Prágai Magyar Hirlap, 1927. január (6. évfolyam, 297-24 / 1335-1358. szám)

1927-01-14 / 10. (1344.) szám

3 )( Svájc műkorcsolyázó bajnokságát Gaulschi (Davos) nyerte 214 ponttal jj zürichi Keller ejctt. )( Az első fecske. Becsből jelentik: Schön- íeld, a Hakoah Amerikába vándorolt tagja, leve­let intézett volt klubjához, amelyben bejelenti, hogy „megunta már az amerikai rabfzolgasör- sot“ s a legközelebbi hajóval haza tér az óhazába, ahol ismét a Hakoah szolgálatára áll. )( Tunney 450.000 dollárért mérkőzik julius írén. Newyorkból jelentik: Tex Ricbárd aláírta a megállapodást Gene Tunneyvcl, a nehézsúlyú boxolás vi’ágbajnokával, hogy a tavasszal lebo­nyolítandó nehézsúlyú boxmérkőzések győztesé­vel jul'us 1-én rendezik még a világbajnoki dön­tőt. A szerződésben Tunney szántára 450.000 dol­lárt biztosítottak, ezenfelül 50 százalékot kap ab­ból az összegből, mellyel a világbajnoki döntő bruttó bevétele az egymi'lió dollárt meghaladja. )( Január végén Európakupa-értckezlel lesz Récsb.en. A csehszlovák futballszivetsóg alelnöke, Bodnár mérnök, aki egyúttal tagja a FIFA által összeállított Európa-kupa bizottságnak is, látoga­tást tett Becsben, megbeszéléseket folytatott Efccrsthaller dr.-a1, az osztrák ’ szövetség elnöké­vel és Meisl Hugóval s ennek a megbeszélésnek az eredményeként úgy döntött, hogy január vó- géro Becsbe értekezletre hívja össze azoknak a nemzeteknek a megb'zottait, — tehát a magyaro­kat, osztrákokat, eseheket és olaszokat,— akik ez év őszén Prágában resztvettek az Európa-kupa alakításában. A bécsi értekezlet célja, hogy feb­ruár 5-re, mikorra Zr'chbe egybehívták a FIFA által tervbevett világbajnoki kupa „kigondoló bizottságáé*, az ötletadó középeurópai futball­nemzetek egységes állásfoglalása biztosítva legyen. Prága, január 13, A képviselőház költ­ségvetési bizottsága tegnap kezdte meg az adóreformjavaslat vitáját. Kétségtelen, högv az adózókat nagy csalódás érte az adóreform tárgyalása megkezdésének eddigi halogatása miatt és az állam pénzügyi érdekeinek sem vált hasznára. Az állam pénzügyi érdekeinek egyáltalában nem felelhet meg az. hogy az adófizetők folytonos bizonytalanságban élje­nek, És itt ismételten hangsúlyoznunk kell, hogy nemcsak arról van sző. hogy a mező­gazdák a földadót és a jövedelmi adót mikor fizetik be, hanem a legfontosabb az, hogy , a föld- és telekadóval kapcsolatos pótille­tékeket egyszer már véglegesen állapit- ■ sák meg. ' : hogy mindenki tisztán lássa már egyszer, váj­jon az önkormányzati testületek illetékei 470 vagy 610 százalékot fognak-e kitenni, vájjon a jövedelmi adó 30 vagy 50 ezer korona után lesz-e félszázalékos és vájjon a községekben a lakbéradó a bérbeadott lakásoknak milyen százalékos aránya alapján lesz esedékes. Mindezek a kérdések most előtérbe kerültek és rövidesen el kell válnia annak, hogy meg tudják-e kielégítően oldani ezeket az égetően fontos kérdéseket. Kérdés az is és az adófize­tők szempontjából elsőrangú fontosságú, vájjon véget vetnek-e az adóhivatalok eddigi szekatúrájának és megszünuek-e azok az anomáliák, amelyek révén a pénz­ügyi hatóságok exisztenciákat veszélyez- v4' tettek? Most, az utolsó pillanatban, amikor a tör­vényhozóknak alkalmuk nyílik az adóreío.rm- javaslattal kapcsolatban az adófizetők