Prágai Magyar Hirlap, 1926. november (5. évfolyam, 249-272 / 1287-1310. szám)

1926-11-18 / 262. (1300.) szám

2 ^TlK€M-MA<i^ARHtRItSe J926 november 18, csütörtök. A költségvetési bizottság bizalmatlan kritikával fogadta a külügy­minisztérium költségvetését Udrzal nemzetvédelmi miniszter ragaszkodik a 18 hónapi szol­gálati idő ffentarfásához — „Benes kényszerszabadságon és a lemondás stádiumában" — Pallier követ a külügyminisztérium budgetjói védelmezve egy szóval sem emlékezett meg az Eisler-afférról Prága, november 17. A költségvetési bi­zottság tegnapi ülésén Englis pénzügyminisz­ter a pénzügyi költségvetés részlete- vitájá­nak befejezésekor újból felszólalt: Ami a hivatalnokok adómegterhelését il­leti, megállapítja a pénzügyminiszter, hogy egy 20.000 K évi fizetéses hivatalnoknál az egyenes és pótadók 7 százalék kiadátt tesz­nek ki és a lakosság közteherviselése pedig a nemzeti bevétel 26 százalékát teszi ki. Az uj adórendszerbe a vagyonadót is besorolják, úgy ahogy ezt Németország tette v> vagyis az egyenes adók kiegészítését fogja képezni. A pénzügyminisztérium a jövőben gondoskodni fog arról, hogy az adófizetőket mindenről in­formálja. Ez az informálás már az iskolákban fogja kezdetét venni. Ami a régi postataka­rékpénztárakkal szemben fönnálló követelése­ket illeti, erre vonatkozólag megvannak már a vagvonelosztásra vonatkozó szerződések, de ezeket még nem lehetett végrehajtani, mert egyes államok ezt a szerződést nem ra­tifikálták. A miniszter a pártokhoz fordulva kijelenti, hogy a pénzügyminisztériumban nem létezik politikai protekció és a pénzügyi hatóságok minden politikai befolyástól men­tések I külügyi költségvetés előadói kritikáia Ezután áttértek a külügyi költségvetés részletes vitájára. Matousek nemzeti demok­rata képviselő, a költségvetés előadója beje­lenti, hogy a külügyminisztérium kiadási té­tele 136,004.660, a bevétel pedig 30,005.000 K. A költségvetés pénzügyi oldalát tekintve, meg­állapítja, hogy a külügyminisztérium ugyan le akarta szállítani a költségeit, a személyi kiadásokat le is szállitotta, ellenben a tárgyi kiadások egyes tételeit fölemelte. Hollandia és Dánia részére, vagy pedig Hollandia és Belgium részére elegendő volna egy követség is. Majd a külügyi hi­vatal irodai szükségleteinek és a repre­zentációs helyiségei lentartásának tételeit kritizálva szükségesnek találja a költ­ségvetés szigorú ellenőrzését és az egyes tételeknek rszletezését. Megállapítja az előadó, hogy ezek nemcsak a kijelölt célokat szolgálják, hanem a miniszter­nek egyes utazásait is ezen tételek ter­hére fedezik. Az előadó a minisztérium propaganda szolgálatát túlzottnak találja és hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a külföldön tényleg tárgyilagos és céltudatos propagandát folytassanak, A külföldet elsősorban az állam gazdasági és termelési helyzetéről kell informálni, Anglia és Franciaország a jóvátételi tár­gyalásoknál a vasutak kilométereiért 1.700.000 koronát követel, ebből csak azt következtethetjük, hogy a szövetségesek nem ismerik államunk viszonyait hiszen tudnak kellett volna, hogy a magánvas- utak átvételénél egy kilométerért csak 150.000 koronát fizettünk. A propaganda­szolgálat a lehető legrosszabb. Láttuk például azt. hogy a külügyminisztérium az osztrák szerződés felmondásáról csak az újság utján értesült A sajtóiroda és a hivatalos sajtó az állam­ra (nézve kedvezőtlen hireket sokszor elhall­gatja. Az előadó szerint ez strucpolitika. A drága „Prager Presse" A külügyminisztérium hivatalos sajtóor­gánumai súlyos pénzeket emésztenek fel, mint például a Prager Presse évi 5 millió koronába kerül. A, Prager Presse önköltségen alul adja el a nagyobb terjedelmű