Prágai Magyar Hirlap, 1926. október (5. évfolyam, 223-248 / 1261-1286. szám)
1926-10-26 / 244. (1282.) szám
4 !>I«<M-7VVA.C&JVR-HrRLAB 1926 október 26, kedd. Zürichi vasárnap* délelőtt Zürich, október. A pályaudvar előtt, az egyik ház oldalán, zgy emeletnyi magasságban öles cimtábla: F. László. Vertreíer dér . . . igazán már nem is tudom, de nem is fontos, hogy melyik gyárnak, ipartelepnek, vagy firmának képviselője ez a fent emlitett László ur, de amint megláttam a magyar nevű cégtáblát, belsőleg gratuláltam László urnák, ismeretlenül és láthatatlanban is, hogy nyomorult (mert ugye mégis csak azok vagyunk) középeurópai létére itt él a béke kellős közepében, Zürichben, a világ legjámborabb országának legjámborabb városában. Nem mintha mindez olyan nagy élvezet volna. A jámborság sem mindenkinek kenyere. De pillanatnyilag mégis arra kellett gondolnom, hogy ez a Herr Vertreter László csakúgy született magyarnak, mint én és mégse érzi azt a sok-sok áldatlanságot, amellyel magunkfajtának kell megküzdeni odahaza. Mert magyarnak lenni nem raison ma Közép- európában, holott tegnap még az volt és holnap persze újra az lesz; hiszen tudjuk, hisz- szük és valljuk (az újságok is folyton erről Írnak), hogy mindenki egyenlő ezen a világon. László ur most bizonyára nyújtózkodik az ágyban, majd kinyújtja a kezét hálószekrénykéje felé, ahonnan leveszi a Züricher Neueste Nachrichtent, félálomban böngészni kezdi, tudomásul veszi, hogy Pfeffikonban a Hotel Beau-Rivage-ban valami Miss Pike-nak ellopták a kedvenc kutyáját, az aranyos Dixiet, amire Miss Pike promt elájult, ahogy az egy jólnevelt idősebb angol misshez illik, holott amint néhány sorral lejebb olvashatjuk, az egész eiájulás fölösleges volt, miután Dixie-t nem is lopták el. csak szerelmes lett a kuvasz és szökéssel próbált ahhoz a sze mi kalandhoz jutni, ameiyhez rendes körülmények között az erényes és aggszüz Miss Pike mellett talán sohasem juthatott volna. Olvassa tovább László ur azt is, hogy Benes. csehszlovák külügyminiszter újra egyszer Genfbe utazott, (vájjon hányadszor?) ahol megvédte a demokráciát a biztos haláltól, amiből szintén látható, hogy Csehszlovákiában nincsen nemzetiségi és kisebbségi kérdés, Csehszlovákia tiszta nemzeti állam, amelynek fővárosa Prága, amelyet meglátogatni senki el ne mulasszon, érdeklődőket szívesen útba igazit a csehszlovák követség Bernben. Mint mondottam, László ur mindezt még félálomban olvassa s éppen azért nem is érez hajlandóságot arra, hogy az olvasottak felől gondolkozzék, ő inkább érez hajlandóságot a fönséges svájci früstökre, amely kávéból, lágy vajaszsömlékből, vajból és janiból áll. Hamar elszánja magát a fölkelésre, kimosakodja az álmosságot a szeméből, fel- öltözködik és lemegy a Bahnhofstrassera egy kávéházba. Aztán elmegy a templomba, mert László ur magyar neve ellenére is van any- nyira zürichi már, hogy tudja mi illik. Tizenegy felé találkozik barátjával, Füssli nagykereskedővel, pont a Bahnhofstrasse végén, ott ahol a hajók szoktak kikötni. A parton rezesbanda szól s mig László ur, az elsvájciasodott magyar és Füssli, a barátja, kikészítik a motorcsónakot, a zürichi tó napfénytől csillogó felületén lassan mozognak a sárga és fehér vitorlások. A rezesbanda éppen tusst húz, amikor László ur motorcsónakja nekilendül a tó párás végtelenségének . . . * A nap kezd melegen sütni s a templomi istentisztelet tartama alatt szinte kihalt Zürich most nyüzsög a sétáló, korzózó vasárnapban feldurrantott svájci polgároktól. Világotjáró idegenek nem igen szoktak hosszabb ideig Zürichben tartózkodni, inkább csak átutaznak rajta, mert Zürich nem nyújt olyan rendkívüli természeti, vagy városi szépségeket, amelyek nemzetközi relációban is számbajö- hetnének. Éppen ezért