Prágai Magyar Hirlap, 1926. november (5. évfolyam, 249-272 / 1287-1310. szám)
1926-11-02 / 249. (1287.) szám
^I^GAI-A^Afi^AR’ H1 RliAB 9 KöZCrA^DA^áfiT1 . A nagyszombati baromfi- és galambtenyésztő- egyesület első kiállítása r._y __________ Nagyszombat, nov. 2. Nagyszombati tu dásitónk jelenti: Tegnap délelőtt 10 órakor ünnepélyes keretek között a Ze- medelská Rada kiküldöttjei jelenlétében megnyílt a régi Lövölde összes helyiségeiben a nagyszombati fajbaromfi- és galambtenyésztő-egyesület első kiállítása. A kitünően rendezett kiállításon Szlovenszkó és Morvaország területéről hétvégnél több kiállító vett részt fajgalamboknak, valamint a fajbaromfinak legpompásabb és köztük már többször díjazott példányaival. A kiállítás keretén belül közel száz kanárimadár és ugyanannyi faj- nyul, köztük óriási belga nyulak, fehér, szürke, fekete és kék példányokban, bécsi kék nyulak, orosz, ezüst, Havanna, Blakantan, Luse és Ango- ra nyulak kerültek bemutatóra. A pompásan sikerült kiállítás elsősorban Rolh Oszkár és Lettler Antal hónapokig tartó szakavatott tigybuzgalmát (dicséri, akiket munkájukban Wöjatschek János, Forisch József, Blazsek Ernő, Necsasz Antal, Szli- mák Kálmán, Matzenauer A. és Zlalovszky Ferenc támogatat. A kiállítás galambosztályán aranyérmet nyertek: Vadas Hugó, Lettler Antal, Smeringai Lajos, Koritsanek József és Rólh Oszkár; esüstMinisztcrközi tanácskozások az adóreformról. A mai nap folyamán a pénzügymi- nisztériumbain miniszterközi tanácsikozások lesznek a készülő adóreformról. Ezen az ankéten a kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági körök kiküldöttei is részt vesznek. E hét folyamán á Masaryk-akadémia is ankétet tart az adóreformról az ankét eredményét, melyet Drachovsky egyetemi tanár fog feldolgozni, memorandum alakjában juttatják el a pénzügyminisztériumhoz. Feloldották a kontremin-tilalmat. A pénzügyminisztérium a prágai bankokhoz intézett rendeletében feloldotta a iunius 11- ről kelt rendeletét, amelyel a kontremint ' korlátozta. Rendeletében hangsúlyozza a minisztérium, hogy elvária a bankoktól, hogy a iövöben a pénzügyminiszter intenciói szerint fognak eljárni. Amennyiben ez nem történne meg, a korlátozást újból életbeléptetik. Mint ismeretes, ennek a korlátozásnak értelmében a bankok kötelesek voltak minden hónap elsején és 15-én a maguk vagy ügyfeleik számára vásárolt értékék nemét és számát kimutatásban a pénzügyminisztériummal közölni. Általános visszhangot váltott ki a magyar nemzeti pártiak a szociális biztosítás reformja iránti mozgalma. Múlt héten foglalkoztunk- a rimaszombati iparosok és kereskedők, valamint a magyar nemzeti párt ipa- rosszakosztályának a szociális biztosítási törvény túlzásai elleni tiltakozásával. Ez a megmozdulás az egész országban élénk visszhangot keltett. A szociális biztosítási törvény hónapokon keresztül foglalkoztatta a csehszlovák nemzetgyűlés mindkét házát, míg végre szentesítést nyert Mikor a törvény kikerült a gyakorlatba, tűntek ki annak szervi hibái. Az iparosokon és kereskedőkön kívül azonban egy harmadik és hatalmas tábort is érintenek a törvény hibái. Ezek a nincstelen mezőgazdasági munkások, akiknek -hetikére alig teszi ki a 8—10 koronát. A munkaadók a törvény értelmében természetesen levonják a biztosítási dijat és igy a csekély keresetet a legminimálisabbra csökkentik le. A kereskedők és iparosok mozgalmához csatlakoznak a mezőgazdasági alkalmazottak is és remélhető, hogy Szlovenszkó gazdasági köreinek megmozdulása arra fogja bírni a kormányt, hogy a szociális biztosítási törvényt megreformálja. A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű r. t. közgyüléso. Budapestről jelentik: A Rima- murány-Salgőtaxjáni Vasmű r. t. tegnap tartotta évi rendes közgyűlését, amelyen az 1925—26. évi zárszámadást és az ezzel összefüggő