Prágai Magyar Hirlap, 1926. október (5. évfolyam, 223-248 / 1261-1286. szám)

1926-10-08 / 229. (1267.) szám

1926 október 8, péntek. 9 hogy mi is közvetlenül érintkezésbe lép­hessünk a fogyasztóval. ’A mai állapot mellett teljesen ki vagyunk szolgáltatva a kereskedelem kényónek-ked- vének. A régi gazdasági viszonyok mellett nem volt annyira érezhető ez a visszásság, a mai viszonyok mellett azonban feltétlenül segíteni kell a bortermelésen, mert a csőd szélén áll. A bortermelés ma különösen két oknál fog­va katasztrofális: egyrészt a termelési költségek a békéi­hez viszonyítva horribilisán megdrágul­tak, másrészt pedig a bor ára arany- értékben harmadával kevesebb, mint a békebeli volt. A hatalmas méretekben visszaesett fogyasz­táson kivül a bor árának hanyatlása speciá­lis okban keresendő. És ezt röviden igy le­hetne összefoglalni: nincs pénz és a bank­hitel igen drága. Háború előtt mondhatni minden jobb korcsmáros saját maga tudta beszerezni szükségletét és így a sok vevő keresletet idézett e'lő, amelyik a kínálatot egyensúlyozva, normális viszonyokat terem­tett. A mai pénzhiány azonban teljesen fel­borította a helyzetet. Vendéglősök, korcsmá- rosok csakis hitelre tudnak vásárolni, a gazda pedig hitelre nem ad. így csak egy­néhány, mondhatni egy kézen megszámolha­tó számú nagykereskedő dirigálja a piacot, az összes korosmárosokat, kereskedőket ke­zében tartva, másrészt a termelőkkel szem­ben igen könnyű a kartell létesítése és az áraknak a földig való letörése. — Nekünk levegőhöz kell jutni, különö­sen akkor, amikor az egész világ olcsó ter­me1 ésü borát a nyaltunkba zúdították. Az uj törvényjavaslat az. egyik régi sebünket akar­ja gyógyítani, azonban csak félmunkát végez. A törvény ugyanis a zárt palackokban való eladást teljesen szabaddá teszi ugyan a termelő részére, azonban nyílt edényekben való kimérésnél egy telje­sen értéktelen megoldással lép elő. Be akar ugyanis vezetni egy meglévő, tör­téneti eredetű, volt Magyarország német • részében (Pozsony, Sopron) érvényben levő gyakorlatot, az úgynevezett cégéres kimérést, melynek gyakorlati jelentősé­ge úgyszólván semmi egyéb, mint ked­ves népszokás. A törvényjavaslat 3. paragrafusa értelmében ugyanis minden szőlőbirtokos évente háromszor 14—14 napon keresztül kimérést nyithat házában, szellőjében és az ott kimért bort vendégei a helyszínen is el olvaszthatják. — Felesleges hangsúlyoznom, hogy en­nek a megoldásnak nem lehetünk barátai, mert ez miég félmunkának sem nevezhető. Mi rendületlenül azon az állásponton va­gyunk, hogy a boreladást nem lehet privile­gizálni és hogy minden termelőnek minden korlátozás nélkül engedtessék meg a kicsiben való eladás minden formája. Ezen jogos követelésünk ellen felhozott min­den érv csak üres ürügy, mert hiszen akkor sem fog eldeliriurnosodni a világ, hiszen most is iszik mindenki, aki akar. Ehhez van korcsma most is elegendő. A szabad verseny korszakát éljük, az sem lehet érv, hogy tönkremennek e szakma gyakorlói. — Ha ezt az elvet követné az állam, úgy minden ipari számszerűen korlátozni kéne, már pedig a céhrendszer gyermekcipőit ré­gen kinőtte a XX. század gazdasági élete. A törvényjavaslattal szemben mi mindenesetre megtettük az észrevételeinket, de hogy az milyen formában fog törvénnyé válni, egyelőre még nem tudjuk. — Ha azonban az uj törvény nem akcep­tálná a mi jogos álláspontunkat, úgy kényte­lenek leszünk törvényes formák között to­vább folytatni a harcunkat igazságos ügyünk érdekében. A legbiztosabb ; • és legenyhébb J csoHOiádé ■ hashajtó Führaka : < Veres Rák : Erati3!ava Egy dobsz éra K6. 