Zürich a legtipikusabb svájci város, ami a lakosságot és a lakosság szellemét illeti, nincs bevonva azzal a nemzetközi mázzal, amely bizonyos tekintetben egyformává teszi a fürdőhelyeket és városokat. Valódi svájci papák sétálnak itt a tó partján valódi svájci mamákkal, akik szolidan és Ízléstelenül öltözködnek, csúnya a termetük, csúnya a lábuk, az arcuk piros és a nyakuk liba bőrös- A lányok szőkék és esetlenek cs a viselkedésük olyan, mintha Eschtruth. vagy Marlitt regényeiből keltek volna életre. Az ifJó összeköttetéssel rendelkező urak cs hölgyek (elvetetnek helyben és vidéken. Havonkén' 3-4000 korona kereshető. Nem »ors?e»yeIadá*. Részletes ajánlatok Bralislova „Posta iók 25ö ‘ intézendő*. ^ jak szögletesek, rágják azt a száraz schwytzerdiitseh nyelvet, nem nagyon okosan nevetnek és modorukban ijesztően hasonlítanak a németek nem éppen legrokocszenvesebb fajtájához: az észak-németekhez. S valahogyan a közepesség honol egész Zürichben. Minden borzasztóan szolid, mindenki jámbor nagyon, de nagyon becsületes, mintha az élet itt az iskolakönyvek jóakáratu, de agyonkoptatolt erény frázisai szerint lenne berendezve. Az arany középút dominál mindenütt, hiába tekintek szerte meglesni valahol őket, hogy ni, mégsem minden olyan rendes, ők is csak gyarló emberek, ezek a zürichi svájciak. Hiába. S ekkor megijedek. Hogyan? Hát igy is lehet ébr? Hát valóban olyan makulátlanok, tisztességesek mind? S ha újra körültekintek, be kell látnom, hogy valóban ilyenek. Becsületesek, egészségesek, közepesek, unalmasak. Sehol semmi szellemi elevenség, sehol semmi eredeti ötlet, kitűnő Ízlés, vagy akár csak annak kópiája is. S ekkor szomorúan tapasztalom, hogy lám, meglehet lenni mindezek nélkül is, Züricht lehet építeni igy, idegenforgalmat csinálni’ az országban, órákat és sajtot gyártani. Az ember, ha dolgozik, nagyobbára gép, hivatalnok-gép, vagy mérnök-gép, aki a belétöltött tudományporciótól működik, jól, vagy rosszul. Ám a gépeknek nincsen szellemük. Ady Endre mondja: „A világ, az izmos butáké" s ha nem is fedi ez a gondolat teljesen a valóságot, mégis nagyjában sajnos igaz, s a szellemtelen, de egészséges közepesség győzedelmeskedésének ösztönös felismeréséből született. Svájc és Zürich nem az izmos butáké, de az izmos közepeseké, az izmos szellemteleneké. Ez a bizonyos szellemtelen száraz szárnyalni nem tudás, darabos röghöz kötöttség megtalálható a svájeföldi német művészetben és többek között az ettől való szabadulásnak tragikus küzködése teszi olyan megrázóvá nagy képirójuk, Hodler festményeit is. * A rezesbanda harsányan fújja az indulókat A nap már perzsel, dél van. A sétáló svájciak megritkultak s inkább az árnyékban hallgatják a muzsikát, pádon ülve. Némelyik lelkesedéssel fütyüli a zenével a melódiát; hamisan. De ez nem fontos. Jól érzik magukat, nincsen semmi gondjuk (igaz gondolatuk sem sok), kicsattannak az- egészségtől, körülöttük Zürich, a tó szikrázik a nap sugarai alatt, gőzölög, a sárga és fehér vitorlások lassar< közelednek a part felé, mellettük egy Ízléstelen, de egészséges és feltétlenül jószivü feleség, két-három gyermek, sőt a lánynak szép kék szeme is van, rendezett anyagi viszonyok, emberemlékezet óta béke és hónuk alatt a leib- zsurnál, mondjuk éppen a Zürcher Neueste Nachrirnten, azzal a világrengető hírrel, hogy Pfeffinkonban Miss Tike-rak ellopták a kutyáját é« Benes ur, a csehszlovák külügyminiszter Géniben megmentette végre a demokráciát. László ur kint úszik valahol vitorlásával a tó sima kápráztató tükrén, László urnák újra gratulálnom kell. László urnák van esze. Mert akármennyire is közepes is minden szellemi Zürichber; gazdagság, egészség, nyugalom és béke azért van. Tehát az van, ami ma Középeurépában nincs. És amennyire