Prágai Magyar Hirlap, 1926. november (5. évfolyam, 249-272 / 1287-1310. szám)
1926-11-21 / 265. (1303.) szám
1926 november 21, vasárnap. NOVEMBERI MÁJUS Prága, november 20. Két év óta tegnap történt először, hogy nem találkoztam vele. Mindeddig a legprecízebb gépezet működését megszégyenítő pontossággal úgy történt, hogy reggel, ha a szerkesztőségbe indultam, a második útkereszteződésnél találkoztam vele. Eleinte véletlenül, mert nem vagyok pontos ember, de később érdekelt ez a furcsa enibergép ős én is betartottam az időt, látni akarván, hogy ő ott lesz-e? Ott volt. Soha nem hiányzott, nem volt beteg, nem mimelte a beteget, nem csapta be as bankot, melynek hivatalnoka volt, hanem pontosan, napról napra, két éven át megjelent az útkereszteződésnél, ő nem látott engem, aki meghúzódtam egy házfal tövében és figyeltem. Minden nyakkendőjét, minden cipőjét, ruháját, kabátját, kalapját ismertem, mint a magamét és mikor a külső képpel elkészültem, pszichoanalízist kezdtem a távlatból. Nem maradt el soha, azaz a vasárnapon kívül nem kellett neki szabadság. Ez azt jelentette, hogy nem tud a szabadsággal mit kezdeni. Nős ember volt, gyűrűje árulta ezt eh Mégis: soha sem vágyott arra, hogy vasárnapon kiviil feleségével kettesben maradva eltemesse nehány órára a bankot, a hétköznapot. Szemét lesütötte: gyáva ember volt, aki rettegett attól, hogy 20 évi munka után kidobják a bankból. Karácsonykor játékszerei csomagokat cipelt, tehát gyereke, vagy gyerekei voltak odahaza. Ruházatával portosan az évszakok szerint igazodott. Ettől nem téri el és március közepén könnyű felöltőt hordott akkor is, ha hideg volt, mert tavaszelő volt soron. Október végén felvette a télikabátot, bár meleg napok voltak tavaly októberben. Nem nézett fel soha, mert végig az egész utón, lakásától a bankig a pontosan ismert és megszokott dolgokba kapaszkodott tekintetével járás közben: meghatározott kőkockákba, házak kiugró részeibe, fákba, villanyos sínekbe. Sokszor elkísértem ezen az utón. Villamosra csak akkor szállt fel, ha lentről látta, hogy a kocsi olyan üres, hogy a jobboldali pádon a pad és ajtőalkotta szögletbe ülhet. Ha már muszáj az idegen szomszédot elviselnie, legyer csak egy oldalról veszélyeztetve. A bankban féltékeny faelemmel a portásra sandított és ha nem köszöntötte, megállt, zsebeiben kotorászott, hümmőgve maga elé nézett és addig nem indult a lépcsőn lefelé, áruig a portás köszönését nem hallotta. Novét nem állapítottam meg. Tudtam. egy monckrn ember, egy géo. Es két év óta tegnap történt először, licg\ nem találkoztam vele. Ezért ma knáb- bar indultam el hazulról és vártam a sarkú ». De nem jött. Szinte öntudatlanul meg naul- lam lakása felé és elgondolkoztam, mi történhetett vele. A dolog részben nyugtalanított, részben izgatott és a két érzés közt azon bosszankodtam, hogy ilyen dolgokkal, ilyen üres és haszontalan dolgokkal ütöm agyon ezt a gyönyörű novemberi májust . . . Novemberi májust! Ez a hirtelen gondolat majdnem agyonütött. A tavaszi kékségből omlottak az aranysugarak. A fák törzsei feketén ragyogtak, mintha a tavaszi ébredés nedvei száguldarának bennük és az ágak már-már bimbóba