számait, így például az október 28-iki szám előállítási Darkó István Szép ötvöslegény A Prágai Magyar Hírlap kis regénye (26) S mert az igazság úgy bujdákol, mint apró felhőkkel teli égen a fényes nap, Léta, uram is ugyanerre gondolt ebben a pillanat­ban. Mert az igazság olyan természetű, mint a nyári éjjelen, nádasok sűrűjében, kalászok tömegében tovatopakodő meleg szellő, mely megborzolja a szabadban nyugvó emberek üstökét is, nemcsak a fák lombjait s a növé­nyek leveleit s besurran az alvó város uccái- ra is, a házak eresze alá s a szobába is be-; lopja magát. Hát Léta Pál is hűvös érintést érzett a homloka táján. Feje fölött nyitva volt az ablak s izzadó meleggel sugárzott az ágya. A nyitott ablakon kellemes hűvösség ömlött a fejére és a céhmester önmagát nyugtatva mondogatta: — Ha tönkretettük szegény fiút, de leg­alább kikutatjuk az igazát! A főtörvényszék előtt talpamra állok s a fejedelem elé is el­megyek, ha kell! így Téglás Gábornak meglehetett a re­ménye, hogy hamarosan kettőn is bosszút állanak érle. Ilyenképpen rendeződik a dob gok örök rendje! Az igazság leütheti a maga harcosait, elvakult emberekkel ülteti le, de S ; elvakullak szeme a leütött vergődésének ttán kinyílik s meglgéződtk. Most ők álla­nak annak a helyébe, az igazság szol gála fá­ira, Emltékszttnk-e Saulon útjára, akit köny- nyii szőrrel tett magáévá ént Pállá az igazság figyelmeztető szavaló Téglás Gábor helyzetét a két mesteT el­szán ódása nem tette pillanatnyilag kelleme­sebbé. Erős, fiatal életének kevés volt az elszenvedett bánfaiam. Teste az ailabárd- nyelek ütéseit, lelke az egyedülbünkődés méregfagainak harapásait könnyen kibírta. Hánykolódva feküdt a kamraszerü, sötét helyiségben, amely a városi magtárak végé­ben állott s valaha szintén gabonát s nem csavargókat, uccacsendet zavaró iszákosokat és apró tolvajokat rejtett magába. Egyedül volt a börtönben. Időukint fel­ugrott s a csepp ablakhoz lépett. Szabadulá­son törte a fejét és bizonyosra vette, hogy ez reggelig sikerülni is fog neki. Ezért nem lepte meg, amikor tiz óra tájt kulcszörgést hallott az ajtó előtt és suttogó hang szólította az ajtóhoz. Egy városi őr állott ott kioltott lámpával, felhajtott nagy köpönyegben. — Menj, amerre látsz! -- suttogta Gá­bornak. — Itt a gabnásházak során szaladj el, arra nem találkozol senkivel. Ezt Weisz- müller Julin, lányasszony küldi neked 1 Sza­ladj! Kendőbe kötött apró csomagot adott át Gábornak. így mondotta, hogy „lányasszony" s Gábor mosolygott ezen. Ez a jóember nem tudja elképzelni, hogy valaki lány létére ilyen dolgot művelhessen egy legényért! Kö­zelebbi helyzetben kell annak lennie vele s azt akarta a címmel jelezni, hogy ő nem olyan buta együgyű, aki ilyenekhez nem ért. — Lányaisszony a bivaly fejed! — mon­dotta neki Gábor. Ha te olyan magaid- szántából engedtél volna ki, amilyen lány és tiszta ő, akkor nem lenne egy rézgaraisod sem! költsége példányonként 2.20 korona volt és az eladási ára csak 1.20 korona. A Prager Presse nem informálja kellően a külföldet. A félhivatalos szervezetét módosítani kell és az Orbis-vállalatot ismét magáncéggé kell át­változtatni. A konszolidálatlan külügyi adminisztráció Ami a minisztérium adminisztrációját il­leti, kijelenti Matousek, hogy ez a minisztérium van legkevésbé kon­szolidálva. Még most sincsen tisztviselői státusza. 