nem szeretnék zürichi lerai és mint svájci Zürichben élni, olyannyira szeretnék László ur lenni, aki középeurópai szellemi proletár létére ott telepedett le, ahol gazdagság, nyugalom és béke van és ami még esetleg Zürichben hiányzik néki, a magával hozta Budapestről . . . Mezei Gábor. M, U- Dr. Pour noorvos Praha D., Jungmannová 4. Telefon: 30902. — Rendel d. n. 4—6-ig. — Tele'on: 30902. A kassai alispáni széktől a magyar parlament alelnökségéig Egy közigazgatási karriér regényes fejez etei — Meghitt beszélgetés Puky Endrére! — A P. M. H. tudósítójától — Budapest, október 25. Abaujvármegye egykori nagyképzettségü, európai műveltségű alispánja, a köztiszteletnek örvendő Puky Endre, szép karriért futott be, melynek legújabb stációja, hogy a magyar nemzetgyűlés legújabban alelnökévé választotta. Puky Endre test a mi testünkből, vér a mi vérünkből, a körünkből indult ki ez a csodálatosan szép és intelligens magyar ember, a mi érdekünkben dolgozott évtizedeken át és a megpróbáltatás nehéz napjaiban is velünk maradt mindaddig, mig azután a mostoha életkörülmények végleg el nem üldözték körünkből. Ezért általános érdeklődésre számíthat az az interjú, amelyet Puky Endre legújabban adott és amelyben beszámol regényes közigazgatási pályájának érdekesebb stációiról. Az interjú részleteit a következőkben foglaljuk össze. A vármegye — Telivér szlovenszkói ember vagyok és telivér kassai... Egész múltam, közpályám, az egész életem oda kapcsolódik elszak’ithalatlanul.lgenke- vesen tudják, mit tesz az, ha az ember Kassán születik, ha az ember Abaujban él... hogy mit tesz az, Szlovenszkón lenni, onnan házasodni, a vármegyében élni és végig menni annak minden grádusán... Aljegyzőnek lenni, azután főjegyző- nc’ és alispánnak lenni egy emberöltőn át és odatapadni Kassához, a Hernád völgyéhez ... Kevesen tudták, mit jelent ez. És hogy mit tesz az, amdfcoa- egy ilyen életet, egy ilyen meleg összetartozást kettészakít a sors. — Szinte legendaszerü események voltak azok. Beszélni tudnék róluk reggeltől napestig, hisz elképzelhetetlen, mi mindent éltem ón át odafenn ... Szülővármegyémben már a nagyapám birtokos ember volt. A megye családjaival szét- tépbe tetlen szálak fűzlek egybe, rokonság, barátság révén. — A vármegye szolgálata volt az ideálom. Abaujban kezdtem közigazgatási pályámat és szerény és a'k.atos törekvésem az volt, hogy Abaujt híven és . ...sületesen szolgáljam. Két szó volt az én^programom mindig: munka és becsület. És azt hiszem, kivettem ebből a programból részemet száz százalékosan. A tót atyafiak — Kitűnő volt az iskolám. Közjogi, közigazgatási iskolám Rakovszky Endre volt, a megye alispánja, amikor én főjegyző voltam és főispán, amikor én alispán lettem. Ő tőle tanultam a köz- szolgálat minden erényét és azok gyakorlását. Körülbelül másfél éviizeden át tartott az én alispán- ságom Abaujban. És nyugodt lélekkel mondhatom, hogy közel tizenöt esztendei alispáni működésem alatt olyan színvonalra sikerült emelnem megyém közigazgatását, amelyet messze vidéken elismerlek. Mindig az volt a főgondom, hogy a közigazgatás jó lélekkel és nagy szeretettel foglalkozzék a néppel, a derék, jó abauji néppel... Kassai megyeház! hivatalszobám elölt a széles folyosó mindig tele volt. instáns felekkel és én meghallgattam őket mindig türelemmel és szeretettel. Soha sem tótiem különbséget a nemzetiségek és a magyarok közöli és nem is hallatszott soha komoly panasz a nemzetiségek részéről AbauJ közigazgatása ellen. Erre csak egy jellemző példát mondok el. — Már akkor bejöttek a csehszlovák csapatok, amikor a szlovák vezetőemberek Pöstyénben bizalmas értekezleten tárgyalták a megyének köz- igazgatási viszonyait. Abaujról és rólam is szó esett és akkor megállapították, hogy