3 80 'E’EKGAI-A^AjGÓíAR-HIRLAE A spekulációs nyereségek megadóztatása az adóreform szerint Az adórefonnjavaslat harmadik bekez­désének 7. §-a a spekulációból eredő nyere­ségek magdóztatásávai foglalkozik. Az idézett § szerint a spekulációból eredő nyereséget ezentúl meg fogják adóztatni. A spekulációs üzletekből eredő veszteségeket a föbbi bevételből nem lehet levonásba hozni. Ha öt éven belül ingatlanokat és hat hó­napon belül más tárgyakat, különösén ér- ' tékpapirokat adnak el, a javaslat ezt úgy értelmezi, hogy ez spekulációs célból tör­tént., hacsak az adókötelezett nem bizo­nyítja be az ellenkezőt. A spekulációs üzletekből eredő nyereséget izoknál is megadóztatják, akik nem tartoznak ■\ bejegyzett kereskedőkhöz és iparosokhoz és kik az általános jövedelmi adó alá nem ez '■k. T7" ''■■r-- r—üzletet kötnek, en­nek adóját a vállalatokra és ezek jövedelmé­re kivetett adókulcs szerint állapítják meg. Már az eddigi törvény 159. §-a megállapítja, hogy az eladásból származó nyereséget, csak akkor lehet a jövedelemhez számítani, ha az eladás spekulációs üzlet jegyében történt, de ez utóbbit a javaslat nem irja körül és nem határozza meg. A gyakorlat értelmében eddig a spekulációt úgy értelmezték, hogy ingatlan­nál akkor áll fenn, ha már a vételnél eladás forgott szóban. A javaslat meghatározza azt az időt, amelynek vétel és eladás között el kell telnie, hogy az üzletről megállapíthas­sák, hogy spekuláció szempontjából történt-e vagy sem. Ingatlanoknál ez az idő öt év, ér­tékpapíroknál és egyéb tárgyaknál 6 hónap. Ha ezen idő alatt az adókötelezett valamit el­ad és mégsem spekulációs célzattal, akkor ezt az adóbizottság előtt be kell bizonyítania. A csehszlovák—svájci kereskedelmi szerződési tárgyalásokat — a Bázelek Natioiialzeitung jelen­tése szerint — az ősszel Berniben újra meg fogják kezdeni. A tárgyalásokon főképpen a gépipar és a mezőgazdasági tételek tarifáival. fognak foglal­kozni. A Komáromi Koronábank kényszeregyezsége. Komáromi tudósítónk jelenti: A Komáromi Koro­nabank közgyűlése de zavarába az igazgatóságnak kényszeregyezségi kérelmét és azt annak vissza­vonására utasította. Ennek ellenére a törvényszék már a közgyűlés előtti napon, tehát a beadvány benyújtása után, vagyonfelügyelőt nevezett ki a bankhoz egyik komáromi ügyvéd személyében. Most a bank igazgatósága, felügyelőbizottsága és betevői, valamint részvényesei küldöttaégileg ké­rik fel a törvényszék elnökét, hogy kedvezően in­tézze el a kényszer egyezség vi ssza vonására irá­nyuló kérelmet, mert a vagyonfelügyelő kineve­zése a betevők kvótáját kedvezőtlenül befolyásol­hatja. A vagyonfelügyelő kinevezése után a Ko­máromi Első Hitelintézet szanálási ajánlatát vis­szavonta. A külföldi pénzbőség Magyarországon is leszo­rította a kamatlábat. Budapestről jelentik: Uliimó után olyan pénzbőség mutatkozik ismét a magyar piacon, hogy a szívesen látott, igazán jó adások válogathatnak a kölcsönajánlalók között. Mert ajánlalak garmadával