összes javaslatokat egyhangúlag elfogadták. Elhatározták, hogy az elmúlt üzleti évre részvényenki.nt 8750 K osztalékot fizetnek ki a mai naptól kezdve. Az igazgatóság uj tagjává Gyürky Gyula magyar bányaügyi főtanácsost választották, Haselböck József cégvezetőt pedig igazgatóhelyettesi címmel ruházták fel. A masránnénzintézetek és a hivatalos kamatláb leszállítása. Az októberi ultimo sima lefolyása, a pénzbőség, valamint a hivatalos diszkont leszállítása a pénzügyi körök egy részét azzal a gondolattal foglalkoztatja, hogy a magánbankkamatlábat is esetleg leszállítja. A bankok hailandók lennének a debet- tételt 1 százalékkal mérsékelni, hogyha a betétkamatlábat is 4 és fél százalékra szállítanák le. Ez utóbbi ellen azonban a takarékpénztárak hevesen tiltakoznak, miután attól félnek hóm/ a mérséklés által betétállományuk kisebbedni fog. Ennél fogva december elsejéig nem is remélhető a magánkamatláb mérséklése. érmet: Borbál Antal, Forisch József, Kesmann Ferenc; bronzérmet: Blazsek Em6 és Draskovics RezsO dr.; diplomát kaptak: Bayer József, Thalmainer Ferenc, Kristofik RezsO, Meleika Emil, Drobnitza Lajos, Hruby Károly Havlis Sebestyén és Blahó Ferenc. A fajbaromfi osztályon aranyérmet nyert Leonhardi Mariette, ezüstérmet kaptak: Mick Nina, Kitér Vaelav, Fiedler János, Pociik János, Schindler Albert, Síimák Kálmán, Pachta György és Szidon Károly. Bronzérmet Gállá Antal, Pavlovska Anna, Mos Vilmos. Diplomát kaptak: Glasser János, Prokop József, Koritsánek József, Fandel József, Lettler Antal, Szabó Károly, Gróger Manó dr-, Hegedűs Balázs és Havlis Sebestyén. A nyulkiállitás aranyérmeit Riehier Károly és Hreblay Emil nyerték. Ezüstérmet nyertek Hlavács Jaroszláv és Matzenauer Alfonz- Bronzérmet Jirku Jaroszláv és Basta Oldrieh. Diplomát Taubinger L., Hegedűs Balázs, Rummel Ferenc, Brezina mérnök és Kiima Lipót. A kanári-kiállítás első dijait Huszárik, Zlalovszky és Guttmann nyerték. Az ízlésesen és szakértelemmel rendezett kiállítás még néhány napig marad nyitva. A Vágba!parti Ármentesitő Társulat közgyűlése. Komáromi tudósitónk jelenti: A Vágbalparti Ármentesitő Társulat október 29-én tartotta rendes közgyűlését A j t i c s - Horváth Dezső elnöklete alatt, mely az elnök, az igazgató jelentéseit, az 1927. évi költségűétést, a műszaki jelentéseket egyhangúlag tudomásul vette. A nagyszámú érdekeltségi tagokból álló közgyűlés őrömmel vette tudomásul a társulat vezetőségének 2 és félmillió hosszúlejáratú tőrlesztéses kölcsön megszerzésére irányuló javaslatát, melyből a csörgő-gutái és a martosi szivattyú- telepek épülhetnének ki és igy a belvízi evező tés terén nagy lépést tehetne előre a gazdák érdekében a társulat. Ha többi szivaty- tyutelep is kiépülhetne, milliós károkat háríthatna el ezekkel a gazdák feje felől a társulat. A közgyűlés Ajtics-Horváth elnököt és Reviczky István igazgató-főmérnököt lelkes ovációkban részesítette. Miért nem épül a Handlova-alséstubnyai vasút? Besztercebányáról írják: Nyitrai tudósítónk nyomán közöltük a múlt hólen, hogy a vasutiigyi minisztérium a hamdlovai vasútépítő kirendeltséget visszahívta, amiből az következik, hogy a vonal kiépítését bizonytalan időre elhalasztották. A vidéken nagy elégedetlenséggel fogadták ezt az intézkedést, melynek okát abban látják, hogy a csehországi fémipar fél a szlovenszkői szén kcnkurrenciájátől. A handlovai szén ugyanis minőségben vetekszik a történelmi ország szenével és csupán a vasúti fuvar drágítja meg, úgyhogy azzal versenyezni nem tud. A legrövidebb szakaszon, például Handlova és Poltár viszonylatban az 5 K-ás porszén fuvardíja csekély 7.5 K. A vasútépítés megszakításának kulissza titkaihoz tartozik az is, ho-rry egyes érdekelt birtokosok kierőszakolták azt, hogy a vasút, amelyet eredetileg a legrövidebb' Handlova-alsóstubnyai vonalra