Prágai Magyar Hirlap, 1926. december (5. évfolyam, 273-296 / 1311-1334. szám)
1926-12-19 / 288. (1326.) szám
1926 december 19, vasárnap. 9 CHICLETS rágógumi ...............(Figyeljünk a védjegyre) felüdi t-dezinficiál — Megvéd a garat kellemetlen kiszáradásától — I Megakadályozza a fogkövek keletkezését. — Mindenütt kérhető 1 I Csehszlovákia! vezérképviselet: E. FRANCOUZ et Co., WEINBERGE 1321 fiz erősebb Irta: Sárost Árpád A két gyereké volt a kert, az udvar, az egész ház mindenestül, övék volt az a vasrácsos sirdomb is, amelynek fehér márványkövére ez az egy név- volt bevésve: Mari. Nem kérdezte soha senki; kié az a két szőke gyerek a Gelley Pál térdein? Minek is? Úgy is azt felelte volna: ezek az én kincseim. Az anyjuk ott feküdt már az alatt a fehér márványkő alatt. Talán nem is emlékeznek rá a csöppségek. Hiszen Klárika csak öt, Palika! pedig éppen csak három esztendős. Elfeledték az anyjukat régen, ahogy elfeledte az egész falu. Volt idő, amikor sokat beszéltek az erdővéd szép Marijáról. De az még akkor volt, amikor Gelley nagyságos ur magához vette, hadd gondozza úri házát. Ez a két pöttömnyi gyermek őrzi csak az emlékét. Mindkettő szakasztott az anyjuk. Sohase kérdezték: kié ez a két gyerek? Mindenki tudta, hogy a Geley Pál űré. Szereti is őket nagyon. Most is ott tapiskál körülte fólharisnyácskájában Palika. Nyúzza a kabátját, fel akar kapaszkodni az apja ölébe. Úgy lesz, ahogy ő akarja. A leányka meg oda simul az apus térdeihez, neki is van sok kérni valója ... Gelley a világért se tenné le Palikát, nem még annak a kocsinak a kedvéért se, amelyik most fordul be az országúiról az udvarba. Úgy várja be, amíg egészen közel ér a vendég a virágos tornáchoz. — Mióta lett dajka a harcos Gelleyek unokája, — gúnyolódott a lecihelődő vendég. Gelley megérezte az ütést, de nem felelt rá. 'Átadta Palikát egyik cselédjének, maga meg íese- gitette az öreg Beőr Tamást a kocsiról. Ha ezt másvalaki mondaná ... De az öreg Beőr Tamásnak, már valami jussa van hozzá. Híre járt, hogy Gelley Pál házasodik... Abban fárad most Beőr Tamás is. Bogáthyné, meg hervadt leányai már eleve tudják: semmi sem lesz belőle. — Lehetetlen, hogy az a büszke Beőr Kató ide betenmé a lábát. Feléje se néz a Gelley portának, amíg annak a senkinek a porontyai ott lábatlankodnak. Igazán mulatságos lesz, ha Katót majd így szólítják a cseléd gyermekei: mama, hallod mama? ; Pedig úgy volt. V Gelley feleségül kérte Beőr Tamás leányát... Amikor a fiatal Gelleyné egyedül maradt az urával, meg akart szabadulni a múlt emlékeitől: — Remélem, Pál, ezentúl letesz arról a nem úri szórakozásáról és azt a két porontyot nem fogja dajkálni. Tudja, nevetséges volna holmi erdő- őrökkel atyafiságra lépni Gondoskodjék róluk ahogy akar, de nem fogom tűrni... Gelley hiába hivatkozott a gyermekek árvaságára, a megszokásra, az eltéphetetlen kötelékre. Gelleyné makacs volt. — Vagy én, vagy ők. Ki lesz az erősebb? És a gyermekek? Nem volt már az övék semmi. Csak az a sir a park végében, meg egy cselédszoba, messze a nagy háztól. Még az sem sokáig... A kis Palika egy napon elkívánkozott az apjához. Az az együgyü cseléd, aki magánál rejtegette őket, hallgatott a gyermekek savára, a könyörgésükre és elvezette őket Gelley- hez, ahová kívánkoztak. Többször is odabocsátotta őket, sokszor, sokszor. A szobát ilyenkor bearanyozta a tavaszi fény, ^ gyermekkacagás, a boldogság. Gelley térdeire vette gyermekeit, mint valaha, így- találta őket egyszer a felesége is.