vannak, nemcsak a magyar pénzintézetek, hanem külföldi, elsősorban ameri­kai, angol, svájci és legutóbb német tőkecsoportok részéről is. A rövidlejáratu dollár-, font- és aranv- márkaköl csőn őket 5—5ri %os kamatl áb m ell e i t ajánlják, inig a hosszabb lejáratú külföldi kölcsö­nök kamatlába ri—1 % -kai drágább a bankkama t­lábnál — első kezeknek. Ez a pénz-, sőt hitelbő­ség, emely a newyorki piacokról indult ki és nem találkozik megfelelő kereslettel, fokozatosan, nap- ról-mapra egy árnyalattal leszorítja a kamattéte­leiket. A príma tárca váltók leszámítolási kamat­lába 714%, az elíogadiványoknál pedig 8 'A % a mi­nimális kamattétel. A vidéken és nem porima fe­leknek a fővárosban is ennél persze jóval maga­sabb. 800 külföldi kérvény gépek vámmentes beho­zataláért. Ez a szám az elégtelenül foglalkoztatott belföldi gépgyáraknál elégedetlenséget idézett elő, ment a belföldi gyárak'szigorított felügyeletet kö­vetelnek arra nézve, hogy a behozatalira bejelen­tett gépeiket a belföldön tényleg nem lehet elő­állítani. Egyes cégek kijelentik, hogy tekintettől bizonyos gépek iránit mutatkozó nagy keresletre, hajlandóak a belföldön olyan gyárakat felállítani, amelyek ezeket a gépeket előállíthatják. Az ostraui szén expedíció: napi 1000 vagon. Az ostraui körlet széníogyaszlása annyira javult, hogy nemcsak egész héten, hanem még vasárnap is dol­goznak. A körletből naponta 1000 vagon szenet és kokszot szállitaniaik, die a szállítás' vagomihiány miatt nehézségekbe ütközik. A vaoutigazgatóság a szükségelt vagonoknak csak 75%-át tudja rendel­kezésre bocsátani. Ha ezen nem fognak a legkö­zelebbi időben segíteni, az a veszély áll fenn, hogy egyes nagy szállításokat sztorníroznak és Lengyelországnak adják át. Az ostraui körletek panaszt emeltek, mert mindezek dacára mégis megtörténik, hogy lengyel szenet csehszlovák va­gonokban csehszlovák területen á t száll italnak. Eddig kevés pénzigényt támasztott a cukor­kampány. Az idei cukorkampány a pénzpiaccal szemben eddig kis követeléssel lépett fel. Morva­országban a napokban. az első cukorgyár kezdte meg a kampányt és a cseh gyárak csak a legkö­zelebbi napokban keidik meg az üzemet. A cukor­gyárak pénzigényét legnagyobbrészt a helyi inté­zetek elégítik ki és a répatermelők maguk is ■nagyrészt hitelezik a szállított répát. A központi pénzintézetekkel szembeni igények ezért kicsinyek és valószínűleg csak a finomító munkálatok kez­detekor fog nagyobb pénzszükséglet mutatkozni. A malátagyárak megkezdték a kampányt Csehországban és Morvaországban. Morvaország­ban majdnem az összes malátagyár üzemben van. A műit évvel szemben az idei kampány egy kissé eltolódott.' Ez elsősorban a késői aratásra vezet­hető vissza, másrészt azonban a malátavám kér­désének Németországgal történt szabályozására. Az utóbbi hetekben a malátarogyasztasban stugná- ció állott be, meri az európai sörfőzdék az uj kam­pányt nagy maíáiakészlötekke] kezdték. Ezzel Összefüggésben az árpa vásári ásnál nagy tartózko­dás mutatkozott és egyelőre csak jobb fajtákat vásároltak. A termelési eredmények nem.lesznek olyan kedvezőek, mint tavaly és azzal számolnak, j hogy az idei kampány 2%-kai kevesebbet fog ter­melni. A magyar nemzeti párt érsekujvári mezőgaz­dasági szakosztályának ülése. A magyar nemzeti párt sajtófőnöksége jelenti:'Október 8-án a magyar nemzeti pórt érsekujvári járási mezőgazdasági szakosztálya '"lést tartott .