jogos panaszait korrigáltatni, felhivjuk Szloveuszkó összes törvényhozóinak figyelmét arra, amit már évek óta olvasóink nevében felpaaaszo- lunk, hogy városokban, járásokban az adóhatóságok •pkényeskedései ellen az adófizetők tel­jesen védtelenül állanak. Történtek olyan esetek is, hogy egy hek­tár földért 1700 korona jövedelmi adót róttak ki, tehát egy teljesen hihetetlen összeget. Az adóügyi hatóságok a múlt évben sem voltak egyáltalában tekintettel az elemi csapásokra, árvizekre és ölszáz. sőt kétszáz százalékkal magasabb adókat róttak ki, miüt megelőző években. A panaszokat megismételni ma már fölösleges volna, csupán a tizenkettedik órá­ban figyelmébe ajánljuk a törvényhozóknak, hosv az adóreform tárgyalása alkalmával el­sősorban arra helyezzenek súlyt, hosv az adó­morált amelyről olv sokat beszelt és irt Eh* glis pénzügyminiszter, állítsák vissza oly ér­telemben, hogv az adófizetőkkel ne bánja­nak többé u?v, mint kizsákmányolható rab­szolgákkal, hogv az adóügyi hatóságok tekintettel legyenek ezután a gazdasági krízisre, az elemi csa­pásokra és általában szűnjön meg már egvszer az az anarchisztikus helyzet, amely tnég ma is ural­kodik. Meg vagyunk győződve arról, hogy Szlovenszkó törvényhozói, elsősorban a. ma­gyar törvényhozók teljes felkészültséggel, minden erejükkel és tudásukkal azon lesz­nek, hogy az adóreform tárgyalása során a szlovenszkói ős’akosok helyzetén javítsanak. Az adóreformot minden országban csak nagy nehézségek árán tudják megalkotni, mi­ié A lengyel nemzeti jéghockey csapat Cha- monixban a párisi Canadiansszal 2:2 arányban eldöntetlenül mérkőzött. )(Február 0-án indul a budapesti tavaszi ful- ballszczón, Budapestről jelentik: A tavaszi fut- ballSzezón február 0-án a Magyar Kupa mérkőzé­seivel indul. Február J3-áa lesz a Kupa második fordulója, február 20-án indul a II. osztályú pro­filiga bajnoki küzdelme, de ekkor már egy I. osz­tályú bajpoki mérkőzés is lesz: a Hungária játsza le őszről elmaradt ligameccsét a Sabária csapata ellen. A CsAF hivatalos közleményei Végrehajtó bizottsági ülés. Elnökölt: Fanba. A bizottság bejelentette, hogy az Ausztráliába ké­szülő Vrsovica nem szerepelhet mint csehszlovák csapat, vagy mint Csehszlovákia válogatott csapa­ta, ellenben megengedi, hogy a CsAF mipdcn ga­ranciája nélkül, mint klubcsapat a turnét meg­kezdhesse. — Ezután a Professional című lap helyreigazító nyilatkozatait szövegezte meg, ame­lyet Kada, Pesek, továbbá Lajer Károly és Simu- nek írták alá Ezzel Simunek játéktilalma meg­szűnik. —- A nemzetközi előadó bejelenti, hogy Hollandia 1927 április 18-ra kéri a csehszlovák vá'ogatott amatőr csapatot — Az elnök indítvá­nyára megalakították az olympia előkészítő bi­zottságot, amelynek tagjaiul a következőket vá­lasz'ották be: Fan'.a, Dsbánek, Justiz, Kopper, Kraus, Loos, Röder, Schelnost, Svoboda és Techa- kerl dr. Egyidejűleg elhatározta a bizottság, hogy külön amszterdami alapot létesít, amelynek ja­vára Fanta . elnök 1*000 koronát adományozott után ez olv intézkedéseket és újításokat foglal magában, amelyek az egész lakossá? és az egész állam pénzügyi, gazdasági és szocialista viszonyait befolyásolják. A reformtól függnek évtizedek f a mi bevételei és adókötelezett­ségei. Az /reform hivatott biztosítani