terveztek, Handlova s Csercsény felé vezettessék, amely távolság kétszer olyan hosszú. A keleteuróuai faipar kartellirozása. Budapestről jelentik: Budapesten a csehszlovák, maervar. osztrák és román facégek tárgyalásokat folytatnak kartellalalritási célzattal. E hírre az épületfa ára 15—25 százalékkal emelkedett. Ma kezdődik a magyar-francia kereskedelmi tárgyalás. Budapestről jelentik: Páriában ma kezdődik meg a magyar-francia szerződés revíziójának tárgyalása. A magyar delegációval kizárólag a kereskedelem és gyáripar képviselői utaztak el, a magyar mezőgazdaság Írásiban adta elő kívánságait. Eszerint a magyar mezőgazdák a francia szerződésben a behozandó francia borok vámtételét illetőleg elleneznek minden koncessziót. Sőt arra kérik a kormányt, hogy a hazai termelés érdekeinek megfelelően emelje fel a borvámot, mert aki francia bort akar inni, az a gazdák szerint a magasabb vám fizetésére is hajlandó. Ezenkívül a memorandumban a vámtételek szigorítását kérik az olyan francia sajtfélék behozatalánál, amelyeket már Magyarországon is gyártanak. Végül behozatali téren védelmet kérnek a francia likőrök beözönlése ellen a hazai gyümölcspálinkák számára. Kiviteli téren a gazdák hangsúlyozzák, hogy megindult a magyar búzaexport Franciaországba, ennélfogva a franciáknak meg kell hagyniok a ma* gyár búza számára a mostani vámtételeket és ugyanezt követelik a magyar libamáj érdekében is. Novemberben beváltják a régi aranyjáradékokat. Párisból jelentik: A régi osztrák-magyar járadékok kezelésiére kijelölt „Caásse Com/mune“ elhatározta, hogy az 1926-bam lejárt osztrák-magyar aranyjáradék szelvényét november hónapban két részben kifizeti. Ez alkalommal a régi szelvényiveket újakkal cserélik ki. Részletes jelentést idejében ki fognak adni. FötömoHék a belga kvótát a nyetwacélfcairtell- ben. A Voesisöhe. Zeitung luxemburgi sürgönye szerint a nyeraaoélkarieU ben a belgák tavi (kvótáját 295-ről 308 ezer tonnáira emelték fel. Ez alapon az évi kvóta 29 millió tonna. A német hengerművek teJijesitnrénye szeptemberben 954.484 tonna volt, azaz 42.156 tonnával, illetve 4.62 % -kai nagyobb, mint augusztusban. Cukortermelők világkongresszusa Londonban. Londonból jelentik: Mint ismeretes, Kuba a minap ajánlatot tett, hogy a világ összes cukortermelőit tanácskozásra hivják össze a cukor világpiaci helyzetének megvizsgálása céljából, valamint túltermelés megakadályozására és a cukor világpiaci árának stabilizálására. Londoni ipari körökben számolnak is a konferencia összehívásával. bár az amerikai ipari körök élénken ellenzik a kongresszus összehívását. * 12 H + Szilárd a prágai értéktőzsde. A bőnapeleji tőzsde szilárdul indult, miután a 3 szünnap után nagyobb angazsmankésriet gyűlt össze. Az üzlet később béosá híreikre megnyugodott. A szilárd irányzat az összes mull héten favorizált értékekben, főleg a kuliasziban jól tartott. Míg az ipari piacon a tendencia emelkedett, addig a bankrészvények és a beruházási piac nyugodt és tartott volt. — Az ipari piacon megszilárdultak: Sdhoel- ler 55, Deli 21, Prágai Vas 20, Solo és Hernych 15, Rothfkosteletzi 13, Inwald és Aussigi Vegyi 11, Podoli Cement és Svetovar 10, Poldi és Alpine 9, Sellier 8, Egyesült Elektromossági és Rothau— Neudedk 7, Ringhoffer 6, Prága—Duxi, Budweisi Sör és Danek 5, Maff&rsdorfi, Egyesült Gyapjú, Cseh Kereskedelmi és Skoda 4, Brünni Gépek, Kolini Petroleum és Tejipar 2 koronával. Gyengültek: Első Piűseni 115, Nordbahn és Északceeh Szén 70, B&rg és Hűtlen 35, Dux—Bodenbachi 20, Nyu- gatcseb Szén 12, Cseh—Morva 15, Kolini Műtrágya 12, Cseh Cukor és Kcnigshoíi Cement 10, Horvát Cukor' 7, Rroscihe 5 koronával. — A bankpiacon csak a Prágai Hitel emelkedett 2 koronával. — A beruházási piac változatlanul tartott. — Ex étákban a bolgár értékek szilárdultak, de a Steg-prioritá- sok is emelkedtek. + A prágai devizapiacon ma nem egységes irányzat uralkodott. A fxankérlékek köziül Pária 1.875, Brüsszel 0.25 és Zürich 0.125 ponttal gyengült. Madrid 5 koronával javult, Milánó 4 koronával esett. + A prágai cukorpiacon ma az irányzat tartott volt. Nyerscukor jegyzés Auesig loko és kikötő 190.