tömörülő végeikkel a nagy kékségbe és a nap aranyába markolásztak, mint a gyerekkezek, ha tüzíeny után nyúlnak.. ' Meggyorsítottam lépteimet és — szere esőm volt. Ismeretlen ismerősöm épp akkor fordult ki a kapun, amikor oda érkeztem. Sárga tavaszi felöltő volt. rajta és világossárga cipő. Nyakkendője versenyzett az őszi tavasz pompázó színeivel. Szeme ragyogott és fejét oly merészen hordta, hogy tekintete kihívóan találkozott tekintetemmel. Szokott meglapulá- si módszerem csütörtököt mondott, a mozdulat túl heves volt és mivel nem voltam elkészülve arra, hogy szembe fog r-ézni a világ-, gal, (arra gondoltam, hogy beteg és ezt akartam a. házmestertől megtudni) egyszeribe úgy történt, hogy azt mondtuk: — Jó napot! Két év után! Ég aztán megindultunk együtt, mintha két év óta minden nap így tettük volna ezt. Legújabb barátom nem. várta meg az én kérdéseimet, hanem igy szólt (ruganyosán, sőt délcegen járt, szeme tűzben lobogott és a szó csak úgy dőlt belőle): — Tegnap hiába várt rám! Egy órával korábban keltem, de ennek ellenére a bankba is hiába vártak rám. Maga ép olyan hétköznapi gépember, mint banktársaim! Mit képzelt? Tán azt, hogy november májusán a bankba megyek és folytatom, ahol tegnapelőtt elhagytam? Nem! A természet változott és a változás arra kényszeri tett, hogy egy órával korábban keljek. Már az éjszaka is olyan csábító volt ős nem tudtam aludni, mert minden pillanatban azt vártam, hogy valami rendkívüli fog bekövetkezni. Imádkoztam, hogy elaludjak és reggelre hideg, havas, megszokott novemberre ébredjek, de ez nem történi meg Korábban keltem, korábban indultam el hazulról és egy órával korábban álltam a bank épülete előtt. Egy óra! . . . Szédítő gyorsasággal történtek a következő dolgok: végigmentem az utcán. Egy leány rám mosolygott... Hozzája csatlakoztam mára, délelőttre randevút kaptam tőle . . . mikor elváltunk, egy pimasz röhögött, mert tavaszi felöltőt hordok . „ . szóváltás, pofon . . . emberek, rendőr, igazoltatás . . . éppen arra jött a vezér.... végegirézett rajtam, majd a bankban a személyes ügyek főnöke a vezér parancsára lehordott, mert utcai botrányt provokáltam , . . odacsaptam az iratokat és felni ondtam . „ . kiróhattam a bankból . . . ebédre nem mentem haza, hanem egy kávéházban egy régi barátommal találkoztam, akit liz éve nem láttam . . . tegnap óta elvesztettem beruházási papírokban, amit húsz év óta félretettem, ezt a mai tőzsdejelentésből láthatja ... az éjszakát barátommal töltöttem a bárokban... reggel hazajöttem, hogy inget és ruhát váltsak . . . megyek a randevúra.... nagyon csinos nő! . . . Jöjjön velem, majd meglátja ... — És a felesége? — szakítottam végre félbe. — Megmondtam már neki, hogy válunk! — Mondja kérem, ne vegye rossz néven, meg van maga bolondulva? Úgy kacagott, hogy a könnyei kicsordultak. — Maguk vannak megbolondulva! Végre szabad ember vagyok és röhöghetek magukon, gépeken! És most maguk, a gépek, azt merik mondani, hogy én megbolondultam . . . Szünet nélkül beszélt. Közben a bank felé közeledtünk és én kíváncsian vártam, hogy be fog-e menni a kapun. Mialatt az utcákat szeltük, a nap mindinkább tüzelni kezdett, mintha