azt, hogv a közterheket igazságosan és úgy osszák el. hogy ezeket a termelő osztályok az eyisz- tenciális érdekek veszélyeztetése nélkül el­viselhessék. A képviselőház költségvetési bizottsága előtt fekvő adóreformjávaslatot már számos minisztertanács letárgyalta, az illetékes fak­torok és testületek teljes részletességgel ta­nácskoztak fölötte, változtatásokat eszközöl­tek Taita és • a • so-késztendős- tapasztál átok, pa­naszok és kívánságok alapján állítólag most olyan rendet akarnak teremteni az adóügyek terén, hogy usrv az állam, mint a polgárság érdekei ki.legyenek elégítve. Amióta a javaslatnak első szövegezése napvilágot látott, számos cikkben rámutattunk az adöreförmiavaslat hiányaira és hibáira. A kamarák, a különböző kereskedelmi, mező- gazdasági testületek ugyancsak összefoglalták panaszaikat és kifogásaikat s ma, amikor a törvényhozók már vitatják a nagy reformja­vaslatot, bízunk abban, hogy nem párt-, osztály- és nemzeti érdekek fognak érvényesülni a rita folyamán, hanem minden törvényhozó, pártállásra való tekintet nélkül a polgárság összérdekeit fogja szem előtt tartani és ugv a kormány, mint a kormánypártok teljes tárgyilagossággal és méltányossággal fogiák a polgárság helyzeté­nek javítására irányuló módosító javaslatokat fogadni. Kívánatos volna, hogv a nemzetgyű­lés mindkét háza március végéig tető alá hoz­za a reformjavaslatot. Ma még elegendő idő van arra, hogy mindkét ház teljes részletes­séggel megvitassa azt Semmi akadálya nin­csen annak, hogv ugv a bizottságban, mint a plcnumban minden párt tárgyilagosan hozzá­szólhasson a javaslathoz és az adófizető pol­gárság reméli, hogv sem a kormány,, sem egyes pártok nem fognak mereven ragasz­kodni a javaslat eredeti szövegéhez, hanem kölcsönös jóakarattal és megértéssel minden előnyös módosító javaslatot a nagy mü töké­letessége érdekében komoly mérlegelés tár­gyává fognak tenni. A szlovenszkói gyáripar szomorú helyzete A Szlovenszkói Gyáriparosok Központi Szö­vetsége most tartotta meg ez évi közgyűlését. Bondy Egon elnök rövid áttekintést nyújtott Szlo- venszkó és Ruszinszkó gyáriparának helyzetéről és megállapította, hogy az elmúlt év súlyos vál­ságot hozott az iparra. A foglalkoztatás sókkal gyengébb volt, mint 1925-ben,- A még meg’évő kistőkét is veszteségek fedezésére kellett fordí­tani. Sziovenszkóban és Ruszinszkóban minden vállalkozási kedv megszűnt. Az elmúlt évben új­ra több üzemet kellett beszüntetni- Az elnöki beszámoló után megejtették a választásokat. El­nöknek újra Bondy Egon vezérigazgatót válasz­tották meg, az elnöki választmány tagjaivá pe­dig a következőket; Adamek Ferenc központi igazgató (Rybar- po’e), Doppler Egon a Kiinger Henrik-féle gyár igazgatója (Pozsony), Görög Gábor, a Handlovai Kőszénbánya Rt. vezérigazgatója (Pozsony), Grü- neberg Vilmos gyáros (Pozsony), Houdek Ottó igazgató (Rózsahegy), Hovora Pravoslav mérnök, gyárigazgató (Pozsony), Janous Adolf igazgató (Poprád), Kolaci Károly igazgató (Máhrisch- Ostrau), Kuffner Raoul ügyvezető-igazgató (Dió­szeg), Lackó Bronislav gyáros (Liptószenlmiklósl, Münnich Kálmán mérnök, igazgató (Igló), Or- syzágh József, a likőrgyárosok egyesülőének cl- Döke (Pozsony), Pólyák István, dr., gyáros, (Vág- szabolcs), Rohn Szeverin mérnök, igazgató (J’e- remény), Schottz Albert gyáros (Mateóc), Scbwarzwald Hermann, igazgató (Pozsony), Somogyi Dezső, a Zsolnat-Lédecí Portland- cemenlgyárak vezérigazgatója (Pozsony), Stodola Kornél szenátor, a pozsonyi kerpskedetmi és iparkamara elnöke (Pozsony), Szendrői Ede igazgató (Pozsony), Tarján Ödön mérnök, gép­gyári vezérigazgató (Losonc), Vogel James vezér­igazgató (Zsolna), Walenta Antal, a Ludwig Gottfried Gőzmalom RL igazgatója (Pozsony), Zuffa M- dr. mérnök, gyáros (Lintószentm'klós). Necsas vezér'gazga'ó javaslatra Bondy el­nököt, Hód ács dr. egyetemi tanárt és Stodola Kor­nél kamarai elnököt a szövetség tiszteletbeli tagjaivá választotta meg a közgyűlés- A szövetség tradicionális, manifesz'ációs közgyűlését március­ban fogják a Tátrában megtartani­Csődök és kiegyezések. A csehszlovák hitel­egyeetiüietmél a következő hivatalos kiegyezéseket jetectfelkük be: Weies Adolf és tsa, Welss Adal­bert, divatáruüzlet, Nagyszámba!, Durianeeik Já­nos, házaló, Nyílra, Setét Károly és Ferdináud. sóén- és fakercskedő, Pozsony, Klemen! Ferenc konfekai ősüzlet, Besztercebánya, Neumann Izidor, vegyedkereskedő, Pozsony, Szűcs János, szabó. Nagyszőlős, Ama el Dipól, vegyeskereskedő, Bu- loeh, Scércvarz Salamon, 6zabő és divettker esked ő, Nagyszcllős, M érméiét ein Náthán Izsók, Ofcnova, Marisovics Hermann (tulajdonos Markovi cs Esz­ter), cipők ereske dő. Ungvár, Schwarz Abrak ám, kereskedő, BuÖoch, Zerkovics Mór és neje, kalap- ős e&erny akereskedő, Nagyszöliős, Pa vük József, szobafestő, Pozsony, Rosn&r és Roh (tol. Rosner), d'Lvatkereekedő, NagyszÖKőg. — Csőd: Népíogynsz- tási szövetkezet, Bazln. A nagy esőzések veszedelemmel feayeoafák Csallóköz őszi vetését. Komáromii tudósítónk je­lenti: A harmadik napja szakadó eső a Csallóköz­ben Igen megnövelte a belvizek terjedelmét. A talaj teljesen átázott és a vetéseket igen sok he­lyen magas víz borítja. Félő, hogy ilyen nedves időjárás mellett az őszi vetés nagy kárt szenved. Több, mint 40 millió pengővel csökkent a ma­gyar jegyforgailom. Budapestről jelentik: A Ma­gyar Nemzeti Bank január 7-iki kimutatása sze­rint a jegyforgalom a december 31-iki á'iomány- nyal szemben 40.7 millió pengővel csökkent. Az újév első üzleti hetében lényeges javulás állott be a bank összes állományaiban. Nemcsak a zsító- befizetések réven került vissza tetemes összegű bankjegy a bank pénztáraiba, hanem a váltó tárca- állomány és érokészlet csökkenése révén is. A forgalomba hozott pengőbankjegyek már az össz­forgalomnak 32 százalékát érték el. A ssít óállo­mány 16.5 millió pengővel emelkedett, mert az állami számlákra 21.8 millió pengő befizetés tör­tént, ellenben egyéb számlákról 5.3 millió pengőt folyósítottak. A váltótárcaáílomány 16 millió pen­gővel csökkent. Az érokészlet nagyobb deviza­igénylések folytán 5.3 millió pengővel csökkent. Az állami adósság a pás áfására a forgalomba ho­zott érmék után 1.8 millió pengőt fordítottak. Uj pénzintézet. Munkácson. Munkácsi tudósí­tónk jelenti: Zsidó Néphitelintézet neve alatt uj bankot nyitottak Munkácson. Az uj pénzintézet tagja az Országos Szövetkezeti Központnak. Tömeges jelentkezésok az ungvári iparkiálli- tásra. Munkácsi tudósítónk jelenti: Az ungvári iparkiállitásra, amelyre már csak január 15-ig le­het