Prágai Magyar Hirlap, 1926. december (5. évfolyam, 273-296 / 1311-1334. szám)

1926-12-10 / 280. (1318.) szám

1926 december 10, péntek. Karácsonyig rekonstruálják a kormányt? Jelentős belpolitkal változások az Ünnepek előtt — A magyar nemzeti párt csak tiszta polgári és parlamenti kormányt hallandó támogatni — Benes álminisztersége — Az aktlvlzmus föladata az adóreform és a szociálblztosltás kérdésében zók előtt, sőt éppen e párt soraiba tartozó közgazdászok mutattak rá első ízben az adó­reformnak említett hibáira. Kifejti, hogy a magyar nemzeti párt vezetősége a legköze­lebbi napokban fog határozni arról, hogy törvényhozói milyen politikát folytassanak. Kát lehetőség között kell választania. A párt kitarthat a legszélsőségesebb el­lenzéki álláspont mellett s ez esetben a kormány a szocialistákkal fogja tör­vényerőre emelni a mai rossz adó- 1 eformjavaslatot. A másik lehetőség, hogy a párt törvényhozói aktive részt- vesznek az adóreform elkészítésénél és előre kijelentik, hogy a reformot meg­szavazzák, ha a javaslat polgári szel­lemben a mezőgazdaság javára módosul. A konzervatívok nsff győzelme az angol alsóháziban 339 szavazattal 131 ellen e vetesték a munkáspárt! bizalmatlan- sági indítványt — A parlament a választások Jegyében London, december 9. Az alsóház tegnapi ülésén letárgyalták a munkáspárt bizalmat­lansági indítványát, melyet Macdonald nyuj- lott be a szénsztráikkal kapcsolatos kor­mányintézkedések miatt. Az alsóház tegnapi ülése teljesen az el­jövendő választások jegyében állt. Minden párt azt igyekezett bebizonyita- ni, hogy magatartása nem ellenkezik a nóo általános hangulatával és megfelel azoknak az előfeltételeknek, melvek a többséget biz­tosítják. Macdonald beszédjét azzal végezte, hogy immár a kormánynak nincs más fel­adata, mint a néphez appellálni és kiírni a választásokat A munkáspárti vezér végsza­vait a Labour Party és a liheráüsok szokat­lan lelkesedéssel fogadták. Baldwin válaszá­nak első mondata szintén a választásokra vonatkozott. A premierminiszter szerint a konzervatívok a múltban semmi olvat sem tettek, ami a választók bizalmának elvesz­tését jelentené s a kormánv teljes nyugalom­mal néz a jövő évi választások elé, mert tud­ja. hogy Anglia lakosságának többsége he­lyesli a mai politikát. A liberálisok maguké­vá tették a munkáspárt bizalmatlansági in­dítványát azzal a feltétellel, hogy törlik azt a részt, amely a bányászat államosítására vo­natkozik. Végtelenül! jellemző, hogy BaBwin nem a munkáspártot, hanem csupán egy em­bert okolt a szensztrájk borzalmaiért. Beszédének erre vonatkozó része igy hangzik: „Egyetlen személyes támadás sem fájt nekem úgy az elmúlt hat hónap­ban. mint annak a sokmillió rendszereié bányamunkásnak tragédiája, akiknek lo­jalitását, népünknek ezt a legértékesebb karaktervonását Cook egész a katasztró­fa keserű befejezéséig csúnyán kihasz­náltad Baldwin a beszéd többi részében is éle­sen elítélte a bánvászvezért, amiből kivilág­lik, hogv a konzervatívok egyedül Cookot teszik felelőssé az elmúlt eseményekért. Magától értetődő, hovy az alsóház hatal­mas konzervatív többsége elutasította a bizalmatlan sári indítványt. Ejfél után 339-en az indítvány ellen, 131-on pedig az