valóban májusi nászt akarna ülni a földdel A felszabadult gépember csak egy pillanatra hőkölt meg a bank előtt, azulá rohanva cipelt magával a találka helyére, ahol, mikor csurom vizesen megérkeztünk, a lány helyett a tébolyda két embere fogta le a szerencsétlen felszabadult gépembert. Én még csak annyit láttam, hogy felesége sirva tördeli kezeit és ő volt, aki a „mentőket0 odarendelte, miután őrült férje eldicsekedett avval, hogy hol és mikor találkozott az életben 1 egy lánnyal, a májussal és a szabadsággal. Neubauer Pál. PÁRISI. NAPLÓ írja: Márai Sándo? — Yvette, azaz Márta — Nagyvilági barátommal este félhétikor a Ghamupe Elysées egyik kávéházának ter- raszán ülünk és nézzük a tömeget. A híres orosz moziszinész karján belép egy nagyon elegáns, fiatal nő. Nagyvilági barátom nagyot köszön, s látható érdeklődéssel jegyzi meg: — Látta? Ez Yvette, azaz Márta. — Színésznő? — Dehogy. Nem tudja, ki az Yvette? Nem. — Yvette, — mondja ünnepélyesen nagyvilági barátom, — de csakugyan nem tudja? Yvette, Yvette X..., aki ma a legnagyobb nő Parisban. Varrnak vagy hatan egészen nagyok. Yvette köztük a királynő. — No és, — kérdem óvatosan, — miért? — Semmiért. Sikerült azoknak, akik reája építettek. — Mégis, — mondom illedelmesen, — mit tud? — Semmit, —■ feleli komolyan a barátom. — Higyje el nekem, hogy semmit. Nem tud zongorázni. Ne,m mulatságos se négy fal között, se szabad ég alatt. Nem tud pletykákat, nem tud szerelmes lenni, s nem tudja megjátszani a szerelmet. Olyan hideg, mint egy hüllő. Példátlanul korlátolt nő. Yvette nem önálló lény, Yvette egyszerűen egy kreáció. Páris kreációja. — Szóval cocotte? — Ahogy vesszük. Persze, ha nagyon akarja, akkor az. De Yvettet nem lehet ilyen egyszerű (meghatározással elintézni. Yvette nehezen megközelíthető, mert rabja a nimbuszának. Yvette olyan intézmény ma Páriában, mint a Cyro, vagy a Florida, vagy Poi- ret, Seligmam, vagy Sulka. Yvette a csomagolás, a címke, amivel eladnak luxus- tárgyakat. Kreálták, mert szükség volt reá. Parisnak; mindig szüksége volt egy félttucat egészen nagy nőre, akiken keresztül kereshet. Yvette ma jelent olyan jövedelmi forrást a francia ipar és kereskedelem, s végső értelmében, a francia állam számára, mint egy kisebb gyarmat. Ruhaszalonok, ékszerészek, parfüímgyárosok, a hotel ipar legelőkelőbb rétege, tervezők, művészek, nagy lokálok évente biztosan, veszély nélkül keresnek rajta nagyon jelentékeny összegeket. Yvette nem az a nő, akibe a külföldi nábob belészerét, Yvette az a nő, akivel szemben a külföldi nábobot kötelezi Páris bizonyos teljesítményekre, amik a nemzeti vagyont növelik. Ha ma egy vérbeli amerikai nábob Parisba jön, akkor kénytelen szerződtetni Yveltet, ha nem akarja, hogy lesajnálják. Mert szén, mulatságos, kedves, okos nő sok van mindenfelé a világon, de Yvette csák néhány van. Yvette nem a legszebb, hanem a legdrágább. Van egy rétege az emberiségnek, amelyik nem a legszebbet és a legjobbat keresi, hanem a legdrágábbat. Ezeket is ki kell szolgálni, ezeknek kreálták Yvettet. A nábob, ha tart a hitelére valamit, nem választhat mást, csak öt Minden évbe<n megérkezik egy tucat Ilyen félvad