jelentkezni, Munkácsról is tömeges benevezé­sek történtek- A kiállítás nagyarányúinak Ígér­kezik. Jó a magyar vaskonjunktura. Budapest­ről jelentik. Az európai vaskartell egyik szerve összeállítást készített az 1926-os vas- koniunkturáról. A kimutatásban Magyaror­szág is szerepel, amelv szerint 1926-ban ter­melt 100.000 tonna (1925-ben 93.000 tonna) nyersvasat és 250.000 tonna (1925-ben 235 ezer tonna) nyersacélt. A magyar vasterme­lés tehát az elmúlt évben mintegy 8 száza­lékkal emelkedett A Morva Agrár- és Iparbank 5 % -os osztaléka. A Loko Press értesülése ezerint a Morva Agrár- és Iparbank közgyűlése javasolni fogja, hogy az elmúlt esztendőre 5%-os osztalékot fizessenek. A magyar textllkoncern bukásából eredő csehszlovák veszteségek. Budapestről jelentik: Az Excelsior r.-t. cég alatt ^ismeretes textilkonoem néhány héttel ezelőt összeomlott és kény-szer- egyezséget kért. A koncernhez számos részvény­társaság tartozik és a passzíváját 70 roiOliárd ma­gyar koronában állapították meg. Tekintettel aT- ra, hogy főleg külföldi hitelezek károsodnak, a magyar közgazdaság hitele érdekében minden le­hetőt megtesznek az irányban, hogy a hitelezők követeléseit rendezzék. Értesülésünk szerint a hi­telezőknek 40%-os kvótát fognak kifizetni. A nagy hitelezők kőzett számos holland, belga és svájci cég mellett két csehszlovák vállalat is szerepel. Magyar holyiérdekü vasutak államosítása Ju­goszláviában. Budapestről- jelentik: A jugoszláv kormány azon magyar bank- és vasutrészvénytár- saságokkal, amelyeknek tulajdonában jugoszláviai helyiérdekű vasutak részvényei vannak, a tárgya­lásokat bevezette az iránt,- hogy’ ezeket a részvé­nyeket megvásárolja. Jugoszláviának e részvé­nyekre a magánva suták állam ősi fá^a céljából van szüksége. A jugoszláv kormány' ngyáu-is négyener- kilométeree sinpárhálózatot ké'sziil államoskani, + Nem egységes a prágai értéktőzsde. A íőzsdenyiiáskor megindult erős üzletmenet órán- kónt változott, úgy, hogy a végső eredmény eg^-e- netlen volt- A \Viemer Union bank részvénye In él az óriási kínálat folytén ne-m lehétiett a kurzust megállapítani. Általánosságtoan a gyengüli ten­dencia dacára sem mondható az irányzat barát­ságtalannak. A kiviteli forgalomban különösen. Bulgária mutatott eresen emelkedő irányzatot, tŐTBfierárla-tkrxr C40-ne emelikedett.- -— Az ipari piacon estek: Nordbabn 50, Piíseni Sür 40. Cseh— Morva 30, Tej 28 és Schoeller 25 koronával, to­vábbá Aussigl V-egyi, Dux—Bodenbachi, Berg és Hütten 10, Északoseh Szto 9, Kollni Trágya 8, Poldi és Skoda 6, Aussigj Szesz, Sellier és Sofra- mofte 5, Ringhoffer, Danek és Cseh Kereskedelmi 4, Alpi ne, Brünni Gépek, Kcnigglrofer, Iuwald 3 koronával. Emelkedtek: Budweisi Sör, Prágai Gőz 20, Mewa 7, So’.o, Svetovar, Poldi és Prágai Malmok 5 koronával. — A bankpiacon Wiener Bankverein 1.5 koronával emelkedett, míg Kroat. Escompte 3 és Jugoszláv 15 koronával estek. — A beruházási piacon emelkedett a 6%-os IVdk, a 4.2%-os póijáradék 25—25 s a 6%-os IV-ik 10 fillérrel. Esett a 8.5%-os IV-ik 75, a Heztköicoün 30, a prémium, 4.5%-os IV-ik 25, az osztrák nép­szövetségi 10 és a 4% -os pótjárad-k 5 fillérrel. — Az exótapiacon változatlan volt az irányzat. + A prágai devizapiacon is egyenetlen volt az Irányzat. Zürich 1.50, Milánó 