indítvány mellett szavaztak. Clynes a szavazás előtt mógegvszor összefoglalta a munkáspárt kritikáját, mig Churchill ismételten a kormányt védte. A liberálisok tartózkodtak a szavazástól, mert nem akarták, hogv kapcsolatba kerülje­nek a bányák azonnali államosításának ter­vével, inelvet a munkáspárt bizalmatlansági indítványa magában foglal. Mivel ezt a részt nem sikerűit törülni a bizalmatlansági indít­ványból, a liberálisok eredeti tervüktől elté­rően nem támogatták Macdonaldot, hanem visszavonultak és várakozó álláspontra' he­lyezkedtek. . Magyarország 81 kormánypártii és 3 ellenzékit választott as első napon A W©!ff»párt kilenc mindátasmoS nyert — Apponyi és Wachtler Jöttek be a legitimista ellenzék Jolölfjelből —■ Négy kerületben pótválasstás lesz — Az eddig megváfiasztotí képviselők névsora — Aosirássy megbukott — Pozsony, december 9. A magyar nemzeti párt egyik vezető állásiban lévő politikusa nagyjelentőségű in­formációit adott egy újságírónak a belpoliti­kai helyzetről. Kijelentette, hogy a politikai karácsonyi szünet nem lesz ezidén esemény­telen, amennyiben éppen az ünnepek előtt jelentős bel­politikai változásokra van kilátás. Ismeretes ugynas, hogy az uj, polgári több­ségnek egyik nagy csoportja föltétlenül ra­gaszkodik a teljesen parlamentáris kor­mányhoz és a többségen kívül álló egyes pártok, igy a magyar nemzeti párt is egyenesen attól teszi függővé a kormány támoga­tását, ha a kormány tisztán polgári és parlamenti lesz. A mai helyzet szerint ugyanis a kormány­ban négy hi va tahi okim i n iszter foglal helyet, ezek között van Benes külügyminiszter, aki a cseh nemzeti szocialista párt exponense. A múlt napok belpolitikai eseményeinek ta­lán legérd ekesebbike az, hogy K ram a fék megállapították, hogy Benes nem tekinthető tulajdonképpen miniszternek, mert a mi­niszteri fogadalmat nem tette le. Politikai körökben nem tartják kizáxva azt sem, hogy Bones a miniszteri fogadalmat nem is fogja már letenni. Nagy feltűnést keltett ugyanis az a körül­mény, hogy Masaryfc a múlt napokban fo­gadta Chvailkovsky dr. cseh agrárpárt! kép­viselőt, akit már régebb idő óta kombináció­ba hoztak a külügyminiszteri tárcával kap­csolatosan. Ami a parlament és általában a tör­vényhozás további célkitűzéseit illeti, ezek között legfontosabb az adóreform, a közigazga­tási reformnak a történelmi országok­ban való végrehajtása és a szociális biztosítási törvény módosítása. Főleg az adóreform és a szociális biztosítás kér­dése az, amelynél a magyar nemzeti párt törvényhozóinak fokozottabb és a legmesszebbmenő aktivitására van szükség, . hogy e kérdések megoldásánál a polgárság 8 főleg a szlovenszkói és ruszinszkói ma­gyarság érdekei érvényesüljenek. A magyar nemzeti párt harca az adóreform polgári szellemű; módosításáért A magyar nemzeti párt hivatalos lapja, j a Barázda, legközelebbi számában, a cseh I agrárpárt lapja, a Venkov nyomán, össze-j foglalóin közli az adóreform tervezet leg­súlyosabb hibáit. A cseh agrárpárt lapja ki­jelenti, hogy nincs szükség az adóreform sürgős le- tárgyalására, mert sokkal helyesebb lesz, ha egy félévvel később jó adótör­vényünk lesz, mintha már újévtől egy rossz törvény szerint kellene fizetni az adót. Az