Prágai Magyar Hirlap, 1926. november (5. évfolyam, 249-272 / 1287-1310. szám)
1926-11-21 / 265. (1303.) szám
id26 norembor 21, vasárnap. Süiff- 1■ ■T»nX<M-7V\AGVMi-HTRIiaT> 13 )( Aa VÁC futóversenye. Ungvári tudósítónk jelenti: Az UAC választmánya tudvalévőén kifogás: támasztott a C*SK által az elmúlt vasárnap trendezett stafétafutás versenybíróságának összeállítása ellen. Tekintettel arra, hogy az UAC állta] sport, és etikai nézőpontból kívánt feltételnek a rendező egyesület nem tett eleget, — bár mind « három staféta győzelmi és helyezési eséllyel indult volna, — az egyetlen ruszinszkói atlétikai egyesület nem indulhatott. Ennek pótlásául az atlétikai szakosztály vezetősége vasárnap délelőtt iO órakor 400 m. pályaversenyt rendez, amelyen valamennyi UAC-tag részt vehet. Az első és második a klub ezüst, harmadik és negyedik nagy bronz, az ötödik helyezett a klub kis bronzérmét fflyeri. Ez alkalommal az Idén utoljára lesz a jelentkezés szerinti egyéb távokon klubstandard és rekord ja vitás! kísérlet. Az elért I., II., vagy III. ©azt eredményeket a szokásos bronz, ezüst, illetőleg arany Jelvénnyel díjazza az egyesület. )( Bor ólra Kopenhágában egy exhibitions* jjátszmában 7:5, kétszer 6:3 arányban legyőzte Axel Peterson dán bajnokot. )( A csehszlovákiai német ienniszszövetség ranglistája az 1926. évről. Férfiak: 1. Gottlieb, 2. Rohrer (mindkettő Brünn), 8. Soyka, 4. Menzel, 5. Bertrand, 1. Hoffmann, 7. Maly, 8. Neumayer, 9. Todd. — Nők: 1. Redlichné (Brünn), 2. Janotta, 8. Redlichné, 4. Amende, 5. Deutachné, 6. Gar- kischné, 7. Müller, 8. Welgl, 9. Waydeíinné, 10. Thonetné. )( Relly, az ismertnevü osztrák, tenniszbajnok 33 éves korában Bécsben hirtelen meghalt. )( A Sparta Budapesten. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A prágai Sparta december 5-én a Ferencváros vendége lesz. A találkozás előtt a Bástya—Kispest bajnoki mérkőzés folyik le. )( Berlin válogatott jéghockey csapata tegnap mérkőzött a berlini jégpalolában Pária válogatottjával, amelyet 2:1 (0:0) arányban legyőzött. A berliniek előző este 3:0 arányban vesztettek és tegnap jelenfősen jobban játszottak. )( A Hakoah ismét Amerikába utarik. Az osztrák futballszövetség engedélyezte a bécsi Hakoah jövő évi amerikai turnéját . KóZCÍAglPAiSAfiP . Az alsócsaSSóközi ármsntesitő társulat közgyűlése Komárom, november 20, (Saját tudósítónktól.) \Ax alBÓcsallóközii és csilliizközi ármentesitő- és bel- (vizlevezetőtársuiat érdekeltsége szerdán Komáromban a Városháza nagytermében a tagok nagyszámú «óbzv ételév el tartotta meg évi rendes közgyűlését. Bártól Ferenc elnök gyengélkedése miatt ífegy Nándor társulati alelnök vezette a kőzgyü- ílésrt, amelyet délelőtt 10 órakor megnyitva, a kormány képviseletéiben megjelent Viest Dusán épité- «aeti főbiztos, miniszteri megbízottat üdvözölte. A napirend megkezdése előtt Bálint István műszaki tanácsos, társulati Igazgató részletesen beszámolt a nyári árvizekről éa belvízkárokról, jelentvén egyúttal azt is, hogy A földművelésügyi miniszter a társulatnak rendkívüli kárainak megtérítésére államsegélyt helyezett kilátásba, amire 150.000 koronát már ki is utalványozott. A közgyűlés az elnök