az abauji közigazgatás és alispán ellen esak egy kifogás van: nem tudnak szlovákul. Igaz, nem tudtam szlovákul, de nem is vallotta kárát ennek egyetlen szlovák sem, hisz ott volt a tolmács, aki lefordította nekem a panaszt és segítettünk a bajokon.. A vármegyének benső szerelete, a vármegye jogaihoz való rendkívüli ragaszkodás élt bennem mindig. A nemzeti ellenállás — A híres nemzeti ellenállás idején, akarva, Dem akarva, a vezetők közé sodródtam. Altkor volt ez, amikor Abaujban Hadik János és Szalai László képviselők vezetése alatt szerveztük meg a nemzeti ellenállást a törvénytelen, inparlamentáris Fehérváry-kormány ellen. Kimondotta ekkor az én megyém, hogy ennek a kormánynak főispánját, Pongrác Ferenc grófot nem installálja. Egy ember nem jelent meg a hivatalos installáción, amelyet később csak két-három tisztviselővel tudtak végrehajtani. Mi nem tágítottunk. Lepecsételtük a közgyűlési terem ajtaját és kivont karddal hajdúkat vezényeltünk ki. Pongrácz gróf katonákkal foglalta el a helyiséget és minket sorra kidobott a hivatalból. — Ez volt az első eset, amikor törvényes magatartásom miatt kidoblak a hivatalomból. Kivertek még egyszer, de akkor már nem volt visszatérés. — A koalíciós- kormány a legfényesebb elégtételt adta meg nekünk, visszahelyezett állásainkba és rövid idővel később Rakovszky Endrét főispánná nevezték ki, az ő helyére pedig én kerültem alispánnak. Azután mindvégig alispánja voltam az egész Abauj vármegyének... Több mint tizenkét évig... Azután a csonka vármegyében folytattam. Alispáni működésem lelki szükségletemet teljesen kielégítette. — De jött a világháború, melynek kitörése egy olasz fürdőhelyen ért. Hazajöttem Kassára és átvettem a hivatalomat. Tele bizakodásssal és nagy munkakészséggel láttam neki a nehéz háborús közigazgatási feladatoknak. — Közben sejtelmem sem volt, hogy mi készülődik Pesten, egy pillanatig sem gondoltam, hogy forradalom van kitörőben: meglepetésszerűen ért minden. Kassán alig volt akkor fegyveres erő. Sikerült egy ideig a forradalom kirobbanásait megakadályozni. Az én megyémben nem öltek meg egyetlen jegyzőt sem., bizonyságául annak, hogy a közigazgatás nem lehetett nagyon rossz. Általában nagy súlyt vetettem a jegyzőkér- désre jól tudván, hogy a jó jegyzőtől függ a jó köz’gazgatás. Tizenkét évig voltam egy nagy jegyzői tanfolyam igazgatója és ez alatt sok derék jegyzőt neveltünk az országnak. Az idők fordulása — Aztán bekövetkezett az összeomlás, Abauj- ba is bevonultak a csehszlovák csapatok. Nekem rettenetes emlékek. 1918 december 31-én egy ragyogó téli vasárnapon a Fő-utcán föl- és aláhul- lámzott a tömeg, nézték a várhegy erdőkoszoruit. Egyszerre csak zeneszóval ismeretlen egyenruhás katonák bukkannak fel. Én helyemen maradtam és folytattam a munkát. Egy kassai ügyvédet neveztek ki zsupánnak, aki eljött hozzám a megyeházára és — még most is őrzöm azt a jegyzőkönyvet, amelyet sajátkezüleg irt alá — hozzájárult ahhoz, hogy a közigazgatást továbbra is magyar nyelven úgy vezessem, mint addig és még azt sem kivánta, hogy a cseh vagy szlovák zászlót kitűzzük a megyeházára. És akkor összebújtunk ott, mint a viharvert madarak... Védtük keserves gyötrelmek között a magyarságunkat, elvágva a fővárostól, minden hir nélkül, egyedül... De ez az állapot nein tartott soká. Egy Székács nevű volt hadbírót neveztek ki zsupánnak, aki hüségesküt követelt tőlünk. Amikor ezt megtagadtuk, kivezényelt ötven bakát a megyeházára és engem, valamint az összegyűlt tisztikart kihajtottak onnan. Életem legszomorubb pillanata volt ez. Remegő szívvel és könnyes szemmel gondolok rá vissza mindig: Minden embernek vannak ellágyuló pillanatai, amelyeket nem szabad szégyelleni. Nekem is ilyen pillanatom volt, amikor átöleltem a barokkstilü kapuzatot és zokogó sírással vettem búcsút a kassai vármegyeházától. — A zsupánnak ezt mondottam: „ön kiüldöz engem a vármegyeházáról, ahol én mindig a nép javát szolgáltam.