adóreform teurezetének három súlyos hibája van. Az első általános hiba abban rejlik, hogy egyáltalában nem ismerjük az adó­reformnak 8 a közigazgatási reformnak kapcsolatából az egyes adóalanyokra háramló terheket. A második az, hogy az adókataszter elavult, arrni főleg Szí ovenszkóban é>s Ruszinszkóban a kataszteri tiszta jövedelem megállapításá­nál nagy zavarokat okozhat. Mivel az uj ka­taszter elkészítése évtizedek munkáját igíényli, kénytelen-kelletlen meg kell bektU- raünk ezzel a hiánnyal. Az adóreformnak harmadik hibája, hogy a mezőgazdaság a legteljesebb bizonytalanságban marad a földadó alapján kivetendő pótadó összegét illetőleg. Ha a pénzügyminiszter neon akarja eltörölni a földadót, úgy legalább arról kell gondos­kodnia, hogy a statisztikai hivatal utján ki­számíttassa azt az átlagterhet, amelyet a föld a pótadókkal terhelten elbír. Megálla­pítja a cikik, hovv az adóreform az adóalanyt a hatóságok önkényének teszi ki, hogy a büntető rendelkezések megiokolatlanul szi­gorúak. A Berázda merállapitia, hogy a Venkov álltai fe’soro’t hibáik és hiányok nem isme­reti rtT>'<\k a mezőrazclasái'ű érdekeket hatha­tósan védő magyar nemzeti párti törvényho­Budapest, december 9. Budapesti szerkesztő­ségünk táviratceza: Tegnap reggel a pest vidéki és Magyarország 103 vidéki kerületében megkez­dődtek a nemzetgyűlési választások. Szerda estig beérkezett jelentések szerint öl választókerület­ben egyhangú volt a választás. A megválasz­tottak közölt Bethlen miniszterelnök és kormá­nyának öt tagja szerepel. Az ellenzékiek közül ceupán Apponyi Albert grófot és Gömbös Gyulát választolták meg egyhangúlag. Különösen heves választási küzdelem folyt Vácott, ahol Andrássy Gyula gróf és Szabóky Alajos pénzügyminiszteri ál­lamtitkár személyében kél egymással rég­óta csatázó politikai irétnyzal csapolt össze. Andrássy Gyula a nyilt legitimizmust, Szabóky pedig Bethlen István politikáját irta zászlajára. A kormány a váci küzdelemben döntő győzelmet akart aratni, hogy ezzel dokumentálja a harcos legitimista teljes bukását. Az esti órákban Ani- rássy Gyula gróf bukása már valószínűvé vált, miután Szabóky nagy szótöbbséggel vezet. A pestmegyei kunszentmiklösi kerületben szintén heves harc folyt Héjjas Iván fajvédő és két egységespárti jelölt között. Késő esti jelen­tés szerint Héjjas Iván vezet, úgyhogy Kunszent- miklőson valósziniűleg pótválasztásra kerül sor közte és valamelyik kormánypárti jelölt között. Cegléden páratlanul hatalmas küzdelem fej­lődött ki Erdélyi Aladár dr. egységespártí és Lendvay István között. Lendvay kilátásai cseké­lyek, miután Erdélyi este már körülbelül ezer szótöbbséggel vezetett. Kiszomborban, Kiss Meny- hért fajvédő Lakatos Gyula egységespártival szemben már a kora délután megbukott Csanád- megyében az összes kerületekben az egységes párt jelöltjei győztek. Hajdúböszörményben Ba­rabás Samu egységespárti és Dánér Béla dr. faj­védő között 'öljük erősküzdelem, az esti órákban Barabás Samu mintegy 800 szavazattal vezet. A györszenlmdrtonl kerületben Sökoropátkai Szabó István erős harcot viv Osarada György faj­védővel. Az ellenzéki jelöltek közül legkedvezőbb helyzete Pakots Józsefnek van, ki Monoron Madarász László egységespárti