380 fogalmazó közül U2-nek nincsen főiskolai végzettsége, még ez év­ben is 18 tisztviselőt vett fel a miniszté­rium az első fizetési osztályba anélkül, hogy az illetőknek főiskolai végzettségük lett volna. Kifogást emel az ellen, hogy a régi osz­trák levéltár egyes forrásait nyilvánosságra hozzák azzal a célzattal, hogy bizonyos sze­mélyeket kompromittáljanak, Matousek javaslata Az előadó öt pontba foglalja össze pana­szait és javasolja, hogy ezt határozat formá­jában magáévá a költségvetési bizott­ság. Ezek a pontok a következők: 1. A külügyminisztérium költségvetését a jövőben specializálják, hogy annak ellen­őrzése lehetséges legyen. Egyes tételek címeit nem szabad burkoltan kifejezni. A külügyminisztérium három hónapon belül hajtsa véerre a tisztviselői státusz- rendezést. A külügyminisztérium köny­vei revízió alá vétessenek s a jövőben pontosan megállapítandó a költségvetés­ben. hogy milyen összeget használhat fel a minisztérium "anda célokra. Ezen propagandaösszegckről részletes elszá­molás adandó. Matousek előadó javaslatai tehát azt a célt szolgálják, hogy a külügyminisztériumot kissé gyámság alá helyezzék. Matousek ere­detileg írásbeli határozati javaslatot akart benyújtani, azonban a szükséges aláírásokat nem tudta hozzá megszerezni. Csak a kül­ügyi költségvetés fölötti szavazásnál fogják véglegesen eldönteni, hogy Matousek javas­latait elfogadják-e vagv sem. Feltűnő, hogy a külügyi költségvetés tárgyalásán Girsa dr., Benes helyettese nem volt jelen, hanem be­teget jelentett s maga helyett Palier dr. volt vatikáni követet küldte el. A nemzetvédelmi költségvetés tárgyalása Bradács képviselő ezután a nemzetvédel­mi minisztérium költségvetését terjesztette be. Rámutat arra, hogy a hadseregnek jelenleg 74 tábornoka, 9650 tisztje van. Ebből csehszlovák nem­zetiségű 02 százalék. A francia katonai misszió kiadási tételeit fokozatosan csökkentik és jelenleg már csak 5 milliót tesz ki. Az első felszólaló Pafzel német nemzet! szocialista volt aki kijelentette hogy a kül­ügyminisztérium költségvetését a külügymi­niszter távolléte mellett nagyon nehéz meg­vitatni. Cseh oldalról ugyan ezek mit sem törődnek, jóllehet addig, amis eredményt tu­dott mutatni, a csehek pártállásra való tekin­tet nélkül támogatták. Most ellenben már ki akarják végezni, A miniszter formálisan betegszabadság­ra ment, tényleg pedig a lemondás stá­diumában van. Furcsái ja az előadó eljárását, aki nem Benes politikáját bírálta, hanem a pénzkiadá­sait. Benes politikája tehát anyagi okokból esik össze és a mai költségvetési tárgyalás mintegy pontot akar tenni Benes politikájára. Benesben megvalósul a végzet, mely szerint a forradalom fölfalja a saját gyermekét. Benes politikája nem volt más, mint az antantcsendör szerepo s még akkor is ezt a szerepet játszotta, amikor önálló cseh­szlovák politikát akart folytatni. Egy minisztert megbuktatni, ha annak politikájával nem ériu;>!< egvet, megbuktatni egész természetes, de hátulról megtámadni, nem méltó eljárás. A németek már évek óta kifogást emeltek a külföldi követségek óriási kiadásai ellen, de erre a csehek nem is rea­gáltak. Ma ellenben az előadó a németek régi nézetét vallja. Reméli, hogy az uj kormány megváltoz­tatja az eddigi külpolitikai irányt, tekintettel lesz az állam földrajzi fekvésére, gazdasági kapcsolataira és az itt élő nemzetekre. Ezután Adamck néppárti képviselő a kö­vetségek hivatalnokainak a dotálásáról rész­letes felvilágosítást kér. Remes és Pekarek felszólalásai után Körner dr., a legfelsőbb számvevőszék elnöke védelembe veszi a kül- ügyminisztériumpt. Rámutat arra, hogy a legfelsőbb számvevőszék a legszigorúbb el­lenőrzést hajtotta végre. Az ellenzéki szociáldemokraták fedezik Benest Chalupa cseh szociáldemokrata pártja nevében nyilatkozatot olvas fel, amely sze­rint. d a szociáldemokrata párt a külügyminisz­térium költségvetését változatlanul elfo­gadja. a miniszter politikájával egyetért, mert azt a béke politikájának tartja. Elitéli a külügyminiszter elleni támadásokat. Patejdl cseh nemzeti szocialista kifogást