-. + A prágai fajtőzsdén ma gyengült az irányzat. Ajánlottak: Puha és kemény gömbfát, komló- karót, gömbfát, fenyőbordát, puha és kemény tűzifát, valamint fűrészelt fát. Kerestek; Puha gömb- fát, bányafát, hossziát, puha tűzifát, fürészhulladé- kot, asztalos deszkát és femvőrudakat+ A pozsonyi terménytőzsdén a háromnapos szünet lanyhulást idézett elő. A következő árakat jegyezték: 73 kg.-o6 búza 225—230, 77 kg.-os 220 223, jugoszláv 195—196, magyar 76 kg.-os 192—193, rozs 185—18S, kiváló árpa 180—1S5, la 165—170, merkantil 130—150, takarmányárpa 112—117, zab 138—145, csöves kukorica 60—65, uj kukorica 120 —125, jugoszláv 122—123, tranzit Szob decemberre és júniusra 98—101, köles 110—115, sárga borsó 230—270, zöld borsó 200—220, lencse 200—250, uj bab 120—130, takarmánybab 100—105, bükköny 550—560, repce 205—270, mák 840, vörös lóhere 2000—2050, lucerna 1200—1400, hagyma 100—110, fokhagyma 300—350, sárga burgonya 65—70, fehér 55—60, ipari 41—44, OGG-buzaliszt 380—885, 0-á'S liszt 370—380, 1. sz. 340—350, rozsegyenliszt 265— 270, köles 250—275, magyar Mázt 310—320, korpa 83—85, takarmányliszt 120—125, amerikai sertés- 7jsir 14.50—14.60, zsupszalma 30—35, félédes széna 45—50. + A prágai terménytőzsdén lanyha irányzat uralkodott. Búza és rozs 2—4 koronával gyengült. Árpa 5—6 koronával esett. Zab és tengeri nyugodt. Szilárd volt a borsó, kömény és mák. A kereslet csekély volt. az olcsó áru azonban jobbára gazdára talált. Lóheréi él ék tartottak. + A budapesti értéktőzsdén kifejezett lanyha irányzat uralkodott. Az árfolyamveszteségek 2—3 százalékot tettek lei. Egyes értékek 'külső behatások folytán szilárdultak. így a Rima, Délivasut és Első Magyar Biztosító Intézet. A forgalom szűk keretek közt mozgott, miután a spekuláció tartózkodó volt- Csak a beruházási piacon uralkodott szilárdabb hangulat. Zárlat: lanyha. Egyes, a csehszlovák távirati iroda jelentésében nem foglalt értékpapírok közül a Moktár 195, Pestszentlőrinci 65, Rószvénysör 830 ezer magyar koronás árfolyamot ért ed. + A mai budapesti terménytőzsde irányzata' — mint azt ottani szerkesztőségünk telefonon jelenti — lanyhulásra hajló volt. A forgalom nagyon csekély. A következő árakat jegyezték: Tisza vidéki búza 390—395. dunántúli 380-^382.50, rozs 295— 300, takarmányárpa 230—240, zab 240—220, ó-tengeri 250—255, Ujj tengeri. 190—192.50, köles 180— 190, repce 560—570 ezer magyar korona. + Élénk és szilárd a bécsi tőzsde. A mai tőzsdén élénk üzleti mellett az irányzat szilárd. Főleg a magyar arbitrázsértékekben uralkodott barátságos hangulat az elektromossági értékek megszilárdulása révén. Zsivno prágai fedezésre szilárdult. Később stagnáoió állott be, de a szilárd alaptendencia nem változott. Zárlatkor az árfolyamok emelkedő tendenciát mutattak. + A berlini értéktőzsdén a múlt heti szilárdság folytatódott. Az üzlet rendkívül élénk volt, miután a külföld tömeges megrendelésekkel lépett fel. Az irányzat a nap folyamán valóságos hosszá fokozódott és az áremelkedések átlag 5—12%-ot tettek ki. Később realizációk folytán 2—3%-os le- morzsolódás állott be: A beruházási piac nem tartott az alaphangulattal, miután meglehetősen elhanyagolt volt. A külföldi papírok között nagyobb érdeklődés nyilvánult meg a magyar és tőrök értékek iránt. A devizapiac nem volt egységes. A frank és líra kezdetben javultak, később visszaestek. A belga frank tartott. + A berlini terménytőzsdén, mint az összes amerikai és európai piacokon, gyengül tebb irány* zat uralkodott. A következő árakat jegyezték: Birodalmi búza 270—273, rozs 219—224, árpa 220-* 262, zab 178—193, tengeri 201—206, búzaliszt 86— 38.75, rozsliszt 31.75—32.75, korpa 12, Viklória- borsó 58—68, kis ehető borsó 40—42, takarmány- borsó 22—26, lóbab 21—23, bükköny 25—26, repcepogácsa 16, lenpogácsa 21, szárazszelet 10. A budapesti értéktőzsde árfolyamai: XI3 X/80 Ang.