jelölt!el szem­ben mintegy félezer szótöbbséggoi vezet. A bányakerületekben Dorogon Frey Vilmos keresz­tény-gazdapárti Peyer Károly szociáldemokratá­val, "Tata bányán Kócsán Károly egységespárti, Kabók Lajos szocialistával szemben nagy fölény­nyel vezet. A választásokról az első hivatalos jelentést szerdán este ti órakor adták ki, mely szerint 91 kerületben megválasztottak 79 egységespártit, 9 kereszlémj-gazdapártit, egy fajvédőt (Gömbös Gyula) és Apponyi Albertét. Héjjas Iván pótvá- lasziásba került. A Budapest-környéki titkos szavazása kerü­letek eredményeit csak a holnapi nap folyamán számolják össze. Az általános jelentések szerint a választások a legnagyobb rendben folytak le. Egyedül Vác- rátótxól érkezett nagyobb zavargásról jelentés. Itt a tömeg fenyegetőleg lépett fel a csendőrség­gel szemben, mire az fegyverét használta. A bel­ügyminisztériumba érkezett jelentés szerint a lö­vések három személyt megsebesítettek, köztük Szabóky Alajos egységespártí jelölt édesanyját is. A szerdán egyhangúlag megválasztott ötven­egy képviselő névsora a következő: Almássy László (Pomáz), Apponyi Albert gróf (Jászberény), Bethlen István gróf (Szécsény), Búd János (Rétság). Czettler Jenő (Jákóhalma), Csáky Károly gróf (Gáva), Erdőhegyi Lajos (Ke- mecse), Ernszt Sándor (Ipolyszalka), Endre Zsig- mond (Gödöllő), Erődi-Harrach Tihamér (Tisza- földvár), Farkas Géza (Szikszó), Farkas Elemér (Hercegfalva), Frühwirth Mátyás (Somorja), Gál Endre (Fejérgyarmat), Gömbös Gyula (Abád- szalőb), Herczegh Béla (Kunhegyes), Hoffer László (Lajosmizse), Horáns2ky Dezső (Török- szentmiklős). Illés József (Nagykároly), Klebels- berg Kunó gróf (Komárom), Kuna P. András (Kunszentmárton), Karafiáth Jenő (Ipolyszalka), Kohut Adorján (Szirák), Kálnoki Bedő Sándor (Nyírbátor), Láng János (Regőse), Marschall Fe­renc (Jánoshalma), Mándy Samu (Dárda), Má- tóffy Viktor (Esztergom), Maday Gyula (Hajdú- nádas), Móser Ernő (Kisvárda), Nagy Emil (Jász- ladány), Nánássy Andor (Nagykálló), Petry Pál (Nádudvar), Pintér László (Zurámy), Prónay György báró (Kiskunhalas), Patacsi Dénes (Szent- lőrinc), Puky Endre (Torna), Rakovszky Iván (Nyíregyháza), Sciíovszky Béla (Balassagyarmat), Szily Tamás (Sásd), Sziabő Sándor (Tiszalök), Sztranyavszky Sándor (Salgótarján), Szuhányi Ferenc (Csenget), Szapáry Lajos gróf (Alberti), Temple Rezső (Kískunmajea), Tomcsányi Vilmos Pál (Mezőkászony), Urbán Péter báró (Battonya), Urbánics Kálmán (Nagylak), Viczián István (Nagykáta), Váry Albert (Szabadszállás és Walkő Lajos (Baja). Az 51 egyhangúan megválasztott képviselő közül csupán heten vannak akik a második nem­zetgyűlésnek nem voltak tagjai. Ezek: Farkas Géza cs. és kir. kamarás, ny. alezredes, Sziksző; Hoffer László főszolgabíró, Lajosmizse; Káinok! Bedő Sándor, a Nemzeti Hitelintézet igazgatója, Nyírbátor; Sztranyavszky Sándor államti'kár, Salgótarján; Temple Rezső helyette* államti kár, Kisktmmajsa; Tomcsányi Vilmos Pál volt igaz- ságügymmiszfer, Mezőkászony; Váry Alberi ko ronáügyészhelyöttes, Szabadszállás. Budapest, december 9. Budapesti szer­kesztőségünk táviratozza: Mára az összes ke­rületekből beérkeztek a jelentések, melyekből az egységes párt hatalmas győzelme tűnik ki A 103 vidéki