nábob Páris- ba, akik a klubban első este megkérdik, hogy ki most a legdrágább nő Párisban? Ezek számára készült Yvette. Hőre cocooura, kedvesem. —- Ez nagyon mulatságos, — mondom ásítva, — de nem valószínű. Mégisosak lesznek kvalitásai is ennek az Yvettenek, kell, hogy legyenek. A Rolls-Roycenak i« vannak kvalitásai, dacára, hogy az a legdrágább. A sznobizmusról sok mindent el lehet hinni, de ingyen az sem fizet. Egészen biztos, hogy Yvette tehetséges nő. A barátom mosolyog: — Akkor nem ismeri Párisi Azt a másik Párisi, ahol, itt az utcák között valahol, a világ legkülönösebb üzleteit csinálják. Még mindig nem hiszi el, hogy Yvette nem cocotte. Nem akarja megérteni, hogy Yvette személytelen valaki, aki, ha csak rajta állana, nem vinné semmire. Ennek a nőnek a szalonjába ma miniszterek és exotikus uralkodók járnak. Sőt járnak nem is olyan exo- tikus uralkodók. És jár a chicagói tőzsde. És jár a londoni bankvilág. Emlékszik Liáné de Pougyra, aki mosit, tizennyolc esztendei házasság után válik az urától, Ghika hercegtől? Ez a Liáné de Pougy a legjobb éveiben osak halvány kontúrja volt annak, ami ma Yvette. Páris nem tud megélni ilyen nők nélkül. Mit gondol, kinek készülnek a harmincezer frankos ruhák, a kétmilliós collier-k, az ezer- frankos parfümök, s a souper-k azokban az elrejtett vendéglőkben, ahol nincs ár az étlapon? Az a gazdag publikum, amelyik minden évben eljön Parisba szórakozni, öltözködni, raffinement-t keresni, egy bizonyos limite-el költi a pénzét, a királynők rossz vevők, s az angol lordok át szokták nézni a számlát, minél gazdagabbak, annál alaposabban. Yvette az, akire szükség van, ha meg akarnak mozgatni bizonyos vagyonokat, amik különben nem mozdulnának. Az autógyár, amelyiktől Yvette elfogad ajándékba autót, jó üzletet csinált. Ez a nő nem tud helyesírást, s a Petit Párisién folytatásos regényein kivül nem olvasott még könyvet. Párisban százezer kis midinette él, akik Yvettet női kvalitásban, szellemben, szívességben, szépségben messze felülmúlják. De Yvette az a fogalom, akit egypár nagyon ügyes ember kreált. Ez az Yvette, aki leereszkedik, hogy ezzel az orosz hirességgefl most délután teát igyon, s akit ott a sarkon vár a Hispano-aubója, ez az Yvette tiz évvel ezelőtt egy párisi munició- gyárban gránát gyű kieseikül töltött. Rosszul viselkedett és javítói niézeílve adták. A javiitőimtézetből egy kanadai hadnaggyal megszökött Le Havre-ba. A kanadai hadnagy Le Havreból elhajózott Kanadába, s Yvette, aki akkor múlt tizenhét éves, bekerült a Le Havre-i kikötő-utcákon a bizonyos kis házak egyikébe. Egy éveit töltött ott, tizenhétből tizennyolcig. Az kemény iskola, kedvesem, egy fiatal leánynak, egy ilyen kis ház egy francia kikötővárosban. Egy fogékony leány- lélek ott megedződhet egy életre. Yvette megedződött, neki ezen a földön már semmi nem újság, semmitől neon fél többé, ©e revolvertől, se méregtől, se kórháztól, se a rendő- rök pofonjaitól. Yvette mindent Ismer. Le Havreból sikerült megszöknie Marseillebe. Valami gyöngéje volt kikötővárosok iránt. Marseilleben egy jó családból származó fiatalember belészeretett. Ez a jószemü fiatalember vetette meg