- Nem birta fékezni gyűlölködő indulatát és ki- parancsolta a megrettent gyermekeket. . — Azt akarom, hogy eltakarodjanak innen, el az udvarból, el a faluból. Hallotta, Pál? Akarom. • És Gelley engedelmeskedett... Másnap Klárika megfogta Palika gömbölyű, kövér kezecskéjét s aprókat tipegve, himbálózva, nevetgélve hagyták el a Gelley-porta halott udvarát. A vén Borbála, a gyámoltalan öreg cseléd, kísérte őket sirva, a komor, szívtelen, hideg város felé. Gelley megbénulva nézett utánuk. Se szava, se könnye. Gelleyné, amikor látta, hogy ő volt az erősebb, átkarolta férje nyakát: — Igen Pál, jobb lesz az igy. Finaneirozást ; Köícsönt kereskedőit, iparosok, ; ÖSwSfht j jelzálogfedezet zet mellett J mellett is a legjutányosabban visz keresztül Ungár S. bankház, Bratislava, Ventur utca 20. Syffüdologe Dr. Kóló ellőtt a prágai, frankfurti és berlini bőrklinikák tanársegédje és másodorvosa Hí. V<re*2S**aa«nr«i 3Z. kxOm. V.'a-‘*ftr mnjin vizsp-Alrjt! * Élettel, halállal vonat ablakában, idegen föld fölött írta Gömöri Jenő Isten melyik angyala járt erre s hagyta itt E völgyek és hegy ek arcán, ajkán, homlokán Milliárd évekig ki nem hűlő csókjait? Mely teremtő festő keze osztott el pontosan Eget, felhőt, fát, földet, követ, zöldet így ahogy mindez eggyóolvad^, egy szemmel Felémnéz és tette a szép és borzasztó végtelenséget A horizont végibe csalóka végességgel? Mi volt itt már, óh mennyi ember És mennyi ember mennyi szenvedése Táborozott erre évmilliárdok zuhatagában? S mégis merő mosoly a völgy, derű az erdő S a Iák alkonyatos komorulaia halálos fenség. S én csak most, évmilliárdok élete után Járok először itt, milliárd élő és halott nyomán. Amottan, az az égbehágó szálfa okosabb És szebb mint én, mert többet szenvedett, De nem néz le engem, bölcsen mosolyog. Sötéten zúg a kő, a zúgó mormogásbán Is hallom ketyegni, ujjongni, zokogni szivét És anyja és gazdája, mi közös anyánk, a föld Fiatal mint milliárd év előtt. Milliárd halott őrzi szent fiatalosságát, Kik bűnbánóan megtértek beléje örökkön örökre megfiatalodván; Dalol benne milliárd halott élete, Milliárd halott életet zengő dala, Dalol a föld mint ezer év előtt, De sohasem lesz egyhangú a dal S körülölel dalával oly erővel mint a bánat, Mint mikor a bánat száz ajkával, ezer karjával csókol. Millió ember millióm szenvedése fölött Föllebben a fátyol: a végtelenség, Mely ott lélekzik tücsökcirpelésben, verébrepülésben. Érzem a nagy végtelent és kábulatba ringat, De kopogtat és bizserget a végesség: Hol vagytok, messze vagytok ismert földem, Édes fáim, ismert levegőm, óh ismert emberek! Meg vagyok kötözve és hiába szárnyak, Nem tudok a végtelenség végire röpülni! Lesz idő, jaj, lesz, mikor utólszor szeretek, Lesz idő, jaj, lesz, mikor nem szeretek már S a nőt is úgy ölelem, mint ma a fát, füvet, Bogarat, embert, virágot, örömöt és jajt! 8 óh hogy nem lehetek mindenkié, csak egy vég És mindig-mindig visszasírja magát belénk A határosság és végesség: régi életünk S csak a halálban élhetünk végtelen-örökkül. Egy növekedő színdarabról Fermnd Noziére és Alfréd Savoir: KREUTZER SÓN AT AJ A írások és színmüvek igazi értékét soha nem a megjelenésük hatása dönti el, hanem a fentma- radásuk. Vannak aktuális könyvek, — belekapaszkodnak az éppen uralkodó hangulatba . és a siker bizonyos, mig az a hangulat uralkodik az emberek lelkében. Színdarabok az élőszó varázsával még inkább ki tudják váltani ezt a lelkesedő töméghangulatot. De ahogyan az eszmék és a jelszavak változnak, — mert folyton változnak, — éppen úgy élik ki kérész-életüket a jelennek szánt írások is. Az örökéletre számot nem tarthat, csak az, ami mindig aktuális, mert mindenkor igaz és emberi. 