, angol, német, lengyel, magyar könyvek szinte bétről- bétre érkeztek számára, mert. Deregnyőn magyarul is teljesen megtanult, ha a kiejtésén meg is látszott, hogy nem magyar eredet..

Puritán becsületessége folytán a családnak a hosszu-hosszu tizedek alatt egészen bizalmasává tette, bár Gráven bácsi rendes körülmények közt külön étkezett mindig a maga lakosztályában, de a nyári idényben, mikor a Lónyayak Budapestről Deregnyőre költöztek, nem múlt el nap, hogy Gráven bácsi elmaradt volna a közös ebédekről, ahol sokszor neves emberek voltak a vendégek, államférfiak, tudósok, de az öreg Gráven bácsi okos megjegyzései, eleven, találó humora, tréfás szólásai, eredeti, akcentusa mindig nagyobb és nagyobb ragaszkodást ébresztették iránta. Ilyenkor központja volt a társaságnak.

Hogy is volt azzal a beregi úttal a múlt tavaszon, incselkedett vele egy ebéd utáni szieszta alatt a társaság egyik tagja, a nagy terrászon?

Gráven bácsi mosolygott, de véletlenül nem volt beszélni való kedve- Majd elmondja Gábor, felelte.

Lőnyay Gábor aztán elmesélte, hogy Gráven bácsi egy szép, száraz júniusi napon a beregi birtokok meglátására indult. Az azt megelőző május azonban esős volt és a raarhaesorda, a híres beregi utón olyan csodát csinált, mint mikor a krumpliföldeket megtöltik, síiiü barázdákat vonván rajta. Az öregnek ilyen bnumplditiö!tése« úton kellett Nagykányára bekocsizni vagy két kilométeres hosszúságon. Képzelhetitek, mondta Lőnyay Gábor, ezt az utazást. A kocsi rugós csuk arra voltak jók, hogy Gravent minden leninip’ísornál magasra lökjék. Csipp-csapp, csipp-csapp, ez így ment Káuyá'g. Graveu kéküit-zöldült, a guta környékezte, de mégis csak elértek Kányára. Amint a” faluba jutottak, Gráven a b;ró háza előtt megállította a kocsiját, intett valakinek, hogy hívják

ki a bírót. A bíró pár perc múlva már ott állott a Gráven kocsija előtt nagy alázatosan, fedetlen fővel. Gráven bácsi leszállt. Te vagy a báró? Igenis kérem alázatosan nagyságos uraim. Mit nagyságos uram? Azzal átnyaiáboUa a bírót, felemelte a földiről, hogy a lába se érte azt, meg a földhöz ütötte, hogy érje a lába. Ezt igy csinálta vagy 10—12-szer, közben mindig mormolva: csipp- csapp, csipp-csapp. Ilyen utak te csinálni, csipp- csapp- A bíró szusszant, nyekkent, minden ütésnél szabadulni próbált, de hasztalan, meg kellett csinálná a fenyítéket. Volt ie rend a beregi birtokokon. Ilyen eszikusiót. szárait beszéljek az öreg Gráven bácsiról.

Mi”’"d gyerekeket, ha valami csínyt tettünk, igy ijesztettek: no megálltatok csak, jön az öreg Gráven, majd ad az nektek- Ha a parkba olykor- olykor belopództuk, senkitől se féltünk, csak az öreg Gráven bácsi tekintetétől. Ha véletlenül rábukkantunk, amint az oszloplábait emelgette, pedig ránk se nézett, mert séta közben is a könyvekbe lapozgatott, mintha az istennyila csapott volna belénk, usgyi füles, vesd el magad, meg se álltunk a portánkig.

Pedig, amint később megtudtam, áldott, ne- meslélek volt ő, és úgy összeforrt a magyarsággal, mint a galy a törzsével. Nem volt szegény, akihez ne lett volna egy jó szava, egy kis biztató Ígéret, vagy ha kellett, fával, pénzzel, mivel-avvad könyörült a bajba jutotton.