Yvette alapjait Tízezer frankot adott neki és elküldte szezon derekán Aix-les-bainsbe. Egy hónapra rá, a háború végén, Yvette, akkor még családi nevén Márta, hivatalos barátnője lett a legnagyobb párisi újság igazgatójának. Mert „Yvette" osak a művészi neve, amit később vett föl... S egy másik hónapra rá Yvette^. Claridgeben lakott. Két nagy női s lancierozni kezdte. A sztics, a kalapos, az ékszerész, az autógyár, a parfümös gyors tempóban loholtak utánuk. Senki nem akart lemaradni, mert ezeknek az embereknek, akik a földkerekség legbonyolultabb üzleteiből élnék, finomabb a szimatjuk, mtnt « vizslának, különb, mint magának Yvettenek a szimatja, akinek egyetlen tehetsége az, hogy nem csodálkozik semmi fölött. Ezt Le Havreban tanulta. Nem lepte meg a Claridge, ahogy nem lepte meg, hogy egy év múlva a* őszi versenyekéin már ő i&ncierozta a szabót, aki öltöztette. — No de,.. — Nem. Teljesen asexuális. Hova Jutna különben? Yvetteiből száz és száz ember él, akik tönkre jutnának, ha Yvette beleszeretne valakibe. Yvette úgy él, mint egy akrobata, Azst mondhatnám, aszkézisban él. A napja olyan pontosan beosztott, mint egy aktiv miniszteré. Hajnalban kel, lovagol a Boisban, utána fürdő, testgyakorlat, másságé, előirt reggeli, a szép itőm este r látogatása, ebéd előtt egy ékszerész, ebéd gondosan megválogatott társasággal a Cyronál, ebéd után egy kiállítás, egy óra a szabóuőnél, tea, tánc, színház, souper, utána fogadás nála, vagy máshol. Közben állandóan telefonok, ügynökök, üzletemberek, greluchonok, kolléganők, szeriöz ismeretségek ostroma, akik mind akarnak valamit, nem Yvetteől, hanem Yvette-en keresztül valakitől, egymástól, Páristól, a világtól. Yvette olyan, mtnt egy nagy reklámcég, amit megérint a keze, az aranyat ór. Ha egy fiatal párisi csillag az ő társaságában vacsorázhat, az esztendő múlva milliókat ér, mert Yvette társasága erre van berendezve. Ebben a pillanatban három barátja van. Ez és ez és ez. Palotája az avemue Hooh-on, ami,nők berendezését kénytelen félévenként cserélni, mert hová jutna különben Waring, hová a tervező, a művész, a gyáros, aki belőle él, aki budget-jét Yvettere állította be? Yvette mindenből óriási percenteket kap, ez csak természetes. De ritkán marad meg a kezén valami, mert ahoz, hegy a legdrágább nő lehessen Párisban, természetesen mindig mégegyszer annyit kell költenie, mint amennyit adnak neki. Készpénze soha sincs, ez az életének nagy bánata. Yvettenek könnyebb egy nagy brill iáns- gyiirüt kérni tisztelőitől, mint száz frankot. Kedves ötletei vannak, egyszer levélírás közben egy hotelben odaszólt a szomszédjához, hogy nincs nála bélyegre pénz, adjon neki ezer frankot. Nehéz mesterség. Akarja látni az aktját? — Hogyne, — mondom élénken. . — Ha akarja, bemutatom. Az aktját fel - szóliláisra, különösen, ha udvariasan ké"'k, azonnal megmutatta, vagy eredetiben wgy ■kitűnő fényképei! n. Nem ütközik meu a kérésen, sőt mczlolésuek veszi. Látja, Sziovenszkó legnagyobb Pausz T. Kőiké, F5-utca 19. sz. (Telefon 33.) noo A Roserítha! cs Meissen porcellánjjyárak vezérképviselete. ____;_________________________;_____________________________________________