-Magyar .................... 4?222 48000 Ha zai bank....................... 112222 IS3000 Magyar Hitel.................... 3?A^22 340000 Je lzálog.......................... 12222 43000 Le számítoló....................... 22222 £7000 Magyar-Olasz.................... 22222 25000 Os ztrák Hitel................ . 14 °22 M1000 Merkúr . ..............................„.122? 4500 Ke reskedelmi bank . . . • . J2.r5000 Egyesült takarékpt • . . . 26500 2ft250 Magy. ált. tkpt. 115000 Első hazai tkpt.....................2?22222 -’STáooo Bo rsod-Miskolci............... 155022 Concordia......................... l-500 is"50 Budapesti malom.............. 143000 147000 Gi zella malom................. Hu ngária malom ...... .f?5000 363000 Beocsini................ 1480000 1500000 És zaki szén....................... ~ — Esztergom-Szászvár .... — — Felsőm, szén ........ 340000 _ Drasche................ 310000 _ Ma gnezit.........................15S0000 1000000 Ma gy, ált kőszén...... 43/0000 4330000 Salgó............................... 0150031 Í5250OO Urikón yi .......... 1440000 h,«0(;00 Kóburg............................. 855000 36nooo Csáky ................................ 12000 11000 Magy ar fegyvergyár.... "40000 775000 Ganz Danubius....................5015000 2045000 Ga nz villamos ....... 1150000 11poooO Hofherr......................... . lp50co írsooo Láng.................................. 130000 100000 Ll ptúk............................... 34500 .-3500 Gy őri vagongyár.............. 80000 79000 Ri ma.................................. 178000 175000 Sc blick...................... 100000 iciooo Te udloíf Ditrich ...... 50000 490OO Egyes, fa.......................... _ Gutmann ...».............. S20000 720000 Or sz. fa................ 56000 00000 Lig num-tröszt.................... - scoo Ma iomsoky....................... 5000 Neuschloss................ 800 cori Rézbá nyái . . ................. - 58000 Sz lavónia .......................... 47000 5.7000 Na schitzi.......................... 1510000 3555000 Zabolai............................ - 29000 Ad ria......................... 750000 740000 Atlantika.......................... 26000 20000 Le van te................... 202000 224000 Kö zúti............................... Délivas ut .... r.... . 221000 218000 Államvasut...................... 417000 427000 Tr öszt............................... 430000 445000 Mag yar cukor....................1895000 1033000 Óc eán......................... 6500 7000 Mag yar szalámi.............. Iz zó................... 985000 995000 Gy őri olaj.......................... 80000 soooo Ba róti............................ Ég isz.................................. 148000 ISOOOp Go ldborger....................... I79000 170000 Sp ódium............................. 69009 70000 Hungária műtrágya .... 146OOO isonoo Klotild ............................. 19000 19000 Gu mmi.............. 284000 282000 Telefon............................. 152000 141000 Béni ............. 33000 34000 Papit................... 50000 56000 őster melő .......... *56000 255000 EZREKNEK nt már naponként; 1 35—45 korona jövedelem a jj világszabadalmazott ivód házikötőgép által az általunk garantált otthoni munka révén. A géppel való munka, valamint annak kezeléso igen könnyű. Sjpg g|| Lakóhely mellékes, előtanulmányok nem szükségesek. 1 Kérjen bvőebb felvilágosítást a J&jml jpm S FAVORIT... . .. Mail. jmr házi kötőgépgyártól Vodiőkova 18/79 I.