és az ülésen szép szám­mal vettek részt az egyes községek kiküldöttei. Az ülést Jaross Andor, elnök nyitotta meg, meg­nyitójában hangsúlyozta, hogy a jelenlegi viszo­nyok között, amilyen fontos a gazdákra nézve a politikai éleiben való aktív részvétel, éppen olyan fontos a mezőgazdáságot közvetlenül érin­tő kérdésekkel való beható foglalkozás és a meg­felelő érdekképviselet 'kiépítésé. Megállapította, hogy a st következő parlamenti időszakban beterjesztendő adóreform nem fogja leszállítani az adókat, hanem csupán • adóátkeresztelést fog eredményezni, mert' valóságos 'adóreformról csak akkor lehet szó, ha a- költségvetés egyes tételei csökkennek, illeíve, há "a hadügyi, belügyi és kül­ügyi tárcák költségvetései és kiadásai megfele­lően leszállittatnak. ' Szólt a csehszlovák—magyar gazdasági tárgyalásokról és ismertette a két ál­lam közötti egyezség létrejötte esetén várható forgalomnak kialakulását és- részletezte annak gazdasági előnyeit. A földreform kérdésével kap­csolatosan bejelentette, • hogy noha illetékes hely­ről ígéretet tettek arra nézve, hogy a magyar vi­dékeknek telepesekkel történő elárasztását meg­szüntetik, a telepítés tovább folyik s minthogy egy-egy telepesnek való földosztás egy-egy ősla­kos koldusbotra juttatását jelenti,' sürgős lépések teendők az eddigi íöldosztási eljárásnak reví­ziója érdekében. A 'mezőgazdasági szervezetek működését és a mezőgazdasági érdekképviselet helyzetét illusztrálva elszomorító képet tárt a hallgatóság elé, mert hiszen a magyar gazdasági egyesületek léte alapjában el van vágva. Bírálta a Délszlovenszkói Gazdasági Egyesület eddigi te­vékenységét és kiemelte, hogy a magyar nemzeti párt mezőgazdasági szakosztályának nemzeti és gazdasági szempori Okból' mily nagy jelentősége van. Az idei műtrágya és vetőmag .beszerzési ak­cióról Prohászka Lajos titkár számolt be és meg­állapította, hogy ez az összefogás máris szép ered­ményt biztosított az őstermelők részére. Elhatá­rozták, hogy az általános mezőgazdasági szakis­meretek gyarapítása céljából Nyitván, Verebé- lyen, Érsekújváron és Ógyallán szaktanfolyamok rendezését veszik tervbe. Az állandó alkalmazot­tak szociális biztosítására vonatkozó törvényt s annak gyakorlati hibáit Jaross Andor elnök is­mertette s minthogy ez a törvény Szlovenszkő és Ruszinszkó területén a mezőgazdasági és ipari alkalmazottak létminimumának 10 százalékkal való csökkentését eredményez’, az alábbi határo­zati javaslatot terjesztette elő: A mezőgazdasági szakosztály szükségesnek tartja, hogy az orszá­gos mezőgazdasági szakosztály azzal a kéréssel forduljon a párt parlamenti klubjához, hogy a klub javaslatot terjesszen a nemzetgyűlés elé, melynek értelmében, a folyó évi julius 1-én élet- belépett szociális biztosítási törvény végrehajtása felfüggesztessék és a szociális biztosítás uj, a köztársaság kereseti viszonyainak megfelelő tör­vénnyel szabálvoztassék és különös tekintettel legyen Szlovenszkő és Ruszinszkó speciális viszo­nyaira. A párt parlamenti klubja hasson cda, hogy a törvény 69. §-ának 3-ik pontja mielőbb hajtassák végre. Ez a pont ugyanis kimondja, hogy . biztosító intézet tisztviselőinek