kerületben összesen 81 egységespártí jelölt került be. Négy ke­rületben pótválasztás lesz, és pedig Nemes Bertalan és Káger József köp* mánypárti, Ráckevén Dinich Ödön és Udvardy István kormánypárti, Szalontán Muszti István és Brogli József kormánypárti, Kunszentmik- lóson Kelemen Kornél kormánypárti és Héjjas Iván fajvédő között. A Wolff-pdrt kilenc mandátumot nyert, mig a legitimisták közül Apponyi Albert mellett Nezsideren Wachtler István ke­rült be. A szociáldemokraták az összes ke­rületekben megbuktak. Monoron Pakots József és Vácott An 1rássy Gyula gróf kisebbségben maradt. WSr folyt a váci kerületben Vác, december 9. (Saját tudósítónk táv­irati jelentébe.) Szabóky államtitkár Andrássy Gyula gróf között lefolyt heves vá­lasztási küzdelem Vácrátóton emberáldozatot követelt. A belügyminisztériumba érkezett je­lentés szerint Andrássy gróf választói megtá­madták a csendőrséget, hogy a párt elfogott bizalmi embereit adja ki. A. csendörség sortüzet adott. A golyók a templomból kijövő 61 éves Baksa Istvánt és Halász Mihály 26 éves föld,művest találU ' ták, akik mindketten azonnal meghaltak. Bugyánszky János, Gulyás Mihály, Hor­váth Mihály földművesek súlyosan meg­sérültek. Mindhármukat Budapestre szál­lították. A főszolgabíró a szomorú incidenst azzal in­dokolja, hogy Hornyánszky Zoltán, Andrássy főkortese, felizgatta a népet. Hornyánszky vi­szont kijelenti, hogy az esettől távol volt és ez időben a választási helyiségben tartózkodott A. belügyminisztérium a véres váci választás ügyében szigorú vizsgálatot indított meg. Budapest, december 9. A vácj választási kerület rátéti körzetében történt halálos vá­lasztási incidens három sebesültét Budapest­re hozták. A Rókus-kórházban megállapítot­ták, hogy ugy Bugyánszky, mint Gulyás állapota igen súlyos, mert a golyó tüdejükbe hatolt, azonban remény van, hogy mindkét sebe­sültet megmentik az életnek. A harmadik sebesültről nem tudják, hogy me­lyik kórházban helyezték eL A hivatalos kö­rök a legerélyesebb vizsgálatot indították meg a vácrátóti sortüz ügyében, mely eddig a kö­vetkezőket állapította meg: Délután háromig teljes rendben folyt a szavazás, akkor And­rássy főkortese, Hornyánszky Zoltán beszédet intézett a tömeghez. Ezután történt meg a tö­meg izgatott hangulatából kifolyólag az inci­dens. A szavazatszedő kü d olts ég elnöke el­rendelte, hogy a csendőrség a zajargók sorai­ban rendet teremtsen. A csendőrök kiszorítot­ták a tömeget a községháza udvaráról, de ez csakhamar újra kísérletet tett a benyomulásra. Kővel dobálták a csendőröket és azt kiál­tották, hogy el kell tőlük a fegyvert venni. Az eset részleteit vizsgálóbizottság fogja ki- viz-gálni. Budapest, december 9. Próbaképpen ma felbontották az egyik újpesti szavazó urnát, amelyben az egységes pártra 124, a szociálde­mokratákra 99, a demokratákra 79, Hall érék- ra 59, a fajvédőkre pedig 30 szavazat esett. Budapest, december 9. Ma kezdődött meg __5_ ww iwhii ■> i-> »uli j.<u^^T^3s^a.rcrgrauanco»:.»na«Mnrwgr.-g.^ a ve jCAFÉ REUNION Prága, Národní if. Palais Rennione. Telefon: 22433, 20607. 18 modern billiárdasztal, kényelmes kártya- és játékszobák, magyar lapok. Esténként szimfonikus hangverseny.

Next

/
Oldalképek
Tartalom