3.215 és Madrid 3 koronával javult, míg Brüsszel 050 koronával visszaesett. + A mai prágai sertéspiacain felhajtottak 1538 darab sertést és pedig: 174 belföldit (az’o- venszkóit) nem adták ©1, f !6 lengyelországit 10.30 kor., 30 ukrajnait, 8C0 magyar hízót, 616 jugo­szláv bioót 8.15—9.20 kor„ 242 romániai liázót 8.40—9.30 kor. A vásár gyenge volt. + Nein egységes az irányzat a budapesti ér­téktőzsdén. A nyitás kedvteleu volt s a legtöbb értik lemorzsolódott- Zárás előtt ugyan kissé ja­vultak a nyitási kurzusok. A cukor részvények ér­ték el a legnagyobb emelkedést. Szilárdak marad­tak: Gumi, Fegyver, Salgó és Rima, mig a vas-, morrán- és ipnrértókek változatlanok. Egyes, a csehszlovák távirati iroda jelent--'^ben nem fog­lalt értékpapírok közül a Moktár 70, Pestszentlő­rinci 12.80, Törökszentmiklósi 2, Részvénysör 88 pengős árfolyamot é-rt el. + A mai budapesti terménytőzsde irányzata —mint azt ottani szerkesztőségünk telefonon je­lenti — Javulásra hajló volt. A következő árakat j egyezték: Tisza vidéki búza 32—32.25, dunántúli 31—31.25, rozs 24.40—24.60, takarmányárpa 18.80 —19, tengeri 16.40—1G.80, zob 19—1920 pengő. + Szilárd a bécsi értéktőzsde irányzata. Ku- liszban nyugodt üzletmenet folyt, a Bodenkredit- anstalt és Unionbank fűzi ójának nem volt már eső hatása. A petroleümértékek emelkedtek a kartelltárgyaléeck folytán. A beruházási piacon nyugodt üzletmenet volt, egyes vasúti prioritá­sok emelkedtek­4- Továbbra is javult a berlini értéktőzsde. A kamatláb olcsóbbodása folytén kedvezően fejlő­dött az üzletmenet Különösen magánemberek vá­sárlása volt nagy. Csupán a hadikölcsen esett 0. 925-ről 0.88250-re. A bírod, kölcsön is esett. A villan verték ek 11, a Rajna—'wesbféliak 8%-kai emelkedtek. + Gyengült a berlini terménytőzsde. A kö­vetkező árakat jegyezték: Búza 266—270, rozs 244 —249, árpa 218-—246, zab 178—188, tengeri 186— 188, búzaliszt 35—37.50, rozsliszt 34.25—36.' búza- korpa 13.25—13.75, rbzskórpá 13.50—13.75, Vitoió- ria-borsó 51—64, kis ehető borsó 31—33, takar­mányborsó 21—24, lóbab 21—22.50, bükköny 22^- 24, repcepogácsa 16.40—16.50,-lenpogácsa 20.80— 21.20, szárazszelet 10.10—10.30, burgonya 28.40— 28.70.-f Ismét ellanyhült az amerikai búza. A ten­gerentúli piacokon az- irányzat ma kifejezetten lanyha volt, A liverpooli tőzsde átlag félpennyvel alacsonyabb árfolyamokkal zárult, mig Winni­pegben és Csikágóbán 14 — % centes árveszteeé- gek állottak be. Roz®, búzával ellentétben, szilár­dan tartott m'aradt. A néwyorki export jegyzések többnyire változatlanok. — Csikágó. Búza május­ra 13S.25, júliusra 120.12,' szeptemberre 126 Ten­geri májusra 80.75, júliusra 84.12 szeptemberre S6.25. Zab májusra 49, júliusra 47, szeptemberre 45.88. Rozs májusra 101-.G3, júliusra G9. szeptem­berre 95.75. — Winnipeg. Búza májusra 133.75, júliusra 132.75, októberre 123.75- Zab májusra 58.37, júliusra 56-88. — Liverpool. Búza március­ra 10 sh 3.63 d, májusra 10 sh itt d. júliusra 10 eh I. 12 d. — Newyork. Búza II. red vri-nler 151/0, II. hord w ín tér 150.25, II.- mixed duruim 153.25, 1. northe-rn Manitoba 157.25. Rozs 112 37. Ta'knr- mányárpa 82. Tengeri 86.75. Búzaliszt 675—725. . KöZÓÍAZDMAfir1 . Az adóreformiavaslat parlamenti tárgyalása elé

Next

/
Oldalképek
Tartalom