1910-ben két fiatal Író Csodálatos munkára vállalkozik. Előveszik Tolstoj KREUTZER SONA- TÁJAT, a bázaséietnek ezt az elrémitő lehetőségeit megmutató komor Írását, hogy dramatizálják. A regény igazában még nem is regény. Tömör elmélyült filozófia, — a szereplők mintha csak azért volnának, hogy szóval hirdessék ezt a borzasztó, psycho-pathologikus filozófiát. A Írókat le akarják beszélni irók és kritikusok egyaránt. Egyhangú a vélemény: A regényben nincs is színpadi lehetőség. De a két fiatal ember más tételt állít fel: A regényt úgy', ahogy van, nem is lehetne dramatizálni. Nem, — mert nem egy, hanem száz színpadi lehetőséget rejt magában. És Savoir nagyon szerényen vallja: „A száz lehetőség közül mi csak egyet választottunk ki. Természetes, hogy igy7 a színdarab nem is ölelheti fel Tolstoj minden gondolatát és ne:i adhatja vissza az egész regény történését és jellegét. Drámánkhoz mindössze csak három, vagy négy lapot használtunk fel. De ez a néhány oldal talán a legkülönbb, legerősebb és legnehezebben kezelhető az egész könyvben. Nem zsúfolhattuk bele az egész könyv tartalmát három vagy öt felvonásba. Ahelyett, hogy az ..egészet megrövidítettük volna, inkább kifejlesztettük a kiválasztott egy lehetőséget. A regény számunkra sokkal inkább elindulás volt, mint beérkezés, — igy7 drámánkban nincs is benne a regény, de a drámánk feltétlen meg van a regényben. Ezért nem lehetett más a cime, mint Kreulzer Sonála. Eredetileg európai körútra szánták a darabot. Merj Savoir voltaképpen Lugné-Poe: a színész. De aztán mégis Párisban, a Théatre Femmában adták először, aztán a Théatre Réjane mutatta be. Tröukhzs.insky szerepét mindig Lugné-Poe adta. A múlt évben a Maison de TOuvre vette uj- -a elő. Savoir Lugné-Poe ide is követte híressé vált szerepét. S ez az uj előadás mutatta meg, hogy a Kreutzer somfa nem ephemer darab volt. Páris csodálkozva látta, mennyire igaz és mennyire örökre megálló. Nem évült el kortársaival együtt. Változatlanságában is megnövekedett, mert túlélte a változó időket és a szeszélyes hangulatokat. Komoran fenséges nyugalommal mutatja azt, ami erősebb a múlandóságnál is: Az örök emberit. S a kritikusok és a közönség kívánsága az, hogy vegyék fel a Théatra Fran^aise műsorába, mert ott a helye. A dráma tehát szándékosan ejti el a tolstoji teóriákat. Csak a pathologikus féltékenység következményeit markolja ki a száz színpadi lehetőség közül, de ezt mesterien. Egyszerűbben meghatározva: Drámaiasan. * Poznicheff és fiatal felesége nászúiról érkeznek meg. Mindkettő kifáradt, eltelt. A férfi negyvenen felüli már, — az aszony nagyon is fiatal. S mindkettő szenvedélyesebbnek mutatja szerelmét, mint amilyen az a valóságban, — a másik kedvéért. Poznicheffben éppen a nagy korkülönbsóg miatt már jelentkezik is a féltékenység. Percekre sem hagyja szívesen egyedül az asszonyt. Nem is dolgozik, csak szerelmes férj és semmi más. S ha néha mégis elkerülhetetlenül szükséges elmennie hazulról, váratlanul tér vissza, függönyök, ajtók mögött keresgél, — mint ha tréfából az aszonyt keresné. Az asszony tiszta, jó és ragaszkodó, de mégis szerencsétlen. Magány után vágyik. Magány, — ez a szabadságot jelenti számára. Szomjuhozza, mint egy pohár tiszta vizet. S a megértés egy pillanatában be is vallja ezt a vágyát. Úgy látszik, mintha a férfi is vágynék a nyugodtabb, tisztább és bensőségesebb életre. Ekkor érkezik meg Troukhzsinszky, a férj barátja, de mig kívánságukra egész művészetét beleadva játszani kezdi a Kreutzer szonátát, a férjet újra elragadja vad szenvedélye. Csókolni kezdi az asszonyt — és Laure követi őt az érzékiség utján. Gyermekeik vannak már. Laure jó anya, — de a férj szemében ez nagy bűn: az ő megrövidítése. A férj régimódi orvos-nagybátyja mellé fiatal orvost is hiv beteg gyermekeihez, — az orvos is gyanús- De leggyanusabb Troukhzsinszky, a művész. Utálja a játékát. Nem is titkolja a féltékenységét. De fogadig ozik, hogy megvédi tőle a feleségét. Ha aztán a védelem.' és támogatás dacára is elbuknék, futni hagyja a művészt, aki neki nem Ígért semmit, de megöli