indítványára úgy Slávik György dr. földművelésügyi miniszternek, mint Sndiulko Ottokár dr. jelenlegi miniszternek, nemkülönben a miniszteri megbízottaknak köszönetét •oavazotl. Tudomásul vette aztán a közgyűlés a választmány Jelentését a bel vízrendezési munkálatok fejlesztésére vonatkozólag, jóváhagyta a* 1925. éri náróezáonadáaoknt, fi szám- és leltárvizsgáló bizottság elnökének, Gal- góczy Antalinak a a bizottság tagjainak elismerését fegezte k± Az 1927. évi költségelőirányzat tárgyalásánál beható megvitatásban részesült a társulat nehéz anyagi helyzete, amit azon körülmény idéz elő, az érdekeltség fizetési kötelezettségének, a rossz termés * a komáromi bankok körében felmerült fizetési zavarok behatása alatt csak igen kis mértékben tess eleget • így a társulat vezetősége az elhatározott munkálatokat nem képes végrehajtani. Általános helyeslést váltott ki a vízi társulatok szövetségének azon ígérete, hogy a már régen benyújtott kérelmet, amely szerint az ármentesitő társulatok részére is engedélyeztessék a járulékoknak a társulat által alkalmazandó végrehajtókkal való beszedése, a kormányhatóságnál küldöttségi- lég megsürgeti. A mintegy 2 millió korona kiadást és ugyanannyi bevételt feltüntető költségvetés elfogadása után, mely költségvetésibe az 1927. évre is ugyanazon ártéri járulékok, vagyis a komáromi járásban magyar höldankint 9 korona, Illesztettek be, a köz- I gyűlés még nyudiijügyekkel foglalkozott, majd megállapította az önálló szavazattal bíró érdekeltek névjegyzékét s megválasztotta az 1927. évre terjedő megbízatással a 40 tagú wádfoiaottoágot Az ülést ez elnök, megköszönve az érdekeltek higgadt és tárgyilagos felszólalásait, déli 1 órakor annak reményéiben rekesztette be, hogy a jövő év a társulatra nézve nem fog az ideibe* hasonló xneg- próbálitatásokikal járni Az amerika—európai banktröszt. Newyorkból felen tik: Wibningtoníban most jegyezték be az (európai ée amerikai bankok uj szövetségéi, az ^fAmerioan British and Continental Corporation'M. Az amerikai bankházakon kívül párisi, berlini, drezdai, brüsszeli, zürichi, bécsi, stockholmi, budapesti és prágai bankintézetek vettek részt ebben az alapításban. Az uj konzomimnak 14 millió dollár alaptőke áll rendelkezésére s üzleti tevékenységét az egész világra kiterjeszti. Az eddigi kommünikék szerint a tröszt főtevékenysége abban fog éllani, hogy beruházási célra amerikai és külföldi értéknanirolcat megvásároljon. Amalör szOnyeaszttvOk íigyelmfitieí A legfinomabb perzsaszőnyeg csomózó fonal, í a legjobb minőségű alapfonal és beszövő- í fonal, tervrajzok és minden, a szövéshez szüksé.es kellékek kaphatók az szőnyegszövő intézetében. Bratislava, Dostojevského rád 27 (volt Justi-sor) A szlovenszkói gazdasági élet válsága. Pozsonyból jelentik: A szlovenszkói ipar központi egyesületének elnöki választmánya ülést tartott, amelyen a szlovenszkói és ruszin szikéi ipar válságos helyzetével foglalkoztak. Megállapították, hogy a szlovenszíkói ipartalanitás nagy lépésekkel halad előre, uj ipari vállalatok nem létesülnek. Szlovén* szkó gazdasági elszegényedése ijesztő mértékben halad előre. Az elnöki választmány a kérdéssel behaló1 ag foglalkozott