emel az ellen, hogy az előadó nem járt el tárgyilagosan. A külügyi propaganda eddig is konkrét eredményeket tud előmutatni. Kívánja, hogv a bécsi levéltárat teljes egészé­ben nyilvánosságra hozzák. ?i Kreibich kommunista rámutat arra, hogy ma a külügyi hivatalban harc folyik a külügyi politika és a külügyminiszter között. Kalina német nemzeti párti Benest a szudétanémetség legnagyobb ellenségének mondja. Meg van győződve arról, hogy a Benes elleni harc a támadók • győzelmével fog végződni, ez azonban nem sokat segít a németségen, mert az utódja is németelle­nes lesz. érdekében áldozatokat hoz. A katonai költ­ségvetés már 1926-ban 250 millióval kisebb volt az előbbi évnél. A szomszédos államok hadügyi költségvetését ilyen gyors tempóban — Avval már semmi gondod se legyen! — motyogta dühösen a vénember és a zse­béhez tapintott. Gondosan bezárta az ajtó lakatját s közben Gábort unszolta! — Erigyj már, erigyj, valaki meg ne lásson! — Ala- bárdjával koppantva az ucca köveit indult a főtér felé. Gábor a magtárak hosszai során futott ki a városiból. Gondtalan, fürge testtél és nehéz lélekkel futott. Most, hogy ismét szabad volt s mehetett, amerre jónak látta, most érezte igazán, hogy kilökték, elverték és kiközösít­ve maiguk közül megsemmisítették. Még a börtönben is jobban érezte magát, mert ott fogva tartották, nem engedték, ott azt hihet­te, hogy azért teszik, mert maguknál akar­ják tartani, vigyáznak rá, szeretik. Fájdalomtól reszkető inakkal szaladt so­káig, egészen Bodor uram városszéli korcs­májáig. Az udvar felől bezörgetett az ablakon. Bodor UTam jött ki az ajtón. Csodálkoz­va ismerte meg Gábort és sugdolózva mon­dotta: — Várj itt! Felöltözök! Kisidő múlva megint ott állott az elgon­dolkozott legény előtt: — Gyéréi Lemegyünk a pincébe! Barátságos, meleg pincébe mentek le hosszú lépcsőkön. Foasztalhoz telepedtek le és Bodor uram egy szál gyertyát és bort tett a legény elé. — Hát hová mégy most Gabika? — kér­dezte tőle, mint aki mindent tud, ami tör­tént. — Most. elléptetek egy kicsit! — fellelte Gábor. — Sohse bánd! Máshol vigyázz többet magadra s ne törődj annyit á fehér néppel! Most is az törte ki a nyakadat! Igyál! Gábor lehorgasztott fejjel ült a beszédes ember mellett. Szünet után kérdezte: — Mért a fehérnépek? Mért törték vol­na azok ki a nyakamat? Mért-e? Akinek csak jöbbvágálsu fehéirnép van a portáján, mind féltette tőled! Jobbnak Látták kitörni a nyakaidat! — Nem azért történt! — legyintett Gábor. — Már pedig nekem sokat ne beszélj! A, szász ügy s a tegnapi rebellió csak kocsi- kenőcs volt. Megfogadom, hogy akárhány mester gondolt lányára, feleségére, mikor ellened szavazott! Hehehe, ismerünk téged! Ráütött a legény vállára. Nagyot ivott az öblös cinkkupából, mert Bodor uram a maga örömére is korosmáros volt, nemcsak a má­séra. Gábort különösen kedvelte és néhány­szor már bizalmas pince vendégéül látta. — Igyál! — kiáltotta és szalonnát, ke­nyeret rakott Gábor elé. — Egyél is! Ha kedved jön, dalolj is! Mindent csinálhatsz! Felállott és megtántorodott. Gábor rög­tön látta, hogy ma este már egyszer kezdte és be is fejezte Bodor uram. Pár korty bor most azért ártott meg annyira neki. — Iszom is! — mondotta neki dűlve Gá­bor s fenékig itta a cinkkupát. — Iszom is, mert. száraz vagyok s igen csikorgók, ha szá­raz vagyok! S ha -már kenddel okosan nem beszélgethetek, legalább beszélgetek majd magammal. Csak előbb megi tatom 'i ttas Gábori, hogy igazakat beszéljen! (Folytatjuk.) Udrzsal expozéja A költségvetési bizottság éjszakai illésén Udrzsal nemzetvédelmi miniszter részletes íxpozéjában rámutat arra, hogy a katona vezetőség az állami költségvetés stabilizálása

Next

/
Oldalképek
Tartalom