az asszonyt. Rémképfestő gorombaságában kiutasítja a művészt. A gyermekéért aggódó felesége nem tud erről. De a férj gyanúsítása annyira kínozza, hogy morfiumot vesz be. Ám az óletvágy szinte azonnal felébred benne: Segítségért kiált. Megmentik. S a férje nem is hiszi el, hogy igazán meg akart halni. Laure menekülne, mintha érezné a közelgő rettenetes véget, de anyja önzése maradásra bírja. Poznicheff politikát változtat. Bűnbánónak mutatkozik, — maga hívja el a művészt is. Troukh- zsinsky jön is. Minden szava csupa csábítás. S az addig tiszta, még gondolatban sem vétkező Laure most sorsától borzadva, végzetét érezve, nem bir önmagáért tiszta, önmagáért erős maradni. Hozzátapad a művészhez, mintha az volna az erő, a hűség, á megmentés. Pedig hazug és gyáva. Csak a féltékenység és félelem, meg a férj titkos akarása teszi teljessé a hatását. Mert Poznicheff elutazik. Asztrachan környékéről küld táviratokat. És Lauret boldoggá teszi a 2000 kilométeres távolság. Biztonságban érzi magát és nem is vigyázva a külsőségekre, nap-nap után magánál tartja barátját. A végzetes napon éppen eltávozik tőlük egy kis intim társaság. Hajnali két óra, — a cselédség már lefeküdt, de Troukhzsinsky még ott marad. Zongorázni akarnak még s a művész bemegy, hogy előkészítse a zongorát. IV. felvonás. III. jelenet. Laure, Poznicheff, később Troukhzsinsky. Laure: Ki az? Poznicheff: Csak én vagyok. Laure: 0, úgy megijedtem... Nem hallottam, hogy jössz... Poznicheff: Nem akartam senkit f elkölteni... Laure: S a podgyászod? Poznicheff: A portás még fent volt. őt küldtem ki érte a vasúthoz. Laure: De hogyan jöttél haza ilyen hirtelen? Csak nem valami szerencsétlenség vezetett? Poznicheff: Nem, nem. Legalább is nem hinném. Laure: És hogyan táviratozhattál ma délután Asztrachánból? Poznicheff: Megbíztam az intézőmet, hogy táviratozzon neked. Laure: így hát meg akartál lepni? Poznicheff: Igen. Hiszen tudod, hogy féltékeny vagyok. Laure: Nem szégyelled ezt? Poznicheff (mintha nem hallaná): Vendégeid voltak ma este? Laure: A portástól hallottad... Poznicheff: Nem szoktam kérdezősködni a cselédségtől. De ez a rendetlenség, ez a füst... Laure: Csakugyan voltak itt nehányan. Az anyám, Irenoff doktor, Poznicheff: ... és ugye Troukhzsinsky is... Kellemes lehetett. . Bár korábban érkeztem volna... (A belépő Troukhzsinskyhez): Ó, mit látok!? Jöjjön csali, jöjjön édes barátom!... Most nem várt ugye? Troukhzsinsky (jön): Itt... itt maradtam... El akartuk még játszani a nagyságos asszonnyal a szonátát.... Poznicheff: Igen, igen ... Laure: Olyan nehéz... Troukhzsinsky: Nem könnyű... Igazán nem könnyű... Poznicheff: Meg az időpont sem alkalmas... Troukhzsinsky: Miért? Poznicheff: Hajnali két óra! Ilyenkor már nem igen szoktak szonátákat gyakorolni! Fáradt a legnagyobb virtuóz is, — ugye édes barátom? Troulchzsinsky: Egy igazi művész niccs órához kötve... Poznicheff: Az igazi nincs is, az bizonyos. 1 Laure: Megengeded, hogy most eljátszuk? Troukhzsinsky: Ó, édes asszonyom, igazán nagyon késő van már... A férje is fáradt... Nem zavarom tovább, — nem, ez már valósággal tolakodás volna ... Viszontlátásra holnap... őt órakor... Poznicheff: Helyes ... Holnap csinálhat, amit akar. Troukhzsinsky (buosuzkodva): Aszonyom... Édes barátom ... Au! Laure: Mi az? Troukhzsinsky: A férje úgy megszorította a kezemet! Poznicheff: Bocsánat... Kissé esetlen a mancsom ... Troukhzsinsky: Nem, dehogy... Csak az egyik gyűrűm köve sértett meg ... Poznicheff: Túl sok gyűrűt hord. Laure: Bocsásson meg a férjemnek kérem ... [ISIS L és ISI Í9UÉ. PRÁGA, ÉELEZNÁ 22-26. Gyapjúszövetek, Selymek, Siövftltáruk, Kötöttáruk, Férfi és bői fehérnemflk legolcsóbb bevásórBóRielye. Díjmentes mintaszétküldés. Nagybani vevőknek nagy rabatt.