oly nem­zetiségű egyénekből kell kikerülniük, mint ami­lyen nemzetiségű tagjainak legnagyobb része. A javaslatot az ülés egyhangú lelkesedéssel elfo­gadta. A belföldi bőr piac helyzete. A bőrüzlet lassú menetű, de mégis némileg előrehaladt. Mindin­kább az tűnik ki, hogy a cipőipar pénzszűke miatt nehézségekkel küzd, úgy, hogy az üzlet nagysága elsősorban a nagykereskedelemben a hiteltől függ. Leginkább a talpbőrí veszik, bár a kereslet itt is egyoldalúan csak néhány fajtára irányul, fő­leg ama fajtákra, amelyek olcsó ár mellett jó kva­litást reprezentálnak. Az árak stabilok és az Irányzat szilárd, ami azonban az abnormális fize­tési viszonyok közepette nem jelenti azt, hogy na­gyobb pénzmennyiségek foOydöiíása mellett nem lehetne kedvezőbb árakat elérni. Nyolcnapos országos vásár Párkányban. Tudó­sítónk jelenti: A simomjudai országos vásár, mely­nek külföldről is sok látogatója van, az október 28-ifci állami ünnep miatt hamarább lesz meg­tartva ős pedig 16-án kezdődik és 24-én végződik. Az állatvásár 18-án lesz. A nyolcnapos vásár iránt, mint mimden évben, úgy most is mindenfelé óriási érd&klődié's nyilvánul meg. jogi ssaircioiáFsuisíia Tanulmányi ügyben díjtalan tanácskozás. Jegyzctbér- let. Eiőkészités bármelyik egyetemre és fő­iskolára; jogi, ügyvédi, bírói vizsgákra, állam1 zámví- telre, államvizsgákra, kettó's könyvvitelre is. ÍO havi s'ésaüleí. Központi intézet: Budapest, Károly-kor- út 4. (Telefon: L 963—50.) A frankdevizák erős megszilárdulása. A frank- devizák két nap óta emelkedő irányzatul mutat­nak. Különösen a tegnapi devizaforgalomban igen élénk volt a kereslet, úgy, hogy az árfolyamemel­kedés erős volt. A külföldi devizapiacokkal össz­hangban a belföldi clearingforgalomban a francia frank 95K-ról 97.25-re és a líra 127.75-röl 128.25- re szökött fel. Az utótőzsdén az irányzat továbbra is szilárd volt, a frankot 98-cal, a lírát 130-cal jegyezték. A londoni gyapjuaukeiót ma fejezték be és az áralakulás igen szilárd volt. A kezdeti jegyzések­kel szemben ausztráliai merinók változatlanul szi­lárd áron keltek el. A többi fajták is szilárd irány­zatai mutattak. Ujzeelandi gyapjú 5%-kai volt drá­gább. Keresztfaj-báik szilárdak és változatlanok, a durva és közepes keresztfái]ták áralakulása nem volt egységes. Élénk üzlet mellett a kereslet végig igen nagy, a választék az utóbbi napokban nagyon sokféllé volt. 48.1 millió pengővel emelkedett a magyar jegy forgalom. Budapestről jelentik: A Nemzeti Bank szeptember 30-iifci kimutatása szerint a jegy- forgalom a szeptember 23-ilki állománnyal szem­ben 48.1 millió pengővel emelkedett. Az emelke­dést egyrészt az állam saját számláiról történi ki­utalás, másrészt pedig a vált óhit etnek az uliimó- szükségl ettel összefüggő nagyobb igénybevétele idézte elő. Az állami számlákról 26.8 milliói, az egyéb zsárószámIákról 1.4 millió pengőt folyósítot­tak, úgy, hogy a zsiróéllomány összesen 28.2 mil­lió pengővel csökkent. A váltótárcaállomány emel­kedése névén 23.8 millió pengő, az érckászleíbe beszámított devizák beszolgáltatása folytán pedig 3 millió pengő értékű pénzjegy került forgalomba. A magyar kereskedelmi mérleg augusz­tusi aktívuma. Budapestről jelentik: A ma­gyar áruimport augusztusban 68 millió aranykorona volt, inig az exportált áruk ér­téke 70.4 millió aranykoronát tett ki. A több­let tehát 2.4 millió aranykorona. Az év kez­dete óta Magyarországba 499.4 millió korona értékű árut importáltak, mig az exportált áruk értéke . 