és megtárgyalta az eshetőségeket arra nézve, hogy milyen rendszabályokat kellene életbelép- tetni, hogy az illetékes köröket és hatóságokat erre a helyzetre nyomatékosan figyelmessé tegyék. Újévkor kezdődik a határnapos üzlet a prágai tőzsdén. A tőzsde titkársága már elvégezte azokat a munkálatokat, amelyek a batámapos üzletnek a prágai tőzsdén való bevezetését megelőzik és az elaborátámat megküldik a tőzsdekamarának. Értesülésünk szerint technikai okokból nem tesz lehetséges a határnapos Üzletet már december elsején megkezdeni, mint eredetileg tervezve volt, hanem arre csak újévkor kerül a sor. Lengyelország nem lép be a nemzetközi acél- kartellbe? Varsói jelentés szerint a lengyel vas- és acélipar szindikátusának elnöke kijelentette, hogy Lengyelország a nyugateurópui kvartettben verni fog részt vennL A dróÜcarteH MBeroődését még nem kötötték meg. Beavatott helyről arról értesülünk, hogy a csehszlovák drótkartell szerződéséit még neon írták alá. A tárgyalásokat még folytatják és a végleges döntést valószínűleg az érdekelt müvek hónapvégi plenáris ülés© fogja meghozni. A londoni gyapjuaukuión, amely november 23-án kezdődik 130.000 bál kerül eladásra. Ebből Uj-Dél wales és Queen stand 56.000, Ujzeeland 28.500, Cap 2000 és Puntra Areanas 2500 báli stb. 250 koronára emelték fel a szesztartalma kiviteli preparátumok árát, amely eddig 225 korona volt hektoliterenként. A prágai szeszért ékesítő társaság ezt az áremelést, amely ab szeszfinomitó állomásokra é® legalább egy edénybe foglalt 481 hl#-os szeszre értendő, azért foganatosította, mert a világpiacon a konjunktúra kedvezően alakult. Oroszország gabonakampányi. Moszkvából jelentik: Az állami vásárlási hivatalok októberben 100.8 millió púd gabonát vásároltak, az előző hónap 91 millió pudjával szemben. A kampány kezdete óta a tavalyi év 228.6 millió pudjával szemben összesen 252 millió púd gabonát vásároltak. Hossz az amerikai cukorpiacon. Berlinből jelentik: A tegnapi ny&reeukortőzsdén határnapos árak 11—13 ponttal emelkedtek. Ezek az idény legmagasabb árai. A cukor ára itt is azért szökött fel, mert — amint tegnap hirt adtunk róla — a kubai cukortermelés az idén csak 4.5 millió tonnát fog kitenni. Szőnyegvásárlók figyelmébe!! Mielőtt szőnyeget vásárol, Informálódjék az „Oriení" perzsaszőnyeg--szövődében, Bratislava, Dostojevského rád 27. (volt Justi-sor) elsőrangú, gyönyörű szőnyegek, rendkívül olcsó árban megrendelhetők kiválasztott minták és színek szerint A kereskedelemügyi minisztérium és a cukoripar tárgyalásai, amelyek már hosszú idő óta tartanak, nem foglalkoznak a cukorár kérdésével, mert a szabadkereskedelemnél a kormánynak az áralakulásra nem lehet befolyása mindaddig* aniig az ár, amelyet a termelő határoz meg, a kalkulációs bázistól függ. A tárgyalások abban az irányban haladnak, hogy megállapítsák a csehszlovák cukoripar stabilitását, mert a cukoripar helyzete az utóbbi időben labilissá, sőt válságossá vált. A kereskedelemügyi minisztérium a cukoripar expozéjával foglalkozik ée szakértőivel azt az anyagot készítteti elő, amely a legközelebbi nagy ankét alapját fogja képezni. Ezen az ankéton az összes érdekelt körök részt fognak venni,-f A nagyszombati terménypiae. Nagyszombati tudósitónk jelenti: A pénteki gabonapiac rendkívül élénk volt, egyedül árpában körülbelül 20 vagon került eladásra. Az árpa ára a nagy kínálat folytán 5—10 fillérrel olcsóbb volt a keddi hetipiac árainál. Búza ám tartott volt, a rozs szilárdult. Arak: Búza 220—225, takarmányárpa 115—122, merkantilárpa 135—.145, elsőrendű árpa 150—155, rozs 190— 194, zab 140, bükköny 155—160, tengeri 130—135; bab 1.20—1.25, dió 6.50—7.50 és mák 7.75—8.25 korona. kg.-ként. + A bradfordi gyapjupiacon a következő árakat jegyezték: Merino 70 közép 48.50, merino 64 közép 45, merino 60 közönséges 40.50, crosebred Wsült gyarmatgyapju 58 közép 36, 56 közép 24, kaimgam 2—16, fehér 25, 2—16, 40 fehér 26, 2—32, 46 fehér 81j50, 2-24, 60 fehér 52, 2—24, 70 fehér 00. — A havrei gyapjú piacon a november—Áprilisi árut 19.20 ponttal jegyezték. •+ Nem egységes a prágai értéktőzsde. Az első szombati tőzsde csak egy óra hosszat tartott 8 ezért a forgalom igen élénk volt A világ cukorpiacának •hoaszirányzata következtében a jegyzések általában m. gasabbak voltak. A* angol sztrájk befejezése következtében a montánértékek árfolyamveszteségeket szenvedtek. A bankpiacon az érdeklődés erősödött. A beruMzáal piac Igen szilárd volt. — A* ipari részvények piacin emelkedtek: Walter 25, Cseh Cukor 18, Sohoeller, Horvát Cukor és Aussigi Finomító 5 Aussigi Vegyi 4, Alpine 8 és Inwald 2 koronával. Vesztettek: Nordbahn 65, Oseh—Morva 30, Prágai G űrhajózási 20, Kolinl Szesz 13, Cseh Kereskedelmi 10, Berg és Hütten 8, Königehafi 5, Seltíer 4, Krímiik % Danek és Nyugatoseli Szén 2 K-t. —- A bankpiacon Zsivno és Slovenská 3, Cseh Eszikompt, Cseh Unió és Lánderbank 1 K-t nyertek. — A beruházási piacon konvertálható kölcsön 1.75, a két beruházási kölcsön 1—1, a konszolidációs, valamint a negyedik államkölcsön címletei 0.25 százalékkal, a népszövetségi 15 és a lisztkölcsön 10 fillérrel emelkedtek. — Aj ex éták bán szilárd volt az irányzat, a cukorértékek és a Stég-prioritások emelkedtek. + Szilárd a berlini értéktőzsde. Egyes igen kedvező gazdasági hírek folytán az Irányzat sziláid volt. Festékipar 8, Montánértékek 5—6, hajózási értékek 5, egyes gépek 6—7%-kai emelkedtek. A járadékpiac nem változott. A második félidőben egyes speciális kategóriák iránt különös érdeklődés mutatkozott, úgy, hogy még 8—10%-os árfolyamnyereséget könyvelhettek el. Napipénz 3%—5, ihavipénz 6—7%. + Szilárd a bécsi értéktőzsde a spekuláció hétvégi fedezeted folytán. Magyar értékek budapesti fedezetre emelkedtek. A kezdeti élénkséget neonsokára stagnáció váltotta fel és az értékpapírok Jelentéktelen érhuMmaásnak voltak kitéve. A korlátban az irányzat neon volt egységes, + A prágai devizapiacon Pária 7.828, Zürich és Milánó 0.126 koronát nyertek^ míg Rio 25, Oslo 6 és Varsó 1 koronát vesztettek. + Tartóskodé, majd édénkebb voM a budapesti értéktőzsde. Kezdetiben a forgalom vontatott éa a hangulat tartózkodó volt, majd később kedvező külföldi hírekre s spekuláció egyes értékeket előnyben részesített. Izzólámpa, Telefon és Gumi 5—10 százalékos árfolyamnyereségeket könyvelhettek eh A kulisz árfolyamhullámzása jelentéktelen volt. A hangulat végig barátságos volt. Egyes, a csehszlovák távirati iroda Jelentésében nem foglalt értékpapírok közül a Moktár 195, Pestszentlőrinci 56 és Részvéuysör 83Ö ezer magyar koronás árfolyamot ért eh + A mai budapesti terménytőzsde irányzata — ottani szerkesztőségünk telefonjelentése szerint — nyugodt, változatlan volt. A tegnapi zárlatkor mutatkozó kis szilárduló* megakadt. A következő árakat jegyezték: Tisza vidéki bura 400—405, egyéb 390—395, rozs 302—305, árpa 250—200, középmi- nőségü zab 225—235, ó-tengeri 265—270, uj 195— 200, köles 190—200, repce 560—570 ezer magyar korona. + Aj ahnützi terménytőzsdén a kenyénmagvak árai nem változtak. Árpa és rozs 5 koronával gyengültek. Tengeri nyugodt, hüvelyesek, mák és rizs változatlanok maradtak. A következő árakat jegyezték: Morva bura 233—288, rozs 212—218, merkantilárpa 165—177, uradalmi 178—190, uj zab 137-140, árpa 114—116, Vüctórin-boreó 450-630, lencse 400—750, bab 145—150, laza széna 70—74, félédes 63—66, zsupszalma 87—40, takarmánysaal- ma 34—37, belföldi uj mák 850—900, holland kömény 730—760, ehető burgonya 90—85, OGG-búzaliszt 395—398, rozsegyenliszt 300—302, buzakorpe 95—96, rizs 307—310, amerikai sertészsír 13.90. + A berlini terménytőzsdén ma nyugodt Irányzat uralkodott. A következő Arakat jegyezték: Birodalmi búza 273—276* rozs 225—231, zab 220— 250, árpa 184—192, tengeri ab Hamburg 196—201, búzaliszt 83.75—38.75, rozsliszt 82.75—34.50, korpa 12—12.25, Viktória-borsó 58—61, kis ehető borsó 34—36, falcarmányboraó 21—24, repoepogáasa 16.20, leupogácsa 20.50, szárazezelet 9.50. Prága, november 20. Valuták: Holland 1350.50 német 799.50 belga 468.50 svájci 651.12 norvég 867.50 dán 899 angol 163.40 spanyol 511.50 olasz 140.80 amerikai 33.57.50 francia 125.80 svéd 990.75 jugoszláv 59.22,50 magyar 4.69 román 18.60 bolgár 23.35 lengyel 371.50 osztrák 474.25. Hölgyek és urak figyelmébe! Pcrzsaszönyeg-s/.övŐ tanfolyam* Legalaposabb, szakszerű kiképzés, „Orienti” szőnyegszövő intézetében, Bratislava, Dostojevského rád 27. (volt JustUor) A. prágai tőzsde devizajegyzései: Pánt Ara Pénz Ám November 20. November 19, Amsterdam . . 1850.12* 186812'/, 1350.12* 1356.12V.' Berlin , , . * „ 801.25 805.25 801.26 805 25 Zürich . . . . . 650.87 * 653.87 * 661.- 654.Osio (Christiania) 867.60 870.60 873.50 876.50 Kopaahatron , „ 899.12* 903.12* 899.50 903.50 Stockholm . . „ 801.60 905.60 900.75 904.76 Msiland .... 142.05 143.45 141.92* 143.32*1 Parii ..... 125.80 127.20 11817* 119.67* J London .... 163 47* 164.67* 163.50 164.70 New York Ofibls 33.70 34.- 33 70 84.Btűnél , .* . . 469 60 472.50 469 50 472.50 Madrid o . . . 511 60 614.60 512.- 615.— Bcicred . * . . 69.49 69 99 59.50 60 — 8ofía . ; , . . 2425 24.66 24.25 24.55 Xonetantlnopsl 17.05 17 45 17.05 17.45’ Wisn ..... 478 87 * 478.87* 476.37 * 479.37*) War*rhiu , . , 870.75 876.75 371.75 377.75 Budapnt , . . 4 69* 4.79*!í 4.69* 4.79*4 Buenos Aim . 1867.- 1873.- 1367 - 1373.- J Helsinxfon . , 84 95 85.45 • 84.95 85.45 Biei ...... 647 50 650 50 648 — 651.— Bio dtt Janeiro. 418.50 421.50 443.50 446.S& Monté videó .. 88.80 84.20 8S 80 34.20" \ Alexandria. . . 167.67* 169.07* 167.67* 169 07*1 Athén ..... 41.45 42.05 41.45 42.05" Bukarest . . . 18.17* 18.57* 18.20 18.60, Kowno. .... 338.- 835.- 333.— 835. -I Lissabco. . . , ' 172.55 173.98 173 55 174.98 Révai 8.90 9.10 8.90 910 f n r.. 88.70 84.—... 88.ZP 34.— A pozsonyi tőzsde értékpapirforgalma. (Kemény és Társa pozsonyi bank- házának Mibálykapu-ntca 4. közlése) Pénx ?o*»©av5 5926. noTembwr 10. K4 KíJJ 4 Mtásalíkos pozsonyi kSlcsfis • 0 « 59.— 6í.^ 6 « m m 9 . 0 77.— 79,» 4 „ Csercjiradék 0 „ a 0 e —.— — 4 , Afanyjáradélc . « o . ■ Csehszlovák épitfl sorsjegy „ „ „ „ „ 525.— 545,*=* . vörös kereszt sorsjegy . 38.— 40,=» Török sorsjegy ...»0.o0o,o 240.— 260.— Olasz vörös kereszt sortjejy „ c » „ 140,— 160.*™ Szerb dohány sorsjeiJy . « „ „ e ® 0 65.— 75.— Részvények: Pozsonyi Általános Bank „ „ » „ „ „ 340.— 350.*** w I. Takarékbank 2350.— 2450.— Eskompte és Közgazdasági Bank 0 « 200.— 230.— Dunabank * ...... *99.99 190.— 210.— Americko Slovenská Banka ,, , . , „ - 80.— Slovenská Banka <.99099999 100.— 106,— Tatra Banka .o»,»ooe«ooo 68.— 78.— Iparbank 0000000000000 —.— 4Gőzfürdő *000000090000 400.— 4‘ 0.— Ludwig Malom 0000000090 —.— — .— Pozsonyi Jéggyár o.,o«.ooo % 0.~ 340.— », Központi Fütö r.-t 000. —.— 950.— Rotb r.-t. o.o.oooooo.oo 400.- 450.— Raktárházak .0... .0.0.00 3600,— — Pozsonyi tenyész ét versenyegylet „ ——— Szlovák biztosító 0000000000 —.— 750.— Fuhék . 0 0 0 9 . 0 0 0 9 9 . 0 9 0 —.- 170.— Uránia ooo.oooooooo.o —.— 30.— Gyógyfürdő ............................................. 130.- 145.2i iínai műtrágya ... ...... 0 ISO.— 135.— Vágvölgyi agrár és járadékbank 0 o 260,— 280.— 2fiinai Celtulofe ..os.ooooo 610.— 630.— Ceskotlovensky Dóm oooooooe 85.— 95.— Olea ........................................................ -.- 100,— Vá gvölgyi cukorgyár o.ooo.oo 1300.— 1500.— Slírányi oooo.o.aooooos — Stummer oooeoosasesoo — Stollwerk r. t.9 9 9 0 0 0 9 9 9 9 0 400,— 450.— Pozsonyi Kábelgyár ........ 1480.- 1520.— MediCa ..909999999099 80.— 90.— H and lovai síén .........o —.— — Szlovák szeszipar Mslscky 0 „ o e o 590.— 530,— PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP Kéiiratokat nem őrsünk meg ét nem adunk visssát Ruszinszkói szerkesztőség: Ungvár, Duchnovics(Teleky-) utca 5. u Szerkesztő: Rács PáL Budapesti szerkesztő: Zólyomi Desső, IX, kérd* léé Ollői-ut 110. szám, IV. emelet 61. Telefont; délelőtt 9-ig és délután 2—8-ig József 89—28. Kiadja: Ssllassy Bél* dr. —' Nyomatott Rerey Heinriob Fia nyomdájában Prágában. A nyomásért felelős: J. Cbarvát, í- —-------Új onnan berendezett férfl-és női szalon. Karéi Jelinek, Praha II., Hybernská 32. Mérték után, a legutolsó divat szerint készít férfi” és női ruhákat, 5983 Szlovennzkó legnagyobb sportáruházai Sportház Jf Seftit ErnO, Banstí Bjsíria Vadász, halász, turisztika, foto. JÜ tenisz, fotball, stletiks, ski. rodii,-‘ Ír V kerékpár és alkotórészei, valamint A M Sí ** összes sportcikkek nagy vár I losztékban kaphatok. Mv- $ Kicsinyben éa nagyban, I J ? 9 Árjegyzék díjmentesen# Szulovszky Béla puskámévá* 9912 Bratislava, Köztársaság tér 1. Fegyverek, lőszerek és vadászati felszerelések nagyban és kicsinyben. Villanyerőre berendezett puskaműves* üzem Alapítva 1837. Telefon 474.