“ Abaujt akkor még csak félig szállták meg és én tisztikarommal együtt a meg nem szállott területre vonultam. Kiutasítva, szégyenben, bánatban égve... A kommün előtt történt 1919 március 14-én, amikor elindult ez a 14 tagú szomorú karaván Kassáról Szikszóra és ott voltunk, családunktól elszakítva, teljes tájékozatlanságban, amikor kitört a proletárdiktatúra. Pestre jöttem és itt hallottam, hogy a vö^-ök bevették Kassát Akkor még egyszer visszamentem. De jöttek újra a csehszlovák csapatok. Én akkor mint egyszerű magánember tartózkodtam otthon, semmiben részt nem vettem. 1921 januárjában végleg búcsút mondottam az én drága szülővárosomnak. Rövid ideig még Szikszón alispánkodíam, aztán nyugdíjba mentem. Családommal együtt Miskolcon telepedtem meg és itt önként állottam Bethlen István gróf politikája és kormánya mellé. Később Miskolc főispánságát ruházták rám. — A többi már tudott dolog. A kamarazene — Szenvedélyes kamarazenész vagyok családom minden tagjával együtt — mondja mosolyogva. — És itt kell mondanom, hogy az uj állapotok közé került Szlovenszkón kamarazenelársulalot alakítottam és ezzel beutaztam Szlovenszkó egy részét. Hét városban léptünk fel és mondhatom, hogy ez részemről nemcsak zenei szereplés volt. Egyetlen módja volt annak, hogy meg ludjam találni a magyarság szenvedő leikével a kapcsolatot. A zene elé nem vethettek gátat és a zenében találkozhattak a magyar lelkek... És hervadhatatlan szép emlékem a besztercebányai szereplésünk, amikor a magyarság egyik azóta elhunyt nagy vezére, Pelrogalli Oszkár úgy megszervezte a magyar társadalmat, hogy tomboló, zugó lelkesedéssel fogadlak bennünket. Mindenki érezte abban a nagy teremben, hogy ami felhangzik,' nem a kamarmsnészek egyszerű muzsikája, hanem annak az :öll kivert kassai alispánnak a benső zokc sa, akinek olyan gyójyithalallanul fáj a szive-1 ce... A magyar újságírók szindikátusának rimaszombati szervezkedése Rimaszombat, október 25. Rimaszombati tudósítónk jelenti: Október 22-én alakult meg a Csehszlovákiai Magyar Újságírók Szindikálusa szociális bizottságának rimaszombati helyicsoportja. A központ kiküldöttei behatóan ismertették a magyar ujságirófársada- lom szociális helyzetét és azokat a terveket, amelyek segítségével társadalmi utón megoldást lehet találni. Weinberger Rezső dr., Kovács László dr. és Zemlényi Gyula hozzászólása után Márkus László indítványára kimondották a helyicsoport megalakulását. Elnökké Törköly József dr.-t, magyar nemzeti párti szenátort, alelnökökké Weinberger Rezső dr.-t és özv. Samarjay János- nét, ügyv. elnökké Márkus L., jegyzőkké Győry Dezsőt, Szombathv V. és Benkovits Gy. választották. A végrehajlóbizottság iagjai a következek: Baráth Károly, 11. Beliczky Erzsébet, Dickmaun Dezső, Fischer Bertalan, Gyürky Pál, Hlozek János, Kovács László dr., Loysch Ödön, Mihalik Dezső dr., Markovits Jenő, Nagy Sándor, Perecz Samu, Rábely Károly, Sichcrl Károly, Singer Rezső, Szeman Endre, Váry János, Valaszkay Rezső, Vozáry Samu, Veress Samu dr., Zemlényi Gyula. A rimaszombati magyar társadalom di- c&éretreméltó módon felkarolta az újságírók szervezkedésének ügyét és a szindikátus alapitó tagjai sorába máris többen beléptek, igy Törköly József dr. szenátor, Szeman Endre pápai prrlá- tus, özv. Samarjay Jdnosné, Rimaszombat városa. Rimaszombati Polgári Olvasókör. A rimaszombati helyicsoport első teendője lesz az Újságírók Újságja érdekében megfelelő társadalmi akciót indítani, továbbá az újságírók jóléti alapjának gyarapítása céljából terv bevettek egy nagyszabású előadás rendezését.