Sokan tudnának erről bizonyságot tenni.

Én a könyvek kapcsán jutottam Gráven bácsi közelségébe. Éppen olyán bolondja voltam a könyvnek már gimnazista koromban, mint ő és mikor úgy a negyedik, ötödik osztályok elvégzése után a szünidő unalmassá kezdett, válni s szom- juhoztam a könyveket, egyszer elhatároztam, hogy elmegyek Gráven bácsihoz és könyvet kérek tőle. De az a gyermekkori félelem még mindig szorongatott. No, de csak nem esz meg, gondoltam és mig a szép körmondatokon gondolkoztam, amikkel előadom a kívánságomat, már ott. is álltam a szobája ajtaja előtt Kopogtatok. hangzik egy szó belülről. Gráven bácsi sose mondta szabad, vágj' tessék, csak: na. Benyitok. Ekkor láttam őt egészen közelről. Karosszékben ült az íróasztala előtt, előtte könyvek halmaza és égj' nagy árkus diósgyőri papír. Irt. A fehér nadrágja hiányosan volt begombolva, egy fehér zeke volt rajta, az is széjjel bocsátva. Köszöntöm, de a hangom rezgett No, mi lesz most? Gráven bácsi az Írást abba- hagyta, a sürü szemöldöke alól rám tekintett, mintha ismergetni próbált volna.

Állá. szólalt meg, mielőtt kérésem előadtam voina. Te vagy az? Látásból már ismerlek, hal- lom, hogy jól tanulsz. Derék. No hát miért jöttél? Most úr kirukkolhatok és elbeszéltem, miért vagyok itl. Gráven bácsi megsimogatott a szemeivel.

Derék, jól van. Hát aztán milyen könyv kéne

1927 január 5, szerda*

folyó egy .elhagyott kanyarulatánál a jég alól, a lékből kihúzta egy arravetődő kékfestő, pedig a víz ott zuhatagosán gyors, Nem lepett meg az sem, hogy négylovas, szélestalpu szán vágtatott rajtam keresztül, talpraálltam és hazamentem. Nem lepett meg, hogy fiatalkoromban karcolás nélkül szabadultam halálosnak ígérkező párbajokból, pedig itt a szanatóriumban bevallom, hogy nem is tudok vívni. Nem lepett meg, hogy lábtörés nélkül leestem a legmagasabb nyíregyházi fáról.

Miért csodálkoztam volna, azon, hogy egy reggel fölébredvén: azt tapasztalom, hogy úgynevezett bivalyszervezetem kiheverte a betegségeket és makkegészséges vagyok.

— Sajnos, nem tudtam bevárni ezt az idő- portot, mert van egy élesszemü főorvos a városban, aki észrevette, hogy az utcán elbújok előle. Régi ismerősöm, Lévy főorvos egy napon meglátogatott: „Maga azért bujkál előlem, mert beteg. Nézzük csak!"

Természetesen, próbáltam félrevezetni a doktort, mint az olyan ember, aki ad valamit a szabadságára.

De hiába volt minden hazudozás. A főorvos megcsípett és — most itt vagyok.

Olvasmányai felől kérdezzük Krúdy Gyulát:

Addig, amig az ágyhoz vagyok láncolva: nem szabad írni se. Addig tehát tanulok. Sza- polyai Jánosról és koráról, amelyet

sokban hasonlatosnak Ítélek a mai időnkhöz:

írok uj regényt, folytatását a „Mohács" eimft regénynek, ‘ amelynek a napokban kell a könyvpiacon megjelennie, ha ugyan még kiadják egy beteg ember könyvét. Mert a betegség nagyon mulatságos, szórakoztató dolog, amely mellett nagyszerűen telik az idő, de nagyon szeretik félretólni a beteg embereket az útból. Hej, be nagyot csodálkoznak némelyek, ha majd a régi 101. kocsimmal látnak visszatérni a Nagy János-utcából! Mert a gyógyuláshoz akaraterő kell, az pedig van bennem 101 lóerőnyi.

— A prágai magyar újságírók ismerkedési estje. A Csehszlovákiai Magyar Újságírók Szindikátusának prágai kerülete január 5-én, szerdán este 9 órakor a Nizza-kávéház különtermében (Foohova ír.) családias jellegű ismerkedési estélyt rendez. A kerület tagjait és hozzátartozóit ezúton hívjuk meg. Bevezetett vendégeket is szívesen látunk.

neked. Emlékszem rá, Jókaitól kértem.

Gráven bácsi már ekkor fel is állott és a szentembe nézett. Szívesen adom én neked Jókai is. Do nézd csak. Regény olyan, mintha eper eszek Egész nap eszel, eszel és meg se jól nem lakok Adom ón neked más, fiacskám, azzal már meg is fogta a kezemet és vitt, vitt. szobákon át, míg megállt velem egy nagy terembe®, egy teremben, ahol a menyezetig az állványok csakúgy rosíkadtak a könyvek terhe alatt

Adom én neked könyv szívese® és már keresgélt is a könyvek táborába®. Majd ráakadt egyre. Nesze, mondta, ilyet kell olvasni fiatalembernek- Megnéztem. Snittes angol iró magyar fordulása: volt-: „Jellem, önsegély, Takarékosság", nagy emberek életéből vett történetek.

Látod, fiacskám, ilyen kell olvasni.

A jég meg volt törve. Azután, egy-egy szünidőben, ezen a réven egész közeli ismeretségbe jutottam az öreg Gráven bácsival. Most már szabadon választottam mindent, ami tetszett, ő jobba® örült, mint én, ba adhatott. És e közben egészen bepillanthattam, éppen a könyvek utján, a Gráven bácsi leikébe. Kettős élvezetem volt, egy a könyv, a másik azok a széljegyzetek, amikéit Gráven bácsi a könyvek szélére tett- Emlékszem rá, egyiz- ben Ráfcay Aranyos (ha jól tudom, ez írói név alatt Kecőkeméthy Aurél neve rejtőzött) politikai, szarkasztikus könyvét olvastam. Káfcay Aranyos balpárti volt, Gráven bácsi ellenben erős Deák- párti. Kákay humoros megjegyzéseket tett a Deákpárti politikusokra, jóizütoet és valójában igazakat. Egy ilye® mondáit mellé Gráven bácsi oda irta: „Van esze a számárnak".

Utoljára úgy összefo'arátíkoztunk, • hogy mikor egy-egy vakáció vége felé a könyveket bevittem és elbúcsúztam tőle, Gráven bácsi megsimogatoíib és úgy észrevétlenül, olyan szegyei őse®, a zsebembe csúsztatott hol egy bíz-, hol egy húszforintost.

Utoljára 1886-ban láttam, egy nyári vakáción. Lőnyay Gábort temették. A temetésen az öreg Gráven bácsi is ott volt- Az a nagy, robusztus ember majd összeesett a sürü zokogástól. Nem csoda.

Aztán ö is elment rövid idő múlva. Úgy össze volt nőve Lónyay Gáborral, hogy' csak f ke véssél élte tol. Az ő temetésén már nem lehettem ott. Valahol messzié járhattam. Csak annyit tudok, hogy rövid idővel a halála után jött Krakkóból, a tudományos akadémiától egy bizottság. írási mutattok a Lányavakuak, aztán bezárkóztak a szobáiba, összeszedték a Gráven bácsi Írásait (a diósgyőri papirosra írt Írások már akkor köteteket tettek ki, hiszen Gráven bácsi minden délelőtt írásaiba volt beifettemelkezve) és elvitték magukkal. Mik voltak azokon a diósgyőri foliánsoko®, ki volt hát tulajdonképpen ca a Gráven bácsi, ki tudná megmondani? Én azonban deresedé fővel is áldásomat küldöm az ismeretlen lengyel sírba!mára, akit mi csak Gráven bácsinak neveztünk.

4