416.8 millió aranykorona. A ja­nuár—augusztusi időtartamra tehát 82.6 mil­lió a behozatali többlet a tavalyi 55 millió aranykorona passzívumával szemben._ A Groedel-koncsrn 29 millió lei uj érdekelt­séget vállalt Mára marosban. Kolozsváriról jelenőik: Groedel Hermám! báró belépett az Első Márama- •rosi Hajlított Bútorgyár érdekeltjei közé Mintegy 20 millió lett bocsátóit a vállalat rendelkezésére és egyik igazgatóját beváfeszftatfa a gyár igazgia* tósági tagjai közé. A Groedel-koncem évek óta alig hallatott magáról. Érdekeltségeik túlnyomó­részt az elcsatolt területeken vannak, amelyeket eddig Budapestről irányítottak, de egy évvel ez­előtt a budapesti központi irodát alaposén leépí­tették és azóta csak néhány tisztviselőjük működik Budapesten. Mennyi az utódállamok külkereskedelmi pasz- szivuma? A páneurópai és a közlekedési konfe­renciával kapcsolatban ismét gyakran esik szó az utódállamok gazdasági együttműködésének kérdé­séről. Hogy ezek az államok mennyire egymásra vannak utalva és mennyi bajt okozott, hogy önálló gazdasági egységekké estek szél, amelyek á'i tör­hetetlen vámfalakkal védik autonómiájukat, arra nincs beszédesebb bizonyíték, mint a legutóbbi hat év külkereskedelmi forgalmáról szóló statisz­tikai összeállítás. Eszerint* 1920—1925-dg a behoza­tali többlet Ausztriában megközelítette az 5 mil­liárd aranykoronát, Magyarországon pedig ponto­san 1 milliárd volt. Lengyelország ugyanilyen ösz- szegü passzívumot mutathat ki, miig Jugoszláviában 709, Romániában pedig 800—1000 millió aranyko­ronáé passzívummal zárult a hat év külkererjke- delmii mérlege. Ezzel szemben aktív csak a cseh­szlovák külkereskedelmi forgalom, még pedig ke­rek két és fel milliárd aranykoronával a hat év alatt. + Szilárd a prágai értéktőzsde. A mornián- és cukorpiac tegnapi szilárd irányzata ma folytató­dott. Nagyobb vásárlások történtek. A küldesz irányzata élénk üzlet mellett szilárd volt. A barát­ságos hangulat végig tartós volt. Az ipar-részvény­piacom emelkedtek.: . Schoeller 50, Cseh Cukor 37, Aussigii Finomító 20, Horvát Cukor 10, Dobrzaui 31, Nyugata® eh Kaolin .30, Kömigshofer 10, Ésaa'k- cssla Szén 33, Berg'és Hűltem, Nordbahm 15, Dux— Böden'bach 9, Prágai Vas 6 koronával. Kereske­delmi 5, Alpirne 3 koronát vesztett. Egyébként Brosche 20, Krizáik .8, Sellier 5, Solo és Skoda 4, Danek 2 koronával javult, Tejipar 20, Mordvia 10, Földi 4, Aussigi Vegyi 2 koronával rosszabbodott. A bankpiacon Bécsi Unió 2 koronát veszteit. A be­ruházási piacon barátságos- hangulat mellett az üz­let csekély volt. Az exóia piacon a márka prioritá­sok 510-ne estek. . + Szilárd a prágai devizapiac. Paris 0.75, Brüsszel 1.50 és Milánó- 1.75 koronát nyert. + Tartott a prágai cukorpiac. Nyersárujegy- zés októberre Alisáig loko és kikötő 195. + A havreá gyapjupiacoij az októberi és no­vemberi árut 23.80-nal, a december—áprilisi árut 23.754 el jegyezték. + A pozsonyi terménytőzsdén — amint po­zsonyi tudósítónk jelenti — az irányzat tartott. Árpa iránt fokozódott érdeklődés nyilvánul! meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom